Nógrád. 1970. június (26. évfolyam. 127-151. szám)
1970-06-14 / 138. szám
Irodalmunk erőnléte Az írók tanácskozása — immár hagyományosam — jelen- tős eseménye az ország szellemi életének.. Nem azért, mert — mint az ötvenes évek első felének gyakorlatéiban remélték — egy ilyen közgyűlés felmérhetné és teljes biztonsággal kijelölhetné a magyar irodalom utolsó éveinek művészi teljesítményeinek helyét, értékét. Ilyen osztályozásra a Magyar írók Szövetségének nemrég lezajlott közgyűlésén kísérlet sem történt: sem Darvas József elnöki referátuma, sem Dobozy Imre főtitkári beszámolója, sem az egyes hozzászólók nem sajátítottak ki maguknak olyan jogot, hogy megítéljék írótársaik tevékenységét Utalás a vitathatatlan eredményekre, természetesen történt. Illyés, Lengyel József, Gyurkó László. Dobozy Imre, Csurka István, Sükösd Mihály, Örkény István, Ladányi Mihály, Vas István, Benjámin László és mások munkássága —, hogy az utolsó iróközgyűlés (1965) óta eltelt időszakasz néhány kiemelkedő alkotóját említsük csupán — olyan értelemben említő- dött ezen a tanácskozáson, amely a közgyűlés általános irányával is egybevágott: milyen részt vállalt az irodalom a nemzet társadalmi és szellemi életében? Hogyan tükrözte az ország eredményeit és gondjait, mennyire volt felkészülve a nagyvilág friss szellemi hatásainak megvitatására, alkotó újjá- éüésére? Világosan és féüreérthetesfr- lenül fejeződött ki az az igény: a magyar irodalom- nák továbbra is közéletinek kell lennie. Nem abban a rossz értelemben, hogy il~ 'usztnatíve-deklaratív módon az állam, a párt akcióit közvetlenül kellene támogatnia. Ezt ma már senki nem követeli meg, a kritika éppen úgy nem, mint a társadalmi elvárást Irodalmunknak azonban úgy kell közéletiségét bizonyítaná» — hagyományaihoz méltóan —, hogy a társadalom valóságos állapotát tükrözi, hogy állandó részt vállal a magyarság emberi és nemzeti gondjaiból, hogy nem csupán szavakban, hanem tettekben is megkísérli a nálunk formálódó új emberi magatartás lényegét feltárni. Az írók tanácskozása tehát elsősorban nem politikai eseményként jelentős, hanem az ország szellemi erőnlétének felméréseként. A közgyűlés politikai jelentősége, persze kifejeződött abban, hogy a felszólalók — Gyurkó LászlóA közgyűlés vitaija — és ez volt a jó — nem arról zajlott, hogy milyen rímek engedhetők meg, vagy melyik műfaj fejezi ki legjobban korunkat, mint erre a korábbi közgyűléseken nem egy sajnálatos példa akadt. A disputa igenis arról folyt, hogy a szocialista demokrácia feltételeinek megteremtésében milyen szerepe van az irodalomnak és a demokrácia, a bizalom légköre mennyire hat vissza arra. Az eszmecsere lényege az volt, hogy az irodalom belső életében milyen fegyelmet kíván meg az írótól a társadalmi feladatvállalás, milyen felelősséget jelent minden kimondott szó. Ugyanakkor a vitában arra is sor kellert, hogy kerüljön: legyen az írónak elegendő fóruma, hogy felelős szavát a közvélemény meghallhassa. A közgyűlésen elhangzott hozzászólások többségében az is hangsúlyosan szerepelt: a magyar irodalom nem lehet egyszínű, nem uralhatja egyetlen stílusirányzat. Az a szolgálat, melyet az író önként vállal — a legkülönbözőbb stílusirányzatokban megtestesülhet. A közéleti irodai lom — nem jelent uniformizálást. Ez is hozzátartozik a szocialista demokráciához, a szellemi élet jó erőnlétéhez. Az irodalomnak művészetként kell a társadalmi szolgálatot vállalnia. Keserű tapasztalatot szereztünk arról, hogy mit jelent, ha egyetlen stílusirányzatnak sajátítjuk ki a szocialista irodalom fogalmi rendszerét: ez végeredményben a kisajátító számára is káros lett. A realizmus leegyszerűsítéséhez, naturalista-illusztratív propaganda „irodalomhoz” vezetett ez a szándék. Ma már világos^ hogy nem az szolgálja helyesen a jó ügyet, aki sdet a párt- és állami határozatokat mielőbb versben, novelláiban, regényben „népszerűsíteni ’ ’. Az ilyen műveknek sem rangja, sem hitele nem lehet. Az irodalom szolgálata egészen mást jelent. A művészetek a társadalom sokoldalú ábrázolásával, az emberekben élő lelki válságok pontos tükrözésével segíthetik a párt és az állam céljait. Hiszen a művészet a maga sajátos eszközeivel olyan folyamatok jelzésére alkalmas, amelyeket a társadalom felmérésének tudományos módszerei nem képesek még árzékelnii. helyesem állást a haza ügyeiben. Abban igazat kell adnunk Darvas József közgyűlési referátumának, hogy vannak tennivalóink a szomszédos népek kultúrájának megismerésében, Ez annál sürgetőbb feladat, mivel a cseh, a szlovák, a román, a szerb, a horvát, az ukrán, vagy a lengyel és bolgár szellemi élet a magyarokéval azonos társadalmi célokért küzd. Az ő eredményeik, az ő tévedéseik — hasznos tapasztalatok lehetnek számunkra A közgyűlésien számosain érintették a magyar írók felelősségét a szomszédos baráti országokban élő magyarság sorsáért, az ott alkotó magyar irodalmaikért Szellemi életünkben — azt hisszük — ez a két igény szorosan összefonódik: megismerni a szomszédos népek kultúráját és a jelenleginél jobban, mélyebben foglalkozni a romániai, csehszlovákiai, szovjetunióban, jugoszláviai magyarság kulturális életével. A mi szellemi életünkben sokáig tapasztalható volt, s helyenként még manapság is érezhető egy keleteurópai sajátos sznob-provincializmus. Voltak és vannak, akik számára Párizsnál fejeződik be a világ, ami attól keletre van az barbár... Ez ugyancsak pnovinci orális szemlélet, hiszen számunkra az a környezet sem lehet ér- detateieín, amelyben, élünk. * Néhány témát érintettünk csupán azokból, melyek a Magyar írók Szövetsége közgyűlésén felmerültek. Nyilvánvaló, hogy elkövetkezendő időszakban, még sokszor visz- szatérünk ennek a tanácskozásinak az értékelésiére. Most a közgyűlés és ezzel együtt irodalmi életünk közérzetének alapmotívumait rögzíthettük: azt az igényt, hogy minél aktívabban vegyenek részt a szocialista társadalom soron következő feladatainak végrehajtásában, hogy szélesedjen az a demokrácia, amely az íróember számára ugyan fokozott felelősséggel jár, de ugyanakkor nagyobb cselekvési lehetőséget is biztosít számára. Irodalmunk, szellemi életünk erejét bizonyítja ez és további jó alkotások ígéretét. lói Féja Gézáig. Hubay Miklóstól Fekete Gyuláig, Győry Dezsőtől Simonffy Andrásig — kifejezték azt a bizalmat, amelyet az írók éreznek a társadalmi fejlődés irányát illetően és szóltak arról a készségről is, hogy a szocializmus építéséiben aktívabban kívánnak részt vállalni. Ez roppant fontos mozzanat. Mi azonban a deklarált „igeneknél” megalapozottabbnak értékeljük azt az eleven tájékozódást és a világ dolgaiban, azt a társadalmi indíttatású felelősségérzetet amely a felszólalásokban és a közgyűlés egész atmoszférájában kifejeződött.. Ai út vége rámtalótt, az utolsó ház elhagyott. Az udvar kísért a meztelen garádig, de ott kiszúrta szemem az éjszaka, csontjaimat kiverte vackából isten-hidege. Rosszabb most a kutyáktól. Követ tépek gyökerestől, s hajtósnyi erőmbe Látszólag nem tartozik a magyar irodalom közéletisé- géhez tartozó ügynek, ha arról szólunk: mennyire kitágult szellemi életünk tájékozódása a világban. Eddig minden íróközgyűlésen elhangzott az a panasz, hogy sem a folyóiratok, sem a könyvkiadás nem tart lépést a világ- irodalom új termésével. Most nem esett erről szó, s korántsem feledékenységből, hanem mert a könyvkiadás, az egyes folyóiratok, legkivált a Nagyvilágban — valóban komoly erőfeszítéssel — a világ új szellemi értékeinek legtöbbjét közvetítik a lehetséges gyorsasággal. És ez része annak, hogy irodalmiunk közéletisége — tény. Hiszen csak a jól Informált, a világ dolgaiban is járatos művész foglalhat megkapaszkodvo belevágom felhő közepébe, s a csobbanástól, menekül, fodrában gömbölyög, karikozik. Vetkőzik az ég látóhatártól látóhatárig. Mint gesztenyét: csillagot verek. Markomban, ahogy melegít, lassan megolvad bennem, s elönt az emberi hit. U eghalt a ,, nappalok hű vigyázója”. Nem küldi többé messzehangzón a „vox humána” üzenetét, nem építheti tovább az emberiesség hídjait. Stósz. a csehszlovákiai magyar irodalom Széphalma. „hadköteles századunk” egyik legtiszteletre méltóbb őrhelye új sírral szegényítette irodalmunkat, meghalt Fábry Zoltán. Amit halhatatlanságnak nevezünk, az nem más, mint állandósult időszerűség — vallotta, amikor az erőszak szolgakényszere és az értelem morális parancsa között kellett választania és 6 egyetlen szóban foglalta össze harcának időszerűségét: antifasizmus. Egész életművét beárnyékolta a fasizmus témájával való hadakozás, mind az ember az embertelenségben képzet körében, mind pedig a kérdés világpolitikai és társadalmi vonatkozásában. „A fasizmus azért fasizmus, mert nincsenek emberi vonatkozásai. Nincs, nem lehet köze az emberhez, az emberhez méltó élethez. .. .A fasizmust kezdettől fogva haladásgátló, történelemellenes merényletként könyveltük el. Nem volt még uralmi forma, melynek léte és lényege annyira az erőszakra, halálra és öldöklésre lett volna beállítva, mint a hitleriz- mus hatalmi kizárólagossága.’’ Fábry egyik alaptétele az. hogy a fasizmus nem múlt el a II. világháborúban a németek felett aratott győzelemmel. Nem múlt el, hanem megfertőzte a világot és más-más formában újra fellép. Erről be8 NÓGRÁD m 1970. június 14., vasárnap Hargittay Attila: Csillagot verek Pásztóiak könyve Krónika és útjelző KORUNK SZÉP ÉS NEMES mozgalma megismerni és megismertetni annak a szű- kebb környezetnek történetét, múltját, jelenét és jövendőbe ívelő törekvéseit, amelyben élünk. A nemes patriotizmus táplálta törekvésnek számtalan példáját adják azok a vetélkedők is, melyeket időről időre a rádió és a televízió rendez — hasiznám, gyarapodására mindannytonknak. De nem lebecsülen dők azok a mindegyre szaporodó kezdeményezések sem, melyek néhány esztendeje falviaimk életében bontakoznak. A hely- történetek, a falukrónikák szaporodó lapjai, köteted arról tanúskodnak, hogy a legkisebb társadalmi közösségek is szerves építőelemei történelmünk egészének, s a múlt tudományos Igényű kutatása, napifényre segítése nem mihaszna, öncélú fáradozás. Helytörténeti krónikásnak lenni ma már becsült rangot jelent nem csupán a szőkébb pátria közösségében, de a legmagasabb tudósköröklben is. Néhány éve a helytörténészekéit, falukrónikásökat a Tudományos Akadémia láitta vendégül országos tanácskozáson. Ez a megtisztelő figyelem a mozgalom iránt továbbá biztatást adott a jó ügy szerény katonáinak. TALÄN a FÁRADOZÁS országos szintű becsülése és elismerése serkentette azt a néhány lelkes krónikást is, aki arra fogott össze, hogy egybegyűjtse és megírja megyénk egyik legszámottevőbb községe, a nagy történelmi múltú Pásztó történetéit A munka eredménye ízlésesen díszes kiáll ítású kötetben itt fekszik előttiem. (Gondozója, kiadója: a Pásztói községi Tanács Végrehajtó Bizottsága, írói: Pintér Nándor, Vincze Ferenc és Csé- pány Isitván.) A gazdag képmelléklettel szerkesztett kötet érdekes áttekintést nyújt a község megélt századairól — a település kialakulásától egészen napjainkig. Mint az előszó jelzi: Pásiztó történetének megírásával korábban is foglalkoztak már. Mind ez ideig azonban nem sikerült átfogó, a történelmi eseményeket neá- lisan tükröző, s a község lakosságának széles rétegeit érdeklő m.ű megírása. — Erre vállalkozott ez alkalommal a tíz éiv óta működő honismereti szakkör, s kutatómunkájával gazdag és érdekes anyagot gyűjtött össze. A KÖTET ELSŐ HARMADÁBAN Pintér Nándor a község 1919-ig terjedő történetét tárja elénk elmélyült alapossággal. Rendkívül izgalmas olvasmány már magának a település létrejöttének hiteles bizonyítása, de nemkülönben érdekes az az áttekintés sem, amely a község nevének történelmi alakulásain vezet végig, az egykori Pasto-tál — mintegy 63 változatban — a mai Pásztó- ig. Megismerjük e tanúL mányrésaben mindazon népcsoportok életét, szokásait, kultúráját, akik az őskortól a vidéket lakták, a települést formálták, s megismerjük a középkori, a városi rangú Pásztóinak a tájegységben betöltött, sokáig igen számottevő szerepét. A rank maradt „falukönyv” tanúsága szerint például Paszitának már a XVIII. századiban virágzó kézművesipara volt; a céhlisitán mészárosok, vargáik, tímárok, német vargák, csizmadiák, szűcsök, szíjgyártók, lakatosok, kovácsok, szabók, szűrszabok, kerékgyártók jelenlétéről szerzünk tudomást, ami kétségtelenné teszi, hogy Pásztó évszázadokon keresztül a Zagyva völgyének egyik legfontosabb ipari és kereskedelmi központja volt. A KÖTET MÁSODIK HARMADÁBAN Vincze Ferenc, a község 1919-től 1944-ig terjedő történelmét összegezi. Különösen értékesek azok az adatok, melyek a Tanácsköztársaság időszakát idézik elénk. A kutatói fáradozás a dicsőséges hónapok számos eddig nem vagy csak alig ismert községi dokumentumát segítette felsizínre. Tanulságosak azok az oldalak is, melyeket a szerző az ellenforradalom hatalomrajutásának és negyedszázados uralmának szán. Beszámol a könyv e korszak gazdasági viszonyairól, mezőgazdasági, ipari, kereskedelmi állapotáról, a munkásság és parasztság helyzetéről. Jellemző a kor kórképére, amit a budapesti. Parafakőgyár Rt. kihelyezett üzemegységével kapcsolatban olvashatunk: „Órabérük K. 6,50 volt Ez az órabér azonban a kovaföld vagonba rakására vonatkozott, ha azt leszállították. akkor a munkásokat olcsóbb órabér mellett foglalkoztatták. Ha ez sem volt lehetséges, akkor a központ utasítása szerint kellett az igazgatónak eljárnia, amely így szólt: „Bocsássa el a munkásokat és dolgoztasson gyerekekkel, kiknek órabére K. 3,50-ig mehet.” Nem voltak különbek a politikai viszonyok sem, a munkásmozgalomnak mégis olyan kiválóságokat adott a község a korszakban, mint Lovász József, kinek neve ma a megyei ifjúsági kulturális szemle zászlaján lobog és a járási művelődési központ homlokán ékeskedik. Hirt ad a fejezet a község ez időbeni kul turális és egészségügyi helyzetéről, iskola- politikájáról, egyházi, valamint egyesületi életéről is. amely — természetesen — mind a korszak arculatát tükrözte. A KÖTET BEFEJEZŐ HARMADA a felszabadulástól eltelt negyedszázad történetével és eredményeivel foglalkozik. Csépámy István hiteles krónikát ad Pásztó felsizabadiúLásánek közvetlen eseményeiről, az új élet kezdetéről, a munkásfiatalomért vívott küzdelmekről, s külön szakaszban elemzi a szocialista építőmunka eredményes évtizedeit a község életében. Ezen keresztül elénk rajzolódik a mai Pásztó, ahol a mezőgazdasági jelleg mellett mind jelentősebb szerephez jut az emberek életében az Ipar, fellendülőben a kulturális élet, jelentős szociális, egészségügyi, tanügyi létesítmények szolgálják a közösséget. Fel leéli figyelnünk a kitűzött célra is, melyet így fogalmaztak meg a krónikások: „Pásztó egykor város volt, ma község. Célként a városi rang elérését helyes kitűzni. Ehhez viszont további feltételeket kell megteremteni, amelyek a változás tartalmát is megadják.” CSAK ELISMERÉSSEL adózhatunk mindazoknak, akik a Pásztó története létrejöttén fáradoztak. Nemcsak egy község gazdag múltját mutatták fel, de a jelen feladataira is serkentenek vállalkozásukkal. Barna Tibor Koszorú he'yett Fábry Zoltán sírjára szél az ,,Európa elrablása" című művében is. Európa első elrablása mese volt — mondja. Zeusz bikaálarcos-szöktető kalandja a föníciai királylánynyal, Európával, és már ez uz első elrablás is szörnyet nemzett, emberfaló emberállatot, a krétai Minotauruszt. Európa utolsó — német — elrablása azonban egy emberfaló szörnyháború likvidálatlan fertőzéseként tovább élhet és hathat ma is. Ezért harcol konokul az elévülés gondolata ellen, mert véleménye szerint, aki azt akarja, hogy elévüljön az a borzalom, az azonosul vele, mert megbocsátja. A tegnap rettenetét a holnapra vetíti. Az ember nem lehet közömbös, amikor a fasizmus fenyegető réme újra felüti fejét. Akár Vietnamban az amerikai imperializmust nézzük, akár a német neofasizmust, akár a Duna-medencében jelentkező sovinizmust, mindmind kivédhetetlenül a fasizmusba torkoll. Kristálytiszta logikával megmutatja, hogy a nyugati demokráciák a szocializmus távlataitól rettegve saját pusztítóikat fegyverzik fel újra és újra Nem hogy megakadályoznák Európa újabb elrablását, inkább segédkeznek annál. Amit a harmincas évek nemzedékének a Reichstag jel- zötüze jelentett, azt ismételte meg a világ számára Hirosima. És élnek és hatnak még a pusztulás apostolai is. Elrettentő példának idézi Ottó Dibelius, a nyugatnémet evangélikusok püspökének esetét. Ez a jámbornak éppen nem nevezhető lelkipásztor 1936-ban le tudta írni, hogy az örök német vágy kezd testet ölteni: egy akarat önmagát kiteljesítve, teljes erőbedobással kezdi meg a történelem új fejezetét. Ein Volk, ein Reich, ein Führer (Egy nép, egy birodalom, egy vezér). Ez a püspök 1954-ben az evanstom (USA) világegyház-konferenci- án ezt mondta: „A hidrogénbomba alkalmazása keresztény szempontból nem is olyan borzasztó, hisz’ mindnyájan az örök életbe vágyódunk. S ha például egyetlen hidrogénbomba egymillió embert megöl, annál gyorsabban érnek az illetők az örök életbe ’’ Az embertelenség kísérleteivel Fábry a szocialista humanizmust állítja szembe. „Ne felejtsünk el semmit, ami nagy, emberi és világító, egymást erősítő példa cseheknél és magyaroknál egyaránt. 1938 júliusában a kommunistákkal együtt tiltakozik a hitleri és horthysta agresszió el len: „Rákóczitól Kossuthig Petőfitől Adyig minden igen, magyar álma Közép-Európe megbékiilése, e táj népéinél testvérisége volt,’’ Nagyon szép és tunulsayo; Fábry értelmezése a „hídról" és az „árokról". A hid: a:. emberség. Ahol ez nincs, ott árok van: embertelenség, gyűlölet, fanatizmus, ököl és barbarizmus. A híd: a megismerés és megértés eredménye; c gondolat és béke igaza és útja. Az árok veremásás... Népek, kultúrák közlekedési útja: a hid. Az árok: népek ét kultúrák hínárba csalói, meg- rontói és elvesztői... Napjaink jövőjét a béke és háború perét a hidak és árkok arányszáma dönti el. Add tovább. Csináld tovább! Emberek vagyunk! Humanizmus, antifasizmus háborúellenesség, a gondolat és a béke igaza fémjelzik immár halhatatlanul ennek a nagy írónak és harcosnak útját kötetekbe foglalva. „Hazánk Európa" — volt a címe válogatott művei legutóbbi kiadásának. Ebben a nagy hazában kereste a valóság világosságát, hirdette lankadatlan hittel, hogy az Író és költő — mint az erkölcsi realizmus elkötelezettje — a sötétséggel szemben csak a nappalt vigyázhatja és vállalhatja. L ábry Zoltán a rábízott őrködést a szocialista irodalom pártos szeretetével művelte. A hű vigyázó most elpihent örökre. De ránk hagyta gazdag élete örökségét és nekünk kötelességünk tanítása szellemében továbbfolytatnunk a harcot a „vox huma- na’’ nevében. Csukly László c
