Nógrád. 1970. május (26. évfolyam. 101-126. szám)
1970-05-10 / 108. szám
A Jubileumi úttörőéi jegyében A Magyar Úttörőik Szövetségié 1971-ben ünnepli fennállásának 25. évfordulóját. Erre az alkalomra már most, 1970-ben komolyan készülnek a volt úttörővezetők, s a jelenlegi úttórőkorosztály is. Megyénkben már 1969 decemberében megalakult a megyei úttörőelnökség mellett működő úttörőtörténeti bizottság, hogy kellőképpen reprezentáljuk a 25 év történetét. Munkatársunk az Otítörőtörténeti bizottság elnökével, Nádiházi Lajossal, a megyei pártbizottság munkatársával folytatott beszélgetésit a jubileumi év előkészü- leiteiről. — Milyen céllal alakult meg az úttörőtörténeti bizottság munkaegyüttese? — Célul tűztük ki, hogy megpróbáljuk feltárni és bemutatni mindazt, amit a társadalom, a megye különböző szervezetei, a megye lakói az útitörő&aervezet keretein belül a gyermekekért tettek. Másrészt szeretnénk elérni, hogy a különböző szervezetek, intézmények — egyáltalán, a felnőttek figyelme — még jobban az úttörőmozgalom felé irányuljon. Ezzel is fokozni kívánjuk az edidáig is megnyilvánult segítőkésizsé- giet. a gyermekek nevelésében való aktív résiztvéteilt. Szeretnénk elérni, hogy a párt gyermekszervezete történetének feltárásával gazdagabban mutassuk be mindazt, amit a munkásmozgalom az elmúlt 25 év alatt tett és elért, hiszen a felszabadulás 25 éves évfordulója alatt nem jutott a sok teendő között elég lehetőség arra, hogy az egész munkásmozgalom szemipontjálből viszonylag kisebb területet a maga teljese ségtében, mélységében érzékeltessük, illetve ezen a területen is bemutassuk a part tevékenységének eredményeit. — Úgy gondolom, hogy a kutatás eredményeivel még gazdagabbá lehet tenni az úttörőszervezet jelenlegi tevékenységét is. — Igén, az úttörőmozgalom 25 éves hasznos tapasztalatainak összegyűjtésével, értékelésével, közkinccsé ' tételével kívánunk hozzájárulni ahhoz, hogy az úttörőcsapatok tevékenységét még változatosabbá tegyük. Az eddigi munka sorén is nagyon sok olyan tapasztalatra bukkantunk, amelyeket ha hasznosan felhasználunk, színesebbé, érdekesebbé tehetjük vele a szervezet munkáját. Több helyen találkoztunk olyan kérdésekkel az elmúlt évek során, hogy milyen módon építettek úttörőotthont, milyen módion vettek részit parkosításban az úttörők, milyen, táborozási, kirándulási, művészeti és sporttevékenységi formáik honosodtak meg. Ha ezeket az úttörőtörténetd bizottságnak slkérül felelevenítenie, akkor az úttörővezetők a továbbiakban is jól felhasználhatják munkájukban. — Gondoltak a régebbi úttörővezetők, úttörők, ifivezetők munkájának elismerésére is? — Szeretnénk azt is elérni — ezzel hiányt is pótlunk —, hogy a mozgalom legkiválóbb vezetőit: pedagógusokat, ki- 6tzeseket, fiatalokat, volt úttörőket, csapaittanócs-vezetőket, csapa ttgárddsitá kát, őrsvezetőket — amellett, hogy bemutatjuk értékes munkájukat_ — egyben példaképül is állítjuk a fiatal pedagógusok, ifivezetőik, úttörővezetők, nem utolsósorban az úttörők elé. Ezzel szeretnénk növelni az áldozatos munkát végző úttörővezetők társadalmi elismerését. Az a célun k, hogy még többen lássák és ismerjék fel azokat az eredményeket, amelyeket a volt vezetők produkáltak. — Terveink között szere. pel a gyermekek életkorának megfelelő feladatok végzésével, változatos eszközök és formák alkalmazásával érzelmekre hatóan is bemutatni, hogy az úttörőélet milyen kitűnő indítékokat adott és ad egy-egy személy számára életútjának kiteljesedésében. Nagyon sok olyan felnőttről tudunk, aki hivatásának választásához az úttörőmozgalomban kapott indítékot. — Úgy gondolom, hogy a pedagógiai tudomány fejlesztéséhez is tudtunk tényanyagot. gyakorlati tapasztalatot gyűjteni. E tényanyagok átadása — reméljük — ösztönözni fogja a kutatókat arra, hogy a mozgalom eddig megoldatlan nevelési problémáival is foglalkozzanak, illetve tapasztalati szintiről megközelítve majd tudományos igényű művek is szülessenek, szintézisek jöjjenek létre. — Az úttörőtörténeti bizottság milyen formában végzi és oldja meg munkáját, Illetve feladatát? — Több kiadvány megjelentetését tűztük ki célul. A bizottság részt vesz ezek előkészítésében, anyaggyűjtésében. Tervezzük egy képes kiadvány, valamint egy értékelő tanulmány megjelentetését. A megyei könyvtárt felikérjük egy úttörőkről szóló bibliográfia elkészítésére. Pályázatokat hirdettünk, illetve hirdetünk felnőttek és gyermekek számára. Szeretnénk kialakítani egy tárgyi és dokumentációs gyűjteményt is. Ezzel megvetnénk egy megyei ifjúsági gyűjtemény alapját is a Munkásmozgalmi Múzeumon belül, amelynek a kiteljesedését a KISZ 15 éves évfordulójára tovább folytatnánk. Kiállítások szervezésére is vállalkozunk. A mozgalom történetével akciókat bonyolítunk majd le, amelyek a gyermekek számára egyben izgalmas játékokat is jelentenek. Találkozókat szervezünk. Terveink között szerepel egy úttörőtörténeti emlékülés megtartása is. Ez részben a pályázatokra beérkező, munkák minőségétől függ. — Az úttörőtörténetd bizottság tagjai között képviseltetik magukat a társadalmi szervezetek, a járási úttörő- elnökségiek tagjai is. Minden társadalmi szervezet maximális támogatást ígért a jubileumi úttörőév lebonyolítására. Bízunk abban, hogy sikerül a mozgalom 25 éves évfordulóját az eddigi munka alapján méltóan megünnepelni és sikerül majd visszaadni az eltelt 2g évet apró kis mozzanataiban. is. Molnár Zsolt Irodalmunkban nincs ta" Ián egyetlen jelentős költő sem, aki ne szentelt volna verset az anyának. Petőfitől, Adyn, József Attilán át napjainkig bőven idézhetnénk a szebbnél szebb anyaverseket. Az anyák napja, az anyaeszmény meleg vibrációja bennem sajátos-fanyar ízűén a háború emlékeivel vegyül eggyé. Szégyenérzet tölt el ha rágondolok, pedig negyedszázad futott el azóta. Pesten éltem akkor, a negyvennégyes, a pusztulás gondjaitól mind elnehezülőbb tavaszon. Az erdélyi részekről egyre özönlöttek a közelgő front elől menekülők — hozva a pánik, a kilátástalanság hangulatát — az ország szívébe. A vendéglőkben csak jegyre jutattunk némi húsos falathoz — már akinek volt jegye, máskülönben semmi áron, illetve a feketepiacon, amely dzsungelként mindent bebur- jánzott „Óh, ha tudná, mily nyomorban élek, Megszakadna szíve a szegénynek” így mondja a költő, s nem tudom, van-e valamirevaló önérzetére tartó gyermek, aki nyomorúságáról a szülői háznak, az anyának vallana. Az anya mégis érzékenyebb észlelő a legtökéletesebb radarnál. Érzékel, hall, lát, kiloI Az anya, a kalács és a béke f méterek százainak távolából, mi. Nem lehet arról beszélni, felfog minden gyermekét fenyegető neszt, s oltalmazó tettre riasztja. Hiába dicsekedtem én leveleimben jósorom, a távoli, aggódó, fülelő élő radar tökéletesen észlelti s egy napon jókora csomaggal csengetett a postás. A zsírütötte csomag otthoni javakról árulkodott, olyanokról, melyeknek látásától is rég elszoktam már. S nem csalatkoztam a várakozásban. Jó füstölt szalonna, zsírjában hagyott sült, édes sütemény, cigaretta és jókora kalács volt a küldemény. A kalácsot azonban zöld penész lepte foltokban, száraz volt és repedezett a hosszadalmas úttól, mert a feladási dátum szerint éppen két liétbe tellett, míg Debrecenből Budapestig ért. Anyám csomagját holtvágányra állították a hadiszerelvények. Civilcucc várhat; tankoké, ágyúké, katonáké a szabad pálya. így lett zöldfoltos anyám édes, puha, fehér kalácsa. Mit kezdhetnék vele? Undorral nyúltam érte, hogy szemétvödörbe dobjam, de akkor megpendült bennem valami ütött meg belülről, de tétovává lett az előbbi szándék, hogy szemétbe vessem a kalácsot, amelyet anyám talán nem is tűzhelyben, hanem szíve szerető melegével sütött. Visszatettem a kiürült kartondobozba, s a kamra polcára helyeztem. Hadd maradjon egyelőre, ámbár az érzelmi indítékon túl értelmetlennek látszott Nincs az a sok, ami el ne fogyna egyszer. Már a hazai minden morzsáját feléltem, s újabbra nem volt kilátás. A keleti oszágban megbénult a posta; mind nyomasztóbbá lett pesti életem. Egy nap aztán végképp csődöt mondott minden, amivel pénzt csinálni próbálkoztam. Fáradtan és üres gyomorral mentem haza. Ráhullottam az ágyra. Bámultam üres szemmel a mennyezetet. Harmadik napja, hogy nem ettem. Úristen, mit is kellene csinálnom?... És akkor egyszer csak eszembe jutott a kalács. Hát persze!... A kalács!.; Hogyan is feledkezhettem meg róla!?... Nagyot ugrottam a felfede-; Az utóbbi időben mind több sző esik művészeti életünk örömeiről és gondjairól, örvendetes ez a jelenség még akkor is, ha a vita, a nézetek különbözősége esetenként éppen a gondok körül tetőzik. Miféle gondok körül? Kétségkívül igaz, hogy a legértékesebb teljesítményt Nógrádban képzőművészeink érték el. Az Északmagyarországi Képzőművészek Területi Szövetségében egy tucat művészünk dolgozik, s több tehetséges fiatal tevékenykedik a megyei képzőművészeti stúdióban. Mindenekelőtt a grafika műfajában született értékes teljesítmény. Czinke Ferenc, Lóránt János országos és nemzetközi rangot jelent Nógrádnak. Bizonyos vonatkozásban érthető, hogy ez a „mozgékony” műfaj fémjelzi itt élő képzőművészeink törekvéseit a legdinamikusabban. Ez a nyelv napjaink történéseiben gyökeredzik, s lehetővé teszi a „tematiku- sabb” beszédet. Alkotóművészeink törekvései között pedig éppen ez áll az első helyen: modernnek és kommunistaként tematikusnak leírni! A festészetben e vonatkozásban már jóval több a gond. Festőink alig tudják megtalálni a szocialista tartalomhoz a megfelelő formát. így esetenként az álmodemség, az egyéniség feladásának útvesztőibe tévednek. A szobrászatot megyénkben kizárólag idős Szabó István képviseli. Teljesítménye elismerést érdemel, a salgótarjáni partizánemlékmű, meg népi szoborsorozata arról győz meg bennünket, hogy munkássága ebben az időben teljesedik ki. Sajnálatos tény viszont az is, hogy az idős művész körül mind ez ideig nem alakult ki műhely, nincs fiatal szobrászunk, hiányzik az utánpótlás. Fiatal szobrász Nógrádba telepítését is szóba hozták már több alkalommal, ennek lehetőségei azonban még hiányoznak. A képzőművészetben a legnagyobb gond a jelenlegi gazdaságirányítási rendszer viszonyai között az anyagi erőforrások felkutatása. Kevés díjjal, kevés vásárlási lehetőséggel rendelkezünk. Különösen a most növekvő generáció nem kap sem egzisztenciális, sem egyéb, az anyagiakkal összefüggő „lökést” munkájához. Szó esett már több alkalommal ösztöndíjak alapításáról, az üzemek, vállalatok fokozott anyagi támogatásának megszervezéséről stb., azonban eddig majdnem eredmény nélküL így néhány, az egész országban ismert művészünk anyagi gondokkal küzd. .. Milyen Nógrád megye irodalmi élete? „Főszereplői” írogató emberek, versírók. Tevékenységüket meghatározza az alkalmi- ság, hiányzik a folyamatos munka igénye. Az „irodalmi életben” (úgy véljük, idézőjelben közelebb áll az igazsághoz ez a kifejezés) évek őta nincs előrelépés. A Palócföld című folyóirat nem képes műhellyé válni. Mielőbb meg kellene találni a módját annak, hogy ez bekövetkezzék. Kevés segítséget nyújt a NÖGRÁD vasárnapi irodalmi melléklete is. közepes írásokat publikál, irodalomszervező hatása kevés. Zenei életünkben talán még ennél is ellentmondásosabb a kép. Eredményeink itt is szépek, három zeneiskolában évenként ezer diák tanul. Viszont az anyagiakból talán ez a művészeti ág kapja a legkevesebbet Nógrádban. Pedig zenepedagógusaink között akadnak, akik előadóművészi törekvéseket is táplálnak magukban. Azonkívül például Szűcs Pál kórusművel, zenekari darabjai országos publikálást is kiérdemeltek. Pongrácz Géza fúvószenekari kompozícióinak sikere ugyancsak figyelemre méltó. Sajnos, megyénkben az előadóművészek nagyon kevés fórumot kapnak, s csupán többnyire alkalmi rendezvények jelentik a bizonyítás lehetőségét. Szellemi, anyagi áldozatuk sokkal többet érdemelne mint amennyit eddig kaptak. Alkotóművészeti életünkre általában tehát az anyagi, szervezési gondok a legjellemzőbbek, annyira, hogy ez esetenkint még a sokkal fontosabb tartalmi gondokat is eltakarja. így adódhat elő az a furcsa állapot, hogy alkotóművészeinknek nem mindig sikerül erejükhöz, tehetségükhöz képest kivenni részüket a szocialista emberformáló tevékenységből. Tennivalóink elsősorban az alkotó munka körülményeinek javításában sürgetőek. Ügy tudjuk, Nógrád illetékes szervei már foglalkoznak e kérdéskörrel, s bizonyára eredményes megoldásra jutnak a jövőben. Ez a további alkotómunka egyik legfontosabb előfeltétele. T. E. Molnár Károly Hivatásuk a halál című könyve műfaját illetően történelmi ismeretter. jesztő mű, de mégis több annál: izgalmas történetekkel fűszerezett, precíz adatokkal alátámasztott valóságos kis enciklopédia, az idegenlégió enciklopédiája. Végigkíséri a világ talán legkülönösebb hadseregét születésétől, bomlásáig, hogy ezzel bepillantást nyerjünk a légió kívülről misztikus-romantikussá stilizált válságos életébe. Találkozunk itt hivatásos gyilkossal és életunt diákkal, szadista tömeggyilkossal és tönkrement kiskereskedővel, matrózokkal és levitézlett tábornokokkal, deklasszált arisztokratákkal és egyszerű parasztokkal. Valamennyien a társadalom számkivetettjei, akiknek a légió bűnbocsánatot, feledést ígér, sőt dicsőséget. De milyen áron? Kegyetlenebb, szigorúbb figyelmes örömétől, s rohantam a kamrába anyám kalácsáért. Már egészen zöld volt szegényke, a valamikor gyönyörű, piroshéjú. Kést ragadtam, hámozni kezdtem, szelni és tördelni és kitördelni a darabokból az alattomosan befelé hatoló penészt. így is maradt elegendő, hogy azon az esten, ha nem is jól lakjak, de legalább beteljek Vizet hoztam, abba raktam a kőkemény maradékot, úgy ettem. De csodásán finom volt nekem ez a kalács!... Csodálatosan finom. Hát ennyi, amit anyám kalácsáról el akartam mondani. Másnap kóbor levelet hozott hazulról a posta. „Gyere haza, fiam, itthon mégiscsak jobb lesz.” Ügy emlékszem, a legutolsó szerelvény volt, amely hazafelé vitt. k prilis kilencediké volt, " 1945. A győzelem, az európai béke első napja. Anyám a konyhában tett-vett, én a rádió szavait füleltem. Egyszerre könnyű kis sóhajt hallatott anyám és megszólalt szelíden: — Istennek hála, fiam, hogy túléltük... Csak téged féltettelek. * így, és ezekkel az emlékekkel teljes nekem az anyák napja. Barna Tibor 1fj könyv met a világ egyetlen egy hadseregében sem találhatunk, s ha nincs harc, helyette munka van, a légió egy percig sem tétlenkedhet. Molnár Károly érdeme, hogy az operettek és a romantikus kalandregények gyakran hősiesre színezett ábrázolásai után, valós képet alkothatunk magunknak a légióról, amely a francia hódító gyarmati imperializmus jellemző terméke. annak minden bélyegét magán viseli — a kegyetlenséget, az embertelenséget, a terrort, az erő uralmát mindenek felett. (A) Nemzetközi költőtanácskozás volt Balatonfüreden, amely csütörtökön zárult. A képen Robert Graves, angol költő NÖGRÁD — 1970. május 10., vasárnap $
