Nógrád. 1970. május (26. évfolyam. 101-126. szám)
1970-05-15 / 112. szám
Hazánkban méff eddig nem alkalmazott építőipari eljárással építik meg a pécsi Tv-torony nyolc erkélyét. A 75 tonnányi, több mint 20 méter * átmérőjű acélszerkezetet a földön szerelték ösz- sze, és a tornyon »2 méteres mavasságba« elhelyezett hat darab emelőberendezés húzza fel a magasba. A kúszózsalu segítségévei — amelyet a Miskolci Építőipari Vállalat szakemberei emelnek fel —- nyolc betonerkéiyt építenek meg a 172 méter magas betonkolosszuson. Képünkön: ü fölfelé kúszó acélváz az adótor nyon Színházi esték Koldusopera a siker jegyében Bertolt Brecht nevének haL művészeti Főiskola vizsga- nős figurájában mindenütt latán a színházjárók talán előadásán végre is kirobbanó fedte a feladatot, hibátlan mindenekelőtt a Koldusope- sikert arat, a fogadtatás után szinkronban volt a mű mon- ra írójával asszociálnak. S va- egyre-másra tűzik műsorukra danivalóival. Leányuk, Polly ló igaz, ez a külöleges mű- színpadaink, készítik a műnek alakítója, Molnár Piroska, ha fajú színpadi mű Brecht egyik újabb és újabb fordítását köl- nem is teljes színgazdagság- legragyogóbb és legteljesebb tőink, Heltai után Vas István gal, de jól helytállt feladatá- alkótása — de századunk kétszer is, és Blum Tamás. han. Hollósi Frigyes Tigris egész színpadi világában is a A Koldusopera színpadán Brownjából főképp a „tigrist” legkimagaslóbb ormok egyi- tragikum, tragikomikum és a hiányoltam, egyébként amit lie. Brechtnek az első világ- bohózat elemei keverednek és nyújtott, becsületes színészi sikert hozta meg, habár nem kavarognak, az irrealitás és munka. mindenütt volt egységesen a vaskos valóság találkozik Ügy érzem, a produkció kedvező a fogadtatása. Nálunk szem be, de mindezt a gon- legjellegzetesebb szereplői például 1930-ban a Vígszín- dolati tartalom táplálja, Bicska Maxi bandájának tag- naz mutatta be a Koldusope- melynek magva félreérthetet- jai voltak. Formálói: Burányi iát, majd 1945-ben a Szabad j€n társadalombírálat. László, Papp Zoltán, Ats GyuSzínház, de egyik alkalommal valóban a KnId,„. la, N. Szabó Sándor, Mucsi sem aratott tetszést, pedig opera7 A műfai hagyományos Sándor, Jantsek Rudolf, to- Heltai Jenő mesteri fordítás- formajt tekintve semmi eset- vábbá Kimball tiszteletes szel ori re sem> az viszont vitathatat- repében Benyovszky Béla kori színházi közönségünk íz- , hogy Kurt Weill pompás egyébkent ragyogó xarikírozó lese meg nem érett meg a ’éje “agyogó soneiainak so. készségről tettek bizonyságot forradalmi módon uj színpa- rozata’ bátorítóan hat a mű- Tetszett szerepében Bókái Má- hUn„r^1Ur-,Sla órzekelesére- fajt megújítani kész, fiatal «<*,. Cserhalmi Anna kitűnőt ® 1 ’ muzsikusokra, a sablontól va- nyújtott ifi- Vjlaky Lászlp, elA „Háromgarasos opera*' ^ elszakadás ma már jól ér- ismerés jár Berta Andrásnak, Brecht legfrissebb, első írói ékelhető folyamatára, periódusának termése - tu- A művet Blum Tamás {or. lajdonkeppen zseniális adap- dítágában mutatta be a Űj gépek — régi gépek Alig van manapság izgalmasabb téma a mezőgazdasági üzemekben a gép- és alkatrészellátásnál. Juhász József, az erdőtarcsai tsz elnökének szájából is valósággnl zuhogott a panasz: roppant sok a gond, a baj a gépekkel, az alkatrészekkel és most újabban a gumiabroncsokkal is. ta ‘előfordul azonban hogy hiába kopog a telex, segítség nem érkezik. Körülményes vásárlás Javítsanak Az erősen kötött nógrádi ® SZ-ÖVPtkpzPtPk föld, a hegyi számító gos géptemető. Csak valósáA megnyugtató megoldás súlyos- nyilván az lenne, ha a gépeket hároméves használat után lecserélhetnék a hegyvidéki term eic-s következetek. Boros Béláinak, a tízezer holdas ce- redi termelőszövetkezet elnökének is ez volt a véleménye Az volna jó, ha a MEG ÉV-mél — a rendkívül népszerű faakció mintájára — leadhatnák a régi. elhasztációja. Egy XVIii. századi u^uma ue a hé- fc Molnár Ilonának, Bárány angol író, John Gay Koldus- Rózsinak, s, említést érdemel Szigligeti Színház együttese. .... , ..... , ,,.hA.„ ,A_ a nyilvános ház „hölgykoszorújában” Sárossy Rózsának, Kiss Erikának, Halász Katiopera c. művét teremtette újjá tíerényi Gábor rendezése megtartva az alapmű szerep- . “ az eddigi szinre_ lőit, de amíg Gay a fiatal gtaItóttá az eaaigi színre burzsoá társadalom ohó kahozások értékeit, merített a korábbi bemutatók tapasztaVajda László és Juhász János is. (barna) Egészen friss esetről be- bltja a helyzetet, hogy a szö- sízólit. A D—4 traktor, amit vetkezetek jelenlegi géppark- nemréglben vásároltak, nem jónak több mint a fele elkoS&SSSmSS «Äffe pott «»-é.«»«, túl v«n te, s még örültek is. hogy egy- a rnasodik főjavításon is. A általán olyan gépet vehetnek, salgótarjáni ts-z-szövetség amiilyenre szükségük van. szakemberei számolták ki, Mert Tóth István, az érsek- , . _, v adkerti szövetkezet vezetője majt nem j . azért méltatlankodott, hogy a tort vásárolhattak voln,a azon nalodott gépeket, es cserebe lépek vásárlása körülményes, az összegen a szövetkezetek, újat vásárolhatnának A _ re- Nem is tudták elkölteni az e amelyet tavaly a javításhoz gi gepek arat pedig Jieszami- celra tartalékolt több mint szükséges alkatrészre költőt- tanak az uj, porszem trakto- két és fél millió forintot, tek. A gépjavítás nem csak rok arába. Mindenképpen Nem kaptak olyan erő- és költséges, de körülményes is. ésszerű volna az is, ha a mos- m unka gépeket, amelyekre A gépjavító állomások p-ro- tani 6—8 erőgép-típus helyett szükségük van. filváltózásával az erő- és kevesebbel. 3—4 féle típussal munkagépek javí'ása teljesen dolgozhatnának a közös gaz*- Az új gép birtokában nagy a szövetkezetre hárult. A tsz- daságok. tervekkel indultak a tavasz- vezetők meg szidják, szapul- _ . nak Erdőtarcsán Ügy számol- ják az AGROKER Vállalatot, Ez ne™ megy marói holtak, hogy az új gép elvégez mert nincs elegendő alkatrész ® „ma’ , legalább kétszáz normalhold- a Zetor Super a DT-75-ös, *fe a kozeh holnap gond- nyi munkát. Akkor pedig idő- az UE—28-as traktorokhoz, s aiyhi éné. na az ipar meg- ben elkészülnek a tavaszi ten- újabban hiánycikk a gumiab- íelel° mennyiségű tartalek- nivalókkal saját erejükből, roncs is. a‘ , , . s «v-u aina a geAm.’a traktor aligha végzett pékhez. A külkereskedelmi több munkát húsz normál- Lőrinc Károly, a balassa- szervek is megtehetnék bizoholdnál, mórt tönkrementek a gyarmati AGROKEK Vállalat nyájra, hogy ^ az importgépegumiiahroaicsai. A megyei vezetője elismerte, hogy a a szükséges alkatrésatar- AGROKER Vállalajt.nál nem belső szervezeti ségen Lehet és talékkal Vennék á t. A terme- tudtak segíteni. Szolnokon kell is változtatni. Nyilván ez lőszövetkezetek ^ sem tétlen- műi- találtaik megfelelőit, de iá javítja az alkatrészek for- ködnek.' Társulással próbál- arra a szolnoki szövetkezeitek- galomba hozását. Az alapve- iák már eddig is betölteni az nek is szükségük volt. Végül tő gond azonban mégis csak űrt. Ludányhalósziban, Ber- is a fővárosban, a gumigyár- az, hogy a MEGÉV a megren- célén, Erdőkürtön működnek nál „kisírtak” két abroncsot délt alkatrészeket nem szál- ilyen gépjavító társulások, az erdőtarcsai vezetők. De htja folyamatosan. A Népi Nem kevés a ^gondjuk. Hi— így is sok időt veszítettek, Ellenőrzési Bizottság vizsgálta szén a meglevő géppark ele- teljes három hétig állt a gép. és állapította meg, hogy a ve arra kényszeríti őket, hogy Pontosan akkor, amikor a leg- vállalat most , is időben meg- „ócskavasat” javítsanak, nagyobb szükség lett volna rendelte az erő- és munkásé- Helyzetüket súlyosbítja, hogy rá. pék javításához szükséges al- nincs elegendő alkatrész. A karrészeket. A MEGÉV azon- nagyobb, komolyabb javítá- n. -it. han egészen kiváltságos hely- sokat pedig megfelelő miunrílZOnytalon szállítás zetet élvez. A megyei válla- kaeszközök hiányában nem latok megrendelését csak elő- tudják elvégezni. A szövetke- Ha az új gépek minősége zetes „információnak” tekinti. aefci vezetők leleményesek, kifogástalan lenne, a nógrádi, a szállítására semmiféle köte- Tórák Sándor, a káránc&la- dombokon akkor sem tarta- lezettséget nem tállal. pujitőd közös gazdaság vezetőnának sokáig. De a szövetke- je mondotta, hogy főjavítászetd vezetők órákig képesek A megyei AGROKER Vál_ ra is berendezkednek, s ha sorolni az észrevételeket bd- lalat több mint 16 millió £o- szükséges, segítenek a többi aonyos géptípusok minőségét, rint értékű alkatrészt, s egyéb szövetkezeteknek is. illetően. A csecsei Madách műszaki árukat rendelt erre . Tsz ügyével a NÖgrád megyei az évre. Ebből 13 milliót -Am, az igazán hatékony se- Népi Ellenőrzési Bizottság is „jegyzett elő” szállításra a Sitség az volna a mostoha foglalkozott. Tavaly szeptem- MEGÉV. Az év első negyedé- viszonyok között gazdálkodó berben vásároltak három ^ tmT ^tkezetek^ ha .. . viszont még tavalyról elma- a mostaninál erőteljesebb tátipusu pótkocsiit. radt szállításuk. Április vé- _ ,, , , . gén és most május elején ér- mogatest topnának a* erő- kezeit nagyobb tétel a meg- muinfeasgiópek felújításéhoz, lt. , , m 1 rendelt árukból. A hiányzó a technikai színvonal saüiksétönkrement, s egyiknek sem alkatrészeketi gumiabroneso- ges emeléséhez, tudja hasznát venni a terme- űat megpróbálják más me- a lőszövetkezet. ( gyektől megszerezni. Gyakor- Vincze Istvánná PBK—5-ös Sokszor javították már mindhármat, alvázuk teljesen Ki lúd többet a polgári védelemről Befejeződött a Ki tud többet a polgári védelemről című ötrészes totópályázat. Az utolsó fordulóban több mim 1200 szelvény érkezett be. Tizennégy találatot 16 pályázó ésrt eL. A 13-as találatos szelvények száma 32, 12 találatot 24 pályázó ért el. A helyes megfejtés a következő: x, x, 1, x, x, x} x, 2, 2» 1, x, x, L, 2. A Ki tud többéi a polgári védelemről járási döntőit május 1*8—25 között rendezik meg. a megyei döntőt júniusban bonyolítják le. landorkorszakában j-tszatja lataibó, ugyanakkor friss el_ alakjait, tesz, csufondarossa gondolaM>kka is dúsította az maróan szatirikus ábrázó o- el6adást Mlndezek ellenére eszközeivel, a brechtl ujjate- produkció nem nyújtott tel- remtesben a Koldusopera mi- jes erejű h.atást „ aligha_ hője már a zu ott rothadó szereposztás alapvető erjedésnek indult burzsoázia félreíügásaiból ered. vilaga. Az adaptációból fel- 0 Teérthetetlenül kiviláglik, ^ megallapitassai mindehogy Gay-vel szemben, Brecht, nekelott a Bicska Maxi alak- nek már semmiféle illúziói iát megszemélyesítő Huszar nincsenek erről a világról, Lászlóra utalok, aki fizikai és alakjairól, de még azok szel- 'művészalkati szempontból is lemi termékeiről sem, ezért túlságosan súlyos erre a felmeri avitt kacatok közé dob- adatra Hiányzik eszköztárául művészeti konvencióit, ki- bol a játékos könnyedség, e íejezési formáit. eszközeit, 'hiányosság következmertye pe- magát a szokványos operai . aZ- hogy a figura elne- műfajt is. Brecht szinte a hezul es ranehezul a színsemmiből teremt új színpadi Padra. világot, melyet tetszése, ked- Nem éreztem meggyőzőnek ve szerint rendem be. formál ezúttal a részeges Peacochné friss erőtől, eredetiségtől duz- személyében Hegedűs Agnes zadóvá. Nem csoda, hogy az játékát sem. Főképp a mű el- új dramaturgia, az epikus ső részében erősen mfester- színpadi modor egy ideig ide- leélt, külsőségesen eltúlzott, gen a konvencionálishoz szó- amit ‘nyújt. Az együttesben* kott füleknek. De ez csupán idő vendégként közreműködő Sol- kérdése, mert a Koldusopera ti Bertalan formálása Pea- 1958-ban, a Színház és Film- coch, a „kolduskirály” kúlöA Jelenkor májusi száma Szántó Tibor írónak, az ötvenes években megjelent Dunántúl című pécsi folyóirat nemrég elhunyt szerkesztőjének emlékét idézi az új szám élén az ugyancsak Pécsről elszármazott Galsai Pongrác. Az „Elkésett beszélgetés” néhány héttel az író halála előtt készült, s most együtt jelenik meg Szántó Tibor posztumusz regényének értékes részletével. A prózai írások sorában ezenkívül Kolozsvári Grandpierre Emil és Mészöly Miklós írását, továbbá Thiery Árpád pályadíjnyertes szociográfiájának új részletét olvashatjuk. Az irodalmi tanulmányok közül kiemelkedik Gyergyai Albert André Gide-esszéje, s figyelmet érdemel egy új pécsi munkatárs, Bécsy Tamás drámaelméleti munkájának első részlete. A képzőművészeti rovatban újszerű műfaj Fodor Ilona magnóinterjúja Mészgly Miklóssal és Amerigo Tóttal Bartók Mikrokozmoszáról. Két további képzőművészeti iras a szentendrei festészettel és Anna Margit művészetével foglalkozik a székesfehérvári, illetve pécsi kiállítás alkalmából. Ezekhez az írásokhoz kapcsolódik a szám illusztrációs anyaga. A kritikai írások közül Pomogáts Béla elmélyüli tanulmánya emelkedik ki Bertha Bulcsú újabb műveiről. A tárgyalóteremből Garázdaság a vonaton... Magyarnándorban vendég- Havas felébresztette az al- szerepelt február 8-án a nép- vó férfit, s egy pofonnal adla szerű balassagyarmati Syrén tudomására, »hogy „bunyó" kó- beatzenekar. Az együttes mű- vetkezik. A társaság körülvet- sorára többek között öt. balas- te a fűtőt; sértegette, s köz- sagyarmati fiatalember, a 20 ben a Bejét és a felső testét éves Havas Mihály, a 18 éves össze-vissza verték.. A szeren- Sz. György, a 19-éves Herédi csétlen férfi a kezét arca elé József, a 17 éves B. Antal és tette, így védte az ütéseket, a 16 éves Sz. Zoltán is ki- majd kétségbeesésében kiváncsi volt. Felültek a vonat- dugta fejét az ablakon. Ek- ra. Magyarnádorba utaztak, s kor is rugdosták, sőt B. An- miután meghallgatták a hang- tat a veséjére ütött. A férfi versenyt, éjfél körül az álló- rosszul lett, s kis híján kimásra indultak, hogy a 0,28 esett a Vonat ablakából, ahon- órakor induló vonattal Balas- nan a fiúk rántották vissza, sagyarmatra utazzanak. A Balassagyarmati JárásbíA társaság egy része egy róság együttesen elkövetett kivilágítatlan kocsiban foglalt garázdaság bűntettéért Havas helyet, ahová Becske-alsón Mihályt 7 hónap, Sz. Györgyöt felszállt egy MÁV-alkalmazott és Herédi Józsefet 5—5 hó- — fűtő —. aki munkahelyé- . nap. B. Antalt 4 híjnap szaré, Balassagyarmatra igyeke- badságvesztésre; ítélte. Heré- zett. A fűtő leült az egyik di és B. Antal büntetését fel- padra, majd elaludt. Az egyik tételesen. 3 évi próbaidőre fiú lehúzta a kocsi ablakat, . .... . , • mire a szundikáló fűtő ezt h-'lluggcsztette. Havasnak a kifogásolta, felkelt és felhúz- büntetést szigorított büntetés- ta az ablakot. Több sem kel- végrehajtási munkahelyen lett a társaságnak. Mintha kell eltöltenie, míg Sz. csak jeladásra vártak volna, Havas azonnal „intézkedett”. Sz. Györgyöt átküldte a szomszédiba B. Antalért, aki a hívásra át is jött. s elkezdődött Ai: lté'eí jogerős, a ..megtorlás”. míg Györgynek a fiatalkorúak börtönében. A - bíróság Sz. Zoltánt próbára bocsátotta. NÖGRAD — 1970. május 15., péntek