Nógrád. 1970. május (26. évfolyam. 101-126. szám)
1970-05-24 / 120. szám
Mikrobarázdás népművelés Barázdái rolniinak a népművelőnek Ráadásul mik- robaráadái ? Arany János szántásnak mondta egy helyütt a maga munkáját. Évszázadnyi messzeségből is rímel talán népet okító buzgalmára az ismeretek terjesztésének, a műveltség társadalmi megosztásának modem formája, a hanglemez révéin való népművelés. A műveltség is olyan, mint a szabadság. Minél több ember közt osizlik meg — annál több. nagyobb mélyebb. Bizonyosan volt olyan időszak, amikor, ha tűzvész vagy egyéb csapás elpusztította volna teszem azt Beethoven valamelyik szimfóniájának néhány partitúráját — a mű örökre elveszett volna. Ma, egyebek közt, lemezfelvételek sokasága őrzi. terjeszti, a bármikor megszólaltathatÓ6ág babonás varázsával teszi mindennapjaink örök részévé e remekléseket. De él-e iilyon szerepével, lehetőségével a magyar hanglemez? Sok jel arra utal, hogy keresi helyét közművelődésünkben. Maga a tény is, hogy végre olyan hanglemezeink vannak, melyekre Európa olykor odafigyelt (a Belga Rádió és Tv nagydíja 1967- ban; német lemezdíj 1967- ben; a párizsi Charles Cros Akadémia Nagydíja 1969-ben), minőségi értékelést jelent. A Quali ton-HungtaroUxn 140 nyomatott oldalon közre adta eddig megjelent lemezeit — ez a repertoár már választékot jelent. E választékban a művész-, az operett-, a ma- gyamot? emezek mellett már jó néhány olyan felvételt is tartalmaz, amit a népművelésben közvetlenül fölhasználható anyagnak tekinthetünk. Ady Endre 24 verse éppúgy megtalálható e lemezeken, mint Arany János, Kosztolányii, Bornemissza Péter, Vád Mihály, Puskin, Vas István, Kölcsey, Nagy László, Shakespeare, Zelk Zoltán írásai. Zenés mesét, nyelvleckét, sportközvetítést tartalmazó Lemezt csakúgy találunk a Qualiton-Hungaroton műivé- szi tasakjaiban, mint a színpad egy-egy kimagasló művészétnek a Vastaps című lemezsorozaton rögzített emlékezetes sikerű jelenetét. Az is tagadhatatlan, a magyar lemez elég változatos formákat keres ahhoz, hogy a közművelődésben szerepet érdemlő kiadványai eljussanak a kultúra műhelyeibe. Egyik ilyen kezdeményezés a Sztereo Színház. A zenei- irodalmi Ismeretterjesztésnek ez a kerete lemezen és jelentős művészek élő szavas előadásában viszi el művelődési házakba, könyvklubokba, viszonylag kis közösségek elé is a múlt és a ma zenetörténetének korszakot nyitó darabjait. .. Hasonlóképpen figyelmet érdemlő az a 16 lemezből álló zene'örténeti sorozat, mellyel az iskolai zeneoktatást segítik. Valaha sokat játszadoztak irodalomrajongók a gondolattal : melyik volna az a száz könyv, amely méltón reprezentálná a világirodalmat. A század elején nálunk is készült nem egy ilyen százas könyvjegyzék.. Ma már közkézen forog nálunk egy hanglemezgyűjtemény alap- jegyzéke azokról a beszerezhető komoly zenei, könnyűzenei és prózai művekről, melyek egy tartalmas lemeztár alapját jelenthetik. Bach válogatott orgonaművei vei kezdődik a sor és Koncz Zsuzsa nagylemezével zárul. Közben Beethoven, Mozart, Kodály, Bartók, Verdi és mások művel mellett verssorozatot ajánlanak e miniatűr „hangkönyvtárba”. Így láttuk Lenint címmel történeti visszaemlékezések, azonkívül színházi fölvételek, népdalok, s a honi három nagy beategyüt- tes számai is szerepelnek a fölsorolásban. Mégis, éppen ez az alap- gyűjtemény az, ami néhány kihasználatlan „lemezes lehetőségre” figyelmeztet bennünket. Korunkban a hanglemez már nemcsak konzervált zene. Gondoljunk csak arra, mi minden röppen el a rádióban, amit az ember még nagyon sokszor meghallgatna. Az olvasó talán emlékszik példáiul a fölvételre, melynek Toscanini próbál volt a címe. Vagy, hogy a közelmúltból vegyem a példát, a Veres Péter emlékműsorban olyan hangfelvételt is sugárzott a rádió, melyet az író műveinek gyűjtői — ha az lemezként kapható volna — bizonyára örömmel csatolnának a szerző kötetei mellé. Elég tétova még nálunk a lemezgyártás és a könyvkiadás kapcsolata. Jobbára zenei életrajzokhoz, egy-egy zenetörténeti műhöz, néhány verses- köinyvhöz mellékelnek lemezt. Pedig — hogy csak találomra mondjak példát — élő klasszikusaink művelt becsesebbé, kapósabbé tenné, ha mondjuk a fülszöveg helyett a szerzőnek a könyvről szóló vallomását is mellékelnék hozzá lemezen. Gondoljunk csak arra: milyen kincs volna ma egy-egy Ter_ sánszky. Tamási Áron vagy Füst Milán kötet a szerző hangját őrző lemezzel — s róluk már készülhetett volna ilyen lemez. A lemez és a népművelés kapcsolatainak problémakörében olyan kérdések is fölmerülnek: a hagyományos, előszavas ismeretterjesztő előadások iránt csökken az érdeklődés — de a keletkező vákuumot kihasználja-e az oktató tartalmú lemez? Sajnos, még alig van ilyen. Pedig még az is elképzelhető, hogy termelőszövetkezetek. nagyvállalatok bizonyos szakmai- oktatási föladatok ismertetéséhez is eredményesebben használhatnának lemezt, mint brosúrákat, vagy gyakorlatlan előadót! Se szeri, se száma, nálunk a közúti balesetnek. Vajon a KRESZ előírásait népszerű módon földolgozó lemezsorozat nem számíthatna sikerre? A rádió Csúcsforgalom című riportsorozata egyike a leginkább hallgatott adásoknak. És mivel megint csak a rádióhoz kanyarodtunk vissza: nem kéne bátrabban hozzányúlni a rádió hangosriport- anyagához? Aki hallgatta annak idején azt a riportsorozatot, melynek keretében Erdei Ferenc beszélt szülővárosáról Makóról, nem ad igazat nekem abban, hogy lemezit érdemelne az a riport?... Es hasonló csaknem minden héten elhangzik a rádióban. Csodálkozom, hogy a rádió a bevált évköriyv mellett nem ad ki évente csak egyetlen olyan lemezt, amint az esztendő legemlékezetesebb ad ásait idéznék föL Mi volna rá- diószterti, ha az nem? Nagyon nekibátorodott tollal ajánlgatok Itt már minden illetékesnek minden félét. Ezért, hogy a gyökerénél ragadjam meg a kérdést, szóvá teszem a lemezjátszó még mindig meglehetősén drága. Néhány esztendeje — szinte csak hetekre — föltűnt a kirakatokban egy néhányszáz forintos, tehát még a kispénzű ember számára is hozzáférhető árú készülék. Azóta sem kapható hasonló áron lemezjátszó. Pedig ez az alapköltség még mindig a gátja annak, hogy milliók mindennapi használati tárgyává legyen nálunk a gramafon és elfoglalja helyét a magyar otthonokban a csaknem minden lakásban föllelhető rádió mellett. Bajor Nagy Ernő Baitha Gábor: F é 1 ú t o — Fogják meg! Fogják meg...! Keskeny arcú, bajuszos, sápadt, negyvenes férfi legyint: — Itt mindig így van. — Űtálkozás bujkál a hangjában. És nem mozdul. A menekülő mellette megy eL Tépi a két vonatkocsi között az átjáró ajtót. A tömegben úgy tűnik, hogy csak a hang üldözi: — Fogják meg! Kopott bőröndön öregember ül. Pesttől Szolnokig" nem szólt, nem mozdult. Most felnéz, mint áld ébred. Szemébe fényt lop a kíváncsiság. Kéthetenként hatszáz kilométert utazik. Otthon, a nyírségi kisvárosban majd iszikegy nagyfröccsöt a vendéglőben. A menekülő eltűnik az átjáróban. Ö leejti a fejét, s csak akkor néz fel újra, amikor a tömegen átvágva magukat az üldözők, közeire hozzák a kiáltást: — Fogják meg! Kemény arcú, lányfrizurás fiatalember támasztja a WC ajtaját Tetovált kézfején nyíllal átszúrt szív. Szakértő. Nem tudja, hogy mi történt, de a menekülőnek szurkol. csoráztattak, mert eltörtem egy palinak az állát... Az emberek másfelé néznek. Mindenki másfelé néz, aki a menekülő karját elkaphatta volna az előbb. De örülnek, hogy a tetovált mesél. És a saját állára gondol mindenki. A menekülő Is behemót, erős ember lehetett. Verejtékes arcú rendőr tizedes préseli magát a behemót menekülő után. A tizedes vékonyka ember. — Merre ment? A bajuszos utálkozva int: — Arra. — S csak magának dörmögi hozzá: — Mintha másfelé is mehetett volna... A rendőr is eltűnik az átjáróban. Ott legalább félrehúzódnak előle, mert ott nem lenne szabad utazni. Mondatok: — Lopott? — Biztosan kártyáztak ... — Legjobb az Ilyenből kimaradni. Én kérem, tanú se vagyok szívesen ... — Most még istenes a vonat. Tizennégy éve járok. Hogy régen mi volt itt! — Én láttam, amikor cigányok estek egymásnak. Mindenki mond valamit. Az un atkozok rangért küzdenek, a rang a régebbi járás, az izgalmasabb történet. — Egy embert egyszer kihajítottak a vonatból... — Nekem a táskám emelték el. Nem is szóltam a rendőrnek Ócska táska volt... — Egy ember meg lehúzta a cipőjét, és úgy aludt. Mire felébredt nem volt cipője... Közben, ahonnan az ember menekült, már érkezik a fülkétől fülkéig gyalogló hír: — Összevesztek a kártyán és késeit. Változatok: — Meghalt... — Csak a vállába szúrt... — Bicska volt a másik kezében is... Az öregember dörmög: — Meg kellett volna fogni, akkor meg, ha szúrkált. A hosszú hajú jósol: — Itt ugyan el nem fogják. Majd holnap, vagy holnap— Engem is elmartak egyszer itt a kékek. Ott is va8 NÓGRÁD — 1970. május 24-, vasárnap Bernáth Aurél: Ser A seregély, mint a neve is mutatja, társas madár. Kis csapatban tud csak létezni. Egymagában, vagy párosával sohasem látható. Egy-egy csapat ötven—száz főből áll. Kétszer akkora, mint egy jól fejlett hímveréb, kicsit sötétebb barna tollazattal. Igénytelen megjelenésű, de élénk, majdnem agresszív madár. Itt a szőlőhegy fölött au-1 gusztus második felében jelennek meg, amikor már érik a szőlő. Ok az átka a hegynek. Elnézem röpülésüket, mely gyors és egyenletes. Mozdulataiknak fő jellemzője azonban a hirtelen és szép ívű kanyarodás. Ez a kanyar úgy hozzátartozik a lényükhöz, mint az igyekezet... Egy darabig nyílegyenesen szállnak, s aztán minden vezér! parancs nélkül az egész csapattest egyidőben oldalra csuklik, s legalább 90, de néha 100—150 fokos szögben megváltoztatja menetirányát, miközben kissé közelebb kerülnek a földhöz. Kanyarok suhogó hangot ad, s ilyenkor az ív szélén repülők — rövidebb útjuk lévén — akaratlanul is a csapat élé. re kerülnek. Átrendeződik a sereg, anélkül, hogy elmaradók lennének, melyek megbontanák a menet tojás alakú egységét így keringenek, szállnak a szőlők fölött. Lent szőlősgazdák meg a gyerekeik, a tőkék közt állva lesik a csapatok mozdulatait. Közeledtükre egyik nagy fazék fenekét veri valami vasdarabbal, a másik kereplőt teker, a harmadik esetleg huj-huj-t kiáltoz, tor- kaszakadtából. Hangos ilyenkor a hegy. A madárcsapat azonban hidegvérrel röpül a n után, ha megtudták, hogy ki volt. — Kis sajnálkozással fűzi hozzá: — Mostanában elég ritka az ilyen. — Mind elfogják egyszer. Ha nem ma, akkor holnap. Elfogynak a történetek. Az öregember, mintha bóbiskolna. De még Törökszentmiklós előtt rés nyílik a tömegben. A kis tizedes hozza a bilincselt kezűt. Az már nem hős. Lógatja a fejét, s mintha lépni is erőtlen lenne. A rendőr ta- szigálja maga előtt. Egy asszony szömyülködik: — Látták? Még az inge is csupa vér volt... — Nem cserélnék most vele. — Részeg volt ez. — Mázlija volt a zsarunak. Ha Törökszentmiklósig nem érte volna utói... — Biztosan azért futott. Karcagon a megszúrt embert leszedik a mentők. A maga lábán megy, de támogatják. S már teljes a történet. A fürgébbek elmennek megnézni, hogy melyik kocsiban volt a verekedés. — Pesttől kártyáztak. Meg e g é 1 y e k zaj felett, mint egy szárnyra kelt rendőrkülönitmény. Nem látszik rajtuk, hogy szemlélődnek, sem az, hogy, sajátságos kanyarodásuk valamelyik fazék zajára történt volna. Ha lecsapnak a szőlőkre, úgy tűnik, hogy az éppoly központi elhatározás nélkül történik, mint a kanyarodásuk. Nem egyszer éppen a csősz közelében találják magukat. Ilyenkor azonban hamar észbekapnak, s alig hogy földet ér a lábuk, már nagy surrogás közt — mert szárnyaik a sorvadó szőlőleveleket is érintik — újra magasba emelkednek. A csőszök ilyenkor sok vért kapnak a fejükbe, szaladnak a levegőben már rendeződő gomolyag után, gyorsabban szól a kereplőjük, kiáltásaik már-már egy négylábú állat eligazítására is sok vplna. És mennyi ilyen hiábavaló lecsapását figyelem meg a torkosoknak! Nem tágítanak. Talán nincs élményük komoly veszedelemről. Puskát nem lehet használni a hegyen, s így a csőszöket se veszik sokkal komolyabban, mint Pálék szélhajtott és lengő, ezüst papírszeletekkel díszített kicsi malmát, mely ropogásával és fütyülésével ugyancsak arra volt hivatva, hogy riogossa őket. A seregélynek nyugodt maradása, a földön még akkor sincs, ha történetesen őrizetlen szőlőtáblákra találnak. A nyugodt kosztolást nem ismerik. Irigyek is lehetnek a rigóra, de minden másfajta madárra is. mely itt a hegyben lakik. Irigyek lehetnek arra a nyugodt esipegetésre, ahogy a többiek a szűnni nem akaró éhségüket oltják. Irigyelhetik, ahogy a többiek a ittak. Ügy verekedtek össze. Azt mondják, hogy alaposan adtak egymásnak. — Az ülés is csupa vér volt — Egy asszony elájult. A következő állomáson két rendőr elviszi a bilincselt kezűt. És az út már tömény unalom újra. A hosszú hajú sajnálkozik: — Biztosan várták otthon a csórót. — Azt a másikat is várták. A szerencsések, akiknek hely jutott, aludni próbálnak. A többiek nézik az elfutó állomásokat. A hosszú hajú szívesen mesélné, hogy ő, amikor eltörte egy ember állát de senki se figyel. Abbahagyja hát. Aztán Hajdúszoboszlón egy részeg férfit tesznek fel a vonatra a barátai. A részeg izgága. Esküdözik, hogy megveri a jegyvizsgálót ha jegyet merne kérni tőle. Hallgatják, mosolyogják. A hosszú hajú még biztatja is. És Debrecenig majdhogynem reménykedünk, hogy jön a kalauz, hogy elér idáig, és ha összevesznek, akkor tíz percig minden elviselhetőbb lesz. Sokan az út felén se járnak, s ez tíz perc ajándék lehetne a kéthetenkénti hatszáz kilométer első harmadáhan... fák hintázó ágai között rejtve vannak, s csak időnként — s ezt is inkább fölös óvatosságból — néznek szét maguk körül. Ök, a seregélyek, igazi tolvajok. Tudják, hogy lopnak. S e tolvajság szempontjából fajtájuk átka, hogy csak így, csapatban tudnak élni. Semmi gondjuk nem lenne, kövérre hízhatnának a szőlőtől, ha, mint a többi madár önállóak volnának. De erre képtelenek. Alig pár méterre ettől a jó kilátású balkontól, ahonnan figyelem őket, lecsapott az imént egy sereg. Elnéztem, ahogy a rögtöni riasztásra a felrebbent csapat legutolsónak maradt tagja. a megveszekedett torkosságtól, tátogó szájjal, félig futva, félig röpülve követte csapatát. Majd meghalt, hogy a csőrét bevághassa egy fürtbe, s majd megszakadta félelemtől, hogy elmarad a többitőL Hápogott a szomjúságtól és sikított a félelemtől. Kis karmai csak a göröngyök tetejét érintették. Igazi tolvaj módra járnak el akkor is, ha sikerűi egy-egy lecsapásuk. Forrnak a szűk területen a munkától. Mintha valami munkamegosztás is volna köztük: egyike-másiko a fürtök nyakára száll, s onnan kezdi lefelé föltömi karmaival a szőlőszemeket. A földön állók eszeveszetten habzsolnak, s mint ■ a dürgő verebek forognak maguk körül. Másodpercekig tart az egész roham, s mégha nem is riasztják őket, máris elsisteregtek. Messziről nézve az ilyen felszállásuk úgy hat, mintha egy lobbanásnyi tűz füstje szállna föl a szőlőtőkék közül. Rozi így is mondja néha: — ott füstölnek... A napnyugtára, mint minden madár, ők is érzékenyek. Ritkulnak Is a csőszök kiáltásai. Inkább a víz mellett vonulnak a nádas fölött, ahol majd éjjelre megpihennek. Aztán lecsapnak belé. Ügy hatnak ilyenkor, mintha valaki magot hintene a nádas közé. De ez csak az első próbálkozásuk. Üjra felrepülnek, mert szívesebben ott ereszkednének alá, ahol a nád közül már egy másik csapat zsivaja szól. Tengernyi gyűl így ösz- sze éjszakára. Éktelen csipogásuk messzire hallik. Ha ilyenkor a víz melletti országúton megyünk, olyan érzésünk van, mintha a nádas panaszkodna valami keserves siránkozással a testében búj- káló fájdalomtól. Ha ilyenkor meglessük őket a nád közt, láthatjuk, ahogy fészkelődnek, egyik szálról a másikra ugrálva. Majd egy levél tövében végre elhelyezkednek. Erős karmaikat görcsbe kell merevíteniük, mielőtt aludni kezdenek, mert a nád ingó talaj. Erős szél fújhat. Nagy hullámok nyaldoshatják a nádtenger sípjait, s ilyenkor bizony a nádszálak, kis terhükkel. bóbitájukkal, metsző leveleikkel együtt, nagy kavarodásban hajladoznak erre-arra.
