Nógrád. 1970. május (26. évfolyam. 101-126. szám)

1970-05-17 / 114. szám

Tízéves a Pécsi Balett

A rózsák háborúja

A Pécsi Balett-ről igazán elmondhatjuk, hogy munkával ünnepelte tízéves évfordulóját, arra vállalkozott, hogy néhány nap alatt egész tízéves fejlődésének keresztmetszetét bemutassa. Ez a hősies (és rendkívül fáradságos) produkció azonban nem volt hiábavaló: akik végignézték a gazdag programot, feleleveníthették az út egyes állomásait, s mintegy felkészülhettek a „záróakkordként” színre kerülő ősbemutatóra.

Már hónapok óta (vagy még régebben) folyik a vita: válságban van-e vagy nincs, járható úton jár-e vagy sem, továb tud-e lépni vagy nem a Pécsi Balett, és különösen koreográfusa, Eck Imre.

Eddig Is az volt a véleményem, hogy túlzottak a válsághangok. Az elmúlt tíz év alatt összesen 47 új mű került színpadra a Pécsi Balett előadásában, olyan tempó ez, amit soha senki és semmilyen együttes sem produkált eddig Magyarországon. Miért várnánk el tehát, hogy most még ezt az iramot is fokozza, vagy, hogy minden évben radikálisan új utakra, lépjen?

Az áprilisi bemutató azt bizonyította, hogy az együttes nem csupán megőrizni képes az elért eredményeket, hanem tovább is tud lépni, méghozzá jelentősen.

Nem mintha az új műsor egyes músorszámainak nem találnánk meg előzményeit az eddigi darabokban. Nem ugrásról van szó tehát, hanem lépésről, nem váratlan fordulatról, hanem logikus fejlődésről. S ennek lényege éppen a kiteljesedés, a biztonság és az érettség. Ha sok korábbi Eck-baletten ott éreztük a kísérletezés Izgalmát, ezekben a művekben már a kísérletek leszűrt erdményét kapjuk.

S az „érettség” azt is jelenti, hogy az eszköztár is kibővült és harmónikusan igazodik a koreográfus akaratához. Kisebb lett, sőt azt mondhatjuk, eltűnt a tánc- talan gesztus — noha itt nem hagyományos, hanem új, Eck által kitalált táncnyelvről van szó. Póz változik most is mozdulattal, de a mozdulat mindig táncos jellegű, és többnyire motivikus szerkezetű. Eck a meser szintjén alkalmazza azt a koreográfiái technikát, amelynek lényege a színpadi akciók változatossága és sokszólamúsága. A

színpadkép pillanatról pillanatra változik, most itt történik egy jelentőségteljes akció, most ott, a „dallamot" nem egy hangszer játssza végig hanem mindig a hangszerek — a táncosok — együttesére kell figyelnünk.

Amivel azt is érzékeltettük, hogy ez a koreográfiái stílus milyen szervesen illeszkedik a mai magyar zenéhez. Az eddigi 47 bemutatóból 20 készült élő magyar zeneszerző művére — ez az adat önmagában is bizonyítja, hogy milyen szoros a kapcsolat Eck és a modern magyar zene között. Kevés erre azt mondanunk, hogy zeneművészetünk tolmácsává szegődött, mert nem puszta tolmácsolásról van szó, Eck azért választja ki következetesen ma élő legjobb zeneszerzőink műveit, mert művészi koncepciójuk egyezik, vagy hasonlít az övéhez.

A bemutató előadás három „felvonása”, három stílust is képviselt, pontosabban rész- stílust az adott, nagyobb egységen belül. Az első darab (Fantázia) Bakfark Bálintnak és kortársainak zenéjére készült (Székely And- •rás kitünően válogatta és hangszerelte őket). A koreográfia itt tudatosan és jól használt fel archaikus elemeket egy finoman kidolgozott pszichológiai cselekmény menetébe ágyazva. Ezután Kodály Zoltán fiatalkori darabja, a Nyári este csendült fel, a címlap szerint „szimfonikus balett’-feldolgozás- ban. A műfaji megjelölés azonban itt sem értendő mereven. Eck jól kiválasztott kis cselekményvázra építette fel ezt a darabot is. Legnagyobb értéke a koreográfia rendkívüli mértéktartása — Eck itt remekül alkalmazkodott a fiatalkori Kodály-mű lírai hangvételéhez, visszafogottságához, s ugyanakkor biztos kézzel adott népies, sőt paraszti ízt táncainak és szereplőinek, anélkül, hogy bármiféle külsőséges népieskedésbe esett volna. Majd következtek a mai magyar zeneszerzők műveire írt darabok. Maros Rudolf: Aranyborjú, Mihály András: Bábel és Szokolay Sándor: Extázis című balettjei. Ha módunk lenne zenei méltatásra, természetesen mindhármat külön kellene elemeznünk, hiszen mindegyik zeneszerző mást és mást képvisel a mai magyar zene palettáján. Eck feldolgozásában azonban fokozott hangsúlyt kaptak a közöttük levő egyezesek is. Nemcsak Eck jzínpadi fantáziája, hanem elsősorban maga a zene tette lehetővé, hogy mindhárom darab a mai élet és a mai ember kérdéseivel foglalkozzék.

Korántsem akarom azt mondani, hogy a Pécsi Balett új bemutatóját „csak hódolat illeti, nem bírálat". A bírálat azonban akkor lehet jó, ha először is igyekszik megérteni a művész szándékát. S így tekintve, első hangunk mindenképpen az örömé, hogy kétévi szünet után Eck Imre ismét új művekkel jelentkezett a Pécsi Balettnél (utolsó saját bemutatója — a Pokoljárás — éppen két évvel ezelőtt zajlott le), s hogy ez a jelentkezés művészi fejlődésről, érésről, teljesedésről tanúskodik.

Az előadás méltó volt az ünnepi alkalomhoz. A táncosok érett művészi teljesítményt nyújtottak. Nemcsak Eck Imre művészi útját követhettük végig a bemutatósorban, hanem azt is újra tapasztalhattuk, hogy milyet) komoly művésszé váltak egykori „kezdő” táncosai. Néhányan — mint Bretus Mária, Hetényi János — a tőlük megszokott magas művészi színvonalat nyújtották . Bretus három jelentős szerepben is meggyőző alakítást nyújtott. Mások — mint Csifó Ferenc, és (különösen nehéz szerepében) Uhrik Dóra — újabb jelentős pluszt adtak a róluk eddig kialakult képhez. Ismét mások — mint Molnár Mihály — felül is múlták eddigi önmagukat, vagy — mint Hegedűs Mária és Bognár Miklós — főszerepekben is helytálltak. De ugyanígy dicsérhetjük a bemutató többi szereplőjét is. A pécsi Nemzeti Színház zenekara — Nagy Ferenc vezetésével — a modern darabok nehéz partitúráit is hitelesen szólaltatta meg. Eck Imre ezúttal is maga tervezte a díszleteket — nyíltszini tapsot kapott érte. Gombár Judit néhány egészen kitűnő jelmezével tűnt ki, például a Nyári este tiszta fehér és mégis változatos kosztümjeivel, vagy a Fantázia karakterisztikus öltözékeivel.

Hová, merre Pécsi Balett? Ügy érzem művészileg nem keresni kell az utat, hanem járni rajta. Az út nem egyetlen, de járható.

Vitányi Iván

A televízió jóvoltából most 11 héten keresztül olyan szerző jelentkezik otthonainkban, akit eddig csak színpadon és kevesek láthattak és akiről Ben Jon- son megállapította; „Diadalmaskodtál, Anglia. Azt nevezed magadénak, aki előtt meghajol Európa valamennyi színpada. Nemcsak a mi korunkban él, hanem örökké! A múzsák még ifjú hajnalhasadásban állottak, amikor megjelent ő, mint Apolló, és meg- hódította a szivünket és szemünket. Maga a termeszét is büszke vélt az ő alkotó lángelméjére.

A rózsák háborúja a királydrámák egy részét öleli fel, nevezetesen a VI. Henriket é6 a III. Richárdot a Royal Shakespeare Theatre tévészerűvé adaptált színpadi előadásában. Izgalmakban bőven van részé a nézőnek, de akik kriminek minősítik mégis nagyot tévednek. Jókai írta Shakespeare ábrázolásmódjáról; „Kik azt mondják, hogy a fenségest a nevetségestől csak egy lépés választja el, oly formát hisznek, mint a gyermek, aki azt véli; hogy midőn a Hold a láthatárra ér, egy lépéssel bele lehetne érni. Egy lépés választja el az életet a haláltól, a művészetet a nem művészettől: annak lelke van, emennek nincs”.

Shakespeare a királydrá- mák-sorozat tárgyául az angol történelemnek azt a csaknem évszázados korszakát választotta, amely közvetlenül megelőzte a Tudor-monarchia kialakulását. A kiindulópont 1398, mikor II. Ri- chárd száműzi Bolingbroke Henriket, a zárópont 1485, mikor Richmond grófja — ettől kezdve VII. Henrik — legyőzi III. Richárdot és bejelenti a Lancaster- és York- ház egyesítését. A drámasorozat témája a feudalizmus felbomlása, a középkori oligarchia gyilkos vetélkedése, és az író annak a határozott meggyőződésének ad hangot, hogy ez a nemzet halálával egyenértékű anarchisztikus korszak végérvényesen eltűnt Anglia életéből.

„No, feketedj el ég, nap éjre változz!... Anglia még nem vesztett ily királyt” — ezekkel a sorokkal kezdődik a VI. Henrik, jelezve V. Henrik, a franciaországi hódító halálát, a III. Richárdot pedig ilyen sorokkal zárja: „Anglia őrült volt elég sokáig: A testvér testvérért ontott

vakon. Az apa leölte saját fiát...” Ez a keret adja a mű koncepcióját és időszerű mondanivalóját is. Erzsébet királynőről 1584 óta egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy nem hagy utódot. A Tudorháznak tehát nem volt egyenes leszármazottja, aki a királynő után elfoglalhatná a trónt és ez a tény félelmes nemzeti bonyodalmak, belső viszályok rémét idézte.

A költő megcsinálta a történelmi számvetést, tudta, hogy az embertelenség vad erőivel szemben tehetetlen, de a tudással vetélkedő erejű hit élt benne az emberibb jövendőről. A kor fegyverei — mondja ki műveiben — erősebbek, mint a mieink, de a kor elmúlik és a humanitás halhatatlan.

Nyilvánvalónak látszik, mondja egyik méltatója, hogy a királydrámák tükrében Shakespeare-nek a népért és a hazáért érzett mély aggodalma komorlik. A földfoglalások, a parasztság és kézművesség nyomora nöttön nőtt, az egyre gazdagodó polgárság és a nép ellentéte mélyült. Hamis tehát az a hangoztatott boldogság, amely — kivált az Armada legyőzése után — elhatalmasodott Angliában, mert erre legfeljebb az egyre izmosodó nagypolgárságnak van alapja*

A VI. Henrik történelmileg nem mindig fflel meg a valóságnak. A mai történelem- szemlélet azt tanítja, hogy Franciaország elvesztése a százéves háborúban még nem ennek a belső viszálynak volt az eredménye, inkább V. Henrik eredményes hódításainak lett alapja, mert a hadjárat alkalmas volt a belső feszültség levezetésére, a királyi tekintély emelésére. Az orlean- si és burgundi herceg ellentéte miatt ez a hódítás tartós is lehetett volna, ha Jeanne d’Ac, ez a szentként tisztelt pásztorlányka nem áll VII. Károly mellé, ha rajongása nem ragad át a népre, és glóriájának visszfénye nem avatják a királyt a francia nemzeti egység élő jelképévé. Angliában a százéves háború kudarcai megrendítették a dinasztia tekintélyét. A franciákkal békülni akaró II. Richárdot unokatestvére, Lancaster IV. Henrik megfosztotta trónjától, majd egy másik oldalág, a yorki hercegeké próbálta megszerezni a koronát. Ebből a trónviszályból nőtt ki a piros (Lancaster) és fehér (York) rózsa harca. A

Lancaster-ház és hívei az elmaradottabb skóciai és walesi földesurak feudális alapon szeretnék a királyi hatalmat megerősíteni, a Yorkok támaszai: a déli országrészek földesurai, akik már jobbára áttértek a bérmunkásokkal való földművelésre, meg az egyre iparosodó városok, amelyek erős központi hatalmat kívánnak a főúri túlkapások ellen. A rózsák háborúja egyre jobban elvadult, a királyok gyors egymásutánban váltogatták egymást, királyi gyermekek estek gyilkosság áldozatául, és a polgárháborúban a nemesség színevirága elpusztult, a polgárság egymagában nem tudott a királlyal dacolni, s így a parlamentáris rendi kormányzás külsőségeinek tiszteletben tartósával Angliában a korlátlan királyi hatalom érvényesült.

Shakespeare a történelmi erőket az őket legteljesebben képviselő alakokban, ezek jeleneteibe tömöríti. Szimpatikus hősei: Talbot, valóságos népi hős, aki amikor tőrbecsalják megváltja, hogy jelentéktelennek látszó külseje ellenére miben van az ereje: „Ez (Talbot) lénye — mondja az őt kiszabadító katonákra mutatva — kar, izom, erő, amellyel /Kemény nyakatokat igába hajtja." Gloster, akiben az író érett, bölcs férfit mutat be a gyermekkirály mellett. Róla halljuk, hogy mint lordprotektor igazságot szokott tenni a közlegelők bekerítése ügyében és így érthető, hogy erőszakos halála után a nép tüntetni kezd gyilkosai ellen.

Ellenszenves, ármánykodó alak Winchester püspök már azért is, mert a vallási szakadás óta általában úgy vélekednek, hogy „ezek a római kalapok sohasem hoztak jót Angliának”. Ellenszenves gazember York, aki tudatosan tör a trónra, őmiatta kell elvesznie Talbotnak, mert nem hajlandó együttműködni So- mersettel, áskálódik Gloster ellen, céljai érdekében esi - sziik-mászik a király előtt. pedig a trón igazi tulajdonosának a legitimitás elvei szerint magát tekinti. A tigris- szívű Margit ugyan megakadályozza céljai elérésében, de York halála után fia, Richárd jelmondata lesz: megszerezni a koronát mindenáron. De erről majd a III. Richárd ismertetése során szólunk.

Csixkly László

KEDVES ECSÉM, TIBORI.:. Bcima TíboH Most bizony jó néhány kilométerre vagyok tőletek, bent, a muszka földön. Innen húsz kilométerre a front, de gyakran ki-kiruccanunk az arcvonalba egy kis löporfüstöt szagolni, ahogy egy derék haditu- egyik felem félangolosra sül, dósbtónak illik. A haditudósí- a másik, kocsonyás halmazállató század derekas munkát vé- pótba megy át. De: szelavi... géz, akad írnivaló bőven, s ilyen az élet. Ezt kell szeret- mi nem is tétlenkedünk tud- ni.

túl adni az otthoniaknak a Vigyázzatok helyettem is a magyar fiúk dicsőséges fegy- „mundér” otthoni becsületére, vertényeit. Aprítjuk a musz- Üdvözöl öreg pályatársad, je- kút, mint a répát, mert kato- lenleg tartalékos főhadnagy és náink a nagy német szövetsz- haditudósító: Laci bácsi, ges oldalán szentül hisznek a Kelt, 1944. január 18-án. Pf.: végső győzelemben, a szebb, mint eddig: 337/35. boldogabb magyar jövendőben.

Álljatok helyt ti, otthoniak is.

Levelek az időben

akkor, ha sikerül, talán álláshoz jutok itt, az adóügyi osztályon. Várom segítséged és azzal zárom: lesz még szőlő, lágy kenyér. Lesz még magyar feltámadás! Köszönt: Imre.

Kecskemét, 1945. március 15.

olyan becsülettel és hittel a nagy ügyért, ahogyan mi tesz- szük itt.

A szerkesztőségben vala- mennyiőtöknek hazafias üdvözletem: Imre.

Kelt, 1942. október 22. Oroszország, Pf.:231/70.

+

IEJÜ BARÁTOM!

Megkaptam kedves leveled,

KEDVES TIBOR!

Na, végre itthon. Már dol- + gozom is. Az MKP bizottságán

, nagyon szívesen fogadtak, már i KEDVES TIBOR BARÁ- vártak, mert az egyik országos TOM! ,Jej” felhívta rám az elvtárKecskemétről adok életjelt sálc figyelmét. Tudod, ő an- magamról. Hát megúsztam a nak idején munkatársam volt a dolgokat ép bőrrel, most itt régi lapnál, s nem feledett el. élek a feleségem szüleinél. Eb- Jó lenne, ha hírt adnál maben a kaotikus helyzetben, gadról, kisöcsém, hogy megy ami jelenleg van, jobbnak lát- sorod? Csak annyit hallottam, tani nem mutatkozni felétek, te is munkálkodsz a hont Egy zsurnalisztának — volt zsurnalisztika terein, zsurnalisztának — pláne, ha Várom soraid, addig is szeráadásul haditudósító volt — retettel ölel: Laci bátyád, és minden sora üdítő itt, az sok ellensége akad manapság. xj. Megiszod-e még a jó irdatlan messzeségben. Bizony, Persze, itt sem rózsás a hely- bort?

szívesen lennék veletek én zet, mert ha állást akarok kap- is a meleg szerkesztőségben, ni valahol, át kell esnem még Itt újságot csinálni valame- egy tűzkeresztségen: az Igazol- lyest körülményesebb, és kel- tató Bizottság tortúráján, lemetlenebb feladat, mint ott- Épp ezért nagyon jól jönne, hon. Errefelé kegyetlenebb és ha hűidénél egy néhány soros komiszabb a tél, egyéb körül- papírt korábbi magatartásom- ményekröl nem beszélek. Je- ról. Ügy tudom, te már is- lenleg a bunkerban ülök, egy mét lapnál dolgozol, s egy ak- dobkályha mellett, úgy Írok. A tív újságírónak mégiscsak kályha veszettül fűt, mégis szava van. Persze, kedvező jégverem az egész odú. Az véleményezésre lenne szükség,

8

NOGRAD — 1970. május 17-, vasárnap

Pécs, 1947. október 9.

¥■

KEDVES TIBOR!

Tulajdonképpen neheztelnem kellene rád, de régi ügy, borítsunk fátylat a múltra. Arra gondolok tudniillik, hogy azt a néhány sort, melyet annak idején az igazolásomhoz kértem, máig várhatom tőled. De hálístennek, akadt néhány rendes ember, aki segített a nagy szorultságban, s végtére is most, mint adóügyi főtiszt

megyek nyugdíjba. Részt vettem a szocializmus építésében, s joggal várhatom, hogy öregségemre tisztességes járandóságot állapítsanak meg, ehhe'z viszont jól jönne, ha a háború előtti éveimet is beszámítanák, A papírokat, sajnos, elnyelte a háború, s most felelős tanúkra volna szükség, hogy dolgoztam, és hány esztendőt. Te ezt pontosan tudod, így rád gondoltam az ügyben. A dolog meglehetősen sürgős, így mielőbbi segítségedre számítok. Baráti és elvtársi üdvözlettel: Imre.

Kecskemét, 1970. február 21.

A

SZERETETT KEDVENCEM, TIBOR!

Kicsit szomorú alkalomból fogtam tollat. Tudatlak, hogy április elsejével nyugállományú újságíró lettem. Átkozottul rossz ez a semmittevés. Ami vigasztal, az, hogy az én rozoga fizikumommal megértem erre az új állapotra. Azért ne feledkezz meg rólam ezután sem, ha felénk jársz, remélem megkeresel. Nyugodtan teheted, nem vagyok fényes fenekű, negyven évi katonáskodás után a pályánkon szép nyugdijat kapok, nincs szükségem semmire, nem kérek tőled.

Es persze, be sem gubóztam egészen, Írogatok némelykor a lapnak. Az emlékanyagom kimeríthetetlen, és szívesen fogadják mindig.

Ha időd jut, eressz meg néhány sort magadról, mindig szívesen hallok felőled és mindig szeretettel vár öreg barátod: Laci bácsi.

Pécs, 1970. április 10-én, a bolondok hónapjában.

Leonard Luis Levinson:

ÉRTELMEZŐ SZÓTÁR

Augusztus — az a hónap, amikor ön nem tudja kinyitni az autóbuszon ugyanazt az ablakot, amelyiket decemberben nem tudott bezárni.

Pokol — helyiség, mely telis-tele van csinos és szép hölgyekkel, de benne nincs egyetlen tükör sem.

Benzin — az a szag, amely betölti az egész civilizált világot.

Eladó lány — olyan lány, aki úticéljához érve közli a taxi sofőrjével, hogy hol álljon meg, majd előveszi retiküljét, kinyitja azt, és kihúzza belőle levéltárcáját. Becsukja a retiküljét, szétnyitja a levéltárcáját. Előveszi onnan a pénztárcáját, melyben aprópénzét tartja, összehajtja a levéltárcáját, kinyitja pénztárcáját. A sofőrnek nagyobb összegre kiállított csekket nyújt át. Kinyitja pénztárcáját, beleteszi a visszajáró aprópénzt. Becsukja aprópénzzel teli pénztárcáját, s ezután összehajtja levéltárcáját, Ezt követően kinyitja a retiküljét, belegyömöszöli a levéltárcát, majd becsukja retiküljét. Kinéz az ablakon, meglátja a tömeget mely várja a taxit. Hirtelen meglepődik, s ad a sofőrnek egy új címet két mellékutcával távolabb.

Cikcakk — rövjdke távolság két részeg között.

S t b — rövidítés, mely- lyel álról igyekszik meggyőzni másokat, mintha ön többet tudna mint a valóságban.

Kalifornia — az a hely, ahol nagyszerű élni, ha sikerül narancsnak születnie.

Lakás — olyan helyiség, amelyben kikapcsolva a saját televíziódat ráébredsz, hogy eddig nem is a saját készüléked hangját hallottad, hanem a szomszédodét.

Szerkesztő — az az ember, aki tudja, hogy mi kell neki, csak éppen azt nem tudja, hogy az milyen.

Tömeg — két hölgy.

Legényember — olyan férfi, aki soha és senkinek sem kell, hogy számot adjon arról, hogy miért rúzsos a zsebkendője.

_ Fordította: Sigér Imre