Nógrád. 1970. április (26. évfolyam. 76-100. szám)
1970-04-15 / 87. szám
LJüdin illa Ku nyeeha ja Napjaink ifjúsága Lenin dolgozószobájában 5. A buharai köntös A Népbiztosok Tanácsa elnökének dolgozószobáját a legkülönbözőbb emberek keresték fel, a legülönbözőbb kérdésekkel. Azokban a polgár- háborús években sokszor jöttek hozzá egyenesen a frontról parancsnokok, komisszárok, a vöröskatonák képviselői. Többször járt nála Frunze, Kamenyev, Tuhaceevizkij, Vorosilov és mások. A Kremlben levő Lenin Múzeum munkatársainak, akik a látogatóknak nyújtunk tájékoztatást, nem egyszer félbe kell szakítanunk mondanivalónkat, mert olyan emberek is jönnek ide, akik találkoztak Lenininél, s felelevenítik emlékeiket, Egyszer lengyel küldöttség járt Itt. Rubinov elvtárs, a küldöttség egyik tagja egyszer csak megszólalt oroszul. „1920-ban itt ültünk, ezeken a székeken". Kiderült, hogy akkor a flottánál , szolgált. Elvtársai két társával együtt küldték Moszkvába, bogy a balti flotta martózal- n&k egyenruhát szerezzen. „Először Boncs-Brujovlcshez kerültünk, aki figyelmesen meghallgatott, majd megszólalt;: „Menjünk csak át Vlagyimir IIj leshez". Erre nem számítottunk. Lenin nagyon barátságosan fogadott bennünket, teával vendégelt meg, aztán megnézte a kéréseinket tartalmazó listát. „Miért csak ilyen keveset kémek?” Azonnal intézkedett, hogy megkapjunk mindent, amire a tengerészeknek szüksége van. 1921. februárjában Vlagyimir Iljics fogadta Dagesztán képviselőit. A beszélgetés körülbelül egy órán át tartott, hiszen Lenin rendkívül nagy figyelmet szentelt a nemzetiségi kérdésnek, a nemzetiségek lakta körzetek igényeinek. A. Taho-Godi, a deleáció vezetője így idézte vissza ezt a. találkozást. „Lenint mélységesen érintette beszámolónk a hegyekben élő parasztok nyomorúságos helyzetéről, azasz- szonyoik helyzetéről, akik még vízért is óvakodva mennek, hogy rongyaikat takargassák, mert ebben a körzetben nincs semmiféle textilmanufaktúra. Iljics azonnal intézkedett, hogy Dagesztán textilgyárat kapjon”. 1922-ben jelentős esemény zajlott le, megalakult a Kau- kázusontúli Föderáció. Lenin dolgozószobájában, a bejárat mellett nem véletlenül függ a Kaukázus térképe, amelyen Lenin kérésére pontosan mégjelölték a Kaukázusontúli köztársaságokat. Egy keretbe foglalva öt térkép helyezkedik el egymás mellet. A nemzetiségi köztársaságokból ma érkező múzeumlátogatók különösen nagy figyelemmel ismerkednek ezzel a térképpel. Egyikük például a következőket írta a látogatók könyvébe; „Vlagyimir Iljics soha nem feledkezett meg óriási hazánk legeldugottabb részéről, s a benne élő legkisebb népről sem. I. Musztaíajev, I. Abdul- lajev, T. Huszeinov az Azerbajdzsánt- SZSZK-ból. 1955. okt. 18.” Gyakran érkeztek vendégek Közép-Ázsiából. Nagy, barna bőrkötésű fényképalbum Idézi fel a Turkesztánban 1919-ben lezajlott forradalmi eseményeket. A képeken vöröskatonák egységéi, a fehérterror áldozatai, az első asszonyok, akik levettették a fátylat, és mű- .emlókké nyilvánított csodálatos épületek képei. A látogatók könyvében a Szovjetunióban élő népek mindem nyelvén találunk bejegyzéseket. A. Bagdaszárján Cse- csen-ingus-földről - érkezett, Groznijból, az olajbányászvárosból. „Én nem vagyok orosz, de meghatottam szeretnék köszönetét mondani az orosz népinek, amely V. I. Lenint adta”. A ma már múzeum dolgozó- szobában mindig soknyelvű beszéd hangzik. Tudósok, munkások, újságírók, parasztok váltatták és váltják ma is egymást. Sokan szerették volna valami ajándékot adni Leninnek. Miután a küldöttségek távoztak, Lenin rendszerint a titkáraira bízta, hogy az ajándékokat továbbítsák az éhezőknek. Ha gyümölcsöt hoztak, átküldette a gyermekeknek, vagy a kórházaknak, azzal, feltétlenül mondják el, az ország melyik vidékéről küldték. Néha persze furcsa esetek is történtek. Ligyija Alek- szandrovna Fotyijeva visszaemlékezéseiből tudjuk a következőket; Lenin egy Buha- rából érkezett küldöttséget fogadott. Miután elmentek, Fotyijeva egy sürgős irattal be akart menni Vlagyimir Iljics- hez, de az ajtó belülről be volt zárva. Nyugtalankodott, nem történt-e valami baja, ezért a folyosóról nyíló ajtón akart bejutni, de azt is zárva találta. A dolgozószoba előtt álló őr a2t mondta, hogy Lenin, nem hagyta el irodáját. Csak nem történt valami, nem lett rosszul? Kopogtatni kezdtek amikor végre kinyílt az ajtó. A küszöbön ott állt Lenin — kicsit zavarban — egy tarka buharai köntösben és tyubitej- kában (kis hímzett sapkában). Lenin elvből ellenezte, hogy ünnepeljék. 1920 áprilisában a IX. pártkongresszus egyik ülésén azt javasolták, hogy emlékezzenek meg Lenin 50. születésnapjáról. Az indítványt nagy tapssal fogadták. A jelenlevő Lenin ellenkezett, t amikor életét, munkásságát kezdték méltatni, tiltakozásul elhagyta a termet 1920. április 23-án a moszkvai pártbizottság mégis megrendezte az ünnepi gyűlést. Lenin csak a nagygyűlés végén jelent meg a teremben Kérték, hogy szólaljon fel. Azzal a kéréssel kezdte, hogy változtassanak az ilyen jubileumokon, majd egész beszédét a párt feladatainak szentelte. Az elbizakodottság veszélyeire! hívta fel a figyelmet. (Folytatjuk). Most a kurta, görbe ész jár ! Megzabálták, ami kész már Tehén: elveszett a borja Templom: leégett a tornya Akác: csak egyszer virágzik Ember: bújva, nyáron fázik Falnak, de meg nem csömölnek Majd nyüszítve megdögölnek S mikor még semmit se álltak Már megváltóért kiáltnak. Gyáván érzik: akik éltek Minden mesét elmeséltek S ha álom volt elálmodták, Cifra ládaaljba rakták S ki megnézné, régmúlt, furcsa, Elveszett a ládakulcsa. S mig surranva hazajönnek Alázatosan köszönnek Majd megrúgják, aki reszket, Akasztófák a keresztek Aki még él, mind eretnek Nem szeretnek, kik szeretnek S amit már senki se vállal Megküzdeni a Halállal; E bánatos, öreg csősszel; Lakodalom lesz az ősszel. Alig néhány verset írt, ezt 1945. június 24-én azzal az ajánlással: Barna Csimbi kedves komámnak. Egy híján tíz esztendeje, hogy egy pesti erkélyről aláhullott. Ma sem tudom; tuda«4 tizedek tos volt-e a zuhanás, a kor pillanatnyi hangulathatása, amely bizonyos értelemben nyomasztotta és sújtotta is — a nála ismert — bocsánat — deliriumos szertelenség szal- tó-mortaléja — Mert Thököly úti földszinti ablakából, tornacipősen ugrott ki, hogy a szomszédos vendéglőben egy kisüstit igyon —, vagy mert néhány nappal korábban Ga- garinról úgy nyilatkozott még a Rádióban: pokolian irigylem az első űrembert. Amiben az is benne volt, ő, Sarkadi is repülni vágyott. Harmincegy néhány évesen egyszer azt említette poharazás közben: „Homérosz nagyon nagy költő volt. Goethe óriás! De Petőfi, maga az Isten! Hát mit tettünk mi eddig?” Ami annyit jelentett, hogy mi. a harmicon túliak semmit nem adtunk a világnak. Persze, ez alkat, tehetség dolga, mert „Zimi” a hátralevő tíz évében megírta még a Körhintát, a Tanyasi dúvadat, a év elején Szeptembert, végső remekéül az Elveszett paradicsomot, a Gyávát, — és ezekkel pontot tett egy ígéretes mondat végére. Amikor temették, Németh László kint bolyongott a Kerepesi úti temetőben. Alig ismerték, és azt hiszem alig szerették egymást. Legalábbis így emlékszem. De a tehetség tisztelete az öreg pályatársat is a ravatalhoz hívta. Isten őrizzen, hogy a kivételes áldottságú embert, akihez talán annyi kötött, hogy néhány évig egy szerkesztőség levegőjét szívtuk, kérkedőn szedném elő hamvaiból. Emberi gyengéivel és erényeivel. Ö olyan módon élt tálentumá- val, ahogyan élt. Nekem csak a Körhinta, az Üt a tanyákról, a Szeptember, a Dúvad, a Gyáva, az Elveszett paradicsom írója jut eszembe, akit a vidéki szerkesztőségben még kissark-ady, nagysark-ady Imrének hecceltem, amiért rettenetesen mérges- volt, mert már akkor gyűlölte ha valaki produktum nélkül tart érdemekre jussot. Még harmincegy néhány éve- sen is azt mondta: 4 NÓGRÁD - 1970. április 15., szerda „Nincs társaság, minek menjek...?" A kis falu. amelynek egyik tornácos házában üldögéliüink. a várostól kétórányiké fék- szák. (A vasútállomástól a házig ennyi idő alatt ért a lo- vasszám). Vendéglátóm fiatal mezőgazdász. Két éve költözött ide a családdal, a falna akasztott diplomán akkor még talán meg sem száradt a tinta. Azóta berendezkedtek, letelepedtek tailém egy életre is. Megtalálták a helyüket A faluban, ha másfél tucatnyi fiatal élhet. Legtöbbjük kinn dolgozik a földeken, vagy állatgondozó. Gépész alig akad. 145 tagja van a közősnek, egyharmada nyugdíjas, tizenöt—húszán már túl járnak az ötödik ifcszen. — Gyerekkorom nagy részét i-tt töltöttem, ezen az utcán kergettem a macskákat, kinn a réten őriztem nagyapám két tehenét — kezdte vendéglátóm. — Nem én voltam az egyedüli, voltunk vagy százan hasonló korúak. Sma? Az egykori játszótársak közül Itthon ha öten-hatan vannak. Elmentek. A város biztos jövedelmet, kényelmet, szórakozási lehetőséget ígért. Nagyon nehéz ellenállni a csábításnak! Hónapja lehet, hogy bent jártam a városban, ott találkoztam az egyik régi cimborával. Jó szakmája van, a t&z-ben is megélhetne vele. Mondtam is neki. De ő nem jön, bizonygatta, jobb odabenn. Hát, ő tudja... — Talán a társaságot hiányolják ? — Meglehet. Különös dolog ez. Elmegy egy, követi a másik. a harmadik, azután egy szép napon azt vesszük észre, alig maradtunk. Elítélik egy év, visszajön az első, a második. mind, aki elment. Nem adok 12 hónapot, megváltozik itt minden. Szép eredménnyel zárt a közős, kifizetődőbb lesz maradni. — A szórakozás hiányzik? — Aligha Van KISZ-szervezetünk, alakítottunk szavalócsoportot. meg tánckart is, A kult úrházban hetente kétszer var mozi. a könyvtárban szép számmal akad olvasnivaló. Ha keres az ember, találhat olyan szakkönyvet, amihez a városban sem könnyű hozzájutni. Mi kell még? Lenne asszonynak való is... — Ingázók vannak-e? — Olyan is akad. Hajnalban mennek, este — ha nem éjszaka — érkeznek. A távolabb járók csak szombaton jönnek haza. Fáradtek, elcsigázottak. Azt mondják, mégis megéri, így biztos a kére— Előítéletek? — Vannak. — Tesznek ellenük ? — Próbálunk. Néha faliba ütközünk. A régi osztályszemlélet maradványai ezek. lg!y magyarázom. Mert m,i más lehet az, amikor valaki elfelejti a származását csak azért, mert a városban más körülmények között él ? öt napig „polgár”, a hatodik-hetediken „oszifálynéliküli”. Amikor Itthon vannak szinte menekülnek mind attól, ami a szülőfalura, a származásukra emlékezteti őket. — Szégyellik? — Nem tudom. — Hát? — Valahogyan másnak érzik magukat, mint az itthoniak. A gyári munkást több'y. tartják — magukban —, minit aat. aki a földön dolgozik. Pedig az itthoniak sem „parasztok” a szó eredeti, Ősi éneimében Ök a jövőben számolnak. nem apjuk, egykori néhány holdját tekintik tulajdonuknak, hanem a közös határt, karók nélkül. Nem parasztok — munkások. Mezőgazdasági munkások. — És a jövő? — Nem üres beszéd, ha azt mondom : biztató. A közös vagyon évről évre gyarapodik. A faluban tavaly két fiatal család épített magának új otthont. tavasszal hárman kezdenek hozzá. És azután még többen. .. Így kell lennie. Minden harmadik házban van televízió, szombatonként már egy-egy Ingázót is sikerül el- csalini a KISZ -re ndezvény ékre. Hamarosan „jobb belátásra” térnek. Ahol pedig fiatalok vannak, ott akad munkáskéz is, azzal meg több pénz jár. Az általánosban most 28 végzős van. Közülük nyolcán középiskolába, öten 1paritanulónak mennek, tizenöten mezőgazdasági szakmában tanulnak tovább, ök az utánpótlás és — a garancia. Somfai Péter Könyvtáros-ankét Pécsett Beatmatiné — mopresssó Több mint 300 fiatal nézte végig a salgótarjáni Kohász Művelődési Központban legutóbb rendezett matinét, a „Rita a vadnyugat réme” című zenés olasz filmet Rita Pavone főszereplésével. A nagy látogatottság nemcsak a filmnek szólt, hanem annak a kezdeményezésnek, amelyet a Kohászban valósítottak meg. Havonként két alkalommal úgynevezett beatmatinét rendeznek, ahol a filmek előtt egy-egy ismert salgótarjáni beatzenekar ad hangversenyt. Újság Salgótarjánban, hogy a Tarján-étteremben a Nógrád megyei Moziüzemi Vállalat és az ÁFÉSZ mopresszót indít. Az első vetítésre április 29-én, szerdán kerül sor és a továbbiakban szerdánként zenés, könnyű filmeket normál és széles változatban mutatnak be a vendégeknek. „Homérosz nagyon nagy költő. Goethe óriás! De Petőfi, maga az Isten! Hát mit tettünk mi eddig?” Mit mondjak még róla? A Körhintát Fábri Zoltán filmjének mondják. Pedig az írója Sarkadi Imre, nélküle Törőcsik Mari, meg Soós Imre nélkül aligha született volna meg a korszakjelző mű. a Valahol Európában, a Felszabadult föld mellett, amelyek mégiscsak nyomjelzők filmművészetünkben. Pedig nélkülük, Sarkadi, Fábry, Törőcsik, Soós nélkül a Körhinta aligha lett volna olyan, amilyen lett. Főleg Sarkadi nélkül. Ahogy a nemzetközi siker az íróé, a rendezőé, vagy a két csodálatos szereplőé, azon lehet vitázni. Egy viszont bizonyos: a Körhintát mégiscsak Sarkadi írta. Akadtak alkotások, melye, két nem szabad alábecsülni, de Sarkadi íróművészete, ha torzóként is, a miénk. A debreceni Kollégium falán, Kölcsey reliefje' alatt olvashatók e sorok: „Nőttön nő tiszta fénye, amint időben, térben, távozik” — Sarkadira szintúgy érvényesek. Hiszen ennek a kollégiumnak növendéke volt ő is. Barna Tibor A Könyvtáros című lap a Baranya megyei Tanács művelődésügyi osztálya és a könyvtártudományi és módszertani osztály nyolc megye — köztük Nógrád — népművelési csoportvezetőinek és könyvtár- igazgatóinak részvételével kétnapos ankétot rendez Pécsett. A ma kezdődő tanácskozáson a szakemberek a kisközsége« megyék könyvtárellátottságát beszelik meg és szó esik a körzeti könyvtárak szervezéséről is. Nógrád megyét Kelemen István, a művelődésügyi osztály munkatársa és Kojnok Nándor, a megyei könyvtár igazgatója képviseli a tanácskozáson. KIS PALÓCOK (Koppány György felvétele)
