Nógrád. 1970. április (26. évfolyam. 76-100. szám)

1970-04-01 / 76. szám

14 népművészei mestere Vasárnap Sopronban véget ért a nagysikerű Röpülj páva­sorozat. A döntőben a 10 részt­vevő között megyénk képvi­selője is sikeresen szerepelt, Petróczi Andrásáé, Karancs- kesziből. Elnyerte a Népmű­vészet mestere címet, az ezzel járó 3000 forint jutalmat, és ezután kiemelt nyugdíjban ré­szesül. Kísérlet a málnával ÉnctekeB kísérletet végeznek az idén a keszegi Zöldmező Termelőszövetkeze tben. Az egyholdas kísérleti területen hét málnafaijita telepítésével próbálkoznak. A kísérlet elr- sődfliegies célja, hogy a terület­nek, az éghajlatinak legjobban megfelelő málnafajtát honosít­sák meg a termelőszövetke­zetben. E maHeitit vizsgálato­kat végeznek a szövetkezet szakemberei az ideális te­nyésztorület, a gépi művelés és a málna öntözésére is. A termelőszövetkezet több minit 110 holdon termei bo­gyós gyümölcsöt, amelynek nagy része málna. A múlt év­bein telepített 36 holdas mál­nást szeretnék törzsteleppé nyúitvánítaini. Ha ez sikerül, .• akikor nemcsak saját magu­kat, hanem a környék málna- termesztő gazdaságait is ellát­nák szaporításra alíkalimas rnálnavese zőkikel. NÓGRÁD Klii/ein lett a megyei postahivatal és a távközlési üzeni 217 ezer forint nyereségrészesedést fizettek ki Postás berkekben kétszeres zetett nyerség meghaladta a most az öröm: Élüzean lett a Salgótarján 1. sz. Postahivatal és a megyei távközlési üzem. Négy megye: Pest, Komárom, Fejér és Nógrád negyedik osz­tályon felüli kategóriába so­rolt postahivatalai küzdöttek meg az Elüzem címért. Számos feltételt teljesített a cím elnyeréséért a Salgótarján 1. sz. Postahivatal. 317 ezer forintot, ami munkanapnak felel meg. 18,1 Eredményeivel négy táv­közlési üzemet előzött meg a Nógrád megyei. Tavaly az üzem dolgozói 177 percre csökkentették a helyközi za­varidőt, csökkentették a táv­beszélő készülékekre jutó hi- hák számát; tavaly ezer tele­fonra 66 hiba jutott, szemben Az elmúlt évi munka alap- az előző évi 81-gyel. A TMK ján elnyert Élüzem címmel tervben előirányzott 83 ezer csaknem 10 ezer forint értékű 874 munkaóra helyett pedig 85 jutalom járt. A tervezettnél ezer 567 órát teljesítettek a nagyobb nyereségrészesedést megyei távközlési üzem dol- fizettek ki a postásoknak, fe- gozói. Ezenkívül még számos jenként 90 forinttal kaptak feltételt sikerrel teljesítetteké többet a postai dolgozók, mint így megérdemelten nyerték el az igazgatósági átlag. A kifi- az Élüzem címet. Lenin páncélautójának masa Lenin születésének 100. év­fordulóján megyénkbe is eljut Lenin páncélautójának való­sághű mása, melyet a Magyar Úttörők Szövetségének kezde­ményezésére, széles társadal­mi összefogással készítettek el. A múzeummá berendezett páncélautót felszerelték a Le­nin életét bemutató kiállítási anyagisai, filmekkel. A „moz­gó múzeum” közvetlenül az iskoláikat keresi fel, elsősor­ban a kis községekben és ta­nyaközpontokban. Érkezéséről az úttörőcsapatokat előre tá­jékoztatják. Szovjet vendég Balassagyarmaton Tegnap délelőtt Balassa­gyarmatra érkezett a város felszabadításában részt vett, s a harcban életét áldozó Pável Pavlovics Taranov őrnagy lá­nya: Olga Pavlovna Taramo- va. A szovjet asszonyt, aki részt vesz a városi felszabadu­lási ünnepségsorozaton, a Bu­dapesti Finomkötöttárugyár helyi telepének vezetői fogad­ták. Olga Taranova két éve járt már Balassagyarmaton, akikor látta először édesapjá­nak a kórház udvarán levő sírját. A vendég ma délután a Fi- niomkötöt.tárugyártaan részt vesz a nyereségktosztó ünnep­ségen. Tervszerű talajvédelem Az idén teljes egészében befe­jeződik a talajvédelmi munka, a talajvédelmi terv megvalósítása a keszeg! termelőszövetkezet ős­agárdi üzemegységében, a melio­rációs tervet még 1365-ben készí­tették, s a munkálatokra mintegy két és fél millió forintot fordítottak az elmúlt években, a közös gaz­daságban kapott tájékoztatás sze­rint az idén hasonló talajvédelmi, talajjavítási terv készül a keszegi üzemegységre. Lendült a seprűnyél Barátai körében italozott kével. Kinyitotta a kapuajtót, még a múlt év decemberében kinézett, ám ebben a pilla- Balassagyarmaton Bódi István natban lendült a Bódi kezé- 35 éves autószerelő, becskei ben levő seprúnyél. A fiatal- lakos. Bódi két társával meg- ember akkorát vágott a sep- lehetősen kapatosán a kocs- rű nyelével az asszony karjá- mából a Thököly útra indult, ra, hogy eltörött, s 20 napon Felkeresték azt a családot, túl gyógyuló sérülést szenve- amelynek tagjaival korábban dett. nézeteltérésük volt. Szóváltás, A Balassagyarmati Járásbí- csetepaté után a három férfi róság Bódi Istvánt súlyos tes- kifutott az udvarból, s bevág- ti sértésben mondta ki bú- ták maguk mögött a nagyka- nősnek, s ezért 5 hónapi sza- put. A családtagok közül egy badságvesztésre ítélte. A bün- 44 éves asszony a kapuhoz in- tetést szigorított büntetésvég- dult, megnézni, elmentek-e rehajtási munkahelyen kell mór a hívatlan látogatók, ha- eltöltenie. Az Ítélet nem jog- zaindulhat-e leánya gyerme- erős. Gondoskodnak az utánpótlásról Az utánpótlásról is gon­doskodnak a FÜTÖBER nagybátonyi üzemében. Je­lenleg a 260 főt kitevő mun­káslétszám mellett már 40 szakmunkástanuló sajátítja el a szükséges munkafogá­sokat. A beiskolázási tervet egyébként már 1975-ig el­be, jövőre 45-öt, utána pedig 50-et. A szakmunkásképzés elő­segítése érdekében tanmű­helyt is létesítenek. Az át­alakított épületet a szak­munkásképző iskola által meghatározott normák alap­ján még április közepére készítették. Az idén még felszerelik gépekkel és átad- újabb 30 tanulót iskoláznak ják rendeltetésének. Közgyűlések Befejezéshez közelednek a tervtárgyaló közgyűlések a rétsági járás termelőszövetke­zeteiben. A keszegi Zöldmező, a nagyoroszi Egyetértés, a nógrádi Béke és a romhányi II. Rákóczi Tsz-nél már ko­rábban megtartották a terv­tárgyaló közgyűléseket. A na­gyobb gazdaságokban, mint a tolmácsi, vagy a nógrádsápi szövetkezet, részközgyűléseidet tartottak két-három egymást követő napon. A résztanácsko- zásokkal az volt a cél, hogy a szövetkezeti tagok valameny- nyi üzemegységben tudomást szerezzenek az idei célkitűzé­sekről. Áprilisban tovább folytatód­nak a szövetkezeti tanácskozá­sok. Legénden, Nézsán, Diós- jenőn, Tolmácson ezekben a napokban kerül sor a tervtár­gyalásokra. Április 10-ig vala­mennyi szövetkezetben meg­tartják a közgyűléseket. NAPTÁR 1970. április 1„ szerda Hugó napja A Nap kel; 5.24, nyugszik: 18.13 órakor. A Hold kel: 3.22, nyugszik: 12.07 órakor. Eső Várható időjárás ma estig: nyu­gat íelől kelet íelé terjeszkedő eső. Élénk, helyenként erős déli, dél­nyugati szél. Legmagasabb nappali hőmérséklet ma: 10—15 fok között, a keleti megyékben néhány fok­kal 15 fok fölött. — Szurdok-aknában a front­fejtésen omiaszítás közben el­szakadt a villa horogcsavorja és Handó Ernő vájár bal láb­szárizmába fúródott. A sérült vájárt kórházban ápolják. Népszauo Hatvanöt évvel ezelőtt, 1905. április 1-én alakul át * Népszava napilappá. A nagy múltú politikai hírlapot 1872-ben Külföldi Vik­tor alapította. 1880-ban a Munkás Heti Krónika utódaként a megalakult Magyarországi Általános Munkáspárt, 1890-től a szociáldemokrata párt központi lapja. 1898-ig hetenként, 1899-ig hetenként kétszer, 1905-ig hetenként háromszor, at­tól kezdve pedig naponta jelenik meg. Irodalmi szempont­ból figyelemre méltó as 1907—1908-ban megjelentetett Nép­szava Olvasótára című irodalmi melléklete, amelyben hala dó írók közlik írásaikat A Népszava — a Tanácsköztársaság alatt megjelent kommunista lapokon kívül — a felszaba­dulásig a magyar munkásmozgalom egyetlen legális, orszá­gos napilapja. A lap a magyar szociáldemokrácia vezetőségének min­denkori politikáját követi. Az első világháború előtt jelen­tős szerepe van a munkásosztály öntudatra-ébresztésebeu nevelésében, szervezésében. A második világháború előtt, az an­tifasiszta nemzeti összefogás idején a Népszava ismét fontos szerephez jut, az antifasiszta erők egyik legfontosabb fóru­mává válik. 1948-tól a Szakszervezetek Országos Tanácsának közpon­ti lapja. — Őrsök vetélkedője. A szécsényi Mikszáth Kálmán Általános Iskolában a felsza­badulás és a Lenin-centená- rium alkalmából őrsi vetélke­dőket rendeznek. A selejtező- ... , , . , . , , kön 18 őrs vett részt, nyolcán aho1 32 feteda­— Szabad párlnappa) egy­bekapcsolt termelési tanács­kozást tart holnap az AUanni Biztosító Nógrád megyei Igaz­jutottak be a középdöntőbe. Innen négy jut tovább a dön­tőbe. — SBTC—Ózdi Kohász ba­rátságos labdarúgó-mérkőzést rendeznek ma délután 14.30 órától. A találkozó színhelye az SKSE-iSitadtan, — RITKASZEP látvány­ban lehet mostanában ré­szük a nagyon korán kelőknek és a nagyon későn fekvőknek. Olyan fényes üstökös vonul át ezeken az éjszakákon ég­boltunk keleti szélén, amilyen az egész évszázadban alig né­hány fordult elő. Az utolsó ilyen fényeset az Arend-Rol- land üstököst 1957 taixiszán láthattuk. Pályája április lé­ére már olyan magasra emel­kedik, hogy gyakorlatilag le sem nyugszik. Távcsövön még hónapokon át követhető lesz. tokát vitatják meg. s jutalmak kiosztására is sor kerül. — Nem tévednek el a tu­risták a Cserhátban. A balas­sagyarmati Balassi Bálint Gimnázium természetjárói Mohora és Hollókő között a Cserhát-hegységben felújítot­ták, újra festették a jelzésie­ket. „Kulturális kombinát" — Tegnap Lenin és a ma­gyar munkásmozgalom kap- Hétfőn adták át rendelte- csolaitáiról tartott ünnepi ülést tésének Kőszegszerdahelyen, a salgótarjáni közgazdasági azt a „szociális-kulturális szakközépiskola történelmi kombinátot”, amelyet az öt saakköre. Csütörtökön délután község határát egyesítő, több ___ __ _________ p edig, nyilvános szakköri ülést mint hétezer holdon gazdái- csere keretében legalább hét­— A külkereskedelem Kivá­ló dolgozója kitüntetést adta át ma .Szálai Béla külkeres­kedelmi miniszterhelyettes Varga Gyuláinak, az Öblös- üveggyár igazgatójának. — Értékelték a fiatal mér­nökök és technikusok szakma: vetélkedőjét. A díjak átadá­sára április 2-án kenui sor Salgótarjánban, a KISZ me­gyei bizottságán. Sörért tyúfiot A baranyai termelőszövet­kezetek közös kereskedelmi vál­lalkozása — a Pécsett műkö­dő „Baranyatermék” — elő­nyös üzleti szerződést leütött jugoszláv partnerével, a mu­raszombati mezőgazdasági kombináttal. A kishatárfor- galmú árucsere keretében söri hozunk be Jugoszláviából a hazai sörhiány enyhítésére, s cserébe vágótyúkot és kölest adunk. Az év folyamán 400 tonna tyúkot és 300 tonna kö­lest vesz át a muraszombati cég.. Az első szállítmányok már el is indultak a baranyai gazdaságoktól és folyamatosan érkezik Pécsre a szlavóniai sör. A kishatárforgalmú áru­tartamiak, amelynek témája a fcodó kőszeghegyaljai termelő- magyar népgazdaság 35 éves szövetkezet hozott létre. A há. fejlődése lesz. romszintes épületben 300 sze­mélyes kultúrterem, könyvtár, — Több mint 40 ezer fo- öltözők, fürdők, valamint a rint nyeremény. A 12. játék- pártszervezet és a tsz iroda- héten. újra négyes találat helyiségei kaptak helyet, akadtt a megyében. Kovács Kőszeghegyalja legreprezen­százezer dollár értékű ter­mékcserét bonyolít le az idén a „Baranyatermék” a jugosz­láv vállalattal. Sándor nagyüóci lakosit láto­gatta meg a szerencse. Lottó- szelvényére 40 904 forintot kap. — A totó 13. játékhetén nemcsak tejitalalatos, de 13 taláilatas szelvény sem volt. A 12 talélatos szelvényekre (20 db) 51 952 forintot, a 11 taiá- latosokra (255 db) 1630 forin­tot, a 10 találatosokra (2448 db) 225 forintot kapnak a nyertesek. Elütötte a gyalogost A hét végéről egy súlyos sérü­léssel járó balesetről kaptunk je­lentést. Diósjenő belterületén az egyik utca kereszrteződésénél tör­tént a közúti baleset. Kiss János budapesti lakos személygépkocsi­jával elütötte Sztregovai János 66 éves diósjenői nyugdíjast. Az idős embert kulcscsonttöréssel szállí­tották kórházba. Kiss, aki itta­san vezette a személygépkocsit, egy oszlopnak ütközött. Az anya­gi kár mintegy kétezer forint. Színes lett a szonda Az ünnepek alatt sokan Ladeczki János 23 éves szur- gépjárművön keresték föl is- dokpüspöki motoros sörrel merőserket. Többen így indul, kezdte a napot a locsolkodás tak locsolkodni is. A szonda napján, így ült a járműre, nem is egy helyen a megyé- Keltái József 37 éves nagybá­ben megszíneződött, mert akadtak fegyelemezetlen gép- járművezetők, akik mások és önmaguk életét’ veszélyeztet­ték akkor, amikor ittasan ül­tek volán mellé. Szurdokpüspökiben a pata­ki tsz vontatóját vezette itta­san Papp Sándor 45 éves pa­taki lakos. A szonda elvál­tozott, mert Papp bevallása szerint barátja pincéjében fél liter bort ivott, s így ült a tonyi lakosnál is zöldre vál­tozott a szonda, mert ittasan ült személygépkocsijába. Szur­dokpüspökiben igazoltatták ifj. Barna András 25 éves pásztói lakost, aki ugyancsak ittasam vezette motorkerék­párját. íme egy csokor azokból, akik fittyet hánytak a KRESZ-re. Ezúttal baleset nélkül úsztak meg az italo­zást. Legközelebb? Nem bíró­vontatóra. Borsosberényben sági tárgyalással, vagy bírsá- Varga Ferenc 21 éves keszegi golással, hanem súlyosabb kö- lakost igazoltatták, mert motor- vetkezmérmyel is járhat az kerékpárját ittasan vezette. Ö ilyen felelőtlenség. Nagyorosziban borozgatott. — ács — tátivább épületének a létreho­zására a közös gazdaság két­millió 800 000 forintot fordí­tott. Tizenöt gépkocsi elindult A Nógrád megyei MHSZ és a megyei gépjárműve­zető iskola rendezésében fel- szabadulási emléktúrára in­dult kedden délután 15 gép­kocsi 730 km-es útra. Indu­lásuk előtt megkoszorúzták a Mikó-völgyi szovjet fel- szabadulási emléktáblát, ahol először ért városunkba fel­szabadító katona. Az emlék­túra fiatal vezetői Salgótar­jáni, Budapest, Székesfehér­vár, Balatonfüred, Győr, Esztergom, Budapest érinté­sével érkeznek vissza ápri­lis 3-án 12 órakor. — Kiállítás. A Magyar Út­törők Szövetségiének Országos Elnöksége Szabad hazában — Lenin útján címmel, úttörő- emtékstaféta kiállítást rendez Budapesten, a BNV 44-es pa­vilonjában. Nógrád megyéből több mint negyven tárgy sze­repel a kiállításon. Mecser hetedszer győzött Az országos mezei futóbajnoksá­got Pesthidegkúton rendezte meg a MASZ. Kedvezőtlen időjárási vi­szonyok között bonyolították le a nagy érdeklődéssel várt atlétikai találkozót, a különböző korcso­portokban több mint 800 férfi és női versenyző állt rajthoz. Nógrád színei képviseletében is többen szerepeltek. A legtöbb sikerrel Mecser Lajos (SBTC), aki immár hetedszer győzött a felnőttek me­zőny ében 31:26-os idővel Simon (Bp. Spartacus) és Török (Bp. Honvéd) előtt. Az ifjúsági leányok mezőnyében Lajkó Zsuzsa (Bgy. SE) 4:09,2 idővel a hatodik helyen végzetL Megyénk falvaiban egyre több helyen épülnek uta^, csinosítják az utcákat. Nen}- ti főutcája tiszta, rendezett, most megkezdték a mellék­utcák kikövezését is. Ké­pünkön: dolgozik az úthen­ger a Petőfi utcában. Fotó: Céhmester E. Szeretett édesapánk. LIPTÁK PÁL váratlanul elhunyt, temetése április 1-én 14 órakor lesz a salgótarjáni temetőben. Lipták család NOCíKőD <1 «agyar -.'ociausca Munkáspárt Nógrád megyei Bizottsága es a Megyei tanács lapja. Főszerkesztő: SOIÍAn GtTULA. Szerkesztőse;: Salgótarján, feto«, a. t. telefon: iz-gt «-as. ra-,. Főszerkesztő■ 12-94. Belpolitikai rovat: 14-411. Sportrovati 11-69. Éjszaka! szerkesztés: 13-05. Kiadja a Nógrád megyei Lapkiadó vállalat. Felelős Kiadó: VIDA EDIT. Kiadóhivatal- Salgótarján Betöri a. ti Telefon: 10-29. Terjeszti; t Magvar Posta. Előfizethető: a helyi postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési dfj egy hónapra 20 forint. Előállítja: a Nógrád merve Nyomdáin;Vállalat Salqo­far.tán. Petőfi au L Felelős vezető) PAPP GSÖEGV igazgató, (ndes-szám; C9BTC, I

Next

/
Oldalképek
Tartalom