Nógrád. 1970. április (26. évfolyam. 76-100. szám)
1970-04-25 / 96. szám
Aw Eliiiílái Ta Elite.« illése A népköztá rsasá e Elnöki Tanácsa pénteken ülést tartott. Törvényerejű rendeletében újból szabályozta a tudományos fokozatokról és a tudományos minősítésről szóló korábbi rendelkezéseket. Az új törvényerejű rendelet Intézkedései a kialakult és alapjában bevált rendszer korszerűsítését, a népgazdasági igényekkel való szorosabb ösz- szehangolását célozzák, fenntartva a doktori és a kandidátusi tudományos fokozatokat, valamint az aspirantúrát. A fokozatok megszerzésének feltételei sorában nagyobb hangsúlyt kap, hogy a jelölt valamely társadalmi szempontból fontos és időszerű tudományos témát, illetve feladatot színvonalasan, korszerű módszerekkel oldjon meg. A fokozatok kollektív kutatómunka keretében elért eredmények, továbbá műszaki alkotás alapján is elnyerhetők. Megszerzésük fő útja a kutatási munkahelyeken elért eredmények elismerése lesz, szervezett képzés nélkül is, a tényleges tudományos munka alapján. A tudományos minősítés központi irányító szerve a tudományos minősítő bizottság marad, szakbizottságainak hatásköre bővül. A minősítési eljárás egyszerűsödik. Az Elnöki Tanács végül egyéb ügyeket tárgyalt, köztük egyéni kegyelmi kérésekben döntött. (MTI) Szentesítik a kambodzsai intervenciót? Indonézia foglalkozik a kambodzsai fegyverszáilítási kérelemmel — jelentette ki Adam Malik indonéz külügyminiszter, anélkül, hogy részletezte volna hol tart a „foglalkozás”. Dj akartai megfigyelők — fűzi fenti híréhez hozzá a Eeuter — rámutatnak, hogy ez a nyilatkozat ellentétben áll azokkal a korábbi kijelentésekkel, amelyek szerint Indonézia semmilyen körülmények között sem tesz eleget a kambodzsai fegyverszállítási kérelmeknek. Az AFP — más megfigyelőket idézve — valószínűtlennek tartja, hogy Indonézia az általa javasolt kambodzsai értekezlet megtartása, az „erkölcsi támogatás”, megszerzése előtt leszállítsa a rendelést. Ezzel magyarázható tehát az a nagy sietség, amely- lyel Indonézia a lehető leggyorsabban kívánja összehívni az értekezletet. Egyidejűleg az AFP djakar- tai tudósítójának értesülése szerint az indonéz hadsereg 1600 katonája készültségi parancsot kapott, hogy ha az értekezlet elítéli a „kambodzsai kommunista inváziót”, nyomban a Phnom Penh-i kormánykatonaság megsegítésére indulhassanak. Mindez arra enged következtetni, hogy a Malik által javasolt értezeklet tulajdonképpeni feladata a kambodzsai nemzetközi intervenció szentesítése és mint ilyen tökéletesen megfelel a Nixon- doktríne elveinek. Washingtoni katonai vezetők ugyanis úgy gondolkoznak — írja az AP —, hogy Kambodzsa „elvesztése” nyomán — a sokat hangoztatott „Domino-elv” szerint Délke- let-Ázsia minden országa „kommunista uralom alá kerülhet”. Ha viszont megadják a szükséges segítséget, megfordul a helyzet és Kambodzsából Thaiföldhöz hasonló erős szövetséges válhat az Egyesült Államok számára. Gambia köztársaság Az AFP Bathurstból, Gambia fővárosából küldött jelentése szerint az országban hétfőn lezajlott népszavazás eredményei alapján, a volt alkotmányos monarchia államformája csütörtök éjféltől köztársaság. A bathursti rádió által ismertetett hivatalos eredmények: — 84 968 szavazat a köztársaság kikiáltása mellett — 5 638 szavazat ellene. Az elfogadott új alkotmány értelmében az államfő Nagy- Britannia királynője helyett Jawara volt miniszterelnök lett. (MTI) Brandi ismét megkerülte a problémákat Előtérben f (folytatás az 1. oldalról) hély, Gajdos János, Schuch- mann Zoltán, Varga Tibomé képviselők mellett Géczi János, a megyei tanács, dr. Tóth István, a Salgótarján város, Lombos Márton, a Balassagyarmati városi Tanács VB. elnöke, Maróthy Győző, a megyei tanács osztályvezetője. Megyénk országgyűlési képviselői a lakásgond megoldására javasolták, hogy a megyei és különösen a városa tanácsok sürgessék a különböző tervek készítését, oldják meg elsősorban a lakásépítkezéshez szükséges területelőkészítést. Ugyanakkor javasolták a tanácsok vezetőinek, készítsenek tervet: hogyan lehetne négy év alatt megvalósítani a negyedik ötéves terv lakásépítési programját. Az országgyűlési képviselők Nógrád megyei csoportjának ülése Jedlicska Gyula zárszavával ért véget. Kinek, hogyan emelik a nyu, A Nyugdíjfolyósító Igazgatóság közleménye Az ellátások 1970. március hó 1. napjától végrehajtott kiegészítéséről 6zóló rendelkezést a tapasztalat szerint sokan tévesen értelmezik, ezért a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság a következő tájékoztatást adja; 1. Az 1600 Ft-on aluli nyugellátások legfeljebb 1600 Ft-ig való kiegészítése attól függ, hogy az ellátás első ízbeni folyósításának napja 1954. október hó 1., 1959. január hó 1., 1969. január hó 1. előtti nap, vagy sem. a) Az 1954. október hó 1. előtti , jogszabálvok alardán megállapított saját jogú ellátások kiegészítésé 30 száza.cí, de legalább havi 60 Ft. özvegyi, szülői és árvaellátásokat 20 százalék, de legalább havi 40 Ft-tal kell kiegészíteni. b) Az 1954. október hó 1- től 1958. december 31-ig érvényben volt jogszabályok alapján megállapított saját jogú nyugdíjakat 10 százalékkal, de legalább havi 60 Ft- tal kell kiegészíteni. Az özvegyi,' a szülői nyugdíjakat és az árvaellátásokat 10 százalékkal, de legalább havi 40 Ft-tal kell kiegészíteni. c) Az 1959. január hó 1. és 1968. december 31. között megállapított saját jogú nyugdíjakat havi 60 Ft-tal kell kiegészíteni. Az özvegyi, a szülői nyugdíjakat és az árvaellátásokat havi 40 Ft-tal kell kiegészíteni. d) Az 1968. december hó 31. után 610 Ft-nál alacsonyabb összegben megállapított, vagy megállapításra kerülő saját jogú nyugdíjak ösz- szege 610 Ft-nál kevesebb nem lehet. 2. A nyugdíj a munkaviszony megszűnését követő naptól állapítható meg, ezért azok, akiknek munkaviszonya 1968. december hó 31-én szűnt meg, nyugdíjra csak 1969. január 1-től Jogosultak, tehát kiegészítés részükre nem jár. 3. „Hozzátartozói ellátás” alatt azok az ellátások ér tendők, amelyeket az elhunyt dolgozó vagy nyugdíjas hát- ramaradottainak állapítanak meg. Ilyenek: az özvegyi nyugdíj, a szülői nyugdíj, az árvaellátás, nem hozzátartozói ellátás a házastárs (élettárs) után folyósítható házastársi pótlék, illetőleg a gyermekek utáni családi pótlék. Ezek összege 1970. március hó 1. napja után is változatlan maradt. 4. Változatlan maradt a házastársi pótlék megállapítására vonatkozó rendelkezés is. Házastársi pótlékot annak a nyugdíjasnak lehet megállapítani, akinek ellátása a havi 1000 Ft-ot nem érj el. Változatlan maradt a nők saját munkaviszonya után. járó és az özvegyi jogon megállapított nyugdíjának együttes összeghatára. így, ha az egyik vagy mindkét ellátás megállapítására 1970. február hó 28-át követően került vagy kerül sor és a két ellátás egyike sem éri el a 800 Ft-ot, a két ellátás együttesen legfeljebb 800 Ft összeghatárig fólyósítható. (MTI) Willy Brandt nyugatnémet kancellár péntek délelőtt négyszemközti megbeszélést folytatott Per Borten norvég miniszterelnökkel. A tanácskozás középpontjában a Közös Piaccal kapcsolatos kérdések és a bonni kormány keleti politikája állt. Délután a nyugatnémet kancellár beszédet mondott az oslói Starting ülésén. Beszédét csaknem teljes egészéiben a Közös Piac kibővítése problémáinak és külpolitikai kérdéseknek szentelte. Hangoztatta, hogy az NSZK üdvözli új államok felvételét a Közös Piacba. Aláhúzta, hogy sikeres keleti politikát csak a nyugat-európai országok fokozottabb együttműködésének talaján, képzelhet eL A NATO-! — mondotta — nemcsak a Nyugat biztonságának garanciája szempontjából tartja fontosnak, hanem úgy tekinti, mint a „feszültség enyhítésének eszközét”. Ezután Brandt a következőket mondotta: „Alig szükséges han®súlyoz>- nom, hogy különleges jelentőséget tulajdonítok azoknak a fáradozásoknak, amelyeknek célja egy egyezmény kicserélésié a Szovjétunióval az erőszakról való lemondásról. Ez, valamint a többi tárgyalással fennálló összefüggés azonban nem jelenti, hogy nem ismerjük fel a Lengyelországgal való megértés különleges politikad-er- kölcsi siúlyát”. Brandt ezután — az európai status quo és az NDK elismerését megkerülve — arról beszélt, hogy hajlandó az NDK-val is egyezményt kötni aiz erőszakról való lemondásiról. E fáradozások sikere kétségtelenül új lendületet adna egy európai biztonsági értekezletnek, amelynek gondolata egy idő óta foglalkoztat bennünket”. „Ha készek vagyunk szerződésileg kötelezni magunkat az erőszak eszközeiről való lemondásra, ez különösen vonatkozik minden Európában flennáKlió határra. Ezeket ugyanúgy tiszteletben tátijuk, mint minden állam, területi integritását”. Brandt aláhúzta', hogy nem hajlandó feladná az NSZK és Nyugat-Berlln kapcsolatait (MTI) T örvény tervezet a baloldal ellen NÓGRÁD - 1970. április 25., szombat Növekszik Franciaországban a tiltakozás a kormány törvényjavaslatával szemben, amely a balos csoportok erőszakos cselekményeinek ürügyén előírja az erőszakosságban elfajult, vagy akár provokáció révén odafejlődött tüntetés szervezőinek és résztvevőinek kollektív megbüntetését. A legtöbb kommentátor rámutat, hogy a törvény életTerrortámadás Izraeli bombázógépek pénteken két nem katonai körzetet támadtak Jordániában, megöltek öt polgári személyt, hármat pedig megsebesítettek — közölte Ammanban a jordá- niai hadsereg szóvivője. Az öt civil áldozat között volt két kislány is, valamint az édesapjuk. Az izraeli bombázókat végül a jordániai légvédelem űzte ki az ország légiteréből. (UPI) A Hazafias Népfront Orszá" gos Tanácsának a Parlament" ben csütörtökön tartott ülésén Bencsik István profesz* szort választották meg főtitkárnak. Az új főtitkárt pénteken iktatták be hivatalába. be léptetése esetén felhasználható lenne a szakszervezetek és baloldali pártok ellen is. A Francia Kommunista Párt Politikai Bizottsága közleményben hangsúlyozta, hogy a kormány törvényjavaslata újabb fenyegetés a gyülekezési, a tüntetési és a sztrájkjog gyakorlásával szemben, fenyegetés a munkás- és demokratikus szervezetek tevékenységére, kezdeményezéseire, sőt puszta létére is. Ez a törvényjavaslat ellentétes a francia jog hagyományaival és alapelveivel, amikor bevezeti a „kollektív felelősség” jogi fogalmát. (MTI) AZ EVFOKDULÖ nem látványos, de mégis jelentős. 1945. április 25-én tartották meg az Egyesült Nemzetek Szervezetének első tanácskozását. Külpolitikád kommentátorok, különböző szakemberek és laikusok az eltel! negyedszázad kapcsán változatos esizmefuttatásokkal kísérték a világszervezet tevékenységét. Akadt olyian álláspont, hogy az ENSZ nem segítette elő döntően korunk nagy problémáinak megoldását. Mások kizárólag ebben a testületben látták az egyedüli reményt. Ügy véljük, az igazság valahol közép- útón vám.. Igém jelentős tényező, hogy létezik az a szervezet, amelyen belül a nagyhatalmak és kisországok egyaránt véleménycserét folytathatnak mindazokról a kérdésekről, amelyek alapvetően érintik az emberiség sorsát. Az ENSZ persze nem csodaszer, de mindig célravezető, ha a diplomácia zöld asztalához ülnek a nemzetek képviselői, és gondosan mérlegelik, hogy melyik út a leghelyesebb a vitás kérdésiek megoldására. Az ENSZ-közgyűlés 24. ülésszaka ugyancsak igazolta, hogy a világszervezet problémái mennyire árnyaltak, összetettek. Akadt olyan gúnyos megjegyzés is, hogy ez az ülésszak csak azzal a pozitívummal remdeükezieiit, hogy előkészítette a jubileumi 25. ülésszakot (Nem véletlen, hogy ez a megállapítás az amerikai ENSZ-megbízottól, Charles Yosit- tói eredt.) A helyzet azonban korántsem ilyen egyértelmű, így például, ha az ENSZ múlt évi munkáját tekintjük, akkor . figyelembe kell vennünk nemcsak a tárgysorozatban szereplő témákat, de az általános nemzetközi légkört is. Reális elgondolások következtében a leszerelés kérdése állt a politikai főbizottság tárgyalásainak középpontjában. Sok küldöttség konstruktív és lényeges javaslatot vétetett jegyzőkönyvbe. Az egyik legjelentősebb kezdeményezés, hogy a Szovjetunió előterjesztésére napirendire került a nemzetközi biztonság megszilárdításéra vonatkozó javaslat. Az ENSZ nehézségei, ha úgy tetszik sikertelenséged, nem a világszervezet alkati hibádból, hanem magáiból a világhelyzetből adódnak. Nem állítjuk ugyan, hogy az ENSZ létének kihatásaként jöttek létre a sorozatos nagy jelentőségű tárgyalások, de bizonyos, hogy az ENSZ hozzájárult ezekhez. így az immár második fordulóban levő SALT-meg- beszélések sem szakithatók el attól a ténytől, hogy létezik a vdilégsizervezet. A stratégiai fegyverek korlátozására vonatkozó megbeszélések első fordulója Helsinkiben volt. Helsinki eredményeit a nemzetközi sajtó jó része úgy jellemezte, hogy a legfőbb eredmény éppen a tárgyalások folytatásának közös elhatározásában volt. Ez a sommás meghatározás pedig teljes mértékben egyezik az ENSZ alapokmányának szellemével. A szovjet elképzelések a SALT-tárgyalások céljául olyan erőegyensúly megszilárdításét tűzik lei, amely a feliek részére feltétlen biztonságot jelent és rendkívüli szellemi potenciát, óriási anyagi eszközöket szabadit fel a békés alkotómunka céljaira. Annak idején a fasizmus mérhetetlen pusztításai után az Egyesült Nemzetek Szervezete létrehozását ugyanez a gondolat vezérelte. KÉTSÉGTELEN, hogy ezek a nemes eszmék nem mindig töritek maguknak utat az elmúlt negyedszázadban. Az emberiség éppen azt várja az ENSZ-től, hogy az elkövetkező időkben elősegítse e célok megvalósítását. I Sümegi Endre Budapestre érkezett Wolfgang Rauchfuss, az NDK Minisztertanácsának elnökhelyettese, akit pénteken hivatalában fogadott Tímár Mátyás, a Minisztertanács elnökhelyettese. Képünkön: balra Tímár Mátyás, vele szemben Wolfgang Rauchfuss Már as idén fokozottabb támogatás A kis- és középüzemek fejlesztéséről határozott a Gazdasági Bizottság A Minisztertanács Tanácsszervek Osztálya vezetőjének, a Magyar Nemzeti Bank elnökének és az OKISZ elnökének együttes előterjesztése alapján a kormány Gazdasági Bizottsága megvizsgálta a kis- és középüzemek helyzetét. Az előterjesztés megállapítja, hogy a nagymértékű vállalati centralizáció hazánkban az indokoltnál nagyobb mértékben szűkítette a kis- és középüzemek körét; ez különösen a fogyasztási cikkeket előállító ágazatokban érezteti negatív hatását. Pedig a kis- és középüzemek különösen azért előnyösek, mert kapacitásukat rugalmasan át lehet állítani a belső piac igényeinek megfelelően, s ez jelentős a lakosság ellátása szempontjából. A gazdaságirányítás jelenlegi rendszere fokozottan felszínre hozta ipari struktúránk fejlődésének említett hiányosságait, nem utolsósorban azt, hogy a nagyfokú centralizálás olyan területeken teremtett mcxnopolhelyzetet, ahol az műszakilag és gazdaságilag nem indokolt. A Gazdasági Bizottság az előterjesztést tudomásul vette. Megállapította, hogy a nagyvállalati szervezet továbbfejlesztéséről korábban megjelent határozatának elveit alapul véve, az ellátás javítása, az igények rugalmasabb kielégítése és a verseny erősítése érdekében egyes területeken — főként a feldolgozóiparban — fokozott szerephez kívánatos juttatni a kis- és középüzemeket. A GB felhívta az érintett minisztereket és az országos hatáskörű szervek vezetőit, hogy tárják fel a kis- és középüzemek fejlesztésének, korszerűsítésének lehetőségeit és feltételeit. Az ágazati miniszterek döntéseiknél vegyék figyelembe az említett üzemek lehetőségeinek fokozott kihasználását. A Gazdasági Bizottság több határozatot hozott, amelyek alapján már ez évtől segítik a kis- és középüzemek fejlesztését. E célra az éves beruházási hitelkeretek megállapításakor elkülönített hitelkeretet kell biztosítani. Gondoskodni kell arról, hogy a kis- és középüzemek már az idén is kapjanak beruházási hitelt. A hiánycikkek termelését vállaló üzemekre ki kell terjeszteni azokat a hitelpreferenciákat, amelyeket a vasműszaki hiánycikkek termelésének segítésére rendszeresítettek. A GB felhívta a megyei tanácsok és a Fővárosi Tanács VB elnökeit, hogy a tanácsok saját eszközeikből is segítsék a kásás középüzemek előrehaladását, például társulásait. A külkereskedelmi minisztert arra hívta fel a Gazdasági Bizottság, hogy a szocialista gépimport lehetőségeit fokozottan használják fel a kis- és középüzemek fejlesztésére. (MTI)