Nógrád. 1970. április (26. évfolyam. 76-100. szám)
1970-04-22 / 93. szám
Lenin: emberként, forradalmárként, politikusként világító fáklya a történelem viharában. Példa, mely hűségre, következetességre, kitartásra buzdít. Ctmutatás, mely szebb, gazdagabb, emberibb, igazabb világot állít elénk. Ösztönzés, mely igazságkeresésre, a való világ minden dolgának feltárására és megértésére biztat. Elmélet és gyakorlat elválaszthatatlanságának bizonyítója, az igazi humanitás megtestesítője. Művei: tanulmányai, cikkei, beszédei, levelei a maga teljességében állítják elénk az embert, a tántoríthatatlan forradalmárt a gazdasági és társadalmi folyamatokat zseniálisan elemző tudóst, s a cselekvő politikust. E sokrétűséget, s mégis, a tökéletes egységet próbáljuk érzékeltetni azokkal a szemelvényekkel, melyeket a Lenin-centenárium tiszteletére megjelent művekből válogattunk. Világító fáklya Egység — sokféleség Örök útmutatás Lenin olyan korban lett a munkásosztály eszmei és poli" litika vezérévé, amikor kialakult és az egész világot uralma alá hajtotta a monopolkapitalizmus, az imperializmus, amikor a szocialista forradalom a történelmi fejlődés közvetlen feladatává vált. ö mutatta meg a forradalmi kivezető utat. az első imperialista világháború okozta szörnyű válságból, amelybe a kapitalizmus döntötte az emberiséget. ö mutatta meg a kivezető utat abból az eszmei zűrzavarból, amit a reyizio- nizmus és különféle más téves és káros irányzat terjesztett el a munkásmozgalomban. Örök történelmi igazság, hogy Lenin neve elválaszthatatlan attól a párttól, amely győzelemre vitte a Nagy Októberi Szocialista Forradalmat. Hiszen e pártot az ő vezetésével teremtették meg, és ő vezette harcát a proletariátus hatalomra jutásáért. Örök történelmi igazság, hogy Lenin neve elválaszthatatlan a világ első szocialista államától. Hiszen a szovjet államot az ő vezetésével teremtették meg és ő állt az élen fennállásának első, s egyben legnehezebb éveiben. Az ő személyisége — a lángeszű tudós, a pártós népvezér és államférfi alakja — hatalmas fényerejű világító fáklyaként emelkedik ki a világrengető események viharában, amikor az októberi forradalom megnyitja az emberiség új korszakát, s elkezdődik g történelmi átmenet a kapitalizmusból a szocializmusba. Örök történelmi tanulság, hogy a szocialista forradalom oroszországi diadala, az első munkásállam megszületése egyben a lenini tanítások, a lenini politika nagy győzelme, mely hatalmas lökést ad a nemzetközi proletariátus küzdelmének. A lenini eszmék jegyében alakultak meg a munkás- osztály új forradalmi pártjai, köztük 1918 novemberében a Kommunisták Magyarországi Pártja is. Lenin vezetésével jött létre 1919 márciusában a Kommunista Internacionálé, mely összefogta a nemzetközi munkás- mozgalom forradalmi erőinek legjavát. (Nemes Dezső: A lenini eszmék ereje) Az egyszerű munkás X munka termelékenysége, ez végeredményben a legfontosabb, a legfőbb az új társadalmi rend győzelme szempontjából. A kapitalizmus a munka olyan termelékenységét hozta létre, amilyet a hűbériség nem ismert. A kapitalizmust azzal lehet véglegesen legyőzni és azzal fogjuk véglegesen legyőzni, hogy a szocializmus a munkának új, sokkal magasabb fokú termelékeny" ségét hozza létre. Ez igen nehéz és hosszadalmas dolog, de megkezdtük, ez a legfontosabb. Ha az éhező Moszkvában 1919 nyarán az éhező munkások, akik az imperialista háború négy nehéz évét, utána pedig a még nehezebb polgárháború másfél évét élték át, megtudták kezdeni ezt a nagy művet, milyen lesz a további fejlődés, amikor majd győzünk a polgárháborúban és kiharcoljuk a békét? A kommunizmus a kapitalizmussal szemben az önkéntes, a tudatos, az egyesült, a modern technikát felhasználó munkások magasabb fokú munkatermelékenységét jelenti. A kommunista szombatok rendkívül becsesek, a kommunizmus tényleges csíráját jelentik. ez pedig igen ritka dolog, mert mi azon a fokon vagyunk, amikor „csak az első lépéseket tesszük a kapitalizmusból a kommunizmusba való átmenet felé’* (mint azt pártunk programja igen helyesen mondja). A kommunizmus ott kezdődik, amikor az egyszerű munkás, önfeláldozóan, nehéz munkával megbirkózva kezd gondolkodni a munka termelékenységének emelésé' ről, arról, hogy minden púd gabonát, szenet, vasat és egyéb terméket megőrizzen, bár azokat nem személyesen a dolgozó kapja, nem is „hozzátartozói”, hanem „távolállók”, azaz a társadalom egésze, tíz- és százmillió ember, akik eleinte egy szocialista államban, később a Szovjet Köztársaságok Szövetségében egyesülnek. í (Lenin: A kommunista erkölcsről) Verseny — tömegméretekben A burzsoá írók egész papírhegyeket írtak és írnak tele, hogy magasztalják a konkurrenciát, egyéni vállalkozó szellemet, valamint a tőkések és a tőkés rend egyéb nagyszerű eredményeit és gyönyörűségeit. A szocialistáknak bűnül rótták fel, hogy nem akarják megérteni ezeknek a dicső erényeknek a jelentőségét és nem akarnak számolni az „emberi természettel.” De valójában a kapitalizmus az önálló kisárutermelést, amely mellett a konkurrencia any- nyira-amennyire még széles méretekben kifejleszthette a vállalkozó szellemet, az energiát, a merész kezdeményezést, már réges-ré- gen felcserélte a nagy és legnagyobb arányú gyári termeléssel, részvénytársasági vállalatokkal, szindikátusokkal és egyéb monopóliumokkal. A konkurrencia az ilyen kapitalizmusban azt jelenti, hogy a lakosság tömegeinek, óriási többségének, a dolgozók kilencvenkilenc százalékának vállalkozó szellemét. energiáját, merész kezdeményezését bru" tálisan elnyomják, azt jelenti, hogy a versenyt a pénzügyi szélhámosság, zsarnokság, a társadalmi lajtorja legtetején állók alázatos kiszolgálása váltotta fel. A szocializmus nemcsak nem fojtja el a versenyt, hanem ellenkezőleg, először teremti meg annak lehetőségét, hogy a versenyt valóban széles, valóban tömegméretekben alkalmazzák, hogy a valóban dolgozók többségét vonják be az olyan munkába, ahol megmutathatják, mit tudnak, ahol kifejleszthetik képességeiket, ahol megnyilvánulhatnak azok a tehetségek, amelyek a népben, ebben a frissen buzgó forrásban megvannak, s amelyeket a kapitalizmus ezer meg ezer, millió meg millió esetben eltiport, elnyomott és elfojtott. A mi feladatunk most. amikor szocialista kormány van hatalmon, az, hogy megszervezzük a versenyt. A burzsoázia szekértolói és tányérnyalói a szocializmust úgy ábrázolták, mint valami egyhangú, bürokratikus, unalmas, szűnne kaszárnyát. A pénzeszsák lakájai, a kizsákmányolok bérencei — a búr" zsoá értelmiségi urak — a szocializmussal „rémítgették” a népet, amelyet éppen a kapitalizmus kárhoztatott kényszermunkára, mértéktelen egyhangú kaszárnyamunkára, éhségre és nyomasztó szegénységre. Az első lépés ahhoz, hogy a dolgozók ez alól a kényszer- munka alól magukat felszabadítsák: a földesúri földek elkobzása, a munkásellenőrzés bevezetése, a bankok államosítása, az egész lakosságnak olyan fogyasztási szövetkezetekbe való kényszerű beszervezése, amelyek egyidejűleg a termékek értékesítésének szövetkezetei is lesznek, valamint a gabonával és más szükségleti cikkekkel való kereskedelem állami monopóliumai. Csak most válik lehetővé, hogy a vállakozó szellem, a verseny, a merész kezdeményezés széles, valóban tömegméretekben nyilatkozzék meg. Minden gyár, amely kidobta, vagy legalábbis igazi munkáséi lenőrzéssel kordába szorította a tőkését, minden falu, ahol kifüstöi- ték a kizsákmányoló földesurat és elvették tőle a földet, most és csakis most vált azzá a területté, amelyen a munka embere megmutathatja. mi lakozik benne, amikor kissé kiegyenesítheti a hátát, felemelheti a fejét, embernek érezheti magát. Évszázadokon át idegennek végzett munka, a kizsákmányoló javára folytatott kényszermunka után, először nyílik lehetőség arra, hogy saját magának dolgozzék, mégpedig úgy dolgozzék, hogy a modern technika és kultúra minden vívmányára támaszkodik. (Lenin: A kommunista erkölcsről) Egyesülni és egybeforrni Mi nem bíznánk a tanításban, a nevelésben és képzésben, ha az csak az iskolába szorulna és el volna szakítva a viharzó élettől. Amíg munkások és parasztok a földbirtokosak és a tőkések járma alatt senyved- nek, amíg az iskolák a föld- birtokosok és a tőkések kezében vannak, a fiatal nemzedék tudatlan és felvilágo- sulatlan marad. A mi iskolánknak viszont a tudás alapját kell nyújtania az ifjúságnak, arra kell képesítenie az ifjúságot, hogy az saját maga alakítsa ki a kommunista nézeteket, művelt emberekké kell nevelni őket. Az iskolában eltöltött tanulási idő alatt az embereket a kizsákmányolok elleni szabadságharc résztvevőivé kell tenni. A Kommunista If júsági Szövetség csak akkor igazolja elnevezését, azt, hogy a kommunista ifjú nemzedék szövetsége, ha tanító-, nevelőmunkájának minden egyes lépését összekapcsolja azzal, hogy részt vesz a dolgozók közös harcában a kizsákmányolok ellen. A további harcban csak úgy győzünk, ha megtanulunk egyesülni és egybeforrni, sekként megerősödve, valóban le* győzhetetlenné válunk. (Lenin: A kommunista erkölcsről) X munkásak és parasztok még „bátortalanok”, ettől meg kell szabadulniuk és kétségtelenül meg is fognak szabadulni. Nem lehetünk meg a képzett emberek, az értelmiségiek, a szakemberek tanácsa, útmutatása nélkül. Minden csak valamelyest értelmes munkás és paraszt nagyon jól megérti ezt, és a sorainkban levő értelmiségiek nem panaszkodhatnak amiatt, hogy a munkások és parasztok nem tanúsítanak irántuk figyelmet és elvtársi megbecsülést. Ámde más dolog a tanács és útmutatás, és más dolog a gyakorlati nyilvántartás és ellenőrzés megszervezése. Az értelmiségiek lépten-nyomon remek tanácsokat és útmutatásokat adnak, de amikor arra kerül a sor, hogy ezeket a tanácsokat és útmutatásokat átvigyék az életbe, hogy a gyakorlatban ellenőrizzék a szó tetté válását, szinte nevetségesen, képtelenül, szégyenletesen „ügyefogyottnak’! bizonyulnak. Itt a „népből”, a munkások és dolgozó parasztok soraiból gyakorlati szervezők segítsége és vezetőszerepe nélkül semmiképpen sem lehetünk meg. „Nem az istenek égetik a fazekakat” — ezt az igazságot a munkásoknak és a parasztoknak erősen emlékezetükbe kell vésniük. Meg kell érteniük, hogy most minden a gyakor" laton fordul meg, hogy elérkezett az a történelmi pillanat, amikor az elmélet gyakorlatba csap át, amikor a gyakorlat megeleveníti az elméletet, amikor különösképpen beigazolódnak Marx szavai: „az igazi mozgalom egyetlen lépése többet ér tucatnyi programnál” — minden lépés, amely a gyakorlatban ténylegesen kordába szorítja, megfékezi, teljes nyilvántartás és felügyelet alá helyezi a gazdagokat és tolvajokat, fontosabbnak a szocializmusról való tucatnyi pompás elmélkedés* nél. Mert „szürke, öcsém, minden teória s zöld az élet aranyfája.” Meg kell szervezni a munkások és parasztok soraiból kikerülő gyakorlati szervezők egymás közti versenyét Harcolni kell az ellen, hogy mindent egy kaptafára húzzunk, és harcolni kell minden olyan kísérlet ellen, amely felülről akar egyöntetűséget bevezetni, amire az értelmiségiek annyira hajlamosak. A demokratikus és szocialista centralizmussal sem az egy kaptafára húzás, sem a felülről bevezetett egyöntetűség nem fér össze. Az egységet az alapvető, a fontos, a lényeges kérdésekben nemcsak nem zavarja, hanem biztosítja a sokféleség a részletekben, a helyi sajátosságokban, az ügyek kezelésének módszereiben, az ellenőrzés megvalósításának módjaiban, az élősdiek (a gazdagok meg a tolvajok, a hanyag és hisztérikus értelmiségiek stb.) felszámolásának, illetve ártalmatlanná tételének útjaiban. (Lenin: A kommunista erkölcsről) háztartás ellen, vagy helyesebben amikor kezdetét veszi a kis háztartás tömeges építése nagybani szocialista háztartássá. Vajon elég figyelmet fordítunk-e a gyakorlatban erre a kérdésre, amely elméletileg minden kommunista számára vitán felül áll? Természetesen nem. Elég gondosan ápoljuk-e a kommunizmus hajtásait, amelyek már most megvannak ezen a téren? Nem, és még egyszer nem. A nyilvános étkezdék, bölcsődék, napközi ■ otthonok — ezek a kommunizmus hajtásainak példái, ezek azok az egyszerű, hétköznapi, semmiféle pompát, ékesszólást, ünnepélyességet nem igénylő eszközök, amelyek valóban alkalmasak arra, hogy felszabadítsuk a nőt, valóban alkalmasak arra, hogy csökkentsük és megszüntessük azt az egyenlőtlenséget, amely a nők helyzetében a férfiakéhoz képest a társadalmi termelésben és a társadalmi élethez való szereplésük terén fennáll. Ezek az eszközök nem újak, a nagykapitalizmus teremtette meg őket (mint általában a szocializmus valamennyi anyagi előfeltételét), de a tőkés rendszerben, először is, ritkaság- számba mentek, másodszor — ami különösen fontos —, vagy üzleti vállalkozások maradtak, a spekuláció, nyerészkedés, csalás, hamisítás minden rossz oldalával, vagy pedig a jóérzésű munkások által joggal gyűlölt és megvetett „polgári jótékonyság látványosságai” voltak. Kétségtelen, hogy nálunk ezeknek az intézményeknek a száma jelentékenyen megszaporodott és hogy kezdik megváltoztatni jellegüket. Kétségtelen, hogy a munkásnők és parasztasszonyok között sokkal több a szervező tehetség, mint amennyiről tudomásunk van, sokkal több az olyan ember, aki ért ahhoz, hogy valamilyen gyakorlati dolgot sok munkásnak és még több fogyasztónak a részvételével megszervezzen, minden frázis- pufogtatás, kapkodás, civa- kodás, tervekről, rendszerekről stb. szóló fecsegés nélkül, ami a túlságosan öntelt „intelligencia”, vagy az újdonsült „kommunisták” állandó „betegsége”. De mi nem ápoljuk kellő módon az újnak e hajtásait. (Lenin: A kommunista erkölcsről) Építkezés, tiszta talajon Nézzük a nők helyzetét. Nincs a világon olyan demokrata párt, a legfejlettebb polgári köztársaságban sem, amely évtizedek alatt ebben a tekintetben akár század részét tette volna .annak, amit mi uralmunknak már az első évében megtettünk. A szó szoros értelmében kő kövön nem maradt azokból a nők jogi egyenlőségéről, a válás megszorításáról, a válással kapcsolatos undorító formaságokról, a törvénytelen gyermekek el nem ismerésétől, az apaság megállapításáról stb. szóló aljas törvényekből, amelyeknek a burzsoázia és a kapitalizmus szégyenére, még sok maradványa található minden civilizált országban. Ezerszeresen jogunk van büszkélkedni azzal, amit ezen a téren tettünk. De miinél inkább megtisztítottuk a talajt, a régi, polgári törvények és intézmények szemetétől, annál világosabbá vált előttünk, hogy ez csak a talaj megtisztítása az építkezés számára, de még nem maga az építkezés. A nő továbbra is házi rab. szolga, minden felszabadító törvény ellenére, mert a kis háztartás elnyomja, fojtogatja, eltompítja, lealacsonyítja a nőt, odaláncolja a konyhához és gyermekszobához, munkaerejét barbár módra terméketlen, kicsinyes, idegölő, butító, nyomasztó munkára pazarolja. A nők igazi felszabadítása, az igazi kommunizmus csak ott és akkor kezdődik, ahol és amikor megkezdődik a tömegharc (amelyet az államhatalom birtokában levő proletariátus vezet), a kis „Lenint a bolsevikok és a munkástömegek az ok* -U tóberi forradalom előtt a T párt szervezőjének és vezetőjének, a forradalom idején, a hatalom meghódításáért folyó harc során a proletariátus vezérének, a forradalmi stratégia és taktika utolérhetetlen mesterének, nagy teoretikusnak ismerték. Október után államférfiú lángelméje tűnt ki ragyogóan. Lenin megtestesítője volt az új, proletár, szocialista típusú államférfi minden erényének és jó tulajdonságának. Az elméleti tisztánlátás, a politikai bölcsesség és körültekintés, a hajthatatlan akarat és bátorság párosult benne az élet alapos ismeretével és törekvéseinek megértésével. Lenin volt az emberiség története során az első olyan államfő, aki rendíthetetlenül bízott a nép alkotó erejében, akit szoros kapcsok fűztek a dolgozók legszélesebb tömegeihez, s aki a dolgozó tömegpk határtalan bizalmát és támogatását élvezte.”
