Nógrád. 1970. március (26. évfolyam. 51-75. szám)
1970-03-13 / 61. szám
As életkezdés hónapjaiban i ♦így dolgoztak a szabad Salgótarján első üzemi bizottságai 1944. december 31-én alighogy cinagyták az utolsó fasiszta csapatok a megyét, a part hívó szavára a legöntu- datosabb munkások hozzáláttak az újjáépítés nehéz feladataihoz. Az újjáépítő — helyreállító tevékenység tó motorjai az üzemi bizottságok voltak, amelyek a legtöbb üzemben, az 1919-es tapasztalatok alapján jöttek létre. A bányánál, üveggyárban, tűzhelygyárban szinte teljes egészében kommunistákból, pártonkívüliekből. az acélgyárban pedig a szociáldemokrata párttal paritásos alapon, .természetesen az MKP túlsúlyával, alakultak meg az első forradalmi munkásszervezetek. Legfontosabb az energia Az üzemi bizottságok legfontosabb feladatát a tönkretett, kifosztott gyárakban a termelés megindítása jelentette. Ennek pedig legfontosabb feltétele a villamosener- gia-szolgáltatás helyreállítása, megteremtése volt. Ebből a szempontból kulcsszerep jutott az acélgyári energiabázisnak. Az acélgyári munkásság legöntudatosabbjai révén alig egy héttel a város felszabadulása után — tehát 1945. január 3-án — már áramot adott az acélgyári erőközpont, nemcsak saját gyárának, de az egész városnak. Az acélgyári hőközpont február 2-ig — a vízválasztói centrálé megindulásáig — jelentős feladatot oldott meg. A gyárüzem^k — az áramszolgáltatás megindulásával — 1945 január, február és március hónapokban nagyrészt az 1944 végén elrejtett alkatrészek újbóli előteremtésével — elsősorban a szovjet hadsereg számára termeltek puskavesszőket, hídverő kosfejeket, csavarokat, lópatkókat stb., majd ezzel párhuzamosan olyan árucikkeket, amelyek az ország és különösen Budapest újjáépítéséhez szükségesek voltak. A gyárak termelési profiljának megfelelően az acélgyár szeget, drótot, kapát, lapátot, az üveggyár kezdetben táblaüveget gyártott. Gyakori volt abban az időben különböző melléküzemágak — mintapéldául az üveggyárban á bőrcserzés — kifejlesztése, hogy mind több dolgozónak adjanak munkalehetőséget. Emellett szinte valamennyi üzem jelentős javítási szolgáltatást végzett a gyár munkásai és a város lakossága részére. A gyárakból 1944 végén Németországba elhurcolt gépek, hajtómotorok hiánya,' igen nagy nehézségeket okozott a termelés folyamatosságában. Az első hónapokban gyakran előfordult, hogy olyan esetekben, amikor egy munkagép használatba került, de még hiányzott belőle a motor, a munkások, a gépeket kézzel hajtották, csakhogy termelni tudjanak. Gyakori volt, hogy már korábban kiselejtezett gépeket kerestek ki, és hoztak vissza . munkába. Nagyon jó szolgálatot tett ebben az időben az a kijavított acélgyári kis tolatómozdony is, amellyel Ózdról és Borsod- nádasdról szállították az acélgyárnak a félkész árúkat. A Salgótarjáni Üveggyár dolgozói, hogy a folyamatos termelést biztosítani tudják, maguk fuvarozták a kemencék fűtéséhez szükséges szenet. A tűzhelygyárban az öntéshez szükséges kupoló megjavításához a szovjet hadsereg parancsnoksága adott segítséget. Az ipari üzemek üzemi bizottságának vezetői — főleg az első időszakban — nélkülözhető gépekkel, alkatrészekkel segítették ki egymást, hogy valamennyi gyárüzemben megindulhasson és folyamatossá váljék a munka. Az üzemi bizottságoknak József, az üb. által megbí- már a kezdeti időszakoan is zott igazgató tartotta a kap- szamottevően részt kellett csolatot. Az üb. hatása ezért vallalniok a politikai nevelő- az igazgatóra jelentősebb volt, munkában. Sok téves, sőt mint a budapesti központé. A nem egy helyen ellenséges tűzhelygyári üzemi bizottság nézettel kellett szembeszáll- és Born Gyula vezérigazgató nlok. Egyes munkáscsoportok között főleg az okozta a fe- — figyelmen kívül hagyva szültséget, hogy a budapesti lehetőségeket — a fizetések központ nemigen vette fi- és béren kívüli juttatások eme- gyelembe a helyi munkásön- lését követelték olyan hely- kormányzat intézkedéseit, zetben, amikor a lakosság ellátása amúgy is nehézségekbe ütközött. Akadt olyan gyűrűztem is a városban, ahol egyesek a „miénk a gyár, magunknak építjük”, elvet úgy értelmezték, hogy a gyárat fel kell osztani, legalábbis a termelés eredményét, a késztermékeket a munkásoknak ki kell adni. A dolgozók közül igen sokan nem értették azt sem, miért maradtak az üzemek tőkések kezén. Az emberek jelentékeny hányada nem volt tisztában azzal, hogy a munkásosztály ekkor még nem rendelkezett sem kellő befektetéssel, sem műszaki vezetési tapasztalattal. Szükség volt arra, hogy a tőkések megfelelő összegeket invesztáljanak a gyárakba, s a termelést a normális kerékvágásba helyezzék. Több üzemben számottevő volt a műszaki értelmiségi ellenség is. E tényt jelentékenyen elősegítette, hogy számos műszaki vezető a németekkel eltávozott, az itthonmaradottak közül pedig többen úgy nyilatkoztak, hogy „nem lesz ebből a gyárból semmi.” De az értelmiségellenes hangulatot táplálta az az objektív helyzet is, hogy a felszabadulás előtt a gyárak vezetőinek utasításait . közvetítették, s az utasítások végrehajtása minden esetben érzékenyen érintette a munkásokat. Élednek a„vezérek“ A tőke és munka közötti ellentét ekkor még nem éleződött ki. A gyárak fő részvényesei, a finánctőkések nagyrészben nyugatra távoztak. A városi üzemek budapesti központjai saját pozícióikkal, s budapesti üzemeikkel törődtek inkább. A vezérigazgatóságok már csak akkor jelentkeztek, amikor a gyárakban a helyreállítási munka dandárja befejeződött. Az ellentét akkor éleződött, amikor egyes vezérÉlelmiszer az Alföldről Az üzemi bizottságok fontos érdekvédelmi feladatokat is megoldottak. A munkások élelmezésének biztosítása ekkor csaknem teljesen az üzemi bizottságokra hárult. A Salgótarjáni Acélgyár munkásküldöttsége egyenesen az Ideiglenes Kormányhoz fordult segítségért, az élelmezési helyzet megjavítása érdekében. A kormánytól kapott tehergépkocsin Kisújszállásról, Karcag és Tiszafüred környékéről szállítottak vasanyagért cserébe lisztet, zsírt, étolajat. Közvetlen termékcsere formájában szervezte meg a többi ipari üzem is az élelemellátást. Az üveggyár késztermékeiért ugyancsak olajat, lisztet, továbbá burgonyát és hágymát kapott. Szintén az üveggyárban, hogy a dolgozók minél szélesebb igényeit ki tudják elégíteni — a napraforgó helyi feldolgozására présgépet állítottak fel. Á tűzhelygyáriak ócskavasból és roncsokból összeállított tehergépkocsival oldották meg a tűzhelyek, kályhák, edények Alföldre történő szállítását, majd az élelmiszer hazajuttatását. Ugyanitt élelemtárat létesítettek, amivel a nagycsaládosoknak lehetővé tették az alapvető élelmicikkek beszerzését. összegezve, — fentiek alapján — megállapítható, hogy az üzemi bizottságok Salgótarján üzemeiben is az első forradalmi munkásszervezetek voltak, amelyek a felszabadulás után az akkor még tőkés tulajdonban levő gyárakban kezükbe vették a vezetést. a termelés, és az újjáépítés irányítását. Az MKP helyi szerveinek irányításával szinte hónapokig „önigazgatták” a vállalatokat és erejükhöz, lehetőségeikhez mérten korlátozták a kizsákmányolást. Számottevő feladatot vállaltak az emberek neveléigazgatóságok — mint pl. az seben, lelkesítették az embere. üveggyári — az üzemet Salgótarjánból Csepelre akarta áttelepíteni, hogy ott nagyobb befolyást gyakorolhasson az események menetére. Az acélgyári vezérigazgatóval, Papy két az újjáépítésre, részt vettek mindennapos gondiaik megoldásában és ami ekkor létfontosságú volt: a munkások élelemmel- való ellátásában. ' T)r. Molnár Pál A hírnév kötebz... A Finomkerámiaipari Művek Pécsi Porcelángyára termékeit felújítja. A szigetelőanyagok előállítása mellett, ez évben megkezdték a porcelánfajansz termékek üzemszerű gyártását. A világpiacon is keresett, művészi munkát igénylő porcelánfajansz készletek és dísztárgyak hagyományos technológiával készülnek. A Pécsi Porcelán- gyár terméke ez év második felében már a hazai üzletekben is megjelenik. Képünkön: Kovács Sándorné, a porcelánfajansz készlet darabjait festi. (MTI fotó — Hadas János felv.). Az új divat: lakés jestés helyett tapétázás A fali tapéták több száza- nem terjedhetett el általa no- gyakorlati bemutatóval. A La- dos múltra tekintenek vissza, san, inkább csak a tehetősebh kasban az alapműveletektől a A franciáknál különösen di- rétegeknél. Aztán az ötvenes valósak voltak a drága se- években sokáig semmi... A lyem- és velúrfajták. A ba- hatvanas években kezdett új- rokk és empír divatját a pol- ra „betömi” a divatba. Az új befejezésig mindent a tanfolyam hallgatói végeznek. Szükség volt erre a tanfolyamra, hiszen a lakosság gári beidermeyer váltotta fel: minőségű műanyag az árakat igényelné az ilyen jellegű csíkos falak rózsáikkal, ez is lényegesen csökkentette, volt a fénykor. Később meg- Kovács Géza szakelőadó, _ jelentek az első papírtapé- helyi KIOSZ meghívására ér- elhanyagolható szempont, ho ták; olcsóságuk, igénytelensé- kez'ett Salgótarjánba, hogy to- Syan lehet jobban, olcsóbban gük egycsapásra közkedveltté vább képezze a megye meste- A * f"' 1 tette őket. A múlt század vé- reit és mesterjelöltjeit a tagén francia. és svájci^ cégek pétázás új módszereire, piacra dobták az első mos- Egy kis Pécskő utcai lahaló ^ típusokat. Szenzációi kás két szobájában vagy 16- Szenzációsan drágák voltak. .. an toporognak. A mester mu- A két világháború között na- tatja, magyarázza, hogyan is Iía Ernő tűnt ki; még levél J 1 kell az ecsetet használni. Le- u ~ JS“A“J kerül a zakó, nadrág, helyére festékpettyes kék kabátot, vászonnadrágot húz; szemémunkát, bár igaz, még min- a dig nem elég olcsó. Az sem A tanfolyam eredményei kielégítőnek mutatkoznak. A résztvevők szorgalmasak és érdeklődnek az" új eljáráséit iránt. Különösen Budavári László, Palla László és Koptunk is divat lett a tapétázás, de a drágasága miatt Biztató jövő Falu a Karaites tövében A falu 225 házában 1911- A falu 1910. július 1-től tantermet alakítanak ki. Az ben 1392-en éltek. Ma Ka- körzeti központ lesz. Karancs- úthálózat javítása ugyancsak rancslapujtö lakóépületeinek alja és Karancsberény tartó- szerepel a távlati tervekben, száma 781, és a községben zik közigazgatásilag hozzá. Idén a Kölcsey utcát építik 2676 lélek él. A 26 utcában Teplán László vb-titkár asz- szilárd burkolatúvá, majd jö 1469 munkaképes korú dolgo- talán tanulmányoztuk az ősz- vüre a Baksa út portalanítá- zik zömében az iparban, kit- szevont rendezési tervet, sa válik lehetővé. A 3 kilo- sebb részük a mezőgazdaság- amelyből a jövő képe rajzó- méter hosszú Rákóczi út jár- ban. Legtöbbjük „ingázik” lódik ki. Mi is épül 1985-ig? dúsítása 7 millió forintot Salgótarján gyárai, és a Nagy- Az ÁBC élelmiszeráru- emészt fel — csak az egyik bátony környéki bányák kö- ház 1970. december 1-ig ké- oldalon! 1985-ig elkészül, zött. szül el. A 400 négyzetméter Vízben korántsem gazdag A „Palóc Olümposz" tö- alapterületű bevásárlóköz- a vidék, de tisztasági fürdőt vében meghúzódó falu 1944. pont építése 1 millió 700 ezer és strandot is létesítenek. A december 28-án szabadult fel. forintba kerül. Megszüntetik családi házat építeni szándé- A szovjet csapatok kifüstöl- tehát az eddigi két élelmiszer- - kozáknak új házhelyeket Jetek két német géppuskafész- boltot, amelyek már elavul- lölnek ki. A felszabaduláskor két, és nyomulhattak tovább tak. A 47-es számú élelmiszer- 300 házhely volt a község a Karancs völgyében Litke üzlet helyiségeit átadják a belterületén, ebből 290-et már felé. Megkezdődött a község Nógrád megyei Vendéglátó- beépítettek. 1972-ig újabb 80 második élete — Mocsáry és ipari Vállalatnak, és mód nyí- házhelyet alakítanak ki a köz- Papszász „nagyságos úr” bir- lik a szűkös Pipacs-cukrász- ség déli részén, a volt bá- tokán 1945 tavaszán földet da zenés eszpresszóvá történő nyavasút közelében. A Dob- ósztottak. Az elmúlt 25 évben átalakítására. roda-patakot szabályozzák, és sokat fejlődött a falu, és erre A falu középpontjában — há- a Szabadság út végén hidat büszkék is az itt élők. Utak rom roskadozó épület fel- is építenek, épültek, bővült a villanyháló- számolása után — 1971-ben Mindezekből megállapíthazat, óvodát, iskolai tanterme- gyógyszertár épült, háromszo- t^ hogy az elmúlt 25 évet egy két, művelődési házat, postát, bas szolgálati lakással. Nem ’■ - ....................- - m ég biztatóbb kilátásokkal kastélyparkot, sportpályát és kevesebb, mint kétmillió fo- kecsegtető negyedszázad kööltözőt, szolgáltatóházat, és rintba kerül. Az általános is- vetí a \öbb mint ~7no éves péremboltot, párt. és tanács- kola is kinőtte kereteit. Az községben, házat létesítettek. De mit hoz 1930-ban épült emeletes oktaa következő negyedszázad? tási intézményben két újabb R, f. ben is érkezett róluk dicséret. — Sajnos, az anyagok minősége erősen kifogásolható. A kiskereskedelem nem goniyesen, a gyakorlatban igazol- dosfcodik anyagról (anyagisja szavait. merettel rendelkező szakemA vakolatok egyenetlen- berekről), budai föld, piktorbé-g- sége miatt (általános problé- la, gipsz; mindez hiányzik, ma a modem házaknál) nem Ezért bátor kezdeményezés ez a tanfolyam, mert hiába tanulnak, anyag nélkül nehéz lesz festeni. — Mit szólnak ehhez a hallgatók? — Mi optimisták vagy unt:, rajtunk nem múlik. Ki tudjuk elégíteni a lakosság igényeit — ha a kiskereskedelem is úgy akarja, s gondoskodik anyagiról. használhatunk jugoszláv vagy román tapétákat, csak magyart. A sarkok egyenetlenségét szintén figyelembe kell vennünk. Az új, mosható tapéták új munkamódszereket követelnek, sokszor még a tapasztalt mestereket Is megcsúfolják. Széles körű felvilágosító munkára van szükség. Ez a tanfolyam négynapos, napi 8 órás foglalkozással, elméleti előadással és (G. A.) Etes távlati tervei Az évi fejlesztési alap ke- egy egészségház, egy közpon- vés. Ez sok problémát jelent, ti iskola. Jelenleg a községmert még az utak építését bői Amália-telepre járnak a sem fejezték be. Még befeje- tanulók, mert csak ott van zésre vár a Dózsa úton mint- felső tagozat. A jelenlegi óvo- egy ezerméteres szakasz da a célnak megfelelő ugyan, megépítése. Albert-telepen a de nem korszerű, szeretnének temető bekerítése. Szeretnének egy óvodát is kialakítani. Ezek építeni egy sportöltözőt. Nagy nem bis gondot jelentenek a becsülete van itt a sportnak község vezetőinek, létrenoza. suk Pedig nagyon kívánatos, ott.iartunkkor is a pályát ta- Bíznak az állami támogatás- karították! Szükséges volna ban. NÓGRAD — 1970. március 13., péntek $