Nógrád. 1970. március (26. évfolyam. 51-75. szám)

1970-03-22 / 69. szám

»AG PROLETÁRJAI FGVPSUIJFTEIO NOGRAD AZ MSZMP NOGRAD MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA Ünnepség a Tanácsköztársaság 51. évfordulóján Kocsma helyett élelmiszerüzletet <3. oldal) XXVI. EVF., 69. SZÁM ÁRA: 1 FORINT 1970- MÁRCIUS 22., VASÁRNAP Kommunista vasárnap A Nikii áí*lian 140 fiatal feliratkozik Csak azért, hogy balhé legyen.« (4. oldal) Ideje lenne győzni... <6 oldal) A szelíd meglepetések tója n oldal) Mint ismeretes. Lenin szü­letésének 100. évfordulója tiszteletére a lenini Kom- szomol felhívással fordult a szocialista ifjúsághoz, hogy április 12-én, a centenárium napján munkával emlékez­zenek a szocializmust építő i'júkommunisták. A kommu­nista vasárnapon résztvevő salgótarjáni nagyüzemek KISZ-vezetői a közelmúlt­ban megbeszélést tartottak az ifjúsági szövetség megyei bizottságán, ahol a tervek egyeztetése is megtörtént. Mátrai József, a Síküveg­gyár nagyüzemi KlSZ-bi- zottságának titkára lapunk­nak adott tájékoztatójában elmondta, hogy az üzemi, szakszervezeti és KlSZ-bi- zottság a kommunista va­sárnapot a SZOT és a KISZ központi bizottsága együttes határozatának alapján szer­vezi: az önkéntes munka­nap munkadíja az üzemi KISZ anyagi erőit bővíti majd, s a KISZ-bizottság dönt a teljes összeg felhasz­nálásáról is. — Ezt azért szükséges hansúlyozni — mondta a titkár —. mert az üzemek egy része a KISZ társadalmi munkavállalásait gyakran a túlórák pótlására használta fel. — Hogyan készülnek a síküveggyári kiszesek a kommunista vasárnapra? — Nálunk sok helyen fo­lyamatos termelés van, így a kommunista vasárnapot el­sősorban a vágóüzemnél és még egy-két, nem folyama­tosan termelő üzemrésznél rendezzük meg. A vállalás mértékét két tényező is be­folyásolja a már említetten kívül: március 31-én az idő­szakos rekonstrukció elvég­zésére leáll a Zagyva II. ke­mencénk, ugyanakkor im­portüveget is várunk, ami a vállalásban érdekelt vá­góüzemünknél kerülne fel­dolgozásra. A Zagyva I. ke­mence ‘ teljes kapacitással dolgozik a kérdéses időszak­ban, ami 15 ezer négyzet- méter üveg feldolgozását te­szi lehetővé. A kommunista vasárnap társadalmi mun­kaakciójában nálunk 140 fia­tal vehet majd részt. A vá­gósoroknál jelentkezési íve­ket függesztünk ki a jubi­leum napját megelőzően és minden ifjúkommunista rá­írhatja a nevét. Rájuk azu­tán biztos számíthatunk. — pl — Tudomány és technika (11. oldal) Dr Bíró József hazaérkezett Négynapos látogatása után, szombaton hazaérkezett a Né­met Szövetségi Köztársaságból dr. Bíró József külkereskedel­mi miniszter, aki a második világháború befejezése óta a magyar kormány tagjai közül elsőként tett hivatalos látoga­tást az NSZK-ban. A Feri­hegyi repülőtéren dr. Szalai Béla külkereskedelmi minisz­terhelyettes fogadta. Kiosztották az Ifjú mesterek díjait Pénteken délben Budapes­ten, az Építési és Városgaz­dálkodási Minisztérium klub- helyiségében tartották meg az Üvegipari Művek által első ízben kiírt országos Üvegipar ifjú mestere versenyének díj­kiosztó ünnepségét. A több he­tes versenyen az Üvegipari Művek 9 gyáregységéből in­dultak 30 éven aluli szakmun­kások, 5 szakágban: üvegfúvó, vezérigazgatója. Megyénk ver­senyzői jól helytálltak, hi­szen a festők közül Lipták György szerezte meg az első helyet, az üvegfúvóknál Krá- csik Albert lett az első, a szerszámlakatosoknál Bozó Já­nos, míg az esztergályosoknál Sándor József. Ök mindketten a Pásztói Szerszám- és Ké­szülékgyár dolgozói. Egyedül az üvegcsiszolóknál Bozó János lakatos iivegcsiszoló, üvegfestő, laka­tos és esztergályos szakmák­ban. Á versenyeket Salgótarján­ban. Párádon és Pásztón ren­dezték meg. A döntőbe 152 fiatal jutott, és a végered­ményben legjobban szerepelt ifjú szakmunkásoknak — akik 52-en voltak az ünnepségen — adta át a díjakat Szókup Lajos, az Üvegipari Művek kerültek a salgótarjáni esi' szolók csak a hatodik helyre. A versenyt ezentúl kétéven­ként rendezi meg az üvegipar A verseny célja a nagyobb szakmai felkészülés, a jobb minőségű munka növelése. A pénteki ünnepségen ezúttal 52 fiatal nyerte el első ízben az Üvegipar ifjú mestere ki­tüntető címet, és hozzá a megérdemelt pénzjutalmat. — koppány — Összehívták az országgyűlést A Népköztársaság Elnöki Tanácsa hazánk felszabadulá­sának 25. évfordulója alkalmából, az országgyűlést 1970. április hó 3-án, délután 15 órára, ünnepi ülésre összehívta. (MTI) Egyenjogú kapcsolat szolgálja az európai biztonságot Willi Stoph beszámolója A Német Demokratikus Köztársaság népi kamarája 'szombaton, déli ülésén, Wal­ter Ulbricht jelenlétében meg­hallgatta és elfogadta Willi ÍStoph miniszterelnök beszá­molóját Willy Brandt kancel­lárral folytatott erfurti meg­beszéléseiről. Az NDK Minisztertanácsá­nak elnöke beszámolójában megemlékezett az NDK által kezdeményezett találkozó előz­ményeiről. Ezzel összefüggésben ki­emelte az NDK-nak az euró­pai béke és biztonság érdeké­ben kifejtett erőfeszítéseit. Ezeket az erőfeszítéseket ala­pul véve állította Erfurtban a megbeszélések középpontjába a két állam közötti egyenjo­gú és a nemzetközi jog alap­ján nyugvó kapcsolatok meg­teremtését, mint az európai biztonság egyik alapvető problémáját. Hangsúlyozta, hogy az er­furti találkozó fontos volt, a két állam kapcsolatainak nor­malizálása azonban a bonni kormány tetteitől függ. Meg­állapította, hogy számos kér­désre csak kitérő választ ka­pott a nyugatnémet kancel­lártól, több kérdés pedig meg­válaszolatlan maradt. Elmon­dotta: készségét fejezte ki, hogy hajlandó azonnal ta­nácskozásokat kezdeni az NDK államszerződés-terveze­téről és a megállapodást alá­írni. Emellett felajánlotta a bonni kancellárnak a diplo­máciai kapcsolatok létesítését és a nagykövetek cseréjét, a kancellár azonban nem volt hajlandó elfogadni e javasla­tot. A Minisztertanács elnöke pontokba foglalva felsorolta az NDK által alapvetőnek mi­nősített és tárgyalásra java­solt kérdéseket, miszerint kezdődjenek tárgyalások. Willi Stoph sajnálkozva ál­lapította meg, hogy Brandt, bár hangsúlyozta jó akaratét, nem volt hajlandó egyértel­műen álilást foglalni az alap­vető kérdésekben, nem ment bele az. NDK államszerződés­tervezetének megtárgyalásába. Az NDK miniszterelnöke egyértelmű állásfoglalásra szó­lította fel a kancellárt kor­mánya politikájának céljait il­letően. Ezzel összefüggésben emlékeztetett a párizsi szerző­désekben és másutt lefektetett, az NDK ellen irányuló stra­tégiai célkitűzésekre. Hangsú­lyozta, hogy ezeket, továbbá a „különleges belmémet kapcso­latok” fenntartására utaló megállapításokat is, az NDK bekebelezésére irányuló stra­tégiai elképzelések körébe so­rolják. A „különleges belné- met kapcsolatok” jelszava, a kizárólagos képviseleti igény leplezett formája, amely fenn akarja tartani az NDK megkülönböztetését — han­goztatta a Minisztertanács elnöke. Brandt kijelentése, hogy megkülönböztetés nélküli kap csolatot akar létesíteni az NDK-val, azt teszi szükséges­sé, hogy Bonn minden előfel­tétel nélkül, azonnal hagyjon fel az NDK diplomáciai kap­csolatfelvételét és a nemzet­közi szervezetekbe történő be­fF oly tatás a 2. oldalon) A Magyar Tanácsköztársa­ság kikiáltásának 51. évfordu­lóját ünnepelték tegnap Sal­gótarjánban és szerte a me­gyében. A délelőtt folyamán Salgótarjánban a tanácsköztár­sasági emlékszobomál rendez­tek ünnepséget, melyen mint­egy 200 tizenkilences veterán is részt vett. „Fel vörösök, proletárok” indulót játszotta a zenekar, amikor a veteránok képviselői, a városi-járási pártbizottságok vezetői, az úttörők, a KISZ városi és já­rási bizottságának vezetői, a városi tanács, az SZMT és a Nógrád megyei Építőipari Vállalat pártbizottságának képviselői a hála és a kegye­let koszorúit helyezték el az emlékmű talapzatára. A vete­ránok levett kalappal tiszte­legtek az emlékmű előtt. Ko­szorút helyeztek el a város peremén álló tarácsköztársa- sági emlékfánál is, ahonnan az emlékezetes győzelmes északi hadjáratra indultak el a vö­röskatonák 1919. május 2-án. A városi tanács koszorúzás] ünnepséget rendezett a város köztemetőjében levő tanács­köztársasági emlékfalnál is. Az ünnepségek délután é» este folytatódtak a megyében. Ifjúsági nagygyűlést tartottak a Tanácsköztársaság évfordu­lója tiszteletére Pásztón, ahol Havas Péter, a megyei párt- bizottság titkára mondott be­szédet. A pásztói egész napos program során megkoszorúz­ták az emlékművet, s KISZ- fogadalomtételre is sor ke­rült. A járási művelődési köz­pontban adták át a csecsei fiataloknak a KISZ központi bizottságának vörös vándor- zászlaját és a velejáró pénz­jutalmat. Este Csécsén külön műsort rendeztek a fiatalok. Megemlékezést tartottak Kis- terenyén, ahol Skoda Ferenc, a megyei KISZ-bizottság első titkára mondott ünnepi beszé­det. A koszorúzási ünnepségen, csehszlovák fiatalok is kép­viseltették magukat. Megemlékezést tartottak Ba­lassagyarmaton is. ahol ezen a napon adták ki az obsitot azoknak a férfiaknak, akik 1919-ben születtek, köztük Zsedényi Ferencnek, aki 1919. március 21-én, a Magyar Ta­nácsköztársaság kikiáltásának napján, születésnapját is ün­nepelhette. Megkezdődött a tavaszi vetés Gondosan kell programozni a munkai A mezőgazdaságban több mint négymillió hold vár tavaszi vetésre. A Dunántúl déli részein: a baranyai és a somogyi vidékeken, va­lamint az alföldi területeken a nagyüzemek sokfelé hoz­záláttak a munkához. Or­szágosan azonban, a munka még nem kezdődött el, a ta­laj ugyanis általában túlsá­gosan nedves, a gépekkel nem tudnak rámenni és ezért még néhány napot várni kell az indulással. Idén a szokásosnál két- három héttel később lett al­kalmas a talaj a mag befo­gadására. A szakemberek ezért arra számítanak, hogy a mezőgazdasági munkák nemcsak a következő veté­si periódusban, hanem ké­sőbb is összetorlódnak. Eb­ben a helyzetben különösen fontos, hogy nagyon gondo­san programozzák a mun­kákat és így valamelyest pótolják a késői kitavaszo­dás okozta lemaradást. A Vetőmagtermeltető és Ellátó Országos Vállalat ele­gendő vetőmagot biztosított. A korai vetésű növények szaporító anyagát az üze­mek már át is vették, azo­kat a vetőmagvakat, amelyek csak később kerülnek a ta­lajba, a hónap végéig szál­lítják el a termelőknek. Jelentős készletek vannak lucernamagból, eddig 120 va­gonnyit küldtek a megren­delőknek. Tavaszi árpából mintegy 500 vagonnyit szál­lítottak le és zabból is több mint 150 vagont biztosítot­tak az üzemek számára. Az AGROKER vállalatok telepein is nagy a forgalom. A hazai és a külföldi gépek, vetőberendezések iránt a tavalyinál nagyobb az ér­deklődés.

Next

/
Oldalképek
Tartalom