Nógrád. 1970. február (26. évfolyam. 27-50. szám)
1970-02-21 / 44. szám
Szívesség helyett ••• Naponta több százan vagy ezren mennek át a Karancs ntca eleji átjárón. Csúszós út vagy bokáig érő sár fogadja az embereket. A lámpákat ugyan felszerelték, de alig világítanak, mert az egyik lámpatest kiégett, ám senki sem cseréli ki. Amikor most, a napokban leesett a hó, talán csak a szerencsének köszönhető, hogy súlyosabb baleset nem történt. Senki földje az átjáró, de feltétlenül több figyelmet érdemel, mert emberek ezreiről van szó. NÓGRÁD így döntött Fortuna Megkérdeztük Gellérthegyi Gyulát, a Salgótarjáni városi Tanács építési osztályának vezetőjét, hogy mit kíván tenni a balesetveszély elhárítására. Az osztályvezető szerint az átjáró a MÁV építési területe és a vasút szívességből nyitotta meg az átjárót, hogy a lakosságnak ne kelljen a felszabadulás utca felé kerülni. Arra is hivatkozott a városi tanács osztályvezetője, hogyha tudtak volna a panaszokról, (!!) lesalakoztatták volna az átjárót. De megígérte, hogy „rövid időn belül” (!!) szól a városgazdálkodási üzemnek és ott majd intézkednek. A város lakossága „szívesség” helyett gyors intézkedést vár. Váróterem, bisztró Balassagyarmaton rövidesen lebontják a kórházzal szemben épült, nagyforgalmú büfét. Aggodalomra mégsincs ok: mire a bontás megkezdődik, a jelenleginek háta mögött már készen áll az új bisztró, amelynek épületében az autó- buszmegálló váróterme is helyet kap. A tervek szerint a bisztró homlokzatának vonala egybeesik a közelmúltban átadott modem élelmiszerüzlet homlokzatával. így a kórházzal szemben egy parkosításra, autóparkoló létesítésére egyaránt alkalmas terület alakul ki, mélyet a szomszédos rendelőintézet látogatói is igénybe vehetnek. Balassagyarmaton, a KISZ- lakótelep élelmiszer-ellátásának javítása érdekébah. az élelmiszer-kiskereskedelmi és a vendéglátó vállalat közösen bisztrót hoz létre. A 45 négyzetméter alapterületű bisztró, a szolgáltatóházban kap helyet. Benne reggeli italokon: tejen, kakaón, kávén, valamint feketén és üdítő italokon kívül sült és főtt hentesárut is lehet majd vásárolni. Az Ifjúság úti szolgáltatóházban már megkezdődtek a bisztró kialakításának munkálatai. Tisztelet díj 'A balassagyarmati járás községeinek könyvtárosai tavaly — anyagi lehetőségeikhez mérten — áldozatod munkát végeztek. A járás könyvtárainak fvi költségvetését mintegy 100 000 forinttal emelték: ez nemcsak azt jelenti, hogy a könyvtárosok tiszteletdija átiagosan duplájára emelkedett, hanem azt is, hogy ennek megfelelően nőtt a könyvtárak nyitvatartási ideje is. Négy éve kérték már a kél- sorsolási gömbbe tették. Ez az lóiak, hogy a lottó nyerőszá- a pont, amikor még minden mait az ő községükben húzzák lehetséges, amikor még bárki. A kérésben csak úgy, ki- ki jövendőbeli milliomosnak mondattanul benne volt, hogy képzelheti magát. És ez az a a kállóiak saját szemükkel pont, amitől fogva fokozato- szerették volna látni: valóban san csökkennek az esélyek, és nincs semmi susmus, furfang a alább szállnak az igények. , húzás körül? Halálos csönd volt a teremNos, erről tegnap meggyő- ben, amiikor az első nyerőszá- ződhettek. mot felolvasták. 11-es! Kilenc órakor már zsúfolá- Rossz szám, jaj de rossz sig megtelt a káliói kultúr- szám — csalódott moraj futott ház nagyterme. A húzásra vá- végig a sorok között. rakozó mintegy 450 kálióit a Kék csillag együttes szórakoztatta, Mikes Éva, Kovács Ibi, Payer András énekelt, műsoA következőkben 19-es, aztán a 76-os és a 25-ös szám került elő a gömbből. Végül Valiké Lajos, a káliéi rukat Halmi Gábor konferálta. Kisipari Ktsz dolgozója lépett Azután i megkezdődött a lé- a gömbhöz, hogy mentse, ami nyég. Először is kisorsolták a még menthető. E célból alapo- sorsolókat, azaz azt az öt san megforgatta a gömböt, kallói lakost, akinek kezétől többször jobbra, még többször egy .egész lottózó ország örö- balra, majd hosszas megfon- me, bánata függ. Mind az tolás, „szuggerálás” után hú- öten szép ajándékbabát kaptak, zott. Hatos! hogy vigaszul-e, avagy jutái- Nos, több lehetőség már múl, azt lei-ki a saját szelvénye alapján eldöntheti. Miután mindez megtörtént, egy szertartás komolyságával ellenőrizték, vajon megvan-e mind a 90 piros golyóba zárt szám. A kállóiak is meggyőződhettek róla: nem hibádzott 90 onnan egy sem, mint a mesében,. A piros golyókat a fényes nincs, legalábbis erre a hétre. A húzás érvényes, szabályos volt, s pontban 11 órakor már bemondta a rádió: A Kallón megtartott sorsolás alapján a lottó eheti nyerőszámai: 6, 11, 19, 25 és 76. Hiába, Fortuna istenasszony eppen, döntése megfellebbezhetetlen! — szendi — Jubileumi kiállítás Tizenhét üzem termékeinek seregszemléje Jubileumi kiállítást rendez a dós évfordulója alkalmával, salgótarjáni üzemek ipari tér- Tegnap a város üzemeinek mékeiből az MSZMP városi képviselői az SZMT-székház- bizottsága a Szakszervezetek ban tanácskoztak, ahol egyez- Megyei Tanácsával karöltve, tették elképzeléseiket, és kidol- fedszabadulásunk negyedszáza- gozták a kiállítás végleges ter_ veit. A jubileumi termékbeEredmények és gondok Balassagyarmaton, a könyvtárnak tavaly 1900 beiratkozott olvasója volt. Az évi 18 300 kölcsönzés azt jelenti, hogy egy olvasó átlagosan io alkalommal fordult meg a könyvtárban, a 25 300 darabot tartalmazó könyvállományt mintegy háromszor „forgatták meg” a látogatók; 77 700 kötetet kölcsönöztek ki. a könyvtár meglehetősen rossz körülmények között üzemel: elég csak a falak beázását, a kölcsönző és a szolgálati helyiségek zsúfoltságát megemlíteni. Így törzsgárdához nehéz új olvasókat toborozni — az ismertetett adatok nagyjából megfelelnk az egy évvel ezelőtti helyzetnek. a könyvtár problémáit az anyagi támogatás rendszeressé válásán túlmenően új helyre való költöztetése oldaná meg. Útmutatót közöl a Figyelő február 25.-i száma, az 1969-es részesedés felosztásáról. A négyoldalas melléklet módszertani útmutatást ad az érvényes szabályozásról, számszerű példákkal mutatja be az 1969-es részesedési alap képzésével és felhasználásával kapcsolatos tennivalókat. A részesedés felosztását bemutató „forgatókönyv” ismerteti az ■ érvényes jogszabályok feltüntetésével a részesedésre jogosultak, az átlagos létszám, az 1969. évi tényleges bérszínvonal meghatározását, a részesedés kiszámítását és kifizetését iftförő szaktárgyi versenyek Tegnap befejeződtek az úttörő (Gagarin isk.) és Nagy Ildikó szaktárgyi versenyek járási és (Rákóczi), kémiából Gibicsár Ist- városi döntői. A salgótarjáni já- ván (Zagyvapálíalva) es Bolyós rós döntőit Kisterenyén rendez- Ildikó (Mártírok), történelemből ték meg február húszadikán. Kosári Katalin (Bartók) es Ko- Élővilágból Tódor Berta (Szoros- vács István (Malinovszkij), mapatak) és Kakulc Ferenc (Nagy- tematikából Moskát Csaba (Mártí- bátony), kémiából Vincze Erzsé- rok) és Tavaszi Jolán (Zagyvapal- bet (Homokterenye) és Danyi falva), oroszból Szabó Zsuzsa (Mali- Attila (Nemti), történelemből Gás- novszkij) és Csík Agnes (Mártí- pár Ágota (Nemti) és Gajdár rok), födrajzból Gonda István Borbála (Mátranovák) szerezte (Rákóczi) és Sztanek Olga (Zagy- meg az első helyet. vapálfalva), fizikából Tóth Zoltán (Mártírok) és Lefler Gábor (Már- Salgótarjánban a következő ta- tírok), magyarból Szabó Zsuzsa nulók bizonyultak a legjobbak- (Malinovszkij) és Bozó Marietta nak: élővilágból Andrássy Éva (Mártírok). mutatón, amely március 25-én nyűik az SZMT-saékház tanácstermében, az Acélgyár, a ZIM salgótarjáni gyáregysége, az üveggyárak, a Bányagépgyár, a Vasötvözetgyár, a Nyomdaipari és a Vegyesipari Vállalat, az AKÖV, a Nóg- rád megyei Tanácsi Építőipari Vállalat, a FOGGYEM, az Iró- szerkészítő Ktsz, az Ingatlankezelő Vállalat, a Cipész Ktsz, a Textilipari Vállalat és a Budapesti Kötő Htsz salgótarjáni üzeme vesznek részt. A kiállítás április 12-ig tart nyitva. NáPTAB 1979. február 21., szombat Eleonóra napja A Nap kel: 6.41, nyugszik: 17.16 órakor. A Hold kel: 17.29, nyugszik: 6.49 órakor. Havasás Várható időjárás ma estig: újabb havazás, havas eső, elsősorban nyugaton eső. Napközben a ködök fosztanak. Az időnként élénk déli, délnyugati szél tovább erősödik és a Dunántúlon nyugati, északnyugatira fordul. Legmagasabb nappali hőmérséklet nulla, plusz 5 fok között. A LOTTO EHETI NYERŐSZÁMAI 6,11,19, 25, 76 — A POSTA február 22-én. vasárnap délelőtt 12 óráig ügyeletet tart Salgótarjánban, a József Attila művelődési központban. Ez idő alatt a NOGRÄD által kibocsátott emlék-levelezőlapokat és az ekkor eladásra kerülő különleges bélyegeket vásárolhatnak a gyűjtők. 1885. február 21-én — SS évvel ezelőtt — született Rudas László, a magyarországi kommunista mozgalom egyik vezető egyénisége, a marxizmus—leninizmus kiváló tudósa, aki 20 évvel ezelőtt hunyt el. Szegény munkáscsaládban született Sárvárott, s már 18 éves korában megismerkedett a,munkásmozgalommal. Mint a budapesti egyetem bölcsészhallgatója, tanulmányozza a marxizmust, majd maga is munkás tanulóköröket szervez, szákszervezetekben tart előadd- poklát. Hamarosan a Népszava munkatársa. Egyik szervezője és legkövetkezetesebb ideológusa a forradalmi baloldalnak, amelynek legjobbjai eljutottak a lenini ■példa követéséig, az új típusú párt megalakításáig. 1918-ban, első szerkesztője a Vörös Újságnak, és ói utazik a magyar kommunisták képviseletében 1919 februárjában a 111. lntemacionálé alakuló kongresszusára Moszkvába, ahol személyesen is találkozik Leninnel. A Tanácsköztársaság leverése után menekülni kényszerül: Ausztriában, Olaszországban, Németországban, majd 1922-től a Szovjetunióban él, itt válik nemzetközileg is ismert, kiemelkedő marxista—leninista filozófussá. Eveken át egyik vezető munkatársa a moszkvai Marx—Engels—Lenin Intézetnek, és tevékenyen részt vesz a marxizmus klasszikusai müveinek kiadására irányuló tudományos munkában. A Nagy Honvédő Háború idején egyik legnépszerűbb előadója a nemzetközi antifasiszta hadifogoly-iskolának. A felszabadulás után hazatért, s már súlyos betegen, de tevékenyen részt vesz az MKP harcaiban. Oroszlánrészt vállal a pártoktatás megszervezésében. A Tudományos Akadémia tagjai sorába választja, s as elsők közt kapta meg a Kossuth-díjat. — Hatszázezer forint hasznot hozott a ceredi Ceredvöi- gye Tsz-nek, hogy a házitaúji- ból is átvették értékesítésre a hízó- és tenyészállatokat. A szövetkezet háztáji agronó- must is alkalmaz. — 700 ezer forint áll a balassagyarmati kórházban felújítási munkák elvégzésére ez — vizsgázták a villanyszerelők. A KIOSZ megyei székházában komoly évben. További 2 millió 270 próbán bizonyították tudásu- ezer forint három iskola és kát február 16—19-ig a válla- egy óvoda átalakítási műn- lati villanyszerelők. A követelkainak fedezésére szolgák — Balassagyarmaton, a városi tanács vb-termében február 24-én délután 14 órai kezdettel az állandó bizottságok elnökeinek és a tanácsi apparátus szakigazgatási szerv vezetőinek együttes tanácskozására kerül sor. Ezen az 1970-es feladatok ismertetésén kívül az első félévi munkntervek összehangolása történik meg. — A Karancs Szálló zadfetermében tanácskoznak szerdán a megye kiskereskedői a lakosság áruellátásában betöltőt szerepükről és az előttük álló feladatokról. Az évzáró taggyűlésre közel száz kiskereskedőt hívtak meg. menyek igen szigorúak voltak, hiszen ebben a szakmában a m°- legapróbb figyelmetlenség is halálos kimenetelű balesetet okozhat. A jó eredmények alA- pos felkészültségről, szakmai tudásról tesznek bizonyságot. — ÍRÓ—OLVASÓ TANÁCSKOZÁST rendeztek tegnap Pásztón, ahol a szerző részvételével megvitatták Duck Tivadar akadémiai kutató könyvét a mezőgazdasági könyvhónap keretében. A téma anyagának címe: „A melioráló me— Központi fűtést kap a jövő évben a Balassagyarmati városi Tanács épülete. Az átalakításra azért kerülhet sor, mert a szomszédos teliken megépülő Magyar Nemzeti Bank-székház kazántelepe a városi tanács pincéjében kap helyet — ez a megoldás módot ad a sok gondot' okozó kályhás fűtés kiküszöbölésére. — Egy munkásra 241 eaer forint értékű termelőeszköz jut a Salgótarjáni Kohászati Üzemeknél, ami alatta marad a hasonló rendeltetésű üzemek átlagának. A huzalmű 515 millió forintos rekonstrukciójával, korszerűsítésével ez a szám közel másfél—■ Negyvenegy forintról csaknem 47 forintra emelkedett egy munkás egy munka- zőgazdasági agrotechnika el- órára eső teljesítménye egy terjesztésével és meghonosítá• év alatt a Salgótarjáni Öb- sávál kapcsolatos kérdések” lösüveggyárhan. A termelévolt. kenység növekedése mégha- szeresére emé&edák." ladja a 13 százalékot. — Üvegipari díszműárupályázatot írt ki az Üvegipari — FELSZABADULÁSI VE- DAVÍ//pc/»n ÁnítLt>rÁ* Művek az Iparművészeti Ta- TÉLKEDŐ volt a kohászati cpiiaCíC» náccsal közösen, amelyen a művelődési központban. A r. Salgótarjáni Öblösüveggyár résztvevők; a 211. számú ipari Építési terület-előkészítéssel terveződ is részt vesznek. A szakközépiskola tanulói A kapcsolatos értekezletet tar- pályamunkákat a Budapesti kérdéseket a felszabadulás és tottak tegnap a Salgótarjáni Nemzetközi Vásáron mutatják a megyei helyismeret témakö- városi Tanácson. A megbesaé- ke‘ rétből válogattak. Igaz, a ver— MEGJELENIK a Mezőőri Ké- átlagéletkora 15-17 zikönyv, a Mezőgazdasági Könyv- volt, mégis válaszaik, értékiadó gondozásában, a 150—160 kés történelmi tudásról árul- oldalas kézikönyv magában fográűraSSrjogai? ésa^te7el: *»***■ ** díjat Hadúr ségeit. Karoly nyerte. Eddig 492 km Schirilla György Salgótarjánba érkezett TEGNAP délután egy perc- nap telt el. Schirilla tegnap, a km-es futást tervezünk. Az re megállt a forgalom Salgó- 8. napon, Bükkszékről indult, angol Talloh 66 nap alatt tarjánban, a megyei tanács Még 60 napig fut, hogy telje- 4576 km-t futott. Ezt a távot előtt. Schirilla György ponto- sítse a kitűzött 5250 km-es tá- lényegesen túlszárnyalhatja san 14 óra 25 perckor érkezett vöt. A fiatal taxisofőr futását Gyurka — mondja az edző, a megyei tanács elé. A kiváló mindenütt nagy érdeklődés aki Moszkvába, Varsóba és sportember, a Bp. Vasas futója kísérte. A mostoha időjárás Bécsbe is elkísérte tanítvá- eddig hét nap alatt pontosan nemegyszer emberfeletti tel- nyát, és az 1972-es müncheni 492 kilométert és 100 métert jesítményt követelt tőle. Cégié, olimpiára 50 km-es gyaloglásfutott. Gyúrás és pihenés kö- dig ellenszélben kellett fut- ra készíti fe! Schirillát. vetkezett a megyei tanács egyik nia, Hajdúszoboszlónál —20 ÉRDEKESSÉG: az útra 10 szobájában, amikor nyílott az fokos hidegben, Nyíregyháza pár cipőt hozott magával a ajtó és Juhász Imrének, a előtt 120 km-es ellenszélben is szuperfutó, amelyek 29—3.4 városi TS elnökének vezetésé- folytatta útját. Mindenütt me- dekásak. Az időjárástól füg- vel 3 tagú küldöttség látogat- leg fogadtatásban részesült, gően használja a cipőket. Úttá meg a szimpatikus sportem- Diósgyőrött tiszteletkört kel- közben nagy segítséget jelent bért. Schirilla György moso- lett futnia — a munkások a feleség, az edző és Nagy lyogva fogadta a gratulációt, kérték. Szolnokon a tanyavi- Béla gépkocsivezető, akik be- s kérte a látogatókat, adják át lágból egy 80 éves néni kért szélgetnek, újságot és köny- üdvözletét a város sportolói- autogramot — ezért jött a vet olvasnak — természete- nak, dolgozóinak. Üdvözletét városba. Egerben 8 ezer sen hangosan —, hogy sike- küldte Mecset Lajosnak is. ember várta. Bükkszéken 200 rüljön a napi kilométeradag. Juhász Imre Salgótarján bányász előtt tartott rögtönzött Schirilla 16 óra 15 perckor infelszabadulását szimbolizáló élménybeszámolót. , dúlt tovább Szécsénybe. Tegcsiszolt üvegserleget nyújtott Schirillát a 68 napos útra nap itt aludt, s aztán tovább át Schirillának és egy levelet, felesége és edzője, Kraivich futott. Az útirány: BalassaA levelet Szegedről, Vass Jó- József is elkíséri. gyarmat, Rétság, Budapest, zsef maratoni futó küldte. A — A legnehezebb az első 10 ’ Esztergom, Komárom, Győr, szegedi sportbarátok üdvözöl- nap — mondja Kraivich Jó- Mosonmagyaróvár, Csorna, téli, kívántak sikert a Bp. Va- zsef edző. • Újabb hetek, kilométerek, sas futójánál!. A felszabadu- — Eddig Gyurka tartja a újabb városok következnek lásunk tiszteletére tervezett 70 km-es napi távot, s amint ezután. szupermaratoni távból hét a szervezete átáll, napi 80 —ács— lésen részt vettek mindazok a vállalatok, amelyeknek ingatlanuk van a városi tanács mögötti területen, ahol a tervek szerint a huszonegyes jelű, nyolcszintes társasház épül majd. A tanácskozáson ■azt vitatták meg, miképpen lehetne mielőbb szabaddá tenni a területet az építők számára, hogy április közepén megkezdhessék a földmunkákat. — A MAGYAR MÚZEUMOK- BAN több mint hatszázezer egyedileg számba vehető és több millió — csak tömegében — áttekinthető természettudományoa tárgyat tartanak nyilván. A budapesti Természettudományi Múzeumon kívül nagyobb jelentőségű munka folyik még Pécsett, Szegeden és Szombathelyen, ahol nemcsak tudományos kutatók, hanem preparátorok is dolgoznak, továbbá Veszprémben, ahol a Bakony szervezett tudományos feltárását végzik. <— Megvizsgálja a vasutasok szolgálati óráinak alakulását a MÁV budapesti igazgatósága, amelyhez az elmúlt év második felének adatait használják fel. A vizsgálat eredménye alapján tesznek intézkedést a szolgálatban töltött: órák további csökkentésére. Érettségivel rendelkező személyt korrektornak azonnali belépéssel felveszünk. Bér, megegyezés szerint. (Állandó délutáni műszak.) Nőgrád megyei Nyomdaipari Vállalat. NOGBAD. a Magyar Szocialista Mnnkáspárt Nógrád megyei Bizottsága «9 a Megyei Tanács lapja. FőszerkesztO; GOTYAn GYULA. Szerkesztőség: Salgótarján, Petőt; o. t íelefoni es-M, es-*3, es-ss, 32-91. Főszerkesztfi: 12-94. Belpolitikai rovat: 14-40. Sportrovat: 11-69. Éjszakai szerkesztés: 13-03. Kiadja a Nógrád megyei Lapkiadó Vállalat. Felelés kiadó; VIDA EDIT. Kiadóhivatal: Salgótarján. Petőfi m, * Telelőn; 10-23. Terjeszti: a Magyar Posta. Előfizethető; a helyi postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési dl] egy hónapra to forint. Előállítja: a Nógrád megyei Nyomdaipari Vállalat. Salgótarján. Petőfi n. J. Felelős vezető: PAPP GYÖRGY igazgató. Index-szám: £5072.