Nógrád. 1970. február (26. évfolyam. 27-50. szám)
1970-02-15 / 39. szám
Lemondott a török kormány A török fővárosban szombaton reggel hivatalosan közölték, hogy Suleyman Demirel miniszterelnök felkereste Cev- dct Sunay elnököt, és átnyújtotta kormányának írásbeli lemondását. (MTI) Laosz Sikeres harcok A laoszi felszabadító fegyveres erők visszafoglaltak nyolc harcálláspontot a Kőedénysíkság északkeleti részében, a 7. és 71. számú országút stratégiai fontosságú keresztezési pontjának körzetében — jelenti az AP amerikai hírügynökség saigoni tájékozott forrásokra hivatkozva. Egyidejűleg az AFP francia hírügynökség Vientianeban úgy értesült, hogy a laoszi kormánycsapatok szombaton reggel megkezdték a Kőedény-síkság kiürítését és első lépésként a nehéztüzérséget vonják vissza. A francia hír- ügynökség szerint a Kőedény- síkság kiürítését az Egyesült Államok javasolta a Vientiane! kormánynak. Az AFP jelentéséből kitűnik: az amerikai indítvány célja az, hogy szabad célpontot biztosítsanak az ' merikai bombavetők számára. Thaiföldről, a dél-vietnami Da Nangból, valamint a 7. flottának a Tonkini-öbölben állomásozó anyahajóiról felszálló amerikai vadászbombázók: az utóbbi időben közvetlen támogatásban részesítették a vientianei kormányhadsereg gyalogságának a Kőedény-síkságon a laoszi felszabadító fegyveres erők ellen folytatott liadjáratát — jelenti Saigonból az AP. Az amerikai légierő a Kőedény-síkságon kívül káosznak a VDK-val és Dél-Vietnammal határos területeit is naponta bombázza, mégpedig — az AP értesülése szerint — naponta 300—400 rárepüléssel. (egy rárepülés: egy repülőgép egy célpontra egy bombát). (MTI) Közel-Kelet El hárult a válság Jordániában „Jordánia véleménye szerint a kommandó-tevékenység törvényes joga mindenkinek, aki hazája felszabadításáért küzd” — jelentette ki Talhuni jordáni miniszterelnök a kairói Akhbar El-Jom számára adott interjújában. Talhuni, aki pénteken este érkezett vissza Ammanba Nasszer elnök Husszein királyhoz intézett válaszüzenetével, hangsúlyozta, hogy a Palesztinái ellenállási szervezetek és a Jordán hatóságok között kialakult „válságos viszony" a csütörtök esti megállapodással gyakorlatilag véget ért. A miniszterelnök rendkívül fontosnak és eredményesnek minősítette Kadhafi ezredessel, a líbiai forradalmi parancsnokság tanácsának elnökével Kairóban folytatott megbeszéléseit. (MTI) U Thant tanácskozásai U Thant EN&Z-főtitkár pénteken este külön-külön tanácskozott az Egyesült Államok és a Szovjetunió állandó ENSZ-képviselőjével a közel-keleti helyzet fejleményeiről. A Reuter Iroda várhatónak tartja, hogy az Abu Zabal-i izraeli légitámadás után az ENSZ székhelyén megkezdődött élénk diplomáciai tevékenység keretében, a főtitkár még a hét végén találkozik az angol és a francia ENSZ-küldött- ség vezetőjével is. Mint ismeretes, U Thant sürgős tanácskozásra New Yorkba rendelte Odd Bull tábornokot. az ENSZ közel-keleti megfi svelőeröinek parancsnokát. (MTI) Diplomáciai kapcsolat Dr. Szabó Károly, a Külügyminisztérium csoportfőnöke és Nestor Kombot-Naguemon, a Közép-afrikai Köztársaság külügyminisztere jegyzőkönyvet írtak alá, amely szerint a Magyar Népköztársaság és a Közép-afrikai Köztársaság között diplomáciai kapcsolat jött létre nagyköveti szinten. A jegyzőkönyv kifejezésre juttatja a két fél meggyőződését, hogy ez a lépés elősegíti a két ország népei közötti barátság és együttműködés fejlődését, a béke megszilárdítását. (MTI) Brandt találkozik Wilii Stophal? Bonni politikai körökben ar- tózkodik) nem foglalnak hiva- ra számítanak, hogy Willy taiosan állást a kérdésben. Brandt kancellár elfogadta Egyidejűleg a DPA azt ie Willi Stophnak, az NDK mi- megjegyzi, hogy Brandtnak niszterelnökének meghívását nyilván nem lesz módjában al- és kész közvetlen tárgyalások- kalmazkodni a Willi Stoph álra Berlinbe, az NDK fővárosá- tel javasolt időpontokhoz. A ba utazni — jelenti a DPA hírügynökség értesülései sze nyugatnémet hírügynökség, rint Brandt más irányú elíog- hozzáfűzve, hogy a kancellár laltságára való tekintettel, leg- távollétében (mint ismeretes korábban csak március 10—IS Brandt Koppenhágában tar- között tudna Berlinbe utazni Kamarazene-fesztivál N agybátony ban. Közel száz növendék rész- pedagógiánk szempontjából. vételével rendezték meg teg- A megyei harmadik kamaranap Nagybátonyban a harma- zene-fesztivál megnyugtató dik megyei kamarazene-feszti- volt szakember és néző szávait. A megyei döntőt iskolai mára, azt bizonyította, hogy versenyek és koncertek előz- kiegyensúlyozott megyénk ze- ték meg, amelyekről a legjobb nei oktatása, a zeneiskolai ta- eredményt felmutató tanulók nárok mindent elkövetnek, kerültek tovább a nagybátonyi hogy növendékeik a legjobb versenyre. úton járjanak. Ezt emelte ki A «.!*■ »rsr yrbé„ ^TÄeÄ.rs!,": megnyitójával kezdődött, majd a Balassagyarmati Állami Zeneiskola nyolc együttese mutatkozott be. A balassagyarmatiak elsősorban klasszikus mes- szágos fesztiválra, amelyet Bu- terek zenemüveit szólaltattak d ten rendeznek meg áp- meg, gondosan ügyelve arra ^ ,_9 kötóu csak *éhá‘y hogy a bemutatandó müvek szám juthat el A zeneiskoláí; nehézségi sünije ne haladj nagymérvű gyarapodása egyre meg a növendékek tudását A nagyobb rangot biztosít a me. nagybatonyi zeneiskolások ko- gyei jeUeg£ fesztiváloknak, vetkeztek ezután, akik a tőlük megszokott magas színvonalon adták elő mind a mai magyar, valamint a régi szerzők alkotásait. Mint házigazda, ék szelassan már ide is ugyanolyan nehéz bekerülni, mint öt évvel ezelőtt az országos fesztiválra. .. , , .—I. __, A verseny megrendezésében r epeltek a legtöbb csoporttal, or0szlánrészt vállalt a nagybá? Ä ná Uk tonyi zeneiskola mellett a közlegtöbb hangszer felvonultata- ségi tanács is, amely minden Nagygyűlésen az NPD ellen A demokratikus közvélemény kongresszusa. A kongresszustiltakozása ellenére szombat nak otthont adó épületet szö- délelőtt az észak-bajorországi gesdróttál vették körül és a Wertheimben megkezdődött környező utcákat mintetv há- az újfasiszta nemzeti demokra- romszáz rendőr őrzi. A Nyu- ta párt kétnapos országos gatnéme-t Szakszervezeti Szövetség bejelentette, hogy a kongresszus megnyitásának délelőttjén nagyszabású tűnte tést rendez tiltakozásul az újnáci párt ellen. A párt IV. kongresszusát Adolph von Thadden beszá mólója nyitotta meg. A küldöttek döntenek a párt 1970 évi programjáról és megválasztják az új vezetőséget. Több mint ötezren vettek részt szombat délelőtt Wertheimben a nemzeti demokrata párt kongresszusa elleni tiltakozásul rendezett nagygyűlésen. A Baden Württembergből, Hessenből és Bajorországból érkezett szakszervezeti tagok és diákok elítélték a nemzeti szocializmus újjáéledését és hi tét tettek a népek közötti megértés mellett. A gyűlésen felszólalt Gerd Muhr, a Nyugatnémet Szakszervezeti Szövetség (DGB) alelnöke. Figyelmeztette a nyugatnémet lakosságot, ne engedje, hogy az NSZK-t megtámadja a „nacionalizmus bacilusa”. Kijelentet te: nem nézhetjük ölbe tett kézzel a nemzeti demokrata párt választási eredményeit, n«m rineathatiuk magunkat abban a hitben, hogy a pártra adott 1,4 millió szavazat elenyésző. (MTI) a zsűri elnöke is. Figyelemre méltó volt ez a fesztivál abból a szempontból is, hogy az országban ma már közel száz zeneiskola működik, s az orsával. Kiegyenlített lehetőséget biztosított a zavar teljesítményt tálán lebonyolításhoz. A délnyújtottak a salgótarjáni ze- előtti és délutáni verseny után neiskolások is, akik a szerep- a nagybátonyi zeneiskola kis- lők között a legapróbbakat, a terenyei fiókintézetének tanu- másodikosokat is felvonultat- lói rövid műsorral köszöntöt- ták, mint a jövő generációját, ték a fesztivált, majd négy- Az ő műsorukban is helyet órai kezdettel a legjobban sze- kaptak a mai magyar szerzők, repelt kamarazenei csoportok amely különösen fontos zene- tartottak bemutatót. I.^GRÁD — 1970. február 15., vasárnap EGY HÉT A VILÁGPOLITIKÁBAN A Szovjetunió és az NDK kezdeményezései — Bahr államtitkár Kosziginnól — A közel-keleti „eszkaláció” Rogers afrikai útja Wr/itifnem telik el mos- uumr tanában egyetlen nap sem, hogy ne hozna új eseményeket a német államok egymás közti viszonyának, Nyugat-Berlin helyzetének, illetve a szocialista országok és az NSZK relációjának oly fontos és oly bonyolult kérdéscsoport j óban. E héten egész sor nagy jelentőségű kezdeményezés történt. Willi Stoph az NDK Minisztertanácsának elnöke személyes megbeszélést javasolt Willy Brandt nyugatnémet kancellárnak. Bonnban az NDK megbízottai átadták az erre vonatkozó Stoph-le- velet. Berlin színhellyel és február 19-1 vagy 26-i dátummal jönne létre Stoph javaslata szerint a találkozó. A nyugatnémet kormány szóvivője az NDK kormányfőjének ajánlatáról tett első megjegyzésében azt mondotta. hogy Brandt kancellár „elvileg készen áll” a találkozásra. A Szovjetunió kormánya a három nyugati nagyhatalomhoz, az Egyesült Államokhoz, Nagy-Britanniához és Franciaországhoz fordult a javaslattal: folytassanak véleménycserét a közeljövőben Nyugat-Berlin helyzetének megjavításáról. A három címzett a bonni kormánnyal együtt még csak konzultál, de az NDK hírügynöksége, az ADN tudni véli, hogy a megbeszélésekre Nyugat-Berlin- ben, a szövetséges ellenőrző tanács - egykori épületében nagyköveti szinten! kerül sor. Egon Bahr nyugatnémet államtitkár, Willy Brandt közeli munkatársa és bizalmi embere a héten folytatta megbeszéléseit a szovjet fővárosban. A bonni kiküldöttet fogadta Koszigin szovjet kormányfő is. Ez a tény a protokoll-szempontokon túlmenően jelzi azt az érdeklődést, amit a szovjet kormány tulajdonít az NSZK-val az erőszakról való lemondást tartalmazó szerződés létrehozásának. Bahr államtitkár tájékoztatta a megbeszélések állásáról Scheel külügyminisztert, erre az adott alkalmat, hogy a nyugatnémet folytatását márciusra tűzték kl, Duckwitz nyugatnémet államtitkár, aki Varsóban folytatott megbeszéléseket a lengyel vezetőkkel, úgy nyilatkozott, hogy még nem is lehet igazi tárgyalásokról beszélni, eddig csak előzetes eszmecsere folyt. A varsói kommentátorok aláhúzzák, hogy a tárgyalások nehezek lesznek és végeredményük attól függ, hogy az NSZK kormánya hajlandó lesz-e elismerni az Odera—Neisse-ha- tárt? A világközvélemény is nyugtalanul figyeli a Közel- Keleten a harci cselekmények állandó fokozódását. Sokan beszélnek — a vietnami háború idején közhasználatúvá lett kifejezéssel — eszkalációról, az ellenségeskedések lépcsőzetes kiterjedéséről. A hét közepén az Izraeli légierő egyik támadása során már polgári célpontra szórták le bombáikat a repülők: az Abu Zabal-i Fémművekben mintegy hetven egyiptomi polgári személy vesztette életét, sokan megsebesültek, rael ügynökeinek hatására — bizonyos erők a palesztinai fegyveres csoportok semlegesítése érdekében. De ahogyan, tavaly Libanonban, ez alkalommal Jordániában sem sikerült lefegyverezni a palesztinai felszabadítási mozgalom csoportjait: Husszein király és kormánya lényegében visszavonni kényszerült a felszabadító csoportok tevékenységét, megbénítani hivatott intézkedéseket. Az El Fatah Palesztinai Felszabadítási Szervezet vezetője, Arafat, éz időben Moszkvában tárgyalt, valószínűleg távollétét akarták felhasználni a felszabadító mozgalom elleni fellépésre. Rogers amerikai külügyminiszter afrikai körútját, amelynek során eddig Marokkóba, Tunéziába. Etiópiába és Kenyába látogatott el, útjának két első állomásán nemcsak ellentüntetők fogadták, de vendéglátóitól is bírálatokat kellett meghallgatnia az Egyesült Államok egyértelmű Izrael-barát politikája miatt. Pedig mind Maaz áldozatok mind gyári r°kkó, mind Tunézia Ameridiplomácia feje menet — rövid időre megszakította útját Moszkvában. A Seremetyovói repülőtéren Szemjonov szovjet külüflvmi- nlszter-helyettes fogadta Scheelt. Ami a lengyel—nyugatnémet tárgyalásokat illeti, ezek dolgozók voltak! Jellemző, hogy az egyiptomi gyár elleni izraeli légitámadás hírét még Washingtonban is kénytelenek voltak rosszalló hivatalos kommentátorokkal kísérni, ugyanakkor azonban értésre adták, hogy a Nixon- kormányzat változatlanul kész Izraelnek további harci repülőgépeket szállítani... Az j,zraeli provokációk és tárpadások megsokasodása arra készteti az arab ' „front- államokat”, hogy szorosabbra zárják soraikat. Az Izraellel szomszédos és az Izraeli agresszió áldozataivá vált arab országok vezetői Kairóban csúcsértekezletet tartottak. Ezt követően került sor az Egyesült Arab Köztársaság, Líbia és Szudán vezetőinek újább találkozására: e három ország a tavaly májusi szudánl, illetve szeptemberi líbiai fordulat óta egyre hatásosabb szövetséget alkot. Igen érdekes fejlemény a Közel-Keleten a jordániai kormány és a Jordánia terü- Indiába latén tartózkodó palesztinai ka-barát arab országnak számít. Az amerikai külügyminiszter Addisz-Abebában találkozott az ugyancsak afrikai körúton levő Tito jugoszláv elnökkel Is. , kapcsán érdemes a mint- országA Rogers-út felszabadítási szervezetek között kirobbant ellentét, illetve ennek az ellentétnek gyors rendeződése. Akárcsak a múlt évben Libanonban, most Jordániában léntek akcióba — nyilván az imperialista hatalmak és Izmegjegyezni, hogy egy 40 afrikai ból csak tíznek a fővárosába látogat el az amerikai külügyminiszter. A volt francia gyarmatok helyén alakult új államok egyikét, sem keresi fel, hogy legalábbis nyíltan ne rivalizáljon az afrikai befolyására féltékeny francia kormánnyal. A tíz ország kiválogatása azonban úgy is értékelhető, hogy az USA az afrikai államoknak talán csak egynegyedére összpontosítja erőfeszítéseit, mert — többre nem futja? A nixoni politika a külföldi segély- programok lefaragását tartja szükségesnek. Rogers így alighanem azt is közli afrikai vendéglátóival, hogy ezután csökkenő mértékben számítsanak az amerikai állam segítségére. Ami azonban nem jelenti azt, hogy az amerikai tőkések nem keresik az újgyarmatosítás rugalmasabb eszközeivel az afrikai országok kizsákmányolásának új lehetőséeeit. Pálfy József volt a céljuk? A Rudé Právo szombati ták a lakosságot bizonyos sem vetettek börtönbe. Ezután számában dr. Vlastisl.av gépjárművek üldözésére, ut- kezdtek terjeszteni a csehül és Kroupa alezredes. hosszú cai és házszámtáblák, ország- szlovákul folyékonyan beszélő cikkben foglalkozik a tömeg- úiti irányjelzők eltávolítására, szovjet tisztek megjelenéséről tájékoztatási eszközöknek a 90 lap példányának átolvasó- és akcióiról szóló történetekéi, belbiztonsági szolgálat ellen sakor kiderült, hogy az újsá- Akadtak szemtanúk akik sze- 1960-ban megindított kampá- gok értesüléseik többségét a rint az : ezLkattisztákHnaJSt nyávai. E rágalomhadjárat- rádióból vették át. kezdtek hozzá a letartóztatá"ak ”Árja a saerző — min- Pável belügyminiszter is a sokhoz, mivel a csehszlovák denekelott az volt a célja, rádiót használta fel utasító- biztonsági szervekben erre a hlSZtena ?ai,tla!{ továbbítására, így töb- munkára senkit sem sikerült légköriét idézzék fel. bek kozott rádión ismertette rávenni”. Az augusztusban lehalí] ga- parancsát Salgovic belügytott rádióadásokból kitűnik, miniszter-helyettes és más „Ez az állítás — mutat rá hogy a belbiztonsági szolga- belügyminisztériumi dolgo- Kroupa alezredes _ annál ;s l atról 160 hírt és kommen- zók leváltásáról. Az árulókról inkább figyelmet érdemei, tárt sugároztak. Híreket kö- terjesztett híresztelések nyo- mert korábban éppen a mer zöltek a biztonsági szolgálat mán magában a belügymi- szauó rendőrséggel való helyzetéről, megjeiöttékj az Hromadko együttműködés miatt bélyegezték árulónak több belbiztonsági dolgozót.”„árulókat” és „kollaboránso- ezredes osztagot igyekezett kát”, értesüléseket továbbítót- létrehozni az „árulók” fizikai tak letartóztatásokról, felhív- likvidálására. Igyekezete azonban nem járt sikerrel, Összeült a Finn KP kongresszusa Helsinkiben szombaton meg- parlamenti képviselő tartott nyílt a Finn Kommunista Párt beszámolót, rendkívüli kongresszusa. A A kongresszus elé terjesztett kongresszus azokat az Indítvá- javaslatokat előzetesen meg- nyokat vizsgálja meg, ame- vitatták ég jóváhagyták a ke- lyeket a párt egységének hely- rületi pártbizottságok és a reállítását célzó tárgyalások Finn KP tavaly áprilisi 15 folyamán dolgoztak ki. kongresszusának delegátusai. Az egységtárgyalások ered- akik egyben a rendkívüli kong- ményeiről Aarne Saarinen a resszuson is képviselik pártpárt elnöke és Taisto Sinisalo szervezeteiket. (MTI) A cikk szerzője emlékeztet nem talált arra, hogy a biztonsági szervekről szóló információk mér augusztus előtt is működő illegális csatornákon jutottak el a tömegtájékoztatási eszközökhöz. A jobboldali lapokhoz; már augusztus előtt eljucélja elérésére megfelelő embereket. A rádió 1968. augusztus 22én azt állította, hogy megkezdődött a pártfunkcionáriusok, a közéleti és kulturális személyiségek Letartóztatása. Az ügyészség a rádióhírek tott például az a szigorúan tit- kö vetkezte ben kitört általa- kos közlés, hogy az NDK é« nos pánik miatt, már augusz- Csehszlovákia hírszerzésének tusban, vizsgálatot indított, vezetői találkozót tartottak. A amelynek során bebizonyoso- bizalmas híreket továbbító dott, hogy semmiféle letartóz- személyek egy része már is- tatás nem történt, s közönsé- méretes, a többiek kilétét, még ges bűnözőkön kívül senkit homály fedi.