Nógrád. 1970. január (26. évfolyam. 1-26. szám)

1970-01-07 / 5. szám

A levegő és a tanulmányi Az új lakótelepek szociológiái problémái Napjainkban sok szó esik arról, hogyan lehetséges javí­tani a tanítás-tanulás hatás­fokát az oktatás szervezeti for­máinak célszerű megválasztá­sával, az oktatás módszerei­nek korszerűsítésével (ezen belül a programozott oktatás alkalmazásával), az auditív, a vizuális és audovizuális ok­tatási eszközök vagy éppen a pszichológia segítségével. A pedagógus és szüló számára korlátlanul rendelkezésre ál­ló és a legolcsóbb eszközról, a friss levegő hasznosításáról a téli hónapokban gyakran meg­feledkezünk. Pedig ennek hiá­nyában semmiféle módszer vagy oktatási eszköz alkalma­zása nem lehet eredményes. Kísérletek igazolták, hogy a központi idegrendszer oxigén szükséglete működésének in­tenzitása arányában növek­szik. Az idegrendszer is „léleg­zik”, oxigént fogyaszt, még­hozzá többet, mint azt ko­rábban gondoltuk volna. Ha az Iskolai tanterem levegőjé­nek széndioxid koncentrá­ciója egy ezrelék fölé, relatív nedvesség tartalma 40—60 % fölé emelkedik, az idegrend­szer működésében zavarok áll­nak elő. A kedvezőtlen szel­lőztetés, a helyiség túlfűtése, a zsúfoltság a tanulmányi mun­ka hatásfokát erősen lerontja. Túlfűtés esetén gyorsabban növekszik a levegő relatív nedvességtartalma, a levegő szaganyagokkal és baktériu­mokkal való szennyezettsége. Ezért szükségképpen jelentkez­nek a fizikai és szellemi fá­radság jelei a gyermekeken. Bágyadtakká válnak, csök­ken a figyelem, az emlékezet, a gondolkodás teljesítménye. A tanterem díszkomfortja ese­tén sűrűsödnek a helyesírási hibák, az írás rendetlenné vá­lik. Ha a díszkomfortot Idő­ben nem küszöböljük ki, a központi idegrendszerben fel­lépő ún. védőgátlás átterjed a kéreg alatti ideggócokra is, ezért a belső elvál asztású mi­rigyek működése is megválto­zik. Meggyorsul a szívműködés, a légzés szaporává és felüle­tessé válik, az anyagcsere fo­kozódik, a gyermek kipirul vagy elsápad, aluszékony lesz, ásitozik vagy túlzottan élénkké válik. Milyen feltéte­lek szükségesek a komfortklí­ma biztosításához az iskolá­ban? A fűtési idényben a tante­rem (a napközi, előadóterem) 18—20 C fok, a műhely, a tor­naterem, a WC 16 C fok, a mosdók, zuhanyozók, orvosi rendelők 22 C fokos helyiség hőmérsékletét biztosítani kell. A fűtőberendezés és az iskola­pad között minimálisan 1,5 m távolságúnak kell lenni. Az egészségügyi előírásoknak a vaskályhafűtés nem felel meg. (Túlzott hősugárzás, a gyako­ri porégés miatti levegőszeny- nyeződés, egyenetlen hőszolgál­tatás, tisztítása is szennyezi a levegőt.) Ezért arra kell töre­kedni, hogy a vaskályhák ok­tatási intézményeinkből mi­előbb eltűnjenek. Az ember friss levegő szük­séglete a különböző életkor­ban eltérő. A 10—14 éves gyermeknek 17 m3/óra, a 15— 16 éveseknek 25—26 m3/óra a felnőtteknek 32 m3/óra friss levegő szükséges. Általá­nos iskoláinkban normál tan­terem és gyermeklétszám ese­tén egy óra alatt minimálisan négyszer, középiskolákban pe­dig hatszor kellene teljesen ki­cserélni a terem levegőjét a friss levegőszükséglet bizto­sítása érdekében. Az ajtók, ablakok résszellőzése és a fa­lak pórusszellőzése útján az egyszeres légcsere alacsonyabb külső hőmérséklet esetén megtörténik. Ezen túlmenően gondoskodnunk kell a folya­matos légcseréről és óraközi szünetekben kereszthuzatojs szellőztetésről is. A folyama­tos légcsere a melegebb tava­szi-őszi hónapokban nem okoz gondot. Ilyenkor tárjuk fel teljesen az ablakszámyakat tanítási óra alatt is. Ez nem­csak a folyamatos levegőcsere, hanem az ún. üvegházeffektus megelőzése miatt is szükséges. A vászonredőny védelmet nyújt a napsugárzás direkt kápráztató hatása ellen, de nem akadályozza meg a terem hőmérsékletének emelkedését. munka Télen a folyamatos levegőcse­re biztosítása érdekében a külső hőmérséklettől függően egy vagy több felső bukó ab- lakszárnyat tartsunk nyitva. Ügyeljünk azonban arra, hogy a levegő hőmérséklete 18 C fok alá ne csökkenjen! Legyen minden teremben (és a lakásban is) hőmérő. Óraközi szünetben néhány per­ces kereszthuzatos szellőztetés télen is feltétlenül szükséges. Iskoláinkban az ablakpárká­nyokra gyakran magas növésű cserepes virágokat helyeznek, emiatt nemcsak a terem ter­mészetes megvilágítása rom­lik, de a kereszthuzatos szel­lőztetés is elmarad, s így ál­landósul a terem díszkomfort­ja. A helyesen méretezett gra­vitációs szellözőkürtő a terem levegőjének lehűlése nélkül biztosítja az egy-kétszeres fo­lyamatos légcserét. Kár, hogy a friss levegős szellőzőkürtőt iskoláinkban alig alkalmazzák. Komfort feltételek esetén a padló, a falak és a levegő hő­mérséklete között 1—2 C fok hőmérsékletkülönbség a meg­engedett. Az egyenletes hő­mérséklet érdekében a hőmér­séklet különbsége vertikáli­san 2,5—3 C foknál, horizontá­lisan 1,5—2 C foknál több nem lehet. A légáramlás sebessége pedig nem emelkedhet 0,3—0,5 m/sec fölé, mivel nagyobb se­bességű légáramlás már hűlé- ses betegséghez vezethet. Fontos, hogy a gyermek a napköziben, tanulószobában és odahaza is jól kiszellőztetett helyiségben kezdje a tanulást. Ellenkező esetben az egyéni tanulás időben elhúzódik, és még így is eredménytelen lesz. A gyermek legalább napi 1,5—2 órát töltsön a szabad­ban télen is, tornásszon nyitott ablaknál. A szervezett légfür­dőt egész év folyamán biztosí­tani kell, mivel a vízfürdő és napfürdő mellett a légfürdő­nek van jelentős szerepe a gyermek edzése szempontjából. A friss levegő az egészség meg­óvásának és az eredményes tanulmányi munkának — bár nem egyedüli, de — önmagá­ban is fontos feltétele. A téli hónapokban, amikor a friss levegőt és a helyiségek fűtését egymással összefüggés­ben kell biztosítani, talán nem volt felesleges fentiekre em­lékeztetni. Amióta lakótelepeket építe­nek hazánkban, azóta tart a vita szakkörökben — építé­szek között épúgy, mint szo­ciológusok táborában — cél­szerűségükről, gazdasági és társadalmi előnyeikről, hátrá­nyaikról. A szerzőpárnak, az Akadémiai Kiadó gondozta könyve nésv fő fejezetre osz­lik. A könyv első részében a szerzők urbanisztikai kísérlet­ként vizsgálják a lakótelepet. Elemzik a modern városépí­tészet törekvéseit, s az un. humanizált város igényeinek tényleges megvalósulását. Kö­rültekintően vizsgálják pél­dául, miért lakótelepek for­májában öltöttek testet világ­szerte a modern városépíté­szeti törekvések, mi szól e forma mellett és ellen. A további három fejezet­ben a négy nagy lakótelepen — Pécsett az Uránvárosban. Debrecenben az Űj Élet Parkban, Budapesten a Urbanisztikai kísérlet Lágymányoson, s végül Sze­geden az Odessza lakótele­pen — folytatott vizsgálatok anyaga s eredménye szolgál alapul. Nem kerülik meg a kényesnek vélt kérdéseket sem. Rámutatnak a jelenlegi lakáselosztási rendszer ellent­mondásaira éppúgy, mint a la­kótelepiek nehézségeire az új környezetbe való beilleszke­dést illetően. A lakótelep társadalommá szerveződésének sajátos voná­sait vizsgálják a szerzők a harmadik fejezetben. Van-e, s ha igen, milyen mértékű a változás a lakótelepre kerülők fogyasztói szokásaiban? 'A különböző jövedelmű családo­kat miként érintik a lakás- terhek, talál-e a feleség mun­kát, miért lesznek otthonülő­vé a lakótelepiek? Érdekes, sőt, izgalmas nyomon követni, ki-kivel barátkozik, kit ke­rül, miként alakul a gyerme­kek közötti kapcsolat, sok­szor a szülőkével éppen el­lentétesen. A negyedik fejezetben az Új lakótelepek megítélésével összefüggő vizsgálataikat ösz- szegezik a szerzők. Elsősor­ban a családok elégedettségét s elégedetlenségének okait boncolják, majd a lakás­szociológia szemszögéből te­szik mérlegre a tapasztalato­kat. így például- a gyorsan zsúfolttá vált lakásokat, a la­kók szokásait, reális és irreá­lis követelményeit. A négy fő fejezetre oszló könyv kiegészítéseként a szer­zők az alkalmazott vizsgálati módszereket i® leírják, s álta­lánosítható tapasztalatokat adnak közre. Az állami és szövetkezeti lakások túlnyo­mó többsége lakótelepeken épül: az egész társadalom­ra kihatnak ezért az új lakó­telepek szociológiai problé­mái. <m) A könyvtárban Kiss István W/SSSSSSSSSSfS/S/SSSSSf*SSfSSSSSSSSSWSfSSSWSSSSS*/AfSfSJSSSSySS/S/S*ySSSSSSSSSSSS/**SSSSSSSSSSSSSSSASSSS***SrsSJS*,sss4*s,ssssS/S'j'S*SSJS*SSSSSJSSSfSSSSSSfffS'SSSS/SSSSSSS A KATONAIDŐ MIKOR SZÁMÍT BE A MUNKAVISZONYBA, ILLETVE A NYUGDÍJÉVEKBE? Több olvasónk kérdéseire válaszolunk. 1969. február 12- én jelent meg a munkaügyi miniszter rendelete, amely szerint a munkaviszonyból ka­tonai szolgálatra bevonult, munkaszolgálatra behívott, deportált, illetőleg hadifogság­ba esett és a felszabadulást követően onnan visszatért személyek ezen idejét mun­kaviszonyban eltöltött Időként kell figyelembe venni, ha a leszerelést, illetőleg a haza­térést követően 6 hónapon belül munkaviszonyba álltak. Ha 6 hónap után lépett az ilyen dolgozó munkaviszony­ba, de még 1945. október 31 napja előtt, akkor is munka- viszonyként számít be ez az idő ugyanúgy, mint annak, aki azért nem tudott hat hó­napon belül munkaviszonyba lépni, mert egészségi állapo­ta ezt nem engedte meg. Az utóbbiaknál a 6 hónapos időt a felgyógyulástól kell számí­tani. Azt is kimondja a rendelet, hogy ha a dolgozó a felsza­badulást követően, de még 1951. február 1. napja előtt vonult be munkaviszonyból sor- (első tényleges, valamint tartalékos, póttartalékos) ka­tonai szolgálatra, és leszere­lését követő 30 napon belül munkaviszonyba lépett, a ka­tonai szolgálatban eltöltött idejét munkaviszonyban el­töltött időként kell figyelem­be venni. A nyugdíj szempontjából nem az említett^ rendelkezé­seket, hanem a nyugdíjjog­szabály rendelkezéseit kell fi­gyelembe venni. Eszerint ak­kor számítható be a nyug­díjévekbe a nem hivatásos katonai szolgálatban (fogság­ban) eltöltött idő, ha a dol­gozó bevonulását megelőzően legalább 180 nap munkavi­szonyban töltött időt- igazol. Ha ezt a 180 napj/munkavi- szonyt nem tudja a dolgozó igazolni, akkor számítható be ez az idő, ha iskolai tanul­mány folytatása alatt, vagy az iskolai tanulmány befejezését követő 6 hónapon belül vo­nult be, illetve ha a katonai szolgálat 1960. december 17-ét követően kezdődött. S. J. olvasónknak, mint­hogy munkakönyvéből meg­állapítottuk, nem volt meg a 180 napja, és az utóbb emlí­tett feltételek is hiányoznak, ezért nála a bevonulás előtti munkaviszonyban eltöltött idő, illetve ezt követő kato­nai szolgálat és a fogság nem számítható be a nyugdíjévek­be. 1 Igen, most hétfő délután fél ötkor a hivatalban mindenki lábujj hegyen jár. Azaz még­sem, mert az igazgató dongó léptekkel szaladgál a folyosón, keresi embereit. A hivatal lábujjhegyen jár Az úgy történt, hogy szom­baton, a termelési értekezletein a főnök eldörögte az aznapra rendelt szén'evangéliumot. Nem rejtette véka alá, hogy egy cseppet sem elégedett az emberekkel, s ez érződött a hangján is. Elbitangolt a nyáj­ból egy-két tekergő, hétköz­ben gyengén ment a munka, azokra dörgött most az öreg. Különösen egy emberével nem volt megelégedve, arról szedte le legjobban a keresztvizet. Amúgy az illetőt Kovács Pé­ternek hívták, már ahogyan ilyen illetőket hívni szoktak az ilyen történetekben. Kovács, szerencsétlen pária, ott ült a teremben valahol a középtájon, vállai közé húzott nyakkal. És most nagyot ha­zudnánk, ha azt állítanánk, hogy örült a szózuhatagnak. Korántsem. Nem jó dolog az ilyesmi, soha nem jó dolog, de a legrosszabb így hét végén, szombaton. Szomorúságában délután magába csapott csak úgy szá- molatlanul néhány nagyfröcs- csöt és azzal este hazament. Az asszony is kiosztotta, mert nem állhatta a borszagot. — Igazán megszokhattad volna már — csuklott a fér­je és ettől az asszony még dü­hösebb lett. Eszébe jutott a leánysága, az aranyos mamája, sírt egy sort és közben szidta a férjét. Kovács vasárnap is rosszul ébredt, mintha előre sejtette volna... Az asszony úgy gon­dolta, most józan az ember, ha most megmondja neki, akkor megérti. A tegnapit biztosan elfelejtette vele a bor. Azasz- szonynak igaza volt és a tak­tikája mégsem bizonyult jó­nak, mindenesetre nem vált be. Hát ebből a fejmosásból igazán megárt a sok, gondolta Kovács. A főnök Is, az asszony is! Kovács kiborult és hétfőn ismét berúgott. A történeti hűség kedvéért csak annyit szeretnénk megjegyezni, hogy ez alkalommal töméntelen mennyiségű konyakot ivott, aminek azért más a minősége, mint a boré. Persze hétfőn berúgni ilyen Kovács-féle kófic legényeknek nem olyan egyszerű. A pénz még hagyján, de az idő, a munkaidő ... Azért, mint aho­gyan azt sejteni lehet. Kovács Péter sikeresen megoldotta ezt a problémát. Délelőtt tíz­kor szólt közvetlen főnöké­nek és kenyerespajtásának: kimenne ő most a városba anyagért. — Jó — mondta a főnök, és délután kettőkor megnézte az Aranykoszorúban, hogy milyen anyagra is gondolt Kovács. — Konyakra, pajtás, ko­nyakra — mondta Kovács és a kocsmárosnéhoz fordult. — Kérek neki is egy felet, a főnököm. Iszogattak. Meghányták-ve- tettók a világ sorsát, a válla­lat ügyét, az igazgató rossz modorát. Befejezték a vietna­mi háborút, a vállalat éves tervét, kitüntették egymást Kossuth-dfjjal, közben kor­tyolgatták az édes konyakot. Nem volt rossz kedvük, csak amikor az asszonyokra terelő­dött a szó. — Ne is mondd, nem hit­ves az én feleségem, hanem ellenség — panaszkodott Ko­vács fancsali képpel. — Megmondtad neki, hogy a főnök is lehordott? — Hát merem én ennek meg­mondani? Hát lehet ezzel ér­telmesen beszélni? Hát meg­érti az ilyen az embert? Tu­dod milyen! — és Kovács ki tudja hányadszor elmondta felesége kibírhatatlan termé­szetét. Azért Kovács becsületes fickó volt, de ez a tulajdonsá­ga hiúsággal keveredett, ezért egy-egy szakasznál, amikor már túl sok rosszat mondott a feleségéről, és, hogy a barátja félre ne értse, mindig hozzá­tette: — Amúgy becsületes. Hűsé­ges. Rendes. Jól is főz. Csak a természete, az az istenver­te természete — és aztán újra kezdte a szapulást. Az Aranykoszorú a hivatal törzshelye volt, több „anyag- beszerző” is megfordult ott napközben. Kovácséknak is sokan köszöntek, akik csak úgy állva, mint ló az őszi eső­ben, lehajtották a fröccsöt, azután rohantak a dolguk után. A hivatalban már dél­után mindenki tudta, hogy Kovács Péter bánatában az Aranykoszorúban iszik. És a hivatalban nem volt teremtett lélek, aki nem tudta volna pontosan, mit mondott Ko­vács Petinek vasárnap a fele­sége. Négykor abbahagyták az ivást, bementek a hivatalba. Kovács bement aranyos kis különszobájába, leborult aa íróasztalira és perceken belül éktelen horkolásba kezdett. Tíz perc múlva mindenki tud­ta a hivatalban, hogy Kovács Peti alszik. — Hallottad? Alszik! — Hallottam ... — Hallottad? És lábujjhegyen járt az egész hivatal, mert Kovács Pétert sajnálták, mert szegény túl sokat kapott a fejére. Csak az igazgató, hót mi­lyenek is az igazgatók, csak az igazgató, a tapintatlan fráter, az mert a sarkán járni döngó lépteivel, tőle volt hangos a folyosó, mert az igazgatónak rossz hallása volt, s nem hal­lotta a horkolást. 4 NQGRÁD - 1970. január 7-, szerda (Suba)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom