Nógrád. 1970. január (26. évfolyam. 1-26. szám)
1970-01-22 / 18. szám
AZ OLVASÓK Hozzászólás egy panasz nyomán Szeretnék hozzáfűzni néhány gondolatot az Egy panasz nyomán című cikkhez, amely a január 9-i számban jelent meg. Nagyon együtt érzek azzal az ismeretlen telefonálóval, aki kifogásolt^, hogy a falu egyetlenegy pedagógusát sem foglalkoztatták a népszámlálás lebonyolításában, hanem a vb-titkár rokoni és baráti körét. Csodálni való, hogy a cikkíró már kisiskolás korában merte vállalni a felelősséget „jogtalan szájjártatá- sáért” is, de nem mindenki ilyen bátot, s én meg tudom érteni, hogy a telefonáló nem akarja megnevezni magát, mert ez az ő adott körülményei szerint talán helyesebb is. Igaz ugyan, hogy ma véleményszabadság van, de azért félő, hogy a „felfelé öntött viz is a felöntőre hull majd vissza”, ha felfelé mer bírálni. Bár egy kissé elriaszt, hogy a sajtó annyira keresi Válaszol az illetékes: azt az ismeretlen telefonálót, és a cikket is azzal zárja, hogy nyomoznak utána, és vállaltatni fogják vele a felelősséget a telefonba mondottakért, mintha ő lenne a hibás, mintha hamis vádakat talált volna ki, holott meggyőződtek a cikk szerint arról, hogy a tanács valóban mellőzte a pedagógusokat akkor, amikor módjában lett volna kissé jutalmazni anyagilag is az eddigi önzetlen, díjazás nélküli, áldozatos társadalmi munkavégzésüket. Vagy lehet, hogy a pedagógusok által végzett társadalmi munkákat esetleg nem tudták volna elvégezni azok az „ügyes emberek”, ezt a díjazottat viszont igen? Érdekes, hogy némely tanács főleg a társadalmi munkáknál „igényli”, a pedagógusok segítségét, ám a díjazottat úgynevezett „ügyes emberekre, rokonokra, jóbarátaira” bízza inkább. S ha ebbe szó nélkül nem nyugszik bele valaki, az nem „rendes” ember. Van olyan hely, ahol még a kezdő pedagógusokat is beosztották, sőt némelyik inkább le is mondott volna. Tehát valóban a tanácsok „szuverén »joga”, hogy méltányos, igazságos-e a pedagógusokkal szemben. De igenis, érdemes erről beszélni, mert ez nem becsületes eljárás elvileg, erkölcsileg. Hiszen emberi önérzet is van, és mellőzéssel el lehet venni a pedagógusok kedvét a társadalmi munkák végzésétől, ami később egy egész közösségre káros kihatással lehet. T. Lászlóné nevelő (A mi falunkban más a helyzet... címmel a hozzászólást jövő heti összeállításunkban folytatjuk.) A szerk Mulasztást követett el a gépkocsivezető Január 3-án a NÖGRÁD Szilveszteri meglepetés című cikkére az alábbiakat közlöm: A cikk nyomán megvizsgáltam az 1969. XII. 31-ről 1970. január 1-re hajló éjjelre meghirdetett rendkívüli járatok közlekedését és sajnálattal állapítottam meg, ‘hogy a Salgótarján—Zagyvapálfalva falun át közlekedő járati autóbusz 00,12 órás járata a Zagyvapálfalva Bányagépgyártól Salgótarján felé, kimaradt. , A vizsgálat során megállapítást nyert az a tény, hogy a járat végzésére kijelölt autóbusz — mely a ,,8”-as vonalon 23.20 óráig közlekedett — utolsó járatának végzése közben meghibásodott és csak 1 óra tájban tudta megkezdeni a részére kijelölt járatok végzését. Ennek következtében a meghirdetett járatok menetrend szerinti végzését csak 2.12 órától tudta késésmentesen végezni. A gépkocsivezető mulasztást követett el, hogy az autóbusz meghibásodását nem jelezte a forgalmi szolgálatnak, aki a járatkimaradást meg tudta volna akadályozni a Zagyvapálfalva felüljárónál 0.10 órakor járatát befejező autóbusz visszafordítása révén. Az érdekelt gépkocsivezetőt az elkövetett mulasztásért „megrovás” fegyelmi büntetésben részesítettéin. Józsa Mihály 2.sz. AKÖV személyforgalmi osztályának vezetője Nemesmagasi Györg" az újpesti úttörőház „J5vő technikája” szakkör vezetőjének irányításával készítették el, a szakkör tagjai a „gépkocsivezetői játékot”, amely igen alkalmas a KRESZ-szabályok, és a gépkocsivezetés játékos, veszély nélküli elsajátításához. Képünkön: elkezdődött a játék. Az elektromotorral hajtott berendezésen végrehajthatók a gépkocsivezetés összes műveletei Tisztelt I Szerkesztőség! Ä napokban vásároltam a; ÁFÉSZ sóshartyánd vegyesboltjában 4 darab ceruzaelemet japán tranzisztoros zsebrádióba. Legnagyobb megdöbbenésemre 8,50 forinttal szá-, molták el darabját. Reklamálásomra azt a felvilágosítást kaptam, hogy lehet, hogy másutt 2,30 vagy 2,40 Ft darabja, ok azonban 8,50-nél olcsóbban nem adhatják, mert a számlájukon ilyen egységárral szerepei. Nem nagy ügy. De valószínű, hogy az elemből más is fog vásárolni, nemcsak én, és nagyon könnyű kiszámítani, hogy így 4 darab elem 34,— forintba kerül, míg ha Tarjánban veszem meg, csak 9,60 Ft. ugyanennyi elem Kérdem én, hogy lehetséges-e ilyen árkülönbözet? Kérem, nézzenek utána, mi az oka ennek az óriási árkülönbségnek! S. Sándomé Sóshartyán HA MEGSZŰNIK A ROKKANTSÁG, A MAR MEGKEZDETT GYÓGYKEZELÉS JAR-E TOVÁBBRA IS? K. I. olvasóink rokkantságát megszüntették és korábbi munkahelyén ismét alkalmazták. Munkahelyén arról tájékoztatták, hogy nincs elegendő biztosítási ideje, és ezért gyógykezelés és más társadalombiztosítási szolgáltatás csak az új munkaviszonya alapján illeti meg őt, ha elegendő biztos,ításd ideje lesz. Olvasónkat munkahelyién tévesen tájékoztatták, mert a jogszabály szerint, ha a nyugellátást bármilyen ok miatt — jelen esetben azért, mert a 'rokkant nyugdíjas újból munkába áll — beszüntetik, akkor a nyugellátás beszüntetését követően legfeljebb a tizenharmadik hét végéig jár a nyugdíjasok és családtagjaikra vonatkozó rendelkezés értelmében a már megkezdett gyógykezelés. Oh ónknak' azt tanácsolj uk, hogy a munkahely SZTK- ügyimtézójéhez forduljon, amennyiben itt nem kapna orvoslást, nyújtson be panaszt a megyei Társadalombiztosítási Igazgatósághoz. SZEMÉLYI FÖLDHASZNÁLAT MEGILLETI-E AZOKAT. AKI NEM TAGJA A TERMELŐSZÖVETKEZETNEK? A szerk. megjegyzése: Mi is kerestük a választ a feltett kérdésre, s elsősorban az említett bolt vezetőjénél érdeklődtünk. Megtudtuk, hogy az árut a RAVlhh szállította, s a számla alapján a bolt helyesen állapította meg a 8,50 forintos darabonkénti árat. A bolt vezetőjének is feltűnt az árkülönbség, s ezért észrevételét továbbította a Salgótarján és ,Vidéke ÁFÉSZ illetékes vezetőihez. Az ÁFÉSZ áruforgalmi vezetője a kérdés folytatásaként elmondotta, hogy a boltvezető kérésének megfelelően a számlát egyeztették, a bolt a megengedett árrés hozzáadásával értékesítette az elerrieket. Tehát a bolt nem követett el árdrágítást. Azonban mivel a szóban forgó elemek importból kerültek belföldi forgalomba, a RAVILL Nagykereskedelmi Vállalattól várjuk a választ arra vonatkozóan, hogy nem a számlázásnál történhetett-e tévedés? Nyugdíjasok búcsúztatása Balassagyarmaton A balassagyarmati vasútállomás szakszervezeti bizottsága január 11-én bensőséges ünnepség keretében búcsúztatta az 1969 évben nyugdíjba vonult dolgozóit. Lába Istvánná, Csach Gyuláné, Benkó István, Daróczi János, Hajósi János, Hargitai József, Oroszlán József, Puszta István, Puszta Mihály, Róka Mihály, Szabó II. József, Szerencsi Károly és Vaskor Pál meghatódottan vette át az ajándékokat. Márton András állomásfőnök és Daróczi János UB-titkár ünnepi beszéde után, Urbán Katalin és Bojtor Imre a Rádió és Televízió énekművésze Baranyl János zenekarának vezetésével tették színvonalasabbá az estet. Távozó nyugdíjasaink ígéretet tettek arra, hogy a vasutas szakszervezettel eddigi jő kapcsolataikat továbbra is fenn fogják tartani és mindig szeretettel emlékeznek vissza tényleges szolgálati idejükre és munkatársaikra. Vág! József , „ MÁV főintéző M. A. olvasónk kérdezd, hogy megilleti-e azt személyi földhasználat, akinek földje * 1 2 a szövetkezet tulajdonába kerül, de ő maga nem termelőiszövetkezeti tag. Már többször foglalkoztunk a földhasználat kérdésével, és az úgynevezett „kívülállók” hasonló jellegű leveleire is válaszoltunk. A személyi földhasználat iránti kérelmeket valóban ebben az évben bírálták el. Személyi földhasználatot az kérhetett, aki nem tagja a tsz-nek, de valamennyi földje a termelőszövetkezét tulajdonába került, szociális életkörülményei folytán erre rászorult, állandó bejelentett lakással a szövetkezet székhelyén, vagy, azzal szomszédos községben rendelkezik, és 1967-ben olyan földön gazdálkodott, amelyet részére a tsz adott át. Az előbb ismertetett feltételek együttes fennállása esetén nem köteles azonban az illetékes szerv a személyi föld- használatot biztosítani, mert azt csak a már említett indokolt esetben, tehát méltányosságból idős, beteg embereknek lehetett juttatni, azért, hogy személyi szükségletüket biztosítsák, természetesen akkor, ha erre megfelelő föld állt rendelkezésre. AZ ÁPOLÁSI, GONDOZÁSI TÖBBLETKIADÁSOKAT AKKOR IS MEG KELL TERÍTENI, HA A BETEG CSALÁDTAGJA INGYEN LATJA EL EZEKET A MUNKÁKAT? Z. I.-né üzemi balesetet szenvedett, és hosszabb ideig . betegállományban volt. Vállalatánál fizetése és a táppénz közötti különbözetet megtérítették. Ezzel szemben kétezer forint ápolási, gondozási többletkiadása iránti igényét elutasították, azt mondván, hogy a dolgozót kárenyhítési kötelezettség terheli. Az elutasítást még azzal is indokolták, hogy a beteg gondozását családtag látta eL Olvasónk sérelmezi a vállalat intézkedését, tólünk kér tanácsot. Olvasónk panasza jogos, a vállalatnál tévedtek, ezért forduljon panasszal a vállalati munkaügyi döntőbizottsághoz. Az állandóan követett bíród gyakorlat szerint kárnak minősül az ápolási-gondozási többletkiadás akkor is, ha családtag ingyen látja el ezeket a munkákat. Itt válaszolunk B. N. olvasónknak is, aki a vállalatitól közlekedési többletkiadáséinak megtérítését kérte, de őt is elutasították. Az elutasítás ebben az esetben is jogtalan volt, mert olvasónk leveléből azt állapítottuk meg, hogy a közlekedési többletkiadások mozgásképességének hiánya miatt merültek fel, mivel igénybe kellett venni taxit ée egyéb járművet. MIKOR VAN HELYE AZ APASÁG MEGDÖNTÉSÉRE IRÁNYULÓ PER MEGINDÍTÁSÁNAK? N. N.-né olvasónk írja, hogy közel 20 évvel ezelőtt elvált férjének volt felesége arra hívta fel férjét, hogy mondjon le a 15 éves gyerek apaságáról, mivel az anyakönyvi okiratokon az ő férjé nevét viseli a gyermek. Olvasónk írja, hogy férje nem apja a gyermeknek. Ahogy olvasónk bennünket tájékoztatott, a gyermek semmi szín alatt sem származhatott, férjének korábbi házasságából, és őt a gyermek apjának nem lehet tekinteni,' hacsak a gyermeket teljes hatályú nyilatkozattál nem ismerte el magáénak, illetve ha a bíróság nem állapította meg apaságát. Ilyen tényállás mellett véleményünk szerint nem az apaság védelmét kell megtámadni (ezt egyébként a tudomásszerzéstől számított 1 évig teheti meg a jogosult), hanem anyakönyvi kiigazítást kell kérni az anyakönyvi hatóságtól. Egyébként tanácsoljuk, hogy a gyermek tartózkodási helye szerint illetékes gyámhatóságinak is írja meg, amit nekünk is megírt. Válaszolunk: Mikor kezdődik az életbiztosítás? Több olvasónktól kaptunk az utóbbi időben levelet az életbiztosítás kapcsán, melyre most az ide vonatkozó tudnivalók első négy pontját ismertetjük. 1. A biztosító kockázatviselése a biztosítás első díjának megfizetését követő nap 0 órájakor kezdődik, feltéve, hogy az életbiztosítási szerződés már létrejött, vagy utóbb létrejön. 2. A kockázatviselés az (1) bekezdésben foglalt időpontnál korábban, már aznap megkezdődik, amikor a díj megfizetésére vonatkozóan a felek halasztásban állapodtak meg, vagy a biztosító díj iránti igényét bírósági úton érvényesíti. 3. Ha a biztosított (szerződő) a díjat a biztosító képviselőjének fizeti, a díjat legkésőbb a fizetés napjától számított negyedik napon a biztosító számlájára, illetőleg pénztárába beérkezettnek kell tekinteni, a biztosított (szerződő) azonban bizonyíthatja, hogy a díj a biztosító pénztárába, vagy számlájára korábban befizetést nyert. 4. Az orvosi vizsgálat nélkül kötött életbiztositások, nál az ajánlatnak a biztosítóhoz (illetékes járási, városi. fiókjához, kirendeltségéhez) történő beérkezésétől számított 6 hónapon belül (várakozási idő) bekövetkező elhalálozás esetén a biztosítási összeg helyett a biztosító csak a befizetett díjat téríti vissza, kivéve, ha a biztosított: a) baleset, vagy b) heveny fertőző betegség (pl. himlő. vörheny, kanyaró, diftéria, páratifüsz, vérhas. veszettség, merevgörcs [tetanusz], gyermekparalízis, járványos agyhártyagyulla-- dás) folytán halt meg. NÓGRAD — 1970- január 22., csütörtök § i