Nógrád. 1969. december (25. évfolyam. 279-302. szám)

1969-12-14 / 290. szám

Barna Tí^or

Ezeregyedik esztendő

O •• 1 •• 1 ff r

Csorduló eg

Fekete Gyula

Az öreg Bagoly

Fekete Gyula az író hivatá- és dacszövetséget kötnek. Mosónak azt tekinti, hogy ítéljen göttük és körülöttük egy ago- a koráról, sorsa pedig az, hogy nizáló hadsereg, egy bomló róla az utókor ítél. Elgondol- társadalom A mi nemzedé- koztatni, fölrázni, megmozdí- künknek — mondja az író — tani, változtatni, ez a szándék legnagyobb élménye 1945, s fűti szinte minden írásában, nem tudok a magyar történeke a saját képére és hasonla- lemben olyan esztendőről, 'osságára akarja az író az em- amelyben nemzeti, társadal- bereket formálni, de oltsa be- mi, emberi sorskérdéseink tője j ük az igényt, hogy — ön- ményebben és robbanéko- nön képükre és hasonlatossá- nyabban sűrűsödtek volna, gukra — alakuljanak, változza- „Fiatalok voltunk, szenvedő és nak, fejlődjenek, éspedig úgy, cselekvő részesei a nagy tör- hogy a bennük rejtező legérté- ténelmi pillanatoknak — ke- esebb tulajdonságokat bonta- vés nemzedék kapja a nagy- koztassák ki. korúsodás magánélményét a

Mezőkeresztesen született sorstól ilyen életreszóló kö- 1922. február 26-án, paraszt- zösségi élménnyel együtt.” családból. Középiskoláit emi- Acsay főhadnagy gyűlöli a nens diákként Sárospatakon, németeket, nem ért egyet a az egyetemet Győrffy-kollégis- zsidók üldözésével sem, ugyanjaként Budapesten végezte. A akkor azonban gyenge benne a ..nolnapra megforgatjuk az jóra való hajlandóság. Ebből a egész világot” — jelszavával sajátos álláspontból adódóan ndult neki az életnek és a többször kerül összeütközésbe földosztó forradalmár magatar- a nácikkal, ha tehetné meg- rását később is megőrizte, mentené az üldözők elől pl. Programot adni az embernek Zoltánnét, de ugyanakkor nem — nagy dolog, de nem elég — tud azonosulni az ellenállási mondja. „Látszatra kevesebb, mozgalmat szervező Burákkal mégis többnek érzem, iroda- sem. „A kommunistáktól perlomnak, tettnek is, ha a lélek- sze tart, — mondja róla ölve- ben olyan tartós feszültséget dy —, de a fritzeket még ke- akkumulál az írás, hogy az- vésbé kedveli. Űrifiú. Valami után ki-ki maga csinál progra- földbirtokos-csemete.” Legénye mot magának, s önerejéből va- afféle egészséges ösztönű, talp- lósítja meg.” ráesett, magát minden helyzetGazdag irodalmi munkássá- ben feltaláló ember. Álmodo- gát „Eszmélet” című novellás- zik a szabad életről, a maj- kötetével kezdte, majd „Vér és dán békében öröklendő földkorom” címmel a Győri Vagon- ről és a végén életét áldozza gyár munkásairól írt nagysze- azért, hogy a parancsnoka meg- rű szociográfiát. Népszerű író menekülhessen. Mellettük és az ifjúság körében is: „A kék körülöttük a tökéletlenségig ei- sziget”, a „Kincskereső Pipi- szánt nyilasok, a vereségek hatér” — „Szerelmesek bolygó- tása alatt kijózanodó, ember- ja” keresett könyvek, akárcsak szabásúvá váló németek és egy a felnőttek között „A falu szé- ország, amely talán az ezer- pe”, „A hű asszony meg a rossz egyedik esztendőben végre nő”. „A fiatalasszony” című re- megtalálja azt az életformát, gényei. amelyben nemcsak veri, haEgyik legnépszerűbb és leg- nem áldja is a sors keze. Ismertebb munkája „Az orvos A „Csördülő ég” című re- halála” című regénye, amelyből gény Budapest ostroma idején filmet is készítettek. Ebben a játszódik. Egy helyzet, egy álmunkájában meggyőződéssel lapot elemzése tulajdonképpen vallja, hogy a történlemet a az egész regény. Hőse magyar- közösségnek élő, munkálkodó történelem tanár, a „szent nyi- emberek vitték és viszik előre las” Skultéthy, aki egy nyilas és nyilvánvaló, hogy a munka zászlóaljjal elbarikádozza matársadalmában a példakép csak gát egy temető hantjai, kriptái a serény hivatásának élő, mun- között, hogy a halottak orszá- káját értő dolgozó ember lehet gában legyen egy halott esz- „Sarzsl nélküli hősök” az esz- me megszállott védője. Az író ményképei, akik bár szinte azt mondja el a regényben, észrevétlenül élnek, munkás hogy az örök emberi humaniz- kezük nyomát rajta hagyják a mustól való elszakadás és a favilágon. natizmus, mindig egyén és köRegénye főhőse dr. Weisz, a zésség pusztulásának forrása, hatvannyolc esztendős orvos, Skultéthy egyetlen lehetséges aki szembenéz az emberi sza- magatartást ismer: a minden badság kérdésével. Mikor sza- valóságtól elszakadt eszmét, bad az ember, ha önmagát úgy Nincs józan ész, hiába mutat- teszi szabaddá, mint a Marko- ja a pincébe húzódott embe- vits fiú, aki, mert nem sikerült rek rettegése, a szökött kato- elérnie az olimpiai kiküldetést, nák és az ellenállásra szervez- öngyilkosságot kísérel meg! ö kedők sokasága a valóságot, a szabad ember, aki túlteszi előtte csak a végső győzelem magát a társadalmon, vagy a célja lebeg, s jaj a valóságnak, fiatal tanítónő, aki lelkesen, amíg nekik fegyver van a ke- odaadással dolgozik és így vár- zükben. Gyilkolni számukra ja jogos reménnyel az élet nem probléma. Egy bizonyos ajándékait. Az élet-és hivatás- határon túl már nincs is je- vudat szükségességéről beszél lentősége az emberölésnek, ez a regény, ennek felejthetet- Egyetlen embert meggyilkolni len példája a „Kisvajsz” is, nagyobb felelősség, mint em- ikinek gyermekeit elpusztítot- bermészárlással foglalkozni, ta a fasiszta barbárság, mégis Őrült logika ez, de legalább értmegragadó humanizmussal hető: mindenki bűnös és bűnhirdeti: „Nincs ugyan utódom hődnie kell, aki másként látja természet szerint, kiirtották a világot, mint ő. De mellette őket, de én bosszúból az in- ott vannak a talán még utála- jekciós tűmmel átoltottam a tosabbak, akik csak azért szemagam életét a másokéba és gődtek az „eszme” szolgálatá- ezer év múlva, ezer annyi lesz ba, hogy hasznot húzzanak be- az utódom, mint a két fiam lőle. Csak a megszállottak halgyilkosainak.” nak meg a „mintha-emberek”

Már az elbeszélő Fekete Gyű- egyekeznek átmenteni magu- la is meghatározó élménynek kát. „Ritka pallanata ez a tör- tekintette 1945-öt. „Előjegyzési ténelemnek, amikor ennyire naptár 1945” c. írása is a fel- befejeződhet minden, és min- szabadulás utáni hónapok or- den ennyire élőiről kezdhető, szág- és emberformáló mámo- De, hogy mi fejeződik be csak- rát idézi, annak a nemzedék- ugyan végleg, és mi kezdődik nek gazdag örömét, amelyet csakugyan, ami beépül majd az legrobbanékonyabb / éveiben emberi történelembe — ezekszólított történelmi feladatok ben a napokban még senki se végrehajtására az idő. Ehhez tudta volna megmondani.” az élményhez tér vissza az író, A humanitás kiteljesedését mint aki végérvényesen hatá- követeli az író, hogy soha töb- rozott, úgy látja, hogy az élet, bé ne következhessék be a rögnép és ország dolgait csak en- eszmék diadalmaskodása. Mert nek az élmények fényénél van olyan helyzet az életben, szabad látni és láttatni. Csil- amelyben minden szándék ve- lagot hamarabb választoltam, reséget szenved „éspedig an- mint hivatást — vallotta ön- nál szélsőségesebb formában, életírásában. Ez arra is kötele- minél inkább megtagadja a zi, hogy törekedjék a közérthe- szántják, az »eszme«, a módtőség és az időtálló irodalom szer az örök humánum vasszintézisének elérésére. törvényeit.” S hogy ez a helyAz „Ezeregyedik esztendő” zet soha ne következhessék című regénye 1945 januárjában be — érdemes ítélő szemmel játszódik a Dunántúlon. Acsay végigolvasni Fekete Gyula tör- főhadnagy és tisztilegénye, ténelmi sorsfordulónkat meg- Kriston, az önmagát túlélt há- örökítő regényeit, ború sodrában sajátos véd Csukly László

8 NÓGRAD - 1969. december 14., vasárnap

AZ ÖREG BAGOLY

nyolcvanhat esztendőt élt. Tisztes kor, különösen, ha elgondolom, hogy ebből több, mint fél évszázadot fél karral küszködött át. A hiányzót egy muszka srapnel roncsolta szét, még 1914-ben. a békebeli nagy háború legelején.

Nem szívesen, de valami leküzdhetetlen belső kényszertől hajtva mégis sokszor beszélt a dologról. Ügy mondta, csupán egyetlen tompa ütést érzett akkor, utána semmire nem emlékezett. Amikor magához tért, bal karja helyén már semmi sem volt. csak a válltól lehajló részből egy vérütéses gézbe pólyáit csonk. Ha közelében van a bajonett, tudja mire használja megmaradt kezét, bizonyos, hogy öngyilkos lesz. így, magatehetetlen állapotában csak a doktort szidta, amiért nem végzett vele mindenestől, de a doktor ebből a keserű kifakadásból mitsem értett meg. Bagoly tizedes tulajdonképp csak akkor fogta fel, hogy legének a körötte levő, lótó- futó emberek. Fogoly egy hátországi orosz lágerkórházban.

Négy esztendő után ke-, rült haza, addig mitsem tudott az asszonyról meg a lánykáról, akit másfél évesen hagyott otthon. S azok sem tudtak róla, a háborús évek zűrzavarában a szállingó hírek erről is arról is meséltek. Bagoly az eltűntek listáján kapott helyet, s ha reménykedve is még, de félig elsíratta a család.

Nyirkos, őszi este volt, mikor torkában dobogó szívvel megkoccantotta a rég látott ház ablakát. Nem tudta, mire érkezik, állhatatos volt-e hozzá az asszonyt hűség?.. és ha igen, akkor is... kell-e majd a rokkant ember?

Az asszony nyitott ajtót. A lányka már ágyában aludt, ők ketten hang nélkül kapaszkodtak egymásba. Az asszony, Eszti, elszoruló torokkal nézte emberét, fürkészte külső és belső megviseltségének nyomait, a baloldalt szárnyszegetten lógó kabátújjat.

— Uramisten... Hát így vagy?

— Mások még így sem. — ejtette Bagoly fakón a szavakat.

— Igaz. Mások így sem. Te legalább vagy. Nekünk így is jó.

És valami furcsa hálával a sors iránt, cirógatón végigsimította az üres kabát- ujjat. Leemelte embere nyakából a keshedt útitarisznyát, majd a kabátot. Segítenie kellett. A férfi szeme megpárásodott a keserűségtől. Ezentúl hát mindig így lesz? Az asszony gyámolító kezére utalva öltözésben, vetkőzésben, mindenféle foglalatosságaiban? Félemberként, örökös nyűgként mindhalálig?...

Mikor Eszti a bakancsfűzőt kezdte bontogatni, rámordult. az az ő dolga, annyira nem nyomorult, azért, hogy a bakancsát is más oldja meg. Eszti hagyta, hogy ügyetlenül babráljon tovább a csomókon. Ösztönösen érezte, hogy az embernek önbizalomra van szüksége mindenek fölött. Ez a legeslegfontosabb most.

MÁSNAP REGGEL is

csak fél szemmel követte az ember félszeg műveleteit, a mosakodást, fésülködést, öltözködést. a kínlódást az ing gomjaival, de hagyta, hogy Gábor maga végezzen velük. Csak a manzsettát begombolni lépett hozzá s az ember ezt türelmesen, hálásan engedte. Aztán magához vonta, megcsókolta az arcát.

— Majd csak megleszünk, fiam, így is, ezután is.

— Hát hogyne lennénk, lelkem. Hogyne lennénk?.. Ennél százszor rosszabbul is meglennénk.

Bagoly még aznap délelőtt elment régi mesteréhez. A pék, akinél tanult, később segédeskedett, derék

ember volt azelőtt, később, a katonaság, a háború alatt is jó szívvel a családhoz, — így mondta az asszony. Talán ezután is akad ott ne- kivaló, félkezi munka.

Nem csalódott a várakozásban. Kiokoskodták, hogy kenyérárus standot nyit a mester, Bagoly méri a portékát, a süteményeket, cipókat. így tehát minden rendben lesz, megy az élet tovább, ha keservesebben is, mint azelőtt, de mégiscsak megy.

Amikor megint hazaért, a nagy kenyérszelő kést kérte, a vele való bánást próbálni. Ez volt a legnehezebb minden eddigi feladat között, de összeszorította fogát, hogy minduntalan fel ne üvöltsön keserves dühében, miközben a szeleteléssel viaskodott. Napokig ez a próbálkozás kötötte le. de egy hét után, mikor az árusító standon elfoglalta helyét, már szinte észre sem vehették, hogy az öles cipóval birkóznia kell, hogy kése alatt biztos egyensúlyban maradjon, ki ne forduljon, el ne térüljön a vágás iránya.

EGÉSZ SZÉP vásárló köre lett az évek alatt, már csak az emberségesebbek is kötelességnek érezték, hogy hozzá járjanak. Tisztességesen megélt a forgalomból. Szánták is, kedvelték is az öregedő harcost, némelyek, ha úgy adódott egy-egy sakkpartira is lehorgonyoztak a pult szabad részén.

Hatvan esztendős korában úgy érezte, elérkezett az idő, hogy felhagyjon a standdal s korához illőbb, könnyebb foglalatosságot keressen. Tulajdonképpen nem volt különösebb anyagi szüksége a munkára, negyvenöttől elég tisztességes rokkantdíjat kapott, Eszti nyugdíjával együtt tellett tűrhetően a megélhetésre, asszonylányuk is segített, de az öreg Bagolynak nem volt nyugta. Kijárt magának egy aprócska trafikot, ahol nincs nagy forgalom, jut idő bőven egyetlen szenvedélyére, a

Véglegesen csak akkor hagyott fel a munkával, amikor az asszony leesett a lábáról. Attól fogva fordult meg gyökeresen életük megszokott menete. Az öreg Bagoly valósággal élvezte azt az új állapotot, hogy most immár nem ő szorul Esztire, hanem az őreá, ha enni-inni kíván, szükséget végezni. Az asszony teljesen magatehetetlenné vált. az ember látta el minden dolgában, és zúgolódás nélkül, megértő türelemmel, mintha egész élete adósságát akarná törleszteni.

Három évig tartott ez az állapot. Amikor temetőbe kísérték Esztit, rettenetesen megsíratta és úgy fogadko- zott, hogy azután minden órája a temetőé lesz/

Annál meglepőbb volt, hogy egy héttel temetés után, tudtára adta lányának a szándékot: házasodni akar. Hogy ki is nézett egy özvegyet.

Lánya az első pillanatokban szólni sem tudott a felháborodástól. de aztán alaposan megeredt a nyelve. Kijelentette: ha apja képes e csúfságra, látni sem akarja többé. Az öreg viszont a fenyegetés mellett is helytállt szavának. Ekkor hetvenöt éves volt. Az új asz- szony lakásába költözött holmijaival, s jó fél évig semmi hír nem jött felőle.

Fél év után hallottam aztán, hogy ugyancsak megbánta. amit csinált. A lányának is üzent: válni akar. békéljenek meg, de az hajthatatlan maradt, s visszaüzente kereken az öregnek: egye meg, amit főzött, ha anyja emlékével ilyen csúfosan bánt. Ha nem fér össze új párjával, menjen, ahová akar, — hozzájuk, soha.

öreg Bagoly egy szociális otthonban halt meg. Nyolcvanhat éves volt.

UTOLSÖ KÍVÁNSÁGA

szerint Eszti mellé temették. Talán azért, ha mégiscsak lenne túlvilág, legyen, aki begombolja árva karja ingujját.

Abban az időben a Honfoglalás és Vidéke című lapnál riportereskedtem, s 999 szeptemberét mutatta a naptár. Éppen befejeztem a négy évvel korábban, a 995-ben Augs- burgnál elszenvedett vereségünkről szóló elemző riport írását, s már csak a fényképeket válogattam az anyaghoz, hogy nyomdába adhassam a kéziratot, amikor hivatott a főszerkesztőm: — Köze-, ledik az ezredforduló, írj a holnapi lap első oldalára egy információt a központi ünnepségekről. Kezem már mozdulni akart a telefonkagyló után, hogy felhívjam István fejedelem udvarából az ilelté- kest, amikor hirtelen eszembe jutott, hogy hiszen Graham Bell csak 1876-ban készítette el az első távbeszélő készüléket, addig viszont nem várhatok.

Elindultam hát a fejedelem udvarába, hogy személyesen kérdezzem meg a ceremóniamestert, ám mint kiderült, ő éppen értekezleten volt, így hát azt a tanácsot adták, keressem meg az íródeákját, az is mindent tud. Az íródeákhoz jókor érkeztem. Épp akkor ugrott le legújabb kiadású CX rendszámú angol teli- vérjéröl, s barátságosan a sátrába tessékelt

Baíoghy Zoltán

A tízezer dukátos ló

Amikor befejeztem az interjút, nem állhattam meg, hogy ne érdeklődjem: — Ügy tudom, egy íródeáknak nem éppen nagy a fizetése. Hogyan tudott ebből összespórolni egy ilyen csodálatos lóra valót?

— Hahaha — nevetett az íródeák, miközben eredeti skót erjesztett lótejjel kínált — énnekem ez a csodálatos, tízezer dukátot érő ló tulajdonképpen egy fillérembe sem került.

— Árulja el a titkot — kértem krákogva, mert az erjesztett italból egy lószőr akadt a torkomon.

— Mi sem. egyszerűbb — mondta készségesen a deák. — Az egész azzal kezdődött, hogy az OTP-től felvettem ötszáz dukát személyi kölcsönt, s azt befizettem egy póniigénylés- re. Amikor megkaptam a kiutalást, azt azon nyomban eladtam ezer dukátért. Az ezer dukátból ismét beadtam két igénylést, egyet a magam, egyet az apósom nevére. Mondanom sem kell, hogy az

újabb kiutalásokat is eladtam, így már kétezer dukálom lett, amiből már négy pónit igényeltem, majd a kiutalások ismételt eladásából lett négyezer dukátom, amiből megvettem készpénzért a pónit. Jó kis ló volt, igénytelen, huszonöt kiló normálzabot fogyasztott száz kilométerre, ha pedig egy kis szuperzabot is kapott, valósággal megtáltosodott.

— Amikor ötvenezer kilométert lenyomtam a kis pánival, s már a második sebességgel is csak köhögve kocogott fel a dombokra, sikerült eladnom négyezerötszáz dukátért. Mint tudja, éppen any- nyiba kerül egy új muraközi. Nos, mert már elszoktam a gyaloglástól, s jobb szerettem lóval járni, ilyent igényeltem. Ezt az állatot is szerettem. Megbízható volt, három évig használtam, s mindössze kétszer kellett rajta patkót cserélnem, de tudja —■ lassú volt. A negyedik sebességben is döcögött. Azért harmincezer kilométert lenyomtam vele, aztán meghirdettem az eladását éppen az önök lapjában, a Honfoglalás és Vidékében. Már a harmadik napon eladtam ötezer dukátért De mit szaporítsam a szói. volt azóta fekete, fehér, pe sárga, fakó, tűzött, deres és szürke lovam, akadt közöttük arab telivér, nónius, lipicai. De mindegyiket úgy vettem, hogy — hála a lóhiánynak, a: akadozó importnak — az eladáskor mindegyiken nyertem négy-ötszáz dukátot. Azóta sátram is van a Balaton mellett, a jólsikerült üzletekből, sőt, a napokban megvettem tízezerért ezt az angol telivért.

Az elbeszélés hatására szé- delegve támolyogtam ki az Íródeák sátrából, s még akkor is kóválygott a fejem, amikor felébredtem.

Reggelizés közben nevetve meséltem el feleségemnek az álmomat, aki két korty tea között egy megkönnyebbült sóhaj közepette jegyezte meg:

— Milyen szerencse — mondta, —•, hogy ma már nem lovon járnak az emberek, és senki sem üzérkedhet lókiutalások eladásával.

Hát ez valóban szerencse-,i