Nógrád. 1969. december (25. évfolyam. 279-302. szám)

1969-12-13 / 289. szám

Ma délután IterdődHc Nemzetközi asztalitenisz­verseny Ma délután 16 órakor kez­dődik Salgótarjánban a város felszabadulásának 25. évfordu­lója tiszteletére megrendezésre kerülő nemzetközi asztalite­nisz-verseny, amelyen magyar és csehszlovák sportolók áll­nak asztalhoz. Juhász Imre városi sportelnök újabb neve­zésekről számolt be: a Bp. Spartacus képviseletében Pig- nitzki, Vancsura és Kollár, a BVSC színeiben Harangi és Ju­hos szerepel. A Malinovszkij úti iskola tor­natermében ma délután 16 órától az egyéni és páros se­lejtezőket, valamint elődöntő­ket bonyolítják le. Vasárnap 8,30 órától a hat döntőt ren­dezik meg. + A megyei bajnoki címet el­döntő Szécsényi Vörös Meteor — Nagybátonyi Bányász férfi asztalitenisz mérkőzést de­cember 18-án játsszák le Sal­gótarjánban. Ma és holnap a Szécsényi VM Budapesten osz- tályozón szerepel az NB TII-ba jutásért. Falusi sportkorok Közgyűlési A Nógrádmegyeri Sparta­cus vezetőségválasztó közgyű­lésén a tagság 65 százaléka vett részt. Alapos beszámoló, hasznos észrevételek tették színvonalassá a közgyűlést. A véleményekből kicsendült, hogy sokan elégedetlenek az utóbbi két év eredményeivel. Gyógyírként hatott a munka­helyi spartakiádban elért si­kerük. A közgyűlés végén ed­digi sportmunkájáért Zsíros Lajost kitüntették. Az egye­sület elnöke továbbra is Rácz Ernő. * Nógrádmegyer másik sport­körében, a Tsz SK-ban is megtartották a tisztújító köz­gyűlést. A reméltnél többen jelentek meg a vezetőségvá­lasztáson. A hozzászólások során sokan foglalkoztak a labdarúgással, de más sport­ágról is bőven esett szó. Ki­fogásolták, hogy társadalmi munkában az egyesület tagjai közül kevesen és ritkán vet­tek részt. A társszervek kép­viselői támogatósukról bizto­sították a sportkört. Az el­nökségbe beválasztották töb­bek között dr. Vadas Imre körzeti orvost és ifj. Sümegi János tsz-elnököt is ¥■ Nagyiócon is összeült a köz­ségi sportparlament. A rossz időjárás sem riasztotta el a tagokat, zsúfolásig megtöltöt­ték a pártszervezet helyisé­Karácsonyi helyzetkép Ajándékutalvány, árengedmény, vásárlói ajándék. Aki a megye szaküzleteit látogatja, egyre több jelét lát­hatja az egészséges kereskedelmi versenynek, melynek célja a vásárlók megnyerése. A Nógrád megyei Iparcikk-kiskereskedelmi Vállalat nap­iéi napra újabb meglepetésekkel szolgál. A hó elejétől 10% engedményt ad az összes férfiingek­ből, melybe a nyloningek is beletartoznak, a papucsokból és házi cipőkből, a gyapjú- és műszálas fonalakból, egyes téli- Itabátokból. -Alapanyagra való tekintet nélkül 20%-kal ol­csóbbak a női szövetruhák. A Pécskő Üzletházban ás az ajándékvásáron szövet kö­töttáru, csecsemő kelengye, női kabát, fiúöltöny; női táska vásárlásánál a használatot kiegészítő ajándékot adnak. Az is kaphat ajándékba golyóstollat, zsebkönyvét, köl­nit, pipereszappant, aki aktatáskát, töltőtoll-garnitúrát, ma­nikűrkészletet vásárol. A táska- és zsebrádióhoz, a mechanikus játékokhoz in­gyen adják az elemgarnitúrát, de a vásárolt csillárokhoz is megfelelő számú izzó jár. Egyes táska- és zsebrádiók árát is csökkentették, a Sport rádióhoz és a hűtőszekrényekhez, tangóharmonikákhoz 100— 200,— Ft. értékben vásárlási utalványt is adnak. Aki gondosan vásárol a szaküzletekben, vagy a Pécskő- ben kiegészítheti az ajándékokat. Több jut a fa alá. A nyitvatartások is a vásárlók érdekeit szolgálják. A Pécskő Üzletház hétköznaponként este 6 óráig tart nyitva. A bolt- és osztályvezetők fáradhatatlanul járják az or­szágot. Naponta érkeznek hazai és importújdonságok, me­lyek mind színesítik a karácsonyi vásárt. Érdemes felkeresni a vállalat szaküzleteit, mely felké­szült a karácsonyi csúcsformalomra. (x) APRÓHIRDETÉSEK A MAGYAR V19CO- •agyár felvételre ke­res seged- Betanított munkára férfi és női munkaerőt. 40. 42 áras műn «lc hétre, valamin» eéoi^katos. • gépsze­relő villanyszerelő-».stterearyos. csősze relő kőműves szak munkásokat 40. 42. 44 eras un ka hét eD vak íog'alkoztatásra. Bé «re»*- kollektív szerző des és megegyezés sze rtnt Dolgozóink ré­szeire munkásszállást utazáshoz költségtérí­tési. napi egyszeri ét- kezeshez hozzáiárulás’ biztosítunk Felvétel eseten utazási költse get térnünk jelent- keLíii tehet Nverges- ŰIxalUD fKomárorr negye dorogi lórósi ftiunkaügyi főosztályon léi főtől péntekig 0- 13 óráig Setou és Vasoetor Müvek Szentendrei Gyára (Szentendre. Dózsa György út 34. azonnali belépésre fel­vesz nehezgépkezelőt géplakatosokat több éves gyakorlattal, ma gasnyomáaú kazánhoz fűtőket, valamint se-1 gödfű tőket Kótheten ként «szabad szombat Munkásszállói és üze- tn* étkezést biztosi tunk, útiköltség-hoz- tájarutást adunk Fel vétel személyes le- ientkezés esetén Elcserélném salgó­tarjáni kétszobás összkomfortos lakáso­mat hasonló szolno­kira. „Távfűtéses” jeligére a salgótarjáni hirdetőbe. A Nógrád megyei Sütőipari Vállalat gépkocsivezetőket ke­res felvételre. Jelent­kezés: a vállalat köz- oontjában, Salgótar­ján. Rákóczi út. 146. Szolgáltató Kt&z. Szé- cseny keres kozmeti­kust modernül be- •■ouü ti üzletébe manikűrözni tudók előnyben. Ftzeté* megegyezés szerint útiköltség megegyezés esetén térítve Nemzeti-étteremben 8-án este elveszett egy értékpapírokat tartal­mazó táska. A be­csületes megtalálót, ha visszajuttatja cí­memre pénzjutalom­ban részesítem. Ta­vaszi László Salgótar­ján, Damjanich u. 66. Megveszem bizo­mányba átveszem, sa­ját költségemen el­szállítom bútorait. Salgótarjánba, hívás­ra hetenként egyszer megyek. Ugyanezen bútorok felújítva, ol­csón eladók. Urbán Istvánné kiskereske­dő-bizományos, Ba­lassagyarmat, Tán­csics utca 4. Telefon: 232. Vaskerítés-, üvegte­tő-készítést vállalok. Szekrényes János Sal­gótarján. Karancs u. i AZONNALI belépéssel felveszünk: — gépírót, — vidéki felvevő­hely helyettesí­tésére vállalót, — gk.-vezetőt, — vizsgázott kazánfűtőt, — hegeszteni tudó csőszerelőt. **ér megegyezés szerint. N. m.-i Patyolat Salgótarjar, Rákóczi Ut 227. Egyesült Izző VÁCI GYARA felvételre keres — üvcgcsiszolásl betanított munkára ♦érfi munka­erőket «out,— Ft feletti munkaerőket l$U0.— Ft feletti ke­reseti lehetőséggel. 14 órás munkahét ie» Jelentkezni le íet: Vác, Ilon vét u. 21—23. jegyzetek gét. Szép eredményekről ad­tak számot a két év munkájá­nak értékelése során. A lab­darúgó-játékteret körülkerí­tették, emellett kispályákat is építettek. Nőtt az egyesületi tagok, és az igazolt verseny­zők száma. Örömmel konsta­tálták, hogy hamarosan új is­kolát és tornatermet kap a község. Ifj. Gyebnár Gyula KISZ-titkár a kézilabda fel­lendítése érdekében emelt szót. Bírálat is elhangzott a foghíjas spartakiádi részvé­tel miatt. Gyebnár Sándor a sakkszakosztály vezetője, a sakkozók sikereiről beszélt és íajlalta, hogy a nagy költsé­gek következtében jövőre sem tudnak indulni a megyei csa­patbajnokságban. Bejelen­tette a közgyűlésen, hogy de­cember 21-én a község fel- szabadulásának 25. évfordu­lója tiszteletére gyorsversenyt bonyolítanak le. Előbb a il tagú elnökséget, majd id. Gyeb­nár Gyula személyében , az tgyesületi elnököt választót tak meg. A Szécsényi Vörös Meteor­nál — a járás legnagyobb sportkörében — küldöttköz­gyűlést tartottak. Az 50 meg­hívott küldöttből 38-an jelen­tek meg. A beszámolóban önkritikusan elismerték, hogy áz elmúlt két év alatt az el­nökség nem tudta megoldani a szervezeti élet javítására tervezett tennivalókat. Emiatt többnyire csak szakosztályi munkát végeztek a sportkör­ben. A férfi asztaliteniszezők dicséretet érdemelnek, hiszen a megyei bajnokságban kitű­nően szerepeltek. Az atléták sem szégyenkezhetnek, akik Drobcsa László edző vezeté­sével ugyancsak jó eredmé­nyeket értek el. Jakab Gábor például még csak serdülő, de gerelyhajításban megyei fel nőtt csúcsot tart. A labdarú gók a megyei I. osztályban tavaszi jó szereplés után ősz szel visszaestek. Nem sike­rült a kitűzött célt — a har­madik helyet — megszerezni, csak a hatodik helyen végez­tek. A későbbiekben 8 hoz­zászóló fejtette ki véleményét. Mindenki az egyesület jövő­jével foglalkozott. Üzemtele­pítés után reálisan csak 1971- től lehet nagyobb követelmé­nyeket állítani az egyesület elé. A véleménynyilvánítások után megválasztották a 9 ta­gú elnökséget. Az egyesület elnöke továbbra is Gonda Az év számvetése Pál maradt. Szenográdi Ferenc öttagú szerkezeti lakatos­brigádot ;ymfiszakos műhelymun- fra azonnal felveszünk. Magas kereseti lehetőség! Vác és Vidéke ÁFÉSZ Vác. (Gumigyár mellett) Bültkszéki beszélgetés Marosvári Bélával 1«. SBTC 30 10 5 15 29:39 25 íme az SBTC labdarúgó- csapatának idei teljesítménye számokban. De mi rejlik e számok mögött? Erről beszél­gettünk Marosvári Béla edző­vel. Bükkszék. bányászüdülő. Csöndes társalgó, a téli nap­sugár utat talál a függönyök között. Az edző előtt füzetek, noteszek, idei tapasztalatai, feljegyzései. — Mit terveztek, mit sike­rült ebből megvalósítani? — Az idén 28—30 pontra számítottunk, valamint a 8—10. hely megszerzésére. Pontot csak 25-öt sikerült sze­rezni, de a 10. helyen végez­tünk. Űgy-ahogy elégedett vagyok a csapat teljesítmé­nyével. Minden mérkőzésre visszagondolva szerintem meg kellett volna szerezni a 30 pontot. — Miben látja a kevesebb pontszerzés okait? — Idegenben mindössze 3 pontöt szereztünk, keveseb­bet mint a kiesett Egyetértés és Eger. A tavaszi gyenge teljesítmény ugyancsak gátló tényező volt. A gólhelyzetek kihasználása talán még 50 százalékban sem sikerült. Jeck, Kriskó, Básti jónéhány góllövési alkalmat elszalasz­tott. Fáj az Eger ellen elve­szített 4 pont is. Egerben Horváth rúgta a 11-est, hol­ott Básti vagy Répás a kije­lölt ítéletvégrehajtó. Sajnos nem ment be. — Melyik találkozókon érezte magát igen kellemet­lenül? — óriási csalódás volt szá­momra az őszi idény I. fordu­lójában a Pécsett elszenvedett 6:1 arányú vereség. Ennyi gólt sehol nem kaptunk! A sikeres nyári túramérkőzések után nagyon bíztam a csapat­ban. A hideg zuhany így még kellemetlenebből ért. Az MTK ellen 3:l-re kikaptunk a Hungária úton. A csapat második félidei játéka na­gyon nem tetszett. Komlón sem lett volna szabad kikap­nunk. — Bizonyára vannak kelle­mesebb tapasztalatai, emlékei is. — Az idén második éve ed­zettem a csapatot. Feltétlenül fejlődést tapasztaltam. Bizton­ságosabbá vált a védekezé­sünk, a védelem felmagasítá­sával fejjátékunk óriásit ja­vult. Az állóképesség egyen­letes, jó volt a csapatnál. Eh­hez azonban akarati tényezők is szükségeltetnek. Ezen a té­ren van mit javítani. Idén a védelmi játék szisztémáját alkalmaztuk: ebben a hátra- iutó középpályásokra, és csa­tárokra is szerepet osztottam, így „csak” 39 gólt kaptunk a tavalyi 55-el szemben. A leg­több találkozón játékban azt nyújtotta a csapat, amit vár­tam tőle, még ha időnként az eredmény el is maradt. Ugyanis más a játék és más az eredmény. — Egyénileg kinek a já­tékával elégedett? — Egész évben Ferenc, Kmetty, Répás és Baranyai tett rám jó benyomást. Ösz- szel Szőke, Szalai, Básti es Jeck is feljavult. — Egy befejezőcsatár vé­leményünk szerint nagyon hiányzott a csapatból. — Szerintem is. Tankszerű, gólratörő játékosra lenne szükségünk, de melyik csa­patnak nem kellene? Szegény ember vízzel főz, avagy az edző azok közül válogat, akik rendelkezésére állnak. Csata raink ügyes futballisták, de könnyűsúlyúak, ennek követ­keztében nem nagyon mernek ütközni. Ezért is rúgtunk csaté 29 gólt az idén. — Hallgatott-e az összeállí­tással kapcsolatban esetleges „titkos tanácsadókra”? — Szuverén jogom volt az együttes összeállítása. ebbe még a sportkör vezetői sem szóltak bele, legföljebb az összeállítás kihirdetése után megkérdezték, hogy miért döntöttem így. Másrészt min den szurkoló véleményéi meghallgatom, aki hajlandó velem elbeszélgetni. Az ösz- szeállítás azonban más kér­dés. — Az élvonalban sportolni nem kevés pénzbe kerül. De az erkölcsi támogatás is szük­séges. Mindkettőt megkapták? — Feltétlenül. A Nógrádi Szénbányák Vállalat szív­ügyének tekinti a csapatot. ezért mind anyagi, mind er­kölcsi vonatkozásban köszö­nettel tartozunk mindezért. — Mit hoz a jövő? — Ezt nehéz megmondani. Bizonyos jelekből viszont le­het prognózist készíteni, ör­vendetes, hogy a csapatból senki nem távozik. Én is job­ban ismerem az együttes tag­jait, mint labdarúgókat és mint embereket. Jövőre még előbbre szerenénk lépni. Ha Fortuna is mellénk állna, az külön szerencse lenne. Rozgonyi István Húsz éve üti a fehér labdát Szécsényiek az NB III. küszöbén A korábban csendesen mű­ködő Szécsényi Vörös Meteor férfi asztalitenisz-csapata az utóbbi években egyre jobb eredményekkel hívta fel ma­gára a figyelmet. Tavaly ifjú­sági együttesük a megyei baj­nokságban ezüstérmes lett. Idén a felnőtt csapat megnyer­te a „tiszta” megyei bajnoksá­got, a fiatalok pedig bronzér­mesek lettek. A kaucsuklabda szerelmesei a sok vihart át­élt Forgách-kastélyban mosto­ha körülmények között készül­nek a versenyekre. Télen fű- tetlen helyiségben ütik a lab­dát. A szakosztály létszáma változó. Az ifjúságiakkal együtt 18—20-an vannak. Tőzsér Ferenc a szakosztály életrehívója. Játékos, edző, szakosztályvezető egy személy­ben. 1940 óta üti a kaucsuklab- dát. 42 éves kora ellenére ál­landó, megbízható tagja csa­patának. Ha jó napot fog ki, nem akad ellenfele. Támadó játékosnak vallja magát. Jóné- hányszor előfordult már — mint legutóbb az Ötvözet MTE ellen is — hogy reggel telt le a szolgálata a vasútnál és utá­na mérkőzésre sietett. Lelkese­dése a többieket is magával ragadja. Sarankó János „civilben” téglagyári munkás. 38 éves, sok versenyen vett már részt. Ö is a 40-es években ismerke­dett meg az asztalitenisszel. A hazai mérkőzéseken felesége és három gyermeke is szurkol az édesapa sikeréért. Sarankó Istvánról mondták ellenfelei: ha van kedve ját­szani, nincs ember, aki ellen tudjon állni. Életkora 31 év. Bátyjával együtt több alkalom­mal megnyerték a megyei spar- takiád páros versenyét. Ispán Tibor új fiú a csapat­ban. Nagyiócon lakik, idén igazoltak' át az SKSE-ből. Az együttes legmegbízhatóbb já­tékosa. Eredményeivel lelkesí­ti a többieket is» Ebecz László fiatal kora el­lenére ügyes játékos, a jövő embere. Kemény ütései mellett több higgadtságra van Szüksé­ge. Berkes László, a mezőgazda- sági technikum tanulója. Több bátorságra, akaraterőre van szüksége. Ha izgalmát levetkő­zi, akkor még sok sikert arat­hat. Ez a hat játékos szerepelt az idén sikerrel a megyei csa­patbajnokságban. Széesényben remélik, hogy a község sport- történetében először NB-s csa­patuk lesz. cséb eseti cseh BIZTOSÍTÁSI ÉS ÖNSEGÉLYZŐ CSOPORT MINDEN MUNKAHELYEN Házi mozi ajánlatunk: KVAUZ—2M filmfelvevő ára: 2000,— Ft LUCS—2 mozivetítő ara: 1480 — Ft AZONNALI BELÉPÉSSEL FELVESZÜNK JÁR ATKÍSÉROKET (csomagrakodás, gk. kisé­rés, levélfeldolgozás) HÍRLAPKÉZBESÍTÖ- KE1 (napi 4—5 órás mun­kaidőre) TELEFONKÖZPONT KEZELŐT (7 órás mun­kaidő) NYUGDÍJASOKAT évi 6000 Ft-ig alkalma­zunk! Jelentkezés: posta- hivatal vezetőjénél Sal­gótarján, Főtér. Értesítjük Kedves Vevőinket, bogy a Sződligct előtt levő Duna- menti kavicsdepónkból mindennap — 13—16 órá­ig, szombaton 8—16 óráig — rakodógépet is biztosí­tunk. Vác és Vidéke ÁFÉSZ NÖGRAD — 1969. december 13., szombat

Next

/
Oldalképek
Tartalom