Nógrád. 1969. december (25. évfolyam. 279-302. szám)

1969-12-11 / 287. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK) AZ MSZMP NOGRÁD MEGY£ I B I ZOTTSÁG A ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XXV. ÉVF. 287. SZÁM ARA: 80 FILLER 1969 DECEMBER 11., CSÜTÖRTÖK A döntés joga a tagoké <3. oldal) * Táppénzesek és orvosok (4. oldal) Az olvasók fóruma (5. oldal) SIÓT -díjas írok Tudósítás a Parlamentből , Salgótarjánban Tanácskozás a munka- és munkásábrázoiásról, az Onrasó népért mozgalomról Kálmán és Váci Mihály. Ez­Szerda délelőtt Kállai Gyula megnyitószavaival kezdte meg a munkáját az országgyűlés decemberi ülésszaka. Az elnök kcgyeletes szavakkal emlékezett meg a legutóbbi ülés óta elhunyt Szirmai István, dr. Zsigmond László és dr. Harrer Ferenc képviselőkről, majd tárgysorozatul az 1970. évi állami költségvetés tárgyalását, a védjegyről benyúj­tott törvényjavaslat megvitatását és az interpellációk meg­hallgatását javasolta az országgyűlésnek. Ezután került sor Vályi Péter pénzügyminiszter expozéjára. A II. salgótarjáni művészeti hetek rangos eseménysorozata zajlik le ma és holnap Salgó­tarjánban. Ekkor kerül sor a SZOT-díjas írók találkozóira az érdeklődő közönséggel. Do­bozi Imre, Váci Mihály, De- mény Ottó. Gáli István, Szent- iványi Kálmán, Soós Zoltán, Kertész Ákos, Czine Mi­hály, dr. Karsai Elek és Fá­bián Zoltán érkezik a mai na­pon városunkba. Szeretettel köszöntjük őket. A program délelőtt lf óra­kor kezdődik. Á Szakszerveze­tek Nógrád megyei Tanácsá­nak székhazában tanácskozás lesz a munka- és munkásábrá­zolásról, illetve az Olvasó népért mozgalom helyzetéről. Előadó: Czine Mihály iroda­lomtörténész és Fábián Zol­tán író, a mozgalom titkára. Este hat órakor a Kohász művelődési központban ünne­pi műsort rendeznek Eljött a tavasz címmel. Itt jelen lesz, s találkozik olvasóival Dobozi Imre, Demény Ottó, Gáli Ist­ván, dr. Karsai Elek, Kertész Ákos, Soós Zoltán, Szentiványi Tegnap délelőtt Salgótarján­ban, az SZMT nagytermében tartotta egész napos küldött- értekezletét a Magyar Kom­munista Ifjúsági Szövetség Salgótarjáni városi Bizottsága. A küldöttértekezleten a város 192 KISZ-alapszervezetének 150 küldötte foglalt helyet. Az előre kiküldött írásos be­számoló mellett, Tóth András, a KISZ salgótarjáni városi bizottságának titkára tartott szóbeli referátumot, amelyben elemezte a KISZ városi bizott­ságának, a KlSZ-alapsaerve- zetek kétéves tevékenységét. Szólt a KISZ-íiatalok körében végzett kulturális tevékeny­ségről, a KISZ-fiatalok sport­munkájáról, s a KISZ érdek- védelmi tevékenységéről. Kü­lön fejezetben foglalkozott az úttörőmozgalom és a kisdobo­sok körében kifejtett eddigi tevékenységgel. Szólt a váro­si KISZ-bizottság titkára a KISZ eszmei-politikai nevelő­munkájáról, azokról a de­monstrációkról, amelyeket a város fiataljai a különböző po­litikai megmozdulások terén alkalommal a művelődési köz­pont Petőfi színjátszó csoport­ja ad műsort. Holnap délelőtt vendégeink a várossal ismerkednek, illet­ve ellátogatnák az öblösüveg­gyárba, s képet alkotnak ma­guknak az üzemben folyó munkáról. Délután két órakor író-olvasó találkozókon vesz­nek részt. Az Öblösüveggyár­ban Demény Ottó és Gáli Ist­ván, a Mezőgazdasági Beruhá­zási Vállalatnál Soós Zoltán és Kertész Ákos, a Nógrád me­gyei Moziüzemi Vállalatnál pedig Szentiványi Kálmán ta­lálkozik olvasóival. A ma esti ünnepi műsoron, illetve a holnapi író-olvasó találkozó­kon a szocialista brigádok tagjai, az üzemek, intézmé­nyek dolgozói vesznek részt, s kapnak választ irodalmi éle­tünkkel, az írók, irodalomtör­ténészek, kutatók munkájával összefüggő kérdéseikre. Az író-olvasó találkozókon a résztvevők kis könyvkiállítást is láthatnak, illetve megvásá­rolhatják a hozzájuk látogató írók műveit. kifejtettek. A városi KISZ-bi- zottság titkára ezután a KISZ- szervezetek előtt álló felada­tokról beszélt. Felszólalt a küldöttértekez­leten Devcsics Miklós, az MSZMP Salgótarjáni városi Bizottságának első titkára, aki elmondotta, hogy megítélése szerint az ifjúság nagymér­tékben fejlődött az elmúlt évekhez viszonyítva. Dr. Tóth István, a városi tanács vb elnöke felszólalásában ismer­tette a város előtt álló fela­datokat, és kérte a KISZ-fia- talokat, hogy vállaljanak véd nökséget a közterületek kar­bantartása, szépítése céljából. Skoda Ferenc, a KISZ Nóg- rád megyei bizottságának első titkára a KISZ reformjával összefüggő feladatokról szólt. A vitában a város KISZ- szervezeteinek 19 képviselője szólalt fél. A KISZ salgótarjáni kül­döttértekezlete városi bizottsá­gának titkárává Bővíz Lászlót választotta meg. Megválasz­totta a küldöttértekezlet a 11 tagú végrehajtó bizottságot is. INÍőtt a fogyasztás 1970 — a III. ötéves” terv utolsó esztendeje — hangsú­lyozta bevezetőül a minisz­ter — ami a szokásosnál is nagyobb figyelmet kíván. A terv eddigi megvalósítása gyorsabb az eredetileg terve­zettnél, a nemzeti jövedelem létrehozásában és felhaszná­lásában már ez évben elértük az 1970-re várt színvonalat. De, a fejlődés egyéb adatai is arra vallanak, hogy gyorsab­ban haladunk a tervezettnél, az ipari termelés a tervidő­szak eddigi szakaszában pél­dául 33—35 százalékkal növe­kedett, az építőipar teljesít­ménye 50—53 százalékkal, a mezőgazdasági termelés is ör­vendetesen meghaladja az előirányzottat, a fogyasztás pe­dig 31—33 százalékkal nőtt ezekben az években. Különösen a tervidőszak el­ső két esztendejében volt gyors a gazdasági növekedés, a gazdasági egyensúly megte­remtésére viszont az utóbbi esztendőkben tettünk határo­zott lépéseket a reform beve­zetésével. Ezzel párhuzamosan valamelyest mérséklődött az ipari és építőipari termelés növekedése, a mezőgazdaság azonban továbbra is képes volt fokozni eredményeit. Közben élénkebbé vált a bel­földi fogyasztás, egyszersmind dinamikusabbá vált az ex­portforgalom. Ami» az utóbbit illeti, úgy tűnik, a teljes öt­éves időszakban az export 48—50 százalékkal, az import pedig 42—44 százalékkal bő­vül a korábbiakhoz képest. A népgazdaság növekedésé­vel párhuzamosan fejlődött az életszínvonal is. Ma már lát­ni lehet, hogy a lakosság egy főre jutó reáljövedelme az öt év alatt, az eredetileg elő­irányzott 12—14 százalék he­lyett 30—32 százalékkal, egy keresőre jutó reálbér pedig a tervezett 9—10 százalék he­lyett 15—16 százalékkal nö­vekszik. A kiskereskedelmi áruforgalom pedig 45—47 szá­zalékkal nő, ami kereken két­szer annyi mint korábban számították. Itt tért ki a pénz­ügyminiszter a lakáshelyzet alakulására is, mondván: 320 ezer lakás épül meg á jövő év végéig, azaz 38 ezerrel több mint az előző időszak öt esz­tendejében. Figyelemre méltó a lakások megoszlása is: 108 ezer lesz az állami, 212 ezer a magánerőből épülő lakás. •VÖTcdclem» változások Ami a megnövekedett jöve­delmeket illeti, nagy figyelem­mel foglalkozott a miniszter az átlagosnál nagyobb és ki­sebb jövedelem-változásokkal, és az árváltozásokkal is, mond­ván: hogy ha az utóbbiak ösz- szességükben nem is haladták meg az évi 1—2 százalékot, egyes rétegeket, különösen a nyugdíjasokat, mégis az átla­gosnál érzékenyebben érintet­tek. A mezőgazdasági termelés összességében tekintve erőtel­jesen növekszik, az állatte­nyésztésben azonban bőven van tennivaló, a húsproblé­mák még jövőre sem szűnnek VÁLYI PÉTER meg teljesen, ezért — a leg­utóbbi kormányintézkedések mellett — az import növelése szükséges. A külkereskedelem helyzete, a nemzetközi fizetési mérleg pozitívan alakul a szocialista és tőkés piacaink­kal egyaránt, s most már az export nagyobb hatékonysá­gát is megkívánhatjuk a ter­melő és külkereskedelmi vál­lalatoktól. A fogyasztási piac helyzete általában nyugodt, a választék nőtt, bár bizonyos hiányok arra vallanak, hogy ez évben sem zavartalan az ellátás. A jövő évi terveket ismertet­te ezután a pénzügyminiszter. A népgazdasági terv előirány­zata szerint a társadalmi ter­mék 5 százalékkal, a nemzeti jövedelem 6 százalékkal gya­rapszik, az ipari termelés több mint 6 százalékkal nő, összes­ségében a költségvetési bevéte­lek meghaladják a 168 milliár- dot, a kiadások pedig a 170 mil- liárdot, ami 1,9 milliárd hiány­ra mutat, de igen lényeges — mondotta ezzel kapcsolatban —, hogy az egyensúlyi helyzet to­vább javul és várható, hogy a korábbi feszültségek tovább- gyűrűzése csillapul és a IV. Öt­éves terv első felére megte­remthetjük a költségvetés tel­jes, dinamikus egyensúlyát. A gazdaság további előreha­ladásában azonban a döntő szó a vállalatoké — hangsúlyozta a miniszter. Mindenekelőtt az élőmunka hatékonyságának fokozása szükséges. Jó, hogy a foglalkoztatottság gyors növe­kedése kedvező politikai, tár­sadalmi közérzetet teremt, biztonságérzetet ad, de nem lehet szó nélkül hagyni a mun­kafegyelem tapasztalható laza­ságait és a több fontos terüle­ten jelentkező munkaerő- hiányt. Éppen ezért a jövő év­től növelik a vállalati érde­keltséget a belső munkanélkü­liség felszámolásában és más ösztönző intézkedéseket is hoz­nak a hatékonyság érdekében. A létszám így is előreláthatóan 2 százalékkal növekszik. A jövő évi beruházási terve­ket ismertette ezután Vályi Péter, elsősorban a nagy beru­házásokat, valamint a lakáster­veket: több mint 69 ezer lakás kerül tető alá, ebből megköze­lítőleg 27 ezer állami és szö­vetkezeti. Jövőre a külkereskedelem­ben erőteljesebben ösztönzik a szocialista gépimportot, egy­szersmind mérsékelik a tő­kés országba irányűló kivitelt, ami a belkereskedelmi ellá­tásnak is javára válik, külö­nösen ha a kereskedelem a keresett cikkekből növeli kész­leteit. Nem lesz árváltozás Hatósági ármódosítás 1970- ben nem lesz — jelentette be nagy figyelem közepette a pénzügyminiszter — és a sza­bad árak változásának hatásá­ra csak 1—1,5 százalékos ár­szintemelkedés várható. A ki­osztott nyereségrészesedés át­laga már az idén több száz forinttal felülmúlta az előző évit, a kategorizálásban azon­ban végrehajtják a már ko­rábban ismertetett változáso­kat, mindazáltal igen fon­tos, hogy a személyes jöve­delmek a tényleges teljesít­ményeken alapuljanak. Fon­tos életszínvonal-politikai in­tézkedéseket is bejelentett a miniszter, amelyek 1970. már­cius 1-től esedékesek. 7—800 millió forint éves kihatással, mintegy 275 ezér dolgozó bé­rét emelik, közöttük a 3 mű­szakos intézményekben dolgo­zó ápolónőkét, takarítónőkét és kisegítő munkásokét, a fel­sőoktatási intézmények okta­tóiét és technikai személyzeté­it, a honvédség néhány terü­letén dolgozó tisztek és 'tiszt- helyettesekét, vaWnint rend­őrökét, a kedvezőtlen munka­területen dolgozó vasutasokét, néhány közlekedési vállalat és a Fővárosi Köztisztasági Hiva­tal gépkocsivezetőiét- és kar­bantartóinak bérét. A nyug­díjasok helyzetének javítása érdekében ugyancsak március 1-től kiegészítik az 1600 fo­rintnál kisebb nyugdíjaikat, a saját jogú nyugdíjak eseté­ben havi 40 forinttal. Ez az intézkedés több mint egy és negyed millió nyugdíjast és já­radékost érint, és összességé­ben 900 millió forinttal nö­veli a költségvetés nyugdíj- terhelt. A közeljövőben dön­tenék arról, hogy az intézke­dés az ez évben nyugdíjazot­takra is kiterjeszthető-e. Ugyancsak bejelentette a pénzügyminiszter, hogy a nyugdíjasok reáljövedelmének állandósítása érdekében 1971- től évente 2 százalékkal eme­lik a nyugdíjakat, a költség- vetési szerveknél dolgozók bé­réhez hasonlóan. A kulturális és egészség- ügyi fejlesztés terveiről szól­ván részletesebben foglalko­zott a miniszter a kórházi ellátás javítására tett intéz­kedésekről és az ezzel kap­csolatos beruházások nehéz­ségeiről. Olcsóbb árut is Voltaképpen ezeket a kér­déseket elemezte dr. Prieszol Olga képviselő is. Hangsú­lyozta: az emberek bíznak a reformban, de egyes negatív jelenségek olykor a reálisnál nagyobb hangsúlyt kapnak. Az országos átlagadatok meg­bízhatóak, de nem lehet cso­dálkozni ha az olyan rétegek, amelyeknek élete alakulásá­ban ezek az adatok kevéssé tiiki őzödnek, szóvá ne tegyék nehézségeiket. Nem sokkal ezután követ­kezett szólásra Nagy Józsefné könnyűipari miniszter. El­mondotta, hogy a textilgyárak és a ruházati ipar ma már sokkal jobban el van látva belföldi megrendelésekkel, mint korábban, de nem min­denütt bíznak a kereskedem lem igényeinek állandóságá­ban. Hangsúlyozta, hogy ezek „divat”-iparágak, gyorsan kell reagálniuk a változó igények­re, de ennek megfelelően a bankszerveknek is fürgébben kell kielégíteniük az iparág jogos kívánságait. A miniszter beszédének ebben a részében és a továbbiakban is, . ame­lyek részben az árproblémák­kal foglalkoztak, vitába szállt a korábbi felszólalók egyes megállapításaival és kijelen­téseivel. A kereslet erősen eltolódott az értékesebb cikkek irányá­ba,, — jelentette ki — és a szőrme, a bőr, a műbőr és a hosszú szárú csizmák divatja ugyancsak árdrágító tényező. Bizonyos nyersanyagok világ­piaci ára is nőtt, amit az ipar nem is érvényesített teljes egészében az árak meghatáro­zásánál. Ugyancsak nagy érdeklődés­sel hallgatták a képviselők Bondor József építésügyi és városfejlesztési miniszter fel­szólalását. Több laka«» Az ötéves terv 300 ezer la­kás megépítésére szóló elő­írását előreláthatólag 18—20 ezerrel túlteljesíti. Az ipari és más beruházások megvaló­sításában is számottevő a ja­vulás — mondotta a minisz­ter. Jobb a koncentráció, de nagymértékben ■ nőtt a mun­kaerő-kereslet, s romlott a ha­tékonyság, lazább lett a mun­kafegyelem. Ami az anyago­kat illeti, főleg a cementhi­ány okoz nehézséget. 1970-ben mintegy 70 ezer lakást kell átadni. Ezen be­lül — amint már a pénzügy- miniszter is hangsúlyozta —. ugrásszerűen növekszik az ál­lami építőipar feladata. Tény. hogy ilyen mértékű lakásépí­tés mint amilyen a jövő év­ben esedékes, még nem volt Magyarországon. A további felszólalások is, a pénzügyminiszteri expozén túlmenően főleg a két minisz­teri felszólalás gondolatkörében mozogtak. Sikertelen óllamcsinykísérlet Líbiában Letartóztatták az Összeesküvőket Líbiában katonatisztek egy söpört ja és a kormány né- ány tagja kísérletet tett a irradalmi rendszer megdön- :sére, de próbálkozásukat :étzúzták —. jelentette szer­én este a líbiai rádió. A srradalmi parancsnokság ta- ácsa. az ország vezető szer- e, közleményében „árulók- ak” nevezte az összeesküvő­ét, akik a puccsot december -én akarták végrehajtani. Valamennyi összeesküvőt le­tartóztatták. A közleményből kitűnik, hogy a szervezkedésben részt vett személyekben az új for­radalmi rezsim megbízott. Az El Kadhafi vezette ha­ladó csoport szeptember 1-én került hatalomra. Trónfosz­tottnak nyilvánította a királyt és Líbiát Arab Szocialista Köztársasággá nyilvánította. A nemzetközi porondon az iz­raeli agresszió ellen harcoló arab testvérországok oldalán szállt síkra. Ezekben a na­pokban a forradalmi rezsim Angliával tárgyal a brit lsá- tonai egységeknek Líbia terü­letéről történő kivonásáról és az angol bázisok felszámolá­sáról. Egyszersmind figyel-' meztette az Egyesült Államo­kat, hogy követeli az ameri­kaiak Wheelus légi támasz­pontjának kiürítését is. (MTI) A KISZ-fiatalok teljesítették küldetésüket Küldöttértekezlet Salgótarjánban

Next

/
Oldalképek
Tartalom