Nógrád. 1969. december (25. évfolyam. 279-302. szám)
1969-12-10 / 286. szám
Nógrádi t'tnu1sd»nk O) en es, jó vezető? A közelmúltban súlyos ítéletet hozott az egyesült nóg- rádsápi Május 1. Termelőszövetkezet közgyűlése. Szirácz- ki János elnökhelyettest elbocsátotta a tagság. Döntése, intézkedése gyakorta ütközött a fennálló szabályokba, törvényekbe. Az elnök, az elnökhelyettes, a főkönyvelő között húzódó egyenetlenségek, civódások is sok kárt okoztak már az utóbbi időben a közösnek. Fábián Albert, az elnök, hosszú huza-vona után felmentését kérte. Gondterhes hónapok Pekári László, az új elnök személyében hozzáértő, nahelyettes, a főkönyvelő intézkedései nem mindig feleltek meg a törvényesség, a szocialista erkölcs követelményeinek. Sziráczki János tartozott felelősséggel azért, hogy a szövetkezetben zavartalanul dolgozzanak, megfelelő jövedelmet hozzanak a segédüzemek. A vizsgálat — ahogyan a közgyűlésen a járási, '"gyász elmondotta — az esetek egész sorát tárta fel, amikor előnyös üzlet reményében gondtalanul, felelőtlenül szórták a közösség pénzét. Mintegy 280 gyón határozott, energikus ve. ezer forintért használhatatlan zető került a gazdaság élére. A legteljesebb bizalom övezi Uhlár Józsefet, az új elnökhelyettest, egyhangúlag álltak ki mellette a tagok. Megerősítették a szövetkezet, a pártszervezet vezetőségét is. Így minden remény megvan arra, hogy az új vezetők a választott testület, a kommunisták és a tagok segítségével leküzdik azokat a nehézségeket, amelyek az utóbbi zűrzavaros hónapokban jelentkeztek a korábban eredményesen dolgozó termelőszövetkezetben. Ezzel tulajdonképpen napirendre is térhetnénk az úgynevezett nógrádsápi ügy felett. A szövetkezetben megtartott közgyűléssorozatnak azonban olyan tanulságai vannak, amelyeket mindenképpen érdemes szóvá tenni. Beszélni kell róluk még akkor >s. ha hetek múltak el a közgyűlés óta. Szólni kell, mert tanulsággal szolgálnak mindazoknak, akik a nógrádsápi szövetkezetnek őszintén segíteni akarnak, hogy minél előbb megleljék a gondokból, bajokból kivezető utat. A közgyűlések — kettő volt, gépeket vásároltak, amelyeket a Budalakk Vállalat bizonyára csak ócsakvasként értékesített volna. Olyan esetek is megtörténtek, hogy újítási díj, ötletdíj és egyéb címeken súlyos ezreket fizettek ki a lakkfestékgyár alkalmazottainak, a nagyobb jövedelem viszonzásaként. -Hamis bizonylatokat gyártottak. A szövetkezeti tagok, akiknek neve az ellsmervényeken szerepelt, a vizsgálódás során elmondották, egyetlen fillért sem láttak a több mint ötvenezer forintból, amelyet ily módon kifizettek. Az elnök mindenért felel Sziráczki János és Grenács József ellen vádat emelt a járási ügyészség, bűnszövetkezetben elkövetett csalás és okirathamisítás alapos gyanúja miatt. A terhűkre rótt vádakat, a szövetkezetre káros, a közösség érdekeit mélységesen sértő cselekedeteiket mindketten őszintén elismerték a közgyűlésen. Fábián Albertet, az elnököt nem terhelik ilyen viszonylag rövid idő alatt — vádak. Lehetőséget adtak nerendkívül nehéz, gondterhes hónapokat zártak le a szövetkezetben. Olyan szakaszt, amely a népi ellenőrzéssel kezdődött, majd a rendőrség vizsgálatával folytatódott. A ki, hogy új környezetben — a kétbodonyi egyesült tsz-hez helyezték főagronómusnak — helyrehozza tévedéseit, bizonyítsa képességeit. Mert ahhoz nem fér kétségén felfüggesztették állásé- ség, hogy Fábián Albert szakmailag érti a dolgát. Nógrádbóí Sziráczki Jánost, az elnökhelyettest, és Grenács Jósapi kát, elnöksége, alatt — uta- korszerű állatszállásokat zsef főkönyvelőt. A vizsgálat építettek a szövetkezetben, során kiderített visszaélések, állami segítséggel — elvitat- törvénysértések kényszerítethatatlanul sokat tett a közös gazdaság erősödéséért, ték ki ezt a döntést. Megái- gyarapodásáért. Ezért bízták lapítást nyert, hogy az elnök- meg a nógrádsápi, a nézsai és a legéndi termelőszövetkezetek ■ egyesülése után a nagy gazdaság vezetésével is. A szakmai, a termelési kérdések ismerete azonban ma már kevés ahhoz, hogy valaki jól vezesse, a tagok megelégedésére irányítsa a gondjaira bízott szövetkezetét. A vezetővel szembeni követelményeket megemelték. A szakmai, az üzemszervezési ismeretekkel szinte egyenrangú követelmény lett a korszerű politikai szemlélet, élet- felfogás, a vezetőkészség, az általános emberi, erkölcsi magatartás. tegyelem nélkül nem me&y Ez utóbbi talaja mutatkozott síkosnak Nógrádsápon, itt csúsztak el a szövetkezet egyes vezetői, mindezekért viselniük kell a következményeket. Fegyelmi felelősségre vonták Fábián Albertet is, mert nem lépett fel kellő időben, megfelelő eréllyel a törvényesség betartásáért, nem állta útját a torzulásoknak. Az is igaz, rendkívül nehéz helyzetben volt, hiszen maga sem állt biztosan a lábán. Előlegek, a járási szervek által helytelenített nagy prémium, szabálytalan kifizetések terhelték az ő számláját is. Olyan útvesztők ezek, amelyeket a fegyelmet önmagától is megkövetelő vezető messzire elkerül. Óvakodik tőlük, mert nyugodtan akar dolgozni, élvezni akarja a tagok bizalmát. Hiszen a nógrádsápi vezetők esete is azt bizonyítja, előbb-utóbb kiderülnek a legrejtettebb „ügyeskedések” is és nagy erkölcsi kárt okoznak. Meglazítják, esetleg el is szakíthatják azokat a szálakat, amelyek a szövetkezeti 'vezetőket és a tagokat egymáshoz kötik. A kollektíva támogatása nélkül pedig csak ideig-óráig lehet dolgozni, boldogulni. A nógrádsápi ügynek ez az egyik igen komoly, megszívlelendő tanulsága. Vincze Istvánná Következik: A DÖNTÉS JOGA A TAGOKÉ A fogyasztó hatalma A FOGYASZTÓ szuverén hatalom — olyan gazdasági alapelv ez, amely különösebb bizonyításra sem szorul. Helyesbítsünk gyorsan: a látszat avatja ilyen egyszerűvé és kézenfekvővé ezt a szakmai meghatározást. Valóban, első hallásra úgy tűnik, hogy a boltba lépve tökéletes gazdasági szabadsággal válogatunk az áruk között és semmiféle előírás, szabály nem korlátozhatja fogyasztói elhatározásunkat. A valóság azonban árnyaltabb, s a szuverenitás határok közé szorításának sokkal rejtettebb eszközeivel él, semmint, hogy első pillantásra észrevehetnénk. A belkereskedelmi piackutatás tudományának szakértői pontosan ismerik ezeket az eszközöket. Bizonyára meglepődne minden, szakmailag avatatlan vásárló, ha csokorba gyűjtve elébe tárnánk a tényezők tucatjait, amelyek szabályos és törvényszerű ismétlődéssel terelik érdeklődésünket ilyen vagy olyan árucikkekre, számítható pontossággal meghatározva: mit vásárolnak és mit nem. A reklám és az áruk bolti csoportosítása, az esztétikai külső és az időjárás, a regionális tájegységben kialakult vásárlói szokások és a társadalmi rétegződés — mind olyan tényező, amely akarva- akaratlan befolyásolja a vásárlói döntésünket. A piackutató szakemberek gondosan rostálják, vizsgálják ezeket a fogyasztói motivációs elemeket — ám ezúttal hagyjuk magukra őket tudományos műhelyeikben. A fogyasztói hatalom korlátozásának azokról az elemeiről szólunk most, amelyek felismeréséhez mellőzhető a szakmai apparátus. A hiányokból eredő korlátokra gondolunk; azokra a jólismert bolti párbeszédekre, amelyek az „elfogyott, tessék benézni a jövő héten” kezdetű, sztereotip szövegekkel jellemezhetők. Bizonyításra sem szorul, mert vásárlói minőségünkben mindannyian tapasztaljuk, hogy ha valamiből kevés van, akkor fogyasztói hatalomról, szabad bolti döntésről, aligha lehet szó. A választás ilyenkor két változat egyikére korlátozódik: vagy nem vásárolunk, vagy azt vesszük meg, ami éppen kapható. Mindez természetesen nemcsak a legegyszerűbb és legtömegesebb kereskedelmi ügylet: a bolti vásárlás körében értendő, hanem ennél tágabban is. Ilyenkor a gazdasági élet teljes pályahosszán — a kiskereskedelemtől a gyárig — az iménti két döntésváltozat érvényesül, pontosabban: a gyár azt ad, ami van, s a kereskedelem azt kapja, amit kaphat. Gazdasági szakkifejezéssel szólva: gyengül a vevő pozíciója és erősödnek, diktatórikussá válnak a termelők gazdasági hadállásai. Köztudomású, hogy a gazdaságirányítási reform egyik cíkitűzése: a vevő pozíciójának erősítése, választási hatalmának megalapozása, a bolti pulttól egészen a termelésig. Ismeretes az is, hogy ez az elv egész sor termékcsoportba eddig csak mérsékelten valósult meg. Az okok bonyolult szövevénye játszik közre itt: az objektív hiányoktól a szubjektív hibákig terjedő skálában. Tekintsünk el ezúttal az okok tételes vizsgálatától és szorítkozzunk csupán a következményekre. Aligha kétséges, hogy a fogyasztási cikkek minősége, garanciális színvonala összefügg az ellátási hiányokkal. A minőség- ellenőrző intézmények néhány vizsgálati tapasztalata is erre utal. Az Állami Kereskedelmi Felügyelőség az év nyolc hónapjában 17 ezer üzletben végzett ellenőrzést; ezek nyomán a korábbinál több pénzbírságot rótt ki és összesen mintegy hétmillió forint nyerésé get vont el ipari, kereskedelmi vállalatoktól, szövetkezetektől. Bűncselekményekre is fényt derítettek ezek a vizsgálatok, s az év három negyedében a felügyelőség 44 büntető feljelentést tett. Figyelemre méltó adatokat közöl a Kereskedelmi Minőségellenőrző Intézet egyik megyei vizsgálatának jelentése is: a Veszprém megyében ellenőrzött 63 féle textil - ruházati termék 50 százaléka kifogásolható volt, s az élelmiszerek 63,5 százalékánál is hibákat találtak, olyannyira, hogy ezek 39,5 százalékát ki kellett vonni a forgalomból. Budapest Főváros Állategészségügyi Állomása hús- és tejvizsgáló felüg3'előségének jelentése szerint a harmadik negyedévben vizsgált hús- készítmények, konzervek 21,2 százaléka nem érte el a szükséges minőségi színvonalat. A kritikai tényeket emeltük ki a vizsgálati dossziékból, jóllehet, egész sor termékcsoport minősége javult a közelmúlt hónapokban. A konzekvenciák összegezésében azonban a fogyasztási cikkek minőségi gyengéi adnak megfelelő alapot. A megoldás kulcsa természetesen az, amire már utaltunk: olyan gazdasági atmoszféra, amelyben a vevő uralma dominál. Természetesen ezt nem lehet egyik napról a másii m megteremteni; ez olyan kapacitásokat és tev- mékbőséget feltételez, amihez csak fokozat ' san juthatunk el. Ám addig is tehetü r: egyet-mást, mindenekelőtt azt, hogy a fogyasztó hatalmi pozíciót legalább a tudat- szférában erősítjük. Sok jogszabály, törvé nyes előírás rögzíti a vásárlók jogait, s a- előrehaladás fontos feltétele, hogy ismerjük ezeket a jogokat és éljünk is lehetőségeinkkel. , AZ INTÉZMÉNYES védekezésnek ma málnaiunk is vannak társadalmi keretei: a szak- szervezetek ellenőrzik a tömegfogyasztási cikkek minőségét és megalakult — a nép front s a Szabványügyi Hivatal együttműködésével — az úgynevezett Fogyasztók Tanácsa is. Mindez fontos, de önmagában véve nem elegendő: az igazi megoldás csak a tömegességben, a vásárlók korszerű magatartásában keresendő. A lényeg: ne engedjünk fogyasztói jogainkból, ne érjük be a vártnál gyengébb termékkel, ne törődjünk bele a garanciális huzavonákba! Tábori András Növekedett a munkások átlagbére A tanácsi helyüpar több megyei Textilipari Vállalatvállalatánál a kollektív szer- nál és a Nógrád megyei ződéseknek megfelelően nö- Nyomdaipari Vállalatnál. Va- vekedett az év első kilenc hó- lószínű az év végére a még napjában a munkások átlag- késlekedő üzemekben is el- bére. A tervhez képest na- . .. koipktív gyobb mértékű a béremelke- enK d KoleKUV dés a RIOLEX | ipari Vállalatnál, Építőanyag- a Nógrád a kolektiv szerződésben vállalt munkásoknak szánt bérnövekedést. Beszélgető partnerem fiatalember. Szókimondó, mindig a lényegre törekvő. Munkáját mindig elismerték. Ha voltak is problémái, eredeti elgondolásaival meggyőzte a kétkedőket. Azt mondja: — Ahhoz, hogy mi népműveléssel foglalkozzunk, olyan fényre és világosságra van szükség, ahol az emberek ösz- ■ sze jöhetnek. — Fényre és világosságra? — Igen. Nemcsak helyiségekre van szükség, hanem lehetőségekre is. Az aktívahálózat kiépítésére. Olyan emberekre, akik nemcsak lelkesedéssel, hanem hozzáértéssel is végzik munkájukat, csak a pedagógusokra van szükség hanem a mezőgazdasági értei miségre is. Az agronómusok, könyvelők bekapcsolására. — A népművelési munkában is hosszabb távon kell tervezni. — Ez természetes. Nekünk a Meghitt beszólQptésplt csolatot. A nyáron cserelátogatásra kerül sor. Egerben elvégezte a pedagógiai főiskolát. Hogy többet tudjon nyújtani a népművelésben, — Elégedett? — Igen. Érzem a megbecsülést. Erkölcsileg és anyagilag is. Minden lehetőség megvan arra, hogy nyugodt körülmények között végezzem a munkámat. — Mit tart lényegesnek a munkájában? — Ne csak a szem előtt le- vo közséaeket ficiijeliiLk, A zem, hogy a népművelési mun- A nemzetiségi együttessel _ A különböző határozatok többivel is ugyanolyan \ ...... „ ,IS bejárták az egesz országot. révén a nemzetiségiek min- doskodássai kell törődni, mint Nem- bottá,árultam. Hogy van ér- Közben az Újpesti Dózsában den iehctöséget megkapnak. „ közeliekkel. Ne csak távfutballozott. Kerettagja lett Különösebben az idősebbeket csővel nézzük az ott folyó te..... ... “2 válogatottnak. 1956- érdeklik a szlovák nyelvű elő- vékenységet. Igazából ott ér— f°!t' u bAan No9radra 3?** tanítani. adások Ezek az emherek ré- hetünk el komoly eredménye. ~ Eltalálta. Igen hogy azaz Azonnal bekapcsolódott a falu gehben Jüha nem jártak a fc ^ éM emberek nem úgynevezett rétsági fehér folt kulturalis-népmüvelesi mun- kuUúrházakba. De ha me- kétlakiak. Éppen ezért nem A fényről, a világosságról — távcsövek nélkül — Ügy érzi, hogy hatásos a meghallgatta. Alt Gyula szólót Napi munkája mellett szlomunkája? énekelt a koncerten. Kodály vák nyelvű előadásokat tart — Amit csinálok, azt meg- megdicsérte, s azt mondta ne- Űsagárdon, Felsőpetényben és gyöződésből teszem. Ügy ér- ki: képezze tovább magát. Nézsán. ka aktivizálódásához én hozzájárultam. Hogy van telme annak, amin most dől ebben a munkában, 9ozon* megszűnjön s a mi járásunk kajaba Nyaranta hat even Ke- gyénkben szerepei a nagytar- látványában, hanem tartalmá- is felzárkózzon, a legjobbak resztül a csillebérci nemzetkó- csai vagy a tótkomlósi együt. ban ha’s3n0s munkdt vé_ között legyen a megyében, zi uttorotabor vezető tolma- tes> akkor mindig ott vannak, néznünk Éppen ezért nem lehet állan- csaként működött. Tevekeny- -- - ... • w Ha ezekre meg tudjuk nyerni — ----------------------------- - dóan az órára tekinteni, ha sége elismeréseként a Cseh- irfnuohhotot a trim r n ion g azdasági élet mellett különös lejárt a munkaidő. Erre nem szlovák Ifjúsági Szövetség Ju- közelebbi előadásra már nem lius Fucik-emblémúval tűn- nebdz becsalogatni őket A ve- t1lr“ért kitüntetést kapta Alt ----- -no- ,— - ' Gyula, a rétsági járás néptette ki. 1962-ben a járási ze(dk csak akkor ér valahait, „ , sportszövetség elnöke lett, ha fényt viiágosságot ad Ne„ műveleje felügyelője^abból^ttt künk csak fel kell kapcsolni a lámpát. gondot kell fordítanuhk a tu- lehet sajnálni az időt. datformálásra. Így könnyebb lesz a mi munkánk is. Fényt + a lámpa adhat, de nekünk kell majd egy évig járási KISZ-tit meggyújtani. Gyula árva gyerekként kár volt. Egy éve népművelé— És a tömegszervezetek? kermt be 1949-ben az akkor si felügyelő. — A tömegszervezetek nél- alakult szlovák iskolába. Az kül nem tudunk eredményesen elsők közé tartózott. Budapes- + dolgozni. A rétsági járásban ten végezte a nyolc osztályt, különösen differenciáltan kell ott is érettségizett jeles ered- — Falusi gyerek lévén isvégezni a népművelési mun- ménnyel. Már akkor aktívan merem, hogy hol szorít a ci- kát. Az idősebb korosztályt is vett részt az ifjúsági mozga- pö, és milyen igények me- mondja teljes be kell kapcsolni. A Hazafias lomban. Elvégezte a szlovák rülnek fel a falusi népműve- mert így a bánki, a nőtincsi Népfront és a nőtanács is se- tanítóképzőt. Az intézetben tési munkában — mondja. S és a “bejáró gyerekek megis- git ebben. A KISZ-szel együtt kiváló énekkar működött, hozzáteszi: — Örülök, hogy merkedhetnek a szlovák iro- az ifjúsági klubok tevékenysé- Egyik zeneakadémiai hangver- nemzetiségi területen dolgoz- dalmi nyelvvel. A lévai gim- gével törődünk, senyüket Kodály Zoltán is hatom. náziummal tartunk fenn kapÜjsághír: A Szocialista kulalkalomból, hogy a Magyarországi Szlovákok Demokratikus _ Szövetsége a napokban ünne- Alt Gyula szlovák nyelvű Ite húszéves évfordulóját. A szakkört vezet a rétsági gim- kitüntetést a nemzetiségi kul- naziumban. A községben is nyelvtanfolyamot szervezett. — Örömmel csinálom, túráért végzett kiemelkedő tevékenységéért kapta. A kitüntetést Molnár János műve- hévvel —, lődésiigyi miniszterhelyettes Budapesten adta át. Molnár Zsolt Sok a íegyelemsértő A Salgótarjáni Kohászati Üzemekben az idén tovább növekedett az igazolatlan mulasztásokból adódó munkaidőkiesés. Míg 1967-ben 597 napot mutatott ki ilyen címen a statisztika, addig 1968-ban több mint két és félszeresére nőtt azoknak a dolgozóknak a száma akik jogos indok nélkül maradtak távol az üzemekből, zavarták a folyamatos termelést. Az év első kilenc hónapjában az 1967 évinek több mint háromszorosára, azaz 1708-ra nőtt az igazolatlanul töltött munkanapok száma. Az előzetes számítások szerint az év végéig 2400 munkanap kiesés re számítanak, ami az 1967. évinek a négyszerese lesz. A piacok megtartása érdekében A Salgótarjáni Kohászati Üzemekben jelenleg fontos feladat, hogy a mennyiségi elképzeléseket is teljesítsék a különböző • gyárrészlegek dolgozói. Szükség van minden tonna árura a bel- és külföldi piacok megtartása szempontjából. Minden többlettermést örömmel üdvözöl a gyár vezetősége, ami előnyös a dolgozóknak is. Novemberben 660 tonna áruval adtak többet, mint ahogy azt eredetileg tervezték. Ebből 493 tonnával részesedik a huzalmű. Többlet- termelésük elsősorban a felületileg kezelt exporthuzalok- ná' jelentkezik. Egyébként az elmúlt hónapban minden gyárrészleg teljesítette előirányzott programját. A többtermelés eredményeként 1300 tonnával növelték az exportálható áruk mennyiségét. NÖGRAD — 1969, december 10.. szerda