Nógrád. 1969. december (25. évfolyam. 279-302. szám)

1969-12-10 / 286. szám

A Pásztói Mezőgazdasági Gépjavító Vállalat 20 éve alakult. Akkoriban feladata volt a me­zőgazdasági gépekkel nem rendelkező termelőszövetkezetek munkáinak ellátása, ma már ez a tevékenysége megszűnt. A gépjavító mez ígazdasági gépek helyett ma különböző gyá­ri berendezéseket készít. Képünkön: a Salgótarjáni Kohászati Üzemek részére gyártott al­katrészeket emelővillás targoncával autóra rakják A közvélemény-kutató lapok nyomán Vezetők és beosztottak Joggal állíthatjuk, régen tűi szintjén is — általános érvé- negyedik éve dolgozom. Mit vagyunk már azon, hogy a ve- nyű következtetéseket lehes- mondjak? Belecsöppentem eb- zetés tudom,anyáról, a vezetők sen levonni? „Nincs nekünk be a munkakörbe, a helyes és beosztottak Icapcsolatáról semmi bajunk a vezetőkkel, — vezetési módszereket menet elemista fokon vagy — ami mondta az egyikük — keve- közben, a gyakorlatban kellett még rosszabb — sémákban selltük a bárt, de még azt is elsajátítani. Nem ment köny- gondolkozunk. Ha az üzem rendezték.” — Levonhatjuk-e nyen, elismerem, sokszor jo- teljesítette tervét, akkor jó, mindebből azt, hogy az üzem- gosan bíráltak meg. Talán an- ha nem akkor nem jó a veze- ben minden a legnagyobb nak köszönhetem, hogy ma tő. Vagy mást ne mondjak, rendben van, s a hangsúlyt a már elég jó a kapcsolatom a nyilván azon sem lehet le- „legnagyobb”-ra kell-e helyez- dolgozókkal, mindig volt erőm mérni, ki a jő vezető, hogy ni? korrigálni tévedéseimet, vál­Kétségtelen: úgy látszik, eb- toztatni azokon a magatartás- ben az üzemben a munkahe- formákon, amelyek közénk lyi együttélés szabályait sértő, ékelődtek. Természetesen, mint kirívó események nem ront- ahogy tökéletes ember, töké- ják a vezetők és beosztottak letes vezető sincsen.., kapcsolatát. Az is kétségtelen A jó vezető egyik fontos viszont, hogy a vezetők sok- jellemvonását legszemlélete- kai kritikusabban értékelik sebben Kovács Mihály üzem­egységében az új üzemcsarnok saját tevékenységüket mint a vezető fogalmazta meg: néhány dolgozójának tettük dolgozók, s ez jó jel, de egy- — A jó vezető mindenkor fej a kérdést, milyen, a mun- ben elgondolkoztató is. A dolgo- képes összhangba hozni a katársi és emberi kapcsolatuk zók nem akarnak, nem mernek, gyár és a dolgozó érdekeit, ha vezetőikkel, milyen legyen a vagy nincs mit mondaniok? De látszólag vagy időnként el- jó vezető, vezetőiknek pedig: ne fújjunk fel soha semmit lentmondanak is egymásnak. A hogyan ítélik meg saját veze- töltelékanyag híján levegővel, dolgozó egyéni, személyes ér­tői tevékenységüket, és a dől- A dolgozók nyilván érzéke- dekei, bármennyire is magán- gozókhoz fűződő kapcsolatai- nyen reagálnak minden olyan ügyről legyen szó, és a gyár kát? jelenségre, ami sérti önérzetü- érdekei valahol találkoznak. — Tíz éve dolgozom a Tűz- két, károsan hat munkaked- f gy válik közös üggyé a dol- helygyárban — mondta Gyeb- vükre, a Ms zökkenők — gozó családi problémája és a szinte természetes, mindenna­pi velejárói az életnek — je- mányú gépóriása mellől szólí- lentőségét nem túlozzak el. tottam el — nekem nem volt Voltak viszont nagyon is hús- még a vezetőimmel semmi bavágó észrevételeik, problémám. Gondjaimat, Fonád János művezető az amikkel hozzájuk fordultam, alábbi rövid „káderlapot” ál­mindig megértették. Legutóbb litóttá ki magáról: ________ =__; k iértem, hogy állandóan dél- — Fiatalon kerültem ebbe a nemej js mondani, előtti műszakba járhassak beosztásba, korábban techno- dolgozni. Emberségesen mér- lógus voltam három évig. Itt legelték családi körülményei-^ met, és a kérelmet teljesítet­megáll-e trécselni a dolgozók­kal minden munkapadnál. A közös italozgatásról, melyet a „haverizmus” áporodott leve­gője leng' körül, pedig még negatív szélsőségként se ej­tünk szót. A ZIM salgótarjáni gyár­mór Lászlóné, akit a zajos saj­toló üzem egyik német gyárt­gazdaságos termelés számos követelménye. Ezzel aztán szo­rosan összefügg az is, hogy a jó vezető, éppen az érdekek találkozásáért, legyen határo­zott, és következetes, értse az emberek nyelvét, s tudjon mindenkor igent, de ha kell, Kiss Sándor Értünk hurcoltak Népeink közötti barátság megingathatatlan Szovjet katonák emlékeznek ,, Értünk Harcoltak. Szovjet katonák, harcosok, tiszthelyet­tesek, tisztek és tábornokok, ök idézik emlékeiket, harcai­kat, melyet hazánk, megyénk felszabadításáért folytattak. A NÖGRÁD kérésére megküld­ték visszaemlékezéseiket. Szí­vesen, s hálánk melegével adjuk közre.” A német „Dél” hadseregcso­port ellen vívott sikeres táma­dó hadműveletek eredménye­ként a 2. Ukrán Front csapatai elérték Budapest előterét. Budapest megközelítése a szovjet hadsereg által meg­könnyítette Magyarországon a demokratikus erők konszolidá­lódását, aktivizálta tevékenysé­güket a fasiszta vezetés ellen, és meggyorsította a demokra­tikus kormány létrehozását. Azzal, hogy a szovjet csapatok kijutottak Budapest előterébe, előnyös feltételeket teremtettek a következő csapáshoz Nógrád térségében, melynek az volt a célja, hogy elszigeteljük egy­mástól a budapesti és miskol­ci német hadseregcsoportokat és kézre kerítsük az alapvető közlekedési vonalakat, amelyek Budapesttől Nógrádon keresz­tül északra és északkeletre ve­zetnek. E támadó hadművelet vég­rehajtása érdekében Hatvan körzetében létrehozták a 2. Ukrán Front fő támadó cso­portját. Feladata volt, hogy áttörje a német védelmet Hat­vantól északnyugatra, s észak­ról megkerülve Budapestet, a támadás harmadik napján jus­son el Ipolyszög, Sahy, Verőce vonalára, döntő csapást mér­ve a védekező ellenségre. A továbbiakban, biztosítva ön­magát Levice irányából, be kellett fejeznie a német hadse­tettek ki, közülük a 6. és a 8. német hadsereg kilenc hadosz­tálya Hatvantól északnyugatra, a Mátra hegyei és a Galga-pa- tak között felvonulva fejtettek ki ellenállást. 1944. december 5-én reggel, a 2. Ukrán Front fő támadó csoportosulása — a 6. gárda páncélos hadsereg és a 7. had­sereg alapvető erői — pusztító tüzérségi előkészítés után tá­madásba lendültek és áttörték a német front védelmét két te­lepülés, Gyöngyöspata és Kar- tal között; néhány nap lefor­gása alatt Hugyag, Balassa­gyarmat és Sahy szakaszán el­érték a csehszlovák határt, ki­jutottak a Börzsönyhöz, elfog­lalták Vácot, Rétságot és Nóg­rád községet. A támadás első napjaiban felszabadult Nógrád megye je­lentős része. E sorok szerzője Kálló, Vanyarc, Galgaguta, Csővár, Nézsa és Vác felszaba­dításában vett részt. Csapataink támadása rend­kívül bonyolult meteorológiai viszonyok között ment végbe. Az apró szemű ónos eső, s a vi­zes hó a lakótelepek útjait ne­hezen leküzdhető akadályokká változtatta át, amelyeken nem­csak a gépkocsik, de a tankok is vergődtek. A német katonák, teljesítve Hitler parancsát: „Egy lépést sem hátra!”, makacsul véde­keztek, igyekeztek elkeseredet­ten tartani minden lakott te­lepülést. Erőltették a kilátás­talan harcot, s ezzel megnö­velték a magyar nép szenvedé­seit, különösen azokban a kör­zetekben, amelyekben hosszú időn keresztül dúltak az ütkö­zetek. Ilyen ütközetek — ame­regcsoportok szétverését Nóg- lyekben egy-egy település több rád megyében és alapvető erői­vel Esztergom körzetében egye­sülni a dél felől támadó 3. Ukrán Front csapataival. A 2. Ukrán Front fő támadó csoportjával Nógrád megyében Fretter-Pko tábornok német hadseregcsoportjának erői áll­tak szemben, amelyeket az elő­ző csatákban szétvert 6. né­met hadseregből és Wheler tábornok hadseregcsoportjai­nak egy részéből szerveztek. Mindezek az erők körülbelül tizenhárom német hadosztályt szőr is gazdát cserélt — voltak Nógrád megyében is. Különö­sen makacs küzdelem lángolt fel Vác, Rétság, Hont, Berne- cebaráti körzetében. A német védelmi vonalban Drégelypalánk, Hont, Sahy körzetében ütött rés rendkí­vül kritikus helyzetet teremtett a német csapatok számára. A megingott védelem megszilár­dítása céljából a „Dél” német hadseregcsoport parancsnoksá­ga kénytelen volt segítséget kérni a megszállt Csehszlová­ték. Az üzemi munkahelyi lég­kör minden esetben ember- formáló lehet. Fodor István gépkezelő, akinek húsz éve második otthona a Tűzhely­gyár, így vélekedett erről: — Ha a vezető megértéssel közeledik a dolgozókhoz, ezt minden becsületes munkás- tember hasonlóval viszonozza. S ami a mondat mögött van: ha a vezetők magatartásától idegien a durva hang, az értet­lenség, a közöny, míg követ­kezetesen megkövetelik a fe­gyelmet, biztosítják a folya­matos munka feltételeit, lega­lábbis olyan mértékben, amint ez rajtuk múlik, akkor a dol­gozó készségesen „ráver” a munkára. Ha pedig szorít a cipő, saját maga is együtt érez, gondolkodik, mondjuk így: együtt él felette­sével. Ez lehet az üze­mi demokrácia alappillére, szé­les távlatokat nyit az alkotó együttműködés előtt, aminek az egész gyár látja hasznát. Nem szabad elfeledni, bár ezer és egy más szempont is közre játszik, hogy a tét nagy: az alkotó légkör hiánya miatt sokszor egy-egy gyár piaci versenyképessége, jövője, jö­vedelmezősége forog a koc­kán. Három műszakban mintegy 270 ember — főleg lányok, asz- szonyok — dolgoznak a sajto­ló üzemben. Egymáshoz kö­zel hajolva és „üzemi han­gon” kellett szót váltanom Schulcz Belánéval, Fodor Er- nőnévei és Ujj Ferencnével is, hogy elmondhassák vélemé­nyüket. Öt ember, a kollektí­va két százaléka. Vajon ele­gendő-e ahhoz, hogy — ha csak ennek az üzemrésznek a EGY csontváz megpillantá­sa, ha nem is kelt rögtön ré­mületet, általában okoz va­lamiféle borzongató érzést. Ezúttal azonban, mikor a lá­nyokkal szemben közvetlenül a drótokkal egymáshoz il­lesztett csontok alatt ülök, úgy, hogy a bal kéz ujjpercei vállam felé tapogatnak, nyo­ma sincs bennem a meghök­kenésnek. Az előadóterem s a szomszédos gyakorló kórte­rem berendezési tárgyai va­kító fehéren vagy fémesen csillognak, a fehér köpenybe öltözött lányok magától érte­tődő természetességgel ülnek a padokban — ilyen steril környezetben még a legbor­zasztóbb csontváz is elveszíti romantikus hatását, s a szem­léltetés puszta eszközévé vá­lik. Tizenegy, tizennégy éves lány ül velem szembe, a ba­lassagyarmati Szántó Kovács Gimnázium Egészségügyi Szakközépiskolájának első C-s diákjai. Tekintetükön kí­váncsiság látszik: vajon ho­gyan készíti riportját az új­ságíró? Az én kíváncsiságom — ha úgy tetszik, tudatlansá­gom — azonban mélyebb: mi az, amit ezek a lányok itt, az egészségügyi szakközépiskolá­ban tanulnak, mi késztette őket arra, hogy — hivatalos szakkifejezéssel élve — az egészségügyi középkádersé- get válasszák élethivatásuk­nak? Ápolástan óra kezdődik. Gáspár Jánosné kérdéseire egymásután lendülnek ma­gasba a kezek, a lányok meg­tanulták a leckét. Megtudom, hogy a szabályos kórházi ágy A lelkesedés marad tás fehérnemű van, ez utób­biba pedig ágynemű, beteg­ing, ágyterítő és pizsama egyaránt beletartozik; hogy Pironov volt az az orvos, aki a krími háború idején az első önkéntes ápolónőképző intéze­tet megalapította... Bár sok hasznos dolog elhangzik, a lé­nyeghez, a fiatalok hivatás- tudatának témájához nem si­kerül közelebb kerülni — leg­feljebb az állapítható, meg, hogy nagyszerűen fejezik ki magukat, az ápolás munkafá­zisait szavakkal is nagyszerű­en tudják ismertetni. A következőben, a szomszé­dos minta kórterembe átvo­nulva kiderül, hogy a gya­korlatban is értik azt, amit az előbb elmondtak. És itt, ahogy párba állva pillanatok alatt egymással versengve ki­cserélik a matracokat, áthúz­zák az ágyakat, valami abból is felcsillan, ami engem érde­kel, s ami leendő ápoltjaikat nálamnál is jobban fogja ér­dekelni. Bár precízen, hangos szó nélkül dolgoznak, kipirult arcukból, örömteli tekintetük­ből látni, hogy tetszik nekik ez a munka. Ha pedig az ágyak mellett tevékenykedő két kislányra vet az ember egy pillantást, akik egy új­szülött nagyságú demonstrá­ciós babán gyakorolják — gyakorolják?... többgyerme­kes családanya színvonalán űzik a pelenkázás tudomá­nyát, s akik olyan óvatosan, féltő szeretettel forgatják a mérete 190x80x65 centiméter; bábut, mintha sajátjuk volna, hogy egy kórházi osztály ru- s élő kisbaba, máris bebizo- hanemű készletében hat vál- nyosodottnak tűnik ennek az oktatási formának a létjogo­ciil tcó ua A GYAKORLATI foglalko­zás közben az egészségügyi szakközépiskola tantervével is megismerkednek. Az álta­lános gimnáziumok tananya­gához képest általános, vala­mint csecsemő- és gyermek- ápolástan, biológiai és ügyvi­teli gyakorlat és gyakorlati elsősegélynyújtás jelenti itt a pluszt. Az előadó védőnő, aki a patronáló szervek áldozat- készségét dicséri — „minden olyán felszeyelési tárgyunk, műszerünk megvan, amit csak kapni lehet” — joggal büszke. Csak egy adat: a szakközépiskola hétszáz anatómiai, mikrobio­lógiai, kórtani és szövettani diametszettel rendelkezik. A gyakorlatnak vége. — Van valami kérdése a lá­nyokhoz? — Hogyne volna. Azt már hallottam, hogy eb­ben az évben az egészségügyi szakközépiskolába kétszeres volt a túljelentkezés — de miért? Ki miért jött ide? Selmeczi Ágota: — Mindig vonzódtam a kisgyerekekhez, ha kellett, átmentem a szom­szédba, ott foglalkoztam ve­lük. Lőrik Éva: — Én akkor határoztam el, hogy egész­ségügyi pályára lépek, mikor nemrég kishúgom született. Molnár Mária: — Nálunk a betegekkel való foglalkozás családi hagyomány, édes­anyám vöröskeresztes ápoló­nővér. A tizenegy lány egyike sem balassagyarmati. Kovács Ka­talin, Varga Judit, Pintér Margit,x Koncz Gizella, Szabó Mária s a többiek messziről kerültek ide, kollégiumban laknak, csakhogy egyszer majd az egészségügyi pályán dolgozhassanak. Pest megyé­ből éppúgy vannak itt, mint megyénk szécsényi vagy rét­sági járásából. — Dolgoztak-e már kórház­ban? — Kiderül: ápolónőként fiatal koruk miatt még nem dolgozhattak, de mint bete­gek vagy látogatók már ápo­lónői szemmel nézték a kór­ház világát. Egymásután hangzanak el a kritikai észre­vételek: a szobák barátságtá- lanok voltak, nem volt ben­nük virág; Nem figyeltek eléggé a betegek kívánságai­ra; Rosszul volt felrakva az ágynemű; Az élelmet az ab­lakban tartották... A szünetet jelző csengőszó vet véget a beszélgetésnek. A lányok kimennek a folyosóra, az előadóktól pedig történe­teket hallok: a nyáron, gya- kprlati idejük alatt milyen lelkesen segítettek a város egészségügyi intézményeiben, hogyan vállaltak önkéntes munkát a betegek érdekében. — MARAD-E ez a lelke­sedés? — kérdeztem volna végül, de a védőnő megjegy­zése fölöslegessé tette a kér­dést. — Láthatóan jól érzik magukat a lányok az egész­ségügyi szakközépiskolában — mondta. — Az ismeretek el­sajátítása közben nemhogy kiveszik belőlük, hanem még erősödik is a hivatásérzés. Jól fog járni az a kórház vagy rendelő, ahova majd kerül­nek. Baranyai László kiában állomásozó német tar­talékegységekből és gyors tem­póban átdobni erre a frontsza­kaszra más irányból is csapat­egységeket. Sietve harcba vetették _ Dir- lewanger SS büntető brigád­ját, melyet Csehszlovákiából vontak ide, a 371. német had­osztályt, amelyet Szentendre szigetéről csoportosítottak át, a „Feldherrnhalle” hadosztályt, a 8. páncélos hadosztályt a Du­na déli partjáról és valamivel később a Balaton körzetéből a 6. és a 3. páncélos hadtestet. A „Dél” hadseregcsoportot* vezénylő Friesner vezérezre­des „Elveszett ütközetek” cí­mű visszaemlékezéseiben ér­zékeltetve az e körzetben 1944. december 12-én kialakult hely­zetet, rámutat, hogy több törzs, az események dinamikus fej­lődése következtében, képtelen volt jelentést tenni a kialakult helyzetről. Dirlewanger bri­gádja, parancs nélkül feladta pozícióit, pánikszerűen mene­kült nyugatnak, védtelenül hagyva Wheler hadseregcso­portjának jobb szárnyát. Emiatt a „Dél” hadseregcsoport pa­rancsnoka is — ahogyan ő er­ről visszaemlékezéseiben ír — csaknem orosz fogságba esett. Hogy a védelmi vonal hely­zetét megszilárdítsák, a néme­tek Hont térségében és attól északra két ellentámadással próbálkoztak. Az elsőt a 8. né­met páncélos hadosztály, a másodikat az oda érkező 3. és 6. német páncélos hadosztály erőivel egyesülve. A helyzet Nógrád megye északnyugat: körzetében és a megye határán december végén sűrűn válto­zott, s mindkét fél számára fe­szült maradt 1945 januárjáig, amíg a szovjet csapatok meg nem tisztították a Börzsönyt, s ki nem jutottak a Duna partjá­hoz Szob, Nógrádverőce sza­kaszán. Letkés felszabadításá­val fenyegetés jött létre a 3., a 6. és a 8. német páncélos had­osztály hátában, amit egyszer­smind előre kilátástalanná tett a németek számára minden további harcot ebben a körzet­ben. A bernecebaráti körzetébe és Hont hegyi szorosok közé be­tört német hadosztályok re­ménytelen helyzete teljesen vi- , lágos volt. A Nógrád megye északnyu­gati körzeteiben és a Budapest előterében vívott nehéz harcok idején a Debrecenben ülésező nemzetgyűlés által megválasz­tott ideiglenes magyar kor­mány megszakította a diplomá­ciai kapcsolatokat a hitleri Németországgal, csatlakozott az antifasiszta koalícióhoz, s be­jelentette a háborút a fasiszta Németország ellen. A magyar nép, a kommunista párt veze­tésével, a nemzeti függetlenség, szabadság és demokrácia útjá­ra lépett. A magyarok, akikkel a kö­rülmények összehoztak ben­nünket abban az időben, min­dig szívélyes magatartást ta­núsítottak a szovjet hadsereg harcosai iránt. A csaták közti pihenő rövid perceiben, ame­lyekkel néha a harci helyzet megajándékozott bennünket, a magyar lakosság őszintén meg­osztotta velünk mindenét. Fe­jünk fölé tetőt, fáradt testünk­nek pihenőt ajánlott fel. Az ütközetek szüneteiben azokban a házakban, azoknál a családoknál, amelyeknél ideig­lenesen elszállásoltak ben­nünket, gyakran rendeztünk közös estéket. Ezek az esték — a nyelvi akadályok ellenére — mindannyiszor meleg, baráti légkörben zajlottak le. Huszonöt év telt el azóta. Az emlékezetből kihullt e távoli események sok résztvevőjének neve, de a népeink közti ba­rátság megingathatatlan és fennmarad az idők végezetéig. Sz. P. Szolovjov a történettudományok kandidátusa, docens, vezérőrnagy NÓGRÁD — 1969, december 10., szerda 3 * I

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom