Nógrád. 1969. december (25. évfolyam. 279-302. szám)

1969-12-03 / 280. szám

Moziéit ImposzforoV, avagy séta a történelem panoptikumában TÖRTÉNELMI groteszk. így jelölik filmjüket az alkotók. Ilyen megjelöléssel filmgyár­tásunkban a Díszmagyarral rokon, csakhogy az Imposzto- rok a magyar kor történelmi valóságnak nem filmre átköl- tött mása, hanem maga a valóság, — ahogyan Prónay Pál naplóvallomásában meg­örökítette, elhencegte az utó­kornak. Ebből a naplóból a Horthy- kor legsötétebb, legvéresebb szakasza rajzolódik elénk, törtető és bornírt figuráival, szennyével, mocskával, gyalá­zatosságaival. A ránkmaradt feljegyzések legplasztikusab­ban magát az emlékező báró Prónayt jellemzik, a különít­ményvezért, „Lajta bánság” teljhatalmú urát, a Horthy- zsoldost és király-lakájt, a strucctollas pojácát, akit vé­gül is azok vernek el a húsos­fazék mellől, akiket zsíros koncok reményében szolgált. Prónay naplója ragyogó le­hetőséget kínált Máriássy Ju­ditnak és Máriássy Félixnek az Imposztorok megalkotásá­ra. Valóban a lényeget: a tör­ténelmi helyzet és a benne mozgó, ágáló figurák gro- teszkségét látták meg, tapin­tották ki és vetítik filmvá­szonra. Azokat az embereket, akik így próbálnak történel­met csinálni, az útjukat, tet­teikét jelző vérnyomok elle­nére sem lehet komolyan venni, mert önkéntelenül érezzük, hogy menthetetlenül el kell tűnniük a történelem komoly, felelősséget követelő színpadáról, legfeljebb panop­tikumban a helyük. Nos, a film e különös pa­noptikum kapuját tárja ki előttünk. hogy tágranyílt szemmel csodálkozhassunk a lehetetlen lehetségesen, amit egy lehetetlenségében is léte­ző korszak produkált. Tragikomikus amit szemlé­lünk. de mert a tragikus ele­mek feloldódtak az időben, már jobbára csak a komikum hat ránk. A film készítőinek is kimondott szándéka, hogy ez utóbbi hasson, ismervén a törvényt: a nevetségesség öl. S ennél teljesebben leterí- tgni egy minden mozdulatára, tettére öntelten hiú figurát, mint itt Prónayt, — nem is lehetne. S a film készítői még csak elfogultsággal sem illet- hetők: Prónay már életében nevetségessé vált, midőn Hor- hy a hétpróbás zsoldöshad éléről egy lótelep élére állít­ja. Micsoda komikus aláhullas ez a hatalom ábrándjaiból, a „lajta bánsági” mindenható­ságból!? Máriássyéknak szinte csak reprodukálniuk kell a ténye­ket, hogy a történelmi gro­teszk elénk bontakozzék. Vol­taképpen ezt is tették — s nem is igen tettek többet. Ebből a többet- nemtételből viszont az az eredmény született, hogy mű­vészi hatásban, kifejező le­hetőségeiben gátak közé szo­rult a produktum, s kissé a dokumentumfilm szintjén re­kedt meg. Már maga a törté­net korabeli állóképekkel, hí­radókockákkal indul — ami a tények hitelességét hivatott igazolni —, de a folytatásra is bizonyos statikusság jel­lemző, vagy híradószerű re­gisztráló módszer. A doku­mentumláncolat inkább csak a valót mondja számunkra, bizonvos mértékben adósunk marad a művészileg igazzal, — ezért Wi hiányérzetünk a látottak után. AZ IMPOSZTOROK remek színészeket sorakoztat fel a történelmi figurák megidézé- sére, Közülük is mindenek előtt Tomanek Nándor nagy­szerű formálását élveztük. Külső és belső tartásban, hangban, arcjátékban az áb­rázolás tanulmányi példá'át adta. Mellette a fiatal Huszti Péter és Bálint András ér­demel elismerést az árnyaltan megoldott feladatért. (barna.) Népművelési gyakorlat Megtartották Budapesten az egyetemi és főiskolai hallga­tók téli népművelési gyakor­latával kapcsolatos megbeszé­lést, amelyen Nógrád megye képviselői is részt vettek. A Népművelési Intézet és a Művelődésügyi Minisztérium által kijelölt időben — 1970. február elsejétől tizenötödi­kéig — húsz egyetemi és fő­iskolai hallgató végez téli nép­művelési gyakorlatot me­gyénkben. A hallgatók Mát- ranovák, Szécsény, Pásztó, Érsekvadkert és Drégelypa- lánk művelődési intézményei­nek munkájában vesznek részt az említett időszakban. fj&uUQ „Száz Budapest nem ér meg egy Bécset!“ (9) Ezzel a Jelszóval áldozta fel Hitler fővárosunkat Bécs vé­delmében. Ennek szellemében utasította a Píeffer-Wilden- bruch SS-tábornokot, a körül­zárt védősereg főparancsno­kát: Budapesten egy talpa­latnyi területet sem szabad harc nélkül feladni, a várost házró! házra kell védeni. • Pfeffer-Wildenbruch mindent elkövetett, hogy bevehetetlen erőddé változtassa Budapes­tet. Csapatai ellenállási cso­mópontok és támpontok rendszerévé tették a lakóne­gyedeket, üzemeket. Műszaki zárakat telepítettek, torlaszo­kat emeltek, állásokat építet­tek: ágyúkat, aknavetőket és géppuskákat helyeztek el min­denfelé, a megközelítési vona­lak tűz alatt tartására. Malinovszkij és Tolbuhin marsall meg akarták kímél­ni a lakosságot a hosszan tartó ostrommal járó szen­vedésektől, a várost pedig a pusztulástól. Ezért közös ul­timátumban, méltányos fel­tételek mellett fegyverletétel­re szólították fel az ellensé­get. Ajánlatukra a fasiszták a két parlamenter: Steinmetz és Osztapenko kapitány meg­gyilkolásával feleltek. Nem volt más választás, Bu­dapesten véres és nehéz, nagy pusztítás és áldozatod árán kellett aZ ellenséget megsem­misíteni; a lakosságot felsza­badítani a hitlerista megszál­lók és nyilas cinkosaik rém­uralma alól. A harcok a pesti oldalon kezdődtek el. Lazko vezérőr­nagy 30. lövészhadteste azt a feladatot kapta, hogy zúzza szét a német csoportosítást Rákospalota, Újpest, Pestúj­hely, Rákosszentmihály, Zug­ló körzetében és a Parlament felé támadva érje el a Dunát. A 7. román hadtest feladata Cinkota, Mátyásföld, Rákos- liget’ és Rákoscsaba elfoglalá­sa volt, utána a Keleti pálya­udvar felé kellett támadnia. Afonyin vezérőrnagy 18. gár­da lövészhadtestére Kőbánya felé előrenyomulva, Budapest egész déli részének felszaba­dítása várt, e közben az Er­zsébet-hídnál kellett elérnie a Dunát. A körülzárt csapatok elke­seredetten védekeztek. Váltig reménykedtek Hitler ígéreté­ben, hogy felmenti őket. „A budai hegyekben már hallha­tó a nyugatról közeledő né­met csapatok harci zaja” — adta hírül január 9-én a Nem­zetőr című katonaújság. A lel­kesítő propaganda hatott, a védők ellenállása rendkívül heves volt. A szovjet csapa­tok módszeres ostrommal, lé­pésről lépésre küzdötték ma­gukat előre. Minden egyes épületért szívós harc folyt. Több szovjet hadosztály még 1942-ben Sztálingrádnál szerzett tapasztalatokat az ut­cai harcban, s azokat Buda­pesten hasznosította. A leg­fontosabb objektumokra, harc­kocsi és rohamlöveg összpon­tosításokra tüzérség és repü­lők mértek csapást, majd lángszórókat vetettek be a legerősebb ellenállási csomó­pontok és támpontok ellen. Ezt követően rohamcsoportok elszigetelték egymástól és kü- lön-külön ostromolták meg az egyes célokat. Általában a saroképületek megtisztításával kezdték a harcot. Pincétől a padlásig vagy megfordítva, kézitusában számolták fel az ellenállást, majd a tetőn, tűz­falon vagy a pincén keresz­tül behatoltak a szomszédos épületbe és folytatták tovább utcasorokon, negyedekén, ke­rületeken át. Magas fokú katonai tudás, halált megvető bátorság, önte­vékenység és határozottság voltak e harcmód legfőbb kö­vetelményei. Ezekre tanították fiatalabb bajtársaikat, a Sztá­lingrádnál ezer próbát kiállt, tapasztalt harcosok. Január 9-ig a szovjet csa­patok befejezték a külső ke­rületek felszabadítását, s hoz­záfogtak a belső terület meg­tisztításához. A védősereg helyzete egyre tarthatatlanab­bá vált. Mindennemű készle­tük fogytán volt, a hadveze­tés utánpótlásról gondoskod­ni alig-alig tudott. Különösen gyorsan romlott a magyar csapatok harci szelleme. A kommunista párt röpiratai, a Magyar Front és az ideig­lenes kormány felhívásai nyomán a katonák egyre na­gyobb tömegei értették meg, hogy a magyar nép érdekei ellen harcolnak. E felisme­rést fokozta bennük a néme­tek vandalizmusa, és a nyi­las csőcselék eszeveszett ga­rázdálkodása. Sokan vicil ru­hába öltözve otthagyták ala­kulatukat, több mint 25 ez­ren az első adandó alkalom­mal megadták magukat vagy átálltak a szovjet csapatokhoz. Több mint 300 katona és tiszt a különböző kerületekben te­vékenykedő partizáncsopor­tokhoz csatlakozott. Január 9-e után az ostrom még lendületesebben folyta­tódott. Az ellenség makacs ellenállását megtörve, a szov­jet csapatok hat nap alatt el­érték a Nagykörút vonalát. Január 16-án este Hitler rá­dión felhatalmazta Pfeffer- Wiidenbruch SS-tábornokot a pesti oldal kiürítésére. Más­nap megkezdődött az átvonu­lás Budára, aztán a tábornok parancsára felrobbantották a hidakat a Dunán. 1945. január 18-án hajnali 4.20-kor a 151. lövészhadosz­tály 581. ezredének egyik harccsoportja, Apkatov Gur­gen Makarovics vezetésével elfoglalta a Parlament épü­letét. Néhány óra múlva vé­get értek a harcok a pesti ol­dalon. Budán a németek még egy ideig reménykedtek a felmen­tésben, s megpróbálták tar­tani magukat. Támpontjaikat azonban egymás után vesztet­ték el, és mind szűkebb te­rületre szorultak össze. A har­cokban a szovjet csapatok ol­dalán hekapcsolódott a ma­gyar 'katonákból szervezett budai önkéntes ezred is. Miután a felmentés vég­képp meghiúsult, Pfeffer-Wil­denbruch elhatározta, hogy 26 ezer főre apadt csoportjá­val, amelyben 10 ezer sebe­sült volt, kitör a gyűrűből. Arra számított, hogy egy ro­hanással átvágja magát a bu­dai hegyeken ér Perbál kör­zetében eléri a német vona­lakat. Február 11-én este 8 órakor megindult a kitörők lavinája. Sikerült áttörni a 180. lövészhadosztály védel­mét, de az áhított célt csak 785 fő érte el. A többit meg­semmisítették vagy foglyul ejtették a szovjet csapatok. Pféffer-Wilbenbruch leszed­te ruhájáról SS-tábornoki jel­zéseit és néhányadmagával az . Ördögárok-csatornán keresz­tül próbált menekülni. Fel­színre érve egy nagyobb cso­porttal befészkelte magát a Budakeszi út elején álló épü­letbe. Tizenöt szovjet katona, Zagorjan főhadnagy parancs­noksága alatt megostromolta őket. Erejük kevésnek bizo­nyult,1 ezért a főhadnagy egy löveget húzatott a ház elé, majd egy környékbeli lakos­sal megadásra szólította fel a bentlevőket. A parlamenter visszatérve közölte: a néme­tek megadják magukat, ha garantálják életüket, s a fog­lyul ejtő tiszt legalább őr­nagy lesz. Zagorjan gyorsan előkerítette Szkripkin őrna­gyot, a 180. hadosztály vegyi- szolgálat-főnökét, s jelentette neki a helyzetet. Az őrnagy egy papírlapot vett elő és rá­írta: „Én, Szkripkin, a Vörös Hadsereg őrnagya kész va­gyok hadifogságba fogadni mindazokat, akik' megadják magukat.” A parlamenter bevitte a házba az üzenetet. Nemsoká­ra 120 főnyi piszkos, elcsigá­zott német sorakozott fel és indult fogságba. Kihallgatá­sukkor derült ki, hogy köz­tük van Pfeffer-Wildenbruch. Ö kívánta, hogy foglyul ejtője legalább őrnagy legyen. 1945. február 13-án befeje­ződött . Budapest felszabadítá­sa. A nagy győzelmet Moszk­va 324 löveg 24 össztüzével köszönte meg hős katonáinak. Következik: A Balaton és a Dráva mentén £04 $tliA<Al A debreceni Csokonai Színház operatársulatának bemutatója Mozart öt operával aján­dékozta meg a zenetörténe­tet. Tanulmányai folyamán példátlan zenei felfogóképes­ségével tanulmányozta a fran­cia és az olasz operát. A hal­lottakat elraktározta, a ma­ga képére formálta, s végül úliáteremtette mindazokat a formákat fordulatokat az opera egész zenei és drama­turgiai fegyvertárát, melvet a- tizennyolcadik század már készen kínált. Mik voltak ezek? Lassan kialakultak a dalmű különböző müfalai: az opera seria. mely a drámai hangot és a vígoperai hatást egyesíti és az opera buffa. Kialakul az ária. készen áll­nak az énekes együttesek, amelyeknek keretében két- három szólista vezeti együtt szólamát és a kórusok, me­lyek megkoronázzák az effves felvonások fináléját. Űiabb szerepkörök ielcnnek meß az operaszínpadon: mindennek jelentése van. akár a zene ős­története elején a külön-kulön megszólaló hangnak. De Mo­zart muzsikája nemcsak eze­ket az elemeket használta fel. Bátorsággal nyúl a népi­es énekjátékhoz. Hatásaival liére. E. T. A. Hoffman a felvilágosult elme kap ott- veníti fel alakját, maid előszeretettel foglalkozik ve­le. Dumast. Byront. Puskint emlegethetjük, majd a mo­dem irodalomban is feltű­nik: Baudelaire. Mérimée. Maupassant és Shaw munkái­ban bukkan fel ez a figura. A legmaradandóbb sikert mé­gis az ooeraszinpadon érte el. Mozart halhatalan muzsi- káia arról a diadalmas élet- e*<-~ szemléletről dalol, amely be­hont műveiben. a forrada- őbb lom századának néhány fi­lozófiai. vagy politikai eszmé­je. Don Juan alakját Tirso de Molina spanyol költő és drá­maíró kéltette életre, a tizen­ötödik században, az úgyne­vezett sevillai krónikában A dráma meghódította a vilá­got. márcsak azért is mert a spanyol világhódítás ide­ién született, s az akkori spa­nyol kalandorok, az opera címadó figurájához hasonló­an. minden vitás kérdésüket karddal, tőrrel döntötték el. A tizenhetedik-tizennyolcadik század ezt a már ismert, erő-' szakos, durva figurát Ismét magáénak vallia. szalonké­pessé mosdatja, főúri kör­nyezetbe helyezi, A gátlásta­lanság. a durva erőszak, a romlás árnyal fokozzák Don Juan leltemét, aki nem Isme- ellentmondást, s ezzel tovább sodorja önmagát a bekövet­kező vég felé. A témával a színpadi iro­dalom legkülönbözőbb műfa­jaiban találkozhatunk. Mó­káz zengte a tizennyolcadik szá­a romantika is nagy második felét. Mozart 4 NÓGRAD - 1969. december 3., szerda Jelenet az opera első felvonásából Fuws Koppány György zenéje színes palettát tár elénk, amely mögött már fel­tűnnek a pusztulás legyei is. Kertész Gyula rendezése, a klasszikusokból indul ki. Mértéktartó, de nem vissza- foitott, a zenében felcsendü­lő motívumok határozzák meg a színpadi cselekvés mi­lyenségét, A rendező sallang­mentességre törekedett és siker koronázza elképzelése­it. Az opera minden beállí­tása a lényegre törekszik. Don Juan menthetetlen pusz­tulására. Donna Anna. Don. Ottavio és Donna Elvira mes­teri hármasa a klasszikus háromszögelmélet szerint kö­veti nvomon a bukásié a fő­szereplő figuráiét A kórus megfelelő egyensúllyal veszi ki részét az ope-ából. s ez­zel a főszereplők ielleme- maradéktalanul domborod­hat ki. Az opera címszerepét Berczelly István szólaltatta meg. Az irodalom > egyik leg- hálásabb barltonszerepe nagy állóképességet, csalhatatlan zenei intelligenciát követel meg előadójától. A szerepből adódó féktelenség és halált megvető bátorság, amelvet a gátlástalanság és a durva erőszak eevre jobban hatal­mába kerít kiváló színészi előadókénességet is követel. Berczelly játéka maradékta­lanul megfelelt minden kö­vetelménynek. izzó szenve- délvessége csak a második felvonásban felvillanó kén- füsfben tűnt el — Don Juan halálában, A Pezsgő-ária prestola és n második felvo­nás vacsoraielenete emlé­kezetes marad. Könnyelmű életvidámság és a megdöb­benés ellentéte ez a két je­lenet. Berczelly óéiváia ed­digi legnagyobb alakítás: t nyújtotta ebben a szerepben. Don Juan szolgáiénak. Le­porellónak az alakiát Tréftó? Györav Liszt-díias kelteti - életre. Életvidám iátéka. hal­latlan biztonsága, hangiának fénye rokonszenvessé tette Basszus szólama élt a‘ szín­padon. megtestesítőre volt a jámborságnak és az opera fináléjában az ellentmon­dásnak. Kőváry Anikó Donna Elvi­ra alakiát hallatlan bizton­ságsai és drámaisággal for­málta meg. Marsay Mayáit Liszt-dijas, Donna Anna fáj­dalmas szerepében kiváló alakítást nyújtott. Visszafo­gottsága, az atyja halála mi­att bekövetkezett fájdalma mértéktartó és egvben drá­mai volt Zerlina bájos fi­guráiét Pallos Gyönirui ala­kította. kellő súllval és élet- vidámsággal. Don Ottavio szerepében Karnavsz József mutatkozott be. Első felvo­násbeli bátortalansága felol­dódott a második részbett. hiánytalan alakítást nyújtott, Gíízsó János Masotto szere­pükön a szerelmesét féltő fia­talt. formálta meg, sikerrel. A MÁV Filharmonikusok zenekarát Rubány\ Vilmos ér­demes művész vezényelte. Lénvegretörő vitalitása ne­véhez méltó előadást produ­kált. Ctdnvi ÁrrtM Jászsi-dí- jas díszlete hatásos és ki fe ­lező volt. M. z%

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom