Nógrád. 1969. november (25. évfolyam. 254-278. szám)

1969-11-15 / 265. szám

I Grecsko marsait Kubában Grecsko marsall, szovjet honvédelmi miniszter folytat­ót hivatalos baráti látogatását ubában. Csütörtökön kísére- : -".'el együtt koszorút helyezett el Jósé Marty szabadsághős zebránál, majd látogatást tett Haul Castronál, a kubai forra­dalmi fegyveres erők minisz­terénél és megbeszélést folyta­tott vele. Ezt követően látoga­tást tettek két kubai katonais­kolában és tanulmányozta, ho­gyan folyik a kubai forradalmi fegyveres erők tisztjeinek ki­képzése. A két miniszter láto­gatást tett egy repülőalakulat­nál is. Keresik a gép roncsát Az Egyesült Államok ró­mai nagykövetsége csütörtö­kön este közleményt adott ki arról a repülőgépről, amely hétfőn zuhant le a Palermói, öbölben. A közlemény sze­rint a szóbanforgó repülőgép az amerikai haditengerészet A—7 típusú Corsair gépe volt. amelynek támaszpontja a Saratoga repülőgépanyaha- jó. A szerencsétlenül járt re­pülőgép a római amerikai nagykövetség szerint nemzete közi vizeken zuhant le, sem­miféle fegyverzet nem volt rajta, s egyetlen utasa a pi­lóta volt, aki a szerencsét­lenség következtében ször­nyethalt. Az amerikai hadi­tengerészet kutató egységei­nek nem sikerült sem a gép roncsait, sem a pilóta holt­testét megtalálni. Halálra ítélték Kolelát A brazzaville-i rögtönítélő bíróság 14 személyt halálra, többeket súlyos fegyházbün­tetésre ítélt abban a perben, amelyet a múlt pénteken le­leplezett államcsíny kísérlet résztvevőinek ügyében tar­tott. A bíróság négy vádlott­ra, jelenlétében, tízre pedig távollétében mondta ki a ha­lálos ítéletet. A halálra ítéltek között van Bemard Kolela, az összeesküvés állítólagos vezére is. aki külügyi főtiszt­viselő volt az első kongói ál­lamfő. Fulbert Youlou abbé elnöksége ideién, öt vádlot­tat 20—20, kilencet 15—15, ötöt 8—8. hármat pedig egyen­ként 3 évi börtönnel sújtot­tak. Két fiatalkorú vádlott — az eevik Kolela fia — ja­vítóintézetbe kerül. Brandt interjúja Willy Brandt kancellár pénteken interjút adott a pártja kiadásában megjelenő Parlamentarisch—Politischer Pressedienstnek. A többi kö­zött néhány külpolitikai jel­legű kérdésre is válaszolt. Az európai biztonsági kon­ferenciáról szólva kijelentet­te: „Nem gombolkozunk be. Csak óvatosak vagyunk. Egyébként abból indulunk ki. mint a legtöbb állam keleten es nyugaton, ho-gy az Egye síit Államok és Kanada is •szt vesz ezen az értekezle- ■n. Célunk, hogy minden el képzelhető módon, beleértve •>gv ilyen konferenciát is ibb kapcsolatok létesítését érhessük el Kelet- és Nyugat- iurópa között és ezzel a két Németország között is. Azzal a szándékunkkal, hogy hama­rosan konkrét politikai esz- ’ '--cserét folvtassunk a Szov- stuníóval és Lengyelország­gal. egyben hozzájárulunk egy európai konferencia előkészí­téséhez, amelyen szerepet ját­szik majd egy átfogó egyez­mény kérdése is az erőszak­ról való lemondásról. Azt is -érnél iük. hogy Kelet-Berlin :s kész lesz ilyen eszmecse- "éré.” \rr HHkmtfatáss Jelentős napja Az Apollo—12 személyzete a kilövőhelyen (balról jobbra): Charles Conrad (parancs­nok), Richard F. Gordon és Alan L. Beam űrhajósok (Folytatás az 1. oldalról) vajon nem érkezett-e el az ideje annak, hogy a sajtó képviselője helyet foglaljon az űrhajón — mindössze go- lyóstollal felszerelve. Tyitov kiemelte, hogy annak az idő­szaknak küszöbén állunk, amikor az űrhajó fedélzeté­ről az újság, és televizióri- portokat igazi szakembernek, újságírónak kell írnia, közve­títenie. A következő kérdések az Egyesült Államokból vissza­tért Beregoiiojfioz és Feok- tyisztovhoz szóltak. Berego- voj amerikai élményeiről be­számolva hangsúlyozta, hogy az ottani űrhajósokkal, akik útján elkísérték, nagyon ha-, mar megtalálta a közös nyel­vet. Feoktyisztov elmondotta, az Egyesült Államok és a Szovjetunió kozmikus kutatási programja közös vonásokat mutat. Mind az Egyesült Ál­lamokban. mind a Szovjet­unióban jelentős figyelmet for­dítanak azi emberrel végzett űrkísérletekre is. Ugyanakkor a szovjet kozmonauta rámu­tatott arra. hogy szovjet rész­ről a hangsúlyt az emberrel végzett orbitális repülésekre helyezik, mivel úgy vélik, hogy ez nyújtja a legkedve­zőbb távlatokat az orbitális űrállomások kialakítása felé. Befejezésül Volinov Prágá­ból telefonon számolt be ar­ról, hogy milyen lelkesedést keltett Csehszlovákiában az Interkozmosz—1-nek, a „ba­rátság szputnyikjának” fel bo­csátása. A Hold felé halad A fékezőrakéták rövid üze­meltetése módosította a fel­bocsátás után egy ideig Föld körüli „parkolópályán” kerin­gő Apollo—12 pályáját és az űrhajó magyar idő szerint húsz óra 9 «erekor, sebessé­gét felgyorsítva elindult a Hold felé. Az űrhajó tényle­ges holdutazása ettől az Idő­ponttól kezdődött. Az űrbe- rendezós sebessége a továb­biakban eléri a 38 968 kilo­métert óránként. Az Izvesztyija és a Nye- gyelja péntek este megjelent száma részletes beszámolót közöl az Apollo—12 „űrme­netrendjéről”, s tájékoztatja az erdekjódő szovjet közvé- leménytí- á' rajt - előtti .órákról. Az Izvesztyija „A cél: a Hold” című információs anyaga be­fejezésül hangsúlyozta: a szovjet emberek eredményes repülést és sikeres visszaté­rést kívánnak az Apollo—12 amerikai űrhajó bátor sze­mélyzetének. Holdra-ssállás: november 19-én Az Amerikai Űrhajózási Hi­vatal közlése szerint sikerült az utolsó percben elhárítani az Apollo—12 űrhajó pénteki rajtját fenyegető hibáit. A technikusok kicserélték az űrkabin kiszolgáló egységének lyukas hidrogéntartályát és az új tartály megfelelőnek bizonyult. Az Apollo—12 kabinjában Charles Conrad, Alan Bean és Richard Gordon űrhajó­sokkal, a második holdexpe­díció résztvevőivel, pénteken, közép-európai idő szerint 17.22 órakor rajtolt a Cape Kennedy-ben levő kilövőál­lásból. Ha minden a tervnek megfelelően megy végbe, Conrad és Bean november 19-én száll le a Hold felszí­nére a Viharok-tengerének térségében. A két űrhajós több mint 30 órát szándéko­zik az égitesten tölteni, több tudományos műszert helyez el és néhány kísérletet végez. Ha a leszállás a megadott körzetben történik, az űrha­jósok megkeresik a Sur­veyor—3 űrállomás holdra- szállt részét is. Az űrutazás során több­ízben kerül sor tv-közvetítés- re, s ezúttal először terveznek színes tv-adást a Hold felszínéről. Az Apollo—12 utasai a terv szerint november 24-én száll­nak le űrkabinjukkal a ^Csendes-óceánra­Indulás előtt sajtóértekeslet Kennedy-fokon * pénteken, magyar idő szerint reggel fél kilenc előtt megkezdték a Saturnus—5 rakéta üzem­anyagtartályainak feltöltésát. Az űrkísérlet vezetői csü­törtökön este tartották meg utolsó sajtóértekezletüket a kísérlet előtt. Bejelentették, hogy további másfél órával bővítették azt a tűrési határt, amelyen belül az Apollo—12 még pénteken felbocsátható A kezdő időpont változatla­nul 17.22 óra. I A saitóértekezleten beszá­moltak az űrhajósok egész­ségi állapotáról és ismertet­NOGRAD - 1969. november 15., szombat lék a felbocsátás időpontjára kapott meteorológiai előre­jelzést. Conrad. Bean és Gordon re.- mek kondícióban, nagyszerű formában van. egészségi ál­lapotuk kiváló. A három űr­hajós egyébként csütörtökön T—38 sugárhajtású gépekkel svakorlórepülést, hajtott vég­re. alakzatban repültek el az űrrepülőtér felett. Este a há­rom űrpilótát korán aludni küldték, tekintettel a pénte­ki „erős” napra. Chester Lee. az űrkísérlet egyik irányítója a csütörtö­ki sajtóértekezleten közölte, hogy az időjárás valamivel rosszabb, mint ahogy sze­rették volna. Kennedy-fok­nál zuhog az eső és ködös az ég de arra számítanak hogy az indítás időpontjáig kitisz­tul a láthatár. Washingtonban bejelentet­ték, hogy Nixon elnök és fe­lesége élőben, a helyszín­ről fogja megtekinteni a nem mindennapi eseményt. Jelen lesz Agnew alelnök is. Részletes jelentés A floridai. Kenn-edy-fokról pénteken magyar idő szerint 17 óra 22 perckor szakadó esőben fellőtték az Apallo—12 amerikai ' űrhajót, a második amerikai hold expedíció tagjaival. Charles Conrad és Alan Bean, az űr­expedíció parancsnoka és holdkpmp pilótája, a tervek szerint november 19-én száll le a Holdra, a Viharok-óce ónja térségében, harmadik társuk, Richard Gordon pedig az űrkabinnal holdkerülő pályán várja' meg társait. .Az Apollo—12 sok szem­pontból megismétli az első holdexpedíció kísérleteit, — más vonatkozásokban viszont eltérő. Az űrhajó más pályán közelíti meg a Holdat. A Holdra szálló expedíció tag­jai pedig jelentősen nagyobb időt — 22 óra helyett 31 és fél órát — töltenek az égitesten. Ennek következtében az Apollo—12 utasai mintegy két nappal többet töltenek a vi lágűrben, mint elődeik Armstrong, Aldrin és Collins. Az űrhajósok megkísérlik, hogy pontosan a megadott körzetben érjék el a Holdat Ha ez sikerül, megkereshetik a Surveyor amerikai automa­ta űrállomás holdraszállt ré­széit, amely 1966-ban eresz­kedett le az égitestre, és an­nak egyes felszerelését visz- szahozatják a Földre. Kibő­vült a magukkal vitt tudomá­nyos műszerek listája is. Conrad és Bean csaknem 800 méterre tá­volodik majd el az űr­kabintól a két, egyenként három és fél órás űrsé­ta során, nagyobb mennyiségű kőzetet gyűjt be és színes tv-közve- títóst szándékozik adni a Holdról. Mindhárom űrhajós a hadi­tengerészeti légierő volt piló­tája. Bean újonc az űrutazá­sokban, Conrad és Gordon azonban az amerikai program veteránja és korábban együtt is hajtottak végre űrrepü­lést. Az űrhajó indulását az utolsó pilla­natokban kétségessé tet­te a vihar, » j amely átvonult Kennedy-fok felett. Mintegy félmillió né ző tekintette meg az űrhajó indulását. A nézők között volt Nixon- elnök is. Tizenegy perccel felbocsá­tása után az Apollo—12 űr­hajó Föld körüli pályára tért A pálya csaknem kör alakú. Az Apollo—12 leszállásának tervezett ideje november 24. A «»rojt* Még emlékezetes annak a Pariiénak és megdöb­benésnek a hulláma, amelyet Nixon közelin,iltban el­hangzott, cinikus, gyűlölködő kijelentése világszerte ! kiváltott: az amerikai kormány nem hagyja magái I befolyásolni a vietnami kérdés békés rendezését kö­vetelő tüntetésektől és tömegmozgalmaktól. Válaszul ma, november 15-én. minden eddiginél nagyobb nem­zetközi méretű választ kap a Fehér Ház: a stockhol­mi Vietnam-konferencia felhívására valamennyi kon­tinensen megrendezik a világ szolidaritás napját Vi­etnamért. A szolidaritás napján hatalmas erővel fejeződik ki a földkerekség bekeszerefő népeinek az a követe­lése, hogy az Egyesült Államok szüntesse meg ha­ladéktalanul és feltétel nélkül "/.! a bűnös h'1 amelyet a nemzetközi kapcsolatok és a jog minden normájának sárbatiprásával évek óta Tolytat a viet­nami nép ellen. Távozzék Vietnamból csatlósaival együtt, mert jelenléte a vietnami nép alapvető nem- j zeli jogainak, függetlenségének, területi szuverenitá- | kának szüntelen megsértését jelenti, s ha annyi bűn elkövetése után egyáltalán lehetséges jóvátétel, akkor annak első lépése az agresszió azonnali megszünteté­se kell, hogy legyen. Ezt követelik a mai napon felvonuló tömegei. Amerikában éppen úgy, mint a világ más országai­ban. S ezt a követelést talán éppen az Egyesült Álla­mokban. azon a demonstráción fejezik ki a legráma- ibb erővel, amelyben negyvenezer békeharcos negy­venezer olyan amerikai katonának a nevével vonul fel, aki Vietnamban vesztette életét. Az agresszió megszüntetését követeljük mi. a Magyar Népköztár­saság állampolgárai is, s e követelés jegyében ren­dezzük meg a szolidaritás napját Budapesten és az ország sok városában, falujában. Félreérthetetlenül fejezzük ki: a vietnami néppel vagyunk, minden tá­mogatást megadunk hősi harcához és elítéljük, meg­bélyegezzük az amerikai agressziót. (k s) Összeült a LEMP KB plénuma Varsóban pénteken össze- születése 100. évfordulójának ült a Lengyel Egyesült Mun- lengyelországi megünneplésé­káspárt Központi Bizottságá- ről nak plénuma. A bővített, tél- A politikai bizottságnak az jes ülés Wladyslaw Gomul- első njinjrendi pont témájá- kának. a Központi Bizottság ról szóló beszámolóját és a első titkárának javaslatára határozattervezeteket írásban egyhangúlag elfogadta a plé- terjesztették az ülés résztve- num következő napirendjét: vői elé. A vitaindító beszá­, mólót Jan Kaczmarek. az 1. A tudományos kutata- Országos Tudományos és Mű­sok hatékonyságának nőve- szaki Bizottság elnöke- tartot- lése és a műszaki-szervezési ta meg. Az első napi vitá- feilesztés a népgazdaságban; ban tíz felszólalás hangzott 2. határozat V. I. Lenin el. Merevebben Bonn-nái is Stewart meglepő kijelentései a sajtókonferencián Michael Stewart brit kül- egy békeszerződés keretében ügyminiszter, aki pénteken tudja elképzelni, s hozzáfűz- Bonnbao tárgyalásokat foly- te: a végleges rendezésnél tatott Scheel nyugatnémet „fontos szerepe lenne az érin. külügyminiszterrel. majd tett lakosság akaratának.” Ez Brandt kancellárral, sailóér- az utóbbi megjegyzés, vala- tekezleten közölte, hogy tár- mint egy másik kijelentés, gyalásai két témára szorít- mely szerint nem szeretné, koztak: 1. Nyugat-Európa hk a keleti politikát illetően gazdasági és politikai in- ..félreértések keletkeznének” tegrációjára 2. a Kelet—Nyu- London és Bonn között, arra gáti viszony kérdéseire. Kőnk- mutat, hogy a jelenlegi brit rétan csak az Odera—-Neisse kormány álláspontja bizonyos határ kérdéséről nyilatkozott tekintetben merevebb a Stewart, s azt mondotta, a bonni kormányénál is. végleges megoldást csak egv Stewart pénteken délután általános rendezés részeként, visszautazott Londonba. Elfoglalták az atomiizemet Franciaország első nukleáris ezzel tiltakoznak az önkényes telepét, a Provence vidékén le- elbocsátások miatt, melyek te­vő marcoule-i atomközpontot vább folytatódtak a központ csütörtökön elfoglalták a köz- dolgozóinak november 6-i fi- pont dolgozói — jelenti az gyelmzetető sztrájkja ellenére. AFP. az üzemi alkalmazottak Az akcióban mintegy 1500 közös szakszervezeti köziemé- munkás, a személyzet 80 száza- nyét idézve. Az üzemfoglalók léka vesz részt. Hazautazott az NDK Belügyminisztériumának küldöttsége Friedrich Dickel vezérezredes, a Német Demokratiki Köztársaság belügyminisztere és kísérete Benkei András bel­ügyminiszter meghívására többnapos hivatalos látogatást tett Magyarországon. A szívélyes, elvtársi, baráti légkörben foly tatott tárgyalások során megvitatták a két minisztérium együttműködésének további lehetőségeit. A küldöttség veze­tőjét a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága és a kormány nevében fogadta Fehér Lajos, az MSZMP Po­litikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnökhelyette­se. A Német Demokratikus Köztársaság Belügyminisztériu mának küldöttsége pénteken délután elutazott Budapestről Búcsúztatásukra a Ferihegyi repülőtéren megjelent Benkei András belügyminiszter, Borbándi János, az MSZMP Köz­ponti Bizottsága osztályvezetője, a Belügyminisztérium és a Külügyminisztérium több vezető tisztségviselője, a Német I Demokratikus Köztársaság budapesti nagykövete, dr. Herben 1 Plaschke.

Next

/
Oldalképek
Tartalom