Nógrád. 1969. november (25. évfolyam. 254-278. szám)
1969-11-13 / 263. szám
Ismét leszavazták Kína El\SZ-ta«ságát Svéd segély I TitkOS a VDK-nak Torsten Nilsson, svéd külügyminiszter kedden Uppsa- iában bejelentette: Svédország a tervezett 200 millió korona helyett 225 millió koronás gazdasági segélyt készül pyúj- táni a VDK-nak. (75 milliót ajándék, a többit hitel formá- jában). A hároméves segélyakciót 1970. július 1-én kezdik meg. Semlegessége nem gátolhatja meg Svédországot abban — jelentette ki Nilsson —, hogy segélyben részesítse a konfliktusok sújtotta orszásokpj;. A külügyminiszter hozzáfűzte. hogy a segéllyel kapcsolatos törvényjavaslatot januárban terjesztik a parlament elé. (MTI) Az ENSZ-közgyülés ez alkalommal húsz év alatt 19-edszer vitatta meg a Kínai Népköztársaság tagfelvételének kérdését. A közgyűlés résztvevői közül 48 ország képviselői a felvétel mellett, 56 küldöttség ellene foglalt .állást, 21 pedig tartózkodott a szavazástól. A képen: az elnökségi asztal, mögötte a két elektromos szavazótábla egyike. Az emelvényen balról jobbra U Thant főtitkár, Angle Brooks libériái küldött, a közgyűlés jelenlegi elnöke és Sztavropoulosz helyettes főtitkár Pál beszéde szag összefogása a béke biztosítása érdekében. S erre az összefogásra a már említettek mellett még valami biztosítja az alapot. Az, hogy a hatalmas és ősi India, s a kicsi, és India történelméhez képest körű fiatal Magyarország abban is de hasonlít egymáshoz, hogy (Folytatás az 1. oldalról) szélyeket magában hordozó háborús tűzfészek. Közöttük az Egyesült Államok leplezetlen vietnami agressziója és intervenciója váltja ki a legélesebb, legszélesebb tiltakozást világszerte, ________ _____, e gyre inkább az Egyesült Ál- India két éve ünnepelte füg- laimokban is. Véleményünk getlensége megszerzésének 20. szerint az Egyesült Államok- évfordulóját, Magyarország nakfel kell hagyni agresszió- pedig jövőre készül megünne- jával, ki kell vonnia csapata- pelni felszabadulásának, igazi .it Dél-Vietnam földjéről, s a függetlensége megszerzésének vietnami népnek, amely oly negyedszázados évfordulóját. hősiesen harcol szabadságáért Csaknem egyidőben nyílt meg a világ legierősebb imperia- az út mindkét ország előtt, lista hatalma ellen, magának hogy nehézségek közepette, de kell döntenie sorsáról. a maga elképzelése szerint, A mai nem könnyű, fe- népe jobb jövőjének biztosíszúltségekkel, háborús veszéllyel terhes, de reményeket is ígérő nemzetközi helyzetben, úgy érzem, igen fontos minden békeszerető ortása érdekében építse új életét — mondotta Losohczi Pál, az indiai nép boldogulására, népeink barátságára ürítve poharát. (MTI) Megkezdődtek a tárgyalások Szerdán délelőtt megkezdődtek Üj-Delhiben a hivatalos tárgyalások Indira Gandhi miniszterelnök-asszony és Lo- sonczi Pál, a Magyar Népköz- társaság Elnöki Tanácsának elnöke között. A megbeszélésen mindkét fél • hangsúlyozta a két ország közötti gazdasági és kereskedelmi kapcsolatok fejlesztésének szükségességét. Az első megbeszélésen elsősorban a két ország kapcsolatait érintették. A megbeszélések csütörtökön folytatódnak. Szerdán délután Delhi régi városrészében, a Vörös erődben nagygyűlést rendeztek a magyar küldöttség tiszteletére. Szomália a fejlődés útján Mohamed Sziad, a Szomáliái Legfelsőbb Forradalmi Tanács elnöke a TASZSZ tudósítójának adott interjújában kijelentette, hogy Szomália új kormánya— felmérvén a tervgazdálkodás jelentőségét — konkrét intézkedéseket szándékozik tenni az ország gazdasági fejlesztése érdekében. Az interjú további részében Mohamed Sziad megállapította, hogy az Afriai Egy- sógsaervezet, mint nemzetközi szervezet, fontos szerepet játszhat a ruSnzetközi, különösen az afrikai problémák megoldásában. „A Szovjetunió és Szomália együttműködése — hangsúlyozta befejezésül Mohamed Sziad — rendkívül eredményes, és bizonyos vagyok abban, hogy a népeink közti baráti kapcsolatok továbbra is fejlődnek”. (MTI) Incidensek Nápolyban Hét sebesült — egyikük ál-' lápote súlyos — tizenhét letartóztatott újfasiszta, köztük Massimo Abattangelo városi tanácsos, harmincnyolc előállított; ez az első mérlege a kedden este Nápolyban kitört incidenseknek, amelyek során újfasiszták csoportja megtámadta a diákoknak a rendőrség által engedélyezett antifasiszta gyűlését. Röviddel az incidens után a rendőrség házkutatást tartott az újfasiszták egyik pártházában és ott számos revolvert, valamint közelharc lefolytatására alkalmas eszközöket talált. (MTI) FCJLBRIGHT szenátor nemrég kijelentette, az Egyesült Államok laoszi, úgynevezett ,^tíilko® hadserege” évente százötvenmillió dollárba kerül. A szenátor, aki egyben a külügyi bizottság elhöke, "mélységes aggodalmát fejezte ki az amerikai titkos szolgálat működése miatt az Egyesült Államok.által is semlegesnek nyilvánított ország területén. Leszögezte továbbá, hogy magát a szenátust csak ritkán informálják a laoszi akciókról, holott a térség — épp az említett okoknál fogva — második Vietnammá válhatott. Az újabb fejleményekről ő maga is csak időnként, újságírók megjegyzései alapján értesül. Laoszban a közelmúltban fokozódott a baloldali erők tevékenysége. Válaszként — a jobboldali katonai klikk utasítására — a felszabadított területekre bombaeső hullott,, a gyalogsági erők pedig összpontosított támadásba kezdtek. Egyes amerikai lapok megírták, hogy a szeptemberi akció áz amerikai katonai tanácsadók ötlete volt, arra a pecsétet augusztus végén Vang Pao, a CÍA által támogatott laoszi tábornok főhadiszállásán nyomták rá. Más amerikai lapok már enyhíteni igyekezték a dolgon, és arról cikkeztek, hogy a szeptemberi támadás célja mindössze a VDK határához közeleső, úgynevezett Ho Si Minh-ösvény elvágása volt. Persze ennél lényegesen többről vaji szó: az Egyesült Államok már jó néhány esztendője jelen van Laoszban, az országot Laoszban Thaiföld mellett egyik legfontosabb giai pontnak tekintik a Vietnam elleni agressziójukhoz. Tulajdonképpen a „vietnami recept” szerint jártak el: először jelentek meg a katonai tanácsadók, őket a harci eszközök egyre fokozódó szállítása követte, végül eljutottak odáig, hogy az amerikai haderők Laoszban már évente 150 millió dollárba kerülnek. Figyelemre méltó az is, hogy a jobboldali laoszi kormány miniszterelnöke nemrég Washingtonban a „titkos háború” erőteljesebb folytatásáról tárgyalt Nixon- elnökkel. Fegyvereket és repülőgépeket kért hadseregének, szorgalmazta, hogy az amerikai légierő nyújtson az eddiginél ís nagyobb támogatást csapatainak. Márpedig amerikai lapok ismerték be, hogy a Laosz felszabadított területei ellen végrehajtott amerikai légitámadások ma már felülmúlják a Vietnami Demokratikus Köztársaság ellen 1968-ban folytatott légiiháború méreteit. A LAOSZI helyzet alakulása abban js hasonlóságot mutat a vietnami helyzetképpel, hogy bár egyre több amerikai katonai egységet „szerepeltetnek” az országban, az eszkaláció eredményt Laoszban éppúgy nem hoz, mint Vietnamban. A Fehér Házban és a 'Pentagonban — ugyanúgy, mint Vietnam vonatkozásában— hiányzik a készség a helyzet józan felmérésére. Sümegi Endre Az SZKP KB határozata A Pravda szerdai száma A taggyűlések lebonyolítá- ellenőrző tevékenység követ- közii az SZKP Központi Bi- sánál nem eléggé veszik te- keztében a gazdasági és poli- •zottságának határozatát , a kintetbe a párttagok és tag- tikal munkában a hiányossá- jaroszlavli városi pártszerve- jelöltek megnövekedett politi- gok csak lassan szűnnek meg. zet párttaggyűléseiről. A hatá- kai érettségét, általános mű- az SZKP Központi Blzottsá- rozat bevezetőül megállapítja, veltségi, valamint kulturális- gának határozata nyomatéko- hogy a jaroszlavli városi párt- műszaki színvonalát, igényeit. san hangsúlyozza a párttag- bizottság, a kerületi pártbi- Sok esetben a taggyűléseket gyűlések gondos előkészítésé- zottságok és pártalapszerveze- rosszul készítik elő, sebtiben nek szükségességét, valamint tek, az SZKP KKIII. kong- folytatják le. Egyes vezetők azt, hogy a pártgyűléseker resszusa határozatait szem ahelyett, hogy a taggyűléseken biztosítani kell a kritika és az előtt tartva meghatározott elvtársi tanácskozást tartaná- önkritika széles körű kibonta- munkát végeztek a párttag- nak a kommunistákkal, a koztatását, az aktivitás nö- gyülésen, mint a kollektív ve- gyűléseket kényelmes fórum- vekedését,’ a problematikus zetés szervei és a kommunis- nak tekintik, a felülről való kérdések megvitatását. Valuták politikai nevelése iskolái bírálatra és a soron következő mennyi pártszervezetben olyan szerepének növelésére’. utasítások kiadására. légkört kell teremteni, hogy a A továbbiakban az SZKP A beszámolókban és felszó- bátRM1 Mtár-já;k Központi Bizottsága rámutat nem mindig alkal. a hibákat es az a meggyozoarra, hogy a jaroszlavli va- mazzák az elvszerű nártos hí- des hassa at oket’ h°gy az elv" rosi pártszervezet taggyűléséi- rálatot A bírálat és^nbírálat szerű bíráJat> a tárgyszerű ja- nek előkészítésében és lefoly- fekezl hogy a párú £ szándékkal tartatásában súlyos hiányosságok hí +ts^ k ’ Jz- z. . koznak, támogatásban részé mutatkoznak Nem egyszer SSÄkgytoTS«! SSZ Gyökeresen kel! megsértik a taggyűlések ősz- Uk figyelmesen a kommunis_ ták észrevételeit és javaslatait. Egyes vezetők beteges túlérzékenységgel reagálnák a bírálatra. javítani a hozott határozatok -végrehajtásával kapcsolatos szervezői és ellenőrző munkát A jaroszlavli városi párfcbi- .zottság 1970. augusztus elsejéig köteles az SZKP Központi Súlyos fogyatékosság, hogy ® Bizottsága előtt számot adni taggyűléseken elfogadott ha- arról, hogyan szüntette meg a velele alacsony szintű. A párt- tározatok gyakran nem kőnk- központi bizottság határozatába ^gyűléseken gyakran kis- rétek, deklaratív jellegűek. A ban idézett hiányosságokat é- jelentőségű, egyoldalú kérdé- határozatok megvalósításával hogyan valósítja meg a hatáseket vitatnak meg a folyó kapcsolatos gyenge szervező és rozat útmutatásait. (MTI) termelési tevékenység alapszehívására áz SZKP alapszabályzatában előírt határidőt. Egész sor esetben a taggyűlések formálisak, nincsenek kellő hatással a pártszervezet életére és ügyeire. Sok tag- syűlésen a kommunisták részjan. Kevés eszmei-elméleti kérdés kerül szőnyegre. Egész sor pártszervezetben a taggyűlések nem eléggé járulnak hozzá a kommunisták élen járó szerepének növeléséhez. Helsinkiben — hétfőn Szovjet—amerik ai eszmecsere A nyugati hírügynökségek részletesen ismertetik a finn kormány szóvivőjének szerda délutáni nyilatkozatát. A kormányszóvivő a nemzetközi sajtó képviselői számára rendezett fogadáson kormánya nevében hivatalosan közölte, hogy a stratégiai fegyverkezési hajsza korlátozását célzó szovjet—amerikai előzetes tárgyalások jövő hétfőn kezdődnek a finn fővárosban. A tárgyalások ünnepélyes nyitóülését a finn kormány fogadási palotájában tartják. Ezt követően a két küldöttség — amelynek tagjai egyébként valószínűleg szombaton érkeznek meg Helsinkibe —, a szovjet, illetve az amerikai nagykövetségen felváltva tart majd megbeszéléseket. Az ;-l?’ tárgyalási színhelyet csak később határozzák meg. Indira Gandhit kizárták pártjából Országos tiltakozón várható Indira Gandhi nök-asszonyt miniszterei- gyelmezetlenséget a komgresz- resszus Párt legfelső vezető- kormányzó szus pártban”. Elmarasztalták gégében kirobbant válság hul- kongresszus párt szerdán tar- azért is, hogy részt vett egy lámái tovább gyűrűznek. Po- tott vezetőségi ülésén kizárták rivális munkabizottság létre- litikai megfigyelők feltételezik, hozásában. hogy a párt parlamenti frakciójának csütörtökre összehí- A bizottság felhívta a kong- vott ülésén Indira Gandhi mi- resszus párt parlamenti frak- niszterelnök-asszony ismételten dóját, hogy válasszon új veze- felveti a bizalmi kérdést, tőt Indira Gandhi helyett. A pártfrakció csütörtökön ül ősz- A TASZSZ szerint az alsó- sze. A UPL-amerikai hírügy- házban (a népi kamarában) jenökség úgy véli, hogy a kizá- lenleg 283 képviselővel ren. .... ... .... ... , rás, a kongresszus párt ne- delkező parlamenti frakcióból találkozóit, tiltakozásul az el- hezen fenntartott egységének csupán hetvenen fordulnak elien, hogy Nidzsalmgappa part- szakadását okozhatjíT Ennek lene, a többiek őt támogatják. ° bizottságból továbbgyűrűz^ hatásaként Ezenkívül Indira Gandhi aszr>m tamoga- könnyen kormányválság lép- szony számíthat az Indiai hét fel több szövetségi állam- Kommunista Párt, a többi az ülés ban, ahol a kongresszus párt- baloldali és a függetlenek táa pártból. Mint az AP és az AFP rámutat, ez a döntés nem érinti közvetlenül Gandhi asszony miniszterelnöki tisztségét. , A háromórás ülésen nem vett részt a miniszterelnök és kilenc híve, akik az utóbbi időben bojkottálták a bizottság elnök kizáratta a Indira Gandhi három támoga tóját. A munkabizottság — 1969. no»»"'*'“* H. csütörtök után kiadott közleményben a nak csupán csekély többsége mogatására is. döntést Gandhi asszony „sú- van a helyi törvényhozásban, lyos fegyelmezetlenségével” ' Nyomban ezután, hogy az indokolta, továbbá azzal vá- Űj-Delhiben később bejelen- országban elterjedt Indira dolta, hogy „a pártfegyelem tették, hogy Indira Gandhi Gandhi saját pártjából történt sorozatos megsértésével — helyi idő szerint délután fo- kizárásának híre, rokonszenv- például Giri támogatásával a gadja rezidenciáján szűkebb tüntetések kezdődtek a négy párt hivatalos jelöltjével kabinetjének tagjait, és hét éve miniszterelnök politikusszemben az elnökválasztási állam kongresszus párti fő- asszony támogatására, s hama harcban ——, terjeszti a fe— miniszterét hogy megvitassa rosan országos meretű tiltakozni- az előállt helyzetet zásl hullám várható a mi1 velük az előállt helyzetet. niszterelnök-asszony ! Az Indiai Nemzeti Kon**- leivel szemben. (MTI) ellenfeM italt megjelenő hirdetések dijait Hétköznap Vasárnap 2. 3. 12,— Ft 24,— Ft Szövegoldali hirdetések hasáb mm-enként 2,50 Ft 4, Ft Kishirdetések hasáb mm-enként 3,— Ft 4,50 Ft Soros közlemények (közületi és egyéb üzleti) soronként 3. a) Soros közlemények (lakosságtól felvett) soronként 6,— Ft 12, Ft 1 Apróhirdetések (közületi és egyéb üzleti hirdetések) szavanként 2,— Ft 4,— Ft 1 a) Apróhirdetések (lakosságtól felvett) szavanként 1,— Ft 2,— Ft b) Apróhirdetések (lakosságtól felvett telek, ház, öröklakás, munkagép és gépjármű eladását, vagy vételét .szolgáló hirdetések) szavanként 2.— Ft 4,— Ft v lap belső oldalain, szövegoldalon közölt keretes hirdetésekért 30% helyfelárat számítunk fel Amennyiben i kikötés meghatározott oldalra vagy meghatározott helyre szól, a helyfelár mértéke 50%. Jeligés hirdetések nyilván- tartásáért jeligénként 5,— ft nyilvántartási díjat számítunk fel.