Nógrád. 1969. november (25. évfolyam. 254-278. szám)
1969-11-12 / 262. szám
Közlemény a Nincs békés megoldás az arab ügyben Caúe*találko%ó Rakatban Az arab védelmi tanács hétfő délutáni ötórás záró- ülését követően Kairóban közös közleményt adtak ki, amelyben bejelentették, hogy az arab országok vezetői Marokkó fővárosában, Rabattban december 20 és 22-e között értekezletet tartanak. ‘ A közlemény leszögezte, hogy az arab védelmi tanács felismerte azoknak az erőfeszítéseknek a kudarcát, amelyek célja a közel-keleti válság békés megoldása volt és elismeri: az ilyen megoldás lehetősége zsákutcába Jutott, s ily módon nem lehetséges elérni a megszállt arab területek felszabadítását. A közlemény megállapítja, hogy a békés megoldás kudarcának oka az izraeli vezetők makacssága és az a pénzügyi, politikai és katonai segítség, amelyet az Egyesült Államok és más imperialista erők nyújtanak az agresszív izraeli államinak. Aiz arab védelmi tanács — hangoztatja a közlemény — elhatározta, hogy erősíti a Palesztinái forradalmat az arab nemzet teljes potenciáljának a mozgósításával. Széles körű politikai mozgósítás, valamint átfogó és teljes katonai felkészültség szükséges az Izraellel elkerülhetetlenül vívandó harchoz. A továbbiakban, a közlemény rámutat, hogy az arab védelmi tanács jóváhagyta a Palesztinái Felszabadítási Szervezet által előterjesztett valamennyi ajánlást és számos olyan, rendkívül titkos határozatot hozott, amelyeket a közös arab érdek szem előtt tartásával nem hozhatnak nyilvánosságra. Az arab országok sajnálattal fogadják az amerikai kormány magatartását, amellyel az amerikai állampolgárok számára lehetővé teszik, hogy állampolgárságuk megtartáséval szolgálatot teljesítsenek az izraeli hadseregben. Végül a közlemény beje- Lenti, hogy az arab védelmi tanács vnita után jóváhagyott egy emlékiratot, amely a megszállt arab területeken kifejtendő ellenállás erősítésével kapcsolatos feladatokat foglalta össze. A rabati csúcs értekeid ette! kapcsolatban még nem történt hivatalos állásfoglalás Algéria és Tunézia részéről. A tunéziai tájékoztatásügyi minisztérium szóvivője sem foglalt hivatalosan állást a rabati csúcstalálkozóval kapcsolatban, s mindössze annak leszögiezésére szorítkozott, hogy Tunézia 1965 óta egyetlen arab csúcstalálkozón sem vett részt. (MTI) GüisdeiH&ő§|i flccBpcífPoititKiiirilc Dél-Aassia c&rszaagcaiifcil Tö megtíltakoxá§ a háború ellen (Folytatás az 1. oldalról) A hatóságok hatalmas rendőri és katonai erőt mozgósítanak arra az esetre, ha a tüntetés részvevői nem hajlandók engedelmeskedni az utasításoknak. A mozgósítási bizottság több ízben leszögezte, hogy tüntetését mindvégig békés eszközökkel kívánja folytatni és saját rendfenntartó erőkkel is képes gondoskodni az esetleges rendzavarások, erőszakos cselekmények meg- gátlásáról. A hatóságok azonban ragaszkodnak saját elképzeléseikhez. Egyes békeharcosok szerint Mitchell igazságügy-miniszter szándékosa«. élezi ki a helyzetet és egyenesen provokatív magatartást tanúsít, hogy ezzel összeütközéseket robbantson ki és alkalmat kapjon a há- borúeilen.es mozgalom flzikai szétverésére. A kormányzat egyébként más módszerekkel is igyekszik szembeszállni a béke- mozgalmi csoportokkal. Azon túl, hogy hivatalos intézkedéseket tesznek a tüntetések megakadályozására, meg akarják szervezni a háborús pártot is. Hivatalos kormánytisztviselők, így a nemzeti gárda magas rangú tisztjei és a háborús veteránok kormánybizottságának vezetői ellenakciók szervezésére adtak ki felhívásokat és utasításokat, azzal az indokolással, hogy a háborús veteránok napjának megünneplését készítik elő. A hivatalos akciók ellenére az újabb nagyszabású há- borúellenes megmozdulásba máris százezrek kapcsolódtak be és előzetes becslések szerint a washingtoni tiltakozó nagygyűlésen szombaton legalább negyedmillió részvevőre lehet számítani. Bostonból, Chicagóból, New Yorkból, Atlantából és más városokból különvonaitok és külön autóbuszok hozzák a tüntetőket az amerikai fővárosba. A washingtoni menettel egyi dobén a nyugati partvidék békeharcosai San Franciscóban rendeznek hasonló felvonulást. (MTI) Kénves ügyek a Közös Piac előtt A Közös Piac miniszteri táriácsának brüsszeli értekezlete kedden a hatok pénz- és földművelésügyi minisztereinek ülésével folytatódott. Az ülésen élénk vita Várható, tekintettel a napirenden szereplő kényes kérdésekre. Így rendezni óhajtják a márikaf elértékelés hátrányos Egy űrhajós — Pénteken, magyar idő szerint 17.22 órakor indul el a Holdhoz vezető útjára az Apollo—12 amerikai űrhajó. Az útra kijelölt három amerikai űrhajós — Charles Conrad, Alan Bean és Richard Gordon — az utolsó előkészületeket teszi a nagy útra. A Travellers Insurance Company biztosítótársaság következményei által sújtott nyugatnémet parasztság helyzetét, továbbá szó lesz a közöspiaci országok mezőgazdasági problémáinak pénzügyi vonatkozásairól. Az ülésen több miniszter — köztük Schiller és Gus- card d’ Estaing — nem vett részt. (MTI) 50 ezer dollár hétfőn Houstonban bejelentette, hogy a három űrhajóst egyenként 50 000 dollárra biztosították. Az életbiztosítás attól a pillanattól kezdődik. amikor a három űrhajós belép az űrkabinba ás hatálya akkor ér véget, amikor a holdutazást követően az asztronauták távoznak a biztonsági karanténból. (MTI) Készültség Tokióban A tokiói rendőrfőkapitányság úgy határozott, hogy a „rend fenntartására” 25 000 rendőrt helyez készenlétbe a fővárosba és a tokiói Hane- da repülőtér környékén november 16-án és 17-én, amikor Szato miniszterelnök washingtoni tárgyalásokra utazik. A rendőrkapitányság megegyezett a hadügyminisztériummal, hogy szükség esetén igénybe vesz katonai egységeket is. ' Tokiói megfigyelők szerint a hatósági előkészületek arról tanúskodnak, hogy Japánban komoly elégedetlenség mutatkozik a vezető körök terveivel szemben és országszerte erősödik a november 19—21-i Szato—Nixon tárgya, lások ellen tiltakozó mozgalom. Losonczi Pálnak, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa elnökének dél-ázsiai utazása feltehetően tovább mélyíti azokat a kapcsolatokat, amelyek az utóbbi években az európai népi demokráciák és Ázsia számos országa között kialakult. Különösen a gazdasági kapcsolatok fejlesztése terén értünk el eredményeket. Az európai szocialista országok külkereskedelmi forgalma 1955 és 1966 között a térképen ábrázolt országokkal ötszörösére, ezen belül az export hat és félszeresére, az import pedig négyszeresére növekedett. A népi demokráciák jelentős beruházásokat is végeztek ezekben az országokban. Kedvezően alakultak a népi demokráciák és ezen belül Magyarország kapcsolatai a térség legnagyobb országával, Indiával is. Hazánk erőműveket, timföld-, alumíniumkohászati és egyéb üzemeket szerelt fel. Különösen nagy lehetőségeink vannak India mezőNumeiri elutazott Moszkvából Dzsafar Numeiri vezérőrnagy, a Szudáni Forradalmi Tanács elnöke, miniszterelnöki ■a fegyveres erők főpa- rahesnoka kedden elutazott Moszkvából. Ütőn hazafelé ellátogat még Volgográdba. Numeiri november 5-én érkezett a Szovjetunióba a Leg- felsőbb Tanács Elnöksége és a kormány meghívására. Királyi péozfigyfik Szegény királynő... Fülöp edinburghi herceg, II. Erzsébet angol királynő férje heves vitát indított el Angliában, amikor vasárnap egy amerikai televíziós sajtóértekezleten panaszkodott amiatt, hogy a királyi család „fizetését”, az úgynevezett civillistát 1952 éta nem emelték. Fülöp azt mondta, hogy esetleg kisebb épületbe kell majd költözniük a Buckingham-palotá- ból, le kell mondani a lovas- pólózás szenvedélyéről. S panaszkodott, hogy nemrég el kellett adniuk a királynő jachtját. A Buckingham-palota említése feltűnést keltett, ugyanis Angliában közismert, hogy ezt a palotát nem a királyi család, hanem a közmunkaügyi minisztérium tartja fenn. s például tavaly 985 000 fontot költött rá. Ami a jachtot illeti Fülöp „megfeledkezett” arról. hogy a királyi család csupán egy kisebb jachtot adott el. a Britannia nevű- hatalmas állami jachtot viszont — az adófizetők évi félmillió fontjából — továbbra is az állam tartja fenn Erzsébet számára. A civillista jelenleg évi 475 OOO font, ebből 60 OOO-ret a királynő személyes szükségleteire fordíthat, míg a többit jórészt a hat—hét palota személyzetének fizetésére költik. Mindezen felül Fülöp herceg 40 000 font évi fizetést leap, Károly trónörökösnek 100 000 font, Margit hercegnőnek pedig 15 000 font üti a markát A. királynő mesés magánvagyonának pontos nagyságát senki sem ismeri, a becslések 50—60 millióra teszik. Számos földbirtok jövedelme is a2 uralkodó vagyonát növeli és e jövedelmek 1952 óta körülbelül megháromszorozódtak. Baloldali körökben nagy felháborodást keltett Fülöp herceg panaszkodása. Michael Foot munkáspárti képviselő javasolta, hozzák nyilvánosságra a királyi család pénzügyi helyzetével összefüggő összes adatokat, amelyek jelenleg hétpecsétes titkot képeznek. William Hamilton skóciai munkáspárti képviselő kijelentette: „azt hiszem, Fülöp hercegnek nagyon vastag bőr van a képén, hogy éppen a mai helyzetben panaszkodik a királyi család szegénységére, és különösen a magáéra. Javasolnám neki, ha meg akarja oldani ezt a problémát, vasárnap este a televízió képernyőjén indítson gyűjtést, hogy adakozhassanak, akik akarnak. Jó magam nagyon sok kisfizetésű választót képviselek a parlamentben, s a nyugdíjasok és más kisfizetésűek nélkülözései láttán Fülöp hercek kijelentéseitől felfordul a gyomrom”— mondotta Hamilton. Megfigyelők szerint a Wil- son-kormány a választások utánra halasztja majd a „kérdés” megvizsgálását. Az Evening Standard felsorolja Erzsébet külföldi „szaktársainak” jövedelmét: egyedül a japán császár kap nagyobb fizetést, mint az ango1 uralkodó. A norvég király évi 140 000. a holland királynő 420 000. a svéd királyi család 280 00Ó. a görög király emig- rációban is 250 000 fontnak megfelelő évi civillistát élvez. (MTI) gazdaságának fejlesztésében és a távközlési hálózat kiépítésében. 1968-ban hazánk behozatala Indiából 326,1 millió devizaforint, kivitelünk pedig 175,4 millió devizaforint volt. Az 1962 óta rendszeresen megkötött kulturális, együttműködési egyezmények pedig kölcsönösen biztosítják a két ország számára a kapcsolatok elmélyítését. — TERRA — CSKP Ellenőrizni a döntéseket A Csehszlovák Kommunista Párt Központi Bizottságának Elnöksége hétfőn Gustáv Husák első titkár elnökletével ülést tartott. A résztvevők az állami ellenőrzés helyzetét vitatták meg. Az elnökség felszólítottá az ellenőrző szerveknél dolgozó párttagokat, hogy figyelmüket azokra az időszerű kérdésekre fordítsák, amelyek a lakosság ellátásával, az elfogadott döntések teljesítésének ellenőrzésével valamint a politikai, az állami és a gazdasági élet területén befolyást gyakorló tényezőkkel függenek össze. A Nova Mysl elméleti folyóirat főszerkesztőiévé az elnökség Ladislav Hrabovskit nevezte ki. Az elnökség ezenkívül megvitatott több. a belpolitikai és a nemzetközi helyzettel foglalkozó kérdést és 'á'ékoztatást (MTI) Harcok Jerrinél A DNFF fegyveres erői kedden a Saigontól északra elterülő térségekben öt ízben ütköztek meg az amerikai és csatlós csapatokkal. A leghevesebb csata a Jerri nevű tüzérségi támaszpontnál volt. a kambodzsai habártól délre. A szabadságharcosok először rakéta, és ak- natüzet zúdítottak -a támaszpontra. majd gyalogsági rohamot intéztek ellene. (MTI) Hőálló edény-, pohár- kiállítás és -vásár a Magyar, szovjet, francia, német., hőálló edényekből nagy választék. Ajánlatunk: i Moccakészlet, díszdobozban. 3 színben francia 192,— Ft Moccakészlet. díszdobozban, barna színben francia 132,— Ft 2Vj literes tál fedővel, szovjet 86,— Ft 'U literes tál fedővel, magyar 29.70 Ft, Keresse fel a korszerű eladási formára átszervezett ÁRUHÁZAT, mely november 3-tól. hétfőtől — péntekig 8-tól 18 óráig, szombaton 8-tól — 16 óráig várja kedves vevőit. e ÁRUHÁZBAN rau A