Nógrád. 1969. november (25. évfolyam. 254-278. szám)
1969-11-11 / 261. szám
Bővül a hálózat Postai kábelifekteitésj munkák kezdődtek Balassagyarmaton. A Bajcsy -Zsilins zky úton, - már befejeződtek a föld- munkáik, a Rákóczi fejedelem útjának a szociális otthontól a vágóhíd felé vezető szakaszán most folynak. A kábel- fektetés eredményeiként hamarosan telefonhoz jut a Magyar Kátoelművek végleges felépülés előtt álló telepe, s ugyanakkor — szinte korlátlan mértékben, Legalább húsz—«harminc évivel előre számolva — bővíthetővé válik a magánelőfizetői-háló- zat is. Üj ifjúsági klub Szombattól újabb, szépen berendezett helyiséggel gyarapodik a balassagyarmati fiatalok klubhálózata: a Fémipari Vállalat KlSZ-szerve- zete és a most alakult Pallas ifjúsági klub vezetősége este hat órai kezdettel rendezi meg az ünnepélyes klubava- tót. A vállalat fiataljainak klubja — az első ténykedéséként — kiosztja a tagsági igazolványokat is. Az avató- ünnepséget műsor és tánc követi, amelyen közreműködik két salgótarjáni beat- együtbes. Keresik az okát Bár az eltelt egy esztendő alatt adtak ki iparigazol- ványt Balassagyarmaton, a kisiparban dolgozók összlétszámúnak alakulása mégis kedvezőtlen. Ugyanebben az időszakban nyolcán — szem- i'elszedő. öngyújtójavító, asztalos, sodronyfonó, játékkészítő, kovács, mézeskalácsos és kőfaragó — adták vissza, vagy szüntették be az ipart. Bár ' a magánkisipar területén foglalkoztatott ipari tanulók száma némileg emelkedett — 11-ről 18-ra — a létszámgondok továbbra is fennállnak. A Balassagyarmati városi Tanács Végrehajtó Bizottsága most határozatot hozott az érdektelenség okainak kivizsgálására — a felmérés eredményeinek fel- használásával próbálják majd a kisiparosok tevékenységét a megfelelő szintre emelni. Növekszik a termelés a Nógrádi Szénbányáknál A Nógrádi Szénbányáknái az utóbbi időben egyre nagyobb erőfeszítéseket tesznek a fokozott szénigények kielégítéséért. Október eleiétől eddig már csaknem 7900 tonna szenet szállítottak a felszínre, az eredeti terven felül. Gyakorlatilag ennek a mény- nyiségnek a zömét november első napjaiban termelték. Örvendetes, hogy ebben az időszakban a jobban keresett szenet termelő nagybátonyi aknaüzemek közül valamemi, túlteljesítette esedékes tér vét, Az utóbbi időben több műszaki intézkedést, foganatosítottak, munkaerő-átcsoportosításokat hajtottak végre, és a kevésbé fontos munkahelyekről is széntermelésre telepítetitek át bányászokat. A tett intézkedések hatása a jövőben előreláthatólag még fokozott mértékben érvényesül. Ki váló pénzügyi dolgozók A Nógrád megyei Tanács VB Pénzügyi Osztályának tájékoztatója szerint, a NOSZF 52. évfordulója alkalmából, kiváló munkájuk elismeréseként három nógrádi tanácsi pénzügyi dolgozót tüntetett ki a pénzügyminiszter. ^Kiváló pénzügyi dolgozó” kitüntetést kapott Dugasz Izabella, a megyei tanács vb főelőadója, Csernák István, a Salgótarjáni járási Tanács Pénzügyi Osztályának vezetője és Kökény Pál, a Bereeli községi Tanács egységes szakigazgatási szerv dolgozója. Nyolcmillió négyzetméter síküveg A Salgótarjáni Síküveggyárban a korábbi évhez viszonyítva ebben az évben mintegy 42 millió forinttal nagyobb termelési értéket állítanak elő. Különösen szembetűnő a termelés.növekedése a nyereség tükrében. Míg 1968-ban ez az összeg 21 millió forintot tett ki, ez év végéig várhatóan, ennek dupláját is túliszárnyalják, ami közel 8 millió négyzetméter síküveget jelent. Jelentős növekedést mutat az új, keresett termék, az edzettüveg gyártása is. Ez évben valamivel több mint 70 ezer négyzetméter edzettüveg^pl szállítanak többet a járműi,párnák. Üröm az örömben Balassagyarmaton nemrégen jó pár utca járdaburkolatát rendbehozták, így többek között a Kossuth Lajos és a Táncsics Mihály utcáét is, A házakból az úttestre vezető esővízkifolyókat — némi késéssel — csak a közelmúltban fedték be. Az elfedés, s a gyalogos-, valamint kézi- gyermekkocsival történő közlekedés megköny- nyítése érdekében a járda szintjébe épített vasbeton elemeket helyeztek. Ezek a téglalap alakú fedőkövek — különösen azok, amelyeknek egyik vége az úttestre néz, s így szabadon van — azonban néhány nap alatt feltöredeztek. A merevítő vasak közül kiesett a beton, akárki könnyen beléjük botolhat. Sürgős intézkedést, a balesetveszély megszüntetését kérjük, annál is inkább, mert — ha lehet ilyesmiről beszélni — a fedőelemek a garanciális időn belül váltak hasznavehetetlenekké! Hét névadó — egyszerre A nógrádi kiszesek körében egyre több társadalmi rendezvényt tartanak az utóbbi időben, s közülük nagyon sok a salgótarjáni fiatalok esküvőinek, névadó ünnepségeinek ad társadalmi keretet. A legközelebbi nagyszabású társadalmi rendezvényt november 29-én a megyei építőipari vállalat KISZ-bizottságának rendezésében tartják. Az építők KISZ-bizottsága az új salgótarjáni munkásszállás kultúrtermében rendezi meg hét KISZ-tag szülő gyermekének névadó ünnepségét, Súlyos közlekedési baleset Cegléd határában Súlyos közlekedési baleset történt hétfőn reggel Cegléd határában, a 4-es számú főútvonalon. Ligen György 32 eves újságíró, a Technika című láp felelős szerkesztője a megengedettnél nagyobb sebességgel vezette személygépkocsiját és összeütközött egy vele szemben szabályosan közlekedő személygépkocsival, amelyet Ivancso Mihály 28 éves gépkocsivezető, debreceni laikos vezetett. A baleset következtében Ligeti György és utasa Dreschler Albentné, 58 éves budapesti lakos a helyszínen, a másik személy- gépkocsi utasai közül ördög Láíszlóné 50 éves asszisztens, debreceni lakos a kórházba szállítás közben meghalt. Ivancso Mihály gépkocsi- vezető, továbbá Kovács Imre, a debreceni népfrontbizottság titkára, Ördög László, a debreceni tanács vb elnökhelyettese és Ördög Klára 12 éves kislány súlyosan, nem életveszélyes sérülést -szenvedett. A baleset ügyében a rendőrség folytatja a vizsgálatot. Száz majom agya... Robert J. White amerikai agysebész közölte, hogy több mint 100 majom agyát sikerült a koponyából váló eltávolítás után néhány napon keresztül életben tartania. Az agyakat — mondotta White doktor — élő majmok vérkörébe kötötte be, és így tudta elérni, hogy azok még napokon keresztül működjenek. Műszaki problémák nincsenek — mondta —, mert a majmok esetében használt rendszer az embernél is alkalmazható. (AP) N&PTÄK f 1969. november 11., kedd Márton napja A Nap kel 6.43, nyugszik 16.13 órakor. A Hald kei 8.56, nyugszik 16.44 órakor. f el h őálvou u láttok Várható időjárás ma estig: íel- hőátvonulások, átfutó esővel, ma egy-két helyen zivatarral. Többfelé erős, helyenként viharos nyugati, északnyugati szél. Legmagasabb nappali hőmérséklet: 6—11 fok között. — Apartheid-ellenei» tűnte- tők beverték a dél-afrikai idegenforgalmi hivatal londoni irodájának ablakait. A tüntetők, akiknek soraiban ott vonult Jeremy Thorpe, a brit liberális párt vezére is, ezután megkoszorúzták az első világháborúban hősi halált halt fekete-afrikai katonák emlékművét. — JELENA REKORDJA. Jelena Ilics jugoszláv asszony, egyike a legsúlyosabbaknak Sumadijában és a Morava vidékén. 170 cm magas és 179 kg-ot nyom, ami azt jelenti, hogy minden centiméterre egy kiló 53 gramm jut. Ez kétségtelenül országos rekord. De jó ám az étvágya is! Képes egy ebédre 20 töltött paprikát megenni! A RAGASZTÁS FORRADALMA, a ragasztási technológia az asztalosiparban címmel tart előadást Simon János, a TIT előadója november 12-én, szerdán a Kohászati Üzemekben. — Három híres francia író: Jean-Paul Sartre, André Mal- raux és Francois Mauriac leye- let intézett Alfredo Óvandó tábornok, bolíviai elnökhöz és kérte, hogy a küszöbönálló, a politikai foglyokra vonatkozó amnesztiát terjesszék ki Regis Debray-re, akit 1967-ben ítéltek 30 évi börtönre a Che Guevara vezette partizánmozgalomban való részvétel vádjával. — NAPJAIN K-EST SALGÓTARJÁNBAN. A Miskolcon megjelenő irodalmi lap művészeti estjét november 21- én rendezi meg a megyeszékhelyen a művészeti klub. A lap írógárdájából fellép majd Gulyás Mihály főszerkesztő, Kabdebó Lóránt kritikus, szerkesztő, valamint két fiatal költő: Serfőző Simon és Kalász László. Díszdoktori címek A rostocki egyetem, fennállásának 550. évfordulója alkalmából hétfőn Dí&zdoktori címet adományozott 24 hazai és külföldi tudósnak. A 19 külföldi kitüntetett között szovjet, csehszlovák, svéd, dán, finn, osztrák, nyugatnémet és magyar tudások vannak. Magyar részről Arvay Sándor debreceni orvosprofesszor. a szexuálfunikciók szabályozásának kutatásában és Kerpelfronius Ödön budapesti professzor a szervezet elektrolit- és vízháztartásának. savbázis háztartásának és a csecsemőkori táplálkozás kutatásában elért eredményeiért kapta a kitüntetést. — DUNAÚJVÁROSBAN SZEREPEL huszonöt képből álló kollekciójával a Nógrád megyei fotóklub. A kiállítást novémber 15-én, szombaton nyitják meg a dunaújvárosi Bartók Béla Művelődési Házban, 120 éve, 1849. november 11-én született Timkő Iván műfordító. Középiskolai tanulmányait Eperjesen végezte, majd köztisztviselő lett a budapesti Királyi Táblánál, később a Honvédelmi Minisztériumban. Köz- tisztviselő maradt élete végéig, és csak mint fordító foglalkozott az irodalommal. Elsősorban a XIX. századi orosz realista prózairodalom érdekelte, 1879-ben jelent meg Lermontov-fordítása, a Korunk hőse. Dosztojevszkij és Turgenyev néhány regényét is átültette magyar nyelvre. Fordításainak nagy része eleinte napilapokban jelent meg, később azonban sor került önálló kötetének kiadására is.- A BALASSAGYARMATI Madách Imre Irodalmi Színpad elnyerte a Kiváló együttes címet. A díszes oklevelet november 12-én, szerdán adják át a budapesti Fészek. - klubban tartandó fogadáson m együttesnek. — Negyvenmilliós beruházással felépült Balassagyarmati Fémipari Vállalat telepén újabb hetvenmillió forintos beruházással vas-, könnyűfém és precíziós öntödét építenek. A kiviteli tervek még ez évben elkészülnek. Métt emlékeznek Optimista indiánok Négy indián fiatalember minden vörös bőrű nevében” rasárnap miniinváziót haj- ott végre a San Francisco özeiében levő Alcatraz-szi- ;ete ellen. Az úszva érkező :s fegyvertelen támadókat :ön ny üszerrel elkergették, un — mint. az egyik indián vezető mondotta — a Fehér láz-beli „nagy fehér atyák” ® hallanak még az ügyről. Az indiánok ugyanis 24 dollárért meg akarják venni a mintegy 5 hektár kiterjedésű szigetet tulajdonosától, az amerikai kormánytól — válaszul arra a „tranzakcióra”, amelynek eredményeképpen 300 évvel ezelőtt ugyanilyen összeget érő csecsebecsékért a fehérek jutottak az indiánok birtokolta Manhattan-szi- gethez. Fizetés nélkül távozott... Az egyik hölgyvendég ellen tett feljelentést a Karancs Szálló vezetője a Salgótarjáni városi-járási Rendőrkapitányságon. A 23 éves Kovács Rozália siroki lakos hat napra kért és kapott szobát a Karancs Szállóban. Vígan töltötte napjai! a 145 forintos, fürdőszobás lakosztályban, csak éppen fizetni felejtett el és angolosan távozott a szállóból. A szállodaportás nem tudhatta, hogy Kovács Rozália kétszer volt már büntetve. Három évvel ezelőtt társadalmi tulajdont károsító sikkasztásért, ebben az évben pedig kétrendbeli lopással elkövetett tulajdon elleni bűntett miatt állt a bíróság előtt. Wíost újabb tárgyalás következik . .. Sybaris fekvése Az oiasz régészeknek három hónappal ezelőtit megkezdett ásatási kampányuk során sikerült pontosan, megállapítanánk a legendás Sybaris pontos fekvését. Már az utóbbi évek folyamán is intenzív kutatás folyt, annál is inkább, mirathogy a sybarisi síkság iparosítási tervei azzal fenyegették a régészeket, hogy egyszer s mindenkorra eltüntetik a görög kolónia nyomait. Most a „Parco del Cavallo” nevű helységben az i, e. I. századból fennmaradt római amfiteátrum romjai alatt a VT. századiból származó régi falakait fedezett fel, s még lejjebb, nyolc méter mélységbein, protokorimfchu- szl vázákat talált, amelyek valószínűleg az i. e. VII. században kerültek oda. — AZ ENERGIA-ELLÁTOTTSAG jelenlegi helyzete címmel tartja előadását november 12-én, szerdán a Kohászati Üzemekben Márkus István mérnök, a TIT előadója. — Megyénk községéi, városai közül egyedül Balassagyarmat az, ahol a munkaképes korú nők foglalkoztatottságát a férfiakéval egy szinten oldották meg — a lányok, asszonyok nyolcvan százaléka áll munkában. I — Egy év alatt 170-ről 220-ra növekedett Balassagyarmaton az ezer főre jutó ipari foglalkoztatottak száma. Összlétszámúk megközelíti a 3500 főt. — A MÁGNÁS MISKA című Szirmai-operett lesz a Déryné Színház soron következő megyei bemutatója. A darab elsőnek november 18- án Romhányban, ezt követően Pásztón és Kisterenyén kerül közönség elé. — IGEN NÉPSZERŰEK az ászt- conautikai előadások a salgótarjáni Kohászati Üzemek dolgozói körében. November 12-én, szerdán Boródi Ferenc mérnök, a TIT előadója tart előadást a dolgozóknak Ember a Holdon címmel. — Heten meghaltak, lsét személy súlyosan, megsebesült a Bombay-itól mintegy 500 km-wyine levő Itarsi városiban hétfőn történt vasúti szerencsétlenség következtében, amikor egy tehervonat belerohant az állomáson veszteglő személyvonatba — Nyolc ország legkorszerűbb nagyteljesítményű fotó- szereléseiből rendezett kiállításit az OFOTÉRT a Divatáru-nagykereskedelmi Vállalat Szent István téri bemutatótermében. A november 21- ig megtekinthető kiállításon hétfőn szakmai napok kezdődtek. A külföldi, köztük holland, osztrák, NSZK-beii. olasz cégek működés közben mutatják be, ismertetik fotó- felszereléseiket, oktatási szemléltető eszközeiket. Kissé szórakozott A Long Islandon levő Oid- westury seriffjét, Joe Barnest, éjnek idején egy rendőre kergette ki nem éppen kíméletesen az ágyából, majd letartóztatta. A seriff ugyanis egy letartóztatási parancs kiállításakor tévedésből a saját nevét írta a parancsra, az el- fogamdóé helyett... — ALKOHOLIZMUS ÉS BŰNÖZÉS címmel tart előadást dr. Michna István rendőr alezredes, a TIT előadója a Kohászati üzemekben november 11-én, kedden. — SZILVESZTERI utat szervez Debrecenbe a salgótarjáni Volán utazási iroda. A kétnapos program december 31- én délben kezdődik és január 1-én este fejeződik be. — Két évi és nyolc hónapi munka után elkészült Kína leghosszabb közúti alagútja. A 800 méteres alagút Honán tartományt köti össze Sanh- szi • tartománnyal és 18 kanyar átvágásával hót kilométerrel megrövidíti a hegyvidéken kanyargó utat. — Csaknem egymillió forintot fordítanak ebben az esztendőben kulturális célokra a KPVDSZ megyei bizottságához tartozó alapszerveze- tek. — TANZÁNIA VESZÉLYES VADJAI KOZOTT címmel ismeretterjesztő előadás lesz november 21-én a Salgótarjáni Kohász Művelődési Központban. Az előadást dr. Szederjei Ákos, az állat- és növénykert főigazgatója tartja. Segítség a népművelési munkatervhez A létsági járási népműve. lési tanács ülésén tárgyalta meg a napokban azokat az irányelveket, amelyek segítséget nyújtanak a községi munkatervek elkészítéséhez a következő évre. Eszerint a népművelésben e járásban is központi feladat lesz hazánk felszabadulása 25. évfordulójának méltó megünneplése, a Lenin születése 100. évfordulójára való felkészülés. Az egész népművelési tevékenységet a negyedszázados jubileum ünnepség) és rendezvényei köré csoportosítják, s lehetőség szerint, a szocialista hazafiság erősítése érdekében használják fel. Az ülésen számos konkrét intézkedés szükségességéről, illetőleg a népművelési tevékenység koordinálásának fontosságáról, az anyagi erőforrások megfelelő felhasználásáról is szó esett. — Ki színes és ki fehér? Christian Barnard, a neves dél-afrikai szívsebész egy nyilatkozatában ismét síkraszállt a dél-afrikai fajüldöző kormány esztelen apartheid-politikája ellen. Feltette a kérdést: „Vajon milyen jogon minősítünk mi itt Dél-Afri- kában egyeseket első osztályú, másokat pedig másodosztályú állampolgároknak? Milyen jogon mondjuk például, hogy a japánok fehérek, a kínaiak pedig színesek?” (Reuter) — A vertikális kooperációval kapcsolatos tanulmányokra hirdetett pályázatot a Mezőgazdasági Könyvkiadó a közgazdasági társasággal és az agrártudományi egyesülettel karöltve. Az első díj 15, a második 10. a harmadik fi ezer forint. — Százhúszezer munkaórát fordít az előírt beruházások elvégzésére ebben az esztendőben a Salgótarjáni Kohászati Üzemek karbantartó és szolgáltató gyáregysége. NOGRAD. 1 Magyal ‘ aeialista Munkáspárt Nógrád megyei Bizottsága és a Megyei .in js lapja. Főszerkesztő: GOT VAK GYULA. Szerkesztőség: Salgótarján, Petőfi u. I. Telefon: 22-94, 22-95. 22-96, Í2-97. Főszerkesztő: 12-94. Belpolitikai rovat: 14-41). Sportrovat: 11-59. Éjszakai szerkesztés: 13-05. Kiadja a Nógrád megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: VIDA EDIT. Kiadóhivatal: Salgótarján. Petőfi u. I. Telefon: 10-29. Terjeszti: a Magvar Pnsta Előfizethető: a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj egy bőnapra 20 forint. Előállítja: a NógTád megyei Nyomdaipari Vállalat. Salgótarján. Petőfi u. L Felelős vezető: PAPP GYÖRGY igazgató, tndex-szám- 25IW2.