Nógrád. 1969. november (25. évfolyam. 254-278. szám)

1969-11-30 / 278. szám

Versmondók a színpadon A balassagyarmati irodal­mi színpadi napok tegnap dél­előtti eseménvét a megyei versmondóverseny döntője je­lentette. A döntőbe jutott ver­senyzők között első helyezett Lendvay Katalin, a balassa­gyarmati Balassi gimnázium tanulója lett., aki külföldi ju­talomutazásban vészesül. A második helyezett Bargó. And­rás né (Pásztó), harmadik Ka­los Judit, a mezőny legfiata­labb tagja, a balassagyarmati Szántó Kovács Gimnázium ta­nulója. A zsűri megosztott 4. es 5. díjat is kiadott. Délután a művelődési ház­ban az irodalmi színpadok léptek pódiumra. A sort a KISZ Központi Művészegyüt­tes irodalmi színpada nyitotta meg. Költőnk és kora című műsorával. Ezután a tavaly ugyanitt nagy sikerrel sze­repelt szécsényi irodalmi szín­pad következett. A TIT Veszp­rém megyei irodalmi színpada a Mámor című riportösszeállí­tással lépett közönség elé. ..Minden da] forradalom” volt a címe az Ipolysági irodalmi színpad műsorának. A tegnap esti programot a 10 éves ju­bileumot. ünneplő balassagyar­mati Madách Imre Irodalmi Színpad bemutatója zárta. Fiatal újságol vasak vetélkedője A KISZ Nógrád megyei Bi- aeivel kapcsolatos. A kérdések zottsága, a NÓGRÁD és a között helyet kapnak megyénk Nógi'ád Ifjúsága érdekes kéz- gazdasági, társadalmi, politi- deményezséssel fordul a me- kai. kulturális életének je­gyei középiskolák és szakmun- lentősebb eredményei, és a kástanuló-intézefek diákjaihoz, sajtó munkájával kapcsolatos Decemberben, januárban és legfontosabb ismeretek, februárban közösen rendezzük ., meg a fiatal újságolvasók ve- A december elsejen kezdődő télkedőjét. A vetélkedő célja vetelkedosorozatot nagy er- az. hogy továbbfejlesszék, il- ' ?klodes előzi meg. A vetelke- letve fejlesszük a középiskola- dore megyénk valamennyi _ ko­sok és a szakmunkástanulók ^P^kolaja es szamunkás- politikai műveltségét és egy- kepzo mtezete benevezett, ben fokozzuk az újságolvasás A versenyben szereplő iránti igényeket. A verseny totó kérdéseit a vetélkedőt kö- egyéni — felmenő rendszer- vető napon a NÖGRÁD-ban ben kerül lebonyolításra. De- megjelentetjük és várjuk kedves cemberben az iskolai, január- olvasóink megfejtéseit is. A ban a területi vetélkedőket bo- helyes megfejtők között érté- nyolítjuk le. A megyei döntő- irtó könyveket sorsolunk ki. A re februárban kerül sor. A fiatal újságolvasók vetélkedő- verseny két részből áll: totó jenek értékes díjait a KISZ kitöltéséből és különböző kér- Nógrád megyei bizottsága, a désekre adott válaszokból. NÓGRÁD szerkesztősége, a Nóg- IVlindkét kérdéscsoport a kő- rád megyei Lapkiadó Válla- zelmúlt kül- és belpolitikai lat és a megyei Moziüzemi eseményeivel és összefüggé- Vállalat ajánlotta fel. NAFTáR 1969. november 30-, va­sárnap András .napja A Nap kel 7.09, nyugszik 15.50 órakor. A Hold kel 21.44, nyugszik 11,57 óra­kor. ★ 1909. december 1.. héttő Elza napja A Nap kel 7.11, nyugszik 15.55 órakor. A Hold kel 22.52, nyugszik 12.15 óra­IS éve, 1954. november 30-án halt meg Wilhelm Furtwängler,: a XX. század első felének legnagyobb né­met karmestere. Pályáját színházi dirigensként kezdte 1920- ban, mint a berlini Opera szimfonikus hangver­senyeinek vezetője, Richard Strauss örökébe lépett. 1921- ben a lipcsei Gewandhaus öt jelölte ki Nikitsch utódjának. 1922-ben a berlini, 1926-ban a bécsi filhar­monikusok élére került, majd 1927-től a bécsi Operá­ban működött. 1929 után főként Berlinben élt. Több­ször elvállalta a Bejrúti Ünnepi Játékok vezetését. Mint vendégkarmester külföldön is nagy sikereket aratott. Több ízben vezényelt Budapesten, a Budapesti Filharmóniai Társaság tagja volt. Furtwängler démo- nikus, megdöbbentő erejű temperamentumé és mély kultúrájú (firigens. A legkiválóbb Bach-, Beethoven Brahms-, Wagner- és Bruckner-i interpretátoK Né­hány kompozíciója is közismert. Havasás Várható időjárás ma es-tig; erősen felhős idő, sokfelé esővel, havas esővel, havazással. Mérsé­kelt, napközben megerősödő nyu­gati-északnyugati szél. Várható legmagasabb nappali hőmérsék­let általában plusz 1, plusz 6 fok között, északnyugaton kevéssel 0 fok alatt. — Az érsekvadkerti gépja­vító 83 almahútőgépet gyár­tott a Budapesti Hűtőgépgyár részére. A gépek elkészültek. — A megyéből három va­dásztársaság: az ipolyvécéi, a karancsvolgyi és a salgó- hegyvidéki küldte el tagjait Csongrádba a szárnyasvad- tenyésztési tanfolyamra. A volliéres fácántenyésztést ta­nulmányozzák. — Nemzetiségi könyvek. A Szendehelyi községi Tanács ebben az évben mintegy ezer­ötszáz forintot fordít nemzeti­ségi nyelvű könyvek beszer­zésére, hogy a község lakói ezeket is megtalálják a könyvtárban. Ezenkívül egy német nyelvű szaklapot is já­ratnak. — A salgótarjáni járásban 2 millió forintot adtak az is­kolák felszereléseinek korsze­rűsítésére. Az új felszerelése két most szállítják az isko­láknak. — Fürdőt és étkezdét épí­tettek az idén a Tolmács i Gépjavító Állomáson. A szo­ciális létesítményekre mint­egy 280 ezer forintot fordítot­tak. — A szlovákiai komaromi Jókai-napokra 1970-re ismét meghívást kapott a balassa­gyarmati városi művelődési központ irodalmi színpada. A csoport Madách Imre tragé­diájának részletével készül a szereplésre. (*Azt mondod, nem vagy* beteg, csők a sorsodon merengsz? Hót olyan siratni való a te sorsod? Ne érts télre, uram! A te jóságod éltető napfényem nekem. De ha elgondolom, hogy már gyermek koromban szolgaságra kerültem . Hiába szabadítottál föl, hiába te kintesz csekélyke vagyonodból száz szoliduszt az én pénzemnek. . Szegény ördög az én nevem, aki­nek soha nem fog megadatni, amire vágyik. A Nógrád megyei Állami Építőipari Vállalat KIbZ-bteottsága hetes névadó ünnepséget rendezett szombaton délelőtt a salgótarjáni munkásszálló nagytermében. A bensőséges ünnepségen Hegedűs Vera, Gecse Tímea, Nagy Pélike. Havasi Zsuzsika, Benczés Miklóska, Parragi Ildikó és László Andrea voltak az ünnepeltek — Az állami és vállalati kezelésben levő lakóépületek felújítására 1969. évben mint­egy 15 millió, a karbantartás­ra pedig közel 13 millió fo­rintot fordítottak a megyé­ben. Az összeg nagyobb ré­szét Salgótarján városban használták fel. — Folyik a KISZ-oktatas előkészítése Bercelen. A téli hónapokban hetenként egy alkalommal gyűlnek össze a fiatalok megvitatni az aktuá­lis bel- és külpolitikai kér­déseket. — Mozgalmas szilveszter elé néz a megyei Idegenfor­galmi Hivatal. Megyénkben töltik az esztendő utolsó nap­ját a Vasas Izzó sportkör tag­jai, a budapesti József Attila Gimnázium tanulói, a KGM természetjárói s az úttörő- vasütasok. Számukra Nagy­mezőn és Eresztvényben biz­tosított helyet az Idegenfor­galmi Hivatal. Fejlődő idegenforgalom A városiasodó, megújuló Salgótarján és a környék ide­genforgalmi nevezetességei egyre inkább vonzzák a láto­gatókat és turistákat Nógrád megyébe. Legtöbben az ereszt- vényi turistaszállást keresték fel, ahol a bevétel meghaladta a 200 ezer forintot. Jelentősen fejlődik a nagyon szép környe­JJtjl zefcben levő salgótarjáni cam­ping, ahol a vendégek és a vendégnapok száma megnöve­kedett. Az idelátogató, illetve átutazó külföldiek száma is évről évre emelkedik. Nem­csak a budapestiek, hanem az ország más tájain élők is szívesen töltik a hét végét Nógrád megyében. A lakáshelyzet Többmilliós javításáért nyereség Jelentős összeget fordítottak az idén szociális és kulturális beruházásokra a Nógrádköves- di Állami Gazdaságban. A szakemberek, a dolgozók la­káskörülményeinek javítása, egyik lényeges célkitűzése a gazdaság vezetőinek. V idén 175 ezer forintért új lakást építettek. Két dolgozó a ked­vezményes lakásépítési akció- "al próbál megfelelő otthont teremteni. A gazdaság mint­egy 80 ezer forinttal járul az építettek. Két dolgozó a ked- Ezen kívül több mint 270 ezer forintot a szolgálati lakások tavítására. korszerűsítésére költöttek. A közeümúltban értékelték az elmúlt háromnegyedévi te­vékenységet a Cserháti Állami Erdőgazdaságban. Megállapí­tást nyert az erdőtelepítési, a fakitermelési munkálatokat, a fagyártmány-értékesítést egy­formán, eredményesen végez­ték. Az erdőgazdaság, mintegy 4 millió 700 ezer forint nyere­séggel számol a háromnegyedévi munka alapján. A fagyártmá­nyok exportjának növelése — s erre a jövőben lehetőség kí­nálkozik — a nyereség továb­bi emelkedését hozza magával. Üdülő dolgozók A Pásztói Mezőgazdasagi üdülőiben. Megközelíti az Gépjavító Vállalat több mint 500-at azoknak a dolgozóknak 30 dolgozója tett az idén kül- a szama is, akik a vállalat földi utazást, ismerkedett a üdülőtelenén íöltöt­nagyvilággal. Sokan, több mint DuKKsaeKl üdülőtelepen .öltöt 70-en ismerkedtek hazánkkal, *-ék néhány kellemes napót, oihentek a SZOT különböző hetet. Kora hajnalban felkerekedik a görögök tábora. Urak és siolgák egyaránt sugaras jókedvvel vág nak neki o hazafelé vezető útnak, ügyedül Zéta ül lecsüggedt fővel o nyeregben Ura nsm *> állja meg szó nélkül Mér messze maguk mögött hagyták Attila Tisza parti városát, amikor hun nők és legények tarka- csoportja iramlik el a kényelmesen haladozó karaván mellett. Zéta összerezzen. Emőkét pil­lantja meg köztük. GÁRDONYI GÉZA művének képregény­változata Feldolgozta: CS. HORVÁTH TIBOR Rajzolta: KORCSMA­ROS PAt De öröme hirtelen rémületté változik. A lány lova váratlanul megugrik, aztán felágaskodik, és fejét dobálva keringeni kezd. Az ifjú szive dobbanása is elakad. Látni véli, amint a lovas hanyatt lefordul a nyeregből és kengyelbe akadt lábánál fogva a megvadult állat tovahurcolja. De Emőke keményen tartja a zablát... vrs> v Cselló! Hallod te! Nyughass máf! — A dejtári tsz szarvasmar­ha-állománya 435 darabra emelkedett. A tsz a minőségi szarvasmarha-állomány kiala­kítására törekszik. — Megkezdődött a szerve­zése egy útkarbantartó költ­ségvetési üzem létrehozásá­nak, melyre a Nógrád megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága határozatot hozott. A tervek szerint az üzem működését 1970 februárjában kezdi meg. Csak nc" viulillatosok A 48. játékhéten 5 találatos lottószelvény nem volt. Az egyes osztályokra jutó nyere­ményösszegek a nyereményil­leték levonása után a követ­kezők: a 4 találatos szelvények száma 27 darab, a nyeremény egyenként 137 183 forint, há- romtalálatos szelvények száma 3198, ezekre egyenként 579 í - rintot fizetnek. A 135 168 ké. - találatos szelvény egyenkénti nyerményösszege 17 forint. — Honismereti aktivisták értekézletét rendezik ma dél­előtt Salgótarjánban, a me­gyei József Attila művelődé­si központban. Az előadók: dr. Bertényi Iván egyetemi ad­junktus és Faragó Tamás muzeológus lesz. — Magyarország felfedezése címmel a KISZ KB, a Ma­gyar Fotóművészek Szövetsé­ge és Népművelési Intézet jövő évben megrendezi a III. országos ifjúsági fotókiállí­tást hazánk felszabadulása 25. és Lenin születése 100. év­fordulójának tiszteletére. A képek beküldési határideje február 15, helye a Fővárosi Művelődési Ház. — Csaknem 900 ezen- forint értékű húst, tojást, gyümöl­csöt vásárolt fel a termelők­től a kistoronyéi ÁFÉSZ, az elmúlt háromnegyed év alatt. Baromfiból mintegy 40 má­zsát, tojásból 25 ezer, zöld­ségből, gyümölcsből pedig mintegy 18 mázsa került a szövetkezet révén a fogyasz­tókhoz. Áramszünet 1969. XII. 1-én 7—15 órái Salgótarján, Micsurin u., Né® hadsereg u., Schonherz Zoltá u., 12—15 óráig Salgótarjái nagyállomás környékén Gó' lián-pékségtől a baglyasi be járóig. Ez úton mondunk kö­szönetét mindazoknak, akik szeretett férjem, illet­ve édesapánk kjlagyivik pál halálának alkalmából részvétüket nyilvánítot­ták. a gyászoló család NOGRAD, a Magyar Szocialista Munkáspárt Nógrád megyei Bizottsága és a Megyei Tanács tapja Főszerkesztő: GOTYAB GYULA. Szerkesztőség Sa.góiarjan Petőfi o. t Telefont 42-94. 22-95. 22-96, 22-9?. Főszerkesztő; 12-94. Belpolitikai rovat: 14-40. Sportrovat: 11-59. Éjszakai szerkesztés: 13-05. Kiadja a Nógrád megyei Lapkiadó Vállalat. Felelő» kiadós VIDA EDIT. Kiadóhivatal; Salgótarján. Petőfi *- x. Telefon: 10-29. Terjeszti: a Magyar Posta. Előfizethető: a helyi postahivataloknál és a kézbesítőknél Előfizetés) díj egy hónapra 20 forint. Előállítja: er Nógrád meglel Nyomdaipari Vállalat. Sala*» tarján. Petőfi a. L Felelős vezetőt PAPP GYÖRGY Igazgató. Index-szám: 23TSZ. /

Next

/
Oldalképek
Tartalom