Nógrád. 1969. november (25. évfolyam. 254-278. szám)
1969-11-22 / 271. szám
A tanácselnök f Sokat segített munkánkban Urbányi Pál, a tanácselnök. Jelenleg u, titkári teendőket ie ö végzi, mert a tanács- titkár elköltözött a községErdőkürt, a peremközség Közel a Dunakanyarhoz, Nögrád megye peremén települt Erdőkürt. Lakosainak száma nem éri el az ezret. Szorgalmas, igyekvő emberek lakják a községet, ezt mutatja, hogy a falu házainak több mint fele újonnan épült. Kicserélődnek a múltat idéző, alacsony épületek, hogy helyet adjanak az egészséges, napfényes lakásoknak. A kürtiek büszkén mondják, hogy évenként legalább tíz—tizenkét ház jut tető alá. Erdőkürt már a középkorban fennállott, írásos emlékek említik nevét. A török hódoltság idején Csender Cselebi hűbérbirtoka volt. Az 1715-ös összeírásnál mindössze kilenc magyar és négy tót háztartást találtak. A XIX. század első felében a báró Hellenbach, és a gróf Steinlein család volt a földek ura. A községben 1905-ben még emeletes kastély állt, amelyet gróf Wiltczek Frigyes építtetett. ErdŐkürt peremközség, és mint ilyen, több nehézséggel küzd, mint a jobb adottságokkal rendelkező, a megye- székhelyhez közelebb eső falvak. Lakosai azt mondják, hogy •önnyebben eljutnak Budapestre, mint Salgótarjánba. Sok gondot okoznak a rossz utak, a jó ivóvíz hiánya, és a nehézkes ellátás. Ennek ellenére Erdőkiirt lakosai elégedettek a jelennel és bíznak a jövőben. A termelőszövetkezet jól fizet, az itt dolgozók gyakran többet keresnek, mint azok, akik naponta eljárnak dolgozni. A fiatalokat vonzza a város, a parkettás munkahely. Bár a község gazdasági, egészségügyi, szociális és kulturális élete sokat javult az utóbbi esztendők alatt, az itt lakók mégis úgy érzik, hogy egy kicsit távol esnek a megye és a járás vérkeringésétől. A tervek szerint a község hamarosan közös közigazgatási egységet alkot majd Káliéval. Ez minden bizonnyal előre lendít majd a fejlődésben, segít az erők összefogásában. Erdökürt Nógrád megyében az elsők között szabadult fel ezelőtt 25 esztendővel. Az évfordulót a másik három községgel: Kállóval, Erdötarcsával és Vanyarccal együttesen ünnepük meg. Azért is, mert ez volt az a fordulópont, amely lökést adott a község előrelépésének. Lakói elmondhatják, hogy az elmúlt 25 év alatt községük többet fejlődött, gyarapodott mint a megelőző évtizedekben együttvéve. bői. Gépállomás! szerelőből lett elnök 12 esztendővel ezelőtt. Munkáját /elismerik, tevékenységét Munka Érdeméremmel jutalmazták. A község dolgozói minden ügyes- bajos dolgukká a tanácselnökhöz fordulnak. Már arra la volt példa, hogy Urbányi Pál késő éjszaka veszekedő családot szaladt kibékíteni. Majdnem 20 éve tagja a pártnak, a pár lmunkét és a tanácsi munkát minden esetben összehangolja. Ez a magyarázata annak, hogy Erdőkürtön tisztelet és bizalom övezi. A veterán nyugdíjas Duka Ferenc bácsit mindenki ismeri a községben. Kömjnyűazenrel eliiigazítoittaik, mikor arról érdeklődtünk, hol találhatjuk meg. Ma mér nyugdíjas, de romantikus munkásmozgalmi múlt vtan a háta mögött. Valamikor vö- röskatonaként harcolt a Tanácsköztársaságért, hazakerülve elismert, jó kőműves lett A tanácsát, segítségét még ma, nyugdíjas korában is igénybe veszik, ugyanis a járási népi ellenőrzési bizottság tagja. Mint veterán kommunista mindig eljár a taggyűlésekre^ mert azt tartja, ha valaki nyugdíjas 1«, vegye ki részét a közös munkáiból, ne szakadjon el az élettől. Segítséget kérnek Panaszkodott a községi tanács elnöke, hogy az Iskolán kívüli népművelést akadályozza a korszerűtlen művelődési otthon. Nem tudnak színházi előadást rendezni, a klubszobába sem mennek szívesen, mert nedvesek a falak. Bent dohos a levegő, tönkre mennek a bútorok Is. Sajnos ez szó szerint Így van. A régi, elavult épületet fel kellene’újítani, ehhez azonban legalább too ezer forintra lenne szükség. Ilyen összeggel azonban a tanács nem rendelkezik,' a Járástól várják a segítséget. Társadalmi munkások A közié ^fejlesztésben nagy szerepet játszanak a társadalmi munkások. Mindig építenek valami újat. a község korszerűsítése érdekében. Nemrégiben kezdték meg az ivóvíz bevezetését az iskolába. Társadalmi munkások ásták ki a vízvezetékhez szükséges gödröt. Munkájuk gyümölcse a község minden részében megtalálható. Tiszták a vízlevezető árkok, a házak környéke. A legjobb társadalmi munkások között említették Jakus Mihály tanácstagot, Poros Mihályt, Számport Páltós Krajcs Jánost. Példa, mutatóan dolgoznak a közösség érdekében. Villany nélkül... A község villanyhálózatát a közelmúltban újjáépítették. Félmillió forintba került, legutóbb pedig további négyszáz méterrel bővítették a hálózatot. Ezzel a Nyárfa utcában. ahol eddig nem volt villanyvilágítás, ugyancsak kigyulladt a lakásokban a fény. A lakóknak igen nagy örömet szerzett. Sajnos a községben egyetlen család. Füle Józsefék villany nélkül maradtak. A fővezeték és a lakásujs között telefonvezeték van. Efölött kell a villanyvezetéket átvinni, ami igen sokba kerül. Egyelőre nem tudták kifizetni. A tanács viszont úgy határozott, ha az anyagi helyzet megengedi. Füléékhez is bevezetik a villanyt. Huszonöt év alatt A községben az elmúlt 25 évben sok mindent valósítottak meg. A legköltségesebb és legfontosabb egy korszerű iskola építése, félmilliós költséggel készült. Négy tanterem, tornaterem, szertár és igazgatói iroda kapott helyet benne. Büszke is rá a faluban a lakosság és ez jogos büszkeség, mert a társadalmi munkában bőven kivették részüket. Megépítették a községbe bejövő és kivezető vizes árkokat, ezzel a víz elvezetése megvan oldva, nem fenyeget esős időben sem ár. Megépült ezen kívül három kilométer kövesút és iárdásí- tottak mintegy 500 méteren. Ideic'enes jottoggel három iahíd áll, ezek felépítésében a termelőszövetkezetnek köszönhet sokat a község. Mintegy 30 ezer forintos költséggel elkészült a hullaház és 'ravatalozó. Átalakították a községi tanácsházót, s már házasságkötő teremmel is dicsekedhetnek. Ugyancsak itt kapott helyet a postahivatal is. Az évi fejlesztési alap nem nagy. A »0—70 ezer forintot kitevő összegre még három évig nem számíthatnak, a törpe vízműre felvett hitelt törlesztik. Pedig tavaly a járási tanács Is enyhített pénzügyeiken, 50 ezer forintot kaptak a hitel törlesztésére. Legnagyobb gond ma a járdásitás. A darázsfészek «'Bármerre vitt utunk, bárkivel beszéltünk Erdökürtön, egy valami mindig szóba került: a víztársulás ügye. Olyan ez itt a községben, mint a darázsfészek, egyöntetűek a panaszok és jogos a türelmetlenség. A község lakói ugyanis két esztendővel ezelőtt vállalták u hozzájárulást. Fizették is becsülettel. Azóta azonban az eredeti terveket és elképzeléseket mó- dovítanl kellett az előirányzott összeg hiánya miatt. Most olyan felemás helyzet állt elő, hogy egyes utcákba, vagy utcarészekbe el sem jut a viz. De az ott lakók ugyanúgy fizetik a hozzájárulást, mint azok, akik majd Vízhez jutnak. Azt kérdezik, miért fizetnek, ha vógüi is nem kapnak vizet? A Nógrád megyei Viz- és Csatornamű Vállalat sem végezte el időre a munkát. Az erdőkürtiek szerint mindössze három-négy ember dolgozgat a faluban és a vállalt munkának csak mintegy a felével végeztek. Any- nylt mondhatunk, hogy az erdőkürtlek panasza helyénvaló. És Itt mindjárt feltesz- szük a kérdést a járási tanács illetékeseinek: milyen módon tudnak segíteni, hogy Erdőkürtön megoldódjék a vízműtársulás helyzete és ne legyen többé kényes kérdés a víz említése? Sáros az utcátok... Erdökürtre aztán igazán Illik » nóta szövege: ........nagy «felétek a s ir." A rossz, sáros utak nagy gondot okoznak a község vezetőinek és lakosságának egyaránt, az erőgépek és gépkocsik felszántják az úttestet, van olyan utca, ahol egyik oldalról nem lehet átmenni a másikra anélkül, hogy az ember cipője bele ne ragadjon a bokáig érő sártengerbe, Olyan útszakasz is akad, ahol még Járda sines. Jogos a panasz, valamiképpen változtatni kellene ezen a lehetetlen állapoton. Minőségi szarvasmarhák Országos hírű segédüzem Országosan is híres a termelőszövetkezet segédüzeme, amely különböző vasszerkezeteket gyárt. Kiváló szakemberek dolgoznak itt. Legnagyobb megrendelést a fővárosi neonberendezési gyártól kapnak, ök készítik a világító testek vasázerkezeteit. Munkájuk megtalálható a Belgrád-rakparton, a Baross Parkot létesítenek térén. Most a földalatti vasút világításának vasszerkezeteit készítik. Jelentősebb megrendelést kaptak Miskolcról is. Emellett a bajai keltetőállomós gépeinek átalakításában is részit vesznek. Munká- iuk nyomán a keltetőgépek kanacitása 70 százalékkal emelkedett. A jövő évi termésért Erdőkürtön régi hagyománya van az állattenyésztés, nek. A közös gazdaságban most a minőség kialakításáért fáradoznak. Nagy ütemben folyik a szarvasmarha- állomány gümőkórtól mentesítése. Morgóspusztán 101 üsző már teljesen mentes a betegségtől. Az állatok közül 10 leellett. Miután Morgós- ousztán befejezik a mentesítést. Dolinapusztán folytatják éízt a fontos munkát. Egyébként Dolinapusztán alakítják ki a fe.iészetet. A közeljövőben egy modern istállót építenek. Erdőkürtön a tsz-ben 1970-ben teljesen aümőkórmentes lesz a szarvasmarha-állomány. A község általános iskolája új. szép. nagy. emeletes épület. környéke viszont még rendezetlen. Ez most a községi tanács legközvetlenebb feladata. A kerítést már megépítették. Tavaszra az üres telken parkot létesítenek. Már a terepet is rendezték. A község lakossága és a diákok vállalták, hogy a feladatot társadalmi munkában végzik el. Tervük, hogy a község legszebb része az iskola és környéke legyen. Hangos az erdókürti határ. Sikeresen befejezték a betakarítást, a traktorok most szántanak. Még 230 hold vér művelésre. Egy DT, egy U—50-es. két MTZ és három U—28-as dolgozik, hogv a kitűzött tíz nap alatt végezzenek a szántással is. Kitűnőek a traktorosok, a munkát ió minőségben végzik. Köztük dolgozik Szabó Sándor traktoros, aki közöttük a legidősebb: negyvenhat éves. Tapasztalatával segíti Takarékos község Szorgalmas, takarékos emberek a község lakói. Érdeklődtünk Kreszta Jánosáénál, a posta vezetőjénél. hogv mekkora a takarékbetét állomány? Egymillió-százezer forintot helyeztek el. Most pályázzák meg a takarékos község címet. Emellett a háztartások korszerűsítésére is naev gondot fordítanak. Kevés család kivételével mindenütt mosógéppel mosnak. s megtalálható a hűtő- <5s más háztartási gép is. A tévékészülékek száma meghaladja a hatvanat. a fiatalabb társait Sa k k rém én vsésf Találjanak megoldást! Amíg a községet jártuk, gyakran szóba került az ellátás. A vegyesbolt hentesárut, töltelékléiét hetenként csak estv alkalommal kap. Az erdőkürtlek a szállítás napján valósággal lesik, mikor érkezik az áru. hogy még jusson is belőle. Mert szinte tél óra alatt szétkapkodják. Aki messzebb lakik és nem veszi észre idejében, hogy töltelékáru, hentesáru kapható az üzletben, az bizony lemarad a vásárlásról. A szállításra is panasz hangzott el. Előfordul, hogy későn érkezik a gépkocsi, és há nem találják meg a boltvezetőt, aki nem a községben lakik, visszafordulnak, 1 Ez annyit jelent, hogy azon a héten töltelékárut egyszerűen nem lehet kopni az üzletben. Itt a megoldást a Szirák és Ví. déke Körzeti ÁFFSZ vezetőinek kell keresniök. Gara.1 Fall kélségtelcnül a község cgvik legnépszerűbb diákja. Ötödik osztályba jár. Népszerűségét a jó tanulmányi eredménye mellett sakkozással vívta ki. Különleges érzéke van hozzá. Tanítás után találkoztunk vele. Apró. szőke emberke. Türelmesen várta Boda Károlyt, az iskola igazgatóját, akivel az elcsendesedett iskolában sakkcsatát vív, nem is kis sikerekkel. Nagy jövőt jósolnak neki Megmondja a véleményét Nagy munka közepette találtuk Orgovány Janosnét. Nagymosás és kenyérsütés volt éppen a háznál, amikor felkerestük. Orgoványné, vagy ahogy mindenki ismeri, Annus néni, közéleti személyiségnek számít a faluban, ugyanis 15 éve tanácstag. Választói gyakran szokták felkeresni ha valamilyen ü gyes-baj os dolguk akad:, Annus néni pedig tőle telhetőén igyekszik segíteni. Mindig jelen van a tanácsüléseken és fel is szólal. Nem szokott kertelni, megmondja a véleményét, talán azért ragaszkodnak hozzá választókerületének tagjai. Józsi bácsi Tőzsgy ökeres erd flkür 11 Osztrojuczky József, jól ismeri faluja minden gondját, baját. Amióta megalakult a. tanács, azóta egyíoLytában tanácstag. Egyik fő szervezője a társadalmi munkának. Ha valamilyen megmozdulásra kerül sor, Józsi bácsi mindig az elsők között van. A termelőszövetkezetben, ahol dolgozik, gépcsoportvezető, az erőgépek műszaki karbantartása, javítása tartozik felügyelete alá. Emellett jut ideje arra is, hogy részt vegyen a tanácsüléseken és foglalkozzon a községet érintő problémákkal. Nemrégiben járdával kötötték össze az Árpád és a Béke utcát, az ott lakók legnagyobb megelégedésére. Hogy ezt sikerült megvalósítani, abban Osztroluczky Józsefnek is nagy része volt. Erdökürt szorgalmas lakóinak munkájáról, mindennapi életéről ad számot ez az oldal- összeállítás. Szó esett az elért eredményekről, de beszéltünk még a megoldásra váró gondokról. feladatokról is. Az írásokat BOBAL GYULA. TÓTH LA.IÖSNÉ é CSATAI ERZSÉBET készítette. Fényképezett: KOPPÁNY GYÖRGY. Az érdeklődők észrevételeire, panaszaira TOTH LAJOSNE adott választ. Legközelebb november 26- án, (szerdán) Nemtibe látogatnak lapunk munkatársai, fogadóórát délelőtt 10-től 12- !g tart levelezési rovatunk ve zelője.