Nógrád. 1969. október (25. évfolyam. 227-253. szám)
1969-10-04 / 230. szám
T v-előzetes Írók, könyvek, kritikusok. (Szerda. 18.05). Az adásban ezúttal a fiatal, • tehetséges Somogyi Tóth Sándorral beszélget Faragó Vilmos kritikus, az író nemrégiben megjelent új regényéről, a Gabiről, amelyben a gyerekek szemszögéből ábrázolta Somogyi Tóth a felnőttek világát. Az interjú során természetesen érinti az előző regényt is, a Próféta voltál szívem címűt, amelyből sikeres film is készült. A kockázat... (Csütörtök, 20.20). A magyarul beszélő lengyel rövid-játékfilmsorozat első részének vetítése. Az első rész címe: Tudom, ki vagy... A , lengyel televízió izgalmas filmsorozata 17 részből áll. A főszerepben Stanislaw Mikulski-val, aki ezzel az alakítássorozattal nagy népszerűségre tett szert. (Magyar hangja: Bitskei Tibor). Mikulski az elmúlt héten járt Budapesten, amikor is a televízió bemutatta a nézőknek, mint Kloss kapitányt. A kalandsorozat a második világháborúban játszódik; közvetlenül a Szovjetunió megtámadása után indul a történet, a megszállt Lengyelországból az elhárítás egyik fiatal tisztje átszökik a szovjetekhez, s felajánlja szolgálatait. Egy valóban létező, s a megszólalásig reá hasonlító ember szerepét kell alakítania. így sikerül beépülnie az Abwerbe, Canaris admirális rettegett és titokzatos „hadseregébe”. A nácik ellen folytatott küzdelem a háború befejeztéig tart, sok feszült epizód tanúi lehetünk a jól elkészített film révén, amelyet már sok szocialista ország televíziója tűzött műsorára, igen nagy sikerrel. Kiss Manyi 100. filmszerepe. (Vasárnap, 17.20). Elek Judit most bemutatott. Sziget a szárazföldön című, Mándy Iván írásából készült filmjében alakította Kiss Manyi 100. filmszerepét. A filmarchívumok megőrizték a kezdetet is, a többi között az elsők közül való vígjátékból, a Viki címűből is vetítenek részleteket. A riporter Vitray Tamás beszélget a kitűnő művésznővel a pályájáról, a szerepekről, s hogy igencsak van miről kérdezgetnie, azt a 100-as szám is jelzi. A. Gy. Színházi évadnyitó Héttőn és kedden: a K egyeli c A prágai Fekete Színház szombati „terven” kívüli vendégjátéka után Salgótarján új színházi évadja október 6-án, este a debreceni Csokonai Színház vendégszereplésével kezdődik el. Az évadnyitó előadások keretében hétfőn este, kedden délután és este Illyés Gyula: Kegyenc című drámája kerül közönség elé, amely Teleki László azonos című drámájának eszmei adaptációja. A darabot nemrég a televízió képernyőjén a budapesti Madách Színház előadásában láthattuk, így a debreceniek produkciója a rendezői felfogások és a színészi alakítások összevetésére is érdekes alkalmat nyújt. Mennyi halat eszik meg a világ? Az Élelmezési és Mezőgazdasági Világszervezet (FAO) számítása szerint a halfogyasztás a világon 41 millió tonnával fog emelkedni. A világ jelenleg 60 millió tonna halat fogyaszt. Az emberiség élelmezésének jövőben bekövetkező alakulását figyelembe véve a FAO úgy becsüli, hogy 1985-ben a halfogyasztás 100 millió tonnára emelkedik. Kiss Manyi 100. filmszerepe (A tv október 12-i [vasárnapi) műsorához) Jelenet a „Körhinta” című filmből (A tv október 7-i [keddi] műsorához) A vásárlók frdekeben Recseg a bútorpiac Recseg a bútor, mert csak összeütötték, de nem enyvezték meg az eresztékeket, mert súrlódik a rosszul felfüggesztett ajtó, mert lötyögnek a csiszolatlanul helyükre tett széklábak, s így tovább. Recseg azonban maga a bútorpiac is, ahogy arról lapunkban — a többi megyei laphoz hasonlóan — az elmúlt hetekben beszámoltunk. Recseg, mert; szenved a kínálat-kereslet rossz illeszkedésétől, a csiszolatlan kapcsolatoktól az ipar és a kereskedelem között, mindazoktól a nehézségektől, melyek egy része objektívnak, rövid úton nem megszüntethetőnek ítélhető, más része azonban jobb szervezéssel, becsületesebb munkával felszámolható lenne. Tavaly: 3,2 milliárd Évről évre gyors iramban emelkedett a bútorvásárlás. Bútor kell a régi helyett, s az új lakásokba, s bútor kell azért is, mert — a mai bútorok nem szolgálnak ki —, igaz, nem is céljuk — nemzedékeket. 1960-ban I960 millió forintért vásároltak hazánkban bútort, 1955-ben 2499 millió forintért. A múlt esztendőben már 3,2 milliárd forint értékű bútor talált gazdára, s számítások szerint 1970-re a vásárlás újabb háromszázmilliós növekedéssel 3,5 milliárd forintra rúg majd. Becslések szerint 1975- ben 4,8 milliárd, 1980-ban 6,6, míg 1985-ben kilencmilliárd forint lesz a vásárlások összértéke a bútorpiacon. Legalábbis az igények ennek megfelelő dinamikával fejlődnek. Ami a termelési oldalt illeti, ,tény. hogy a kereslet hosszú évek óta meghaladja a kínálatot. A növekedés gyors volt, s ma is az. A bútoripar üzemeinek nagy része ugyanakkor korszerűtlen, épületeivel. felszereléseivel nem ad módot a gyáriparszerű termelésre. A munka jellemzője a legtöbb helyen ma is a kézzel; a nem motorikus eszközökkel végzett tevékenység. Jól jellemzi a helyzetet a bútorgyártási kapacitás megoszlása. A köny- nyűipar minisztériumi vállalati mindössze 26,1 százalékkal részesednek a teljes termelésből. A tanácsi vállalatok a bútortermelés 21, más minisztériumok vállalatai 6,5, s a kisipari szövetkezetek 36,4 százalékát adják. A megoszlás szemléletei: szerkezetében, anyagi, technikai bázisában a bútoripart a kisipari szövetkezetek jellemzik, hiszen övék a legnagyobb részesedés. Az állami vállalatok ugyan összesen a termelés 63,6 százalékát adják, de az üzemek jó része — különösen a tanácsi vállalatoknál — nélkülöz) a modern gépeket, a panelből épített bútorokhoz szükséges berendezéseket stb. A meglevőt jobbon A korszerűtlen termelési mód, a szűkös kapacitás csak nagy anyagi ráfordítással szüntethető meg, s hosszú távon ez, valamint az import növelése kínálja a megoldást. Rövidebb távra azonban kínálkozik jó néhány olyan feladat, melyek megvalósítása enyhítené a bútorpiac feszültségeit, csökkentené a „recsegés” forrásait. Az üzletekben például sok olyan vevő megfordul, aki az adott kínálatot nem kifogásolja, csupán a — méreteket! A lakás- és bútortervezők között ma még alig van kapcsolat, a kisméretű szobák berendezése éppen ezért nehezen oldható meg. Igen hamar mérséklődnék az ún. potenciális kereslet, ha végre létrejönne ez a kapcsolat a két szakma között, s ha a sokat hangoztatott kívánalom végre a gyakorlatban öltene testet: miszerint több, darabonként vásárolható bútort gyártson az ipar. A meglevő kapacitások nem ésszerű hasznosítására mutat az is, hogy sok a divatjamúlt, nehezen eladható bútor. Ugyanakkor a keresett típusokból soha nincs elég. A meglevő kapacitások, s az adott anyagok ésszerűbb — korszerűbb — felhasználása, a termékösszetétel gyorsabb változtatása olyan feladat, amelyből nemcsak a vállalatokra, de az irányító szervezetekre is sokféle teendő hárul, ám a szükségeshez mérten jóval kisebb a ma tapasztalható aktivitás és kezdeményezés az érintetteknél. A viták, melyek ma is zajlanak a garnitúra, s a külön darabok, a variálható, a modulbútorok között, valamint az. hogy évek óta nagy hiány mutatkozik kiegészítő bútorokban — könyvespolc, íróasztal, előszobafal, illetve színes és kerti bútorokban — az iparág belső feszültségeire, aránytalanságaira utalnak, s egyben arra, hogy iparpolitikai értelemben kell felülvizsgálni az egész bútoripar helyzetét. Sok kicsi sokra megy E nagy, s sokáig nem halasztható teendők mellett azonban sok olyan apróság van. melyet — egy kis jóakarattal, becsületes munkával, az együttműködés tökéletesítésével — mint vásárlót bosszantó okokat rövid úton megszüntethetnék az ipar a szállítás, a kereskedelem dolgozói. A kikészi- tési hibák csökkentése — törött pántok, csíkos fényezés, kiszakadó sarokvasak stb. — a gyáron belüli ellenőrzés fokozásával. a dolgozók jobb anyagi érdekeltségével nem kíván varázserőt, csupán igényesebb vezető) munkát. Sok a panasz a szállításkor bekövetkezett sérülésekre is, s itt a MÁV sem ártatlan. A piszkos, beázó vagonokba rakott bútorok, a gurítóra vitt kocsik rakománya nem ritkán a rámpáról egyenesen a javítóműhelyekbe kerül, ismét csak késleltetve a fogyasztók kielégítését. A kereskedelem a beszerzési források bővítésével, a gyáraktól bizományba átvett új termékek árusításával sokat tehet a bővebb választék érdekében, s azzal is, ha a szűk üzletek helyett időnként egy-egy nagyobb helyen — pl. művelődési otthonban — szervez lakberendezési kiállítást. Serkentheti úgy is a gyártókat, hogy pontosan, a típusok megjelölésével közli a vásárlói igényeket, hogy prospektusokat állít össze stb. A bútor nem tartozik az olcsó iparcikkek közé, mégis szívesen áldoznak rá az emberek. mert szeretik, ha otthonuk meghittségét, kulturáltságát a tetszetős, modern bútor is fokozza. Megadni a lehetőséget e nemes szándék megvalósulásához egyik napról a másikra ugyan nem megy. de lépésről lépésre igen. Ám ehhez végre: lépni kell! Fordította: SÁRKÖZI GYULA 4«. Riportregén v — Kitzinger tábornoknak az a hűséges beosztottja, Paul Siebert meg csak hallgat és hallgat. Legutóbb hozott nekem egy üveg francia parfümöt. Nem volt jó hangulatban. Azt mondta, hogy nem kapott szabadságot a hazautazáshoz. Pedig a múltkor megígérte hogy magával visz Kö- ningsbergbe. Sőt azt is mondta, hogy Berlinbe is elnézünk. Pedig jó lett volna széjjel nézni Berlinben. Az ellen sem lenne kifogásom, ha ott elhelyezkedhetnék. Képzelje el: szovjet hírszerző a Reichstagban! — Túlságosan nagy az étvágya, Lídia. Hagyja ezeket az ostobaságokat. Van itt is elég munkája. — Benne igaza van, de miért ne próbálhatnám meg. ha lehetőségem nyílik rá? — Nem szeretek időt fecsérelni megvalósíthatatlan dolgokra. — Miért megvalósíthatatlan? Én már rég dédelgetem magamban azt a tervet. Ha nem sikerül Sieberttel, megpróbálom egy másik német tiszttel. Ehhez már vannak bizonyos adataim. — Éspedig? — Hogy milyenek? — kérdezte Lídia. Kissé elgondolkodott. Felállt, végigment a szobán, negállt előttem, merőn a szemembe nézett és nagyon ••atározottan így szólt: — Mondja meg az igazat: hisz nekem, vagy még mindig kételkedik becsületességemben? — Ugyan már, Lídia Ivanovna! Hiszünk magának és •,emmi kétségünk nem volt a masa becsületességét ille- ően — feleltem gondolkodás nélkül. — 136 — — Érzem, hogy nem így van. Habár, igaz, soha sem árt az óvatosság a felderítő munkában. Hát akkor figyeljen ide, tervem a következő. Siebertnek, ha nem is tartozik a magas rangú német tisztek közé, azt hiszem, megvan a lehetősége, hogy menyasszonyaként magával vigyen Németországba. Berlinben lenni akkor, amikor háború van, amikor minden a front feladatainak van alárendelve, nagyon fontos dolog. — De hisz’ ez egy egyszerű kirándulás lesz! — mondtam. Kirándulás, amelynek felderítő szolgálatunk jóformán semmi hasznát nem fogja látni. — Még nem fejeztem be — dörrent rám mérgesen Lisowska. Én nem kirándulni megyek Németországba. Csak be kell oda jutnom és ismeretségeket szerezni. Aztán pedig... Legyen nyugodt: minden simán fog menni. A németek, bármilyen rangot viseljenek is, szeretik a csinos és vidám hölgyikéket. — Habár csinos és a jókedélynek sincs híján, de ez még mind kevés ahhoz, hogy boldoguljon Berlinben. — Még mindig keveset tud rólam. Azt hiszi, romantika hiányzik ennek a nőnek és Berlin csábítja. De én már rég elvesztettem minden romantikus illúziómat és ha tudni akarja, jártam már Berlinben. Igen, igen, ne meresztgesse a szemét és ne csodálkozzék: ezek a lábacskák már végigtopogtak az Unter de Lindenen. — Ezt miért hallgatta el? — Maga így is gyanakvóan néz rám. Hátha még megtudta volna, hogy Berlinben voltam, el tudom képzelni, milyen óvatosan bánt Volna velem! — Rosszul tudja... — Ne mentegetőzzék. Inkább figyeljen. Ha már nekifogtam, hogy elmeséljem kalandjaimat, legalább ne szóljon közbe. Volt az életemben egy rendkívüli esemény: megszöktem hazulról és beiratkoztam a balettiskolába. Buta. könnyelmű kislány voltam. Nagyon szerettem táncolni és színésznői karrierről álmodoztam. Hát biztosíthatta volna ezt a karriert számomra az én apám, a szegény postás? Ezért szöktem Varsóba. Elmentem a balettiskolába. Az igazgató megnézett minden oldalról, megtapogatott és így szólt: „Belőled, kislány, igazi sztár lesz.” így lettem a balettiskola növendéke. — Fizetni nem kellett a tanításért? — kérdeztem. — Persze hogy kellett. De nekem nem volt pénzem. Ezért egyezséget ütöttem az igazgatóval, hogy az iskola elvégzése után rendelkezhet sorsom fölött, azt csinál velem, amit jónak lát. Ez azt jelentette, hogy beleegyezem nélkül átadhat bármely színháznak vagy kabaré— 137 — nak. A színház tulajdonosa pedig visszafizeti neki a tanításommal járó összes költséget. Röviden, joga volt eladni engem annak, akinek megtetszem és aki többet fizet értem. Lídia elhallgatott egy pillanatra, majd így folytatta: — Az iskolában jól haladtam. A tanárok nagyon meg voltak velem elégedve, ragyogó jövőt jósoltak nekem. Még színházban is felléptem. Nem szólótáncosként, hanem csak a balettkarban, de nem egyszer hallottam, amint a kulisszák mögött beszélték, hogy primabalerina lesz belőlem. Talán ott maradtam volna a varsói színházban, ha nem bukkan fel egy sokkal előnyösebb vevőm. Táncversenyt rendeztek. Utána sorba állítottak és valakik végigmustráltak minket. Aztán néhány lánynak, köztük nekem is, azt mondták, hogy maradjunk, a többit pedig kiküldték. „Rátok mosolygott a szerencse — fordult hozzánk az iskola igazgatója. — Mr. Standley — meghajolt az ősz hajú, ösztövér férfi felé, aki minket —. kivisz benneteket Amerikába. Hollywoodban folytatjátok a tanulást, aztán filmezni fogtok. Ez nagy megtiszteltetés iskolánk számára, de még nagyobb a ti számotokra. Hírnév, karrier, pénz vár rátok. Ügy, hogy fogadjátok el ajánlatát. Különben — kajánul elvigyorodott — „nem”-et úgysem mondhattok, mert Mr. Standley kifizeti nekem a tanítástok költségeit. Szerződést kötünk, s holnap aláírjátok. Lídia újra elgondolkodott. Szeme harmatos lett. Látszott rajta, hogy fáj ennek az esetnek az emléke és mély nyomot hagyott a szívében. — No és aztán? — Aztán alá kellett írnunk a szerződést. Néhány barátnőm gratulált karrierem elindulásához, irigykedtek rám. Meg kell mondanom, hogy Hollywoodba jutni valóban jobb volt, mint táncosnőnek lenni valamelyik vacak kabaréban. Ám azután, hogy aláírtam a szerződést, nagyon szomorú lettem. Már nem voltam az a könnyelmű kislány, aki otthagyta szüleit és romantikus kalandokat keresett. A Varsóban eltöltött évek, mindaz, amit ott láttam és tapasztaltam, arra késztetett, hogy elgondolkozzam sorsomon. „Mi vár rám Amerikában? — kérdeztem magamtól. — Hírnév? De vajon sokáig lesz-e kísérőm? Hisz’ nem leszek örökké fiatal. Eltelik pár év, s helyemet elfoglalja egy másik csinos nő, ugyanúgy, ahogy most én lépek valakinek a helyére. Én meg ott maradok messze túl az óceánon, idegen országban, idegenek között, s nem kellek már senkinek. (Folytatjuk) — 138 — i
