Nógrád. 1969. október (25. évfolyam. 227-253. szám)

1969-10-31 / 253. szám

Ifjúsági váltótáhorok ÍSóqrádhan Nógrádban három helyen folyik az ifjúsági váltótábo- rok építése. A rétsági járás­ban levő Bánkon a termelő- szövetkezetek, a tanács, a KISZ közös összefogással szervezi az építést. Terv sze­rint a jövő nyáron már meg is nyitják itt a tábort. A Ba­lassagyarmat melletti Ny teje­sen készülő tábor munkáihoz ugyancsak több szerv nyújt segítséget, folyik a terepren­dezés. a fásítás, évek óta. Jö­vő nyárra ez a tábor is meg­nyílik. Lakói tovább folytat­ják majd építését. A szécsé- nyi járásban Ráróspusztán épül a váltótábor, három holdnyi területet jelöltek ki erre a célra. A kivitelező munka szervezetten, több lép­csőben folyik. 1970 nyarára már kellemes környezetet nyújtanák itt a cserepartne­rek. a ráckevei fiataloknak. A tábor végleges átadása 1971. június 1-én lesz. VIíö az új alapszcsháiiy- tervesefrő! Megyénk tizennyolc kisipari szövetkezeténél készítettek az elmúlt hetekben új alapsza- bány-tervezetet. Az előkészítő bizottságok már korábban folytattak közvéleménykuta­tást és csak ezután került sor a tervezet megfogalmazására, amit sokszorosítanak és ki­osztanak a tagság között, ta­nulmányozás céljából. Bőven jut idő a tervezet megvitatására, hiszen még időközben is gyűjtik az elő­készítő bizottságok a javas­latokat és a közgyűlésekre csak november közepe után kerül sor. Természetesen mó­dosításra még a közgyűlésen is lehetőség lesz. December közepéig azonban valameny- nyi kisipari szövetkezetnél megtartják az új alapszabályt jóváhagyó közgyűlést. Elkészült az óvoda Jobbágyiban a község vezetői régi vágyát teljesítették a lakos­ságnak. Felújították az óvodát, amelyre 15fl ezer forintot fordítot­tak. A lakosság még a választá­sok idején kérte az újonnan meg­választott tanácsot, fordítson az óvoda felújítására gondot. A ta­nács a szükséges összeget foko­zatosan takarította meg, amely­ben a járási tanács is folyv bizonyos összeget. Az építkezés­iről a község dolgozói társadal­mi munkával vették ki részüket. Felszabadulási jubileumi staféta Készülnek a tervek a fel- szabadulási jubileumi stafé­tára. A felszabadulás helyi eseményeit, harcait az úttö­rők megyeszerte harci játé­kokkal, stafétával ünnepük. A Csapattól-csapatig jelszó jegyében zajló jubileumi sta­féta résztvevői a felszabadító szovjet hadsereg harci útvo­nalát végigjárva felkeresik testvércsapataikat, s „elját- szák” a felszabadulás esemé­nyeit. A „hadműveleti terv” készítéséhez a megyei honvé­delmi szakbizottság segítséget nyújt. A staféta magával viszi a csapat ajándékát, ame­lyet az Országos Úttörőelnök­séghez juttatnak majd el. Úiabb frontfejtések Mizserfán A mizserfai bányaüzem Gusztáv-aknájában, a 2-es körletben egy új frontfejtést készítettek, ahol már a hét elején megkezdték a terme­lést. Az új frontfejtésből ked­den már 20 vagon szenet ad­tak a külszínre. Az üzem Rákóczi bányájá­ban is nagy ütemben folyik egy új frontfejtés előkészíté­se, hogy a most lefogyót pó­tolhassák. Itt újabb kamrafej­tések üzembe helyezésével is fokozni kívánják a szénterme­lést, Ez a bányaüzem egyéb­ként energetikai szenet szál­lít elsősorban a Mátravidéki és a Tiszapalkonyai Erőmű számára. A szénkészletek fel­töltéséhez igen fontos a ter­melés fokozása. úaayarorsasájj felfedezése A KISZ központi bizottsága, a Magyar Fotóművészek Szö­vetsége és a Népművelési In­tézet Magyarország felfedezése címmel megrendezi a III. or­szágos ifjúsági fotókiállítást, hazánk felszabadulásának 25. és Lenin születésének 100. év­fordulója tiszteletére. A pályá­zat célja, hogy a fiatal magyar fotósok a fotóművészet eszkö- zeivel mutassák be hazánk 25 éves szocialista fejlődését. Be­küldési határidő 1970. február 15. A műveket a fővárosi mű­velődési ház címére Budapest­re kell küldeni (XI. Fehérvári út 47.). A pályázat anyagát a forradalmi ifjúsági napok al­kalmából kiállításon mutatják be. A pályázaton a Nógrád megyei fotóklub is részt vesz. így írunk mi Irodalmi pályázaton vehet­nek részt megyénk úttörői, amelyet Így írunk mi címmel hirdették meg. A megyei úttö­rőelnökség pályázata a Szabad hazában — Lenin útján jel­szóhoz kapcsolódik. A pályá­zók riportokat, verseket, elbe­széléseket, irodalmi dolgozato­kat küldhetnek be jövő már­ciusig a megyei úttörőelnökség címére. A beküldendő művek tartalmazhatnak beszélgetési a párt éíf munkásmozgalom veteránjaival, jelenlegi veze­tőkkel, foglalkozhatnak békés jelenünkkel, a szocializmus építésének jelenlegi esemé­nyeivel, s más hasonló kér­déssel. Tanulnak a juhászok A megye neves juhászai hathetes tanfolyamon tanul­nak Eresztvényben. A tanfo­lyamon résztvevő juhászok 15—20 éves gyakorlati tapasz­talatokkal rendelkeznek ugyan, de kevés volt az elméleti fel­készültségűit. A tanfolyamon ezt pótolják. Tanulmányaik befejeztével, miután vizsgáju­kat eredményesen leteszik, szakmunkás bizonyítványt kapnak. A tanfolyamon töb­bek között foglalkoznak a mesterséges termékenyítéssel, amit a balassagyarmati mes­terséges termékenyítő állomá­son a gyakorlatban is tanul­mányoznak. A tanfolyam ve­zetősége az ország különböző öt éve, 1964. október 31-én halt meg Meduna Lász­ló, ideggyógyász professzor. Magyarországon született, itt is tanult a Budapesti Orvostudományi Egyetemen. Doktori oklevelének megszerzése után előbb tanárse­géd, majd főorvos lett. 1939-ben az Egyesült. Álamokba megy előadást tartani felfedezéséről, és a fasizmus ül­dözésétől tartva ott telepszik le. Tudományos pályája a pesti Schaffer professzor vezette klinikán kezdődött. Már itt végzett kísérleteket az epilepsia kiváltásával állatokon. Később más, elmebetegségben szenvedő em­berek gyógyítására használta fel módszerét sikerrel. A;3 új módszert sokan igyekeztek kipróbálni, de sok ellen­zője is akadt. Azzal vádolták Medunát, hogy megsérti a „nil nocere” (nem ártani) elvet. A kezelés elgondo­lása azonban a gyakorlatban is helyesnek bizonyult és ma is használatos módszer a gyógyításban. Meduna professzor munkássága túlterjedt a gyógyításon és a kutatáson. Ideggyógyászati szaklapot szerkesztett, ame­lyet ma is a legjobbak között tartanak az ideggyógyá­szat területén. Jelentősége óriási, mert nemcsak a tu* dathasadás gyógyíthatóságát bizonyította, hanem ki­húzta a talajt a belső eredetű elmebetegségek gyógyít- hatatlanságának babonája alól. NAPTÄK 1969. október 31., péntek Farkas napja. A Nap kel: 6,25, nyugszik: 16.29 órakor. A Hold kel: 20.33, nyugszik: 12.39 óra­kor. Időnként s»él Várható időjárás ma estig: már csak időnként élénk északi szél. A hőmérséklet tovább csökken. Leg­magasabb nappali hőmérséklet: 5—lö fok között. — ÖTVENEZER DÍSZFO­NAT. A Tokaj környéki fal­vak lakosságának évszázados háziipari mestersége a vesz- szőfonás, amelyből különböző kerti bútorokat, virágtartó­kat és demizsonokat készíte­nek az ügyes kezű háziiparo­sok. A hegyaljai szőlősgazdák megrendelésre és exportra különböző díszfonással, több mint ötvenezer üveget fonnak be. — Jelentős bevételhez juttat­ta a kertészet az idén a palo- tási Május 1. Termelőszövetke­zetet. Paprikából 70, sárgaré­pából 80, petrezselyemből' ugyancsak 70 mázsás termést takarítottak be holdanként. — FELNŐTT ÜTTÖKÖVEZETÖK részére továbbképző tanfolyamot szerveznek a téli szünetben Eresztvényben és Salgőbányán. El­sősorban a kis falusi iskolákban tevékenykedők módszertani segíté­sét tűzték ki célul. — Traktorvezetői tanfolyam indul november közepén a Tol- mácsi Gépjavító Állomáson. A tanfolyamra eddig harmincán jelentkeztek. — PAPRIKÁTÓL PIROSAK a házak. Az ősi fűszerpaprika- termelő tájkörzetben, Szeged környékén piros díszt öltöt­tek a falvak. Ezen a vidé­ken a háztáji földekről mint­egy 8000 mázsa termést szed­tek, amit felfűztek és az épü­leteken utóérlelnek. A becs­lések szerint körülbelül 400 ezer paprikakoszorú került fel a falusi házakra, a torná­cokra, valamint az udvarokon felállított ágasokra. A piros köntösbe öltözött házak fes­tői képet nyújtanak. — SZÁZMILLIÓ forintot meghaladó értékű terméket ál­lított már elő a nyár elején próbaüzemelésre átadott új lé­tesítmény, a Debreceni Kon­zervgyár. Ezideig 1200 vagon konzervet és mintegy nyolcvan vagon gyorsfagyasztott árut ké­szítettek. — A MÄV Vezérigazgatósága közli, hogy a Budapest, Keleti pályaudvarró] szombati napo­kon 13 óra 10 perckor Pécelre induló 6344. számú vonatot a csekély igénybevétel miatt no­vember 1-től, szombattól nem közlekedteti. — Nyíregyházán alapításá­nak 25. évfordulóját ünnepelte csütörtökön a Nyírségi Nyom­da. Jelenleg 230-an dolgoznak az üzemben. Az ünnepségen Holéczi István igazgató emlé­kezett meg a nyomda történe­téről, s köszöntötte Murczkó Károlyt, a városi pártbizottság első titkárát, a nyomda egyik alapító tagját, valamint Szo- kolai Sándornét, aki az indu­lástól kezdve folyamatosan dol­gozik az üzemben. M A HASZNOS ANYAGOK gyűj­tése novemDer 9-én fejeződik be. Az október elejétől ezidőig tartó rongygyűjtő hetek alatt Nógrád megye úttörői eredményes gyűjtést végeztek. Jelenleg folyik munká­juk értékelése, a MEH-tröszt ju­talomban részesíti a legkiválóbba­kat. — A jövő év elejétől is­mét Salgótarjánban szerepel a miskolci Nemzeti Színiház társulata, amely egy-két ki­emelkedő produkcióját mu­tatja bé a megyeszékhelyen. Ez az örvendetes tény a régi jó kapcsolatok felelevenítését jelenti. Jön... Jön... Jöu... Xbatiéf idők Ezt a címet adta írásának Tabi László, az országosan ismert humorista, a Ludas Matyi főszerkesztője, a Nép- szabadság Pardon, egy perc­re rovatának remek tollú író­ja, több nagysikerű színpadi mű szerzője. A Daliás idők-ben az 1945— 46-os eseményekről ad a szerző — műfaji meghatáro­zása szerint — történelmi visszapillantást. karcolatok­ban. Tabi Lászlónak e művét, a Daliás idők-et november 2- án, vasárnap kezdjük közölni folytatásokban. — Az idén először hozott ter­mést a 10 hold almáskert a szendehelyi Kossuth Termelő- szövetkezetben. A szövetkezet húsz vagon alma értékesítésére kötött szerződést a MÉK-kel. Iskolások a tsz-ben A keszeg! Zöldmező Terme­lőszövetkezet tapasztalatcsere látogatásra hívta meg a készé- gi általános iskola 1970-ben végző nyolcadik osztályos ta­nulóit. A termelőszövetkezet vezetői külön programot dol­goztak ki a tapasztalatcserére. A tanulóknak módjuk lesz megtekinteni a termelőszövet­kezetben folyó munkát, tanul­mányozzák a könyvelést, a bérelszámolást, a pénztárt stb. Megtekintik a segéd- és mel­léküzemeket és az állatte­nyésztést. A 100 férőhelyes te­hénistállóban bemutatják ne­kik a gépi fejtést, majd a borjúnevelőben a mesterséges borjúnevelést. Jön a Háry János Véradóm terv a lövő esztendőre OKSZAGOS viszonylatban is kiemelkedő eredményeket pro­dukál a véradásban megyénk Vöröskereszt-szervezete. A cél a jövőben is az, hogy fokozato­san tovább fejlődjön a térítés- mentes véradás, s megyénkben ügyre magasabb szinten elégít­hessük ki a növekvő mennyi­ségi és minőségi vérigényeket. Az elkövetkező esztendőre többi között célul tűzte ki a megyei Vöröskereszt-szervezet, hogy a különleges vérigények kielégítésére tovább szervezi a véradó brigádokat. Lehetőség adódik erre a salgótarjáni nagyüzemekben és Balassa­gyarmat jelentősebb üzemei­ben A véradók szervezésében egyre jobban növekszik az egyéni meggyőzés szerépe. A tapasztalatok azt mutatják, hogy csak az eredmények sta­bilizálása is a korábbinál sok­kal nagyobb erőbefektetést, alaposabb, meggyőzőbb előké­szítést követel. Szükség van te­hát a mozgalomban dolgozó aktívák számának gyarapítá­sára, alaposabb szakmai és szervezés i felkészítésére. E cél­ból jövőre megrendezik a vér­adófelelősök háromnapos to­vábbképzését. Nívósabb munkát igényel a véradókörök szervezése és munkájuk tartalmasabbá téte­le. A véradókörök vezetői ré­szére tapasztalatcsere-értekez­letet rendeznek, ezen a tervek szerint, mintegy 50 véradókor vezetője vesz majd részt. Nem elég azonban véradókat szervezni, meg is kell tartani a véradó gárdát. Ez pedig csakis úgy lehetséges, ha a véradók érzik, hogy segítségüket elis­meréssel, megbecsüléssel fo­gadják. A véradók megbecsülé­sének eddigi formáit tovább bővíti a jövőben a megyei Vö­röskereszt-szervezet. Nagyobb mértékben kell be­vonni a véradást szervező agi- tációs-propaganda munkába a pedagógusokat és az ifjúsági vöröskeresztes csoportokat. A jövőben is szükség lesz arra, hogy a KISZ-szervezetek véd­nökséget vállaljanak egy-egy véradási nap sikeréért. A pro­pagandamunka színvonalának emeléséért sokat tehetnek az intézeti orvosok is. Úgy tervezi a megyei szervezet, hogy szak­orvos előadói brigádot szervez, amelynek tagjai ' felelősséget vállalnak a népszerűsítő elő­adások megtartásáért, színvo­naláért. A felvilágosító- és pro­pagandamunka javításának jó eszköze lehet a helyi kiadvá- nvok bővítése, minőségüknek emelése. A JÖVÖ esztendei tervek után térjünk vissza egy kicsit a mához —, ha csak egy mon­dat erejéig is. A megyei Vö­röskereszt-szervezet idei vér­vételi tervét szeptember 30-án teljesítette. juhászataiban tanulmányutat is szervez részükre. Igen nagy súlyt helyeznek az ál­lategészségügyi kérdésekre. A tanfolyamon hírneves szakem­berek tartanak előadásokat, Üjabb színházi eseménye lesz november elején Salgótar­jánnak. November 3-án és 4-én a debreceni Csokonai Szín­ház vendégszerepei a József Attila művelődési központ szín­padán. A kitűnő társulat operarészlege ez alkalommal Kodály világhírű daljátékát, a Háry Jánost mutaja be két esti és egy délelőtti, ifjúsági előadás keretében. Az előadást Kertész Gyula rendezte és Rubányi Vilmos érdemes művész vezényli. A budapesti házinyűi kiállításon bronzérmet nyert a salgótarjáni Németh Gyula tenyésztő új-zélandi fehér nyula, amely 93 pontot kapott a zsűritől (Koppány György felvétele) —- Két napig csak a gyer­mekeké lesz a megyei József Attila művelődési központ. A téli szünidőben, a művészeti hetek keretén belül, gyer­mekparadicsommá alakul át a művelődési központ. Diave­títéssel, keskeny- és normál- filmek. játszásával, valamint különböző bábegyüttesek sze­replésével ajándékozzák meg a jövő színházlátogatóit. Ehető gomba a farenkön A .szigetcsépi Lenin Termelő­szövetkezetben tavaly kezdték meg a kísérleteket a farönkön tenyésztett laskagombával. Az ízében és zamatéban a Sam­pinyonnal vetekedő gombafaj­ta beváltotta a hozzáfűzött re­ményeket, s ezért az idén — a Pest megyei MÉK-kel közös vállalkozásban — 3000 mázsa fatuskón láttak hozzá a laska termeléséhez. A sampinyonnál lényegesen olcsóbb gomba sze­dését megkezdték. Az idén 150 mázsa termésre számítanak, amely előreláthatólag 300 ezer forint jövedelmet hoz a közös gazdaságnak. ÁRAMSZÜNET 1969. november 3-án 10—Il­it! Zagyvapálfalva: Brezina la­kótelep, Budapesti út és kör­nyéke, Kinizsi Pál út és kör­nyéke, Gorkij-telep, Makaren­ko út és környéke. NOGRAD a Magyar Szocialista Munkáspárt Nógrád megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja. FószerkesztS: GOTYAR GYULA. Szerkesztőség: Salgótarján, Petőfi u. 1. Telefon: 22-94, 22-95, 22-9«, •’2-92 Főszerkesztő- 12-94. Belpolitikai rovat: 14-40. Sportrovat: 11-59. Éjszakai szerkesztés: 13-05. Kiadja a Nógrád megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: VIT)A EDIT. Kiadóhivatal: Salgótarján. Petőfi ü l’ Telefon- to-29. Terjeszti: a Magvar Posta. Előfizethető: a helyi postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj egy tiónapra 20 forint. Előállítja: a Nógrád megyei Nyomdaipari Vállalat. Salgó­tarján. Petőfi u. 1. Felelős vezető: PAPP GYÖRGY igazgató. Index-szám: 25078.

Next

/
Oldalképek
Tartalom