Nógrád. 1969. október (25. évfolyam. 227-253. szám)

1969-10-26 / 249. szám

Meghitt öröm forrása Két lap üresen maradt... ötven év munkásságát át­tekinteni egy óra alatt, gyö­nyörűséges és fájdalmás pil­lanat. Az elbeszélő hangja megcsuklik olykor, s ezt csak az egymást kereső kéz oldja fel. Az évek gyűrűkként, az emlékek cementként kötőd­nek meg. így húznak koronát fél évszázad becsületes mun­kájára. A tanárember halk szavú, igazi pedagógus-karekter. Elő­re dől székében, neki támasz­kodik az asztalnak — ilyen lehetett 1919-ben is, amikor elkezdte pályáját. ★ Élete a népmesék világá­hoz hasonlóan kezdődött- Az egykori iparossegéd fia, tizen­egy éves korában árvaságra jutott. Igen szomorú, szegé­nyes életű nagyanyja nevel­te. A tizenhárom éves fiú már nála kisebb korú gyermeke­ket tanított betűvetésre, be­vezette őket a matematika és a geometria csodálatos vilá­gába. Ő teremtette elő magá­nak a cipőt, a ruhát. Ezerki- lencszáztizennégyben a bajai tanítóképzőbe került, ahol öt év múlva szerzett képesítést, tanítói oklevelet. Ott maradt Baján, a gyakorló iskolában, igazgatói megbízással. Két év­vel később megpályázta a Salgótarjáni Kőszénbánya egyik tanítói állását, s 1922- ben Mátranovákra került ta­nítónak. Abban az időben évenként újították meg a szerződést, a tanítók feje fe­lett Damoklész kardjaként ló­gott az utcára kerülés réme. Környei József csak 1926-ban kapta meg a véglegesítést. Az első állomás után jöttek a többiek, a Bartók Béla úti, az inászói, a rónabányai, a vízválasztó-telepi iskola. A bányai iskolák államosításá­val állami tanító lett. A fel- szabadulás ■ után bekapcsoló­dott a magasabb fokú peda­gógus-továbbképzésbe. 1949- beri* az első turnussal kapott általános iskolai szaktanítói oklevelet. A tudásszomj nem hagyta el, három év múlva megszerezte a matematika— kémia szakos tanári oklevelet, amelyet 1955-ben a középis­kolai tanári diploma köve­tett. Élete szüntelen tanulás volt. a tanítványok érdeké­ben; élettapasztalata azt su­gallta neki; „Amennyit csak lehet, fogadd be mindig”. Munkája elismeréseként 1951- től három évig a megyei ta­nács művelődésügyi osztá­lyán dolgozott. Innen a ba­lassagyarmati tanítóképzőbe került tanárnak. Végigjárta az előrehaladás létráját, igaz­gatóhelyettes lett, majd igaz­gató. Az intézet megszűnésé­vel a Szántó Kovács gimná­ziumba került, onnan ment nyugdíjba négy évvel ezelőtt. Ez a tény nem tartotta őt vissza attól, hogy tovább mű­ködjék a pedagógusi pályán. A nyugdíj mellett is tanított a Gépipari Technikumban, majd a Bolyai gimnáziumban. r* Az új tanév a nyugodt pi­henés évét jelentette. Kör­nyei József azonban tovább érdeklődik a pedagógia iránt. Azt mondja: — Ha mégegyszer születnék akkor is csak a pedagógus- pályát választanám. Munkásgyermekeket nevelt ötven éven keresztül. A be­csületes kötelességre nevelés volt a fő célja. Mikor Balas­sagyarmaton volt tanár, az egyik gyengébb tanítványa így fordult hozzá: — „Ha ma­tematikából nem is tanultam meg sokat, de megtanultam becsületesen dolgozni”. Ennél szebb elismerést egy peda­gógusról alig lehet mondani. — Józsi bácsi — fordulok feléje — mi az eredményes pedagógusmunka titka? Kezét összekulcsol ja a mel­lén, hátradől, mint aki nehéz példát kap matematikából, s lassan, tagoltan mondja: — A pedagógus munkájá­nak, eredményességének fő feltétele, hogy a szeretetet és a szigorúságot megfelelően tudja gyermekeivel szemben érvényesíteni. Egykori tanítványai ^ ezért gondolnak rá oly nagy tisz­telettel. A maximális tudást, az értékeket igyekezett kibá­nyászni belőlük. — Büszke tanítványaira? — teszem fel az újabb kér­dést. Elmosolyodik. Nehezen ta­lálja a szavakat, az újságíró kérdezősködésére felelni nem az ő kenyere. — Öröm volt az iskolában azt látni, hogy fogott a taní­tás a gyerekek eszén, de még tanítványok helytállását, akik nagyobb öröm látni a volt szellemi kincsekben gazda­gabbak lettek. — Mi volt a legnagyobb élménye eddigi életében, Jó­zsi bácsi ? — Mint levelez» hallgató, részt vettem az Eötvös Ló- ránd Tudományegyetem elő­készítő tanfolyamán. S itt a fiam előadásait is hallgathat­tam. Ez volt életem egyik legnagyobb élménye. A hivatástudatot tovább plántálta gyermekeibe is, akik mindketten pedagógu­sok lettek. Az apai büsz­keség, a pedagógiai pálya belső, tiszta örömöket jelen­tett és jelent neki. Az asztalon egymás mel­lett fekszenek a diplomák. 1919 — tanítói képesítés, 1952 — matematika—kémia szakos tanári oklevél, 1955 — középiskolai tanári diploma. S mellettük a legújabb: az aranydiploma, az oktatásügy­ben közmegbecsülésre méltó­an teljesített hivatás elisme­réséül. Környei József meg­simogatja kezével a diploma fedőlapját. Talán egy pilla­natra az első oklevél átvéte­lére gondol, amelyet a Ta­nácsköztársaság diadalmais évében kapott. Környei József egy életen keesztül példaként élt. Szí­vét, eszét adta munkájába. Ötvenéves tevékenysége min. dig a megújulás jegyében telt el. Keze alatt nem kallódott el tehetség. Igényességével, következetességével megbe­csülést szerzett magának. Em­bersége, eszmeisége így vált meghitt örömök forrásává. A két srác az asztal mellett ül. Antal 16 éves és a mun­kahelyéről jötit. István előze­tes letartóztatásban van. Ö 19 éves. István kerek arcú, nagy szemöldöke van. A szemét lesüti. A haja szökés. Antalnak is szökés a haja és kék a szeme. Antalon egy lemberdzsek van. Alatta egy piros garbó. A garbón feketé­vel a felirat: „Rolling Sto­nes”. A szobában csend van. Iratismertetés folyik. A két srác előtt fehér papírlap és ceruza. A jegyzőkönyveket nézik. István ezt mondja: — Miskolcról tavaly június­ban jöttem vissza. Ott szak­mát tanultam. Fényező-má- zoló vagyok. Tarjánban nem a szüleimnél lakom. Eljöttem tőlük. Apám anyámat uszítot­ta rám. Mostoha anyám van. Miskolcon nem jártam bulik­ba. Itt se nagyon, de azért elmentem a haverokkal. Az Üveggyárba, Pátfalvára. Sze­retek táncolni. Olvasni is szeretek. Egy nap egy könyv. Sokat olvastam. A legjobban Rejtőt szeretem és a Delfin­sorozatot. Szórakozni is sze­retek. Mozi, császkálás a srá­cokkal, meg a lányokkal. A lányokról meg van a vélemé­nyem. Kevés a rendes lány. Én aat a lányt, aki bulikba jár, nem tartom rendes lány­nak. Igaz, egy-kettőt találtam a bulikban is, aki rendes volt, de ez nagyon kevés. Tarjánban kevés a rendes lány. Én nyolc általánost vé­geztem. Egyszer voltam sze­relmes. Miskolcon voltam, 18 éves voltam, a lány 17 éves volt. Ez a lány rendes lány volt. Ezzel a lánnyal hat hó­napig jártam együtt. El kel­lett jönnöm. Még leveleztünk, aztán abba maradt az ügy. Én tudtam mindjárt az első nap után, hogy baj lesz. Az­tán jött még hat nap. Nem akart hazamenni. Nekem van egy húgom. Ha azzal történt volna? Én erre nem tudok Egy járás közegészségügyéről A Balassagyarmati járási Tanács VB által kijelölt versenybizottság megvizsgálta a járás községei kö­zött indított tisztasági versenymoz- gaimat. Az eredményt már közöl­tük — győzött örhalom, második lett Nógrádkövesd, a harmadik helyezést pedig Szügy érdemelte ki —, az értékelés egyes tapaszta­lataira azonban nem árt- visszatér­ni. A járás közegészségügyileg fej­lett termelőszövetkezetei, mint Drégelypalánk, Ersekvadkert, Or- halom ezúttal ismét megszilárdí­tották jó tisztasági helyzetüket. Sokat tett a közegészségügy javí­tásáért Dejtár, Patak, Terény és Hont is. Bajok vannak viszont a közegészségüggyel a becskei, a galgagutai, a herencsényi, a szan- dai és a hugyagi tsz-ben. A tsz-ck vezetői — a jő eredményt elértek kivételével — nem tartanak rend­szeres kapcsolatot az egészségügyi felelősökkel, javaslataikat nem veszik figyelembe. Ilyen körül­mények között viszont nem is várható közegészségügyi javulás. A kereskedelmi egységekben sem minden fenékig tejfel. A bol­ti és személyi higiéné még sok kí­vánnivalót hagy maga után. A rendszeres nagytakarításoknál, festéseknél többször előbbre való a takarékosság, ennek szempont­jait előszeretettel érvényesítik a közegészségügy rovására. A higi­énés kiszolgáláshoz szükséges tisz­tító eszközöket is hiába keresnénk sok helyen. A pohármosás igazán elemi dolog, mégis, a vendéglátó egységek hetven százalékánál nem kielégítő a folyóvizes pohármosás. A járás kereskedelmi egységeinek mintegy 80 százalékában nincsen megfelelő hűtőkapacitás. Az iskolaegészségügyben már jóval kedvezőbb a helyzet. Az is­kolák, óvodák belső rendjét, tisz­taságát szívügyüknek tartják az igazgatók és az óvodai vezetők. Az intézmények felújításánál sem feledkeztek el a modern pedagó­giai és higiénés elvekről. A pataki, berceli, őrhalmi és cserhátsurá- nyi iskola környékét szépen tá­gították, parkosították. A további fejlődéshez még mindig sok a ki­használatlan lehetőség az érsek­vadkerti, a honti, a hugyagi, a mohorai és a magyarnándori isko­lánál. Gyors Ütemű fejlődés tapasztal­ható a magánházaknál is. Ebben egyrészt a lakosság anyagi hely­zetének javulása, másrészt a he­lyes egészségügyi szemlélet kiala­kulása tükröződik. Nem maradnak tehát eredmény nélkül a Vöröske­reszt felvilágosító előadásai, érde­mes ezeket tovább is szervezni! A cigánytelepek közegészségügye Dejtáron, Ersekvadkerten, Hugya- gon és Nógrádmarcalou némi ja­vulást mutat, a többi cigánytelep higiénés helyzete viszont nagyon rossz. A községi tanácsok sürgős feladata, hogy érvényt szerezzen a közegészségügy minimális normái­nak ezeken a telepeken is. sz. m. válaszolná. Én nem paran­csolhatok, az apám paran­csolt nálunk. ' Nyilván, ha megnősülök, rendes lányt ve­szek el. Csak erre várni kell Ügy számolom, két évig leg­alább várni kell... Ha kijö­vök, elmegyek innen. Elme­gyek a városból... — A pádon ültem, amikor két haver jött a lánnyal. Ak­kor ismertem meg. A haver­jaimat egyébként nem szere­tem. Hülyéskednek, nagyké­pűek. Gondoltam én, hogy nincs minden rendben, meg is mondom, vártam a rend­őröket. Hallottam két lány­tól, hogy keresnek egy lányt. Pistát kérdeztem: „Te, nem nálad van ez a lány?” Azt mondta: „nincs nálam”. Ez­zel a lánnyal azóta sem ta­lálkoztam, de nem is szeret­nék. Volt nekem akivel jár­hattam. Egy év, nyolc hóna­pig jártam vele. összevesz­tünk. Megmondom úgy ahogv van, én utálom a könyveket. Nincs ebben semmi. Dolgoz­ni viszont nagyon szeretek Ügy mentem dolgozni, nem is érdekelt, fizetnek-e, csak dolgozhassak. Nehéz a mun­kám. Amit keresek haza adom, a pénzből tíz százalék az enyém. Nem ez a lány volt az „első”. Én csak azt nem tudom^ hogy most mi lesz? Ei sem tudom képzelni. Nem is tudom, hogy bűnös vagyok-e. vagy nem? Ha megmondanák, legalább tudnám, hogy mi van. ‘ Azt mondtam már, hogy olvasni nem szeretek. A su­li mellé is eíeg sokat jártam. Hét osztályt végeztem, de közben sokszor voltam a he­gyen. Csak a biológia érde­kelt. Abból is a madarak. Van agy hobbym, A madara - szás. Járom az erdőt, léppel fogom őket, kalitkába rakom. Megfigyeltem, hogy nem mind­egyik bírja, a kalitkát. Ame­lyik gubbaszt, nem eszik, az­zal már baj van. Az ilyene­ket elengedem. Sok ilyen madarat elengedtem... — mondja Antal. A két srác a jegyzőköny­veket nézi. Előttük fehér még a papírlap. Nincs észrevéte­lük. Antal egy napig volt együtt a lánnyal, István hét­napig. A lány 13 éves volt. Szokács László , Fordította: SÁRKÖZI GYULA RipOftregéllV Mihail Sevcsuk nyugdíjban van már, de még min­dig az egyik Ívovi gyárban dolgozik, Válja Dovger Vo- ronyezsben lakik. Marija Kih, egykori rádiósunk, Lvov felszabadulásának első napjától kezdve bekapcsolódott az aktív társadalmi és politikai munkába. Lvov környéké­nek dolgozói beválasztották Ukrajna Legfelsőbb Tanácsá­ba képviselőnek. Mai napig becsülettel állja meg helyét ezen á fontos poszton. Egyébként az Iván Franko Em­lékmúzeum igazgatója. A Lvov környéki Nyesztyerov város utcáin találkoz­hatunk rendőregyenrahában Borisz Szuhenkóval, a ma­gas, erős, félelmet nem ismerő egykori hírszerzőinkkel, Megbízható kezekben van a társadalmi rend őrzése. Szer- gej Sztehov, az osztag egykori politikai biztosa Vinnyicá- ban lakik. Gyakran tart előadásokat az egykori partizán­életről. Nyugdíjban van Alekszandr Lukin, a tapasztalt cse- kista. az osztagparancsnok volt hírszerző helyettese is. — 193 — Moszkvában lakik és tehetségét irodalmi tevékenységének szenteli. Személyében a szovjet irodalom érdekes tollú íróval gazdagodott. A Cseka munkatársa, Csendes Ogyessza és Hírszerzők című könyvei nagy népszerűség­nek örvendenek. A mozikban most vetítik a Cseka mun­katársa című könyvének filmváltozatát. A szovjet olvasók jól ismerik Albert Cesszárszkíj könyveit: „Egy partizánorvos feljegyzései”-t és a „Cse- kistá”-t. Az utóbbiban Dmiitrij Medvegyev életútját írja meg. Valentyin Szemjonov, a fáradhatatlan és bátor lovás­szá zad-parancsnok tíz évig mint geológus a távoli észa­kon kutatott értékes ércek után, Norilszkban dolgozott. Most feleségével, Váljával, az egykori rádióslánnyal (akit csak „kozáklánynak” hívtunk) Moszkvában lakik. A fővárosban lakik Vlagyimir Sztupis volt hírszerző a feleségével, Vanda Pilipcsukkal, a földalatti mozgalom tagjával, valamint Viktor Szemjonov zászlóaljparancsnok. „.. .Valóban mi voltunk azok, akik most itt ülünk ci­vilben a kényelmes lakásban és békés munkával vagyunk elfoglalva? Valóban mi harcoltunk végig ily számtalan csatát, vettünk részt ily veszélyes akcióban? Valóban mi voltunk azok a betegek, sebesültek, akik a fogatokon rá- zattuk magunkat a göröngyös utakon, mocsarakon át, nem gondolva a tiszta ágyra, forró vízre... Mennyi sok erő, hév lakozott valamennyiünkben...” De nemcsak az erő és a lelkesedés tartotta bennünk a lelket. A legfontosabb: a hazaszeretet, a párt szeretete, a győzelmünkbe vetett mély hitünk. Könyvemben csak egy részét jegyeztem fel azoknak az embereknek, akik részt vettek a hírszerző munkában és a földalatti mozgalomban, a gonosz ellenség ellen ví­vott partizánharcban. Osztagunk, ha nemcsak azokat szá­mítom, akik fegyverrel harcoltak, hanem azokat is, akik aktívan segítettek nekünk, több ezer emberből állt. Lehe­tetlen olyan könyvet írni, amelyben minden harcost és e harcosok minden tettét leírná az ember. De azért szeret­nék megemlíteni néhány elvtársat, akikről a könyvem­— 194 — ben nem szóltam és akik az osztagban kifejtett tevékeny­ségükkel tiszteletet ás tekintélyt vívtak ki maguknak, ma pedig a közös ügyért dolgoznak. Ezek közé tartozik Szerafin Afonyin, aki Mordvában él. Az általa vezetett kolhoz a köztársaság legjobbjai kö­zé tartozik. Ványa Sztrokov egykori rádiósunk Moszkvá­ban lakik és szakmájában dolgozik. Moszkvában lakik és dolgozik Vszevolod Popkov, Makszim Grekov, Borisz Csomij, Leva Jermolin, Grisa Saskov, Vlagyimir Frolov, vagy ahogy mi neveztük: „Vologya bácsi”; és sok más bajtársunk. Sok volt medvegyista partizán maradt Rov- nóban. Állandó lakosai lettek. Ezek: Vászja Burim, Volo­gya Cehos, dr. Grigorij Kleskany orvos, Pantelej Teres- csenko, Szergely Sismarjov és felesége, Mása Mordvino- va, Marija Moszkvityina, Grisa Volkov és hű élettársa Ólja Szulimcsuk, Dmitrij Kon és sokan mások. Egyes bajtársaink megkedvelték az ősi Lvovot és most állandó otthonuk lett. Lvovban lakik és dolgozik a város egyik illegális csoportjának vezetője, Tyerentyij Novák, továbbá Iván Kutkovec, Borisz Krutyikov, Nyi- koláj Mázur, a két elválaszthatatlan jó barát, Mihail Szapir és Mihail Neszen, Vaszilij Bagrov. Korai halála kiszakította közülünk osztagparancsno­kunkat, Dmitrij Medvegyev ezredest. 1954. december 14- én halt meg és Moszkvában helyezték örök nyugalomra A párt és a kormány nagyra értékelte Dmitrij Mec! vegyev érdemeit, a Szovjetunió Hőse címmel és négy Le nin-renddel tüntette ki. A moszkvai Sztaropimenovszki utcát, ahol Medve gyev lakott, most Medvegyev utcának hívják és a 16. számú ház falán emléktábla függ. Sok iskola, könyvtár viseli a nevét. De a legszebb emlékmű a boldogságért hősi halált halt partizán hős számára a nép emlékezete. A hálás utódok mindörökre bevésik emlékezetükbe nevüket, éle­tüket és hősi tetteiket. . (Vége) — 195 — i

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom