Nógrád. 1969. október (25. évfolyam. 227-253. szám)

1969-10-23 / 246. szám

\ boro Mezei futóversenyt rendez október 31-én Salgótarjánban, a járási-városi TS. A novem­ber 7, tiszteletére lebonyolítás­ra kerülő viadalön ifjúsági és serdülő versenyzők indul­nak Megyei II—111. osztályú egyéni férfi asztalitenisz-baj­nokságot, bonyolítottak le a napokban Salgótarjánban. Az élcsoport: 1. Kövendi (SBTC), 2. Uhlmann (SKSE), 3. Bocsi (ötyözet MTE), 4. Tóth (ötvö­zet MTE). Az 1—8. helyezett továbbjutott Nyíregyházára, a területi döntőre. Vitray Tamást, a Magyar Te-, levízió népszerű sportriporte­rét tervezik meghívni a „Mit tud Ön a sportmozgalomról?” salgótarjáni városi döntőjének levezetésére. A megyei döntőt k b a n 1970. március 8-án Pásztón rendezik meg. KIMSZ Kupa tájékozódási futóversenyt bonyolít le no­vember 2-án Salgótarjánban, a tóstrand környékén gyer­mek, serdülő és ifjúsági kor­osztályban a Nógrád megyei Természetbarát Szövetség. A Szolnok megyei felnőtt és if­júsági egyéni tájékozódási fu­tóbajnokságot ugyanezen a napon rendezik meg ugyan­csak a tóstrand környékén. A megyei tömegsport bizott­ság ma délután 16.30 órától tanácskozik Salgótarjánban. A falusi és munkahelyi sparta- kiádok megyei rendezvényei­vel, valamint a jubileumi jel­vényszerző mozgalom követel­ményeinek meghatározásával foglalkoznak. Napirenden: a müncheni felkészülés Az MTS Nógrád megyei Ta­nácsának Elnöksége pénteken 14 órától tártja soron követke­ző ülését Salgótarjánban. Há­rom kérdés megvitatása sze­repel a napirenden. Az SBTC- bem folyó szakmai, nevelő­munkáról a szakemberellá­tottságról és a létesítmény- helyzetről Végvári József, az SBTC elnöke tájékoztatja az elnökséget. Az 1972-es mün­cheni olimpiára való felké­szülés megyei vonatkozású tennivalóit Mikes László, az MTS Nógrád megyei Tanácsá­nak módszertani munkatársa terjészti elő. Végezetül a jö­vő évi megyei költségvetést Praznovszky György gazdasági csoportvezető ismerteti. Csinosítják a sporttelepeket Egyesületi és szakszövetsé­gi elnökök értekezletét ren­dezték meg a közelmúltban Szécsényben. A járás sport­aktívái tanácskoztak egymás­sal. Domszky György, a JTS elnöke bevezetőben ismertette a sportolók új nyilvántartási és minős£t&i szabályzatát. A soron következő vezetőségvá­lasztó közgyűlésekkel kapcso­latban beszélt ezek „menet­rendjéről”. Foglalkoztak a Nógrád megye sportmonográ­fiája előkészítésével kapcsola­tos kérdésekkel is. Értékelték a különböző sportágakban el­ért őszi teljesítményeket. Fel­hívták a sportaktívák figyel­mét a Hazafias Népfront „Te­gyük szebbé községünket!” mozgalmára. A sportkörök a sporttelepek csinosabbá tételé­vel járulnak hozzá lakóhelyük külső képének esztétikusabbá tételéhez. 1969. október 26-án este 7 órai kezdettel a Karancs Szállóban. A műsorban fellép: MÄTHAY ZSUZSA SAROSY KATALIN TARKANYI TAMARA VOGT KAROLY Konferál: MARKOS GYÖRGY Közreműködik: a PANNÓNIA-zenekar Belépődíj 10,— Ft. Jegyek kaphatók a Pécskő Üzletház női konfekció­osztályán és a férfiruhaboltban. Rendezi: a Nógrád megyei Iparcikk-kiskereskedelmi Vállalat. APRÓHIRDETÉSEK Karancs Szálloda azonnali belépéssel felvesz 30 öv alatti férfi dolgozót szállo­dai segédmunkára. Beton- éa Vasbeton­ipari Művek véd te­lepe íVtíc. Klsrét- dűlö 1 szám) azon­nali belépésre fel­vesz csőszerelőket, va­lamint könnyűgép- kezelő vizsgával ren­delkező targoncave­zetőket Munkásszál­lást. üzemi étkezést, utazási hozzájárulást biztosítunk. Kétheten­ként szabad szombat. Felvétel személyes Je­lentkezés esetén. A megyei kórház Salgótarjánban fel­ajánl n as-és feli! épü­let IV—V emeletén 4., 1., 4. ajtószámú távfűtéses lakásokat cserébe 3 szobás össz­komfortos. nem köz­ponti fűtéses lakások­ért. Az ajánlatokat írásban kérjük beje­lenteni. 1969. október 88-ig, Salgótarján. Vü- röshadseres út 64. szám alá. Szénsénv községben 2 szobás társasházta- kások, azonnali be­költözés! lehetőség­gel kedvező fizetési feltételekkel eladók. Érdeklődni lehet: az OTP szécsényl fiókjá­nál. A megyei kórhá2 Igazgatósága pályá­zatot hirdet áthelye­zés folytán megürese­dett főmérnöki állás betöltésére. Pályáz­hatnak azok a mér­nökök. akik legalább 10 éves szakmai gya­korlattal -endelkez- nek fizetés meeegye- és szerint. A oályá- •athoz részletes ön­életrajzot kérünk csa- oVnl 16 évet betöltött lányokat s/fiv ((átképzésnek ielvesz a Pamuttextllmüvek Jac­quard Szövőgyára. A betanulási idő 12 hét, ez Idő alatt havi looo Ft bruttó fizetést és napi 1 Ft-ért ebédet és két szabad szombatot biztosítunk. Lakást minimális té­rítés mellett teányotthonszerű el­helyezésben adunk. Kiképzés után gén Jő. 1600—2000 Ft» közötti ke- •cseti lehetőséget nyújtunk. Je- rntkezés írásban a P. T. M. Ijcquard Szövőgyár üzemgazda- j-Jgl osztályán. Budapest, XTTT -zekszárdi u. 19—25. Sportszerűség! verseny Az MTS Országos Tanácsa, és a Magyar Újságírók Orszá gos Szövetsége az idén is meghirdette az országos sport - szerűség! versenyt. Tavaly Nógrád megye jól szerepelt ezen a versenyen: a csapatok közül a Karancslapujtői Bá­nyász női kézilabda-együttese szerezte meg a fair play dí­jat. Bizonyára az idén is jó né­hány olyan sportszerű ese­ményre, cselekedetre hívhat­juk fel a figyelmet, amely or­szágos szinten is elismerést vált ki. Vertig elkezdte Vertig József, az SBTC lab­darúgója október 12-én az SBTC—Komló bajnoki mér­kőzés 4. percében megsérült. A történteket így mondta el: — Korommal mentem fel fejelni. Rosszul estem, hirte­len mozdulatot tettem jobbra, közben a bal térdem kifor­dult, és nagyot roppant. Fájt, és igen megijedtem. Már har­madszor sérültem meg a tér­demre. Lehet, hogy porcműté- tet kell végrehajtani — ke­sergett a mérkőzés után né­hány nappal. Azóta a szakorvosok meg­vizsgálták a sérült térdet, és megállapították, hogy műtétre szerencsére nincs szükség. Végvári József, az SBTC el­nöke tegnap újságolta, hogy a balhátvéd kedden óvatosan el­kezdte az edzéseket. Elsősor­ban kerékpározó mozdulatokat végez. Ha sérülése nem ma­kacs — mondotta az elnök — akkor lehet, hogy az idén még számíthatnak Vertig játékára. — Nem erőltetjük, inkább pi­hentetjük, nehogy később sú­lyosabb formában kiújuljon a sérülés — vélekedett. Példásan helytállt , A Csepel SC országos *1. osztá­lyú- egyéni .>**. pék^bapőrversenyi, rendezett. aösszesen 32-en léptek pástra. Afc SKSE-t á tervezettől eltérően csak- Vertich képviselte. A selejtezők során három győzel­met aratott és továbbjutott az elődöntőbe, ott négy ízben győ­zött és így került a kilences dön­tőbe. A döntőben hat alkalommal bizonyult jobbnak és végered­ményben az előkelő harmadik he­lyet szerezte meg. Végeredmény: 1. Pethes (OSC) 7 gy„ 2. Dr. Te- rék (Ü. Dózsa) 6 gy.. 3. Vertich (SKSE) 6 győzelemmel. Világbajnoki selejtező Magyarország—Dánia 3:0 (2:0) Népstadion, 35 OOÜ néző, v.: Alfred Ott (NSZK). Magyar- ország: Szentmlhályi — Kele­men, Páncsdcs, Ihász — Hal­most, Szűcs — Fazekas, Ko­csis, Bene, Kozma. Zámbó. Dánia: Poulsen — J. Larsen, M. Jensen, Möller. T. Nielsen — Michaelsen, E. Nielsen, Thorst — Madsen. B. Jensen, R. Larsen. Az előmérkőzésen Magyar- ország utánpótlás-válogatottja 3:0 (2:0) arányban győzött Dánia utánpótlás-válogatottja ellen. Szabó S. (2) és Vidáfe góljaival. A felnőttek találkozóján a magyar csapat jól kezdett, és több veszélyes támadást veze­tett Bene vezérletével. A 16. percben Kocsis ügyes indítá­sával Bene kiugrott és a jobb alsó sarokba lőtt. 1:0. Meddő fölény után Kozma szögletét a 28. percben Szűcs lőtte a lábak között a hálóba. 2K). A dánok szórványos táma- dásvezetéssel kísérleteztek, így is akadt két nagy helyze­tük. A II. félidő első 20 percé­ben szinte egykapura ját­szott a magyar csapat — de a csatárak sóikat egyéniesked- tek és a szerencsével is hadi­lábon álltak. A 88. percben egy védőkről lepattant labdát Bene rúgott a hálóbe. 3:0. A magyar csapat nagyobb arányban is nyerhetett volna. Jó: Kelemen, Szűcs. Faze­kas, Zámbó, 131.: Möller, Michaelsen, Thorsit. Előkészületi labdarúgó-mérkőzés Balassagyarmat, 200 néző, v.: Cseh. SBTC: Szőke (Ma­gyar) — Baranyai, Ferenc (Gajger), Gecse — Horváth F., Kmettyi — Kriskó, Kaj- di. Zöldi, Básti (Szőllősi) Jeck. BGY. SE: ~ Tományi (Treso) — Lukács, Fábián (Pribeli), Rónási — Badó, Pál — Vidámi (Borbás), Var­ga. Cseri, Huttyán, Kiss (Pu- ruczki). Az SBTC labdarúgócsapata tegnap a vasárnapi, Csepel elleni bajnoki mérkőzés előtt Balassagyarmaton a Bgy SE SBTC—Bgy. SE 7:0 (3:0) ellen lépett pályára. A ta­lálkozó elején a megyei I. osz­tályban fölényesen vezető, és immár bajnoknak tekinthető Bgy SE lépett fel támadólag. Az akciók azonban elhaltak a tizenhatosnál. A 25. perc­ben Kriskó 20 méteres sza­badrúgásból szerezte meg a vezetést, 1:0. A 33. percben Baranyai beadását Kajdi to­vábbította a hálóba, 2:0. A félidő utolsó gólját Jeck egyé­ni játéka után Kajdi szerez­te, 3:0. v A IX. félidőben ismét jól kezdett a hazai együttes, nagy lelkesedéssel és a mezőnyben jól is játszottak. Varga pél­dául óriási helyzetet hagyott, kihasználatlanul. A gólok so­réit Kajdi nyitotta meg, ké­sőbb Szőllősi, majd Kriskó ta­lált a Hálóba. A végeredményt Szőllősi állította be, 7:0. A Bgy. SE lelkes edzőpart- nemek bizonyult a Szálait, Répást és Vertaget nélkülöző SBTC számára. Jó: Gajger, Kajdi, Zöldi, Básti, ill.: Fábi­án, Pál. Huttyán, Pribeli. — R — Megyei I. osztály Bgy. SE — Érsekvadkert 5:0 (4:0) Balassagyarmat, 500 néző, v.: Máthé. Bgy. SE: Tományi — Lukács, Fábián, Rónási — Badó, Pál — Vidámi, Varga, Cseri, Huttyán, Kiss. Cs.: Bor­bás, Forrai. Edző: Vidomusz János. Érsekvadkerti Csabák — Kristók I., Sági, Halaj S. — Adame K., Szabó P. — Légrá- dy, Pistyúr, Csemák, Szabó J., Balga. Cs.: Hustyava, Kris­tók J. Edző: CSérnák János. A bajnokság éllovasa ötletes, gólra törő játékkal fektette kétvállra a kapura veszélyt alig jelentő régi riválist. Gól­lövők: Varga (3), Vidámi, Ba­dó. Jó: Fábián, Badó, Pál, Varga, ill.; Kristók I., Légrá- dy, Pistyúr. Közgyűlési menetrend A kétévenként esedékes egyesületi vezetőségi tisztújító közgyűlésekre az év végén sor kerül Salgótarjánban is. Ed­dig négy középfokú oktatási intézményben bonyolították le a vezetőségválasztó közgyűlést, alábbiakban a további tizenhét egyesület közgyűlési menet­rendjét ismertetjük. Október 25.: Közgazdasági Technikum, november 4.: St. Bányagép SK, november 12.: St. Kinizsi, november 13.: St. Dózsa, november 14.: St AKÖV, St. Petőfi, november 17.: St. Postás, november Í9.: St. Vasutas, november 20.: St, Építők, november 21.: St ZIM ÉMÁSZ, november 24.: St, Spartacus, Zp. Építők, SKSE, november 25.: St Üveggyár, november 26.: St. Ingatlan. Az SBTC közgyűlését december elején tartják, közelebbi idő­pont még nem ismeretes. a ■ Ünnepi sportműsor November 7. tiszteletére a szécsényl JTS ünnepi sport- programot állított össze. A labdarúgócsapatok részére November 7. Kupát írtak ki. A körzeti találkozókat novem­ber 2-án bonyolítják le. a dön­tőt november 7-én rendezik meg. Szécsényben november 7-én asztalitenisz- és sakkver­senyt rendeznek, meghívott csapatok részvételével. Az or­szágos válogatott tagjai no­vember 7-én Szécsényben tol­laslabda-bemutatót tartanak. Olcsóbb ajánlat: biztos üzleti siker! Olcsóbb árajánlatot tehet , megrendelőinek, ha olcsóbb anyagárakkal kell számolnia. A legolcsóbb anyag: a haszon vas Október 20-tól december 10-ig további 10—30%-OS ÁRENGEDMÉNNYEL SZEREZHET BE durvalemezt, expandált lemezt, köracélt, idomacélt, szögacélt, kerítéselemeket, kerítésoszlopokat, kis- és nagykapukat és még sokféle, • prima vasanyagnt a KOHÁSZATI ALAPANYAGELLÁTÖ VÁLLALAT HASZONVASTELEPÉN: Salgótarján, MÁV külsőpályaudvat Telefon: 17-19. Bármit keres, nálunk megtalálja! Versenyző agarak A Magyar Ebtenyésztők Or­szágos Egyesülete első alka­lommal rendezte meg a kö­zelmúltban a birtokában levő agarak árverését Budapesten, az ügetőpályán. A több száz főnyi kutyabarát; érdeklődő élónk figyelemmel kísérte a párját ritkító eseményt. Az agarak zöme nem árult pet­rezselymet, és új gazdára lelt A soroksári Vörös Október Termelőszövetkezet például 1800 forintért vásárolta meg a Hadúr nevű magyar agár- kutyát. Vasárnap a galopp verseny- pályán az erre a célra idomí­tott agarakkal a MEOE be­mutató versenyt tart, maid 1970-ben kerül sor a tolaliza- tőrrel egybekötött agárverse- nyekre. Egy­és kétrészes mosogatót vásároljon a Fővárntti I uh- én Fáénybntl Fái látni ssnkü»leteiben ! NOGKAu — 1V69. október 23., csütörtök 7

Next

/
Oldalképek
Tartalom