Nógrád. 1969. október (25. évfolyam. 227-253. szám)

1969-10-21 / 244. szám

I A képernyő előtt Milliók drámaköltői e lett... J ugos/láviai vendégjátéka során a budapesti Nemzeti Színház a napokban mutatta be a Mózest. A Balassagyar­mati Irodalmi Színpad A ci­vilizátor bemutatójára ké­szült. Az ember tragédiája a szegedi szabadtéri játékok és színházaink állandó műsorda­rabja. a bratíszlavai színház ötvenéves fennállását e mű­vel ünnepelte s vasárnap es­te tévéfilmváltozatban a képernyőn is megelevenedett az alsósztregovai—csesztvei költő klasszikus remeke. Üj, erőteljes Madách-kul- tusznak örvendezhetünk, ala­posan megkésett szerzői siker tanúi lehetünk, s ha meggon­doljuk, hogy a Televízió di­cséretes vállalkozásának ered­ményeként a tragédia, drá­mairodalmunk egyik legszá­mottevőbb műve milliók kin­csévé válhatott, méreteiben is impozáns ténnyel állunk szem­közt. ' Mindenekelőtt a merész vál­lalkozást dicsérjük, mely a madáchi fő mű előtt korunk leghatásosabb tömegkommu­nikációs eszközével szinte ha­zánk minden otthonához utat nyitott. Egyben csodálkozunk is: ugyan mi késleltette ed­dig a szinte forgatókönyvnek kínálkozó mű filmre vitelét!? A drámai szerkezet sajátos építkezése korszakról kor­szakra kemény feladat elé ál­lította a színházi rendezőket, szcenikusokat, technikusokat egvaránt, olyan problémák elé, melyeknek kivitelére a film viszont természetszerűen kínálkozik. Az „álom az álom­ban”, vagy az űrjelenet kí­vánalmai erzekletesen, a lan- tazia korlátlan röptét követőn a film eszközeivel juthat­nak teljes érvényre. És, ha a vállalkozás tényét önmagá­ért fenntartás nélkül dicsér­jük ugyan, nem mehetünk el szó nélkül a megvalósult pro­duktum gyengéi mellett. Ezek között pedig első helyen amellett, hogy Szinetár Mik­lós rendezésében Az ember tragédiájából nem vált iga­zán film. A mű nagyobbára megmaradt a színpadi világ korlátos feltételei között, s nem egyszer az a benyomá­sunk a képernyő előtt, hogy színházi produkció kitűnő operatőri munkával végzett közvetítését szemléljük. A drámai cselekménysor zárt díszletadottságok közé szorí­tása szinte minden lehetősé­gét kizárta a történelmi ko­rok látványosabbá komponá­lásának. Akár az egyiptomi, akár a római, a párizsi, a lon­doni színt vesszük alapul, mind monumentálissá növel­hető képi látványt kínál, anél­kül, hogy a mű filozófiai zárt­sága, feszessége felengedne, szétoldódna. Talán e veszély eshetősége intette túlzott óva­tosságra a rendezőt, talán a munka anyagi feltételeinek korlátozottsága. de minden­képpen sajnálatos, hogy az eredmény csupán félmegoldás. Amit látunk, átmenet a szín­padi és a filmproduktum kö­zött. Abból is, emebből is va­lami. A tragédia tévéfilmválto­zatának ennek ellenére csak „Tejpresszó” Sok mindent kapott — ki­váltképpen az utóbbi években — a fejlődő Bánk. Nem sike­rült azonban teljes egészében megoldani a különböző szolgál­tatásokat. Nincs fodrásza, cipé­sze a falunak, s egyre sür­getőbben vetődik föl a „tej­presszó” nyitása is. A község­ben sok az átutazó, a tó part­ján víkendező vendég. Szá­muk a jövőben növekedni fog, hiszen a kővetkező evben újabb háromszáz víkendtelket bocsát áruba a tanács. A község vezetői a fogyasz­tási szövetkezettel próbálnák egyezségre jutni a tejbolt ügyében. Talán meg kellene próbálniuk a termelőszövet­kezete^ is. A két szövetkezet vetélkedésének lehetséges, hogy az lenne az eredménye: gyorsabban dűlőre jutna a dolog, megnyílna a „tejpresz- szó”. örvendezhetünk. S ha nem is mérhető azokhoz a teljesít­ményekhez; melyeket a Klasz- szikusok a képernyőn soro­zatban a német filmesektől láthatunk — például a nem­régiben nálunk is játszott nagyszerű Othellóval —, min­denesetre jó kezdet, amely folytatásra vár. A művet eddigi színpadi pályája során temérdek ren­dezői és játékfelfogásban dol­gozták fel. A tévéprodukció jól érzékelhetően a játék- és beszédstílus leegyszerűsítésé­re törekedett. A „természetes­ség” igénye azonban néme- lyíitt az elszürkülés veszélyé­vel kísértett. — bár kétségte­len. hogy fülünk a korábbiak során patetikusabb modorhoz szokott, s ez a megszokás még erősen követelődző, teátráli- sabbat vár, mint amennyit a korszerű színjátszás az ábrá­zolás eszközeiben alkalmazni szükségesnek ítél. Ezért kell tárgyilagosan megállapítani, hogy Mensáros László Lucí- fer-felfogása a mű gondolati­ságát olyan koncentráltan nyújtotta, amire csak a kon­vencionális szerephagyomá­nyoktól megszabadult, csu­pán a jellemalkat önmozgá­sára figyelő művész képes. A „luciferi vonásoktól” mentes Lucifer megteremtésével Men­sáros bejegyezte nevét a sze­rep játszóinak legelejére. Huszti Péter Ádámja kevésbé volt érdekes és izgalmas al­kat, mint amilyennek a mű­nyújtotta lehetőségek alapján kívánnánk, Éva, s az örök asszony megszemélyesítője Moór Mariann alkatilag ideá­lis, termékeny ősanya, de művészi érettsége még ko­ránt sem vetekszik legjobb elődeivel. A mű szereposzt# sában egész sor kiválóság működött közre, kis szerepek­ben is a feladat iránti alá­zattal. Az ember tragédiája tévé­filmváltozata jelentős kul­túrpolitikai vállalkozás, vala­mennyi közreműködője tisz­teletre, becsülésre méltó misz- sziót teljesített. (barna) Nevelés a huszonegyedik századra (I.) AZ EMBERI TUDÁS anya­gának minden képzeletet fe­lülmúló rohamos növekedése, az ijesztő mértékben felgyorsult ólettempó objektív figyelmez­tetése mellett nem haladhat el észrevétlen a társadalom. Ezt tekintetbe kell vennie a mű­velődéspolitikának, így ter­mészetesen az iskolapolitiká­nak, sőt az iskolának és a pe­dagógusoknak is. Közismert lény, hogy a mű­szaki és a természettudomá­nyok területén olyajn gyors a fejlődés, hogy ha egy fiatal mérnök diplomája megszer­zése után négy-öt évig nem tart lépést a szakirodalom­mal, tehát nem képezi magát, szakismeretei annyim elavul­nak, hogy képtelenné válik a szakadatlanul fejlődő terme­lésben helytállni. De folytat­hatnék a példák sorát, akár minden szakma területéről. Az ebből adódó megállapítá­sokat különösen a pedagógu­soknak kell megfontolniuk, akiknek hivatásuk szerint már most arra kell gondol­niuk, hogy tanítványaikat nem csak a tantervi művelő­dési törzsanyag teljesítőképes elsajátítására, hanem önma­guk permanens továbbképzé­sére Is ráneveljék, sőt ebben őket gyakoroltassák is. ARRA KELL UGYANIS gondolniuk, amit Marx György idéz egy UNESCO-tanulmány- ból: „azok a fiatalok, akik most kezdenek el dolgozni, minden valószínűség szerint legalább egyszer teljes techni­kai forradalmat élnek majd át abban a termelőágazatban, amelyben elhelyezkednek. A munkahelyek, amelyeket nagyapa korukban elfoglal­nak, ma talán nem is létez­nek. Meglehet, hogy ma i még fel sem talált termelési ’ fo­lyamatokat irányítanak májd olyan gépeket^ amelyeket csak ezután terveznék meg... Olyan iskolára van tehát szükség, amely nem az ötven-hatva­nas évek szakismereteire, ha­nem — többek között — a XXI. századra is neveli a gyermekeket. Nem egy szak­ma fogásait kell tehát beléjük tömni, hanem készséget arra, hogy túléljék szakmák és tu­dományok forradalmát, sőt maguk legyenek e forradal­mak harcosai és győztesei.” A pedagógusok egy része a tudományos-technikai forra­dalomnak az iskolára, az ok­tató munkára vonatkozó eme konklúzióil felnagyítva pá­nikhangulatában már „tan­anyagra bbantásról’' beszélt és sűrűn emlegette a ..nevelés- tudomány csődjét”. Korunk megköveteli, hogy az oktatás korszerűsítése. a társadalmi és tudományos fejlődéssel va­ló szinkronba hozás állandó, permanens feladat legyen. E korszerűsítés azonban nem történik meg csupán az ötle­tek kampányszerű összegyűj­tésével és ezek ugyancsak öt­letszerű és gyors végrehajtá­sával. A KORSZERŰSÍTÉS to­vábbi lépéseit és változásait minden bizonnyal hosszú és rendszeres kutatómunkával kell majd előkészíteni, fel­használva a legfrissebb tudo­mányos eredményeket nem­csak a neveléstudomány. de az összes tudományok terüle­téről is. Ha a pedagógusok lépést akarnak tartani az olyan sokszor emlegetett technikai és tudományos for­radalom pedagógiai igényei­vel. akkor a jelen feladatai mellett előre is kell nézniük, fürkészve a jövő várható szükségleteit. Az igények azt jelentik, hogy pedagógiai kutatóink és iskoláink munkáját, egész tevékenységét a feladatoknak megfelelően kell fokozatosan átalakítani, azaz korszerűsíte­ni, mert a hagyományos mód­szerek és felfogások tovább semmiképpen nem vezethet­nek a kívánt eredményekre. A korszerűsítés azt is je­lenti, hogy a megújított tar­talmat már nem lehetséges a régi módon átadni a tanulók­nak. Ügy kell fejleszteni a pedagógiai folyamatot. hogy annak során a tanulók pszi­chikus megterhelésének növe­lése nélkül lehessen azonos (vagy rövidebb) idő. alatt ki­alakítani az előírt új tudás- szintet és egyben sokoldalúan kialakítani szocialista szemé­lyiségüket, jellemvonásaikat. A HAGYOMÁNYOS peda­gógia j szemlélet szerint is az a cél, hogy a tantervi anyagot a pedagógusok tervszerűen és fokozatosan megtanítsák. Az oktató-nevelő munka ered­ményességét azonban általá­ban az elsajátított anyag mennyiségén akarják mérni. A tartalom követelményeihez igazodik a módszer is. Ebben a felfogásban az anyag meg­tanítására irányuló törekvés meg mindig, főleg a tanulók emlékezetét veszi igényije. Így az emlékezet egyoldalú fejlesztésével háttérbe szorul a gondolkodás es a cselekvés formálása. A személyiség' sokoldalú fejlesztésének követelménye viszont kiemeli a gondolko­dás, az értelmi műveletvégző képesség fejlesztését, és a ta­nuló önálló cselekvőképessé­gének kialakítását is. Gondolkodni és önállóan cselekedni tudó személyisége­ket azonban csak úgy lehet kialakítani, ha a pedagógiai folyamat minden szakaszában a pedagógusok olyan módsze­reket alkalmaznak, amelyek lehetővé teszik, hogy a tanu­lókat ésszerűbb tevékenység- rendszerrel (feladatsorokkal) be tudják kapcsalpi a tudás megszerzésének folyamatába, es az ismeretek alkalmazásá­ba. A TÉMAFELDOLGOZÁS ilyen értelmezése azt jelenti, hogy valamennyi tantárgy ta­nításában az eddiginél lénye­gesen több helyet kap a ta­nuló tervszerűen irányított és fokozatosan önállóvá váló cse­lekvése az ismeretek meg­szerzésében és a munfcaíel- ariatok, a munkaműveletek begyakorlásában. Általános törekvés ez szin­te valamennyi fejlett oktatási rendszerben. Maga az élet ve­tette fel a hagyományos pe­dagógia elméletének és gya­korlatának ilyen irányú gyö­keres felülvizsgálatát. Még­pedig két okból: egyrészt az oktató-nevelő munka eddigi gyakorlatának kétségtelenül gyenge hatásfoka és eredmé­nyességének nehezen ellen­őrizhető volta miatt; más­részt annak egyre növekvő feszültsége miatt, amely a ro­hamosan fejlődő tudomány és technika által megnövekedefct tudás mennyisége és a tanuló által — túlterhelés nélkül — elsajátítható tudás mértéke között napjainkban tapasz­talható. M. Zs. Fordította; SÁRKÖZI GYULA Riportregény no. — Értse meg: Lvov nem Rovnó. Ott, mielőtt akcióba léptünk volna, a fiúk nagyszabású előkészítést végeztek. Erre volt elég idejük: a megszállt Ukrajna „fővárosa” messze a front mögött volt, s íelderítőink a gyanú leg­kisebb árnyéka nélkül, aránylag biztonságban voltak. De most nem azokat az időket éljük! Látná csak, mennyire halálra vannak rémülve a hódítók! Érzik, hogy közele­dik az elkerülhetetlen vég, és reszketnek a félelemtől. A halálra rémült ragadozó pedig sokkal veszélyesebb. Ha­láltusájában meg különösen gonosz. A mai értekezleten felszólalt Bauer, Galícia kormányzója. Hallotta volna, ahogy tajtékozva követelte a megtorlást a megbízhatatlan elemek ellen! Jóformán minden este razziáznak. A bün- tetőosztagosok, gestapósok, tábori csendőrök állandóan garázdálkodnak. Lvovban csak a bátor ember, igazi ha­zafi, akik nagy veszteséget okoznak a megszállóknak. De nekem sehogysem sikerül felvenni velük a kapcsolatot. Velünk van Janek Kaminski, akinek vannak a városban ismerősei és rokonai. Janek azokon keresztül próbálja felkutatni a megbízható embereket. De egyelőre fárado­zását nem koronázza siker. Ha ez így megy tovább, nem sokáig maradunk itt, itthagyjuk névjegyünket és elindu­lunk a mieink elé. Hacsak csapataink nem érnek ide ha­marább. Ügyhogy, kedves Lídia, magának inkább Rovnó- ban kellett volna maradnia ... — Hogyisne! — tiltakozott Lisowska. — Nem ülhet­nek nyugodtan, amikor háború van! Addig nem nyug­szom, amíg egyetlen gazember lesz földünkön! Maga itt kockára teszi az életét, én meg otthon ücsörögjek, ami­— 178 — kor pedig tudom, hogy a németek vadásznak magára. Bármit mond is, meg kellett magát találnom, és boldog vagyok, hogy találkoztam magával. — Én is örülök, hogy látom. De sajnos ismét el kell válnunk. Ha szükség lesz rá, felvesszük a kapcsolatot magával. Hol szállt meg? — Ruzja nevű barátnőmnél, akiről beszéltem. Meg­ígérte, hogy közbenjár főnökénél az érdekemben. — Helyes, tehát nála megtaláljuk magát. De ismét­lem: csalt a legvégső esetben. Lídia megértette Kuznyecovot. Lvov valóban nem Rovnó. Meg aztán más idők is járnak. Ott nyugodtan járhattak együtt, és senkinek sem jutott eszébe, hogy Paul Siebert százados, bárátnője Frau Leila személyében szovjet felderítők rejtőzködnek. Ez rég volt. Rovnóban volt, abban a városban, ahol Kuznyecovnak több konspi- rációs lakása és segítőtársa volt. Szinte mindennap tar­totta a kapcsolatot az osztaggal. De itt? Itt mindent egye­dül kell eldöntenie, vaktában tevékenykedni. Még csak a lakására sem mehet el vele, vagy vendéglőbe. Ki tud­ja, nem követik-e őket? Nem hiába érdeklődött, Konrád annyira Siebert után. Hátha a Gestapo az ő segítségével szeretne Siebert nyomára bukkannia? Nem fog sikerülni. Igen, Kuznyecovnak igaza van, nekik nem szabad talál­kozniuk. Várni kell. Várni és keresni a kapcsolatot a helyi földalatti mozgalom tagjaival. Mint azon a havas decemberi estén, ismét elváltak egymástól. A szürke kocsi elrobogott. Lídia meg ott állt, és szomorú szemmel nézett az egyre kissebbedő piros stoplámpa után, míg csak bele nem veszett az esti szür­kületbe. Pár nappal később egy hír hozta lázas izgalomba a várost, egy ismeretlen tiszt fényes nappal, pisztolyával agyonlőtte Otto Bauert, Galícia alkormányzóját, és a kormányzói iroda vezetőjét, dr. Schneidert. Amikor Lí­dia meghallotta a hírt, eszébe jutott, milyen gyűlölettel beszélt Kuznyecov Bauer felszólalásáról az értekezleten, és tudta, hogy Paul Siebert folytatja a harcot. ... Lídia itt ül a saját szobájában, a másik szobában alszik öreg édesanyja, mellette húgai, s hallgatják elbe­szélését. ö meg Kuznyecovra gondol. Maja nem látta az osztagnál. Akkor hát hol van? A mieink között, vagy is­mét csak az ellenség körében? Hol van Paul Siebert? De lehet, hogy már nem is hívják Paulnak, hanem Kurtnak, vagy Hansnak? Családi neve is más lehet... Lehetséges, — 179 — minden lehetséges. Sőt, az is megeshet... Nem, nem, semmi esetre sem! Elhessegeti baljós gondolatait, nem, ő él! Neki élnie kell! XX. A hőköli nem Italnak inéi; I Kuznyecov már nem volt az élők sorában. Bajtársai­val: Jan Kaminskival és Iván Belovval együtt elesett az ellenséggel vívott egyenlőtlen küzdelemben; hősi halált halt, utolsó leheletéig harcolva. 1944. március 8-ról 9-re virradó éjjel történt, két hónappal azután, hogy elváltunk tőle a cumani erdő havas tisztásán. Két hónapra... Hol járt ez idő alatt? Mit csinált? Képtelenség minden részletét, legcsekélyebb apróságát fel­deríteni a bátor szovjet hírszerző-hármas akcióinak, mi­vel nincs olyan ember, aki állandóan ott lett volna mel­lettük. Azoknak, akik megpróbálják megalkotni Kuznye­cov életének és harcának utolsó kéthónapi összképét, meg kell elégedniük néhány kiragadott részlettel, vagy oly­kor bizony egymásnak ellentmondó anyagokkal morzsán­ként összeszedegetni a valószínű tényeket, és bizonyos en­gedményeket tenni. » Amikor Medvegyev a könyveit írta, még nem voltak ismeretesek Kuznyecov halálának körülményei és az „Erős lelkű emberek” című könyv számos olvasójában sok kérdés merült fel Kuznyecov utolsó napjaival kap­csolatban. valóban meghalt-e? Őszintén szólva nekünk, Kuznyecov barátainak, s hírszerző bajtársainak sem ha­gyott nyugtot ez a gondolat. Mi is folytattuk a keresést. Mégegyszer alaposan átnéztünk minden meglevő anya­got, átböngésztünk számtalan levéltári adatot és újságot, sok száz embert kérdeztünk ki, akik ilyen vagy olyan mértékben legalább szemlélő tanúi voltak a legendás hír­szerző tevékenységének. Nagy munkát végzett ezen a téren Lukin. Nyiköláj Sztrutyinszkij azt a célt tűzte maga elé, hogy felkutatja Kuznyecovot, Belov és Kaminski halálának színhelyét. Néhány volt bajtársával, egykori partizánokkal együtt ta­nulmányozni kezdte a Kuznyecov-csoport útját Lvovból a ganacsevói erdőkbe. Becserkésztek minden ösvényt és utat. amelyen a hírszerzők az osztag elé haladhattak, az egész környéket alaposan átfésülték. Végül a nyomok a Lvov környéki Boratin faluba vezettek. Boratin . .. Hogy került ide Kuznyecov? Történt pe­dig alighanem a következőképpen: ( Folytatjuk) — 180 — t

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom