Nógrád. 1969. október (25. évfolyam. 227-253. szám)
1969-10-19 / 243. szám
Kis falrak ifjúsága A többség akarata VALAKI így jellemezte a baiassagyarmat1' járásban levő Becskót: — Az idősebbek között időnként és esetenként még ma is szóba kerül, ki lépett vagyonnal a közösbe és ki az, aki „nincstelenként” írta alá a tsz-tagsági kérelmét. .. De minek emlegetni a múltat? Minek emlegetni? A becskei megosztottság mindenképpen elavult tartalmát szerencsére nem ismerik a fiatalok. De a széthúzás ha közvetve, áttételesen is, mégis csak jelen van. „Nehéz község” Becske. Erről, azt mondják a helybeli fiatalok. _ Itt nehéz valamit is csinálni. Igaz, szép az új művelődési ház, nem panaszkodhatunk az ifjúsági klubra sem, de az összetartással, közös akarással elég sok baj van. T olnai László, Mák Károly, Kelemen Teréz és Paróczá Júlia motorral érkezett a beszélgetésre. A motor itt egyébként is hozzátartozik a fiatalok életéhez, kitágítja a lehetőségek határát, arra ösztökéli a tulajdonosokat (vannak jó néhányan, még a lányok is tervezgetik a motorvasár- lást!), hogy társaságért, szórakozásért a szomszédba menjenek. — Ott szívesebben fogadnak a lányok, nagyobb az ember tekintélye, mint idehaza — mondják a fiúk, akik állítólag nem táncolnak a becskei Lányokkal — Becskén. Haigyjiák, hogy a .külföldiek”, az „idegen fejek” kérjék fel őket. És persze az idegenek sem táncolnak otthon, ők is felülnek a motorra és a szomszédba, történetesen éppen Becskére mennek társakat, szórakozást keresni. Jó dolog ez a kifelé-elfelé tekintés, ide-oda járás, szomszédolás? Jó dolog mindaddig, amíg alkalomhoz, időnkénti igényhez kapcsolódik, de már nem olyan nagyon jó. ha pusztán rossz szokásról, be- idegzettségről, „csukazértis” — vándorlásról van szó. Mert többnyire erről van szó! Miért nem találják a helyüket Becskén, miért neon fedezik fel egymásban és egymás közt a tartalmas szórakozás kétségtelenül meglevő lehetőségeit? Becskén — Egyszer már eljutottunk odáig is, hogy színjátszó csoportot alakitottunk. Kiosztottuk • a szerepeket, elkezdtük a próbákat, de valahogy az is abbamaradt. Én az asz- szóny szerepét játszottam volna, szívesen csináltam, még most is tudok idézni egy—két részletet, de az egyik szereplő összetépte a forgatókönyvet. .. És ezzel kész volt. A kis monológ Kelemen Terié, akit talán a Legjobban bánt, hogy más községek fiataljai mennek valamire, irodalmi színpadot alakítanak, klubot hoznak létre szinte semmiből, egymás közt is jól érzik magukat, s mindez nekik nem sikerül. AZ IGAZAN szép becsked művelődési ház, nem igazi otthona a fiataloknak. Pedig nagyon sok társadalmi munkát végeztek a felépítésében, igaz, helyet kaptak a falai között, de semmi mást. Kevés érdekes eseményre emlékeznek: néhány „dérynés” előadás, ünnepség — ez minden. A művelődési otthon vezetője megígérte a becskei fiataloknak, hogy eigy előadásra meghívja az Illés-együttest. Hogy mennyire lehetett megalapozott az ígéret, arra az előadás elmaradásra felhozott mentség i enged következtetni : — Sok a ráfizetéses előadásunk, ez a beat-koncert is ilyen lett volna — mondta az igazgató. A becskei fiatalok nevetnek. __ Eddig legalább hat cigányzenés összejövetel volt, de mi, jobban szeretnénk, ha néhány színvonalas beat- együttes is fellépne Becskén — mondja Mák Karcsi. O sak a beat, csak a zenés szórakozás persze itt sem lehet elég. A becskei kiszesek a napokban választották meg az új titkárt és a vezetőséget. Az alapszervezetben több mint húsz tagot tartanak nyilván, a fiatalok közül egyedül a most megválasztott titkár — Kiss István dolgozik otthon a községben. A többiek mind eljárók, esténként együtt lehetnének,» ha valaki megkeresné és felhasználná azt az igényt, ami a mostani széthúzás elleniére is él a fiatalokban. Az első jelentősebb együttakarás példája a titkárválasztás is. A járási KISZ „biztonsági” választásra ösztönözte őket, mert jól tudják a bizottságon, hogy Becske nehéz község. Szerették volna, ha a ‘fiatalok a végi titkárt, Szkleván Lászlót választják újra. Mellette szólt a sok éves tapasztalat, ellene — és a tagság ezt tette szóvá — a túlzott centralizmus, az egyszemélyi tervezés és vezetés. Nincs harag, a régi titkár részt vesz a vezetőség munkájában, tanácsokkal, ötletekkel segíti továbbra is a becskei KISZ-t. — Nem szereti a beat-et, csak a cigányzenét... Kiss Pista pedig beat-párti, azért jó nálunk — mondják nevetve a fiatalok. Tréfa persze, de azért minden viccelődésben van valami komoly is. Ami mindenképpen az új titkár mellett szól — állandóan otthon van, a tsz-ben dolgozik, szívesen vállalta a feladatot, munkája, szerénysége, lelkesedése és sporteredményei tekintélyt jelentenek a fiatalok előtt. A KlSZ-válasatás tehát a többség akarata szerint történt Becskén. Ezt az akaratot kellene ezután megőrizni, erősíteni az együtt végzett munkával. Tudniuk kell, hogy felelősséget vállaltak, amikor választottak, felelősséget a további aktivitásért is. Azért, hogy végre valóban jó klubmunka, érdekes és példás KISZ-élet legyen Becs- kén. Ehhez azonban mindenkinek „le kelt tennie a maga kis tégláját”. — Ügy gondoltuk, hogy védnökségét vállalunk a művelődési ház körüli parkosítás felett — mondja az új titkár. — A FOLYAMATOS munkáért azt kérjük az igazgatótól, hogy tegye lehetővé számunkra a társastánc tanulást. .. Szeretnénk benevezni a KISZ jelvényszerző táncversenyébe. Akkor majd megtanulunk együtt táncokid a becskei lányokkal — vágják rá az „adut” a becskei fiúk. Pataki László Megfogtuk az embert és arrébb tettük... Á vádlottak padján két embér ül. Az elsőrendű vádlott Szilágyi Barna gépkocsivezető, 33 éves, előzetes letartóztatásban van. A másodrendű vádlott Czene p. Tibor, ugyancsak 33 éves. agronómus, szabadlábon van. A Balassagyarmati Járásbíróság a július 14- én éjszaka történt cserbenhagy ás os gázolás ügyét tárgyalja. '*! * Szilágyi magába roskadtan ül. Czene áll. és a kérdésekre válaszol. — Mennyit ivott? — Csak bort ittam, azt is addig, amíg tudtam. Nem vagyok nagy kapacitású. — Másnap nem beszélt Szilágyival? — Reggel zákányos voltam, nem tulajdonítottam különös dolgot az esetnek. — Másnap egy tehénről is szó volt. amelyik a kocsihoz ért. — Nekem Szilágyi mondta, hogy egy tehén. — Szilágyi azt mondta önnek, valószínű, hogy egy ember. — Ön ígérte, hogy a két tarjándt hazahozzák. — Nem ígértem. — Tett erre vallomást is: igyatok nyugodtan, majd ha? zaviszünk. — Nem emlékszem,.. halványan emlékszem. — Mit mondott Pintér- pusztánál? — Ügy mondja el, ahogy a tsz-elnöknek az irodán: megfogtuk az embert és tovább tettük. — Én csak a rendőröktől tudtam meg, hogy mi történt. Ezt mondtam el az elnöki irodán. — Az előzetes letatóztatás- kor miről volt szó? Nem tett ígéretet, hogy elhelyezi Szilágyi feleségét? — Nem. — Küblizés közben volt-e erről szó? — Nem, különben Is figyeltek a börtönőrök. — ön vezetett? — Nem tudom, hogy vezettem-e vagy nem. Nem emlékszem. »I A kocsiban D. L. és J. L. kárbecslő ült. D. L. ezt mondja: — Sört és bort ittam. Én egyáltalán nem emlékszem kérem semmire. Én nem is figyeltem, hátul aludtam, azt sem tudom, hogy ki hányt, ki nem. Mi motorral mentünk ki kérem. Kint azt mondták, így is úgy is hazajövünk, munkaidő után vagyunk, ihatunk. Kérem én mindent elmondtam már a rendőrségen. És mást elmondani nem tudok, amikor Tarjánba értünk, J. L.-ék lakására, jó hangulatom volt. Bolondoztam is. Azt tudom kérem, hogy ki hol ült a heverőn. Kávét ittunk. Fel is tudom sorolni, ahogyan ültek. — Önnel gyakran előfordul. hogy ittasan többet tud öt perccel előbb, mint később? — Erre nem tudok válaszolni kérem. — Nem is lehet. ¥ /■ J. L. vallomásából: Nagyon részeg voltam. Csak Tarjámban tértem magamhoz, a lakásunkon. Nem emlékszem, hogy megálltunk volna Pinitérpusztánál. Roppanásra sem emlékszem. Ceredtől egészen Tarjánig aludtam. — Az előzetes letartóztatásból Czene augusztus 19-én szabadult Felkereste önt? — Találkoztunk. — Háromszor is felkereste önt. — Beszéltek a balesetről? — Nem. Arról nem beszéltünk. * A bíróság 14 tanút hallgatott lej a tárgyaláson, amely reggel fél kilenctől — kisebb szünetekkel — fél ötig tartott. Néhányan a tanúk közül: Az önkéntes rendőr: Én Ce- redtótújfalunál, mielőtt indulni akartak, láttam, hogy ittasak. Azt mondtam, ne induljanak, ebből baj lesz. Vi. tatkoztunk. A tehergépkocsi vezetője: Előttem jött a kocsi. Követtem. Láttam, hogy Cereden bekanyarodik a tsz-iroda elé. Két mondatot hallottam: „No mi lesz, megyünk, vagy nem megyünk? Vége a munkaidőnek. nem megyek.” Hogy ki mondta, néni tudom. Azt sem,- hogy ki ült a volán mellett. A fiatalember: Kijöttem a házból, két lámpa fényét láttam a cseresznyefa lombja között. Visszamentünk a kulcsért, ami a kaput nyitja. Mire az úttestre értünk, anyám, és feleségem is odajött, a gépkocsi már nem volt ott. Rohantam a mentő« kért telefonálni. A fiú anyja: Ott feküdt az öreg, nem tudott szólni. Én, mintha hallottam volna, amikor kinéztem, hogy valaki azt mondja: „bírja-e még ma« gát, öreg”? A kerékpáros: Én kerékpárral jöttem, Vízválasztó fe-: lől. Láttam a kocsit megállni, és azt, hogy két ember kiszáll belőle. Amikor odaértem, a kocsi már nem volt ott, az öreg az úttesten feküdt. A lába fájt, mondta nehéz a cipője, vegyük le. Egy papucsszerű cipő volt rajta. * A tárgyalást elnapolták, újabb tanúk kihallgatására kerül majd sor. Az áldozat, aki súlyosan megsérült a balesetnél, az 59 éves Oláh Imre, nem volt jelen a tárgyaláson. Egy levelet küldött, melyben ez állt: Beteg vagyok. Szokács László Fordította: SÁRKÖZI GYULA RipOrtfC^GUV 59. — Jézus Mária! Kit látnak szemeim! Lidocska! — si- pákolta vékonyka hangján, amely sehogy sem illett tekintélyes formáihoz. — Mi szél hozott? — Keleti. — Meddig maradsz? — Attól függ, sikerül-e elhelyezkednem Lvovban. — Hát Rovnóban mi van? — Már elegem van a vidékkel. Habár Rovnót „fővárosnak” tartják, mégis unalmas' fészek, Lvov az egészen más! Itt még minden úgy van, mint régen, vagy tán itt is megöli az embert az unalom? — Ugyan már. Lvov az Lvov. De miért ácsorgunk a folyosón? Éhes vagy? — Köszönöm már reggeliztem Inkább azt mondd meg senki sem keresett? — Téged? — csodálkozott Ruzja. — Nem. Miért, ki keresett volna? — Hát csak egy tiszt ismerősöm. Azt mondta, hogy felkeres Lvovban és azt tanácsoltam neki, hogy majd hozzád forduljon. — Te barátkozol a német tisztekkel? — kérdezte Ruzja szemrehányó hangon. — Hogy is mondjam csak? Barátkozom is meg nem is, de a németek között is vannak rendes emberek. Aztán meg nem igen szeretnék egy szép napon arra a szerelvényre kerülni, amely a szerencsétleneket Németországba viszi.- 175 — — Bármit is beszélsz Lidocska, de te nagyon ügyes vagy — nevetett Ruzja. — No, de mit tegyek veled? Ágyat tudok keríteni nálunk. De munkát... Mondd csak. te pincémő voltál? — Kicsit nagyobb annál, főpincér a tiszti kaszinóban. No persze az közelébe sem jöhet a Ívovi Zsorzsnak vagy éppenséggel ennek a Bristolnak, de akárki nem dughatta be oda az orrát. Mire gondoltál? — Eredj most hozzánk, anyám van otthon, és pihend ki magad. Én meg majd beszélek az igazgatóval, be- ajánlak nála mint rokonomat. Talán sikerül rábeszélnem, hogy vegyen fel hozzánk. — Hát ez gyönyörű volna, Ruzjácska! — kiáltott fel Lisowska és arcon csókolta barátnőjét. — De jó, hogy felkerestelek, legalább van hol lehajtanom a fejem. Lídia az utcán minden századosi egyenruhát viselő német tisztet megnézett. „Hol lehet most Kuznyecov? — gondolta. — Ráakadok-e ebben a városban az ellenség között?” Másnap ötkor kiment az operához. A tér tele volt személyautókkal. „Az értekezletnek még nincs vége” — gondolta Lídia és már éppen be akart menni a parkba, s leülni egy pádra, hiszen sokat kell várnia, amikor megpillantotta az őrnagy ismerős alakját. Kilépett az Opera ajtaján, majd óráját nézegetve gyors léptekkel elindult feléje. — Bocsásson meg, hogy megvárakoztattam — mondta köszönés után. — Különben nem szokásom, de meg kell értenie, nem hagyhattam el a termet. Igyekszem jóvátenni bűnömet. — Ugyan, hisz’ én nem is haragszom! Maguk ott fontos ügyeket beszélnek meg, nekem meg amúgy sincs semmi dolgom. — Akkor megkérem, sétáljon még egy keveset. Egy órácskát, nem többet. Aztán majd elmegyünk valahová. Nincs kifogása egy vendéglő ellen? Nincs. „Meg kell itatni ezt az udvarias őrnagyot — gondolja Lídia. — Ügy látszik, nem üres szócséplés folyik azon az értekezleten, ha már a náci tisztek java idecsődült. Vajon miben állapodnak meg?” Még ma meg kell oldania a nyelvét ennek az embernek. De mi haszna lesz belőle? Kinek adja tovább a részleteket, amelyeket megtud? Persze, itt Lvovban is működik a földalatti mozgalom. De hol találja meg őket? Semmi baj. Akkor is meg kell tudnia, miről folyt az értekezlet. Aztán majd csak megkeresi a partizánokat. Végre véget ért az értekezlet. Az Operaház masszív — 176 — ajtóin két áradatban özönlött kifelé a végtelen embertömeg. Lisowska ott állt a téren egy gázlámpának támaszkodva és a különböző rangú és beosztású tisztek arcát figyelte. Azok élénk beszélgetés közben hagyták el az előcsarnokot. Egyesek gyalog folytatták útjukat, mások kocsiba szálltak, s elhagyták a teret. Hirtelen elszorult a szive, egy láthatatlan erő előre lendítette. Lisowska visszafojtotta feltörő kiáltását és előre rohant: az Operából most lépett ki, és elindult szürke kocsijához egy csinos, szálfaegyenes százados. Ez ő! ö! Nem téved. Itt van Lvovban! Az értekezleten volt! / A pillanat ezred része alatt határozott. Odaszaladt a gépkocsihoz, amelybe a tiszt az imént beszállt, feltépte ajtaját, bevágódott a hátsó ülésre és felkiáltott: — Üdvözlöm, százados úr! A sofőr, aki semmit sem értett az egész jelenetből, csodálkozó pillantást vetett rá. A tiszt viszont hirtelen hátrafordult, elmosolyodott, s némi szemrehányással, de vidáman így szólt: — De sok bajom van magával! Egyébként üdvözlöm! — Majd a sofőrjéhez fordult és hozzátette: — Ványa, ez az a bizonyos Lídia. — Belov vagyok — mutatkozott be a sofőr és még valamit akart mondani, de Lisowska észrevette az ablakon, hogy őrnagy ismerőse izgatottan nézelődik erre-arra, s rászólt a sofőrre: — Ványa, teljes gázzal előre. — Nos, mesélje el, hogy kerül ide? Mi újság Rovnóban? — kérdezte Kuznyecov. Lídia elmesélte a beszélgetését Konráddal, találkozását Metusszal, s azt, hogyan csöppent Lvovba. Kuznyecov, amikor meghallotta, hogy Válját és a Boganov családot letartóztatták, elkomorult. — Szomorú hírek — mondta. •— Ha most Rovnóban lennénk, kiötlenénk valamit és kiszabadítanánk őket. Most már csak csapatainkban van minden remény. Olyan gyorsan nyomulnak előre, hogy talán még meg tudják akadályozni elvtársaink kivégzését. — Hát maga hogy van? — kérdezte Lisowska. — Régóta van Lvovban? — Egy hete. — Mégsem adott életjelt magáról? Hisz’ megígérte — mondta szemrehányóan Lídia. — Megígérni megígértem, de amikor megérkeztem, láttam, hogy jobb, ha nem jön ide. — De miért? (Folytatjuk) — 177 — í
