Nógrád. 1969. szeptember (25. évfolyam. 202-226. szám)

1969-09-14 / 213. szám

# Muoliásesafád a buszon kettesben c évig vártak rá...! Nemrégen adta'/ át az épí­tők. Salgótarjánban a Temető utcai új bérház utolsó lépcső­házát. Az egyik emeleti lakás ajtaján már kinn van a táb­la: Klement Lajos. Egy név, nem árulkodik az új lakásban lakó család életéről, örömei­ről, gondjairól. Nem mond semmit arról, hogyan éltek korábban, hol laktak, honnan indultak el, hogyan alakult a sorsuk, amíg eljutottak az el­ső igazi otthonig? A házmester kislányától mindössze annyit tudtam meg, hogy munkáscsalád köl­tözött ebbe a lakásba. A vé­letlen játéka, hogy amikor be akartam csöngetni, éppen ki­nyílt az ajtó, mintha csak vártak volna. — Valami zörejt hallottam — magyarázkodott Klement Lajosné. Elmondtam, mi járatban va­gyok. erre készségesen betes­sékelt a lakásba. A kis szobá­ban ültünk le, ahol a heverőn békésen aludt a legkisebb gyermek, a tizenöt hónapos Tomika. Álmát a beszélgetés sem zavarta. — Férjem csak két óra után jön haza. Marós az acélgyár­ban — mondta Klement La­josné. — Várja meg, nemso­kára haza kell érnie... — Hogyan tetszik az új la­kás? — kérdeztem. — Elégedettek vagyunk ve­le. Szép, tágas és ami a leg­fontosabb, egészséges. Két szoba, elég kényelmes konyha, fürdőszoba van benne. Azt hiszem. hogy itt most már véglegesen megállapodunk. — Ezelőtt hol laktak? — Az acélgyár mögött, az Alpári Gyula utcában, egy szükséglakásban... Amikor összeházasodtunk, ötvenhét- ben, először az édesanyámék- nál laktunk a Forgács-tele­pen. Elképzelheti, hogy mi­lyen körülmények között. Há­rom család egy szoba-konyhás lakásban. Mi három évig a kamrában húztuk meg ma­gunkat. Ott született az első gyerekünk, Edit. aki most ötödikbe jár a Malinovszkij úti iskolába. Emlékszem rá, még csak pár hetes volt, ami­kor egy nagyobb esőzés után megroggyant a tetőzet, a va­kolatdarabok rázuhantak a kislányra... Hatvanban aztán nem bír­ták már tovább, beadták lakásigénylésüket. — Hosszú ideig hiába kilin­cseltem, nem tudtak semmit tenni az érdekünkben. Sok­szor egészen elkeserdtem. Ak­kor már Lalival voltam ter­hes. .. Akadt olyan ember is, aki nemhogy segített vol­na rajtunk, hanem epés megjegyzést tett. „Ugy-e, több már nem lesz, Kle- mentné?” — kérdezte gúnyo­san. Azt hittem rögtön sírva fakadok. Hatvanegyben végül mégis megkaptuk azt a szoba- konyhás szükséglakást az Al­pári úton. Ez az év vége felé volt. Azt mondták, ez csak ideiglenes megoldás, az épü­letet legkésőbb tavaszra le­bontják. Ma nyílik „Magyar remekművek várbeli kiállítása 99 A budavári palotában „Ma­gyar remekművek” címmel rendez kiállítást a Magyar Nemzeti Galéria és a Szépmű­vészeti Múzeum. A tárlat 800 év magyar művészetét mutat­ja be, s a közönség elé tárja a régi magyar művészet ke­vésbé ismert emlékeit is. A reprezentatív kiállítást a nemzetközi művészettörténeti kongresszus alkalmából, va­sárnap délelőtt nyitják meg. A kiállításon felvonultatják a magyar képző- és iparművé­szet emlékeit — a XI—XIII. századtól 1800-ig. Láthatják például az érdeklődők a Bar­káról származó Európa-szerte híres Dorottya-szobrot és M. S. mester 1526-ban' készült „Vizitáció”-ját, amelyet „Má­ria és Erzsébet találkozása” címen ismernek a műkincsek kedvelői. Először itt mutatják be az újonnan restaurált úgy­nevezett János-réti főoltárt is. Közben megérkezett a férj, Klement Lajos. Szikár, magas férfi, arcán, alkatán még alig hagytak nyomot az évek. Még eligazította a villanyszerelőt, aki a garanciális javításokat jött elvégezni a lakásban, utana hármasban folytattuk tovább a beszélgetést. — Az egy tel helyett nyolc évet húztunk le abban a la­kásban — vette fel a felesége által elkezdett gondolat fona­lát Klement Lajos. — A kö­zelünkben levő salakhegyről esők idején a konyhánkba zú­dult a szenny, a víz. A hideg napokban dér lepte be a fa­lakat. Egy télen hatvan má­zsa szenet tüzeltünk el. Ha éppen nem is fáztunk, de a gyerekek megsínylették ezeket az éveket. Editnek kilencszer, vagy tízszer volt tüdőgyulla­dása. .. Üjra Klement Lajosné foly­tatta: — A nyolc év alatt két re­noválást, meg egy felújítást értünk meg. Egyszer egy hó­napig az udvaron ütöttünk ta­nyát, a felújítás alatt meg egy másik szükséglakásba kellett átköltöznünk. Legutóbb pe­dig három hónapig a férfi­munkásszállóból átalakított lakásban laktunk, de még ez is jobb volt mint a korábbi, az Alpári Gyula úton. Ebbe a lakásba, ahol most va­gyunk, július végén költöz­tünk be. Saját erejéből ez a család soha nem lett volna képes ar­ra, hogy otthonhoz jusson. Már ötéves korában maguk­hoz vették Klement Lajos most tizenhét éves öccsét, at­tól kezdve — kisebb megsza­kításokkal — együtt él velük. Sorba jöttek a ' gyerekek, Edit, Lali, az asszonynak ott­hon kellett maradni, nem dol­gozhatott. Nagy gondjukat vé­gül az állam gondoskodása oldotta meg. — Tizenhat éve dolgozom az acélgyárban — mondta bú­csúzóul Klement Lajos. — Elég. jól keresek, tizenegy fo­rintos órabérem van, megbe­csülnek, • tavaly elnyertem a Kiváló dolgozó jelvényt is. Szocialista brigádban dolgo­zom, már hétszer nyertük el a Szocialista brigád címet. Ha ezt nyolcadszor is kiérdemel­jük, megkapjuk az aranyko­szorús jelvényt. Jöjjön el kö­zénk, látogasson meg egyszer bennünket... K. S. A nőnevelés apostola Oktatásügyünk egy szerény, de kihatásában igen jelentős eseményének száz esztendős évfordulója mellett szinte ész­revétlenül mentünk el. Pedig az úttörők tevékenységének ezer és egy buktatójával, az anyagi lehetőségek és erkölcsi támogatás szinte teljes hiá­nyával kellett megküzdenie Veres Pálnénak és a vezetése alatt működő Nőképző Egye­sületnek, hogy megjelenhes­sék az eseményt hírül adó meghívó: „A női értelem fej­lesztésének tettleg hozzálátni kíván, a déli 12 órakor leen­dő ünnepélyes megnyitást el­határozza. .. Kezdetleges ál­lapotunk és korlátolt anyagi viszonyaink miatt a tudo­mányoknak csak szerény csarnokát van tehetségünk bemutatni. ..” A tudományok e sze- rény csarnoka a mai Múzeum körút egy szerény magánházának második eme­letén fneghúzódó két szobács- ka volt, ahol alig 14 növen­dékkel kezdődött a magyar nők hivatalos iskolázása, az emancipálódás szerény kezde­te. És milyen hosszú út veze­tett még idáig is... Veres Pálné, született Be. niczky Hermin a magyar nő­nevelés elévülhetetlen érdemű munkása 1815. december 13- án született a Nógrád megyei Láziban. 1839-ben ment férj­hez Veres Pálhoz, a későbbi alispánhoz és vanyarci kasté­lyában nagy szeretettel neveli egyetlen lányát. Naplófeljegy­zései arról tanúskodnak, hogy már ekkor foglalkoztatják ne­velési kérdések: „A leány ta­nulja meg jó korán kedvét találni abban, hogy hozzátar­tozói iránt tiszta, csendes, jól rendezett munkásság által szeretetet mutasson, szívesség, gondoskodás, okosság által, kívánságaikat megelőzze, örömükért éljen.” Vendégszerető házának gya­kori vendége volt többek kö­zött Madách Imre is, kölcsö­nösen irányították egymást, kicserélték olvasmány élmé­nyeiket, gondolataikat. Így érthető, hogy amikor 1863-ban Madách akadémiai székfogla­lója megjelent Arany János Koszorújában „A nőről külö­nösen aestetikai szempontból” címmel, Veres Pálné is érdek­lődéssel olvasta. De nem sok öröme telt benne. „A nő ko­rábban fejlődik, de teljes fér­fiúi érettségre soha sem jut. könnyebben felfog és tanul, de teremtő géniusz hiányával az emberek irányadó szellemei közé nem emelkedik. Ő min­/"> Inasom Garai Gábor esszé kötetét, a Meg­hitt találkozások-at, most jelent meg a Szépirodalmi Könyvkiadónál. Külföldi és hazai alkotókról, művekről, utazásokról és találkozások­ról vall a költő — prózában. A felidézett megkapó von­zásokat, hatásokat és találko­zásokat olvasgatva egy talál­kozásra gondolok. A salgó­tarjáni Karancs Szállóban alig egy évvel ezelőtt éppen Garai Gábortól kértem és kaptam interjút. Szándéko­san hozom szóba ezt a talál­kozást, kötetében Garai is megemlékezik — és micsoda szépen, meleg barátsággal teszi ezt — Salgótarjánról. A Salgótarjáni Napló az Élet és Irodalomban korábban már megjelent, de újra olvasva is megejtő az a bensőséges hangvétel, amellyel a költő „témáját” kezeli. A „téma” ezúttal a múlt év szeptemberében első ízben megrendezett salgótarjáni művészeti hét, amelynek Ga­rai Gábor vendége volt. Írá­sából kiderül, rövid itt-tar- tózkodása elég volt arra, hogy észrevegye, megszeresse Salgótarjánt, az itt élőket, felfedezze magának — most már kötetébe is bevette írá­sát: az országnak — a táj és az építőművészet valóban csak ránk jellemző produktu­main túl a gondok egy ré­szét. Sőt, a szóban forgó mű­vészeti rendezvénysorozat egyik hiányosságát! Ezt írja: „Igaz ugyan, hogy a munká­sok, bányászok, akik terem­tették, és ma is fenntartják, fejlesztik ezt a várost, szem­látomást ezúttal nem értek rá arra. hogy személyesen ^t^ÉÉHÜ£!fiL ÍáL9ffZ£t Á napló folytatása találkozzanak velünk, írók­kal ...” A munkások, bányá­szok „szemlátomást... nem értek rá” elmenni a művé­szeti hét más rendezvényeire sem. De hozzájuk sem na­gyon mentek el a város nép­művelői, hogy felhívják fi­gyelmüket e rendezvények­re. A hét rangos vendégeit ugyancsak nem vitték el kö­zéjük. És ez már nemcsak szervezési hiba! Hiszen első­sorban — és helyesen — minden értük történt. Illetve: kellett volna történnie. A második salgótarjáni művészeti heteket no­vember 23-tól december 25- ig rendezik meg a város fel- szabadulásának negyedszáza­dos évfordulója jegyében. A hivatalos és félhivatalos ber­kekben eddig elhangzottak jelzik: a rendezők kezdenek tisztába jönni azzal, hogy minden hasonló rendezvény- sorozat körül ott ólálkodik az elfáradás, a megszokottság veszélye. „Újítani” kell, s ez már a második alkalomra is érvényes. Továbbá valóban nem árt módosítani a szer­vezést, mind több intézményt és szervet be kell kapcsolni ebbe a munkába. Csak így lehet elérni az elsődleges népművelési célt, a város la­kóinak művészeti nevelését, ízlésének formálását, a poli­tikai és érzelmi nevelés ha­tékonyabbá, ezáltal aktívab­bá tételét. Ha ezt elérjük, re­ményünk lehet arra, hogy a város szellemi értelemben is betöltse azt a helyet, amelyet Nógrád gazdasági életében, közigazgatásában és egyéb vonatkozásokban már elfog­lalt. A történelmi évfordulók idén lehetőséget nyújtanak a művészeti hetek eszmeiségé­nek mélyítésére. Ügy tűnik, a rendezők élnek ezzel a lehe­tőséggel. Egyében kívül, kü­lönösen gazdagnak ígérkezik a kiállítási program. Salgó­tarján 25 éve címmel doku­mentációs kiállítás nyílik. A megyei művelődési központ fotóklubja ugyancsak a ne­gyedszázad fejlődését igyek­szik dokumentálni fénykép­kiállításán. Megnyitják az első országos zománc képző- művészeti kiállítást, amelyen e műfaj képviselői adnak számot a jelenkori magyar zománcművészetröl. Az „ötök” kiállításán Nógró.d képzőművészeti életének rep­rezentánsai, Czinke Ferenc, Iványi Ödön. Lóránt János, Mustó János és Pataki Jó­zsef újabb alkotásaival talál­kozunk. Az üveg szépségei­ben országos fotókiállításon gyönyörködhetünk, a Kép­csarnok Vállalat helyi üzle­tében iparművészeti tárlat nyílik. S bemutatkoznak a. képzőművészetet nem hiva­B tásosan művelők is. A me­gyei énekkarok találkozója, az Imposztorok című film díszbemutatója az alkotók, Máriássy Félix és Judit rész­vételével, a SZOT-díjas írók találkozója, a tízéves Palóc­föld irodalmi estje, Varga Imre Madách-szobrának, s idős Szabó István partizán­emlékművének leleplezése és avatása, a színházi, zenei és gyermekrendezvények stb. színvonalas szellemi pezsdü- lés lehetőségét ígérik. 'eszélnek rólunk az or­szágban. Az UNESCO- kongresszus, a korszerű vá­rosépítészet hírére ül össze Salgótarjánban. Garai Gá­bor szavaival élve a „majd­nem egyutcás s mégis majd­nem ipari nagyváros” amfi­teátrumszerű völgykatlaná­ból nemcsak a „feketén fénylő érc”, a „színtelen ve­rejték”, hanem a „kultúra fénye” is kiragyog. Ezek a költő szavai. Az első művé­szeti hét vendégeként szer­zett élményei diktálták. A művészeti hetek azonban „csak” egy reprezentatív ese­ménysorozat, amelyet a nép­művelésben, a szellemi tevé­kenységben is „szürke hét­köznapok” előznek meg, il­letve követnek. Végül is e folyamatos, mindennapi te­vékenység a titka az ünnepi eseménysorozat sikerének. Garai Gábor egy ünnepre ér­kezett közénk, mi „írjuk” Salgótarjáni Napló-jának folytatását a hétköznapokon. E gondolat jegyében készül-> jünk az ünnepre, az egymás­sal és vendégeinkkel való újabb „meghitt találkozá- sok”-ra. Tóth Elemér dig csak szenvedő, sohasem a beható elemet képviseli s in­nen, míg a dilettantismus leg­kedvesebb contingensét szol­gáltatja, soha a művészetet és tudományt előre nem viszi”, — olvashatta. A tanulmány megjelenése után Veres Pálné sietett visz- szautasítani az elfogult érté­kelést. Madách-hoz írott vita­leveleiben kifejtette: nem a nők hibája. hogy el vannak maradva, hogy bizonyos terü­leteken kevesebbet tudnak, mint a férfiak, és hogy a tu­dományok és művészetek te­rén alig tudnak kimagasló eredményeket felmutatni, ha­nem a társadalmi rendszeré, amely neveltetésüket követke­zetesen elhanyagolja, és azé az általánosan elfogadott hely­telen nézeté, amely csak a férfiakat tekinti az alkotó munkára alkalmasnak. O Ez a vita serkentette “• cselekvésre Veres Pál- nét és 1865. október 28-án Jó­kai Mór lapjában, a Honban megjelentette „Felhívás a nőkhöz” című írását. A cikk­ben, amelynek nagy vissz­hangja támadt, kifejtette: ”, . .Nézzetek körül az életben és azt fogjátok találni, hogy amely nő tehetsége parlagon hagyatott, annak minden vá­gyódása az élvezetekre össz­pontosul, hiúsága képezi azon tengelyt, mely körül földi boldogsága forog, a tudomá­nyosan művelt nő hasztalan külsőségeken felülemelkedve, belbecse érzetében sohasem fogja szükségeit a rendelke­zésre álló eszközök határain túl terjeszteni... Azért is fel­hívom nőtársaimat, karolják fel a nőgyermekek tudomá­nyos képzésének eszméjét lel­kiismeretesen, megkezdvén ezt a szokásos gyermekképzé­si korszakban és folytatván rendszeres kitartással mind­addig, míg a felserdült lány a kellő alapot és tudást saját­jává tette.” A Nőképző Egyesület meg­alakítása után, ahogy erről Mikszáth Kálmán is beszámol, lassan, egyenként ostromolták meg az akkori tényezőfakto­rokat, szóval. írással, hízel­géssel. könyörgéssel, sokszor ravaszsággal. Elmentek Deák Ferenchez is, aki ugyan kez­detben kedvetlenül fogadta a „folytonosan nyugtalankodó” asszonyok követeléseit (külö­nösen azért, mert az egyik küldöttség! tagnak pár nappal, előbb a gyermeke kiesett a bölcsőből), de végül is ő nyúj­totta be kérvényüket az or­szággyűlésnek. „Az asszonyok jót akarnak — írta indoklásul. Az elszegé­nyedett úri leány mée most meghúzódik a rokonoknál, de ide s tova már nem lesznek rokonok, elő kell készíteni az asszonvok számára is a ke- nyérpálvákat, s a kenyéroá- lvák számára az asszonyokat.” ‘A .Ez előtt az érvelés előtt Eötvös József is megha­jolt, pedig kezdetben az volt a véleménye, hogy inkább a népet kell bizonyos nívóra emelni, „a parasztasszony tudjon inkább harisnyát köt­ni, mint az úri asszony filozo­fálni”. és megadták az enge­délyt az iskola működéséhez. A költségeket a vanyarci bir­tokán igen jól gazdálkodó Veres Pálné és néhány fő­rangú társg biztosította. De még ilyen körülmények kö­zött is volt gondjuk a szegé­nyek iskolázására is: „Tan­rendszerünkben a nőknek hi­vatásukhoz mért célszerű ne­veltetését akarjuk elérni. Akik szegénységük miatt a tandíjat fizetni nem képesek, azokat a Nőképző Egyesület azért vette fel iskolájába, mert az értelmi képzés jóté­teményét. azokra is ki akarja terjeszteni, akik anyagi javak­kal nem bírnak. Az iskolában foglalkoztak a magyar nyelv, művelődéstör­ténet. természetrajz, számtan, lélektan, neveléstan, háztar­tásra alkalmazott vegytan, ké- •zimunka tanítással. A tanítás szellemét illetően Veres Pál- né egészen modern elveket alkalmazott követelményként. „A természetrajzot illetően — mondta a tanítás módszerét ismertető beszédben —, a ta­nítás a növedékekkel ismer­tesse meg a szerves élet leg-1 főbb törvényeit, amint azok az állat- és növényvilágnál nyilatkoznak.” Az iskola a szerény kezde­tek után hamarosan örvende­tes virágzásnak indult. Bebi­zonyosodott — ahogy Veres Pálné írta —. hogv „számta­lan foglalkozási módok, minő a tanítás, sokféle ipar. keres­kedelem, posta, távírás zaf. gyógyszerészet. gyermek- és nőorvoslás, kétségkívül olya­nok. hol a nő nem jő termé- szetszabta hivatásával ellen­tétbe. s bizonyos önfenntar­tás mellett a köznek is hasz­na- szolgálatot tehet.” A Ma már. a női egyenjo­-*1* gúság természetesnek tartott időszakában mindaz nem hat újdonságnak. De száz esztendő távolából méltán va­gyunk büszkék megv=m- nagy asszonyára. Veres Pál- néra és büszkék arra, hogv örökségének is hív sáfára’ voltunk, amikor megkezdet* munkáját igyekeztünk a le­hető teljességre vinni. „Kér­jük az utókort — írta —: tö­rekedjenek a megkezd»**- munka továbbfejlesztésére. Ne lankadjanak, mert aki indo- lens, elveszíti a már kivivőt* jogokat is. Törekedjenek a kereseti pályákat is vagyon­talan, elhagyott nők számára kibővítem, mert a nők érde­keit előmozdítani elsősorban a nők kötelessége. Halad­junk!” Csukly László A hasa védelme - as if júság ügye Szeptember 29-én ünne­peljük országszerte a fegyve­res erők napját. A haza vé­delme az ifjúság szent ügye, ezért a többi szervhez hason­lóan, a KISZ is gazdag prog­rammal készül a fegyveres erők — a haza védőinek ün­neplésére. A KISZ az érde­kelt szervekkel együttmű­ködve számos rendezvényt szervez az ifjúság körében a fegyveres erők napja alkal­mából. A rendezvények ér­vényre juttatják, hogy a szo­cialista haza védelme és a nemzetközi kötele­zettségek teljesítése az ifjúság ügye, a katonai szol­gálat teljesítése valamennyi sorköteles fiatal megtisztelő feladata. Felszabadulásunk 25. évfordulójának megün­neplése, hazánk honvédel­mének erősítése, a szocializ­mus vívmányainak védelme összefüggő fogalmak, ame­lyek azonos feladatokat je­lentenek. A KISZ megyei rendezvé­nyei között járőrversenyek, aktanyalátogatások, katona-, munkás- és diákfiatalok ta­lálkozói, harci túrák, kato­napolitikai előadások, ünne­pi taggyűlések, sport- és kulturális bemutatók, a be­vonulok ünnepélyes búcsúz­tatása, honvédelmi napok szerepelnek. A KISZ járási és városi bizottságai a kato­nai KISZ-bizottságokkal együttműködve kiemelt jel­legű rendezvényeket szer­veznek. A salgótarjáni váro­si KISZ-bizottság koszorúzá- si ünnepséget rendez a va­ros fiataljainak részvéteié­vel. A különböző progra­mokban mindenütt részt vesznek a nógrádi ifjúgár­disták egységei is. A gárda megyei századainál ünnepé­lyes egységgyűléseken em­lékeznek meg a fegyveres erők napjáról. NÓGRÁD - 1968,, szeptember 14., vasárnap 7

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom