Nógrád. 1969. szeptember (25. évfolyam. 202-226. szám)
1969-09-12 / 211. szám
A kőzvé(emény-kutató lapok nyomén Faluról falura Rajtuk a város „szeme” Az olvasók jogos kívánsága, hogy betekintést nyerjenek a megyeszékhelyet érintő távlati fejlesztési elképzelésekbe, s időről időre tájékoztatást kapjanak arról. hol. mi és hogyan épül. Nemcsak az összefüggéseket, de a részleteket is szeretnék megismerni. Ezúttal Salgótarján központjába, a Csillagházak építéséhez kalauzoljuk cl olvasóinkat. Vajúdik ez a város, vajúdik a föld. hogy megszülje szép gyermekeit az egészséges. modern lakóházakat, korszerű üzleteket, közintézményeket. Ha valaki azt gondolná. hogy a „költői” szaval? nem illenek az építkezések sokszor erő., prózaisá- gára. akkor látogasson el oda. ahol majd a Csillag-házak emelkednek a magasba. . . Kormos Zoltán művezető társaságában jártam körül az építkezést. Megfontolt markológép marja a talajt, nyitja-csukja fémszáját, harapja a szürkés- barna földet. A dömperek bőgve állnak mellé, ha billenő rakodóterük megtelik, nekirugaszkodnak a hepehupás terepnek. Hat dömper váltogatja egymást szünet nélkül, gumikerekeik mély nyomokat rajzolnak az itt-ott puha talajba. A főút felőli részen mereven tartja karcsú gémnyakát a cölöpverő gép. — Ez a gép veri be a földbe a cölöpöket, amelyeken az egész épület nyugszik — magvarázza a művezető. — Az útnak a vasúti aluljáróhoz vezető nyomvonala mellett hat, egymáshoz fél szépségbe kapcsolódó épület készül majd el. Ezek egyenként öt emeletesek, hatszintesek lesznek. emeletenként négy-négy lakással. Valamennyinek a mi cégünk, a Nógrád megyei Tanácsi Építőipari Vállalat a kivitelezője. Sokáig foglalkoztdtott az a kérdés, mért nevezik ezeket az épületeket Csillag-házaknak? Elegendő volt azonban a tervrajzokba beletekinteni, hogy a kérdésre meglehetősen elfogadható választ találjak. Mintha csak egy csipketerítő kis darabjának mintáit látná az ember... « — Egyetlen épülethez csaknem kétszáz cölöpöt kell leverni. Ezt a munkát a Bács- Kiskun megyei Építési és Szerelőipari Vállalat végzi el — folytatta Kormos Zoltán. — A talajszint mélyítésére is — az alápincézés helyének kialakításán kívül — azért van szükség, bogv munkához kezdhessenek. A próbacölöpözés és a terhelésvizsgálat már megtörtént... — Hol tartanak jelenleg? — kérdeztem. — Most a talajmunkák kötnek le bennünket. A markológép munkája után az épületek alapjainak körvonalai lassan kialakulnak. Ezt követően elkezdődik a cölöpverés. utána kiássuk az alapokat és hozzálátunk a betonozáshoz. Az év végéig szeretnénk valamennyi épület alanjait lerakni. Már elkészült a felvonulási épület, ahol iroda, raktár, fürdők, öltözők kapnak helyet. Jelenleg egyetlen • kubikosbrigád dolgozik az építkezés területén, de amikor elkezdődik a betonozás, még legalább egy brigádot munkába állítunk. Az építkezésnek a főútvonal ellentétes oldalán feltűnt egy teherautó. Pár perc múlva megjelent a gépkocsivezető, a darupályához hozta a tizenkét méter hosszú síneket és a talpfákéit. A művezetőnek darut kellett szerezni,, hogy lerakodhassanak... * Amikor kimentem az építkezésre. Kelemen Józseftől, a kubikosbrigád vezetőjétől kérdeztem meg, merre találom Kormos Zoltánt, de akkor még nem tudtam sem róla, sem a brigádjáról semmit. A művezető mondta el, hogy hattagú a brigád, jelenleg még csak ők dolgoznak az építkezésen, az építők többsége csak később követi őket. Még valamit elárult: most beszélgetnek arról, hogy beneveznek a szocialista brigádmozgalomba. Másnap reggel a brigádvezető kivételével valamennyi- üket együtt találtam az építkezésen. Éppen arra vártak, hogy a dömperek munkához kezdjenek. Így aztán lehetőség nyílt a beszélgetésre. — Ahhoz, hogy benevezhessünk a szocialista brigád- mozgalomba, jól össze kell rázódni a brigádnak — mondta Murányi József, aki egy éve dolgozik a vállalatnál. — Amíg az egyik megy, a másik jön. nem lehet meg- osinálni. Mögt már úgy látom, hogy ez a gárda marad... Mindenki régebbi dolgozó; Pászti György. Baranyi István, a brigádvezető, és én — tette hozzá Barna László, aki a budapesti földalatti egyik ifjúsági szocialista birgádjából került át a tanácsi építőkhöz. — Itt jobban megtalálom a szímításomat. Mind a hatan ecsegiek vagyunk, a vállalat naponta hazaszállít bennünket. A kereset is megjárja. * Mihalik Dávid és Murányi József felváltva mondta el, mit csináltak a két hónap alatt, amióta a Csillag-házak építésénél dolgoznak. Tulajdonképpen csaknem minden a kezük nyomát őrzi az építkezés területén: a felvonulási épület, a csatornák, a meszesgödör, ás még sok más. Aznap, amikor náluk jártam, már a daru sínpálvájának aljzatát készítették és a salak- utat a járművek részére. Azok közül, akik elhaladnak az építkezés mellett, kevesen mulasztják el, hogy legalább egy pillantást vessenek rá. A Csillag-házak Salgótarján központjában, a legforgalmasabb részen, a járókelők figyelmének kereszttüzében épülnek fel. Talán nem túlzá.s azt állítani: az építőknek úgy kell dolgozniok. hogy rajtuk a város szeme... K. S, Éjszaka az építkezésen Ma már más dolga sincsen mint figyelni, figyelni, figyelni. .. Két éve nyugdíjas Knapuczius Gyula géplakatos. — Negyven év a satupad mellett. Negyven év... Gondolja csak el! — mondja. Aztán egyszerre el kellett búcsúzni a megszokott környezettől, a munkatársaktól, a fényesre kopott szerszámoktól, az acélgyártól. Kellett? Nem kényszerítette rá senki, de már ráfért a pihenés. A hirtelen rászakadt rengeteg szabad idővel egy idő után mégsem tudott mit kezdeni. Az idős ember már nem nagyon kedveli az alvást, este későn feküdt, hajnaltájban már kikelt az ágyból. Előbb- utóbb a szemlélődéssel is be. telik az ember. A tétlenséghez meg nem igen fűlik annak a foga, aki egész életében dolgozott. Ott van ugyan a saját satupad, meg a szerszámok a sufniban, dehát barkácsolni sem lehet mindig. — Ogyis csak unatkozol, Gyula, szegődj el éjjeliőrnek — tanácsolta egy ismerőse. A tanácsi építők éppen éjjeliőrt kerestek. Rászánta magát, jelentkezett felvételre. Április volt, kezdett felmelegedni az idő, az enyhe tavaszi szellő végigborzongatta a fák iidezöld leveleit, de nemi volt már foga az időnek. amikor munkába állt. Azóta éjszakánként, szabad szombatokon, meg vasárnap ó a főnök az építkezések területén, amíg a kőművesek, a kubikosok, a szerelők a családjuk körében pihennek. Görbe botjával föl s alá járkál a gépek, építési anyagok között, ha letelepszik rejtekhelyére, éber tekintetét időről, időre körbejártatja a területen. 4 — Sose lehet tudni — álli- pítja meg reszelős • hangján. Nem is olyan régen megoperálták, azóta csak így tud beszélni, halkan, a hangok zörögnek a torkában, mint a lehullott száraz falevelek. — Annyiféle ember van... S itt az építkezésen sok az érték. Nem lenne jó, ha valaminek lábakelne. Bár itt o város központjában, a Csillag- házak építésénél nem igen merné megkockáztatni senki... — Nem fél? — kérdem tőle. — Nem én! Van itt még erő — mondja önérzetesen. — Meg nem is vagyok egyedül — mutatja a földkábelből formált erős görbe botot és a tőrkést, amit még benn a gyárban készített magának. Pengéje olyan éles, mint a borotva, inas alsókarjáról egy húzással lenyesi a szőrt. — Mit csinálna, ha meglátna egy settenkedő alakot a sötétben? Megkérdezné tőle. hogy mit akar? — Nem hiszem, hogy megvárna engem, hogy közelebb menjek, hamarabb a nyaka közé szedné a lábát. — Történt-e már valami, amióta éjjeliőr? — Nem! Nem történt semmi — válaszolja. Egyhangúan telnek az órák. Knapuczius Gyula bácsi már behúnyt szemmel is látja a tárgyak, az épületek, a földhányások körvonalait. A felvonulási épület rábukni látszik sötét árnyékára. A felbolygatott talaj mélyedései, gödrei mozdulatlanul ásítanak. A leendő alapozás környékén lekókadt fejjel áll a markológép. Szőllősi gondok... Másfél évvel ezelőtt „elnökcsere” volt Mátraszőllősön. Sírkő József, a falu szülötte jött haza és őt választották a falu élére. Az elnökkel elégedettek a szőllősiek, mert a közigazgatásban nagy tapasztalattal rendelkezik. Hosszú éveken keresztül a járási tanács pénzügyi osztályának vezetője volt és mint községi tanácstag is sokat tett Szőllősért. Amikor hazatért, már jól ismerte a község belső ügyeit. l5j feladatok Az igazsághoz tartozik, hogy Mátraszőllősön Sirkó József megválasztása előtt is jelentős eredményeket értek el a község korszerűsítésében. A legforgalmasabb utcákban járdákat építettek. Új az iskola, a vegyesbolt. Segítséget nyújtottak az új családi házak építéséhez. Elmondhatjuk: két évtized leforgása alatt nagy változások történtek a községben. Amikor azt mondjuk, hogy az elnökcserével elégedett a község, azt is ismételni kell, hogy az előző elnök is megtette, amit megtehetett. Sirkó Józsefnek viszont új feladatokat hagyott hátra és ennek a megoldása most Sirkó legfőbb gondja. Érthető, ha a község vezetői állandóan kutatják a feladatok megoldásának útját. Nem várják, hogy a felsőbb szervek végezzék el helyettük a munkát, a maguk erejéből szeretnék megoldani, amit lehet. Elsőrendű feladatként a lakosság ivóvízellátásának megoldását tartják számon. A község sziklás, hegyes vidéken épült, a Cserhát tövében. Kevés az iható, jó víz. Még a múlt rendszerben épült egy törpe vízmű, de ennek elapadt a vize. Nincs vízhálózat sem, tehát új, bő víznyerő helyre és vízhálózatra van szükség az igények kielégítéséhez. Rónyai Rezsővel, az egyik falubeli szakemberrel tárgyaltak a megoldásról. Rónyai ki is dolgozta a vízmű tervét, a megépítéséhez azonban pénz kell és nem is kevés. A járható út a társulás. Itt akadtak meg. Az elnök őszintén bevallja. — A víztársulást nem tudtuk megszervezni... E nélkül pedig nem megy az új törpe vízmű megépítése. Újból tárgyalnak a lakossággal. Egyébként Mátraszőllős régen üdülőhelyi község voll. Szép fekvése, nyugalmat árasztó csendje vonzotta a pihenni vágyókat. Szép strandja is volt. Mindez fellendítette a község idegenforgalmát, amelynek a lakosság vette hasznát. De az újonnan épített házak — amelyek egy új falut képeznek — többségében fürdőszoba is van. Víz hiányában azonban a fürdőszobák hasznavehetetlenek. Bállá József mondta: —A szőllősi emberek megértik, hogy amit építünk, magunknak építjük és áldozni kell érte. Házhely a Mocsarasban A tanács vezetői ennek tisztázására készülnek egy nagy beszélgetésre a falu lakosságával. — Más feladatunk is van — mondja az elnök. A házhelyrendezésre gondol. Közvetlen a felszabadulás után osztották ki a Mocsaras-dűlőt házhelynek. Szó- szerint mocsaras a terület, ez okozza a község vezetőinek a legnagyobb fejfájást. A tulajdonosok építeni szeretnének rá. Az építési hatóság azonban, amíg nem víztelenítik, nem ad erre engedélyt. Ennek az ellentmondásnak megszüntetése égetően sürgős. Sirkó József, a vb-elnök kapcsolatot teremtett a járási Hazafias Népfronttal, Szálai Antal, a járási népfrontbizottság titkára, műszaki kollektívájuk élén maga is bejárta a területet, bekapcsolódott a munkába Gyetván Lajos, a járási építési csoport vezetője is. Ki is dolgozták a víztelenítési tervet. Minden reményük meg volt arra, hogy kedvezően rendeződik az ügy, de a vízügyi hatóság olyan követelményt állitott eléjük, hogy ez elodázza a végleges megoldást. Azt kérik ugyanis a szőllősiektől, hogy a Hévíz-patak medrét egészen a Zagyváig tisztítsák ki, hozzák rendbe. Ez már meghaladja a község anyagi erejét. Lörincz Mátyás tanácstag azt állítja, hogy volt, aki már épített a területre. Viszont a tanács vezetői a szakemberek véleményétől eltérően nem akarnak cselekedni. — Reméljük, támogatást kapunk a Mocsaras-dűlő rend- behozatalára — reménykedik az elnök. tfi program Nem túlzás, akad még más gond is Mátraszőllősön. A fejlődéssel együtt jár ez. A község vezetői remélik, hogy ezzel is megbirkóznak. Most éppen új programot dolgoztak ki, amelyben a társadalmi munkafeladatokat rögzítették. Emberek sokasága aláírásával hitelesítette, hogy részt vállal a község fejlesztésében. Munka bőven lesz. Orvosi körzetet szeretnének, ehhez viszont orvosi lakás, rendelő szükséges. Presszót is terveznek. Sok a fiatal, kultúráltan akarnak szórakozni. Biztató, hogy eddig 27 ezernél több elvégzett társadalmi munkaórát tartanak nyilván. Ha a lakosság összefog a község vezetőivel, a ma még gondot okozó feladatokat közös erővel megoldhatják. A törpevízmű építését is, a Mocsárdűlőben a házhely kialakítását is, hiszen szorgalmas, szépet szerető emberek élnek Mátraszőllősön, ebben a szép, romantikus nógrádi községben. Bobál Gyula Közben gondolatai szabadon csapongnak. Az évtizedek távlatából feltámadnak az elfelejtett emlékképek, Nyolcán voltak testvérek, abból még öten élnek, négy fiú, meg egy lány, de neki már csak egy gyermeke lett, egy fiú, mérnök Kisterenyén. Talán éppen azért, mert jól emlékezett rá, milyen nehéz volt őket, nyolcukat fölnevelni... — Alig töltöttem be a tizenkét évet, már beálltam dolgozni az acélgyárba — emlékezik vissza. — Aztán fölcsaptam tanoncnak. Jó fejem, meg jó kezem volt, meg is szereztem a „papírt”, segéd úr lett belőlem. A munkámért mindig megbecsültek, nem is kálan- •doztam semerre sem, végig hűséges maradtam a gyárhoz, meg a szakmámhoz. A! negyven év alatt hét igazgatóm volt. az egyik ment, a másik jött, de én megmaradtam géplakatosnak. .. A hajnal első sugarai elűzik az éjszakai árnyakat, a környék kibontakozik az elmosódott háttérből, ledobja magáról a szürke takarót, mintha melege lenne. Knapúczius Gyula bácsi számára is újra kezdődik egy nap. békésebb, nyugodtabb, de hasznos és dolgos, mint a többi... Kiss Sándor Séta a II. Budapesti Őszi Vásáron Nem elveszett idő Van a Budapesti őszi Vásáron egy pavilon, amelyre szeretném az igen tisztelt olvasók figyelmét külön is felhívni, már csak azért is, mert ez talán egy kissé eldugott helyet kapott, pedig megérdemelné, hogy a centrumban legyen! Napjainkban egyre nagyobb megértéssel találkozik a munkásvédelem és ennek ikertestvére, a balesetelhárítás kérdése. A vásárlátogatók közül azokat, akiket ez a probléma érdekel, megtalálhatják a 11. számú pavilonban, ahol a Szakszervezetek Országos Tanácsa muntatja be a „Munka-, védőruha- és egyéni védőfelszerelés” cimet viselő kiállítást Hely szűke miatt nem áll módomban részletezni az ott láthatókat — ezt legjobb személyesen megtekinteni, mert minden kiállított tárgy magáért beszél és elmondja, hogy a SZOT munkavédelmi osztálya és a SZOT Munkavédelmi Tudományos Kutató Intézete milyen értékes munkát fejt ki dolgozóik érdekében, hogy azok korszerű munka- és védőruha-ellátásban, valamint egyéni védőfelszerelésekben részesülhessenek, egyszersmind olyan védőeszközökhöz is hozzájussanak a közeli jövőben, amelyeknek megszerkesztése, kialakítása és a gyakorlatban való kipróbálása már folyamatban van. A pavilonban helyet kaptak a munkavédelem tudományos irodalmával foglalkozó könyvek és brosúrák is Nemcsak láttam, hanem nézve hallottam is sok érdekességet ugyancsak e helyen. A tömegfelvilágosítás nélkülözhetetlen eszköze a film, itt is közönségsikert ért el. Az alkoholizmus elleni vádirat, a balesetek, létrejöttének egyik okozója —, valamint a balesetek elhárításával foglalkozó kisíil- mek érdekes, tanulságos sorozatát láthattam. Ezek között szép számmal szerepeltek a közlekedési balesetekkel foglalko zó filmek. Akaratlanul is Pelbát rendőrőrnagy hét végi közlekedés-baleseti beszámolói jutottak eszembe az igazán szemléltető filmkockák hatása alatt. hiszen a gépkocsik száma hazánkban is, de világszerte villámgyorsasággal szaporodik. A veszedelmes száguldozok egyre több balesete! okoznak. Csak Európában évente százezer ember pusztul el közlekedési balesetek következtében, arról nem is beszélve, hogy mennyi azoknak a száma, akik egy egész életre meg- nyomorodnak. így érthető, hogy a Budapesten lefolytatandó Egészségügyi Világszervezet üléssorozatának egyik pontja a közlekedési balesetek kérdésével foglalkozó vita lesz. Elismerést érdemel a kiállítás megrendezése. Az. ott eltöltött idő nem elveszett idő! Dr. Szálkái Géza ny. áll. közegészségügyi felügyelő, társadalmi munka- védelmi felügyelő NOGRAD — 1969. szeptember 12., péntek