Nógrád. 1969. szeptember (25. évfolyam. 202-226. szám)

1969-09-28 / 225. szám

a színpadon kialudtak a lámpák a takarítónő jött a kulcsért. A fiúk fütyültek, a lányok illetlenül

visongtak. A rendező tapsolt Köszönöm. Vége. A csoport utolsó botcsinálta versmondója pont akkor érkezett meg a kultúr otthonba amikor Hült- hely Gergely költő-tanár és tanár-költő, befejezte az Irodalmi színpad próbáját, Elmosolyodott lelógó dús harcsabajusza alatt, sajnálkozva szét. tárta karját a nagy behemót szőke fiú előtt aki hosszú másodpercekig görnyedten állt a színpadi feljáró előtt, s maga sem értette, hogyan vállalkozhat valaki ilyen karikaturikus külsővel vers mondásra.

— Hiába. Jóska, öregem nincs szerencséd. Nekem menni kell, tudod, a busz nem vár: a város messze van. Majd a legközelebb sor kerül rád is. A többiek hangosan nevettek. Buktái Lenke, aki öt perccel Jóska előtt érkezett a próbára, lelkesen segített, a csoport szerkesztő-rendezőjének össze- dl/ül tani a szétadogatott könyveket, nagy fátyolos őrszemében bizonytalanság bujkált Mint ilyenkor minden kedden és pénteken este nyolc óra előtt tte perccel, magával hiv- iu-e Hülthely tanár úr — aki régesréyl másfél éves gimnáziumi okoskodása alatt majdnem tanította —. hogy kisérje el. a buszmegállóig, meg be. szétni a legközelebbi próba szervezésének gondjait, vagy csak lehajtott fejjel némán távozik; búsan kilép a csendesen ereszkedő éjszakába mint egyik sokat idézett tragikus hangú költeményének hőse, akit. sorozatosan nem értenek meg a nők, a gyászos sötétben egyedül bolyong minden éjjel, albérleti magánya, s a Pipacsbár között.

Gergely nem szívesen viselte volna el. hogy nevessenek rajta a kis falusi csoport tagjai Lenke miatt, s így esetenként nem. volt bátorsága magával hívni a lányt. Pedig Kisbulc öreg harangozója minden kedden és pénteken este reménykedve várta őket a lemplomkerités bokrai mögé bújva. Nem mintha különösebb dolgok történtek volna közöttük a Hősök kertjében ezeken a bizonyos estéken, de Káka Ferenc harangozó hosz- szú évek tapasztalatait értékelve ismerte a dolgok kifejlődésének rendjét. Ha csupáncsak álltak szemben egymással szótlanul a szerelmesek, ö akkor is megítélte, előbbre tartanak-e már mint tegnap vagy azóta, hogy utoljára ki. leste Őket, Elég volt egy gesztus, egy hajigazitás, egy kedvesebben kigömbölyitett szó. S ilyenkor hiába várták a falu lakói az estéli harangszót,

Erdő* István

Egy szimbólum

hogy ahhoz igazítsák megbízhatatlan öreg óráikat. Kéka Ferenc általában nem csalódott a várakozásában — a kivilágított buszmegálló mellett z templomkerités félárnyéka volt az egyetlen búcsúzásra alkalmas hely a közelben, s a busz rendszerint sokat késett, — a szerelmesek beljebb húzódtak a bokrok közé.

Hülthely Gergely a csoport valamennyi tagjával kezet fogott búcsúzóul. Fejében készüld új versének motívumai kavarogtak. Piros madarakról, ablakon beröppenö-kiröppenő piros madarakról épített látomást, úgy ahogy azok a piros madarak felesége vasárnap reggeli réveteg álmából átfogalmazódtak egy készülő vers motívumaivá. Arra gondolt, az úton Buktái Lenkén ellenőrzi a vers szimbolikájának logikáját, nehogy túl bo. nyolultak legyenek végül az absztrakció áttételei.

„Szállnak. Szállnak oda- vissza át az életen. Ablakon beröppenö-kiröppenő piros madarak, nehéz röpülésü, rövid Ubegésű piros madarak. Mit bánom én. Kerüljetek!"

— Mondja kedves Lenke, érthetőek, ezek a sorok? Nem túl nehéz az egész?

Lenke sejtelmesen hallgatott. Válasz helyett — micsoda buta kérdezgetés ez, tanár úr — közelebb húzódott a költőhöz. Azt akarta elérni, hogy egyszer már, ha néhány pillanatra is csupán, fogja meg a kezét az imádott férfi. Lenne végre ebben a kapcsolatban valami kézzel fogható bizonyosság, akármilyen habköny- nyű bizonyosság, csak legyen már!

Gergely a szabad a gazda után nagy lendülettel ecsetelte formálódó új versének mély gyökerekről felfakadó társadalomkritikáját, hogy tudniillik azok a vörös madarak, nos igen, a vörös hasit bankók, a százforintosok csak röpülnek, röpülnek aztán sehol semmi. Sehol semmi, félig üres a kosár. Az ember felesége kimegy a piacra, aztán paff. Kész infláció! Világos, nem 7 Világos.

A lány elhülten hallgatott, aztán legszívesebben ugrálni kezdeti volna az örömtől, hogy végre megértette, miről van szó; s micsoda pofonegyszerű dolog ez a szimbolika és micsoda remek, egyszerű ésszel is átlátható dolgokat gondol ki

ez a Gergely, hát ez csudálatos, feltétlenül úgy érezte, hogy ebben a percben méltó szellemi partnere lett a férfinak, aki talán, ki tudja, a modern költészet még Kisbulcon járó zsenije, de aki holnap már talán végtelen magaslatokban szárnyal, s a hire-neve jár elötte-utána, s meglehet tán néhány év múlva az ő nagy verseinek refrénjét zengi átszellemült hangon sok-sok szavalókórus szerte az országban és így tovább Lenke megrázta magát, a boldogság feszítette. Szokatlan bátorság szállta meg Még közelebb lépett Gergelyhez, Megálltak Kéka Ferenc harangozónak a bokrok mögött diadalittasan megcsillant a szeme. Lenke szavalt.

— Tanár úr. kéreg}, én esküszöm,, ilyen csodálatos forró- ságú verset még nem írtak a föld kerekén. Ez a forróság , . Elakadt a szava. Meghatottan nyúlt a férfi keze után, megfogta a karját. Gergely zavartan igazított egyet szemüvegén, meghatotta ez az őszinte, spontán lelkesedés. Erezte ugyan, hogy valami vészes dolog készül hét töviskerítéssel őrzött hűsége ellen, de nem intette le a lányt. Csak becsukott szemmel idézte magában feleségéhez irt régebbi versének idevágó sorait: hét töviskerítéssel elzárt portán nagy bunkóval maga az isten őrzi a vágyaimat, ha nem vagy velem, szerelmesem...

Nem használt az idézet, Buktat Lenke kiszámított mozdulattal bebújt a nagy szélkergető gallérok alá és megcsókolta, majd nem elég, hogy megcsókolta, átölelte a nyakát, s igen átgondolt manőverezéssel elhelyezkedett a férfi széles vállán, lassan duruzsolva mondani kezdte ezer. szer megfogalmazott szerelmi vallomását.

Hülthely tanár úr pontosan úgy érezte magát mini 40 nappal korábban a Prométhe- usz-bemutatón, abban az alföldi nagyvárosban, amelynek fesztiválszinpadán a maga tervei szerint ácsolt emelvényre őt kötözték fel címszereplőnek, s vagy ötven percig felemelt karokkal kellett szavalnia perzselő reflektorfényben. Leláncolva. Az akkor megérte. Fantasztikus siker volt; rende- zőbarátai — akikkel évek óta magas szinten méltatják egymás produkcióit — órákig ölelgették, s azt mondták, mondogatták folyton: ilyen még nem

volt. Lenke simogatta a homlokát, mert épp ott járt a vallomásban, ahol a fejedelmi homlok volt a tárgy, s rögtön utána az ismétlődő záradék.

— Szeretsz egy kicsit?

Bólogatott, de nem tudott a szerelemre gondolni: csak azt konstatálta újra meg újra. ki Van feszítve egy gesztenyefához és bármelyik pillanatban felismerheti valaki a közeli járókelők közül. és akkor álomvárosa akár összedőlhet, felesége kétségtelenül elkergeti. Visszakergeti az albérletbe, az albérleti magányába.

— Szeretsz egy kicsit? •— zárt te egy újabb gondolatsort Lenke vallomásában, s hogy ismét csak meditativ bóloga- tás volt o válasz, megfogta a férfi kezét, s melléhez szorította.

— Hogy dobog'/ — mentege, főzött, ahogy Gergely riadtan ránézett — bolondul dobog.

— A szerelem malma, motyogta Gergely lassan lelkesülve, majd hozzátette — a ti korotokban, violámI Es ebben a pillanatban valami súlyos dolog csapódott le a füle mellett vállára. Néhány másodperces gondolkodás után megállapította a tényt; egy ököl volt.

Lenke felslkoltott. a bokrok felé ugrott, a majd feldöntötte az egyre közelebb merészkedő, érdeklődő öreg harango- zól.

— A vőlegényem, tanár úri — zokogott vissza a lány hangja a bokrok közül, s úgy eltűnt, mintha a föld nyelte volna el. Hülthely Gergely enerváltan intett utána! A fiú vérben forgó szemmel állt mellette, köszörülte a torkát, Gergely tűnődött, honnan ismeri ezt az arcot. Farkasszemet néztek. A fiú bokszolóállásba helyezkedett, Gergely maga sem értette hogyan, nyugodt maradt.

— Mi volt ez?

Gergely mosolyogva válaszolt a dühöngő fiúnak.

— Egy szimbólum.

rjs csodák csodája, a fiú

Jr. leeresztette kezét, s a földre nézett. Mint aki keres valamit. Hosszú percek teltek el így néma csöndben, majd nagy durranásokkal beállt a térre a városi busz Gergely megigazította megye, szerte híres, nagy szélkergetö gallérját, indult, s fejedelmi tartással helyezkedett el a sofőr melletti ülésen, mely minden kedden, pénteken az övé volt.

Unalmasak vagytok, felnőttek

(Kozár Tivadar felv.)

Királyi „nyomdászok

5*

A lönéneiem uem egy olyan uralkodót inaiul', aki a keainuves* se« egyik vagy másik ága iránt it» érdeklődött. Nagy Péter, uroaz cár például Hollandiában iia.iotspiK = « tanult, egyes uralkodók más mesterségekbe kóstoltak bele. keltű* nőén sok azoknak a száma, akiket a nyomdászat vonzott, * akiknek a könyveslnálás volt a kedvem- szórakozásuk.

A n.yomdászkodő főutak sorát a litván eredetű Itadztwlll Miklós, lengyel herceg nyitotta meg. Szívesen szórakozott szedéssel és nyomással. Nevéhez fűződik egyébként iséll-ban »* első lengyel biblia kinyomattatása (s. A tll Mogis/lav pomeránial herceg — az egykorú források szerint — nemcsak belekóstolt a nyomdászatba, de élete végéig foglalkozott vele.

I. Vilmos, szász-weimari

fejedelem nevét megörökítette a nyomdászattöcténet. Torgaubaő nagyszerű nyomdát állíttatott fel. s mivel maga is elpepecselt kisebb-nagyobb nyomdai .munkák kai. a nyomda betűkészletét ezüstből öntette.

A francia uirélvt „nyomd á- a*»k” között. XV, LaJos volt az

titiörő Saját munkáját mag»

szedte és nyomta ki. A betűszedést a betűvetéssel együtt tanulta meg. X.V. Lajos leányán, szintén volt nyomdája bourboní palotájában és mind a szedést, mind a nyomást megtanulta. Le veleiben a nyomdászattal eltöltőn időt élete legszebb perceinek nevezte.

A francia királyi „nyomdászol közül XVI. Lajos volt a legtanul- labb es a legszorgalmasabb. A betűszedést már tízéves korában elsajátította. Saját kezűleg szedte és nyomtatta könyvét. A»* nyomdászat! tevékenysége mellett mindent megtett 11 nyomd*! szat fejlesztéséért Is. ím di Saint-Pault egy üj szedés! és nyomási eljárásáért húszezer frankkal jutalmazta. XVl. Lajos uralkodó korában Is szívesen Időzött a szedőszekrény és h nyomó- prés előtt. Amikor a Temple foglya leit. akkor ts a uyomdafel- sZérelését kérte, hogy börtönében is áldozhasson neme« szórakozásának.

A magvar történelemben sem ismemieuek a műkedvelő nyom- dás/ fejedelmek és királyok. A3 elsők között Báthory István erdélyi fejedelem és lengyel király, 18?a után szintén kitanult» » betűszedés t.

Galambos Férem?

Palotai Bor*#*

Keserűmandula *

MAR CSAKNEM az égés/ napokat lent töltötték a/ óvóhelyen, amikor Kálóczy Zoltán fejébe nyomta a kalapját, nyakára tekerte g sálját és azt mondta: — Kinézek egy fél órára. Valamit1 el kell Intéznem.

Odakint egészen alacsonyan keringtek a repülők. Átható zúgásuk a háztetőt, a vastag falakat ostromolta.

— Ne menj el. apa! — Dorottya éles kialányhangja átbukfencezett a zúgáson.

— Muszáj, Dorka. . Te vi- gvázol addig édesanyára. — Kálóczy hátrahajtotta Dorottya fejét. — Nagyon vitt’ázz rá. Érted? — s becsapta maga után a vasajtót.

Lujzi mama rózsafüzért morzsolgatva ült az ágya szélén. s szája hangtalanul moz- 2ott. Egv-egy pillanatra abbahagyta az imádkozást, s a fér- -óhez fordult. — Az ékszer ka- "a nálad van? Le kell hoz- a zsírnsbödönöket. .

Majd haragosan felcsattant:

— Ne engedjetek be annyi idegent! Elszívják a levegőt!

— s tovább pergette a rózsafüzért.

Egyszerre robaj rázta meg

a házi*! A villanvkörték esze '•«»széfén hintázni kezdtek kosarak bátruk 'úóhbzftkkenlek, s odafent az ablak elsötétült. mintha betemették volna. Dorka piros labdája kigurult az úgy alól.

— Hol van apu? — Dorka ijedten cikázott az ágyak között.

— Mindjárt itt lesz — mondta Erzsébet, s gépiesen a labda után nyúlt, amely elpattant a keze alól. — Behúzódott egy bunkerbe, ott várja meg. amíg.,. — Lecsapott a labdára, görcsösen megmarkolta, tekintetét egyre a csukott vasajtóra függesztve.

— Megnézem, mi van odakint — mondta Gyuri, de az anyja olyan erővel rántotta vissza, hogy megltán torod ott.

— Maradj! Nem bírok el több izgalmat! Nem érted?

Kívülről megdöngették az ajtót. Mindnyájan odaszaladtak. szinte egyszerre nyúlva a vaspánt után, egymást akadályozva a sietségben

— Ez apa! — tört fel Erzsébetből, holott még csak döngést, kongást hallott, de mér minden idegszálával érezte, hogy csak ő lehet, s vékony orra. rajzos cimpál, keskeny szájaszéle, még ráncosodó nyaka Is megkönnyebbülten eiernvedt.

CSAKUGYAN A FER.IE állt az ajtónyílásban, kézenfogva egy gyereket, aki a derekához préselte magát úgy, hogy csak sötét szemelt lehetett látni, s a hajából is egy sötét fürtöt, melyet a hátracsúszott sapka még jobban összekócolt.

— Nem történt baja? Soha többé nem engedem el! Ilyenkor, ilyen istenítéletben... magával kellett volna mennem! Dorka. szegény... — karjával magához húzta Dorottyát, Akkor vette észre az idegen kisfiút... — Ki ez a kisfiú ?

Kélóczy körbejártatta a szemét a családján. amely- úgy kerítette körül mint egy gyűrű.

— Nálunk marad egy ideig — mondta és előretaszigáita a gyereket. — Na. eredj, vesd le a kabátodat. Dorka, vidd játszani.

De a kisfiú nem mozdult. Még erősebben fúrta magát Kálóczy oldalába. Dorka mö- geje lépett, levette a sapkát a fejéről. •

— Nem akar jönni — húzta fel a vállát.

— Ez a gyerek az üldözöttek közül való — mondta Kálóczy visszafogott hangon, hogy a pádon ülő idegenek meg ne hallják.

— Egyszóval zsidógyerek — mondta Lujzi mama.

— Az. bólintotta Kálóczy, s tenyerével vízszintes vonalat

húzott a levegőbe, ami azt jelentette: befejeztük! — Ügy szerepel ezután mint aki rrti- hozzánk tartozik. Na, fiam. ., mit mondtam,.. — Lehajolt a gyerekhez, mutatóujjával felemelte az állát. — Nem félsz semmitőlI Ennek a néninek azt mondod: anya .. Érted?

Erzsébet rábeszélően ismételte: — Anya... Na, mondjad szépen Hogy hívják a kisfiút?

Kálóczy nem felelt mindjárt. A szája széle el.színtelenedéit. — Mondd meg, hogy hívnak Hangosan 1

A gyerek egyik cipőjével a másikat, rugdosta. — Baum Zoltán.

— Zoltán — mondta Erzsébet. — Hát gyere ide, Zoltán. Milyen szép neved van. S kérdezve, elnyújtva: — Zoltán?

A GYEREKRE SIKLOTT a

szeme Aztán a férjére, aztán megint a gyerekre. Ügy nézte, mintha a tekintetének súlya lenne. A kisfiú egy véznább és sötétebb tónusú Kálóczy Zoltán volt. ugyanazzal az erélyes szemöldökkel, melyet az olajosán barna szem Ijedtsége sem tudott feloldani, ugyanazzal a jellegzetesen kettéosztott állal, mely úgy hatott, mint egy robbanás. Az egymásra szorított ajkak nemcsak Zoltán szájának vonalát őrizték, de a szokását I», ahogyan várakozón és fürkészve egymásra préselte őket

— Zoltánnak hívják. .. — mondta és nem értette, hogy került kezébe a piros labda, melyet a melléhez szorít.

Gyuri az anyjához ugrott, átfogta a vállát.

— Mit akarsz?... mit akarsz, fiam?

— Üljön le, anya.

— Minek? — mondta Erzsébet, s a labdát leeresztette a kezéből.

Dorka utánakapott.

— Még dolgom van. — Egy lépést tett, a szokottnál jóval hosszabb, keményebb lépést, mint aki próbálja, el tud-e indulni. elbírja-e a lába a dermedt test súlyát. — Vacsorát kell főzni — mondta, s a hangja hasonlított a lépéséhez, az Is aránytalanul hangos és koppanó volt. Újra elindult, s Gyuri érezte, hogy az apja tekintete befogja, hátulról fékezi. a nyakszrrten, kontyon át beléje hatol. De az anyja nem fordult vissza, csak rakta a lábát, egyiket a másik elé, s ezzel a merev járással ért el a tűzhelyig.

— Erzsébet! — Kz apja mellette termett. — Mindent elmondok. .. Akkor Is elmondtam volna. ha. .. esküszöm.

— Mit akar enni? — szakította félbe anya. —- Van még húskonzervünk...

Lilla sírni kezd. Keserves sírással. mintha a hasából szakadna fel a sírás.

— Mire való ez? Tégy fel vizet a kék lábasba.

APA KEZEBE VESZI a kék lábast, vizet mer bele a vödörből. A víz a cipőjére k>cs- csan. — Erzsébet... drágám.. esküszöm.. én még soha ki nem ejtettem a számon.. de most esküszöm mindenre, ami szent. ..

— Vegyen fel más cipőt... meghűl ebben a vizes cipőben. Ott van a barna cipője a kofferben.

— Esküszöm, el akartam mondani magának .. s csak tartott vlseza...

— Van még gyűjtésünk? Gyuri, hozzál be gyújtóst.

Gyuri nehezen szánja rá magát, hogy a sarokból Összeszedje az aprófát. Eél szeme az anyján, aki lármás mozdulatokkal tesz-vesz, elutasítva rnlnden magyarázatot, minden részvétet, száraz szemével oly tüzetesen nézve a kezébe kerülő tárgyakat mint aki semmit sem lát, Ha véglgvágódna a kövön, gondolja Gyuri vagy ha lábujjától a fejéig zokogás rázná, nem lenne olyan szívet- tépő mint Így, ahogy krumplit hámoz, galuskát szaggat, egy percig sem hagyva abba a konok gondoskodást, mintha attól tartana, ha megáll a keze, minden megáll, kialszik benne...

Apa újra és újra kezdi. Már nem hallani mit mond, anya arcába susog, kétségbeesett erőfeszítéssel kényszeríti,

hogy figyeljen ró, hallgassa végig.

A LÉGIRIADÓ ismét fel- üvölt. Lujzi marna takaróba csavarja magát, keresztet vet. s anélkül, hogy abbahagyná az imádkozást, térde alá gyűr egy pokrócot. — Miatyánk ki vagy a mennyekben... óvj meg mindnyájunkat, szent atyám — lejjebb hajtja a fejét. — övd meg ezt a kis Zö- lit is, ámen. ..

— Anya mért hallgat?! — Gyuri úgy érzi, nem a sziréna üvölt, hanem ő kiállt, a gégéje beleíeszül, mégse jön ki ak8 NÖGRÁD - 1969. szeptember 28., vasárnap