Nógrád. 1969. szeptember (25. évfolyam. 202-226. szám)
1969-09-24 / 221. szám
Kiállítás üzletkötéssel Látványos kiállítást nyitott meg a Vegyipari Kereskedelmi Vállalat a Nógrád megyei Iparcikk Vállalattal közösen a salgótarjáni József Attila művelődési házban. A kiállításon — amely szeptember 23—26-ig tart — bemutatták az 1969. január 1-től megjelent legújabb hazai és importcikkeket. A rendező szervek meghívták az árubemutatóra a megye valamennyi kereskedelmi szakemberét, az állami és szövetkezeti boltok vezetőit. A helyszínen számos cikket rendeltek meg a látogatók' a Vegyianvag-kereskedelmi Vállalat megbízottainak közvetítésével. Nagy keletje volt a Tomi. az Amodent és a Camea „család ’-nak. a szovjet. az NDK. a jugoszláv és a lengyel kozmetikai szereknek. Többen rendeltek a kétliteres autószilon és a krémdíszítések készítésére alkalmas habszifon készülékből. Űj cikk a Diszperzit falfesték, amely — a szakemberek véleménye szerint — még a Walkidnál is jobb és a Prak- ticolor porfesték, amely házilag is kitűnően alkalmazható. mert minden szükséges anyagot tartalmaz, csak víz kell hozzá. A kiállítás mutatós, bő választékú, érdemes megnézni. Most már csak azt szeretnénk, ha a látottak a boltokban is korlátlanul kaphatók lennének. Földrajzi szabadegyetem A TIT Nógrád megyei Szervezetének Földrajzi Szakosztálya, a földrajzi szabadegyetem keretében, országjárás-vezetői tanfolyamot szervez. A tanfolyam tíz előadásból és az előadásokhoz kapcsolódó film- és diakép- bemutatókból áll. A TIT ezzel is elő kívánja segíteni az országjáró túrák vezetőinek utánpótlását. Az - öthónapos tanfolyamra érettségivel, vagy annak megfelelő iskolai végzettséggel lehet jelentkezni október elsejéig, a TIT Nógrád megyei Szervezeténél. A ’jelentkezők a vizsga eredményétől függően igazolványt kapnak, melynek birtokában jogosultak az ország bármely területére TIT-túrákat vezetik Tizenegy ioiua — lmrmindiai javuwlat A Salgótarjáni Kohászati ről pedig a közeljövőben dün- Üzemek ez év elején 15 téma tenek. megoldására pályázati felhí- A zsűri megállapítása: a leg- vást bocsátott ki az újítással több pályázó nem tartotta be foglalkozó dolgozók részére, az alapvető feltételeket: nem Eddig 11 témára 36 javaslat adtak megfelelő bizonyítást, érkezett be, amelyből csak számítást, vázlatot javaslataik- egy pályamunkát fogadott el a hoz, ezzel lehetetlenné tették bíráló bizottság, öt javaslatnál az érdemi elbírálást, az volt a megállapítása, hogy Mivel a kitűzött feladatok- csak újításként alkalmazható, nak csak kis része valósult N APT AB 24.. 1969. szeptember szerda. Gellert napja A Nap kel 5.32, nyugszik 17.39 órakor. A Hold kel 17.07. nyugszik 3.28 órakor A többit mint alkalmatlant, elutasították. Négy javaslat sorsa még függőben van, kilencmeg, a pályázat határidejét az év végéig meghosszabbította a gyár vezetősége. Otthonmaradók és ingázók Nógrádmarcal mezőgazda- sági jellegű település, de mint a városokhoz közel fekvő községekre általában jellemző, erősen érezteti rá hatását Balassagyarmat iparának vonzása is. A népesség kilenc éve még az ezer fő körül volt. ma ennél jóval kevesebb. A csökkenés oka az. hogy építeni szándékozók egy része — mintegy 140 személy — munkahelyén, Balassagyarmaton telepedik le. Ugyan- ennyien dolgoznak a község jól működő termelőszövetkezetében is. Jövedelmük évről évre emelkedik; 1967-ben még csak 20 688 forint, volt, tavaly már 23 598 forint. A termelőszövetkezetben bevezették a készpénzfizetéses munkadíjazási formát. Elmondható, hogy Nógrádmarcalon a munkaerőkínálat. = kereslet vonalán nincs feszültség. "Tanulmányi versenyek A Magyar Úttörők Szövetsége Nógrád megyei Elnöksége és a megyei tanács vb művelődésügyi osztálya az 1969/70-es tanévben is megrendezi az általános iskolai tanulók számára a tanulmányi versenyt. Megyénkben eddig is nagy népszerűségnek örvendtek a tanulók között ezek a versenyek. Az elmúlt tanévben járási szinten 4700 kisdiák vett részt a versengésben, közülük mintegy négyszázan jutottak be a megyei döntőbe. Az idén is — az előző évekhez hasonlóan — a hetedik és a nyolcadik osztályosok számára írják ki a versenyeket. A képző- művészeti pályázatokat az 5—6. és a 7—8. osztályosok részére két kategóriában. a csapat szaktárgyi versenyekről kategóriánként két-két fő jut a járási, városi döntőbe, nevezés alapján. A megyei döntőbe a járási, városi versenyek 1—3., az országos döntőbe — a képzőművészeti pályázat kivételével — a megyei versenyek l. helyezettjei kerülnek a nyolcadik osztályosok közül. A hetedikesek számára országos verseny csak matematikából, ma: gyár nyelv és irodalomból és orosz nyelvből lesz. Az ősz turistaforgalma Az őszi hetekben is nagy szállást, s ugyancsak Debre- forgalomnak néz elebe az cenből 24 női vendég is felke eresztvényi turistaszálló. Egymás után érkeznek az igényt bejelentő levelek — a legkülönbözőbb helyekről. Budapestről, Pápáról gimnáziumi tanulók csoportjai érresi a turistaszállót. Októberre a Mechanikai Labor Sportegyesületének túristái kértek szállást az eresztvényi szállóban, s ide kérte elhelyezését az Eötvös Lóránd Tudománykeznek szeptemberben és ok- egyetem földrajz tanszékének tóberben. Több mint 110 gim- 39 hallgatója is. nazista látogat el Salgótarján- Az igényekre igazán nem le- ba, hogy megnézze a várost és hét panaszkodni. Az már rajkörnyékét. A Kossuth Lajos tunk múlik, hogy vendégeink Tudományegyetem Földrajzi kellemes tapasztalatokkal Intézetének 34 tagú csoportja mondjanak búcsút Salgótar- szintén Eresztvényben kért jánnak és környékének. Ecsegi asszonyok dicsérete Jó öt esztendeje is van annak. hogy Nagy Károlyné az ecsegt. termelőszövetkezetben dolgozik, mint baromfigondozó. Válóczi József né és Banos Mária pedig négy esztendőt töltött már a baromfitelepen. Eredményesen, jól dolgoznak. Jelenleg mintegy 2200 törzsbaromfi van a gazdaságban. Az asszonyoknak sikerült a tervezettnél alacsonyabbra szorítani a jószágelhullást. Jelentős, mintegy 10 ezer tény ész. tojást értékesítettek eddig. Nagy gondot fordítanak arra is, hogy tovább képezzék magukat. Szakmunkás-bizonyítványuk van és Banos Mária első éves hallgatója a mezőgazda- sági technikumnak. Első helyen a baromfitenyésztők öt brigád csaknem félszáz tagja küzd a Szocialista címért a magyarnándori Rákóczi Termelőszövetkezetben. A legeredményesebbnek a baromfitenyésztők csapata bizonyult. Á lelkes, jól dolgozó asszonyok egymillió forint többletbevételt hoznak a szö- vekezetnek. Mintegy 160 ezer csibét értékesítenek és az 1 kiló húshoz tervezett 2 és fél kiló abraktakarmányból 20—30 dekát szeretnének megtakarítani. Jól dolgoznak a dohánytermesztők is. A számítások szerint mintegy félmillió forinttal nagyobb jövedelmet érnek el mint ahogv azt tervezték. Ötszázezer hanglemez Megélénkült a hanglemezexport az utóbbi időben, A magyar hanglemezek minőségét és művészi értékét jelenti az, hogy a Kultúra Külkereskedelmi Vállalat az idén már közel ötszázezer hanglemezt exportál ötven országba. A szocialista országokon kívül magyar lemezeket árulnak Angliában. az USA-ban, Franciaországban. Nyugat-iNémetonszágban. Olaszországban. Az export nyolcvan százalékát a művészlemezek töltik ki. ötvenezer darab cigány- és táncze- nelemezt, valamint tizenötezer operettlemezt exportálunk, ezenkívül. A művészlemezek közül a Liszt-, Bartók-, Ko- dály-íelvételek a legkeresettebbek. A Bartók-összkiadás- ból. amelynek gyártását tavaly kezdték és 37 darabból áll, ötvenezer darab jut külföldre. IXapos idő Várható időjárás ma estig: kevés felhő, száraz, napos idő. Átment tii'g megélénkülő északi, majd gyenge, változó irányú szél. Legmagasabb nappali hömérsékó húsz fok körül. — TÉSZTAÜZEM létesítését tervezik a lucfalvi Petőfi Termelőszövetkezetben. Az új üzemág mintegy 30 termelőszövetkezeti asszonynak biztosítana rendszeres munkát. — NYOLCVAN BRIGÁD verseng az idén a Szocialista címért a megye állami gazdaságaiban, gépjavító állomásain és az erdészetekben. Többségük 3—4 esztendeje tulajdonosa a kitüntető címnek. — Mintegy 291 millió forint bevételt várnak az idén a pásztói járás közös gazdaságai. A jövedelem legfőbb forrása több mint 90 millió forintjával a növénytermesztés. — KÉTÉVENKÉNT rendezik meg a megyei szántóversenyt. Tavaly 31 tsz 34 traktorosa és 400 érdeklődő szakember vett részt a mátraverebélyi vetélkedőn, jövőre még nagyobb részvételre készülnek fel, — A megye mezőgazdasági szocialista brigádjainak mintegy fele nőikből áll. Az ifjúsági brigádok száma pedig megközelíti a tíz százalékot. — A tsz-ek termedivényeik többségét állami vállalatok útján értékesítik. A pásztói, szécsényi és salgótarjáni járás 444 millió forintos áruforgalmának mintegy 90 százalékát a 11 termeltető és felvásárló vállalat vette át. Csak tíz százalék jutott a szabad piacra. — Megbecsülik a tsz-ekben a szocialista brigádokat. Nagy- bár'kányban 16 450, Taron 10 ezer, Karancsságon csaknem 33 ezer és Szécsényben 45 ezer forintot fordítottak a hr igád! agok megj u t a 1 ma zásá - ra. — A háború előkészítésének hatása megyénk lakosságára című cikksorozat további folytatásait technikai okok folytán későbbi lapszámainkban közöljük. — Mintalegelő. A salgótarjáni járás 12 500 kh hegyi legelőjéből 3500 kh-on mintalegelőt alakítottak lei. Az első hasznosítás alkalmával 56 mázsa zöld fűtömeget adott. A következő esztendőiben újabb összegeket fordítanak a hegyi legelők javítására. 25 éve, 1944. szeptember 24-én halt meg Aristide Maillol, francia szobrász és grafikus. Festőnek indult, egyik mestere Gauguin volt. Kezdetben szőnyeg és gobelin kartonokat rajzolt Szobrászattal véglegesen 40 éves korában kezdett foglalkozni, és szülőfalujában a Pireneusok tövében, Banyuls-ben telepedett le. Görögországi utazása után a görög, asszír, egyiptomi és általában az antik szobrászat lett művészetének fő ih- letője. Szakított a korabeli uralkodó impresszionizmussal és szembehelyezkedve Rodinnal. a testek zártan kiegyensúlyozott formai felépítésére törekedett és ezzel igen nagy hatást gyakorolt a következő szobrásznemzedékre. Leggyakoribb plasztikai témája — kevés kivétellel — a ruhátlan női test volt. Grafikájában különösen az ókori klasszikusokhoz készített illusztrációi nevezetesek. Kortársához, Rippl-Rónai Józsefhez szoros baráti kapcsolat fűzte. Neves festőnk megörökítette arcképét is. — Palotáson az elmúlt három év alatt három és fél kilométer utat építettek' a község lakosai társadalmi munkában. A társadalmi munka értéke csaknem félmillió forintot tesz ki. — Hatvan vagon uborkát szállít exportra a magyarnándori termelőszövetkezet. Az NDK- ba, az NSZK-ba és Svájcba szállított uborkából jelentős árbevételre tett szert a közös gazdaság. Omega-show Ismét Salgótarjánban szerepel a népszerű Ómega-együttes. A Randevú a divattal elnevezésű előadáson Dobos Attila, Mary Zsuzsi, Aradszki László, . Lugosi Éva, Komár László és Pálfi Zsuzsa működik közre. „Kritizál": Szuhai Balázs. A humorral, beattel ízesített divatbemutató ruháit az OKISZ-Labor tervezte. A divatbemutatót a Nonstopzenekar kíséri. Az Omega- show két előadását október — BEFEJEZIK az idén a TBC- mentesítést a felsőtoldi termelőszövetkezet tehenészeté- ben. Ezáltal egészséges tejet fejnek minden tehéntől, s a termelőszövetkezet is jelentős árbevételi felárra tesz szert. — Üj buszvárót építenek Nagylócon a Rákóczi út és a Petőfi út sarkán, hogy a buszon utazóknak ne kelljen a szabad ég alatt várakozniuk. Az űj váró vasvázas, műanyagtetős épület lesz, a községi tanács mintegy tízezer forintot fordít a kivitelezésre. Megkapta a magáéi David Stein angol festő 41 értékes festményt hamisított, és adott el az Egyesült Államokban. A festményekért 165 ezer dollárt, a New York-i bíróságtól pedig 5 évet kapott. — Tizenegy brigád verseng a Szocialista cím elnyeréséért az idén a Magyarnándori Állami Gazdaságban. A brigádok vetélkedése még 1960-ban kezdődött, akkor még csupán három közösség vett részt a munka versenyben. Nagy a sár, és nincsen járda Felsőtoldou Ha valaki megkérdezi a elsején rendezik a megyei Jó- községben, hogy a lakossó- zsef Attila művelődési köz- got mi foglalkoztatja leg- pontban, délután fél hat és es- jobban, szinte egyöntetű a ti fél kilenc órai kezdettel. , , ,,. valasz: a jarda. Sáros a nágybáto- közsé§’ összel szinte járhadolgozói tatlan. Sajnos a községi taszázalékra nács pénze kevés, egy esz— A FÜTÖBER nyi üzemének augusztusban 136 teljesítették havi tervüket, s ezzel már másfél millió forint értéket behoztak korábbi elmaradásukból. — Tizenhét tanszakon kő zel 370 növendék oktatásával ták megvalósítani, de kezdődött meg a tanév a salgótarjáni Állami Zeneiskolában. A tanításban 12 kineve- vatkoznak, hogy a tsz-ben zett és három óradíjátalányos kevés a munkaerő, vasárnap tendőre mindössze 18—20 ezer forint. Vásároltak vagy félvagonnyi cementet, hogy megkezdik az építkezést. Társadalmi munkával kíván- nem voltak jelentkezők. Arra hitanár vesz részt. Berkes) András— Kardos György regényéből feldolgozta» C». Horváti Tibor. Rajzoltai Sebők Imre.. is dolgozni kell. nem jut idő községfejlesztési munkára. .. A HÄZTÄ3I BIZTOSÍTÁS Igen, trr Köröndi ... A BALESET! KÓRHÁZBAN? ... ÉRTEM, KÖSZÖNÖM, AZONNAL JÖVÖK. Autóközlekedési Tanintézet magánautósok részére laníolyamoi hirdet megemelt gyakorlati óraszámmal. Jelentkezni lehet Zagyvapálíalva. Ba- csányi út 2. sz. alatt. Telefon: 17-03. NOGRAD. * Magyar Szocialista Munkáspárt Nógrád megyei Bízott sága és a Megyei Tanáé, lapja, Pőszerkesztő: GOT VAR GYULA. Szerkesztőség: Salgótarján. Petőt! u. 1. Teleron: 23-94, 22-95. 22-96. 21-92 «főszerkesztő: 12-94. Belpolitikai rovat: 14-40 Sportroval: I!-59- Éjszakai szerkesztés: 13-05. Kiadja a Nógrád megyei Lapkiadó Vállalat, telelő* kiadó: VIDA EDIT Kiadóhivatal: Salgótarján. Pelóti I». L Telefon: 10-38. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető; a helyi postahivataloknál és a kézbesítőknél. Elé.fizetést dll egy hónapra 20 forint. Előállnia a Nógrád megyei Nyomdaipari Vállalat Salgótarján, Petőfi *. L «felelős vezető: PAPP GYÖRGY Igazgató. Indes-szám 25018.