Nógrád. 1969. szeptember (25. évfolyam. 202-226. szám)
1969-09-24 / 221. szám
\4j;rá<l vendég-e volt Cserhalmi Imre rri • f • larjani mozaik Bátran nyúljunk hagyományainkhoz és éljünk a történelem adta lehetőségekkel — talán így sommázhatnánk azt az ankétet, amelyet Cserhalmi Imre: Volt egyszer egy borbély című tévéfilmjének dísz- bemutatója után tartottak. A szerző szerényen meghúzódott az alkotás mögött, maga elé engedte a dramaturgot, a rendezőt, s hagyta, hogy a nézők megfejtsék a film mondandóját. A bemutató történelmi- sége és maisága több kulcsot adott kezünkbe, a zár felnyitása most már a televízióra tartozik, a vetítés napjára. A megbízás reális valósággá teljesült, nem minden megye büszkélkedhet azzal, hogy két filmet készítettek a területén lezajlott ötven évvel ezelőtti eseményekről. — Hogyan született meg a dráma — erről faggattam Cserhalmi Imrét. — A film úgy kezdte el pályafutását. hogy nagyon komolyan véve a megtisztelő megbízatást, eljöttem Salgótarjánba. A múzeum által kölcsönadott könyvek és egy nagyon lelkes és ügyszerető fiatalember segítségével igyekeztem a rendelkezésre álló rövid idő alatt megismerkedni a megyével. Elkezdtem dolgozni, s ha most visszatekintek erre a jó másfél évre. akkor nagyon érdekes következtetéseket kell levonnom. Elolvastam a könyveket, s a magam érdeklődésén mértem le az ott találtakat és a hallottakat, hiszen egy-két tarjám veterán lakásán is jártam, akik nagyon készségesen és részletesen mesélték el korabeli élményeiket. Amikor másfél évvel ezelőtt elbúcsúztam, érdekes módon már akkor azt mondtam, hogy valószínűleg egy olyan filmet fogok írni, amelynek borbély lesz a főszereplője. Persze, sem az ötletet, sem a pillanatot nem lehet így nyakon ragadni. Tény, hogy egy kisembert, egy nagyon esendő és a történelemnek kiszolgáltatott, de a történelem legnagyobb terheit viselő lelkes és tenni akaró kisembert akartam ábrázolni. Ami engem illet, úgy érzem, sikerült. Hogy mennyire, az igazán akkor dől el, amikor eredeti és legfőbb szándékom szerint a tévéfilmet majd tömegek látják és mondhatnak róla véleményt. — Nógrádban motívumokat keresett. Hogyan sikerült a motívumokat ilyen egységbe kovácsolni? — A filmben jó néhány motívum van, amely majdnem pontosan ugyanúgy történt meg a valóságban részint Balassagyarmaton, részint az akkori Salgótarjánban. A fosztogatás: jelehet például Salgótarjánban; a főispán figurája és az egykori balassagyarmati direktórium elnöke megváltozott névvel és általam kitalált jellemmel és élettel. Ami műalkotás vagy ami erre a címre igényt tart, a mondanivaló kovácsol mindent. A mondanivalót a főhős hordozza elsősorban. Sűrítetten, annak minden feszültségével, ellentmondásával együtt. A motívumokat az a cselekmény fogja ösz- sze, amit a mondandó érdekében a főhőssel végigjáratunk a filmben. Következésképp, amikor megvan egy jelenetsor vagy egy vázlat arra, hogy a film kezdő képsorától az utolsóig mi minden ' történik, akkor a motívumok lényegében. öntudatlanul is belekerülnek. — öntudatlanul? — Igen. Ezt azért mondom, mert amikor a film elkészült, vártam, hogy majd bemutatják. Most, hogy készülődtem a díszbemutatóra, összeraktam a kölcsön kapott könyveket és megint beleodvasgattam. Magam is némi meglepetéssel láttam, hogy több van benne az eredetiből, mint amennyit én annak idején tudatosan használtam. Az olvasottak és az itteni konkrét motívumok a munka és az átélés során személyes élményanyaggá váltak. — A film nemcsak 1919-et ábrázolja. A Tanácsköztársa. ság és a mai ember kapcsolatáról is szó van benne. Mint író, hogyan értékeli ezt a kettősséget? — Mint újságíró és mint veterán filmíró a tévénél, mindig mai környezetet, mai cselekményt igyekeztem ábrázolni. Ügy érzem, hogy ez a sor nem szakadt meg. Tudatosan és öntudatlanul is én egy ötven évvel ezelőtti cselekményben, az öt ven évvel ezelőtt élt emberekben is mai problémát igyekeztem ábrázolni, feszegetni, izgalmassá tenni a néző számára. Az úgynevezett kisember, az egyszerű állampolgár figurájának segítségével. Ma nemcsak írói, hanem politikai felismerés is — amely nagyon korszerű és időszerű —, hogy a kisember hozzáállása, ügyszeretete, buzgalma, jóindulata vagy éppen lelkesedése nélkül nincsen végrehajtható terv, nincs olyan társadalom, amelyet igazán és eredményesen, sőt gyorsan építeni lehetne. És hogy hogyan találjuk meg a kisembereknek ezt a pénzzel meg nem fizethető segíteni akarását, vagy akár csak el ne veszítsük őket — ez nagyon égető és fontos kérdés a mi társadalmunkban is. Ez a téma izgatott másfél évvel ezelőtt és ez a probléma tükröződik — úgy érzem — Fitos Béla figurájában, történetében és tragikus halálában is. — Újságírói munkája mellett csak tévéfilmek írásával foglalkozik? — Színdarabíróként kezdtem. 25 éves voltam, amikor első darabomat bemutatták Pécsett. Azóta két darabomat előadták a békéscsabai Jókai Színházban, egy musicalemet és egy operámat Szegeden játszották. — Hány éves most? — Harmincöt. De miért kérdezi? — A Volt egyszer egy borbély megírása valóban tovább növeli az eddigi tíz év alatt elért írói sikereit. — Köszönöm, örülök, hogy y látja — fejezte be szavait. Molnár Zsolt CSODÁVAL találkoztam a Tarján-étteremben, annak is a mellékhelyiségében. Egy hö- fújó — kézszárító alkalmatossággal, ami lelkesen működött és pillanatok alatt megszárította kezem. Azt hiszem, ez az országban található hőfú- }ó-kézszárítók kevésszámú működő példányainak egyike. AZ ÉG A TANÚJA és minden seregi, nem hiányolom, azt hiszem senkinek sem hiányzik, ne is hiányozzék, de nem vették észre? Salgótarjánban nincs zálogház. Ne is legyen. MINT A VILLÁM, cikáznak a Salgó-étterem felszolgálói ebéd idején. — Miért e vészes sietség? — érdeklődtem tréfásan, de komoly választ kaptam: Logyik István, az egyik fősiető mondta: — Részben, mert az idejáró dolgozók legtöbbjének fél óra ebédideje van, s azt szeretnénk, ha azalatt mindenki megebédelhetne. Aztán az iskolások is éhesek már ilyenkor ... Másrészt, valahogy’ megszoktuk a sietést. Dicséretes szokás! • A 6-OS BUSZON láttam, valószínűleg a vezetőnek kedves, de hasznos tréfáját. Jobbra vagy balra villogó lámpájának fényét belevezette egy kertitörpe két szemébe. Ha a kocsi balra akar menni, a törpe bal szeme, ha jobbra, a jobb szeme villog. A vezető így ellenőrzi, hogy lámpája működik-e? Lehet, hogy rettentő szabálytalan dolog, de hogy nagyon kedves és ötletes, az biztos. Gratulálunk, s kívánjuk: az ötlet atyja ennél soha nagyobb szabálytalanságot ne kövessen el! kussinszky LAKÁSCSERE ESETEN KÖTELES-E ELKÖLTÖZNI AZ ALBÉRLŐ? Albérlőként lakom M. J.-nél. Főbérlőm a lakást elcserélte. Az új bérlő nem kíván engem megtartaná, viszont a régi bérlő sem akar magával vinni, mert az új lakásban nincs megfelelő albérleti helyiség. A cserélő felek egyikének sem kellek tehát és mindkét bérlő jól akar járni az én ter- hemre. Hova fordulhatok a bérlők megtartása miatt engem fenyegető sérelem orvoslásáért? — kérdezi K. A. olvasónk. A lakásügyi rendelkezések szerint, ha a lakásban albérlő lakik, a cserélő felek kötelesek az albérlő megfelelő elhelyezéséről gondoskodni. Ez történhet úgy, hogy az albérlő vagy ottmarad a régi lakásban és ehhez az új bérlő is hozzájárul, vagy pedig ellenkező esetben köteles magával vinni a cserélő fél a lakóját az új lakásba is. Természetesen gondoskodás történhet önről úgy is, hogy hozzájárulásával más lakásban szereznek részére albérletet. Olvasónknak aggodalomra nincs oka. mivel a csere kapcsán nem kerülhet olyan helyzetbe, hogy lakás nélkül marad. Ha a régi bérlő nem akarja magával vinni és az új sem akarja megtartani, forduljon a tanács lakásosztályához, ahol a két fél lakáscseréjét nem fogják engedélyezni. a szabadságidőre jaró Átlagkereset KISZÁMÍTÁSÁRÓL Mint ismeretes, a szabadság tartamára, a Munka Törvénykönyvének rendelkezése szerint átlagkereset jár. Mégis előfordult, hogy a szabadság előtti betegség miatt egyes vállalatok nem helyesen számolták ki a dolgozó átlagkeresetét. Emiatt több olvasónk kérdést intézett hozzánk. Kérdésükre a Művelődésügyi Közlöny augusztus 19-i számában megjelent hivatalos közleménnyel válaszolunk. Eszerint, ha a dolgozó szabadságát a munkaviszony említett jogcímen történő szünetelése (betegség stb.) után közvetlenül kiadják — aminek következtében a szabadságidőre járó átlagkeresete kiszámításánál a 7/1967. (X. 8.) MŰM. sz. rendelet 8. §-a szerint alapul szolgáló időtartam (1 vagy 4 naptári negyedév) teljes egészében a munkaviszony szünetelésének időtartamára esik —, akkor a szabadságidőre járó átlagkeresetet a munkaviszony szünetelését megelőző utolsó naptári negyedévben, illetve utolsó 4 naptári negyedévben kifizetett beszámítható díjazás összegének alapul vételével kell kiszámítani. ISMÉTELT MEGBETEGEDÉS ESETÉN MILYEN ÖSSZEGŰ TÁPPÉNZ ILLETI MEG A DOLGOZÓT? L. E.-nc olvasónk betegségéből felgyógyult és munkába állt. Egy hónapon belül ismét visszaesett betegségébe és most azt kérdezi, hogy a korábbi betegségét megelőző vagy újabb munkában eltöltött ideje után állapítják-e meg a táppénzt? Abban az esetben, ha a dolgozó 28 napon belül ismét keresőképtelen állapotba kerül, táppénzét a korábbi táppénz összegének kiszámításánál alapul vett munkabért kell figyelembe venni. Népi ellenőrök fóruma A népi ellenőrök fórumát, amelyet a megyei Népi Ellenőrzési Bizottság szervezett, az esztendő második felében is rendszeresen megtartják. A népi ellenőrök minden hónap harmadik péntekjén gyűlnek össze a József Attila művelődési ház klubtermében, hogy aktuális kérdéseket vitassanak meg. Októberben a vállalati ügyvitel- szervezés és a döntések gyakorlati előkészítése, novemberben Nógrád megye negyedik ötéves tervének irányelvei, decemberben pedig a piackutatás szervezése szerepel napirenden. Kockázatos volt továbbra is eljárni Lídia Lisowská- hoz, mert ha kettős játékot folytat, előbb-utóbb a Gestapo is akcióba lép. Ha meg elhagyom Lisowskát, megszakítom a partizánokkal való kapcsolatait, azt jelenti, hogy kilépek a játékból. Ahhoz pedig semmi okunk nem volt. hogy nyomtalanul eltüntessük. Ki ő? Hogyan lehetne ezt megtudni? Nem könnyű dolog. Az események, amelyek nap mint nap lejátszódtak, csak bonyolították a helyzetet és még sokáig nem adtak végső választ a kérdésre. XIV. Légió utca 15? Lelja? Valóban, ki Is ez a Lídia Lisowska? Ismét egy eset késztetett arra, hogy elgondolkozzam azon, végeredményben kivel is van dolgunk? A birodalmi komisszariátus munkatársának, Fräulein Walentina Dovgernek sok ismerőse volt a náci hivatalnokok, Gestapó-munkatársak és más fasiszta pribékek között. A legbuzgóbb volt köztük a népi német származású Léon Metus. Belorussziából érkezett Rovnóba. A háború előtt a szovjet bíróság garázdaságért elítélte, amikor pedig bejöttek a megszállók, ügynökük lett. Szívesen mesélt a náciknál szerzett érdemeiről. Az erdőkbe küldték a partizánokhoz. ..Bevágódott” náluk, aztán a nácik az ő segítségével a szovjet hazafiak egész csoportjait semmisítették meg vagy ejtették fogságba. Minden ilyen sikeres akció után az áruló pénzt kapott a néme— 109 — tektől. Méghozzá nagy pénzt. De hát ez nem ment sokáig. Rádöbbent, hogy az árulót és provokátort előbb- utóbb utoléri a sors keze. S ekkor egyik társa, valami Alexander nevezetű odesszai fickó ezt javasolta neki: — Gyere, Léon, menjünk Ukrajnába, Rovnóba. Ott kevesebb a partizán, mint ezekben az átkozott belorusz- sziai erdőkben és mocsarakban. Viszont tele van szebbnél szebb lányokkal. Ott aztán élhet az ember! Metust nem kellett sokáig agitálni, s mind a ketten kijárták, hogy átvezényeljék őket Rovnóba. 1943 áprilisában ismerkedtem meg ezekkel az alakokkal, közvetlenül azután, hogy Válja Dovgerral a városba érkeztünk és a lány lakást szerzett Marija Koz- lovszkájánál, a Piac utca 24. szám alatt. Én akkor nyomban felkerestem régi „barátaimat”: Zelenko urat és Millert. Utóbbi, találkozásunk örömére becipelt magával a Deutscher Hof vendéglőbe. Miller ott mutatta be nekem Léon Metust, akivel hamar összemelegedtünk (amennyiben lengyelnek adta ki magát, én meg jól beszéltem lengyelül). Vacsora után Léon javasolta, hogy menjek vele a lányokhoz. — Van nekem itt egy pár nagyon szép ismerősöm. Egyikük nagyon tetszik nekem. Valóságos szépség! Lengyel nő, a neve Lelja! — kérkedett Léon. — Príma nő! Igen ám, de hogyan jövünk mi hozzá. Olyan büszke, hogy mivelünk szóba sem áll. Meg sem lehet közelíteni. Ügy látszik, sokkal előkelőbb társasághoz szokott. Ennek ellenére Léon mégis azt javasolta, ismerkedjem még Leljával. — Különben — mondta —, az ördög sem ismeri ki magát benne. Megtörténhet, hogy megtetszel neki. Ha kedved tartja, gyere velem! Azt mondtam, hogy elmegyek vele csinos ismerőséhez, csak máskor, nem most. Metus kedvességére azzal válaszoltam: cserébe elviszem őt az én ismerőseimhez, hogy klbővítsem felderítőink ismeretségi körét a Gestapó- munkatársak között. Metus megígérte, hogy barátjával együtt jön el és megbeszéltük, hogy másnap találkozunk. Elbúcsúztam a Gestapó-ügynöktől és átszaladtam Válja Dovgerhez, hogy figyelmeztessem. — Holnap vendégeket kapsz. Két gazembert. A németek szolgálatában állnak. Lehet, hogy fel tudjuk használni őket céljainkra. Mindent készíts elő, hogy meg legyenek elégedve. • — Jól van — felelte Válja —, beszélek Marijával, hogy még egy pár lányt hívjon meg. Barátnőjétől elhozza a gramaíont a lemezekkel, s házimurit rendezünk — 110 — Másnap este, ahogy megbeszéltük, Metus eljött a barátjával. — Alexander — mondta Metus barátja kurtán, és merőn a szemembe nézett. Pillantása nem tetszett, de nem kaptam el a tekintetemet, hanem mereven néztem új ismerősöm szemé közé. — Ó, de erős akaratú ember vagy — csodálkozott Alexander. — Először találkozom olyan emberrel, aki állja a tekintetemet. Még nem fordult elő, hogy kihallgatásakor a partizán ne mondta volna meg az igazat. Látom a szeméből, ha hazudik és kényszerítem, hogy az igazat vallja. — „Érdekes — gondoltam —, miért kezdett ez a Gestapó-ügynök mindjárt a partizánokról beszélni? Talán azt szeretné látni, hogyan reagálok a szavaira? Hát akkor csak hadd nézze, hadd ellenőrizze. Fő a nyugalom.” — Remélem, Alexander úr, hogy engem nem akarsz partizánként vallatni — mondtam nyugodt hangon. — Hát persze, hogy nem! Hiszen csak tréfáltam, és kérlek, ne haragudj rám. Csak a tekinteted tetszett. Szeretném, ha ilyen cimborám lenne. Micsoda remek dolgokat tudnánk véghezvinni! — Ugyan már, én alkalmatlan vagyok az olyan munkához, mint a tiéd! — legyintettem. — Oda vasidegek kellenek és kősziv. Én viszont még egy csirkét sem tudok levágni. Alexander felkacagott. — Csirkét én se vágnék le. De mihelyt a banditák- j ról van szó, az más! — Belevörösödött, kidüllesztette j szemét és úgy sziszegte: — Elevenen meg tudnám fojtani ! őket! — Nyugalom — szólt közbe Válja. — Inkább üljünk asztalhoz, még kibeszélgethetik magukat. — Am Alexander az asztalnál még nagyobb tűzbe jött. Néhány pohár erős pálinka megoldotta a nyelvét. — Látjátok ezt a pisztolyt? — kérdezte. — Egy teljes tárat lőttem ki belőle, és hét partizán harapott a fűbe. Emlékszel, Léon, a belorusziai erdőkre? Ott aztán volt kire vadászni! Megmutatta igazolványát, amely szerint az SD titkos ügynöke. Német és ukrán nyelven ez a szó állott rajta: „Alexander”. Nem tudtuk megállapítani, hogy csak az álneve volt. vagy pedig az igazi családi neve. Vagy talán Alexander volt a. keresztneve? (Folytatjuk) — 111 — 1
