Nógrád. 1969. augusztus (25. évfolyam. 176-201. szám)
1969-08-20 / 192. szám
.Avoir „aranyos” mestermunka A KISZ Nógrád megyei bizottsága az év elején mestermunkák készítésére pályázatot hirdetett a megye harminc éven aluli szakmunkásainak körében. A pályázatra hét nógrádi üzemből összesen huszonhét (már az üzemeknél válogatott) mesterremek érkezett. Tegnap az SZMT salgótarjáni székházában a szak- szervezetek, a KISZ megyei bizottsága és a vállalatok képviselői átnyújtották a legsikeresebb munkákért járó díjakat A „Szakma Ifjú Mestere” aranyoklevelet nyolc fiatal szakmunkás kapta. Fodor Sándor (Állami Építőipari V.), Kozákovits Endre (SKÜ). Lav- rincz Attiláné és Babjak Andrásáé (Salgótarjáni Ruházati Ktsz), Vojtovszki Erika (Öblösüveggyár), Balavaider József, Piskátorisz János és Bandúr Gyula (ZIM) a nyolc aranyokleveles szakmunkás. A zsűri ezen kívül hat ezüst és tíz bronz oklevelet adott ki. A fiatalokat Herczegh. István, a KISZ megyei bizottságának titkára köszöntötte, Tsz-gazdák Bulgáriában A balassagyarmati járásból 32 tsz-tag utazik augusztus 20-án kilencnapos bulgáriai útra. A gazdák a bulgáriai út során több termelőszövetkezetet keresnek fel, ezekben megismerkednek a bogyós növények termesztésével és az öntözéses gazdálkodással. A salgótarjáni járásból ugyancsak ebben a hónapban, augusztus 22-én indul harminc tsz-tag Bulgáriába. Szeptemberben újabb csoportok Indulnak a testvéri országba a két járásból. Halóit a sínek között Hétfőn éjszaka a mizserfai bányaüzemhez tartozó Gusztáv és Szurdok bányaüzemek közötti kisvasút szakaszon holtan találták Lovas József Rá- kóczi-bárfyatelepi lakost. A vizsgálat során megállapították, hogy a szénszállító villamos Lovast elütötte. A halálos baleset ügyében további vizsgálat folyik a felelősség megállapítása végett. Fajtalanságért két év NOGRAD Népművelők kitüntetése Eredményes munka a szocialista kultúráén A hagyományoknak megfelelően az idén is augusztus 20-a előtt adták át a népművelés területén kifejtett kiváló munka elismeréséül ,,A szocialista kultúráért” kitüntetést. A kitüntetéseket tegnap délelőtt adta át Hankó János, a megyei tanács vb elnökhelyettese. „A szocialista kultúráért” kitüntetést kapta a népművelés terén kifejtett kiváló munkájáért Csík Pál, a Salgótarjáni városi Tanács VB elnökhelyettese, Harsányt Gyuláné szendehelyi könyvtáros és Molnár Béla, a pásztói járás népművelési felügyelője. A művelődésügyi miniszter, miniszteri dicséretben részesítette a népművelés terén végzett eredményes munkájáért Pintér Nándor pásztói tanárt és Rácz Pál somoskőúj- lalusi könyvtárost. Másodízben adták át a tavaly alapított megyei tanács vb elnöki dicséretet, a megye kulturális életében kiemelkedő tevékenységet végzett népművelőknek. A Nógrád megyei Tanács VB elnöki dicséretében részesült Nikodém Pálné sziráki községi tanács- titkár, Bizják Béla mátrano- váki községi tanácstitkár, AU Gyuláné nógrád óvónő, Kmetty Lajos, a balassagyarmati Palóc Múzeum gazdasági előadója és Hemerka Gyula, a balassagyarmati Mikszáth Kálmán Művelődési Központ igazgatója. A kitüntetések átadása után a megyei tanács művelődés- ügyi osztálya fogadást adott a kitüntetettek tiszteletére. A Népművészet Mestere Augusztus húszadika alkalmából a művelődésügyi miniszter Kiváló Népművelő, illetve Népművészet Mestere kitüntetéseket adományozott. A kitüntetéseket hétfőn délelőtt adta át Molnár János miniszterhelyettes. A Népművészet Mestere címmel kitüntetett népművészek között az idén Nógrád megyei lakost is találunk. Keviczky Istvánné Józsa Margit nagylóci szövő népművész nyolc társával együtt, a miniszterhelyettestől vette át a kitüntető címet. Zenekar a fotel körül címmel a Delta tudományos magazin új száma részletesen ismerteti a térhatású —■ vagyis sztereo — hangközvetítés (rádió, magnó, lemezjátszó) korszerű módjait, időszerű kérdéseit. . Érdekes régészeti cikke egy tengeralatti városban rejtőző kalóz-kincsekről számol be a pontosság pillérei címmel pedig az atomfizikára épülő új mértékrendszert vázolja. Témái között szerepel a kórházak és a közegészségügy szolgálatába állított komputer, a berendezett és költöztethető ,,lakásdoboz”, a fényképezés láthatatlan hösugarakkal, a sportpályák műgyepe, a női öltözködés, a látás és hallás műszeres segítése a tapintóérzékkel, az átültetésre „konzervált” emberi vese és a nemzetközi harc az éhség ellen. Számos egyéb érdekes cikk, képes hír, információ, Delta lexikon és humor egészíti ki a száznál több — jelentős részében színes — képet közlő népszerű magazin új számát. Csonka béget zsákba varrták... Csonka bégnek hívták — mivel két karja hiányzott —, Nógrád várának valaha volt török parancsnokát. Innen került Budára, ahol a vár ostroma során sebesülten a bajorok elfogták. Később kiszabadult és 1706-ban Olaszországban harmlt n franciák ellen. Szerencsétlenségére ekkor meg a franciák ejtették foglyul. XIV. Lajos, a törökbarát francia király ismervén török származását, kiszolgáltatta a szultánnak. Konstantinápolyban Csonka béget a szultán zsákba varratta és a Boszporuszba fojtatta A Salgótarjáni Járásbíróságw tegnap tárgyalta K. Ferenc* nagybátonyi lakos bűnügyét. A büntetett előéletű férfi ez év januárjának első napján egyedül maradt otthon két gyermekével, miközben felesége az egyik gyermekkel Salgótarjánban volt. A két gyermek közül a fiút cigarettáért küldte, majd az otthon maradt serdülő korban levő kislányát megtámadta. A Salgótarjáni Járásbíróság a 37 éves K. Ferencet nevelése alatt álló személy sérelmére elkövetett szemérem elleni erőszakban mondta ki bűnösnek és két év szabadságvesztésre ítélte. A büntetést szigorított börtönben kell eltöltenie. Az ítélet nem jogerős. — ács — Rakodógép a vonat előtt Nógrádkövesden a vasúti átjárón akart átmenni a Nógrád megyei Építőipari Vállalat rakodó munkagépével Szil- t'ay István herencsényi lakos. Szilíay nem figyelt és a Balassagyarmat felől Nógrádkö- vesd felé haladó személyvonat mozdonya a sínen levő rakodógépnek ütközött, amely felborult. Szilfay Istvánt súlyos bordatöréssel szállították kórházba. Az anyagi kár mintegy 30 ezer forint. A baleset ügyében a vizsgálat folyik. NAPTAR 1969. augusztus 20., szerda. Alkotmány ünnepe. A Nap kel: 4.46, nyugszik: 18.48 órakor. A Hold kel: 12.59, nyugszik: 21.27 órakor. Felhőátvon alánok Várható időjárás szerdán estig: felhőátvonulások, szórványos, futó esőkkel. Többfelé élénk, a Dunántúlon helyenként erős észak- nyugati, északi szél, csak lassan mérséklődik, a nappali felmelegedés kissé erősödik. Legmagasabb nappali hőmérséklet szerdán: 25 fok körül. — Majdnem 80 százalékkal növekedett az árbevétel az első félévben az elmúlt év azonos időszakához viszonyítva a Nógrád megyei Textilipari Vállalatnál, s elérte a 64,3 milliót. — Félév alatt a Litke- és Vidéke Takarékszövetkezet 100 fővel növelte a taglétszámát, 818 ezer forinttal betét- állományát, 25 forinttal pedig nyereségét. — Majdnem 250 ezer forinttal nőtt a nyereségük az első félévben a múlt év azonos időszakához viszonyítva az Érsekvadkert- és Vidéke Általános Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet dolgozóinak. Az eredménynövelést ak. tív üzletpolitikával, a készletek gyors kicserélődésével érték el. — A véradást megelőzően nagyszabású aktívaértekezletet tartottak a Csatorna- és Vízmű Vállalatnál. Részt vettek rajta a vállalat pártszervezetének, gazdasági vezetőségének KISZ- és szakszervezetének képviselői. Megvitatták a vállalat első féléves Vörös- kereszt eredményeit, s a véradáskor időszerű teendőket. A Földmunkát Gépesitc Vállalat hivatásos tehergépjármű-vezetői tanfolyamot indít BENTLAKÁSOS RENDSZERBEN A tanfolyam Költségeit fedezzük, a tanulmányt Időre segédvezetői bért folyósítunk. További felvilágosítást levélben. HL telefonon ad a vállalat munkaügyi osztálya Cím: Budapest, V„ Vigyá- tó Ferenc u. 3. 126-790/64 es mellék. Telex: Bp. 771 oktatás. mielőtt nekilát, hogy nem kis veszéllyel JARÓ FELADATÁT MEGOLDJA BaJNAY ÁKG)S, ELSŐSORBAN A NA 'tát ARABJA LEEEDEZNt. 4 németednek bizonyára van ÜGYNÖKÜK a KÖVETSÉGEN, MEG KELI TUDNIA, m az? Elég Régi róka a titkosszolgálatban, nem lesz nehéz A VÉGÉRE JÁRNIA A Dolognak■ Kozza'is kezű nyomban. Önmagának küldte a levelet, de előbb a bap/r sapkára ragasztót csöppentett. most felnyitja a borítékot ÉS FELTARTVA MEGRÁZZA. 4 PAPÍR Z/ZZENVE KIHULL BELŐLE. Csak két embernek ment ÁT a KEZÉN... TEHÁT VAGY KÖVECSES TITKÁR, VAGY... ÉLŐBB FARAGÓ ŐRNAGY- GY4L TESZEK PRÓBÁT. Berkest András— Kardos György regényéből feldolgozta! cs. aorvatt Tibor. Rajzoltai Sebők Imre. 25 éve, 1944. augusztus 21-én, a máramarost Kárpátok erdőrengetege lelett ereszkedett le, s a németekkel és csendőrökkel vívott elkeseredett tűzharcban hősi halált halt Ihász-Kovács Sándor. A zalai ötholdas kisparaszt fia a Don vidéki harcokban, betegen, láztól gyötörten került hadifogságba. Szovjet orvosok gondos ápolással talpraállították. A táborban könyvekhez jutva szívós tanulásba kezdett, s széles körű ismereteket szerzett. Mindinkább felismerte, hogy akik a népet, a magyar katonák százezreit akaratuk ellenére, saját érdekeikkel szemben a háború poklába hajszolták, azok a nép ellenségei. Megérlelődött elhatározása: minden igaz hazafinak fegyverrel kell segítenie hazája felszabadulását. tgy lett partizán. Kezdetben Szatanoivski lengyel paytizán ezredes egységében harcolt, majd Dékán István magyarokból álló ejtőernyős partizáncsoportjának lett politikai biztosa. — Jelentős költséggel megszépítik a Somoskőújfalui művelődési házat. A tatarozási munkálatok után ősztől esztétikailag is kellemesebb környezetben indul meg a munka. — Parkosítják Szanda község központját. A munkálatokra mintegy 290 ezer forintot fordít a községi tanács,. — A Polgári Védelem egészségügyi szakaszai kiképzésének második részére készül a városi Vöröskereszt szervezet. A kiképzés feladatairól, céljairól a napokban tartottak eligazítást a szakaszparancsnokok részére. ÁRAMSZÜNET: VIII. hó 26-án 7—15 óráig Szirák, Bér, Buják, Bokor, Kutasó, Cserhátszentiván, Alsótold, Felsőtold, Garáb községek közigazgatási területén. VIII. hó 28-án 7—15 óráig Ipolyszög közigazgatási területén. VIII. hó 29-én 7—15 óráig Szügy, Csesztve, Mohora, Cser- háthaláp, Magyarnándor köz- igazgatási területén. Közöljük fogyasztóinkkal, hogy rossz idő esetén az áramszünet más időpontban lesz, melyről Ismételten értesíteni fogjuk. ÉMASZ — A magyarnándori körzeti iskola rajzszakkörének és felső tagozatos tanulóinak rajzaiból kiállítást készített a szendéi kultúrotthonban augusztus 20 tiszteletére. — Hamarosan befejeződik Salgótarján város tisztasági mozgalmának értékelése. Jelenleg a külterületen — Zagy- vapálfalván, a Salgótarjáni Kohászati Üzemek lakótelepén stb. értékelik a mozgalom eredményeit. — A Tüdőgondozó Intézet egy sürgős munkájához nyújtott segítséget a városi Vöröskereszt szervezet, és a Hazafias Népfront városi bizottsága. Augusztus 25—26—27—28- án napi négy aktíva társadalmi munkában segédkezik a határidős munka elvégzésében. — Átszervezik a megyei kórház betegfelvételi részlegét. Javítják a személyi ellátottságot, állandó kórházi ügyeletet állítottak be. Az átszervezés célja, az, hogy a felvételre jelentkező betegek azonnali orvosi ellátásban részesüljenek. Gépkocsirakodókat felveszünk. Fizetés megegyezés szerint. Termelőszövetkezeti Építőipari Vállalkozás Salgótarján. Fülemüle u. 9. Rádió-, televízió-, v háztartási géptulaj dón esek FIGYELEM! HIBABEJELENTÉSEK GEPKOCSIVEZETOINKNEL BARMIKOR. BÁRHOL LEADHATOK, (szükség esetén azonnali beszállítást eszközölünk!) A bejelentés felvételéről átvételi elisniervényt adunk! Kérje a gépkocsivezetőinktől. N. m. Vegyesipari és Javító Vállalat Salgótarján. Bartók Béla u. 5. sz. Értesítés! Értesítjük Kisterenye—Kazár—Vizslás község lakosságát, hogy a Kisterenye, Vörös Csillag Tsz és Gyula-rakodó közötti épület 20 kV-os összekölövezeték 1969. VIII. 23-án feszültség alá lesz helyezve. Ez időponttól a vezeték érintése halálos. ÉMÁSZ V. salgótarjáni üzemigazga tósága NOGRAD, 8 Magyar Szocialista Munkáspárt Nógrád megyei Bizottsága éa a Megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: GOTY.4B GYULA, Szerkesztőség; Salgótarján, Petőfi u. t. Telefon; 22-94, 22-93, 22-95, 22-37. Főszerkesztő: 13-94, Belpolitikai rovat: U-40. Sportrovat: 11-S9. Éjszakai szerkesztés: 13-05. Kiadja a Nógrád megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: VtDA EDIT. Kiadóhivatal: Salgótarján, Petőfi a. t. Telefon: 10-29, Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető; a helyt postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetés) dl.) egy hónapra 20 forint. Előállítja a Nógrád megyei Nyomdaipari Vállalat. Salgótarján. Petőfi u. t. Felelős vezetői PAPP GYÖRGY Igazgató, Index-szám 25072.