Nógrád. 1969. augusztus (25. évfolyam. 176-201. szám)

1969-08-09 / 183. szám

A hőségben is dolgoznak A legnagyobb nyári kánikulában is dolgoznak az épí- lők A lebontott pályaudvar helyén már a magasba emel­kedtek az új létesítmények alapjai, a megemelt pályatest ha­talmas beton mellvédje. Kinn. a salgótarjáni strand szom­szédságában. a campingtáborhoz vezető út melletti vizel- ->*■>> tő árkot betonlapokkal bélelik a barnára sült építő- munkások. Ahogy mélyítik az árkot, száll, kavarog a pót * levegőben, ami érthető, hiszen nyár, hőség és szárazság van. Nem ártana azért az utat fáradt olajjal meglocsolni, hogy minél kevesebb port kelljen nyelni a munkásoknak és a campingtóborba igyekvő járókelőknek . . . Egyperces inter iá Be kell csomagolni a kenyeret A napokban' látott napvilá­got az új rendelet, hogy a pékárukat, a kenyeret az áru­sítás során úgy kell becsoma­golni, hogy azok teljes felü­lete fedve legyen. A csomago­lásnak ezt a módját a fővá­rosban -már augusztus elsején bevezették, a vidéki üzletek szá­mára pedig szeptember else­jétől kötelező a rendelet be­tartása. A Csemege Élelmiszer-kis­kereskedelmi Vállalat salgó­tarjáni ABC-áruháza vezető­jénél, Verebélyi Sándortól kérdeztük meg, hogyan fogad­ták a régenvárt rendelkezést és hogyan készülnek annak bevezetésére? — Nagyon jónak tartjuk, hogy ilyen átfogó rendelkezés született, ami egyértelműen a vásárlók érdekét szolgálja. — Már megkezdtük a csomago­lóanyagok beszerzését, a ke­nyeret előreláthatóan ötkilós feihér zacskóban helyezzük majd el, de ennél kisehb ter­jedelmű zacskóink is lesznek Ügy tudom, pontosan előír­ják majd, hogy melyik sütő­ipari terméket, milyen csoma­golással kell árusítani. Az üz­letek számára ez jelentős többletköltség, amiből a vá­sárlóra semmit nem szabad áthárítani. A központunktól az induláshoz elegendő cso­magolóanyagot kapunk, a ké­sőbbiekben pedig a Papír- és Írószer Értékesítő Nagykeres­kedelmi Vállalat lát el ben­nünket, reméljük, minden fennakadás nélkül. Most már csak azt s.zeretnénk, ha a ke­nyérgyár is jobban ügyelne a szállítás higiéniájára ... —is Kellene, de nem tudunk Tulajdonképpen örülni kellene annak, hogy nem bontották le Salgótarjánban, a nyomda előtt álló vénséges épületet, csak egy kicsit megtámogatták, helyrepo­fozták az építők, eltüntették a nyári vihar okozta gyógyíthatat­lannak látszó sebeket.. . Mert ha lebontják, kiláthattunk volna végre a térre, a karcsú toronyházakra, de a járókelők is alaposabban szemügyre vehették volna a nyomda modern, ám hámló vakolatú épületét, amely egy cseppet sem üdítő látvány, sőt... Így azonban, hogy minden ma­radt a régiben, nincsen semmi vész, ott állnak előttünk az ütött- kopott kulisszák, az épület nem­csak eltakar bennünket, hanem egyben kiváló viszonyítási alap: Milyen szép is a miénk; Ahhoz képest! Milyen szilárdan állnak a faiak ... Ahhoz képest! Milyen modern, korszerű építmény! Ah­hoz képest!... Ha eltakarítanák előlünk az aggkorú sarokházat, minden kide­rülne ... A nyomda nem tudná kiállni a toronyházakkal az ösz- -zehasonlítás próbáját, az épüle- ek sorában a tisztes középszer- öl egyszerre az utolsók közé úszna le. Éppen ezért örülni e llene, hogy nem bontják le rülnünk kellene, de istókiu :i tudja miért, valahogyan ív tudunk.. • —is Forint vagy hivatástudat? klt/klllPI’í vo^ valamikor a mondás: kis pénz,kis foci, aminek a logikus ellenpárja- nagy pénz, nagy foci. De hol van ez ma már!? Legalábbis, ami a focit illeti .. Ez alkalommal azonban nem a magyar lab­darúgás dicsőségét és hanyatlását kívánjuk elepiezni, hanem azt a szemléletet, amelynek ez a kijelentés tükrözője volt. Ez ugyanis nemcsak az egykori futball egykori képvise­lőinek egyikére-másikára volt jellemző, ha­nem némiképpen beszivárgott mindennapja­ink munkáséletébe is, alapjában véve, nem egészen törvénytelenül. Mert teljesen helyt­álló az a szemlélet, amely a szocializmus épí­tésének mostani időszakában azt vallja: aki többet, jobbat nyújt a társadalomnak, az többet is kapjon érte, jobb megélhetésben le­gyen része. Nagyobb ellenszolgáltatást érde­mel a magasabban kvalifikált munka, vagy a többletmunka, a színvonalasabb munkatel­jesítmény. Ha ma még napi életünkben nem minden területen és nem is mindig érvénye­sül, sajnos, ez ilyen egyértelműen, a fejlődés­nek akkor is ebbe az irányba kell haladnia. Hol van tehát a probléma? Egyrészt ennek a helyes szemléletnek nem egyszer betű szerinti, gépies, majdnem cini­kus felfogásában, másrészt a munkateljesít­ményt, a jutalmazásokat elbírálóknak eseten­ként valamiféle indokolatlan lebecsülő, néhol megvető szemléletében. Az előbbinél valójában csak sorrendű kér­désről van szó. Vagyis előbb kell a jó mun­kát teljesíteni és csak aztán lehet a markun­kat tartani — ha nagyon leegyszerűsítve akarnék fogalmazni. Természetes dolog ugyanis, ha mindannyian — mint mondani szokás — a piacról élünk, vagyis fizetésért dolgozunk. A munka társadalmában csak a munka lehet a megélhetés alapja. De lehet-e annak a munkának kellő becsülete, amelyet egyes egyedül csak ezért végeznek? Amelynél a munka szeretete, az elért eredmények fe­letti öröm csupán valamiféle sokadrangú té­nyezőként jelentkeznek? Ahol a hivatástudat csak mellékes körülmény, ha egyáltalán még létezik? Ahol ez a szemlélet válik uralkodó­vá, ott jogosan vetődik fel a kérdés: lehet-e még egyáltalán hivatásszeretetről beszélni? A mi társadalmunkban minden körülmények között elsőnek és legfontosabbnak a munka­szeretetnek kell lennie, annak a tudatnak, hogy az én munkámra számítanak, azt fon­tosnak tartják mások is; munkámra szüksége van a közösségnek, amely azután megfelelő formában és mértékben gondoskodik honorá­lásomról is. Ma már kissé elkoptatott kifejezésnek lát­szik az öntudat. Elkoptatták azok az évek, amikor ezt, az egyébként olyan tartalmas, ne-, mes fogalmat gyakran takarónak használták, és unos-untalan csak erre apelláltak. De ne hagyjuk mégsem, hogy rossz ízt kölcsönözze­nek neki olyanok, akik cinikusan, a szocialis­ta gondolkodásmódtól idegen ridegséggel használják, tréfálkoznak vele. Ma is meg kel) lennie az öntudat rangjának, értelmének, be­csületének, amely mindenekelőtt a hivatástu­datban, a hivatásszeretetben jelentkezik. Az érem másik oldala azonban a vezetőké. Azoké, akiknek kötelességük pontosan tüdői, értékelni, hogy a vezetésükre bízott emberek hogyan látják el napi feladataikat. Mert néha a tessék-lássék eredmények talán tetszetőseb­bek, de az igazi hasznot, az igazán tartós eredményt mindig a szakértelemmel párosult odaadással teljesített munka produkálja. Nem minden munkahelyen van rá mód. hogy ezt normákkal, számokban kifejezhető teljesítmé­nyekkel mérjék. Mindenütt megvan viszont a lehetőség arra, hogy a vezetők megtalálják az eredményes munka jutalmazására az anyagi ösztönzés legalkalmasabb módját és kereteit. Nem kevés ma még a vita, az elégedetlen­ség a munkahelyeken ezek miatt. A min­denütt alkalmazható, valóban pontos mércét nehéz megtalálni; a nagyobb baj az. ha a ve­zetők nem is akarják ezt teljes szívvel. Tu­dunk olyan esetről, hogy a dolgozók jutalma­zására. ösztönzésére szánt összeg jelentős ré­szét megtakarították és az üzem más céljai­ra fordították. Az ilyen intézkedés nemcsak jogtalan, ami ellen a pártszervezetnek és a szakszervezetnek egyaránt fel kell emelnie a szavát, hanem károsan befolyásolja a munka­morált is. i.jífnem egyszerű tehát az anyagi ISA megbecsülés, a fokozott jutal­mazás és a hivatástudat, a hivatásszeretet egybehangolása. Pedig nem is olyan bonyo­lultak az összefüggések. Az összefüggés ugyanis nem úgy áll, hogy hivatástudat, vagy forint, hanem így: hivatástudat és forint. Csak az kell hozzá, hogy a munkát teljesí­tők és a munkát elbírálók — maguk is dol­gozók — kölcsönösen helyes szemléletet ta­núsítsanak. Ha a szocialista ember szemszö­géből végzik és értékelik a munkát, akkor nem lesz panasz. Mert akkor a szakértelem­re, felkészültségre alapozott hivatástudattal, hivatásszeretettel végzett munkához — a több, sikeresebb munkával járó, felemelően jó érzés mellett — a lehetőségek szerinti igazságos anyagi elismerés is járul. Lőkös Zoltán Utalványokat hoznak. Kell az anyag. Átnézi a papírokat és aláírja. A gépkocsivezető keresi, indulna Budapestre. A lelkére köti mit kell hoz­nia. Az ajtó be sem csukó­dik, az egyik műhelyből jön­nek panaszkodni. Nincs oxi- lást. Olyan mint egy sakk­Az üzemmérnök gén. Bosszankodik és folytat- játszma. Itt azonban nem a ná, de nincs rá idő, mert matt a végső cél, hanem egé­újabb hírrel keresik. Csütörtökre ígéri a szol­szen más dolog. Amit meg kell valósítani az év hátrale­gáltató a kért peremeket, vő részében, sokkal nagyobb­Előbb képtelen elkészíteni... Adják szakaszosan, nak látszik, mint amire lehe tőségünk van. Két mérnök ahogy készül, hogy mi is dől- és a termelési osztályvezető gozhassunk folyamatosan. Úgy adják, ebben meg­felváltva mondja a vélemé­nyét. Erőátcsoportosításrói, egyeztünk — mondja a mér- technológiai sorrend módosí- nök kollégája. Ezzel be is tásról, szervezésről, két mű­fejezik a tárgyalást. Elnézést szak helyett háromról van kér, mert még van egy sürgős szó. Számbaveszik az esetle- dolga. Budapestről, a vállalat ges külső kooperációt és még termelési osztályáról keresik, ki tudná hirtelen feljegyezni, sürgős megbeszélni valójuk mennyi más lehetőséget. A van a közeljövő termelési programjáról. Végighallgatom a tárgya­A Medves fennsík laposáról gyönyörű kilátás nyílik az ég­tájak irányába. Különösen szép a látvány északkeletre, ahonnan a tiszta időben fel­tűnnek a Tátra hegycsúcsai. Néhány kilométerre a salgói bányateleptől, egy gesztenye- sor alatt helyezték el a sal­gótarjáni erdészei egyik leg­nagyobb rakodóját. A közeli kitermelési helyekről ide szál­lítják az UNIMOG-ok, az „er­kóskút) irányába. Erre vezet hozzanak — válaszol az er- majd az erdei feltáróút. Ám dészet vezető, aki érti, hogy nem a tánc miatt tették szóvá előbb az útban álló fákat kell kivágni. Hallani is már a mo- az emberek ezt az ügyet. A dei kisautók’’ a papírját, hogy torfűrész vijjogását. Itt dolgo­zik Antal Sándor és brigád­ja. A földön szanaszét hever­nek a büszke szálfák, s tá­volabb egy ágasbogas vén tölgy. — Pajkos kis fa — jegyzi meg mosolyogva Antal, ami­kor az erdészet vezetője az innen tovább vigyék a kül­országokba, A Medves fenn­sík keleti oldalán leereszked­ve a régebben Kőkútbükki er­dőrészbe érünk. Kísérőm, Kiss János, az erdészet vezetője kedvtelve pillant végig a fél- évszázados fákon. kihordási időre célozgattak, — Miért nevezik ezt a terű letet Matyórétnek? — kérdem, zel, a fejét beszorította a lába Félt tőle mindenki. Nem sze­rette a fagyűjtőket. Ha valakit elfogott, visszavitette vele a fát. Egyik alkalommal egy nagyszájú parasztasszony libái betévedtek az erdőszélre. Az erdész közéjük lőtt, s ott ma­radt három... — Fél karral hogyan lőtt? — szól közbe valaki. — Majd ezt is elmondom, Ez az asszony egyszer összeta­lálkozott az erdésszel. Nekitú madt, hogy kikaparja az ar­cát. Az meg megkapta fél kéz — Nehéz lenne kideríteni — válaszol az egyik ember —, az közé, s úgy fenekelte el. Derül a társaság. Tomka — Harminc évre való fa- iránt érdeklődik, mikor men­anyagot jelent ez nekünk nek már az útból. Ezzel öregebbek arról mesélnek, folytatja, hogy valamikor régen élt itt — L,őni is jobban tudov egy erdész, akinek matyó me- ,nint sok más kétkarú ember nyecske lett a felesége, akit hóna alá fogta a fegyver', úgy vigyázott, mint. az ^ ara- jéjl kézzel letörte a csöveké* nyat, de mégis megtörtént a betöltött és kapásból lőtt. Rá­mondja és körbemutat. — megdolgozunk egy-két napig, baj ’ Én már csak úgu em- ?. 01 . es Az erdészet legszebb álloma- amíg feldaraboljuk. Olyan, lékszem, hogy kedvelt kirán- fc“n Celt nyr A Vecseklő is itt van a kő­mint egy rakétakilövö dulóhely a Matyórét. Ott Befut Tomka György, kerü- nyílnak a legtarkább virágok, zelten. Itt találkozunk o* el- ietvezetd erdész is. Jelent az Sokan pihennek meg ott a fa so emberekkel A hegyoldal- erdészetvezetőnek, majd to- gyűjtők közül is. ban készülő ut mellett dolgoz- vább diskurál a társaság. Az nak. A tavaiból duborgo hang erdei munkások mutaiják a kúszik félénk. Az egyik for- bakancsukat a vezetőnek, s dulo után feltűnik egy gép- tréfásan megjegyzik monstrum, amely szeles toló­lapjával túrja a talajt. Mi Ebben nem lehetne tán­nem állunk meg, hanem to- colni a Matyóréten... vábbhaladunk Ickóskút (Isz- — Olyankor ne bakancsot bal karját. Rettentő ereje volt. Mintha parancsszóra men ne, az emberek eltapossák a lefogyott cigarettákat. Min- dendenki a munkája után néz. Antal kezében felberreg a mo- A kerületvezeto közbeszól: torfűrész, a többiek baltát ra- — Bezzeg valamikor nem gadnak.' Siétnek, mert az út ■ mertek kijárni az erdőbe, s építő gépek rövidesen ideé - pihenni még kevésbé. Élt ezen keznek. a tájon egy félkarú erdész. A Jövőre már gépkocsik jár- bányavasút csilléje vágta le a nak erre. végén megtalálják a megol­dást. Egy dolog azonban kér­déses : Tudnak-e elegendő hegesztőt biztosítani, ugyan­akkor az oxigénellátás megoldásra vár. Megrendelésük bőven van laszol, azután a munkájáról beszél. — Itt nem részfeladatokról van szó, hanem egy fejlődő üzemnél állandóan íelentkező különféle gondok, problémák megoldásáról. A kollektíva jó. az emberekkel szót lehet érteni. Szabó Imre üzemveze­tővel és név szerint említhet­ném a művezetőket, meg na­gyon sok dolgozót, akikkel igazán jó együtt dolgozni. Ügy érzem nálunk sokszor nincs lehetetlen, ez az ami idegeskedés után mindig jó hangulatra deríti az embert. — Időm 90 százalékát a termelés szervezése, irányí­tása, tehát a mindennapos feladatok kötik le. Mozgal­mas az élet, de azért marad idő arra is. hogy az ember gondolkodjon a műszaki fej­lesztésen, keresse az éssze­rűbbet. Most már talán erre is több időm lesz. mert kap­tunk egy új mérnök kollégát. is aki a programozást és a technológiai gondokat átveszi tőlem. Van mindig valami új Keresik az általuk gyártott dolog, ami foglalkoztatja az 'hőcserélőket. Erre bizonyí­ték az állandó sürgetés. A pi­achoz ma már hol nem al­kalmazkodnak? így van ez itt is! Végsősoron mégis megállapodnak abban, hogy embert. A hidroforok gyár­tásánál először például kéz­zel forgattuk a hengert Szerkesztettem egy forgató asztalt, hogy könnyítsem a hegesztők munkáját. Most a megoldják a többlet termelés hőcserélő gyártásához egy problémáit. — P. A. — Lantos Lóránt öt éve a Nógrádi Szénbányák ösztön­díjasaként végezte a Buda­pesti Műszaki Egyetem hő­erőgépész szakát. Egy évvel ezelőtt került az ÉVM Fűtő- berendezések Gyára nagybá- tonyi telepére üzemmérnök­nek. Áthelyezéssel jött át a Nógrádi Szénbányáktól. Itt ő az üzemvezető helyettese s Fiatal még. Régebb óta ismerem, végtelen nyugodt embernek tartottam mindig. — Jó helye van itt? Nyu­godt légkörben dolgozhat? — Ezek voltak az első kér­déseim. Rámnézett és elne­vette magát. — Jó helyem van, tetszik a minkaköröm, de nyugodtság- ■é) beszélni, azért egy kicsit '.zás lenne. Különben ezt ■ ./revehette a/ előbb — vft­újabbat és a korábbinál kor­szerűbbet szeretnénk elké­szíteni. — Legutóbb a hőcserélő gyártósor kialakítását is én irányítottam. Terveket kap­tunk. de a megvalósítás ránk várt. Itt alakítottuk ki a technológiai sorrendet, sőt itt készültek házilag a szükséges gépi berendezések is. Ezt be­fejeztük. most már a gyár­tás szervezéséi kell majd tö­kéletesítenünk — mondja Lantos Lóránt. Nős. Munka után várja a család Korábban aktívan asztaliteniszezett. Mi ófa üzemmérnök lett. szakítania kellett a versenyszerű spor­tolással. mert nem volt rá ideje. Másoktól tuddm, hogy energiáját az üzem fejlődé­sére fordítja Bodó János NOGRÁD — 1969. augusztus 9., szombat 3

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom