Nógrád. 1969. augusztus (25. évfolyam. 176-201. szám)

1969-08-01 / 176. szám

Pedagógusok fóruma Á tudományos, technikai forradalom G yakran szó esik a saj­tóban, a rádióban, a televízióban, de még a nagy nyilvánosságot nélkü­löző magán- és társasági vagy munkahelyi beszélgeté­sekben is korunk tudomá­nyos és technikai forradal­máról, ennek gazdasági, köz- gazdasági, szociológiai, de­mográfiai, avagy éppen poli­tikai és pedagógiai vonatko­zásairól, s nemegyszer köze­lebbi és távolabbi jövőt for­máló hatásáról. Azt hiszem, ez így van rendjén, mert akit csak egy kicsit is érde­kel a holnap, meg a holnap­után, az mérlegre veti a szá­mokban kifejezett végtelen világot, az ráveti magát a tu­domány és a technika leg­újabb, embert foj'máló- szolgálú eredményeire.' S aki egyszer felfogta a gyorsuló időben világunk lüktetését, az többé nem tud szabadul­ni a száguldás érzésétől és gondolatától, az keresi a ma­ga helyét és funkcióját, iz- gatja-kutatja: hogyan tudna kvantitatív és kvalitatív energiával hozzáadódni eh­hez az emberi fejlődés előtt végtelen távlatokat megnyi­tó száguláshoz. Gyakran idézik mostaná­ban Marx György, Roger Gal, Jánossy Ferenc tanul­mányköteteinek izgalmas fe­jezeteit. Nem véletlenül, hi­szen mindegyik — s melette még sok más hasonló szelle­mű és tartalmú könyv, ta­nulmány, cikk — az elméleti és gyakorlati pedagógia ele­venébe vág: felvetik a jövő művelődésének kérdéseit, elemzik az élet és az iskola kapcsolatának a szükségsze­rűséggel, a korszerű tan­anyag problémáját, vi­tatnak bizonyos művelődés- politikai kérdéseket —egyál­talán: ezer meg ezer szállal kötődnek mindennapos pe­dagógiai gondjainkhoz. Mert van gondunk bőven, noha az utóbbi időben tet­tünk egyet és mást azért, hogy iskoláinkban az oktató­nevelő munka tartalma meg­feleljen a mai élet követel­ményeinek. Bizonyításul elég csak utalnom a reformtör­vényre, az új tan tervekre, meg az új tankönyvekre. Ezek a tények talán meg is nyugtatnak, hiszen kitapin­tottuk a fejlődő élet érverését, s megtettük a szükséges in­tézkedéseket: idejében meg­kezdtük az iskolaszervezet, a tananyag, az óraterv, a tan­tervi célkitűzések, a tan­könyvek korszerűsítését. De kérdés, hogy megnyugodha­tunk-e? Mert vajon a fenti intézkedésekkel a reform már teljessé, elevenen ható erővé vált? A pedagógiai gondolkodás már egybeesik a reform támasztotta követel­ményekkel? A mindennapos pedagógiai gyakorlat már száműzte a múzeumba való eljárásokat és módszereket? Es záporozhatnám tovább a kérdéseket, de azt hiszem fö­lösleges, hiszen köztudomá­sú, hogy iskolaszervezetünk mai struktúrája még messze van a mai és még messzebb a holnapi követelményektől, hogy szakmunkásképzésünk­höz még szinte hozzá sem nyúltunk, hogy a pedagógu­sok új rendszerű továbbkép­zésének még csak az elvei nyilvánvalók, gyakorlati vég­rehajtása még ködbe vész, hogy az új követelmények­hez igazodó pedagógiai-mód­szertani forradalom még nem következett be; hogy a művelődéspolitikai irányítás és vezetés a korszerűsödés helyett (de annak ürügyén is!) _ ha így megy tovább _ nehézkes és bürokratikus ügyintézéssé válik. E problémák közül egyet­lent ragadnék ki, a pedagó­és az iskola gus-továbbképzést. Nem len­ne ízléses újra meg újra el- csepülni a pedagógus-to­vábbképzés 20 éves rendsze­rét és gyakorlatát, mert utó­lag mindig könnyű „előre látni" ismerve a következ­ményeket. Tehát fölösleges lenne vitatni akár az erényeit, akár a fogyatékosságait. Volt ez is, az is. Egy azonban bi­zonyos, kinőttük ezt a ruhát. A pedagógiával foglalkozó embernek, a pedagógusnak nagyon friss szelleműnek kell lennie. Napjainkban egy pedagógus-életpálya alatt többször is újra kell tanulni a szaktudományt (a pedagó­giát isi), s vele együtt új eszközökkel, új módszerek­kel kell megismerkedni. Az egy—két évtizedes porral be­lepett szaktudás (különösen a természettudományokban) legfeljebb arra jó, hogy tud­juk: ezt tanítottuk régen. Ezt a tudást ma átadni — né­mi túlzással — annyi, mintha a jövendő automata gépkeze­lőt kalapálni tanítanánk meg. Amit egy pedagógus száz éve tanult a pedagógus­képző intézetben, az elegen­dő volt egy életpályára. De amit ma megtanul, az legfel­jebb tíz—húsz évre jó. Az­után újra kell tanulnia sok mindent, Jia eleget akar ten­ni hivatásából fakadó köte­lességének. Az utóbbi évti­zedben a pedagógia forra- dalmasodásának vagyunk ta­núi és részesei: megjelentek az iskolákban a tudomány legfrissebb eredményeit is tartalmazó tankönyvek, a modern audiovizuális esz­közök, a tanítógépek, az elektronikus és tranzisztoros számítógépek, a zártláncú ipari-oktató televízió. Ezt észre nem venni, vagy fi­gyelmen kívül hagyni a ma és a jövő nemzedékével szembeni felelőtlenség. De van a kérdésnek egy másik oldala is: hogyan ta­nítsuk a korszerű ismerete­ket? Mert az ma már kevés­sé vitatott, hogy az új isme­retekhez, az új eszközökhöz új módszerek is kellenek. S mert egyedül üdvözítő mód­szerek nincsenek, nyilván­való, hogy rendkívül széles skálájú változatos módszer­tani kultúra alkalmazására van szükségünk. Egy fontos szempontot azonban nem szabad szem elől téveszte­nünk. Abból kell kiindul­nunk, hogy milyenné akar­juk kiművelni az emberfők sokaságát. A polihisztor és lexikon tudású ideál felett már rakétán röppent el az idő. Ma is más tudású em­berek kellenek, hát még hol­nap! Olyan dinamikus, meg­újulásra kész tudást kell ad­nunk korunk ifjúságának, hogy annak birtokában ké­pes legyen önállóan, aktívan és alkotóan új meg új isme­reteket elsajátítani, felfe­dezni. Az iskolában meg kell tanítani az ismeretelsajátítás módszerét. Ha ezt a képesse­get nem fejlesztjük ki, akkor a korszerű ismeret csak a tegnapnak, esetleg a mának lesz jó. A jövő mást igényei: az önálló, az alkotó, a per­manens művelődésre képes embert. S ha a pedagógus-tovább­képzéséről ej tűnt szót, akkor a két tényezőről nem feled­kezhetünk meg: a mindig friss, korszerű és aktív is­meretekről, mellyel minden pedagógusnak rendelkeznie kell és arról a módszertani kulturáltságról, melynek bir­tokában a pedagógus képes a legnagyobb intenzitással el- sajátitani az ismeretszerzés korszerű, aktív, önállóságon alapuló módszerét. A továbbképzésben ezt az utat kell követnünk. Fabulya László Üzemi hangoshíradó Nagvbátonyban A KlSZ-fiatalok kezdemé­nyezésére üzemi hangoshíra­dó szerkesztősége kezdte meg a munkát a Nagybátonyi Gép­üzemben. Hetenként egyszer van adásuk, de később bővítik a műsoridőt és azt színesebbé teszik. A munkát — igaz, hogy kölcsön magnetofonnal kezdték meg — lelkesen vég­zik. Jelentősen hozzájárulnak a verseny nyilvánosságának biztosításáhpz, az üzemi élet színesebbé tételéhez, a tájé­koztatáshoz. Az' üzem terüle­tén egy levelesládát helyez­tek el. ebbe várják a dolgo­zók véleményét és kérdéseit is, hogy mire szeretnének vá­laszt kapni a hangoshíradón keresztül. Később munkahe­lyi riportokat is készítenek. Posta árúak! Furcsa levelet kapott a na­pokban a Salgótarján 1. sz. Postahivatal. A boriték cím­zése: Tisztelt Posta úrnak! Amerikából, Illinois államból jött a levél. Emily Peterson ír­ta. A levél rossz magyarsággal, sokhelyütt angolos helyesírás­sal íródott. Tartalmán min­denki meghatódott, aki olvas­ta Az a 74 éves asszony, akit most a tengeren túl Emily Petersonnak szólítanak, 1911- ben salgótarjáni lakos volt. A bátyja hívására, nehéz életé­től menekülve távozott el az országból. De öreg napjaiban egyre többet gondol szülővá­rosára, s egykori szerelmesére, akiről most semmit sem tud. „18 éves voltam, és ismeret­ségbe jöttem egy fiatal, ked­ves legényemberrel — írja. — özvegyasszony vagyok, szeret­nék Magyarországba menni, ezért keresem azt, ami ott ma­radt.” Megírta a férfi nevét es címét — Fasor utca, gyárte­lep. A postahivatal dolgozói fel-, keresték a megadott címet. Aztán megfogalmazták Emily Petersonnak a válaszlevelet — egy szomorú hírrel. A hajdani „nagyon kedvelt és szeretett fiatal legény”, akit hosszú éve­ken át megőrzött szívében, nem él már. Családja azon­ban most is ott lakik, a Mali- novszkij úton. Megírták a csa­lád címét, akivel Emily Peter­son felveheti a kapcsolatot. A Salgótarjáni 1. sz. Posta- hivatalnál azt mondják az em­berek, ennél szebb és megha- tóbb levelet meg sosem kézbe­sítettek számukra. v — sz. m, ~ Tisztelt Fiatalon bronzérmes r — Szívesen foglalkozom újí­tásokkal. Amit eddig javasol­tam és elfogadták, végered­ményben mind olyan, ami összefügg a munkánkkal. Öt­szörös szocialista brigád a miénk a villamos üzemrész­nél. Normában dolgozunk és ez szorítja az embert, ösz­tönzi a gondolkodásra; mit lehetne tenni azért, hogy könnyebb legyen a munka? — Gyürki Ferenc a zömök termetű, 27 éves lakatosbri- gád-vezetö mondta ezt a Nagybátonyi Gépüzemben. — Korábban a Salgótarjá­ni Bányagépgyárnál dolgoz­tam. Ott is volt egy—két eszmeileg díjazott újításom, öt éve itt vagyok Először a lakatos szakmát tanultam meg, azután technikumba sze­rettem volna beiratkozni, de oda két év gyakorlati időt kértek. Nem volt türelmem ennyit várni. Gimnáziumba iratkoztam és ott érettségiz­tem — mondja magáról, majd az újításairól beszél. — Itt az első újításom a tokozott villamos berendezések ajtózárainak a módosítása volt. Ez egyrészt a munka egyszerűsítését jelentette, másrészt anyagmegtakarítást eredményezett. Jóformán hul­ladékanyagból készítettünk el mintegy 400 zárat. Ez az újí­tás 96 ezer forint körüli meg­takarítást eredményezett. A másik a villamos lemez to­kozott szekrények gyártásá­nak módosítása. Ez jóval töb­bet, 192 ezer forint megtaka­rítást jelentett az üzemnek. Két hónappal ezelőtt meg Varga Rudolf villanyszerelő barátommal egy szerszámot újítottunk. A villamos veze­tékek bandázsolás helyett hü­velyes kötéséhez készítettünk présszerszámot. Ezer forinttal eszmeileg díjazták a munká­mat. Nagy, nehéz kábeldobokkal dolgozunk. Egy kábeldob sú­lya a száz mázsát is megkö­zelíti. A kábelterítés eddig kézi erővel történt, elképzel­hető, milyen nehéz munka ez. Minket is az foglalkoztatott: hogyan lehetne egyszerűbben, kevesebb fizikai erőkifejtés­sel megoldani a magasfeszült­ségű kábelek terítését. Ügy érzem, sikerült megtalálnunk a megoldást és a szükséges kocsira benyújtottuk az újítá­si javaslatot. Most van elbí­rálás alatt. Véleményem, il­letve számításaink szerint a jövőben 4—5 ember köny- nyebben, kevesebb fizikai erő kifejtésével elvégezheti azt a munkát, amihez eddig húsz ember is kevésnek bizonyult — mondja, majd hozzáfűzi; elképzelést, megvalósításra váró újítási feladatot min­dig látok inagam előtt. A cél, az ötlet megszületése és amig abból megfelelő újítás lesz, időt vesz igénybe. Az embert sok variáció foglal­koztatja a munkahelyen és utána odahaza is. Ahogy mondja, a gondolat nem hagyja nyugton, míg meg­oldást nem lát. Végsősoron a 1 legegyszerűbb dologból szüle- j tik a legjobb megoldás. Gyürki Ferenc fiatal em­ber még, de a vele egykorú szakmunkások között itt, a Nagybátonyi Gépüzemben egyedül büszkélkedhet, az Ér­mes újító címmel. Legutóbb megkapta a Kiváló újító ki­tüntetés bronz fokozatát és a vele járó ezer forint különju- 1 talmat, most 300 ezer forint megtakarítást ért el újításá­val. Ezen már túl van Gyűr- : ki Ferenc és alkotókedvé bői arra lehet következtetni, sikeresen halad az ezüst foka- i zathoz vezető úton. A Nagybátonyi Gépüzem­nél egyébként az elmúlt fél­évben mintegy 700 ezer fo­rint megtakarítást tettek le­hetővé alkotásaikkal az újí­tók. A legutóbbi „termés" is azt bizonyítja, fellendülőben van az újítómozgalom. Azért is szembetűnő, mert tavaly a második félévben még a visszaesésről beszélhet­tek csak. Azt mondják: még több Gyürki Ferenc, illetve hozzá hasonló fiatal szakem­ber kellene, akik a napi ter­melőmunka mellett, az új , alkotásokkal is foglalkozna- | nak. B. J A La jtahansági Állami Gazdaság sertéstenyésztése országos hírű. Itt találjuk a Loh- mann-rendszerű korszerű sertéskombinátot, melyből évente 14 ezer hízó kerül ki. Emellett a gazdaság saját újítása (Tóth László igazgató és Lugossi Géza technikus) a kör alakú, kétszintes sertéshizlalda, melyben ezer sertés hízik. Érdekessége a jó hely­kihasználás (0,6 négyzetméter egy hízóra jutó terület), automatizálás, alom nélküli ía- posórács. Ebben az üzemben egy dolgozó látja el az ezer sertés gondozását. A gaz­daság 1 kg húst 3,5 kg abraktakarmányból állít elő Cikkünk nyomán. Coca-cola A strandolok mondják.,. balassagyarmati módra 1969. július 19-i számunk­ban megjelent „Coca-cola balassagyarmati módra” cí­mű Írásukra kívánunk ref­lektálni. Mi is helytelennek tartjuk, hogy az utóbbi időben for­galomba került quick-cola helyett coca-cola-t hirdetett az „Ipoly” eszpresszó, és azonnal utasítottuk az üzlet Megkószönjük a cikk író­jának, hogy segítséget nyúj­tott a hiba felszámolásához. Megjegyezni kívánjuk azon­ban, hogy a hirdetés helyte­len szövegezése — vizsgá­latunk szerint — nem szán­dékos félrevezetésből adó­dott, hanem az üzletvezető áruismereti fogyatékosságára vall. rí marjam tostraodon lőttünk két panaszt. Az es miért kell a íiirdözöknek a fi járaton tdmenniük és megkeríi strandot, ha ebédelni akarnak, strand szomszédságában álló I ugyanis lényegesen közelebb ne, ha a mellette levő stram gut kinyitnák. Így állandó a : dorlás, arról nem is beszl hogy a strandszemélyzetnek „ébernek” kell lennie, mert se ki-bejáró ftirdőzö. A másik: a délutáni órákban muslicák tízezrei intéznek tá­madást a strandoló vendégek el­len. Nem lehetne védekezni? Az egyik vendég javaslata: permete­zéssel megszűnne a parányi élő­lények támadása. A falra Iliászok Nem jegyeztem meg, mert. szóra sem érdemes annak a fiatalembernek a neve, aki a Táncdalfesztivál 1969 második elődöntőjén a képernyőn elénk állt és azt döngte fülünkbe! Jártam szók felé.. ■ Nősz, hogy a témánál ma radjunk: ifjú táncdaléneke- sünk beszédhibás egy picikét Magyarul: pösze. Ezt a három­perces számban bőségesen konstatálhatjuk, amikor Ifs­suk helyett lásszukat halluntc. okosan helyett okoszant. má­sok helyett mászok-at. Lehet, hogy akadnak bizo- nyosz pártolt személyek a vá­logatásznál, azért mégiszcsak illene bizonyosz mértéket tar­tani abban, meddig terjed a határ. Színpadon, pódiumon, elő­adóteremben tradíció nálunk, hogy kényesen, ügyelünk nyel­vünk ejtésének tisztaságára. Hevesi Sándor és Horváth Ár­pád szinészgenerációt nevelő törekvésének egyik legfonto­sabb lényege volt a szép, tisz­ta beszéd, s ennek a törekvés­nek kímélet nélkül érvényt is szereztek. Miért hagyja éppen korunk legszélesebb hatású eszköze, a tévé nyilvánossága elé jutni a beszédhibás szórakoztatókat? Tudom, hogy Törzs Jenő — és még egynéhány nagy mű­vészünk súlyos beszédhibával vívódott, tehetségük nagysá­ga azonban feledtetni tudta a nyelvalkati problémát, Aki vi­szont a Tiszavirág-életű ba­bérra pályázik, legalább tisz­tán adja vissza a táncdalok amúgyis gyarló szövegét. Nekem ugyanis nem mind­egy, hogy „mások”-ról van szó, vagy pediglen valamire — műszók. Olyan lényeges a különbség, mint teszem azt a zeneművé­szet és a mostani táncdalfesz­tivál között. (barna) vezetőjét a reklámfelirat el­távolítására. Andó Jenő igazgató NÓGRAD - 1969. augusztus 1„ péntek 5 /

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom