Nógrád. 1969. augusztus (25. évfolyam. 176-201. szám)
1969-08-31 / 201. szám
GARAI GABOR Kis csodák A vórvo vért nagy csodák többnyire- mire beteljesednek - elvesztik gyöngéd hamvasságukat; fénylő, pikkelyes felhámjukat ievedlik, akár a kígyóbőrt, és nem marad más, csak a test laza csontozata, véres húsa, zsigerei, - aztán a jóllakottság lomha virágai kifakadnak- közönyös füst-virágok - és az „ennyi-csupán-az-egész” görcsös kérdőjele ? kunkorodik fel egy keserves ásításban. De áldottak a köznapi kis csodák, a váratlanok, a gyermekiek. Egy idegen asszony fagylaltot vesz neked, az idegen gyereknek, s mire megköszönnéd, eltűnik a tömegben; fejed fölé hajlik egy katona-orvos; azt mondja, beteg vagy, pedig tudja, pihenni vágysz csak; feléd röppen egy lány és nyomban elszáll, csak annyit kér, ne felejtsd el öt soha ... Az áldott kis csodák holdjai békén alusznak fölötted, s ami a lélekben marad, az már csupa csend vagy fényes duruzsolás, gyöngéd hullámverése apályos tengereknek. Mert szép a szenvedélyek villámló vihara, de még szebb embernek megmaradni vonzások és féltések hullám-tajtéka fölött: hálát adva a jóért, amit csak önmagunkkal tudtunk viszonozni, önmagunkkal; gyermeki vágyainkig lemeztelenítve: egy elkésett köszönő mosolyban, sóhajban, kézfogásban ... ...míg emlékké szilárdult a mámor, mint a kristály, hogy tű-hegyére holnapunkat fölépítsük megint, mint rádió-adót ringó talapzatára; hadd szórja szét a hanggá duzzasztható hullámokat:- Élek még, itt vagyok, és újjá-születek naponként! Es:- El ne hagyjatok, én is veletek maradok örökre. TÓTH ELEMÉR £sős üzenet Már nem vagy itt, csak szél csatangol, eső csattog, s egy kapualjból emléked, míg felém köszönget, mossa itt belül - a szerelmet. Eső, eső, csatorna issza. Az egész város a kulissza. Libák a vízparton Koppány György felvétele T ürelmetlenül állt meg az ajtó előtt, hosszan nyomta a csengőt. Kicsit lihegett és gyöngyözött a homloka, kettesével vette a lépcsőket. Az öccse nyitott ajtót, Lali megcsókolta az arcát. Sosem szokták megcsókolni egymást, csak hátba veregetni. — Ittál? — kérdezte az öccse mosolyogva. Marosi Gyula Otthonról — haza rsSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSST' egész őszinte legyek — inkább valami önkínzással párosult kíváncsiság miatt, hogy ott legyek, mikor a többieket gyötri, figyeljem, milyen új fogásokat eszel ki, és rettegjek, nehogy egyszer rám is sor kerüljön ... Emberünk mindinkább örömét lelte abban, hogy felrúgva a mindnyájunkra vonatkozó előírásokat, tetszése szerint bánjon velünk, elszedte a pénzünkét, egymás ellen ingerelt, megalázott bennünket, akkor indított, amikor akart, ott állt meg, ahol éppen kedve tartotta — és mi megbabonázva, ellenvetés nélkül engedelmeskedtünk neki. Ki tudja, mi mindent mű- veltetett volna még velünk, ha egy szerencsés véletlen folytán nem szabadulunk, meg tőle. Bukása még gyorsabb és biztosabb volt, mint váratlan felemelkedése. Az emberek véletlenről beszélnek, de az is elképzelhető — persze ezt csak azok hiszik el fenntartás nélkül, akik maguk is szenvedtek uralmától —. hogy a sofőr, vagy egy különösen bosszúszomjas utas valamilyen úton-módon hozzáférkőzött a mikrofonhoz, és szándékosan elrontotta. Mindegy, hogy történt: az eredmény a lényeges — ettől kezdve hiába ordítozta ki a tüdejét, hiába dagadtak ujjnyi vastagra nyakán az erek az erőlködéstől, hiába — a hangszórókból csak elfojtott suttogások és zörejek hallatszottak. Az utasok, akik félve szálltak fel a kocsira, és akik lesütött szemmel várták a megsemmisítő hangot, csak akkor élénkültek meg, mikor az hosszabb idő elteltével sem harsant fel. Odanéztek a kalauzra; először csak félénken odatekintgettek, aztán egyenesen ránéztek, sőt mi több: kihívóan bámultak rá, del semmi borzalmas nem történt, semmi az égvilágon. Erre — hosszabb idő után először — mosolyogni kezdtek, majd miután a mikrofon artilculátlan nyöszörgését \ meghallották, már nevetgéltek is... Ez túl sok volt egyszerre a kalauznak. Hirtelen kipattant a helyéről, odaugrott a legvidámabb emberhez — nem véletlen, hogy éppen szemüveges volt az illető — de megütni már nem volt ideje) mert az emberek villámgyorsan lefogták. A sofőr, aki hozzá volt szokva a képtelenebbnél képtelenebb ötletekhez, meg sem lepődött, mikor a jelzőgomb segítségével hátulról megállították a buszt. Azon viszont alaposan elcsodálkozott, hogy az utasok nem egy szemüveges valakit, hanem magát a habzó szájú kalauzt tuszkolják ki az egyik ajtón. (Volt aki búcsúzóul farba is rúgta), de azért elindította a buszt. A hátsó ablakból visszanézve még láttam, ahogy kínzónk erőlködve rohan az egyre gyorsuló kocsi után. Már-rriár megsajnáltam, de aztán eszembe jutottak az eltelt időszak gyötrelmei, titkos félelmei, és megkeményítettem a szívemet. A sofőr is hasonlóan érezhetett. Rákapcsolt, és a busz nemsokára elhagyta kalauzunk — volt kalauzunk — kétségbeesetten integető alakját. — Csak sört. Letette a csomagokat és bement a szobába. Az egyik ágyon tiszta fehérnemű, sötétkék ruha. —' Nem tudtam, hogy jössz, — mondta azöcs- cse, — randit beszéltem meg. — Én se tudtam. Persze, menj csak. Lehuppant a fotelra és rágyújtott. Az öccse kiment a fürdőszobába borotválkozni. Az ajtókat végig nyitva hagyta, Lali bekiabált neki: — Anyáékkal mi van? — Nem tudom, nemrég jöttem haza. Mondd, a csomagok a tieid? — Igen. — Utazol? — Nem. — Akkor minek hurcolod magaddal? Lali mélyet szippantott a cigarettából, nem válaszolt. — Hallod? — kérdezte az öccse. — Kezdődik — gondolta Lali —, mostantól kezdve mindenkinek mesedélutánt kell tartanom. Gyuri nem kiabált többet. biztosan nekifogott a borotvával. Megkönnyebbült kicsit. Végigjártatta tekintetét a szobán, kicsinek tűnt és túlzsúfoltnak. Idegesítette, hogy úgy ül a szobában, mint egy idegen és úgy is nézi végig. Elnyomta a cigarettát és kiment a fürdőszobába. Gyuri két helyen is megvágta magát. — Jól kidekoráltad a képedet — mondta neki. Gyuri timsóval dörzsölte a vágásokat. — Költözöl? — kérdezte. — Igen. — Megesik az ilyen. A cuc- caidat vidd a kisszobába. Ha anya jön, ad ágyneműt, a paplan meg a párna benn van az ágyfiókban. Egyébként kupi van, ne ijedj meg. — Majd beviszem, — mondta Lali és hátác volt az öccsének. Megint rágyújtott, — komoly az a lány ? — kérdezte. — Nem tudom... majd kiderül. — Persze. Akárhogy is, mindig kell egy kis esélyt hagyni, hogy komoly legyen, különben nem ér az egész egy kalap sz... se. Neki csak egy ilyen esete volt, nyáron, falun, mulatság volt. véletlenül keveredett bele. Gyalázatosán rossz volt a zene, a zenekar négy-öt számot tudott csak és rettenetes hangerővel igyekeztek. Három lány dolgozott egy építkezésen. Nem falubeliek voltak. Izmosak, széles csípő- jűek, felszabadultak. Elmentek tánc végén két falusi fiúval és a határban belefeküdtek egy boglyába. Nem sokat ért. Mikor vissza mentek, a fiúk azt mondták, hogy klassz volt, Lali nem szólt. Gyuri levetkőzött és beleereszkedett a kádba. — És mit csinál az a lány? Dolgozik? — kérdezte Lali. — Á... még gimibe jár. Harmadikos. — Taknyos az még. — Most miért velem szórakozol? — kérdezte az öccse ingerülten. Lali bevitte a csomagjait a kisszobába. Szanaszét hányva ingek, piszkos zoknik, mindenen halvány porréteg és csikkekkel púpos hamutartók. Az ágyról leszórta a holmikat egy székre, ágyazni kellett volna, takarítani egy kicsit, de idegen volt, mint egy szállodai szoba. Kitakarítva, tisztán, néhány napra tűrhető, de az előző vendég rendetlenségével és hulladékaival elviselhetetlen. Simogatta az ágyat, arra próbált összpontosítani, hogy itt aludt húsz évig, de nem jött meg az érzelgősség tömör édessége és nem hódította. Amikor meghallotta a kulcs zörgését a zárban, megköny- nyebbülten ugrott fel. és sietett a szülei elé. — Csakhoec téged is lehet látni! — mondta az apja. — Itt maradsz vacsorára? — kérdezte az anya. — Tegnap lesütöttem húst, fokhagymásán, csinálok hozzá egy kis zsíroskrumplit. Anikó is jön? — Nem... Bementek a szobába. Apa poharakat szedett elő a szekrényből. — Mikor leszek már nagyapa? — kérdezte. Lali ostobán vigyorgott, — most kéne megmondani, — gondolta, — túl kell esni rajta. Megitták a pálinkát, apa cigarettát szedett elő, puhít- gatta, Lali kezét nézte. — Semmi nem változott. — gondolta és szerette volna kitörölni az emlékezetéből azt a két évet, amikor ide csak futva jött a busztól, süteményt evett gyorsan, néhány viccet mesélt, és rohant vissza a buszhoz. Vagy kiöltözve Anikóval mereven ültek a székeken és még viccek sem jutottak az eszébe. Megköszörülte a torkát és mint egy vizsgabizottság előtt, hamis határozottsággal mondta: — Eljöttem otthonról. Hazaköltöztem. Csodálkozva néztek rá és nem szóltak semmit. — Elhoztam a cuccaimat, betettem a kisszobába. — Hangja halkká és bizonytalanná vált. bűntudatot érzett. Tudta hogy feleslegesen, de nem mert ellene lázadni. — Haragusztok? — Ne beszélj hülyeségeket — mondta apa. — neked itt mindig van helyed, dohát. . . az apósod, a doktor úr? — Nemcsak ő. .. — Fene a nagvképű pofáját, én mondtam neked. . hozhattad volna Anikót, elfértünk volna valahogy. — Így jobb, apa. — Majd később beszélünk erről, jó? — kérte anya. — Nem sürgős. Biztosan éhesek vagytok, csinálom a vacsorát. Gyuri jött be, a nagytükör elé állt, gondosan fésülte a haját. — Csak nem akarsz elmenni? — kérdezte tőle apa. — Várd meg lagalább a vacsorát, rádférne, olyan vagy mint egy gebe. — El kell mennem, apa — mondta vigyorogva — bátyja vállára csapott. — Veled meg egyszer elmegyünk és csapunk egy jó murit! Lali is vette a kabátját, leugrott egy üveg borért. Csendesen ették a vacsorát és po- harazgattak. Az arcuk kipirult, közömbös dolgokról beszélgettek, még nevetgéltek is. Anya ásítozni kezdett, ágyneműt adott Lalinak és megcsókolták egymást. Lali bement a kisszobába. áthúzta az ágyat, leült a szélére és cigarettára gyújtott. A két ágy között mintás szőnyeg húzódott, mint régen, kicsit porosabb volt és ko- pottabb és az ajtó előtt is egv. A szőnyegeken Winettou száguldott alá villámgyors gipsz iován, csatakiáltásoktól volt hangos a szoba, harcoltak egymással a fehér sápadtarcú sakkfigurák a fekete bennszülöttekkel. A szőnyegek mellett, a padló volt a tenger, a kályha előtti rész a Déli Forrótenger, az ajtónál a Jeges Óceán, a szőnyegek közti rés a Szuezi csatorna. A tengereken pmfásdoboz hajók jártak, szállították az árut: tarkababot és jancsiszöget. szelepgumit és ötfillérest. A csatornán jártak át a Déli Forrótenger- ről a Jeges Óceánra. Az ajtó előtti rongyszőnyeg azóta kirojtosodott és a rojtok átlógtak a mintás szőnyegre. — Nem kötötték rendesen — gondolta Lali. A sportszatyrában megkereste a borotválkozó dobozt, zsilettel szépen levágva a bojtokat. — Indulhat a forgalom! — mondta, tülkölt egyet mély hangon, elnyújtva, ahogy a nagy hajók szokták. A mikor régen még szerették egymást, nagyon bánta, hogy ő kimaradt ezekből a játékokból. Máshol játszott, más gyerekekkel. Nagyon szerette volna. ha ő is ismeri a szőnyegek titkát, a csatakiáltásokat, de elmagyarázni nem lehetett. Legalább most ez megmarad. Fejét a párnába fúrta, beszívta a mosószappan és vasalógőz illatát, szerette volna, ha már reggel lenne, mert reggel minden könnyebb és egészségesebb. NÓGRÁD — 1969. augusztus 31., vasárnap 9
