Nógrád. 1969. augusztus (25. évfolyam. 176-201. szám)
1969-08-29 / 199. szám
Anyu lebukik Javítottak eredményeiken így készülnek a balassagyarmati atléták Teke Megkezdődött a megyei bajnokság Sok más sportegyesülethez hasonlóan az új balassagyarmati sportegyesületnek, a BSE-nek is legnépszerűbb szakosztálya a labdarúgószakosztály. Ahhoz azonban, hogy a legeredményesebbek az atléták, nem fér kétség. A balassagyarmati atléták tavaly, amíg volt megyei pontverseny az SKSE mögött a második helyet foglalták el. Idén sem állnak rosszabbul. Az ez évi felnőtt renglistán a megyében • nyolc számban szerepel első helyen BSE-atléta: 100 méter női gáton Strausz Judit, 100. 2Ó0, 400 és 800 méteres női síkfutásban Lajkó Zsuzsa, 3000 méter akadályon Kún László, súlylökésben és diszkoszvetésben Kalcsó Gyula. Rajtuk kívül több ifjúsági listavezető is van, a legeredményesebb köztük Fábri Gábor. A versenyeken eddig derekasan helyt álltak a BSE atlétái. Bár a téli felkészülés nem volt zavartalan, a megyei mezei bajnokságon négy elsőséget, s több helyezést szereztek. Az országoson már nem sikerült az újrázás: a tavalyi elsőség helyett Lajkó csak a tizenötödik lett. A négyfordulós Népsport Kupa versenysorozaton a klub országos válogatott ifi kerettagjai a középmezőnyben végeztek: Lajkó 19 induló közül a kilencedik. Fábri pedig 21 kö^il a tizenkettedik lett. Az NB I/B-ben Labdarúgás szereplő megyei válogatottban nyolc BSE-atléta van: Lajkó. Strausz, Gréczi, Kalcsó, Pénzes, Csókás, Szatmári és Kún. A szakosztály tagjai is elmondhatják: minden kezdet nehéz. A sportkör alakulása után bizony késett az ígért anyagi támogatás, s ezért például nem tudtak részt venni a megyei ügyességi atlétikai csapatbajnokságon. De voltak, és részben ma is vannak más jellegű nehézségek. A BSE- pálya átalakítása alatt a futók nem tudtak gyorsasági edzéseket végezni — ez bizony meglátszott az eredményeken. Egy darabig Szé- csénybe jártak át edzésre. A tárgyi hiányokat azonban lelkesedéssel, több edzéssel jfó- tolták, és nem maradtak el a további eredmények. A szakosztály tagjai közül jelenleg egy atléta rendelkezik másodosztályú, tizenkettő harmad-, huszonkettő pedig negyedosztályú minősítéssel. A megyei bajnokságon elért tíz első helyezés dicséri szorgalmas munkájukat. Több országos versenyen is részt vettek. A Balaton-bajnokságon, a Népszava, az Olimpiai és az Őzdi Kohász Kupában számos negyedik, ötödik, hatodik helyet szereztek. Az országos ifjúsági seregszemle legeredményesebb balassagyarmati versenyzője Fábri volt: 3000 és 1500 méteren egyaránt bronzérmet nyert. A szakosztálynak 65 tagja van. Közülük jelenleg csak mintegy húsz jár rendszeresen edzésre — ez a szám a tanév kezdetekor jelentősen emelkedik. A BSE-atlétákat mindennap ott látni a Fémipari Vállalat melletti edzőpályán. S egy-egy verseny előtt — függetlenül attól, hogy nincs hivatalos edzésidő — ott vannak az edzők is: Kurinczi Béláné, Komoróczi Csaba, az aktívan sportoló Kún László, Gedőczi Zoltán, valamint Kurinczi Béla. A szakosztály legjobban férfi középtávfutókkal ván ellátva. Ezt bizonyítják az eredmények : a négyszer ezerötszázas váltó például 16:40.8-at tud. Megyei szinten a dobók sem állnak rosszul, lemaradás az ugró- és a rövidtávfutó számoknál mutatkozik. A szakosztályban jelenleg is erőteljes munka folyik, a rendszeresen edző atléták készülődnek a hátralevő versenyekre. A napokban elkészült atlé. tikai pályát előreláthatólag már a közeljövőben igénybe vehetik a szakosztály tagjai. Ez ugrásszerű előrelépést jelenthet az edzések hatékonyságában. Az atléták eddig, mostoha körülmények között is egytől egyig javítottak tavalyi legjobb eredményeiken. Várható, hogy ez a javulás a jövőben még erőteljesebb lesz. Hosszabb szünet után tekében is kezdetét vette az őszi idény. Az első fordulóban máris volt meglepetés. A Nádúifalu együttese hazai pályán győzte le az St. Ingatlan csapatét, A forduló eredményei : St. Ingatlan — Nádú.jfalu 3:5 ('1273:3287 fa). Nádűjfalu: Kotroczó 395. Fodor 388. Gyetvaí 400. Gubán 371. Moha 343. Dósa 390. St. Ingatlan: Borsós 368. Papp 393. Ábrahám 401, Paulich 367, Lengyel 399, Almási 335. Mátraszőllős — Zp. Építők 6:2 (2233:2113). Mátraszőllős: Győri 396, Tóth 395. Kiss 400. Koczka L. 366. Beke 380, Koczka M, 354, Zp. Építők: Czikora 376. Mendel 355, Érdi 317. Csongrádi 355. ifi. Jakus 403, Kovács 307. St. Dózsa — SÜMSE 2:6 (2415: 2471). SÜMSE: Kovács 416, Klauber 409. Mag 427, Huram 384, Paulich 394, Győri 441. St. Dózsa: Kozma 401, Rácz 384, Polareczki P. 429, Lazsán 392. HaKlú 408, Tóth 401, KJsterenyei Bányász — Mátrano- váki B. 2:6 (2136:2147). Mátranovák: Bereczki 386, Tóbiás 361, Sipos 368, Gubán 299, Kecskés 386, sopronyi 347. Kiste- renye: Petrovics 361. Szeberényi 368, Dobrocsi 389, Futó 343, ifj. Vass Pál 337, id, Vass Pál 338, Az első fordulóban az SKSE csapata volt. szabadnapos. Kovácsék vacsora után vannak. Kovács újságot olvas, Kovácsné kardigánt köt, kislányuk, a hétéves Évi, a heverőn babájával játszik. Kovácsné egyszercsak megszólal: — Bodáéknak kisfiúk van. Ma reggel... — észreveszi, hogy Évi figyeli. így folytatja: — ... hozta a gólya. Kovács egy pillanatra előbukkan az újságja mögül. — Tegnap reggel még láttam Bodánét tejért menni. — Igen. előbb. . . — megint Évire néz. — hozta, mint számították. — Na, Boda most nagyra lesz a fiával. — Pedig Bori lányt szeretett volna. Kis szünet után Évi szólal meg: — Hát akkor mért nem kért kislányt a gólyától? Kovács hirtelen visszabújik az újságjai mögé. Kovácsné kénytelen vállalni a választ: — Az nem úgy van, Évikém, hogy lehet rendelni fiút vagy lányt. Évi felháborodik. — Szóval azt hoz, amit akar? mindegy is Egyik éppen olyan kedves, mint a másik. Évike nem nyugszik meg. — És akkor hozza, amikor ő akarja? — Hát persze. Egy ideig csend van. Kovácsné örül, hogy nem kr7I több kérdésre felelnie. Évi is elmerül a babájával való játékban. de aztán hirtelen anyjához fordul: I — Mondd. anyu. a Horváth Pistit is a gólya hozta? Kovácsné gyanútlanul feleli: — Hát, persze. — Érdekes — mondja Évi. — Mi érdekes? — kérdezi Kovácsné. — Hát csak az, hogy Horváth Pistinek januárba n van a születésnapja, és télen nincsenek itthon a gólyák. Kovácsné hirtelen felugrik. — Hozok neked egy kis süteményt! Évi is felkel • a heverőről, apjához megy. megkocogtatja az újságját, s mikor az előbukkan az újság mögül, ráhunyorít az apjára, úgy mondja: — Jól lebuktattam anyut. Bizony azt. Dehát az — v. i Uumor-encik lóvéd iából Hegyei II. osztály A megyei n. osztályú bajnokság vasárnapi fordulójában az élen állók, otthon és idegenben egyaránt * biztos győzelmeket arattak. A leg- gólerősebbek a szécsényi csoport csatárai voltak. Eredmények: Középcsoport: Nógrádmegyer — Nógrádsza- kál 7:2, Nagylóc —• Rimóc 2:5, Karan ess ág — Litke 6:0, Ipolytarnóc — Palotás 0:1, Karancsberény — Karancsalja 4:0. Az ifiknél: Nógrádmegyer — Nógrádszakál 4:0, Nagylóc — Rimóc 2:1, Karancsság — Litke 5:1, Ipolytarnóc — Palotás 4:0, Karancsberény — Karancsalja 3:2. Rimóc — Ipolytarnóc 6:0 (felnőtt mérkőzés, hétköznap lejátszva). Nyugati csoport: Ipolyszög — Mohóra 2:1, Diósjenő — Szendehely 0:2, Hugyag—Dré- gelypalánk 5:0, Nógrádsáp — Bércéi 2:1, Nagyoroszi — Szügy 2:4. Keleti csoport: Ötvözet MTE —Csécse 1:1, Vizslás —Mátraszőllős 2:1, Rákóczi-bányate- lep — Mátraverebély 0:6, Ce- red — Szilaspogony 2:1, Szurdokpüspöki — Tar 7:2. A BAJNOKSÁGOK ÁLLÁSA Keleti 1. Karancsság 13 10 2 1 28: 7 22 2. Palotás 13 10 2 1 5i:i« 22 3. Rimóc 13 6 4 3 36:19 16 4. Litke 13 6 4 3 19:18 16 5. Nagylóc 13 6 2 5 30:31 14 6. K.-berény 13 4 2 7 22:22 10 7. Ipolytarn. 13 3 3 7 17:25 9 8. N.-megy er 13 3 2 8 23:47 8 9. N.-szakái 13 2 3 8 25:42 7 10. K.-alja 13 310 15:39 « Nyugati csoport 1. Szügy 13 10 2 1 25: 8 22 2. Hugyag 13 8 3 2 23 !12 19 3. Diósjenő 13 7 4 •> 24:11 18 4. Ipolyszög 13 6 1 6 12:21 13 5. Mohom 13 4 4 5 17:24 12 6. Szendehely 13 4 3 6 19 :?1 11 7. Bércéi 13 4 1 8 21:20 9 8. Drégelyp 13 4 1 8 18:26 9 9. N.-oroszi 13 3 3 7 27:3« 9 11 Nógrádsáp 13 3 2 8 21:27 8 1. M.-verebély 2. Cered 3. Szilasp, 1. Szurdokp. 5. Vizslás 6. Rákóczi-bt. 7. Tar 8. ötvözet 9. M.-SZÖ11ÖS 10. Csécse NB I. TARTALÉKCSOPORT 1. Honvéd 19 11 6 2 38:13 28 2. Ü. Dózsa 19 13 2 4 48:22‘ 28 3. Vasas 19 13 1 5 35:25 27 csoport 4. Dunaújváros 19 10 2 7 33:23 22 5. Rába ETO 1« 8 5 6 37:28 21 6. FTC 19 8 4 7 37:31 20 11 8 2 1 35: 9 18 7. DVTK 19 8 4 7 37:36 20 11 6 3 2 27:11 15 8. Egyetértés J B 9 2 8 37:40 20 11 5 3 3 18:14 13 9. Csepel 19 8 4 7 32:35 20 11 5 2 4 26:18 12 10. Tatabánya 19 7 3 9 22:27 17 11 4 4 3 21:2-0 12 11. Szombathely 19 6 4 9 36:37 16 11 4 3 4 14:27 11 12. SBTC tt 5 5 9 19:27 15 11 4 1 « 21:24 9 13. Eger 19 4 7 8 18:35 15 11 2 3 6 16:20 7 14. Komló 19 4 6 9 19:35 14 11 1 4 6 10:21 6 15. MTK 1!) 3 s 11 19:29 11 11 2 2 7 17:38 6 16. Pécs 19 4 2 13 14:36 10 Összetett honvédelmi Birkózás Barna második lett nagyközépsúiyban Az Özdi Kohász Sportegyesület ez évben ünnepli fennállásának 60, évfordulóját. Ebből az alkalomból első, másod-, harmadosztályú országos emlékversenyt rendeztek kötöttfogású birkózásban. A versenyre nagy mezőny gyűlt ösz- sze. Ott voltak a Diósgyőr. Ganz-MAVAG. Szegedi Vasutas és más egyesületek. A Salgótarjáni KSE-t a nagyközépsúlyban Barna Péter az egyesület egyik kiválósácsoportban öten léptek szőnyegre. Barna nagyszerűen szerepelt és a döntő mérkőzésén Balázs, Ganz-MAVAG- gal szemben elulmaradt, bár az első helyhez elég lett volna a döntetlen is. Sajnos a találkozót Balázs pontozással nyerte, így Barna a második helyet szerezte meg. Meg kell jegyezni, hogy a fővárosi birkózót zárt, passzív birkózásért két ízben is megintette a versenybíróság. Ennek ellenére pontozásos győzelmet szerverseny megyei döntője Saigon Augusztus 31-én. 10 órai kezdettel rendezi az MHSZ Nógrád megyei vezetősége a2 összetett honvédelmi verseny megyei döntőjét. A döntőkön a járási I—II— III. kategóriáinak tizennyolc helyezett férfi és hat női csapata áll rajthoz. A férficsapatok első három helyezettje, és a női bajnok a fegyveres NB III. BAJNOKSÁG ÁLLÁSA Eszakközép-csoport 1. Vecsés 17 13 436:10 30 2. Z.-pálfalva 17 10 1 6 28:22 21 3. Bp. Postás 17 9 2 6 31:21 20 4. Pásztó 17 7 5 5 35:31 19 5. Bp. Építők 17 6 6 •5 21:19 18 6. Tűzoltó D. 17 7 4 6 24:22 18 7. OGSC 17 6 6 5 15:15 18 8. Gázmüvek 17 7 3 7 29:28 17 9. Salg. üveg. 17 6 5 6 18:18 17 10. ÉPGÉP 17 8 1 8 21:23 17 1-, K. Sörgyár 17 7 2 8 27 :26 1« 12. Mizserfa 16 6 3 7 22:26 15 13. Martfű Í6 6 2 8 20:26 14 14. St. B -gép 17 3 7 7 23:29 13 15. K.-lapUjtő 17 2 5 1Ó 16:35 9 16. Bgy. D. 17 2 4 11 21:36 8 erők napján, szeptember hónapban, az országos döntőn képviselik megyénk színeit. A kategóriánként első három helyezett csapat tagjai értékes díjazásban részesülnek. A versenydíjak a lottózó melletti kirakatban megtekinthetők. Az érdeklődők a salgói buszjárattal megközelíthetik a verseny színhelyét. Á közgazdasági szakiközépiskola (Salgótarján, Bem. u 2—4.) azonnali belépéssel bentlakó hivatalsegédei keres. Cserelakás szükséges. ga képviselte. Ebben a súly- zeit. mint mindenütt mm Őszi uAsAro» is rendelkezésére ált. Városnéző különjáratok. — Gondoskodás szálláshelyekről. — Bel- és külföldi menetjegyek. — Pénzváltás. — Társasutazások. Jubileumi utazások felszabadulásunk 25. évfordulója alkalmából. — Díjtalan tanácsadás minden utazási ügyben. Keresse fel a vásáron a 23. sz. pavilon melletti »Busas-iswdoil-r * Egy rendkívül jóltáplált férfi a város legdrágább vendéglőjében üldögél, amikor régen nem látott barátja odaül mellé. „Nos, hogy megy neked?” — érdeklődik a barát. „Ö, meglehetősen rosszul” — sóhajt a kövér. „Tényleg rosszul megy neked? — csoiádlcozik a barát. — Ez aztán nem látszik rajtad. A legdrágább rákot látom a tányérodon és a legjobb bort iszod. Az ember azt hinné, hogy nagyonis rendben van a szénád.” „Alaposan tévedsz barátom — sóhajt még nagyobbat a kövér —, régebben megengedhettem magamnak, hogy a feleségemet is elhozzam!” * ,,Nincs értelme, hogy eljöjjek — válaszol az orvos az aggódó telefonálónak. — Megnéztem a nagybátyja beteglapját. igazában nem is beteg, csak beképzeli.” Egy héttel később telefonál az orvos, hogy megkérdezze, helyes volt-e a diagnózisa. „Hogy van most a nagybátyja?” —: kérdezi. „Sokkal rosszabbul — hangzik a lakonikus válasz — most azt képzeli be magának, hogy halott.” * Egy gáláns szalmaözvégy bájos fiatal lánynak teszi a szépet. Hiába próbálja azonban lakásába csalogatni. „De miért nem akar meglátogatni? Fél talán a férfiaktól?” „A férfiaktól nem, de a gyerekektől igen.. « „A feleségem igazán mindent elkövet értem — meséli, egy férfi barátjának. — Most még az új titkárnőmet, is ö választotta ki.” „Ó, megint új titkárnőd van? Milyen? Szőke, barna?” — „ősz!" Mai műsor KOSSUTH RADIO: 8.05: Műsorismertetés. — 8.20: Mindent a hallgatóért! — 9.20: Az áltatok magatartása, jelbeszéde. — 9.30: Boros* Lajos népi zenekara játszik, a Rákóczi gimnázium leánykara enekel. — 10.05: Szimfonikus zene. — 10.59: Lottóeredmények. — 11.00: Édes anyanyelvűnk. — 11.05: Ifi vezetők fóruma. — 11.35: Gounod: Faust.—Valpurgis: Éji jelenet. — 12.20: Ki nyer ma? — 12.30: Tánczenei koktél. — 13.15: Kerekes Tóth Erzsébet és Bojtor Imre népdalokat énekel. Bige József furulyázik. — 13.40: Déryné naplója. — 14.00: Walter GieseUing zongorázik. — 14.24: Réz Miháiyék kóstolója. Rádiójáték gyermekeknek, II. rész. — 15.10: Bartók: Zene húros-, ütőhangszerekre és cselesztára. — 15.40: Kóruspódium. — 15.50: A román kultúra hete. Az erdő meséje. Mihail Eminescu versei. — ÍR.00: A világgazdaság hírei. — 16.05: így élünk... — 16.58: Hallgatóink figyelmébe! — 17.05: Külpolitikai figyelő. — 17.20: Renata Scotto operaáriákat énekel. — 17.45: Mik- rofórum. — 17.58: „Szegények hatalma.” — 19.25: Jelentés az országos atlétikai bajnokságról. — 19.35: Bach: a-moll hegedűverseny. — 19.52: Magnósok, figve- lem! — 20.37: Láttuk, hallottuk... 21.00: Dupla vagy semmi... — 22.20: Radics József népi zenekara játszik. — 22.50; Meditáció. — 23.00: A vígözvegv. Részletek Lehár— Mérey operettjéből. — 23.44: Cho- piu-zongoramúvek. — 0.10—0.25: Könnyűzene. PETŐFI RÁDIÓ: 8.05: Lobte Lehmann és Richard Tauber éneke!. — 9.00—10.00: Eezeregy dél- j előtt... — 10.00: A zene hullám- j hosszán. — 11.40: A román kultúra ! hete. Két fiatal költő: Constanta Buzea és Adrian Paunescu vers' — 12.00: Szimfonikus zene. 13.0.: Schubert: C-dúr vonósötös. — 13.45: Időjárás- és vízállásjelen!és. — 14.00—18.00: Mindenki kedvére — kettőtől hatig... — 18.10: A román kultúra hete. Zenaida Pally és Ion Buzea énekel. — 18.45: A gazd - sági növekedés és áz életszínvonal. — 19.00: Magyar tájak dalaiból, táncaiból. — 19.51: Jó estét, gyerekek! — 20.25: Üj könyve.. 20.27: Magyar pantheon: A börtönlakó. Életraizi játék Táncsics Mihályról. — 21.20: Könnyűzene Vincze Ottó szerzeményeiből. — 21.40: Tanévnyitás előtt... — 22.00: Kórushangverseny a Zeneakadémia nagytermében. — 23.44: Nagv* pál Béla verbunkosaiból és feldolgozásaiból. TELEVÍZIÓ: 10.00: Műsorismertetés. — 10.01: Tanévnyitó az Is- kolatelevízióban. — 17.58: Műsorismertetés. — 18.1)0: Hírek. — 18.1’ : Mi újság a Futrinka utcában? M* - zesbajszű. (ism.). — 18.35: Fókák és lumák szigete. Bolgár kis fi Ír’. 18.50: Legkedvesebb kísérletei?". 19.25: Esti mese. — 19.33: Közönv vagv félelem? — 19.55: Szünet. — 20.00: Tv-híradó. — 20.20: Nádas tavon... Zenés műso” közvetíti *» Agárdról. — 20 50: A vadászat. Magyarul beszélő amerikai tévéfilm. (1967). — 21.40: Az öltözködés művészete. Kb.: 22.00: Tv-hír- adó — 2. kiadás. BESZTFRCFBANYA: 10.25: A szlovák nemzeti felkelés 25. évfordulója ünnepségeinek helyszíni közvetítése Besztercebánvárói. — 19.00: Tv-híradó. — 20.00: A szlovák nemzeti felkelés ífilmdoku- mentum). — 20.30: Halottak és élők (tv-film). TIT. rész. — 21.50: Találkozás a költészettel. — 22.20: Tv-híradó. NÚGRÁD — 1969. augusztus 29., péntek 7 /