Nógrád. 1969. augusztus (25. évfolyam. 176-201. szám)
1969-08-24 / 195. szám
A kecskebéka megeszi a halat is A kecskebéka rovarokkal, apró csigákkal, halikrával és ivadékkal táplálkozik. Egyébként hasznos állatként tartják számon, de véleményem szerint a halállomány veszélyes ellensége. Megfigyeléseim során többször tapasztaltam, hogy nemcsak a rovarokat és kisebb halivadékot fogyasztja el. hanem testalkatához képest aránylag nagyobb halacskákat is megtámad. Az " idén több alkalommal horgásztam a Mátranovák Nyirmedpusztai halastóban. A kecskebékák éberen figyelték a napozó halakat, amelyek mit sem sejtve úszkáltak a békák közelében. Kis idő múltán az egyik béka sarkig nyitott szájjal közibük vetette magát, erre a fürge keszegek szétrebbentek és távolabb helyezkedtek el. Röviddel ezután 20—30 darabból álló, 4—5 centis kárászok jelentek meg az iménti helyen. A kecskebéka most újra felkészült a támadásra és a feléjé gyanútlanul közelgő kis kárászokat „bűvölte” , nézésével és mozdulatlanságával. Amikor a kis kárászok teljesen a közelébe merészkedtek, egyetlen ugrással ott termett és bekapott egy gyanútlan halacskát. A hal feje könnyedén becsúszott a béka torkába. A béka ezután, mint aki jól végezte dolgát, hátsó lábára támaszkodott, s lassan, komótosan kezdte nyelni a halat Szemei egyre jobban dagadtak, dülledeztek a nagy falattól, azonban párperces kínlódás után a kárász a béka gyomrába került. A ritka jelenet tanúja voltam. Vajon egyedi jelenség-e az „ilyen nagy falat” elfogyasztása, vagy pedig gyakran esznek a békák nagyobbacska halakat? Erre a kérdésre nem tudok választ adni. De azt javasolom, hogy a halfogyasztó kecskebékákat jó lenne összefogdosni és exportra értékesíteni. A szolnoki halászati szövetkezetnek például békafogásból jelentős jövedelme van. Holecz Ferenc Majd én vigyázok a babára! FIATALOK FÓRUMA Kérdések és válaszok — közéletünkről Rendkívül tanulságos volt az a találkozó, amelyen alkalmam volt részt venni a napokban és dicséretes az a kezdeményezés, amely lehetővé tette, hogy a megye társadalmi és politikai életének vezetői nyolcvan nógrádi KISZ-vezetővei beszélgessenek — egyszerre. A kezdeményező a nógrádi fiatalok politikai fórumát szervező és megrendező salgóbányai KISZ- vezetőképző iskola. Az egyhetes továbbképző tanfolyamon részt vevő alapszervezeti titkárok két napig készültek a találkozóra. Két teljes napon át szabadidejük nagy részét áldozták a fórumon szereplő kérdések összeállítására és szerkesztésére. A készülődés eredménye: több mint negyven leírt és a megyei vezetőknek előre benyújtott kérdés, de a salgóbányai fórumon ennél jóval többre kellett válaszolni. 1 És ha már a „többlet” szóba került — a megyei vezetők és a fiatalok több mint ötórás beszélgetése jóval több volt egyszerű találkozásnál, sztereotip kérdés-felelet nyújtotta keretnél. Kétszeres haszna: a sok száz nógrádi kiszest képviselő alapszervezeti titkárok a legilletékesebbektől kaptak választ azokra a kérdésekre, amelyek fiataljaink jelenlegi helyzetét, gondjait és véleményét, más szóval: közérzetét fejezik ki. Hasznos volt a találkozó azért is, mert újra bebizonyosodott; érdemes érdeklődni az ifjúság helyzete iránt, hiszen e nemzedék hovatartozása és állásfoglalása jelentős a szocializmusért folytatott küzdelemben és munkában. Igazi jelentőségét azonban akkor érezhetjük, ha a jövőre gondolunk. A kérdések és válaszok egyformán nyíltak, őszinték és pontosak voltak (a jelszó: nincs kényes kérdés — száz százalékig érvényesült!) és egyaránt arra irányultak, hogy a rendkívüli alkalmat kihasználva egy sor fontos problémát tisztázzanak. Úgynevezett „kényes kérdés” tehát nem volt, de olyan, amely úgy kérdezett, hogy egyben kritizált is, annál több. A megyei vezetők válaszaira a kendőzetlenség, a teljes nyíltság, a felnőttes beavatás és a közös munkára való felszólítás volt a legjellemzőbb. így visszagondolva a hosszúra nyúlt, ám egyetlen percig sem érdektelen fórumra, azt lehet megállapítani, hogy a találkozó résztvevői, a megyei és ifjúsági vezetők kölcsönösen jól kihasználták az alkalmat. A tanulság önmagát kínálja: a fórumot érdemes rendszeressé tenni, mert minden ilyen jellegű találkozó a legintenzívebben járulhat hozzá a kérdések tisztázásához és a legközvetlenebb tájékozódáshoz. A következő alkalommal azonban figyelembe kellene venni azt a megállapítást, amely a salgóbányai fórumra vonatkozott és valahogy így hangzott: a kevesebb jóval több lett volna! Célszerűbb egyes kérdéscsoportokat külön-külön megvizsgálni és a kérdések megvitatásához a legilletékesebb megyei vezetőt — és nem egyszerre az egész vezetőséget! — meghívni. A salgóbányai fórumon az MSZMP megyei bizottságát Szoó Béla megyei titkár képviselte, a megyei tanácstól Hankó János elnök- helyettes, az SZMT-től Vadkerti Lóránd titkár, a megyei belügyi szervtől Lipták Gyula főkapitány, a Testnevelési és Sporttanácstól Szunyogh Tibor elnök volt jelen. 0 Lehetetlen minden kérdést akárcsak említeni is, pedig érdemes lenne felsorolni valamennyit, hiszen a kérdések önmagukban is frappáns választ adnak arra a megállapításra, amely szerint az ifjúság passzív közéletünk problémái iránt, nélkülözi a forradalmi hitet és lelkesedést. Az igazság az, hogy a rendkívül széles skálán mozgó kérdések — az orvosetikától az országutak minőségéig sok mindenről érdeklődtek a fiatalok — nagyfokú érdeklődésre vallanak közéletünk iránt. A legtöbb előre megfogalmazott kérdést (szám szerint tizenkettőt) a megyei pártbizottság képviselőjéhez intézték. Sok fiatalt érint például az a kérdés, amely a szülői kényszerre történő egyházi esküvő várható következményeivel kapcsolatos. A megyei titkár válaszában első helyen a tudatosságot, az alaposabb és előrelátóbb tervezést említette, — hangsúlyozta a vezetők fokozottabb felelősségét, az erkölcsi felelősségrevonás mellett szükségesnek jelölte meg az anyagi követelmények alkalmazását is. A kérdésekre adott válaszában Szpó Béla foglalkozott a nyugati ifjúsági mozgalmakkal, Nixon romániai látogatásával, a szabad szombatok felhasználásának kérdésével, annak a módszernek az ismertetésével, amellyel a párt a KISZ soron következő feladatairól az alsóbb bizottságokat tájékoztatja. Vitatkozott viszont azzal a megállapítással, amely szerint a pártalapszervezetek csak a társadalmi munkavégzésben kérik a fiatalok segítségét. A KISZ és a tanácsok együttes tevékenységéről szólva Hankó János kiemelte, hogy az idevágó kormányhatározat életbe lépése óta a megyében a korábbihoz viszonyítva háromszorosára emelkedet a társadalmi mun. ka mértéke és ebben nagy részt vállaltak a fiatalok is. Egyben felhívta az ifjúság figyelmét felszabadulásunk 25. évfordulójára meghirdetett „Tegyük szebbé ' lakóhelyünket” társadalmi munka mozgalomra. Hankó János pontról pontra vizsgálta a tanács és a KISZ munkájáról szóló rendeletet, teljes részletességgel szólt az eddig elért eredményekről, a fiatalok érdekében tett intézkedésekről. Ígéretet tett arra, hogy a kö. vetkező tanácsi választásoknál figyelembe veszik azt a javaslatot, amely szerint az ifjúságvédelmi bizottságok munkájában az eddiginél nagyobb mértékben támaszkod. nak a KISZ-re. A hozzá intézett kérdésekre a továbbiakban az öntevékeny művészeti mozgalomnak a népművelésben elfoglalt helyéről, a fiatalok lakáshelyzetéről és a megye idegenforgalmának fejlesztéséről szólt. 0 Érdekes és szó szerint Izgalmas válaszokat adott a rendőrség megyei vezetője. A fiatalok a „Halálfejesek” cí. mű filmmel és Moldova Gyógy: Az elbocsátott légió című könyvével kapcsolatban kértek tőle véleményt, de „állást kellett foglalnia” a megyei főkapitánynak a hazánkban divatba jött sztriptíz kérdésében is. A rendőrség megyei vezetője lendületesen és fiatalosan válaszolt, nem egy megállapítása nagy derültséget keltett, találkozott a fiatalok véleményével. A kérdések között szerepelt a fiatalok bűnözésének megyei aránya, a fiatalkorúak által elkövetett bűncselekmények megelőzésének lehetősége, a rendőrség és a KISZ együttműködésének módja. A szakszervezeteik képviselője a fiatalok munkabérének megállapításával, a törvények szabta lehetőségek kihasználásával, az üdültetésekkel és az ezzel összefüggő igények kielégítésével — Szunyogh Tibor, az MTS vezetője a fa. lusi spartakiádok helyzetével, a sportkörök anyagi támogatásának megváltozott körülményeivel, a falusi KISZ. szervezetek és a sportkörök együttműködésének fontosságával, a sportköri KISZ-cso- portoik létrehozásának lehetőségeivel foglalkozott. \ A több mint ötórás tanács, kozáson egyetlen kérdés sem maradt válasz nélkül, egyetlen pillanatra sem lankadt a figyelem. Délután két órakor ültünk asztalhoz és amikor este nyolckor felállva Hankó János azt mondta: — Most jó lenne úgy folytatni, hogy mi kérdezünk! — mindenki egyetértett a megállapítással. Pataki László rordítella SÁRKÖZI GYULA 11. Riportregén v Egyszer egy ilyen hosszú séta és a Zelenko úr szíves szolgálatai után levetkőztem, pisztolyomat a párna alá dugtam és mély álomba merültem. Reggel felé arra ébredtem, hogy valaki nagyon odapréselt a falhoz. Először fel sem tudtam fogni, ki lehet az, aki mellettem alszik. De amint kinyitottam a szemem, megpillantottam régi ismerősömet, Obersturmführer Millert. Az ágy előtt szertedobálva zubbonya, csizmanadrágja, csizmája és egyéb holmija. Gyorsan a párna alá nyúltam, hogy elővegyem és elrejtsem a pisztolyomat, amíg a Gestapó-tiszt ki nem nyitja a szemét. De legnagyobb csodálkozásomra nem az én „TT” revolverem került a kezembe, hanem egy német gyorstüzelő pisztoly. Még egyszer benyúltam a párna alá és megkönnyebbülten sóhajtottam fel: pisztolyom a helyén volt. Úgy látszik, az obersturmführernek ugyanaz volt a szokása mint nekem: ha lefeküdt, feje alá dugta a fegyverét. Azon az estén nagyon későn érkezett a kocsmába, valamit mondani akart Fräulein Zoszjának, de a kisasz- szony nem bírta a részegeket és nem eresztette be a szobájába. A Gestapó-tiszt olyan állapotban volt, hogy nem tudott hazamenni, s ezért, amikor megpillantott engem az ágyon, levetkőzött és mellém feküdt. Ez után az eset után még többször volt alkalmam együtt aludni a német tiszttel. De már soha többet nem dugtam pisztolyomat a párna alá. Ott Friedrich Miller — 31 — gyorstüzelő pisztolya lapult. Az én „TT” fegyverem pedig a matrac alatt rejtőzött. 4. A Sztrutyinszkij család Amikor Marijkával Rovnóba utaztunk, az országúiig elkísért minket Valentyin Szemjonov, Mihail Szárkiszján és Borisz Szuhenko. Szerencsés utat kívántak, mondván: járjunk jó szerencsével, aztán elindultunk Berezno felé. De alig mentünk kétszáz métert, kiabálást hallottam a hátam mögül. Megfordultam, hát látom: Szárkiszján fut a fogat után és integet. Megállítottam a lovakat. — Mi történt? — kérdezem Mihailtől. — Elfelejtettünk figyelmeztetni. Tudomásunkra jutott, hogy ezen a vidéken partizánok tevékenykednek, de azt nem sikerült megállapítanunk, kiféle-mifélék. Ha majd hazafelé jössz a városból, légy óvatos. Ki tudja, miféle emberek. Felfegyverezve járják a falvakat, a parasztokat nem bántják, de a németeknek sok borsot törnek az orruk alá. — Hátha egy másik osztag emberei? — Nem. Mi már felvettük a kapcsolatot Szaburov egységével. Alegységei nincsenek ezen a vidéken. Ezek alighanem idevalósiak. A parancsnok kiadta a feladatot, kutassuk fel őket, de egyelőre még nem sikerült. Nagyon kemény fickók, határozottan lépnek fel, néha sokat kockáztatnak, de találékonyak. Megköszöntem a figyelmeztetést, újból elbúcsúztunk egymástól, és a lovak elindultak. Hazatérőben nem szerettem volna összeakadni ezekkel a rejtélyes partizánokkal. Elvégre fegyver és német igazolvány volt. nálam, nagy pácba kerülhettem volna. De minden simán ment és kaland nélkül értem vissza az osztaghoz. — Jó hírem van — fogadott minket Szárkiszján. — Emlékszel, amikor figyelmeztettelek, hogy könnyen összeakadhatsz az ismeretlen partizánokkal? — Nemcsak, hogy emlékszem, de iparkodtam is elkerülni őket. — Hát szóval, megszaporodtunk: a Sztrutyinszkij család csatlakozott az osztaghoz, — Az egész család? — Úgy, ahogy mondod. Ha tudnád, micsoda emberek! — kiáltott fel lelkesen Misa. — Képzeld, amikor bejöttek i megszállók, fegyvert szereztek és harcolni kezdtek — mindnyájan: az apa, a mama, a fiúk és a lányok is... — Aztán ki a parancsnokuk, az apa? — Nem, a legidősebb fiú: Nyikoláj. Mindjárt megismerkedsz vele és meglátod, milyen legény a talpán. — 32 — Még aznap találkoztam vele. Zömök, mokány kis ember, bajuszos arca rokonszenves, haja göndör. Köszönésemre elmosolyodott és így szólt: — Nyikoláj Sztrutyinszkij vagyok. — Az a bizonyos parancsnok, aki egy partizáncsalád élén áll? — kérdeztem. — Hát igen, úgy valahogy. És te ki Vagy? — Az osztag hírszerzője. Szintén Nyikoláj. Gnigyuk. Pár órával ezelőtt tértem vissza a vállalkozásból. Egész idő alatt izgultam, nehogy a kezeid közé kerüljek. — Kór volt idegeskedned. Nem vagyunk mi olyan ostobák, hogy ne ismernénk meg, ki az ellenség, ki a jó barát. Már régóta tudtuk, hogy az erdőben ejtőernyősök szálltak le. Nem volt szándékunkban megkeresni benneteket: gondoltuk, különleges megbízatástok van és nem akartunk zavarni titeket. De aztán látjuk ám, hogy ezekből az ejtőernyősökből lassan egész osztag áll össze. Akkor határoztuk el, hogy csatlakozunk. Az igaz, nem volt könnyű elcsípni benneteket, de amint látod, végül csak sikerült. így ismerkedtem meg Nyikoláj Sztrutyinszkijjal, ezzel a nagyszerű elvtárssal, akivel aztán vállvetve harcoltuk végig a háborút Rovnótól a Kárpátokig, jóban, rosszban együtt voltunk és sokszor néztünk farkasszemet a halállal. Vlagyimir Sztyepánovics Sztrutyinszkij egész életét végigtengődte, hogy eltarthassa hét gyermekét. Földjenem volt és csak annyira tellett neki, hogy a Buda Grusevsz- kája-tanyán felépítsen egy kis kulipintyót. Nehezen élt feleségével, Márta Iljinyicsnával, a gyerekek is sokat nélkülöztek. Mezítlábasán, rongyosan kiadták őket cselédnek a gazdag parasztokhoz. De aztán megjött a felszabadító szovjet hadsereg és minden bajnak véget vetett. A Sztrutyinszkij család átköltözött Gorinygrádba. Nyikoláj, Rosztyiszláv és Zsorzs munkába álltak, a kisebbeket iskolába adták. S ekkor kitört a háború. Mit tegyenek? Hódoljanak be? Nem! Harcolni fognak. Harcolni és csakis harcolni! Erejük van és nem esnek térdre az ellenség előtt. Az idősebb fiúk éjszakánként az erdőkben, és az országutakon kószáltak, felszedték az elhagyott fegyvereket, kiszerelték a géppuskát a kilőtt tankokból, gránátot ét lőszert gyűjtögettek. Egyik falubelije ezt tanácsolta Vlagyimir Sztrutyinsz- kijnek: (folytatjuk) — 33 — 4
