Nógrád. 1969. augusztus (25. évfolyam. 176-201. szám)
1969-08-19 / 191. szám
Á álon amű vészein k turnéja Hétfőn reggel a Ferihegyi repülőtérről többhetes külföldi turnéra indult a magyar néphadsereg Vörös Csillag érdemrenddel kitüntetett művészegyüttese Katonaművé- , szeink szeptember 1-ig a Lengyel Népköztársaságban vendégszerepeinek. Az együttes Lengyelországból Szlovákiába utazik, ahol Kassán lép először színpadra. Láthatja majd a magyar katonaművészeket Eperjes. Poprád. Liptószent- miklós. Nyitra. Komárom, valamint Pozsony közönsége is. Kicsi kocsi Az olasz Lambretta cég megkezdte egy kétszemélyes kocsitípus gyártását Az autó hossza 180 centimeter, szélessége 122 centiméter, súlya 100 kilogramm. A kocsi 8 lóerős motorjával óránként 60 kilo- méter sebességet tud elérni. Halálos közúti baleset A hét végéről két balesetről kaptunk jelentést. Közülük az egyik halállal végződött. Marakodipuszta és Egvhá- zasgerge közötti útszakaszon Sopotnik Károly salgótarjáni lakos motorjával elütötte a gyalogosan haladó Gordos Ambrusné 82 éves egyházas- gergei nyugdíjast. A szerencsétlen asszony olyan súlyosan megsérült, hogy a kórházba szállítás után sérüléseibe belehalt. A baleset ügyében vizsgálat folyik. * Érsekvadkerten. a Rákóczi úton Szrenka Rudolf érsekvadkerti lakos motorkerékpárjával elütötte az úttesten átmenő Boda Ignácné 82 éves érsekvadkerti lakost. Az idős asszonyt életveszélyes sérülésekkel szállították a balassagyarmati kórházba. A baleset ügyében vizsgálat folyik. Elgázolta a vonat Halálos gázolás történt szombaton 22 óra 30 perckor Zagy vápái falva és Vizslás között. A Salgótarjánból Hatvan felé közlekedő személyvonat az említett szakaszon a nyílt pályán elütötte Mócsánv János 39 éves gépészmérnök. salgótarjáni lakost. A szerencsétlen ember a helyszínen meghalt. A baleset ügyében vizsgálat folyik Eljárás verekedők ellen Balassagyarmaton vasárnap s reggeli órákban a piactérén Gáspár József. Baranyi János és a fiatalkorú B. Imre helyi lakosok megverték Lékő István balassagyarmati lakost. akit mentők szállítottak a kórházba. A Balassagyarmati városi-járási Rendőrkapitányság a három verekedő ellen eljárást indított. * Dejtáron D Sándor helyi lakos összeveszett anyókával, es a 69 éves asszonyt megverte. Az idős nőt kórházba szállították. A Balassagyarmati Rendőrkapitányság D. Sándort őrizetbe vette. *■ A Salgótarjáni városi-járási Rendőrkapitányság vasárnap őrizetbe vette Csikós István homokterenyei lakost, aki Ho- mokterenyén megverte Csikós Rudolfné. Erdei János és Csikós Viktorné homokterenyei lakosokat. Csikós garázda magatartásával közbotrányt okozott a községben — ács — Salgótarjánba érkezett a Tanácsköztársasági emléktúra Az esősre fordult augusztusi időjárás kemény próbatétel elé állította a Tanácsköztársasági emléktúra salgótarjáni célpontja felé tartó százötven budapesti. Pest, Heves és Nógrád megyei résztvevőjét. A gyalogtúra talán legnehezebb szakasza a Karancs gerincén vezetett, több kilométeren keresztül, zuhogó esőben, távol minden lakott településtől. A fiatalokat azonban .mindenért kárpótolta a fogadtatás melegsége azokban a községekben, amelyeken áthaladtak. A középületeket, házakat sokhelyütt fellobogózták. A ki- szeseket a helyi társadalmi és politikai élet vezetőivel együtt mindenütt nagy tömeg üdvözölte. A csoport a vasárnap éjszakát Nógrádi Sándor partizánosztagának egykori karancsberényi harcálláspontja közelében, sátortáborban töltötte. Hétfőn, Salgótarján pereméhez érve, felkerestek két illegális kommunista találkozóhelyet, tisztelegtek a Gusztáv-aknánál felállított emlékmű előtt, amely a fasisztákkal 1944 őszén szembeforduló karancs- lejtősi bányászok, s mártírjaik hősiességét örökíti meg. A fiatalok az esti órákban értek Salgótarjánba, ahol a tóstrand melletti jubileumi táborban Skoda Ferenc, a KISZ megyei bizottságának első titkára, valamint a megyei. a salgótarjáni pártbizottság. a megyei és városi tanács, valamint a tömegszervezetek vezetői üdvözölték az egyhetes Tanácsköztársasági emléktúra ', résztvevőit. NAPTAR 1969. augusztus 19.. kedd. Huba napja. A Nap kel: 4.44. nyugszik: 18.50 órakor. A Hold kel: 11.37. nyugszik: 21.00 órakor. Viharos széllökések Várható időjárás kedd estis változó menti viségii felhőzet, né hány helyen, elsősorban keleti *< esők, egy-két helyen zivatar. Elénk, napközben erős, a Dunántúlon helyenként viharos lökésekkel kísért északnyugati, északi szél. Az évszakhoz képest kissé hűvös Idő. Legmagasabb nappali hőmérséklet kedden: 22—26 fok között. — ELTŰNTEK A ZEBRÁK Balassagyarmat főutcájáról. A balesetveszély megelőzése érdekében a csúszós keramitkö- veket felszedték, egyidejűleg az átkelőhelyeket jól tapadó impregnál aszfaltkeverék- csíkokkal látták el, amelyeknek fehér festése is feltűnőbb, mint a sárga színű keramitkő volt. — Balassagyarmat tizenháromezer lakosa közül ezerszáz embernek jár a Népszabadság, s ugyanennyinél^ a NÓGRAD. A képes hetilápok példányszáma a városban 2800, a rádióelőfizetők száma 3114. A televíziókészülékek száma fél év alatt százötvennel nőtt, ma 2339. Nép mii velők kitüntetése Minden évben augusztus húszadika előtt adják át a népművelés területén kifejtett kiváló munka elismeréséül „A szocialista kultúráért'’ kitüntetést, az eredményes munkáért a miniszteri dicséretet a népművelésben kiemelkedő teljesítményt elért szakemberek számára. A kitüntetések átadására ma délelőtt kerül sor a megyei tanácson. Ekkor adják át másodízben a tavaly alapított megyei tanács vb elnöki dicséretet is a megyei kulturális életben kiemelkedő tevékenységet végzett népművelőknek. — Nyolc év alatt több mint kétszeresére — háromezerre — emelkedett az OTP balassagyarmati fiókjában őrzött bankbetétek száma. A betétek összege ugyanekkor nyolcszorosára, huszonhat- millió forintra növekedett. Jelentős a postai betétállomány is: tizenötmillió forint. Kiállítás Poszton Az Üvegipari Művek Szerszám- és Készülékgyárának párt-, gazdasági és tömegszervezeti vezetősége a gyár fennállásának 5 éves évfordulója alkalmából „Szocialista versenymozgalom a gyárban' címmel kiállítást rendezett Pásztón, a Lovász József művelődési házban. Megnyitására tegnap délután került sor. Az egybegyűlteket Juhász Elemér, a gyár igazgatója köszöntötte. A látogatók fényképek segítségével ismerkedhetnek meg a gyár eddig előállított termékeivel, a szocialista brigádok életével, társadalmi tevékenységével, kitüntetéseikkel és azokkal az elképzelésekkel. amelyek a Szocialista munka gyára kitüntető cim megtartása érdekében akarnak elvégezni. A kiállítást augusztus 25-ig tartják nyitva. A látogatókat a vállalat vezetősége a gyárat jelképező emblémával ajándékozza meg. — A TOTÓ 33. játékhetén 13-f-i találato.s szelvény nem volt. Egyetlen 13 találatos szelvény akadt. amelyre 462 276 forintot fizetnek ki. A 12 találatos szelvényekre (47 db) 6557 forintot, a 11 talá- lalosokra 389 forintot, a 10 találatosokra 69 forintot kapnak a nyertesek. Igazgatók nyári tanfolyama Augusztus 21-én kezdődik Salgóbányán. a Lovász József KISZ-vezetőképző iskolán a Nógrád megyei középiskolai igazgatók nyári tanfolyama. Augusztus 26-ig tartandó tanácskozáson tíz előadás hangzik el. Minden előadáshoz korreferátum csatlakozik. Az első napon az elmúlt tanév értékeléséről rendeznek vitát. A résztvevők előadásokat hallgatnak meg az iskolai vezeteselmélet — a vezetés pszichológiája és szó. ciológiája. a szakközépiskola sajátos vezetési problémái tárgykörben. Az igazgatók nyári tanfolyamán megbeszélik a jövő tanév feladatait, majd az igazgatói munkaközösség jövő évi tervéről is vitát folytatnak. Berkest András— kardos György regényéből feldolgozta; Cs. Morváin ribor. Rajzoltat Sebők Imre. icHAT KEZDJEK PUHATOlÓDZAST az angolszászod mNYitBANKÜGY GONDOLOM, NEM LEP MEG EZ A MEGBÍZÁS. fOLvrarjuéc NÉHÁNY NŐNAPPAL a HÁBORÚ KITÖRÉSI utAn í?AJNAy Akis mégis kénytelen megyal NI VERŐ NI NŐTŐL. ÖIPLOmAc/AI BEOSZTÁST nap Berlinbe verői, majd Stockholmba, VÉGÜL T94S TAVASZÁN A BÍRNI KÖVETSÉGBE- A SEMLEGES SyAjC, EBBEN AZ IDŐBEN A NEMZETRÖZ/ KÉMSZEBvEZETEK GYUJTCj állomAsA. Hosszó /DŐ ütőn itttalalmozik ismét Titusz atyAyal, aki e/tkos uta - SÍTŐST HOZ SZAMARA. A LEGKEVÉSBÉ SEM. Sztálingrád óta ny/lvanVALŐ, HOGY A HÉ BOBÉIT ELVESZTETTÜK- ÉNNEK A konzekyenciA/t LE KELL VONNI. Óvatos légy A'kos ! ■Ha a Gestapo megneszel valamit, NEM SOKAT EOGNAK VELED KUKORICAZNI. 130 éve, 1839. augusztus 19-ét tekintik a fényképezés születésnapjának. Ezen a napon u Francia Tudományos Akadémia ülésén Arago, a nagynevű természettudós. nagy érdeklődés mellett nyilvánosságra hozta a fényképezés eljárását, amelyet .7acques-Mandé Daguerre festőművész, tekintélyes, életfogytiglani évjáradék ellenében nyílt felhasználásra engedte át, s az, a bejelentéssel egyidejűleg közkinccsé vált. Az eljárás tulajdonképpeni feltalálója Joseph-Nicéphore Niepce volt, akitől Daguerre azt ügyeskedéssel megszerezte, tökéletesítette és hat évvel a feltaláló halála után, Niepce nevét teljesen elhallgatva, saját nevével bocsátotta áruba. Az első idők fényképei viszonylag kezdetleges alkotások voltak. A daguerrotipia ezüsttel bevont rézlapon csak egy példányban készülhetett hosszadalmas exponálással, nehézkes kidolgozási műveletekkel, de ebből a kezdetből fejlődött ki az arányaiban hatalmas fényképezési ipar — beleértve a filmszínházat, a művészi, a tudományos, az ipari és nem utolsósorban a milliók szórakozását szolgáló amatör fényképezést — arányaiban a világ egyik legnagyobb iparága. — ötnapos túrára a Cseh—Lengyel Tátrába utazott vasárnap 28 KISZ-fiatal Nagybátonyból, a Katalin II. bányaüzemtől. — Héhalomban Tóth Ferenc helyi lakos figyelmetlenül vezette a palotás! Május 1. Tsz vontatóját és a Kossuth—Petőfi út kereszteződésénél egy villanyoszlopnak ütközött. Sérülés nem történt. A kár mintegy 4 ezer forint. — A főként szlovákok lakta Tótkomlóson fennállásának 20. évfordulóját ünnepelte a Viharsarok Termelőszövetkezet. Az ünnepségen több alapító tagnap kitüntetést nyújtott át dr. Dajka Balázs, a MÉM osztályvezetője. Hatvanhárom kiváló dolgozó, illetve nyugalomba vonult alapító tag pénzjutalomban részesült. — Jelentős társadalmi munkával alkotmányunk 20. évfordulójának tiszteletére több mint 600 méter járdát építettek Mátraverebelyen a Rákóczi utcában. — a nagy Érdeklődésre tekintettel októberben újabb antikvár könyvek vására lesz Salgótarjánban. Az akciót a Könyvterjesztő Vállalal miskolci boltja szervezi. — A tankönyvellátásban nem lesz fennakadás az idei oktatási év kezdetén. A tankönyvek túlnyomó része már megérkezett, s e héten már valószínűleg minden tankönyv a salgótarjáni bolt raktáraiban lesz, ahonnan késedelem nélkül tovább irányítják iskoláinknak. — DARIO NICCODEMI: Tacskó című, a negyvenes években Európa-szerte játszott, kitűnő vígjátékával kezdi Nógrád megyei évadját az Állami Déryné Színház. A darabot a megyében elsőnek augusztus 23-án Rétságon mutatja be a társulat. — A belkereskedelem 26 ezer forint értékkel kapott több árut az elmúlt fél évben, a salgótarjáni Faipari Ktsz- től, mint egy évvel ezelőtt. A javító tevékenységük 82 százalékkal haladta meg az elmúlt évi azonos időszakban elért értéket. ÁRAMSZÜNET: 1969. VIII. hó 19., 21. és 22- én 8 órától 15 óráig Salgótarjánban. Malinovszkij üt és Salgó út. APROHIRBETlSEK Megveszem, bizományba átveszem bútorait. Hívásra házhoz megyek, Salgótarjánba is. Ugyanezen felújított bútorok olcsón eladók. Urban Istvánná, kiskereskedő. Balassagyarmat. Táncsics utca 4. Telefon: 232. Elcserélném egy összkomfortos lakásomat kétszobásra. Érdeklődni: Gelka szerviz. Telefon; 14-21. A gyöngyössólymosi Matra Tsz f. hó 20-án megnyitja borozóját Zagyvapálfal- yán. Csokonai u. 174. sz. alatt. Kitűnő boraival kedveskedik a közönségnek. (Bencéiknél.) V. W 1200-as nagyablakos pillangókormányos sürgősen eladó Salgótarján. Zalka Máté u. 4 a. Vilimnél. Munkaidő alatt. 10-84 telefonon. Egv szoba Összkomfortos. távfűtéses házfelügyelői lakásomat elcserélném két szoba összkomfortos főbérleti lakásra. Cím a 22-94-es telefonon. Idős házaspár családi hazába keres rendes fiatal leányt, gépesített háztartásában való segédkezés- re ellátás és fizetéssel. Levelek, Budapest. II.. Felsőzöldmáli ut 55. Gyakorlattal rendelkező RÁDIÓ- ÉS TELEVÍZIÓMŰSZERESZÉKÉT keresünk - teljesítménybérezéssel. Jelentkezni lehet: Salgótarján, GELKA szerviznél Telefon: 14-21. 400 négyszögöl bekerített. gyümölcsös eladó. ..Házhelynek alkalmas” jeligére salgótarjáni hirdetőbe. Szakképesítéssel rendelkező fiatal férfi munkaerőt raktáro- sí beosztásba felveszünk. Jelentkezés munkanapokon — szombat kivételével — PKN Élelmiszer-nagykereskedelmi V., salgótarjáni fiókja. Külső pu., Állomás u. 4. sz. Eladó 250-es motor- kerékpár műszakilag vizsgázott, Pásztó, Mező Imre tér 4. Or- kisz. Ingyenes budapesti lakást biztosítunk vidéki munkavállalóink részére. Felveszünk 1« év feletti nőket fonodái belanitoll és segédmunkára. Jó kereset. Nyereségrészesedés. Természetbeni juttatás. Szabad szombat. Hétvégi kedvezményes hazautazást térítünk. Jelentkezés: Kőbányai Textilmüvek fonodái telepe. Budapest, X., Maglódi u. 25. Munkaerőgazdálkodás. 408 négyszögöl telken 2 szobás esaladj- ház eladó. Zagyvarónia. Rákóczi u. 105. 1100-as Skoda eladó olcsón Zag.yvapálfai- va, Csokonai út 59. Épületlakatos. vasszerkezeti lakatos, szerelő, szak-, betanított és segédmunkásokat felveszünk budapesti és vidéki. változó munka* helyre. Megfelelő gyakorlat után külföldre szerelésre Is. 5 napos. negyvennégy órás munkahét. Bérezés: teljesítménybér, korlátozás nélkül. Vidéki munkahelyt pótlékot fizetünk. Szállásköltséget és hazautazást költséget térítünk. Jelentkezés: „Fémmunkás” Vállalat szerelési üzem Budapest. Kill.. Vágó Béla u. 11. (Volt Lomb u.) NOGRAD, a Magyar Szocialista Munkáspárt Nógrád megyei Bizottsága és a Megye) Tanács lapja. Főszerkesztő: GOTYAB GYULA, Szerkesztőség: Salgótarján, Petőfi u. i. Telefon: 82-,4, 22-95 2’-9s 22-97. Főszerkesztő: 12-94. Belpolitikai rovat: 14-40. Sportrovat; 11-59. Éjszakai szerkesztés: l'l-Oö Kiadja a Nógrád megyei Lapkiadó vállalat. Felelős kiadó: V1DA EDIT Kiadóhivatal: Salgótarján ' Petőfi n. L Telefon; 10-29. Terjeszti • Magyar Pusta. Előfizethető; a helyi postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 20 forint. Előállítja a Nógrád megyei Nyomdaipart Vállalat Salgótarján. Petőfi u. L Felelős vezető: PAPP GYÖRGY Igazgató. Index- szám 25072.