Nógrád. 1969. augusztus (25. évfolyam. 176-201. szám)

1969-08-19 / 191. szám

A képernyő előtt

Re»%éltetés dr. Kenessey Albertiéi

Táncdaf, de páncélronat is...

Hogy lekopogjuk: ennek is vége. Befejeződött a táncdalfesztivál. mely az utóbbi hetekben annyi szenvedélyes vitát lobbantott — mondjuk meg: érdemén és jelentőségén messze túlnövőt. Befejeztetett, s a vetélkedőszámok elnyerték besorolásukat, nagyjából a várakozásnak megfelelően. Most már épp ideje fátylat borítani a vállalkozásra. s érdemesebb témák felé fordulni műsorszerkesztőknek és nézőhaügatóságnak egyaránt

Mint ahogy már az elmúlt héten is akadt érdemesebb téma. nem is egy a tévéműsorban.

Néhány hete adóztunk teljes elismeréssel ama friss kezdeményezés iránt. melvnek eredményeként betekinthettünk az Európa szívében különleges státust betöltő Svájc életébe. Üjabb élvezetes jó műsornap reményében ültünk le kedden készülékeink mellé, hogy ez alkalommal északi rokonaink, a finnek életéved. szokásaival ismerkedjünk

met7- A műsor sajnos, bizonyos csalódást keltett és enyhén unalmasra sikeredett. A kisfiÍrnek túlnyújtottsáea nem vált előnyére a felvetett témáknak, s a Janne címmel

MoTiiélet

vetített játékfilm sem túlzottan érdekkeltő. Legkedvesebb műsorrésznek talán az esti mesét mondhatjuk, s a köny- n.yűzenei műsorban Laila Kinnunen személyében kellemes énekesnőt ismertünk meg. I

Szerdán este remek szórakozást nyújtott Sardeu: Váljunk el című vígjátékának tévéfilmváltozata. A híres darab a polgári színpadi irodalom legszellemesebb alkotásai közül való, fordulatossága, könnyed tempója, pompás dialógusépítése máig tel- ies frisseséggel és hatásosan érvényesül. A darab élvezetéhez a film magyar hangjai: Dómján Edit. Mécs Károly és Fülöp Zslgmond is nagymértékben hozzájárultak.

Szerdán került képernyőre Dusecska címmel Csehov egy kevésbé ismert elbeszélésének tévéfilmváltozata. A tragikomikus történet mulatságos elemekben bővelkedő, de fanyar és kesernyés alapízt hordozó alkotás egy kisvárosi asszony életéről, magára maradásáról. A bemutatóval gazdagabbak lettünk Csehov-is- meretünkben, irodalmi élményeinkben.

A hét kétségkívül legtöbbek által várt műsora Örsi

Ferenc Legenda a páncélvonatról című tévéfilmje volt, s várakozásunkban nem csalódtunk. A fiatal író e legújabb művében a hiteles történelmet alkótói hitelességgel teremti újjá, s a meggyőző hangvétel a cselekmény költött részleteit is valóságként képes elfogadtatni. Meggyőződésünk, hogy örsi a páncélvon at-történetben eddigi legsikerültebb alkotását bocsátotta a tévénézők elé.

Szombaton a táncdalfesztivál szünetében került műsorra Somogyi Pál: A háromajtós szekrény és Coda Gábor: Lpttó című kiskomédiája. A kettő közül az előbbi volt a szellemesebb, fordulatosabb, egyebekben mindkettő habkönnyű alkotás, nem több néhány perces jótékon^ mu- lattatónál. Vasárnap a szökött sorozatműsorok mellett — mondhatni az író születésének 170. évfordulójára emlékezve — mutatta be a tévé Balzac: Gobseck című regényének magyar filmjáték- változatát. A művet az író szelleméhez igazodón, a főbb szerepekben Kovács Károly, Slnkó László, Béres Ilona, Tomanek Nándor és Lőte Attila keltette életre.

(barna)

magyar film bemutatója

A mozihét műsorán csütörtöktől két film kerül közönség elé a salgótarjáni November 7 Filmszínházban.

Augusztus 21-től 23-ig játsz- sza a filmszínház az Ismeri a szandi-mandit? című új, színes, szélesvásznú magyar filmet, mely könnyed ironikus hangvételben ugyan, de komoly emberi gondokról beszél.

Augusztus 24-től 27-ig A halál 50 órája című, színes, szélesvásznú amerikai filmet vetíti a salgótarjáni filmszínház. A filmben a második világháború egyik tankcsatája elevenedik meg neves filmművészekkel a feladatokban.

Jelenet az Ismeri a szandi-mandit? című új, színes, szélesvásznú magyar filmből

fliiuli«£ :i g’yóg’iítás érdekelt...

Doktor Kenessey Albert- nek. a balassagyarmati kórház volt igazgatójának életútja bővelkedik eseményekben. fordulatokban. A nyolcvan éves orvos ma is dolgozik. heti hat órában a kórház urológiai szakrendelését látja el.

Annyi munkában eltöltött év pontos ismertetésére, méltatására nemhogy egy újságcikk . egy könyv is kevés lenne. Helyettük inkább kiragadott. jellemző epizódokkal, eseményekkel kíséreljük meg dr. Kenessey Albertet, az orvost és az embert bemutatni. Készséggel állt rendelkezésünkre.

— Főorvos úr 1913-ban diplomázott, „sub auspiciis regis”. Mit jelent ez a latin kifejezés?

— „Sub auspiciis regis”: a király védnöksége alatt, királyi kitüntetéssel. Ma a „sub auspiciis rei publicae” felel meg ennek. Ferenc József volt akkor az uralkodó, a vallás és közoktatásügyi minisztere, Jankovich Béla adta át a kitüntetéssel járó „királygyűrűt”. — Elő is kerül a brilliánsokkal kirakott ritka nagy ékszer, benne a vésés. 1913, V. 2. — Hogy valaki ilyent kapjon, nemcsak az egyetemen, hanem már a gimnáziumban is színjelesnek kellett lennie.

— Az egyetem elvégzése után Kolozsvárra, majd hosszabb budapesti tartózkodás után Szegedre, végül pedig Balassagyarmatra került, rögtön sebész-igazgató főorvosnak. Milyen állapotok uralkodtak akkor a kórházban?

— Négyszáz ágyas, nagy kórház volt akkor a balassagyarmati, bár voltak nála — Győrött, Szolnokon, Gyulán — jóval nagyobbak. (A balassagyarmati kórháznak ma ezer ágya van.) 1925-ben az első világháború veszteségeit még nem tudta kiheverni. Idekerülésem után a legsürgősebb feladat a szülészet— nőgyógyászat létrehozása volt. Két esztendő alatt végeztünk vele. (Részlet egy dr. Kenessey Albertról szóló jelentésből: Igazgatása alatt nemcsak bővítették és korszerűsítették a már meglevő osztályokat, hanem új osztályok egész sora. s ezek ellátására üzemeltető egységek, és új konyha létesültek.)

— Főorvos úrnak az idők folyamán tizennyolc közleménye látott napvilágot Ezek közül melyiket vallja a legérdekesebbnek, a magához legközelebb állónak?

— Az érátültetésekről szóló kísérletes tanulmányom 1912-ben jelent meg, később ez képezte disszertációm anyagát is. Abban az időben — nem úgy mint ma — igen kevesen foglalkoztak átültetésekkel, Magyarországon előttem csak ketten: dr. Fáy Kiss Aladár és dr. Borszéki Ferenc. Kutyákon végeztem a kísérleteket, amelyeket sajnos, az első világháború kettészakított.

— Hosszú, több évtizedes működése alatt észre lehetett-« venni az ember fiziológiájában történt elváltozásokat? Egy-két emberöltő alatt változott-e az emberi alkat, változtak-e az emberi betegségek?

— Erre így hirtelen nem tudnék választ adni. Az emberiség történetében villanásnyi rövidségunek számító egy-két emberöltő alatt bekövetkezett fiziológiai változásnak a mértékét — ha ugyan lehet ilyesmiről, beszélni — csak hosszas munkával, igen finom megkülönböztetéseket lehetővé tevő műszerekkel lehet vizsgálni. Engem egész életemben a „produktív munka”, a gyógyítás, s sebészet kötött le, ilyen jellegű vizsgálatokra nem maradt időm.

— A betegségek megváltoztatásáról, az úgynevezett modern betegségekről már beszélhetek. A sebészetnél maradva elsősorban a balesetekből, különösen a közlekedési balesetektől eredő betegségek érdemelnek említést, ezek nem várt és nem is álmodott mértékben szaporodtak el.

— Kik a legkedvesebb tanítványai?

— örömmel beszélek róluk. A legpromininsebb, legkiemelkedőbb tanítványom dr. Littmann Imre professzor, az Orvostovábbképző Intézet I. számú sebészeti tanszékének vezetője. Két évig dolgozott a kezem alatt. Nemrég jelent meg egy könyve, n Sebészeti Műtéttan. személyesen hozta el hozzám. — Előkerül a könyv is, kedves ajánlással a belső oldalán: „Szeretett tanítómesteremnek, dr. Kenessey Albertnek hálás tanítványa, dr. Littmann Imre.”

— Dr. Soltész Lajos kandidátus. aki most Szegeden dolgozik tizenegy évig volt a munkatársam. Dr. Krekó József és dr. Baranyi Károly, akiket szintén legkedvesebb munkatársaim közé sorolok, ma is a balassagyarmati kórházban dolgoznak.

— Ügy hallottuk, nemrég kitüntették.

— Igen, nyolcvanadik születésnapomon „érdemes és eredményes munkásságom elismeréséül” a Munka Érdemrend arany fokozatát kaptam meg. — Most a kitüntetés és az igazolvány mellé egy MTI-fény- kép is az asztalra kerül, ezen Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke adja át éppen a kitüntetést dr. Kenessey Albertnek.

— Ez a kérdés: „Ha újra kezdhetné, újra orvos lenne?” sztereotip, a válasz adott rá. Inkább azt kérdezzük: miért lett orvos? És hogyan tudja lemérni működésének eredményét?

— Az első kérdésre iskoláskora mat i dézem. N egyedik

osztályos gimnazista koromban az egészségtan órák nagy hatást gyakoroltak rám. Tulajdonképpen ez volt az indítás. A második kérdésre a választ a kórházban meggyógyult emberek ezrei adják meg. Nap mint nap érzem volt betegeim szeretettnek megnyilvánulását.

— Életpályámat volt feletteseim, kortársaim, barátaim és betegeim szeretete. jóindulata. támogatása kísére. Szeretettel gondolok rájuk.

Baranyai László

Fordította SÁRKÖZI GYULA

Ripoitregénv

7.

— Az igazi hírszerző — mondta — sosem jár sötét utakon. Azokon sokkal inkább gyanússá válik, mint a népes helyeken. Ezért a legjobb kijutni az országútra, és Bereznón, Kosztoplon és Alekszandriján át nyugodtan behajtani Rovnóba. Ha meg nácik jönnek szembe, egyenesen a szemükbe kell nézni, fel kell állni és hangos „Heil Hitler"-rel köszönteni őket. Ezt szeretik.

Kuznyecov variációját fogadtuk el és másnap reggel elindultunk a messzi útra. Egy odavalósi lány, Marija Kurücsuk utazott velem. Az egész Kurilcsuk család kapcsolatban állott a partizánokkal, s örült, ha a legkisebb szolgálatot teheti nekünk. Marija unokabátyja, aki tanító volt, útravalóul még nekem adta igazolványát, az Aus- els-t.

Marija azzal a feladattal utazott Rovnóba. hogy elhelyezkedjen valahol, megkeresse egykori iskolatársait, a volt komszomolistákat és megpróbálja őket bevonni a hírszerző akciókba.

Az út nem volt unalmas. Marija mesélt az iskolájáról, barátnőiről, tőlem pedig Moszkváról érdeklődött. Aztán megkérdezte, mihez kezdek, ha véget ér a háború.

— Erre még nem is gondoltam. Marljkám. De arra igen, mit kell tennem, hogy minél előbb véget érjen. Szétverjük a fasisztákat, munka pedig lesz bőven, hiszen minden romokban hever.

— Szerintem meg a győzelem után arra kényszerítjük ezeket a fasisztákat, hogy felépítsék, amit leromboltak Másképp ez nem is lehet: ők támadtak ránk. ők pusztítottak el mindent, mi meg még ezek után nyugodtan nézzünk

— 19 —

rájuk! Anyám azt mondja, hogy a szovjet kormány nem fogja megbocsátani a megszállóknak, hogy falunkban megsemmisítették az iskolát... Én meg arról ábrándozom, hogy a háború után az orvosi egyetemre iratkozom be. Falunkban tanítók vannak, de orvosunk nincs.

Az idő gyorsan telt. Amott a folyón túl van Berezno. Mindjárt itt lesz a szlucsi híd. No, de mi ez? Kerülő? Igen. A híd fel van robbantva. Az ideiglenes hídon kell átmenni, aztán még egy keveset a gázlón át.

A parton megállított minket egy öreganyó.

— Vegyetek fel, kedveskéim.

— Hová, merre, nagyanyó?

— Rovnóba, a lányomhoz. Ott lakik.

— Aztán mit csinál ő a városban?

— Semmit, Éldegél a férjével. Annak meg saját háza. és egy kisebbfajta kocsmája van.

Először azt akartam mondani az öregasszonynak, hogy nem is Rovnóba megyünk, de amikor meghallottam, hogy vejének háza meg még kocsmája is van, megváltoztattam szándékomat.

— Üljön csak fel, mamuska, egyenest a lányához visszük. Nocsak, Marijka. húzódj odébb, hadd férjen fel a néni.

A kocsmáros vő kapóra jött. Hisz’ úgy mentem Rovnóba, hogy ott sem kapcsolatom, sem ismerősöm nincs. Marijka barátnői? Ki tudja, meghúzhatom-e magam náluk, de ami a legfontosabb: mi lesz a fogattal? Igaz, az osztagnál azt tanácsolták, hogy mihelyt megérkezem a városba, hagyjam sorsukra a lovakat. De én ezt nem tartottam helyesnek. Min utazom majd, ha vissza kell térnem az osztaghoz?

Éppen ezért invitáltam meg a szekérre oly szívélyesen az öregasszonyt, sőt, még a motyóját is segítettem elhelyezni Berezno utcái néptelenek és csendesek voltak. A kánikula mindenkit az árnyékba kergetett. Arra számítottam, hogy németekkel és policájokkal találkozom, de tévedtem, a községen különösebb esemény nélkül haladtunk keresztül. Amikor ismét kijutottunk az országútra, az öreganyó mesélni kezdte, miért utazik Rovnóba a lányához.

— Itt lakom, nem messze. Van egy házacskám, egy tehénkém, meg egy kis veteményesem. A lányom varrni tanult Rovnóban Megismerkedett ott egy legénnyel és hozzáment. Egy évre rá megszületett az unoka. Kislány. A lányom jól él az urával. A vöm nagyon ügyes ember. Kocsmája van. Gyűlik a kopejka. Eleinte nemigen aka- ródzott elhagynom a falut, de most már nagyon veszélyes a helyzet. Azt beszélik, hogy az erdőben holmi par— 20 —

tizánok tűntek fel. Valamelyik éjjel meglátogatták a mi falunkat is. Nappal meg jöttek a németek, összecsődítet- ték az embereket és fenyegetőzni kezdtek: aki beengedi - magához a partizánokat ás élelmet ad nekik, halál fia. Szörnyű időket élünk. Ezért határoztam el magam, hogy felmegyek a lányomhoz, eljátszogatom majd az unokámmal. Talán csak nem sajnál tőlem a vöm egy falat kenyeret.

Tovább mesélt a lányáról, a vejéről, az urát emlegette, aki jó néhány évvel ezelőtt meghalt (nehéz rj^pkát végzett az erdőben, egyszer meghűlt, ágynak esett és kiszenvedett). Alig másfél óra alatt már ismertük csaknem egész életét.

Figyelmesen hallgattam a nagyanyó szavait (lehet, hogy valamelyik részlet, apróság később hasznomra lesz), de egy pillanatra sem vettem le szemem az országútról, amelyen folyvásf jöttek szembe a szekerek: csak nem németek? Jómagam addig eleven németet még nem láttam.

Nem messzire Kosztopoltól megpillantottam előttünk néhány szekeret.

Azt hiszem, németek — nyögte ki remegő hangon Marijka.

— Ö, azok gyakran kószálnak errefelé — örvendezett az öreganyó az új beszédtémán. — Mindig keresnek valamit. Hol partizánok felől kérdezősködnek, hol meg szalonna után szimatolnak. Ök spekknek hívják. Aztán meg a kacsákat hajkurásszák. Olyan nagybélűek, hogy na! 'Náluk odahaza, Németországban biztosan semmi sincs, ezért olyan kapzsiak. A mi falunkban egyetlen csirke se maradt. Húsvét előtt összeszedtem tíz tojást és a kotlós alá tettem. Hát ezek az átkozottak megitták a tojásokat és a kotlóst is magukkal vitték. Mondom nekik: „De hisz’ ez kotlós! Nem szabad megenni." Azok meg: „Gut, gut" — és semmi több. A kotlóst elvitték.

Marijka nem tévedett: valóban németek jöttek velünk szembe. Volt közöttük egy sovány, hirtelenszőke, szemüveges tiszt.

A hideg futott végig a hátamon, hisz’ még nem szoktam meg őket De eszembe jutott Kuznyecov tanácsa, felálltam. s elrikkantottam magam: „Heil Hitler " Amikor a tiszt kocsija elhaladt mellettünk, rámemelte szemüveges szemét, katonáinak álljt vezényelt, s azt, hogy motozzanak meg minket. „Halt! Hände hoch". „Wohin fahren Sie?”, „Dokument” — kiáltozták a nácik, amint körülfogd ták szekeremet.

(Folytatjuk)

— 21 _