Nógrád. 1969. augusztus (25. évfolyam. 176-201. szám)

1969-08-15 / 188. szám

Autó-motor Ha figyelemmel kísérjük a motorok fejlődése mellett a levegőszűrők fejlődését és forma és szerkezeti változá­saikat, azonnal észrevehet­jük, hogy az utóbbi évtized­ben a kísérleti eredmények folytán milyen nagy jelentő­séget tulajdonítanak a gyá­rak a levegőszűrőnek és mi­lyen nyomatékosan hívják fel a figyelmet a kezelési utasí­tásban helyes kezelésére és fontosságára. A kutatóintézetek és gyárak több száz és ezer kísérleti eredménye igazolja, hogy a motorok élettartamát milyen nagymértékben befolyásolják a levegőszűrők. Ha a henge­rekben beszívott levegő bort és egyéb szennyeződéseket tartalmaz, vegyülve az olajjal, mintegy csiszolőpasztát alkot­va csiszolja, koptatja a hen­gert. a dugattyút és a dugaty- tyúgyűrűket. Ez olyan hiba, ami nem egyik napról a má­sikra jelentkezik, hanem fo­lyamatosan, s a motor élettar­tamát nagymértékben megrö­vidíti. Emiatt előbb szüksé­ges a motoron elvégezni a ge­neráljavítást (hengerfúrást stb.). Természetesen a megnöve­kedett kopásokkal eg vi dobén megnövekszik az olaj- es az üzemanyag-fogyasztás is és csökken a motor teljesítmé­nye. A kísérletek igazolják, hogy a megfelelően karbantartott levegőszűrővel üzemeltetett motor élettartama 30—40 szá­zalékkal nagyobb az elhanya­golt.. vagy levegőszűrő nélkü­li üzemeltetett motorénál. A levegőszűrők feladata, hogy a motorba teljesen tiszta, min­denféle mechanikai szennye­ződéstől mentes levegő kerül­jön be. Ezt általában kétféle megoldással érik el: vagy plajtükrös vagy száraz levegő­szűrőt alkalmaznak. Az olajtükrös levegőszűrő­ben a szennyeződés, elsősor­ban a karcos porszemcsék az olajba ütközve a levegőből kicsapódnak és leülepszenek a szűrő aljára. Az útviszo­nyoktól függően időnként ezt ki kell mosni benzinnel, és friss olajjal feltölteni a szint­jelzésig. •Ügyeljünk, hogy ne töltsük túl, mert a motor já­rásakor ez kellemetlen hörgő hangot ad és megnöveli az üzemanyag-fogyasztást. A száraz levegőszűrők vagy fém-, vagy papírbetétesek. Ezek tisztításának gyakorisá­gát is az határozza meg, hogy mennyire poros utakon közlekedünk. Általában 1500— 2000 kilométerenként kell tisztítani. A fémbetéteset benzinnel jól kimossuk és a visszaszerelés előtt vékonyan beolajozzuk, hogy jobban fel­vegye a porszemcséket. A pa­pírbetéteseket levegővel kell kitisztítani, kifűvatni belőle a port és utána kitörülgetni a külső burkolatot és úgy visz- szahelyezni. A papírbetéte­set általában 8—10 ezer kilo­méter után cserélni kell, mert egy bizonyos idő után a fi­nom pórusok eltömődnek és aránytalan lesz a benzin-leve­gő keveréke, megnövekszik a fogyasztás, csökken a motor teljesítménye. Ügyeljünk arra is, hogy ha a szűrő szívócsövének téli­nyári állása van, ne feled­kezzünk el az évszaknak megfelelően elfordítani vagy átállítani, mert ennek is nagy jelentősége van a motor töké­letes működésében és ez is kihat a motor élettartamára. Arról sem szabad megfeled­kezni, hogy ha a motorba be­szívott levegő szennyezett — négyütemű motorok — a ke­nőolaj is előbb elhasználódik. Ügy élteti a motort a tiszta, friss levegő, mint az embert. Hogy ez mennyire igaz, aki még nem vette volna észre, figyeljen oda, hogy a reggeli és esti tiszta friss levegőben, vagy erdőben mennyire meg­növekszik a motor teljesít­ménye, milyen könnyedén és erőteljesen működik, viszont mennyivel jobban meg kell nyomni a gázpedált a nappa­li órákban, ha ugyanazt a teljesítményt akarjuk elérni. Kovács Vince öregek köszöntése Kedves vendégek látogat­tak el a napokban a Május 1. úti öregek napközi otthoná­ba. A budapesti Kötő Htsz salgótarjáni részlege Vörös­kereszt-szervezetének kezde­ményezésére az üzem asz- szonyai felkeresték a idős embereket. felköszön tötték, majd megvendégelték őket. A látogatáson részt vettek a pártszervezet és a nőtanács képviselői, sőt a budapesti központ két küldöttje is. A vendégek megtekintették az otthont, majd vidám szalon­nasütéssel fejeződött be a lá­togatás. Kozmetikai cikkek kiállítása Szeptemberben a kozmeti­kai cikkekből árusítással egy­bekötött kiállítást rendez a Pécskő Üzletház. Ennek ke­retében bemutatják a forga­lomban levő régebbi és újabb gyártmányokat. Az árubemu­tatón igyekeznek majd a vá­sárlók érdeklődését felkelte­ni a jó minőségű készítmé­nyek iránt. Egyben a fo­gyasztók széles körű tájékoz­tatását is szolgálják, segíte­nek eligazodni a számtalan kozmetikai cikk között. A kiállítás megrendezésében a Vegyianyag-nagykereskedel- mi Vállalat működik közre. Itt a gyufa, hol a gyufa? Üjabban egyre gyakrabban tapasztalom, hogy a gyufás- dobozok tartalma csodálatos módon megfogyatkozott a viszontagságos évek során. Az ismerőseim is többször megemlítették már, hogy hol háromnegyedrészig, hol fé­lig van a doboz, amit a tal­ponállók, vagy a dohány­árusító pavilonok tájékán megvásárolnak. Mi lehet en­nek az oka? Már a gyártás­nál kevesebb karcsú gyufa­szálat töltenek bele vagy csak a nagy nyári szárazság­tól aPad a tartalmuk a kí­vánt szint alá? Ez a dilemma nem hagy békén. Nem nyug­szom, amíg a végére nem já­rok. — is — Elbocsátó szép üzenet — Maga marha! Nincs szeme?! — így üvöl­tött rám. ön, tisztelt motoros felebarátom, kissé érdes modorban, miközben égrengető dörgéssel elszáguldott mellettem, és bűzös ma­sinájának valamely kiálló alkatrészével bele­akadva esőköpenyembe, kiszakította sze­gényt. Még bugdácsoltam, amikor szavai dobhártyámat inzultálták. de mire vissza­nyertem egyensúlyomat, ön már hetedhét or­szágon is túl dörögtette szerkezetét, meghagy­va nekem a szép, szögletes szakadást. El kell ismernem: attól eltekintve, hogy motor­jának hangja ismeretlen ambícióktól vezérel­ve az égzengéssel akart versenyre kelni, ön majdnem szabályosan közlekedett, de kérem, ismerje el, hogy én is. A baleset tehát vélet­len volt. Nyilván, ön sem akarta kitépni kö­penyemet, de én sem törtem életére, öngyil­kos sem akartam lenni, s nem vetettem ma­gam elkeseredetten motorja elé. E tekintetben tehát egyforma eséllyel star­toltunk. A hiba nem is itt van. Hanem ott, hogy én egy szegény, mit sem sejtő gyalogos vagyok csupán, akit a közleke­dési viszonyok időnként lekényszerítenek a járdáról, akár akarom, akár nem. E pilla­natban az életem ezer veszélybe kerül, mert fegyvereink nem egyenlők. Nekem csak két lábam van — amíg ön meghagyja —, amik­kel elszaladhatok ön elöl, esetleg felugorhatok haza, a járdára, ha úgy hozza a szükség, ön­nek és társainak ellenben a különböző ma­sinák egész arzenálja áll rendelkezésére, és ha akar, még a járdára is követhet — ami­re sajnálatosan sok példa van. Engem csak a kényszerítő szükség sodor az ön útjába, és nem passzióból ugrándozom ön előtt, mint kergült kecske, hanem vacak kis életemet szeretném megmenteni, ha nincs ellene kifo­gása. ön viszont jogosan rohangál az úttesten, mert az az öné, én csak megtűrt vendég va­gyok ott. Ám éppen, mert vendég vagyok — még a zebrán is — kérem, a vendégjog írat­lan törvényei szerint bánjék velem kímélete­sen. Üton-útfélen olvasom a gyalogosokat in­tő, sőt néha fenyegető legborzalmasabb pla­kátokat (Budapesten a felszabadulás után rö­viddel ilyen is volt. Még meg sem menekült az egyik járműtől, már elütheti a másik!) Mankos, emberek képei riogatnak (gondoljon csak a közelmúlt egyik plakátjára a budapes­ti villamosokon, amelyeken a láb- és kézsé­rüléseknek vagy harminc lehetséges változata borzasztotta el a szerencsétlen utast), és egyéb képek, ábrázolatok rémítenek, mi vár rám, ha önnel rosszkedvében, talántán csupán gondterhelt állapotában (mert ettől is óv­nak!) találkozom. Ezek a plakátok és egyéb figyelmeztetések lehangoló képet festenek ar­ról, mi vár rám, ha nem ügyelek arra, hogy önt a gondatlanságból okozott súlyos testi sértés, esetleg az ugyancsak gondatlanságból okozott emberölés bűnébe ne taszítsam. Igaz, voltaképpen köszönettel tartozom minden il­letékesnek, hogy úgy óvnak öntől, mint jó­tét lelket a pokol gyötrelmeitől, de sajnálat­tal hiányolok mégis egy olyan szöveget, vagy plakátot, ami kiragasztandó volna minden autó szélvédőjére, minden motoros hátrapillantó tükre mellé, és így festene: „.. .azért a gya­logos is ember". önt nem figyelmeztetik ilyen írások, ezért kérem, gondoljon arra, vajmi gyenge vi­gasz számomra, ha tört lábbal a kórházban fekszem és olvasom, hogy önt három hóna­pi fogházra ítélték. Még gyengébb, ha sze­retett hátramaradottaimnak az önt felmentő ítélet esetleg azt adná tudtul, hogy nem ön, hanem én, a leghűbb férj, a legjobb apa voltam a hibás. Szépen kérem tehát mégegyszer: gondoljon arra, hogy néhanapján — de mindig mu­szájból —, vendég vagyok az ön útjában. Felfegyverzettségében velem, fegyvertelennel bánjon kíméletesen, különösen pedig, ha már elszakította a köpenyemet, és hajszál híján eltörte kezem-lábam, ne ordítson rám, hogy marha vagyok! Jusson eszébe, hogy önt is anya szülte, nem gépből pottyant alá, és csak nagysokára pattant motorra vagy kuporodott a volán mögé. És most száguldjon tovább barátom — ha közben mégis megállt volna, hogy meghall­gassa szavaimat, amit nem hiszek —, én megbocsátok önnek. Bár a műstoppolásért kiadott hatvan forint azért kicsit fáj... Kussinszky Endre Húsz díjazott pályamunka ,,Vagyok olyan mester..." A KISZ Nográd megyei bi­zottsága „Vagyok olyan mes­ter, mint te" elnevezéssel mesterremekek készítésére pá­lyázatot hirdetett a fiatal, megyei szakmunkások köré­ben. Az év elején meghirde­tett pályázatra — az előzetes elbírálások után — összesen huszonhét mestermunka érke­zett be. A pályadíjak odaíté­léséről a közelmúltban döntött a salgótarjáni üzemek szak­embereiből alakult zsűri. A 27 mestermunka hét Nógrád me­gyei vállalattól érkezett a KISZ megyei bizottságára: női és férfi ruházati modellek, öblösüveggyári termékek, gép­alkatrészek és modellek, szép fazonú férficipők kerültek a zsűri elé. A hosszas szakmai tanácskozás eredményeként négy arany, nyolc ezüst és ugyancsak nyolc bronz okle­véllel jutalmazták a legszeb­ben sikerült munkadarabokat. A salgótarjáni Ruházati Ktsz fiatal dolgozói egy arany és két ezüst oklevelet kaptak, ezenkívül bronz oklevéllel ju­talmazták azt a női fürdő- ruhamodellt, amelyet szintén a ktsz fiataljai készítettek. Bronz oklevelet kapott az Ipoly garnitúra modell (Jan- csó—Kovács), ezüstöt az a rej- tettzáras, intarziás díszdoboz. amelyet Nándori László, a ba­lassagyarmati bútorgyár szak­munkása készített. Az öblös- üveggyár fiataljai egy arany, két ezüst és egy bhonz oklevelet kaptak. Első díjjal jutalmaz­ták Fodor Sándor erősítő be­rendezését, ezüsttel Berta Sán­dor akkumulátortöltő készülé­két, aranyat kapott még Ko- zákovits Endre, a szép kivi­telű Föld—Hold modellért, Baksa Péter és Usák Tibor munkája bronz, a Tűzhely­gyárból érkezett kivágó szer­szám készítője pedig ezüst ok­levelet kapott. A díjazott munkákat rövidesen kiállítják. N. GNIGYUK: fordította SÁRKÖZI GYULA Riportregény A magas termetű, hosszúkás, napbarnított arcú, okos­szemű ember inkább ridegnek látszott, mint jóságosnak. De bármennyire is igényes és könyörtelen volt mindaz­zal szemben, ami akadályozhatta a feladat végrehajtását, akármennyire is rettegett tőle az ellenség, olyannyira tu­dott szívélyes, sőt gyengéd lenni azokhoz, akik ezt kiér­demelték. Kissé előre szaladok és elmesélek egy esetet, amely nagyon jól jellemzi Dmitrij Medvegyevet. Egy feladat végrehajtása után Nyikoláj Sztrutyinszkij hírszerzővel együtt visszatértem az osztaghoz. Útközben néhányszor ránklőttek a banderisták, s megnehezítették hazajutásunkat. ■ Halálosan kimerültünk, és még el sem értük sátorunkat, leheveredtünk egy terebélyes fenyőfa alá, és mélyen elaludtunk. Az éjszaka meleg volt, de hajnalban, amikor leesett a harmat, dideregni kezdtünk. Ám a fáradtság legyőzött mindent: egymáshoz bújtunk, és tovább aludtunk. Egyszercsak álmomban hallom a pa­rancsnok hangját: — Miért feküdtek ezek itt le? Valamelyik társunk elmagyarázta Medvegyevnek, mi­ni van szó. — Hm — dünnyögte a parancsnok —, hadd aludja­nak. Csak vigyázzatok, nehogy megfázzanak. A végén még tüdőgyulladást kapnak. Ezzel levette köpenyét és óvatosan, nehogy feléb­resszen, betakart bennünket A köpeny Is, meg a pa­rancsnok figyelmessége is melegített minket. Lám, nem — tó­csák rideg és igényes, hanem atyaian gyengéd is tudott lenni. Alekszandr Alekszandrovics Lukin alezredes szemé­lyében Medvegyev méltó hírszerző parancsnokhelyettest talált, mi egyszerű hírszerzők pedig okos és megfontolt tanítómesterre leltünk benne. Alekszandr Lukin is régi csekista. Dmitrij Medvegyevvel együtt a húszas évek elején harcolt a fiatal szovjet köztársaság ellenségei el­len. Utána többször is összehozta őket a sors, míg aztán 1942 februárjában egy Moszkva környéki nyaralóváros­kában hozzáfogtak egy különleges operatív csoport meg­alakításához és felkészítéséhez. A csoportnak mélyen az ellenség hátországában kellett különleges feladatokat megoldania. Augusztus 20-án együtt ereszkedtek le ejtő­ernyővel az ellenség által megszállt területen. Az osztag lelke, komiszárunk: Szergely Trofimovics Sztyehov volt. Ez a férfi egész életét a szovjet emberek nevelésének szentelte. Amikor bevonult a hadsereghez, állandóan politikai munkát végzett. Komiszárnak küldték osztagunkhoz. Nagyon megszerettük. Jó elvtársunk és tanácsadónk volt. Értett hozzá, hogy felszítsa a partizá­nok gyűlöletét az ellenség iránt, hogy beléjük oltsa a hazaszeretetei, a párt iránti odaadást. Értett hozzá, hogy mindnyájunkat fegyelemre, kitartásra és harcra buzdít­son, nemcsak szavakkal, hanem tetteivel is. A harcban mindig elöl volt, a fáradságos menetelésekkor pedig mel­lettünk és mindig ott, ahol segíteni kellett, pihenőben felolvasott az újságból a sebesülteknek, vagy egyszerűen csak elbeszélgetett velük. És most, amikor eszembe jut az ellenség hátországá­ban vívott harc minden nehézsége, újból és újból arra a meggyőződésre jutok, hogy éppen az olyan fajta pa­rancsnokok, mint az igényes és szilárd jellemű Medve­gyev, az éles eszű leleményes és operatív furfanggal megáldott Lukin és a forró szívű partizán-komisszárunk voltak pótolhatatlanok azoknak a bonyolult feladatoknak a végrehajtásában, amelyek különleges partizánoszta­gunkra vártak. Valahányszor új csoport érkezett hozzánk a „nagy­földről”, az valóságos-1 ünnepnek számított osztagunknál. Az újoncokat körülvették, elhalmozták kérdésekkel, Kaz­bek cigarettákat kaptunk, ronggyá olvastuk a Pravda legutóbbi számait, és természetesen türelmetlenül kap­kodtuk szét a hazulról jött leveleket. Alighogy összeismerkedtünk, áttértünk a tegezésre, s néhány óra múlva már úgy tűnt, mintha réges-rég ismer­nénk egymást. Már az első napon megismerkedtem a spanyol Ortu- — 11 — nio Felippe-vel. Odajött hozzám, kezét nyújtotta, rámmo- solygott csillogó fekete szemével és hangosan így szólt: — Buenos dias, camarade! — Szervusz barátom! — feleltem. — Nyikoláj Gni- gyuk a nevem. ö pedig: — Karasó! Ortunio Felippe vagyok. Megöleltük egymást. Beszélni kezdett magáról és honfitársairól. Mintegy húszán szolgáltak az osztagnál. A nemzetközi dandárok soraiban harcoltak Franco fa­siszta diktatúrája ellen, a Spanyol Köztársaság leverése után pedig a Szovjetunióba jöttek. Amikor megkezdődött a Nagy Honvédő Háború, elsőként jelentkeztek önkén­tesnek és harcba indultak a hitlerista hódítók ellen. — Tudod, Nyikoláj — mondta nekem Ortunio Felippe —, az oroszok harcoltak Spanyolország szabadságáért, a mi kötelességünk pedig harcolni Oroszország szabadsá­gáért. Mi hisszük, hogy legyőzzük a fasizmust és tudjuk, hogy a Hitler elleni harc a caudillo elleni harc. Ortunióval egy szakaszba kerültem és nyomban megéreztem, hogy igaz barátra leltem benne. Pihenőnk nem tartott sokáig: az osztagnak meg kel­lett változtatnia tartózkodási helyét, mivel a partizánok által több napon át meggyújtott jelzőtüzeket és egy szov­jet pilótának a rovnói erdőbe tett „látogatását” a hitle­ristáknak észre kellett venniük. Minden pillanatban vár­hattuk a váratlan vendégek — a büntetőosztagok érke­zését. Számunkra, újoncok számára,’ a menetelés nem volt könnyű. Az első húsz kilométert még csak ki lehetett bír­ni, de aztán egyre nehezebben ment a gyaloglás. Lábunk feldagadt, felhólyagzott, hozzá még a hátizsák szíjai is belemélyedtek húsunkba, és a zsák súlya hátrafelé hú­zott minket. Kibírhatatlan volt. De az osztag csak megy és megy tovább. Ügy tűnt, hogy se vége, se hossza nincs ennek az útnak. Egyszerre csak ismerős hang szólít meg: — Hallod-e, pajtás, add ide a zsákodat. Felippa volt. Hozzám lépett, és megfogta a zsák szí­ját. — Nem, Ortunio. Köszönöm. Viszem magam. — Ne legénykedj — mondja. — Nincs erre szükség Spanyolországban nekem sqm volt könnyű, amikor hosz- szú menetelésre került sor. Látni, hogy kimerültél. Add ide a zsákodat, ne szégyeld. Nincs ezen mit szégyelni. (Folytatjuk) — 12 —

Next

/
Oldalképek
Tartalom