Nógrád. 1969. július (25. évfolyam. 149-175. szám)

1969-07-13 / 160. szám

Látogatás egy bátonyi klubban Mernti történetíró' Amikor vidéki a „ki sugárzásM Ablakukból látszik a Kékes Itthon jutott eszembe, hogy miért nem „Kiváló ifjúsági Végeredményben a számok önmagukban nem bizonyíta­nak semmit, most mégis ide kívánkoznak, mert megkönnyí­tik a feladatot, szemléletessé tehetik a nagybátonyi bányász művelődési ház ifjúsági klub- jánaik munkáját, eredményeit. Jelenleg 183 bejegyzett tagja van a klubnak, amelynek hí­re és vonzási köre nemrégi­ben még Hatvanig, sőt Buda­pestig is elért. Akkoriban so­kan nem nézték jó szemmel a nagybátonyiak közül „idege­neket”, mende-mondák j szület­tek és éltek a fiatalok „viselt dolgairól” és talán a szüksé­gesnél is kevesebbet beszéltek a klub elért eredményeiről. Helyreállt az egyensúly, el­maradtak a messziről érke­zett vendégek, (legalábbis a ré­gi arányban ma már nem je­lentkeznek) lecsillapodtak a kedélyek, vagyis pontosan úgy történt minden, ahogy történ­ni szokott, ha valami új, a megszokottól jó irányban elté­rő születik... Számokat ígér­tem: az ifjúsági klub lemez­tárában a katalógusok szerint nem kevesebb mint hétszáz (!) lemez található. Tavaly 7640 fiatal fordult meg a nem túl nagy helyiségben (egy na­gyobb teremből és üvegfallal elválasztott stúdióból áll a klub, de alkalmanként helyet kap a művelődési ház akár­melyik termében), tízezer tánclemezt és további 1600 egyéb lemezt kölcsönöztek, kértek ki meghallgatásra a bá­tonyi fiúk és lányok. Talá­lomra leveszek néhányat a zsúfolt polcokról: József Atti­la, Radnóti Miklós, Babits Mihály versei (a magyar köl­tőkről készült sorozat teljes, most az archív felvételek gyűjtésébe kezdtek) és sok más­prózai tartalmú lemez mel­lett, népmesékről, Salamon Béla tréfáiról, a lengyel jazz- íesztiválról készített lemezek akadnak a kezembe. — Gyakran kölcsönzünk a helyi gimnáziumnak az iroda­lom tanításához felhasználha­tó anyagot — mondja Kicsiny Miklós, a művelődési ház igaz­gatója, aki régi álmát valósí­totta meg ezzel az ifjúsági klubbal. — Amikor még ifjúsági ve­zető voltam, a tárgyi nehézsé­gek akadályoztak, helyiséghi­ány, pénz és egyebek... Az­után idekerültem és természe­tesen első dolgom volt ezt a elfelejtettem megkérdezni —, klub” a nagybátonyi? klubot fokróJ fokra kialakítani. A tizenévesekkel, a 13—16 évesek klubjával kezdtem, ma nagyon sok egykori gyermek klubtag, tagja az ifjúsági klubnak. Négy évig működött a gyermekcsoport, ott megta­nulták a közös munka, a kol­lektív szórakozás, szórakozva tanulás jó ízét. hasznát. — A számok önmagukban semmitmondóak, mit bizonyít a program? — Belső és tömegmunka — így jellemezhető a legrövideb­ben a klub tevékenysége. Az ifjúsági könyvsorozat például az úgynevezett „élő” műsorok közül való. Mensáros László, Jancsó Adrienne járt itt nem­régiben — felejthetetlen talál­kozásként említették a ven­dégkönyvben a verses összejö­vetelt, amelyre még Kistere- nyéről és a környező közsé­gekből is érkeztek érdeklődők. Az idén bérletezni akarjuk ezt a sorozatot, nagy volt az érdeklődés, ideje, hogy a biz­tonságos műsortervezés meg­valósuljon. És akkor egy pél­da a belső munkára is: szep­tembertől kezdődően megren­dezzük a fiatalok pódiumfó­rumát. — Amatőr művészek a do­bogón? — Több és kevesebb. Arról van szó, hogy szereplési le­hetőséget adunk azok számá­ra, akik mondani akarnak va­lamit a többieknek. Akinek véleménye van valamiről — a pódiumfórumon kifejtheti álláspontját, vitatkozhat, ér­velhet, ismereteket terjeszthet, de az igazi cél: közéleti sze­replésre megtanítani a fiata­lokat. (Tapasztalatból állítom: a köziép- és alacsonyabb szintű ifjúsági alapszervezetek és if­júsági klubok vezetői nem tudnak beszélni. Nem némák, de sem a hangjukkal, sem a kezükkel nem tudnak mit kez­deni, következésképpen soha sem sikérül olyan hatást elér­niük, amilyent szeretnének. Zsucskov elvtárs, a központi Komszomol-vezetőképző isko­la egyik vezetője_azt kérdez­te először a salgóbányai KISZ- iskolán: tanítanak-e beszéd- technikát, fejlesztik-e az if­júsági vezetők előadói készsé­gét? Az iskolán esetenként egy-két órában foglalkoznak ezzel!). — Milyen a jó ifjúsági klub­vezető? — Tud beszélni és bölcsen hallgatni mérték szerint. — Hányszor hívták az ifjú­sági klubot a KISZ-iskolálra, vagy más klubhoz az utóbbi időben? A klubnak rendkívül „fur­csa” kapcsolata van a KISZ- szel. Azért furcsa, mert nem létezik semmiféle kapcsolat. Nem jártunk a KISZ-iskolán, és onnan sem érkeztek hoz­zánk tapasztalatszerzésre. Pe­dig mindenki tudja: az ifjú­sági klubvezetők tíznapos to­vábbképzése nem alkalmas minden feladat elvégzésére. A megye ifjúsági klubve­zetőinek folyamatos tovább­képzése? Jó gondolat. Egészen biztos, hogy igény is van rá és ha a nagybátonyiak „kisu­gárzását” a megyei művelő­dési központ ifjúsági klubja felfogná, hellyel, alkalommal, módszertani tervekkel, a to­vábbképzést elősegítő prog­rammal segíteni — további hasznos tevékenységgel gazda­godna munkája. Mindezekből éppen a KISZ „profitálhatná” a legtöbbet. Egyelőre megle­hetősen alkalmi jellegű és tisztázatlan kapcsolatok jel­lemzik az ifjúsági klubok (ki­vételek persze itt is vannak!) és az ifjúsági alapszervezetek együttes munkáját. Nem meg­engedhető például az a körül­mény, hogy a nagybátonyi bányász művelődési házban rendkívül eredményesen, „ki- sugárzóan” működő ifjúsági klub mellett „csak elvileg lé­tezik KISZ-szervezet”. A ház­ban senki sem tudta megmon­dani — ki a községi alapszer­vezetnek a titkára, hány tag­ja van és így tovább... Az elvileg létező KlSZ-szervezet- ről a legenyhébb amit monda­ni lehet: „furcsa”. A fiatalok az iskolai és a munkahelyi alapszervezetnél tagok (nyil­ván nem mindnyájan), ott részt veszek (vagy nem vesz­nek részt) a „kötelező” prog­ramokon és minden szabad idejüket egy olyan klubban töltik, amelynek végül is nincs közvetlen kapcsolata az ifjú­sági szövetséggel. Szerencsére a hézagos kon­taktus ellenére is megfelelően szolgálja az ifjúság nevelését a nagybátonyi klub, amelynek programjában a szocialista ne­velés, a kultúra és tudomány új eredményeinek ismerteté­se, csillagászati előadások, űr­kutatási témák, régészeti ér­dekességek, a film, a zene és a tánc művészetének megérte­tése is helyet kapott. Pataki László HATÉVES korában Pető­fit olvasott. Édesapjáé volt a kötet, aki féltett kincsként őrizte, talán a szoba szegleté­ben. Neki izgalmat jelentettek a versek, beiéi vöd tak, végig­kísérték eddigi életén, s olt- hatatlan szomjat varázsoltak benne a költészet iránt. A kedv, az iskola kevésnek bi­zonyult a továbbtanuláshoz. Az évszázados földéhség köz­beszólt, más irányba, terelte útjait. A földért dolgozott ő is. mint sokan mások, hogy a szülők hagyjanak valamit a gyerekeknek. Az égből lezúdu­ló esők sarat kötöttek talpa alá, s ő nehezen szabadult a rögzítő szorításból. Nem vet­ték figyelembe, hogy hogyan tanul. Nem kérdezték meg, hányasra felelt. Később már felfigyeltek kiemelkedő képes­ségeire, édesanyja taníttatni is akarta, de közbeszólt a hábo­rú. A félbeszakadt tervek csak vágyak maradtak. Dolgozni kellett, a romjaiból ébredező ország igényelte a munkáske­zet. Férjhez ment, s a gyarapo­dó család mellett úgy tűnt, a bekeretezett vágyak megoldha- tatlanok maradnak. Pestről vidékre költöztek. Az erdész férj munkája miatt otthon maradt, vigyázott a gyerekek­re, nem mehetett el hazulról, kire bízta volna az apróságo­kat. Kristálytiszta levegő vet­te körül a házat, a virágnyí­lás bódító illata tovább fokoz­ta benne a szépség iránti vá­gyat. A versek továbbra is kísérői maradtak. Ha olvasás­hoz fogott, úgy ragyogtak sze­mei, mint eső után a szivár­vány. S közben a gyerekek is fölcseperedtek. Egy este azzal állt oda férje elé, hogy beirat­kozik a gimnáziumba. A meg­ismerés kerekei hajtották. Lá­i jón a tanulásra. Az ókori tör­ténelem lapjai, a paraszthábo­rúk, a francia forradalom gon­dolatisága töltötték be estén­ként a csendes szobát. Tóth Feri bácsi tanítása, ő jelentet­te számára az eszményi ta­nárt. A versek világa is egy­re jobban duzzadt, József At­tila mindenekelőtt. Ady, Ba­bits, Tóth Árpád és Juhász Gyula. A versek könnyedén rögzítődtek fejében, a vizsgá­kon idézeteivel a tanárait is elbűvölte. A külföldiek közül felfedezte Jeszenyint. Amit sa­ját maga talált meg, annak örült igazán. Szabó Lőrinc Szamártövisében, Juhász Gyu­la Szegény katonájában meg­lelte azt is, amit az iskolában nem tanítanak. A versek úgy ragadtak rá, hogy nem is kel­lett tanulnia. Mágnesként ta­padtak hozzá. „Azt szeretem, ami szép, s arra való, hogy az ember gyönyörködjön ben­ne.” A MÁSODIK év volt a leg­nehezebb. Férjét operálták, s az aggodalom bizony sok ener­giáját elvette. De minden rendbejött, s a békés családi harmónia tovább folytatódott. Férje is irodalomszerető em­ber. Ma már az egész család az irodalom és a történelem bűvöletében él. Harmadikos gimnazista lánya már hétéves korában regényeket olvasott. Hatodikos fia most kezdi meg­szeretni az irodalmat. A mozgó világ, a versek szeretetén kívül más is érdek­li őket. A lakóhely ismerete elsőrangú feladatukká vált. Férje irányításával írják a község monográfiáját. Sokszor az éjszaka csendjében billen­nek az írógép betűi, amikor nyugovóra tér a világ, s ők évszázadokat repülnek vissza a történelem kerekein, hogy felfedezzék egy falu gazdag múltját, s környezetük elé tárják az elfelejthetetlent. Gyerekkorában szülőhelyén ő szavalta a névnapi köszön­tőket. Ha nem talált megfe­lelő verset, papírt és ceruzát ragadott. A dicséret hatására sem árulta el, hogy ő írta az előadott művet. Szerénysége megmaradt embersége őrzőjé­nek. Ma is dolgozik, a szek­rényben külön rekesz őrzi a verseket. Költőkkel levelezik, ők biztatják a munkára, ver­sei bármely irodalmi lapban otthonra lelhetnének. „Idom- talan kőből remekmű válhat / értő kezekben, festékből cso­dás kép, / ha mesterét az ál­mok elragadják, / életre kelti semmiből a Szépet; /csodál­juk azt, mi volt csak holt anyag” — írja egyik művé­ben. A mindenre kiterjedő harmonikus szépség határozza meg életét is. Náluk minden­ki otthon érzi magát. Abla­kukból tiszta időben látszik a Kékes, s ez emberi nyelvre le­fordítva közelebb hozza szá­munkra a mindennapok har­móniáját. A MONOGRÁFIA lapjai között ott hever az asztalon az érettségi bizonyítvány is. A heverőn folyóiratok, a szek­rény tetején glédába állva so­rakoznak a könyvek. így él Nemtiben egy asszony ezer» kilencszázhatvankilenc július nyolcadikén. Bartha Jánosné- nak hívják. Molnár Zsolt Páviánmúmia nya is biztatta: — igazad van, iratkozz be, édesanyám, ö tudta, hogy az otthoni munka mellett nehéz lesz a tanulás. Hetente háromszor vonatra szállt. A faluból öten vállalták a bejárás nehéz szerepét, s bi­zony, a negyedik osztály vé­gén ő egyedül maradt. Gye­rekei és férje naponta lesték kívánságait, segítettek neki, hogy az otthoni munka köny- nyítésével is több idő marad­A kairói múzeum vezetőinek kérésére a Michigan-egyetem tudósai átvilágították azt a múmiát, amelyet eddig egy ki. rályi gyermeknek tartottak. Kiderült, hogy a „királyi cse­csemő", akit anyjával, Makeri királynéval együtt 3000 évvel ezelőtt temettek el. — pávi­án, amely nagyon elterjedi volt a Nílus völgyében, s amely nagy tiszteletnek örvendett. Számos mumizált páviánt ta­lálták már eddig is Egyiptom­ban —, de arra még nem volt példa, hogy krályi sírban he­lyezték volna el. Annyit tud­tak eddig is, hogy a királyné szülésben, vagy szülés után hált meg, s mivel ő a magú személyében is örököse lett volna Ramszesz trónjának, az udvar tálán jobbnak látta új­szülött gyermekének halálhí­rét kelteni... ARKAGYU VEINER-GEORGM VEINER: rORDÍTOTTA; KASSA! FERENC 5. — Hogy-hogy mit jelent? Azt jelenti, hogy... — Hogy tevékeny, aktív volt a munkában? Az ufolsó irat Akszjomova kiküldetési papírja volt. „Külön tudósi tónk 1966. február 3-tól február 10-ig tartóz­kodik Rovnóban, a vegyipari üzem építkezésén”. Szítasz zsebnaptárt vett elő. Tizediké csütörtökre esett. Pénteken tehát már be kellett volna jönnie, de Beljakov szerint csak szombaton jelentkezett a szerkesz­tőségben. Meg kell tudni, nem fűzött-e valamilyen ma­gyarázatot a késéshez. Lenyomta a kilincset. Az ajtó ki­nyílt, de a 414. szoba üres volt. Beljakov asztalán cédula hevert: „Szerk. értekezleten vagyok. Ötkor itt leszek.” Sztasz órájára nézett. Ideje, hogy visszatérjen a Pet­ro vkára ... Sarapov benézett az ajtón: Tyihonov asztalánál ült és valamilyen, géppel írt papírlapokat tanulmányozott. — Régen itt vagy? — Egy órája. Kerülj beljebb, Vlagyimir Ivanics. — Hoztál valamit? — Hát, hogy mondjam? Ezek az írások az újságírónő személyiségét „jellemzik”. Sarapov Tyihonovhoz lépett, leült a szék sarkára. — A szerkesztőségben voltál? — Igen. Itt a jellemzése, olvasd el. Sarapov hunyorgott: — A nyomozás szempontjából édeskevés. — Mindenfele szempontból hiányos. Talán csak egy másik személyzetis számára lenne elegendő. Természete­sen beszélgettem a munkatársaival. Úgy beszélnek róla, mintha élne. A jelenlegi kiindulópontunk minimális esélyt ad a tettes leleplezésére. Meg kell találnunk azt a mo­tívumot, amely oka lehetett a merényletnek. — 13 — — Megölhették nyerészkedési vágyból... — Aligha — ellenkezett Tyihonov. — A körülmé­nyekből ítélve a tettes mégesak nem is számíthatott ar­ra, hogy kirabolhatja áldozatát. Jól látta, hogy nincs egye­dül az ösvényen. Még a retiküljét sem vette el. Sarapov bólintott: — Ez elesik. És féltékenységből? — Az már sokkal valószínűbb. Fiatal, szép nő volt. ügy tűnik, a titok ott lappang valahol a magánéletében. Ezek a levelek is... Sarapov félbeszakította: — Menjünk tovább. Huliganizmusról is szó lehet. A gyilkosság körülményei ezt a verziót is igazolhatják. — Akszjonovát megölhették szolgálati vagy társadal­mi kötelességének teljesítéséért is. — Tyihonov mintegy hangosan gondolkozott. — Egyelőre azonban nincsenek care vonatkozó bizonyítékaink. — Ügy van. A gyilkosságot elkövethették bosszúból, vagy azért, hogy elleplezzenek egy másik súlyos bűncse­lekményt. Bizonyítékaink erre a feltételezésre sincsenek, de ezeket a motívumokat még korai lenne elvetni. — Korai — bólintott Tyihonov. — És maradt még egy lehetőség: Akszjonovát egy őrült gyilkolta meg. Vagy pedig fatális tévedés áldozata lett: összetévesztették vala­kivel. Sarapov szomorkásán mosolygott: — Kimerítettük az egész Büntetőkódexet. És most, minél maradunk? — Azt hiszem elsősorban a féltékenység és huliga­nizmus nyomában kell elindulnunk. Utána gondolkozha­tunk majd a bosszú motívumáról. Sarapov felállt, megforgatta kezeben a jellemzést. — Ne felejtsd el: újságírónő volt. Talán túl sokat tu­dott valakiről... UTASÍTÁS 1966. február1 16. 138. sz. .. .Ellenőrizzéik a rendőrőrszobákon, nincs-e a huli- gámtevékenységórt előállított egyének között olyasvalaki, akire a körözött személy ismertetőjelei ráillenének. Moz­gósítsák a közvéleményt, az önkéntes rendőröket... Tu­dakozódjanak az összes kórházban, nem vettek-e fel sé­rülteket, akiknek sebét szúrószerszám okozta. Informálják a történtekről a pszichiátriai gyógyinté­zetek személyzetét: nincs kizárva, hogy elmebeteg ga­rázdálkodásáról van szó. — 14 — Amenyiben hasonló bűntény előadódna, azonnali je­lentést kérünk. A moszkvai főkapitányság h. vezetője, Szanyin rendőrezredes Tyihonov sajnálkozva tolta el maga elől a Jamikov- ügy dossziéját. A hasonlatosság eleinte sokatígérőnek tűnt: Alekszej Jakimov, akit tegnap részeg garázdálkodás miatt letartóztattak egy épitömunkás-szálláson, négy év. vei ezelőtt, ugyancsak részegen, minden ok nélkül rátá­madt egy tökéletesen ismeretlen járókelőre saját gyárt­mányú, fanyelű fegyverével. Nemrég szabadult és máris hírt adott magáról. Nem ő gyilkolta-e .meg Akszjonovát? A fegyver és a támadás módjá mindenesetre hasonló. De ezen a héten Jakimov minden este dolgozott. Azon­kívül külsőleg sem olyan, mint amilyennek Latina és Jevsztyignyejeva a merénylőt leírta. Minden eshetőségre készen pontosan ellenőrizni kell, hol volt Jakimov hétfő este. Megszólalt a telefon. t — Tyihonov. — Halló, Tyihonov! Itt Gyemidov! — Mi újság, Iván Mihalics? — Üjra felbukkant az a fiú, én vittem, ugyanazzal a járattal. Tyihonov berekedt az izgalomtól: — És most hol van? — Ki tudja? A cirkusznál szállt le. Egyébként ugyanott szállt fel, ahol a múltkor, a Bajkál Szállodánál. Egy könyvet vett elő a táskájából, egész úton olvasott.' — Az ördög vigye el! Miért nem tartottad fel? — Hogyan tarthattam volna fel? Csak arra kértél, jelentkezzem, ha valami van ... — Ez igaz — nyelte le a mérgét Tyihonov. — Mit mondtál, ugyanarra a járatra szállt? És ugyanannál a megállónál? — Igen. 20 óra 37-kor szállt fel a Bujkálnál. — Iván Mihalics, megkérlek valamire. Holnap ott leszek a megállónál. Ha a fiatalember felszáll, jelezz ne­kem. — Rendben. Kétszer dudálok. — Köszönöm, Iván Mihalics. Addig is... CSÜTÖRTÖK A félhomályos, hosszú folyosón Sarapov alakja tűni fel, himbálózó járásáról könnyű volt megismerni. / — Messzire készülsz? — Sztavickijhez. (Folytatjuk) — 15 —

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom