Nógrád. 1969. július (25. évfolyam. 149-175. szám)
1969-07-12 / 159. szám
A vásárlók érdekében Ami az asztalra kerül... Az élelmiszer-ellátás döntő befolyással van mindennapi életünkre. Ezért az elmúlt hetekben olvasóink több ízben találtak lapunk hasábjain olyan riportokat, cikkeket, me-< lyek az élelmiszer-ellátás sokrétű, bonyolult ' kérdéseivel foglalkoztak... A legfőbb tanulság: a növekvő igények — hiszen 19(59 .első negyedévében 16 százalékkal volt nagyobb az élelmiszerek kiskereskedelmi forgalma megyénkben mint 1968 hasonló időszakában — nemcsak mennyiségiek, hanem minőségiek tekintetében is. Az élelmiszeripar, s a kiskereskedelem napról napra állni kényszerül a vevő kritikai kontrollját, mert húst, zöldséget mindennap veszünk. E kritikai kontroll azt tanúsítja: a mennyiségi és minőségi igénynövekedésnek az ipar és a kereskedelem egészében megfelel, sok részletet tekintve azonban nem. Láncszemekből — lánc Különösen a kenyér- és húsellátásban vannak időszakos, « újra meg újra visszatérő nehézségek. A hús- és töltelékárunál elsősorban mennyiségi, míg a kenyérnél minőségi okok miatt hangzanak el a fogyasztói panaszok. E két alapvető árucsoport egyben érzékeny műszerként is jelzi az élelmiszerpiacon megleivő feszültséget, nevezetesen azt, hogy „lépésváltásra” van szükség. Az élelmiszergazdaság lényegében lánccá fűzi egybe az eddig különálló láncszemeket. A termelés-előkészítéstől egészen az értékesítésig, a szállítást, tárolást, tartósítást is beleértve. Nagy szükség van erre. Mint a lapok adta helyzetkép tanúsítja, ma még sűrűn függetlenek egymástól a láncszemek. Ez károkat okoz a népgazdaságnak, megakadályozza zeti-szervezeti kérdések sokasága halmozódott föl az ével során. Ezek megoldását — « ezzel az egész élelmiszerpia con levő feszültségek enyhí tését — kiindulópontként elő segítette a Mezőgazdasági éí Élelmezésügyi Minisztérium — tehát az „egykéz” létrehozása. Folytatódott a megyei irányító szerveknél, elsősorban a tanácsoknál végrehajtott átcsoportosítással, s napjainkban e változások kezdeti előnyeit már tapasztalhatjuk. (Például igen rövid idő alatt sikerült nemrég tisztázni a tejellátás akadályozásának okait). Hiba lenne azonban, arra gondolni: most már egyenes az út. Rendkívül sok a teendő az élelmiszeripar vállalatai közötti verseny kibontakoztatásáért, a választékbővítést szolgáló érdekeltségi rendszer megteremtéséért, s nem kevésbé az élelmiszer-kereskedelem anyagi-technikai bázisának tökéletesítéséért. Az élelmiszeripar több mint 164 ezer embert foglalkoztat. Munkájuk termékét azonban — s ezzel egyedül állnak minden nép- gazdasági ágazathoz mérten — az ország minden lakosa fogyasztja ... így tehát tízmillió fölött van kritikusaik száma. A forgalomba kerülő áruk nagy tömegére való tekintettel nem lehet mentség a rossz minőség, az előírásoktól való eltérésre. Márpedig ma még sok a termékek minőségére tett panasz. Nagyobb rugalmasságot Az élelmiszeripar évről évre növeli a termelést, 1968-ban 1967-hez mérten 15 százalékA halak kai adott több árut a lakosságnak. Ez év első négy hónapjában öt százalékkal volt nagyobb a termelés, mint 1968 hasonló időszakában. Mégis, sok árucikk, el-eltűnik az üzletek polcairól. (Olcsóbb konzervfélék, félkész-ételek, bizonyos fűszerek stb.) A termelés, s az áruelosztás egyenetlenségeire mutat az, s arra, hogy maga a kereskedelem nem találja helyét a megváltozott körülmények közepette... A területi elv feladása — tehát az állami és szövetkezeti kereskedelem együttes jelenléte a településeken —, a beszerzési megkötöttségek föloldása, az árképzésben rejlő, a keresletet-kínálatot tükröző lehetőség már ma módot a'd a kereskedelemnek arra, hogy rugalmasabban, tehát tökéletesebben lássa el feladatát. Sajnos, még igen kezdetiek csupán az ilyesfajta törekvések. 7 ízmillióan Azért fontos hangsúlyozni ezt, mert általános tapasztalat: az adott lehetőségek mellett is tökéletesebb lehetne az élelmiszer-ellátás. Azaz: nagyobb szervezettséggel, az áru útjának megrövidítésével, a bolthálózat átgondoltabb fejlesztésével — az új településeken előbb nyitnak presszót, mint élelmiszerüzletet... — gyorsan fölszámolható sok, ma még meglevő visszásság. Az élelmiszerpiac a legnagyobb fogyasztói piac, ami itt történik, annak messzire gyűrűző hatása van. Ezt figyelembe véve kell munkáját végeznie mindenkinek, akinek köze van ahhoz, hogy — mi kerül az asztalunkra. Egy pillanatra sem feledve: több mint tízmillióan ülünk az asztal mellett...! K. S. éni illata a termelési költségek csökkentését, s ezzel a fogyasztót sújtja. Az évről évre ismétlődő panaszok, az áruk fölösleges szállítása miatt, félreérthetetlenül rámutatnak arra, hogy szerkeBizonyos halaknak, mint pl. a törpeharcsának erős, sajátságos szaga van; erről a szagról Ismerik fel egymást. Egyes halak erős kötelékben élnek, minden halnak saját vadászterülete van. Kétféle természetű hal van: az egyik parancsoló „egyéniség”, a másik gyenge. A gyengék soha nem támadnak, nem is harcolnak a zsákmányért. Az erőseket szagukról ismeri meg a többi, mert ezek más illatot árasztanak mint a gyengék. Ettől függ helyzetük a közösségükben. Kép az „Alpesi ballada” című magyarul beszélő szovjet filmből (A XV július 30. (vasárnapi) műsorához!) levízió munkatársai osztrák meghívásra utaztak nemrégiben Bécsbe, az idei Bécsi Ünnepi Hetek eseménysorozatára. A Figyelő félórás filmje ezekről a zenei eseményekről tájékoztat, s a középpontban természetesen a centenáriumát ünneplő Operaház áll. A filmen bemutatják a Burgban rendezett kiállítást is, amely szintén az Operaház történetével foglalkozik. Két híres magyar származású, ma már „nyugdíjban levő” énekművész beszél a bécsi Operához kapcsolódó emlékeiről: Andai Piroska, és Ernster Dezső, akik mindketten a Staatsoper tagjai voltak. Az Opera jelenlegi igazgatója pedig a tervekről, és a budapesti dalszínházzal fenntartott és ápolt kapcsolatokról nyilatkozik. „Mi újság a mi utcánkban?” (Vasárnap, 20.40). Politikai kabaré a Mikroszkóp Színpadról. A Nagymező utcában indul az adás, ahol Kom- lós János, színidirektor, konferanszié és kabarészerző bevezetőül az utca miliőjét mutatja be, s azt, hogy ott éppen Majakovszkijra emlékezünk (Szerda, 18.45) születésének évfordulóján. Majakovszkij forradalmár-költő és költő- forradalmár futuristaként indult a művészetben, *s a bolsevik párt tagjaként. — alig 15 évesen — a társadalmipolitikai harcokban Aeitáto* volt és költő, plakáttervező, filmíró és drámaíró. Csak példaként említve: néhány év alatt, 3000 plakátot rajzolt a ROSzTA-nak — az Oroszországi Távirati Ügynökségnek. Költő még nem utazott és szavalt annyit, mint ő — telitorokból, ahogy egyik híres verse elmében is írta. Valóban, a formájukban, hangvételükben is mintha eleve az élő beszéd mi újság van. Ezt követően Jelenet a „Petőfi Mezőberényben” című tévéjátékból (A TV július 18. (pénteki) műsorához!) közegébe készültek volna hagyománytörő költeményei. Az atléta termetű, érces hangú Majakovszkij százezreknek szavalta verselt, magávalra- gadó lendülettel. A televízió emlékműsorában a műfordító Somlyó György és a tolmácsolok — Csernus Marian. Keres Emil és Almássy Éva — néhány kevésbé ismert versének előadásán túl a forradalmár költőről is beszélgetnek. Százéves a bécsi Operaház — a Zenei Figyelő különkiadása (Szerda, 21.40). A teinvitálják be a nézőket a színházba, ahol az elmúlt évadból és a jelenlegi műsoraiból néhány jellemző tréfát válogattak össze ízelítőül. Az összeállítás képet kíván nyújtani a népszerű politikai kabaréból. A. Gy. ARKAGYIJ VEINER-GEORGIJ VEINER: FORDÍTOTTA: KASSAI FERENC 4. — Először is, Sztavickij világos téli kabátban jár, másodszor pedig nem hiszem, hogy köze lenne a Viologhoz. Tyihonov nem emelte fel a hangját: — Nem mondtam, hogy Sztavickijre gyanakszom. Egyszerűen tudnom kell, kik tartoztak Akszjonova környezetéhez. Mi hiszüpk a tényeknek. — Hát nézze, én nem szeretem Sztavickijt, s ezért nem ítélhetek róla tárgyilagosan. Azonkívül nem is nagyon ismerem. Ügy tűnt nékem, Tánya csak azért tűrte el, mert megfogadta, hogy embert farag belőle. De az is lehet, hogy tévedek. Beljakov szabályosan berontott a szobába ‘ Kezébe friss kefelevonatot lobogtatott. — Jó napot, Tyihonov elvtárs. Egyenesen a nyomdából jövök. Tyihonov felállt, előrelépett. — Üljön csak le. Nézze, ez Tanya utolsó írása. A rovnói riportja. A sárgásfehér papíron akkurátusán sorakoztak a szürke betűoszlopok. Itt-ott fehér négyszögek: a fényképkliséknek. A cím: „Mennyi jóság kell az embernek?” A cikk alatt gyászkeretben a szerző neve és a szerkesztőség nekrológja- „Amikor ez a számunk készült, tragikus hirtelenséggel elhunyt T. Sz. Akszjonova, a tehetséges, fiatal újságírónő. Az olvasók jól ismerték ." Sztvepanov búcsúzott: — Megyek. — Kezet nyújtott Tyihonovnak.' — Sok szerencsét. Beliakov levette szemüvegét és a fény felé tartva örölgetni kezdte. — Megdöbbentett bennünket ez a tragikus, szörnyű alálesel — mondta, s mintegy alátámasztásul hozzátette — 10 —- -----------—----------------------------------------— A főszerkesztőnk kérni fogja, hogy a legjobb erőket összpontosítsák e példátlan bűnügy körülményeinek kivizsgálására. v — Nagyon'kedves lesz tőle — mosolyodott el Tyihonov. — Csakhogy a „legjobb erők” száma korlátozott, bűnügy pedig akad még éppen elég. Ha a legjobb erőket egyetlen ügyre összpontosítják, ez valóságos örömünnep lesz az alvilágnak. Ezenkívül: a kivizsgálás az ügyészség feladata. Mi csak nyomozunk. — Bizonyára helytelenül fejeztem ki magam. Azt akartam mondani, hogy ennek a gyilkosságnak rendkívüli figyelmet kell szentelni. — Nem vagyok sértődékeny. Nálunk egyébként minden gyilkosság rendkívüli figyelemben részesül. — Véleménye szerint sikerül elfogniuk a gyilkost? — Megöltek egy embert. Ki kell deríteni, milyen ok vezethette a tettest. Akkor arra is könnyebben rájövünk, ki lehetett az. Ebből a célból tanulmányozzuk a gyilkosság tárgyi körülményeit, s közben a körülményekből megpróbáljuk kibogozni a lényeget: a tettes személyét ... Beljakovnak az arcára volt írva, hogy nem hisz a nyomozóban. „Fel kellett volna tűznöm a kitüntetéseim” — nevetett magában Sztasz. Leginkább az bosszantotta, hogy Beljakov fiatal. Még ha egy öreg nyugdíjas dör- mögne ilyesmit, meg lehetne érteni.. . — Ha jól értelmezem, aláírt kötelezvényt kér tőlem, amelyben garantálom a tettes kézrekerítését. Ilyen papírt azonban senkitől sem kaphat. Tőlem sem. Mert én is ember vagyok. S biológiai értelemben — a tettes is az. Ha gépek követnék el a bűntényeket és gépek folytatnák a nyomozást, csak a megfelelő algoritmust kellene feltalálni a nemzetközi igazságszolgáltatás számára, és a bűnözésnek máris örökre bealkonyulna. Mi azonban csak emberek vagyunk. Tévedünk, melléfogunk. De általában mégis megtaláljuk a tettest. — Minek az alapján? — Beljakov hangjában újra felébredt az érdeklődés. — Minek az alapján? — ismételte fáradtan Tyihonov. — A mi oldalunkon áll az igazság, a közvélemény .. . — Hát, ez elég meggyőző, csak túlságosan elvont.. — Függesszük fel ezt a kriminalisztikai vitát, ha lehet Szeretném megnézni Tánya Akszjonova hagyatékát... Három óra körül Sztasz betolta az utolsó íróasztalfiókot is. Hátradőlt székében. Nem talált semmit. Semmit az égvilágon. Beljakov is elfáradt, segített a nyomozónak a kéziratok kibogarászásában — Nézze csak, ez volt az utolsó jegyzetfüzete Hétfőn v/. asztalomon felejtette. — 11 — „Az utolsó előtti — gondolta Tyihonov. — Az utolsó a retiküljében volt.” Átlapozta a piros bőrkötéses noteszt. Rövid feljegyzések, utalások emberekre, hajókra, a csukotkai atomerőműre, ípese Horéről, a vadszarvasról, aforizmaszerű tőmondatok, mintha rendezői utasítások lennének egy készülő filmhez: „Expresszívekben!” „A hazugság pokróca, igazságdarabokból varrva!” „Tempóveszteség”, „Olyan érdekesen hazudik, szívesen hinne neki az ember”. A notesz utolsó lapjai tartalmazták rovnói riportjának vázlatát. A legvégén egy név: „A. F. Hizsnyak”. És néhány mondat: „Azt mondják, a leprabacilusok tizenöi évig is elélhetnek a szervezetben anélkül, hogy hírt adnának magukról”. Ágak, madarak vonalakból rótt ábrái, semmi egyéb. — Itt sincs semmi — nyújtotta at Sztasz Beljakovnak a noteszt. — Mondja, nem foglalkoztatta Akszjonovát valamiféle bűnügy? Nem mondott valami ilyesmit? — Az ilyen ügyek nem tartoznak a mi rovatunk tematikájához. Mondta, hogy érdekes cikket fog adni, de hétfőn nagyon el voltam foglalva ... — Mikor látta Tányát utoljára? — Várjon, pontosan megmondom. A harmadik oldalt fél hatkor hozzák. Igen, fél hat volt, amikor benéztem a rovatba. Tánya telefonon beszélt valakivel. Még intett is, hogy várjak egy pillanatig. De közben a titkárságra hívattak. Gondoltam, majd később visszajövök. Vissza is jöttem negyven perc múlva, de Tánya már nem volt itt. — Nem emlékszik, miről beszélt Tánya a telefonban? — Nem szoktam odafigyelni mások telefonbeszélgetéseire. — Kár — mondta Tyihonov. — Kár, hogy ez alkalommal nem lett hűtlen a szokásához. A személyzeti osztályon Sztasz gyorsan átlapozta Akszjonova „anyagát”. A szakszervezeti bizottság jutalomszabadságra javasolta Várnába, a nemzetközi újságíró- üdülőbe, s ez alkalomból „jellemzést” adott róla: „Tevékeny, áldozatkész újságírónő . ., széles körű társadalmi munkát végez. .. politikailag és erkölcsileg állhatatos”. . Sztasz elgondolkozott — Valami nem világos ?í— kérdezte a személyzetis. — Nem egészen. Mit jelent például az. hogy „erkölcsileg állhatatos?” (Folytatjuk) — 12 —
