Nógrád. 1969. július (25. évfolyam. 149-175. szám)
1969-07-27 / 172. szám
Harcok Hűé és Saigon körzetében A vfetnamf rádió kommentár/a Dél-Vietnamban a szabadságharcosok a péntekről szombatra virradó éjszaka a saigo- ni kormány csapatainak hat megerősített állása ellen intéztek támadásokat. Két nagyobb összecsapás zajlott le, az egyik Hűé közelében, a másik a Saigontól 70 kilométerre délnyugatra fekvő Cai Be körzetében. A Mekong deltájának vidékéről a szabadságharcosok nagyobb csapatösszevonásait jelentették. B—52-es amerikai bombázók szombaton hajnalban Tay Ninh és Phuoc Long tartományokban, a kambodzsai határ közelében négy hullámban támadták a szabadságharcosok feltételezett állásait. Nguyen Van Thieu, a sai- goni kormányzat elnöke szombaton a dél-vietnami főváros egyik nagy színházában közel kétórás beszédet mondott az ország helyzetéről. Thieu kijelentette, hogy kormányzata a csatatereken fokozni fogja erőfeszítéseit, „így kényszerítve a komoly tárgyalásokra a Viet Congot és Hanoit”. Ehhez azonban az Egyesült Államoknak és Dél-Vietnam más szövetségeseinek fegyvereket, hadianyagot és egyéb segítséget kell adni. A saigoni kormányzat elnöke közölte, hogy a párizsi tárgyalásokon nem kívánnak új javaslattal előállni, miután a másik fél elvetette a „választásokra” vonatkozó július 11-i Elveti-e az EAK politikai megoldást? Rudnyánszky István, MTI tudósítója írja: Az 1967-es közel-keleti az A Journal d’Egypte vezércikke világosan tükrözi az há- egyiptomi véleményt. Nevetború folytatódik és Nasszer séges az az állítás, hogy Nasz- elnök az ASZÚ kongresszusán szer elnök beszéde aláássa a hangsúlyozta, hogy az EAK politikai megoldást — írja a kész a felszabadító csata megvívására. Egyes nyugati lapok az elnök szavait úgy értelmezték, hogy az EAK elutasítja a válság politikai megoldását. A lap. — A kérdés az, hogy hol van ez a politikai megoldás? Mit értek a politikai megoldásra vonatkozó ígéretek? Ha Jarring missziója másfél éves ide-oda utazgatás után kudar kairói jól értesült körökben cot vallott. A négyhatalmi azonban hangsúlyozzák, hogy konzultáció eredménytelen ma- az arabok egyáltalán nem ve- radt. A szovjet—amerikai eszük el a politikai rendezés mecsere is eredménytelen. E gondolatát és örömmel fogadnának minden olyan békés rendezést, amely igazságos, méltányos és tisztességes lenne. De ugyanakkor hangsúlyozzák azt a meggyőződésűsiralmas helyzet láttán ki merészelhetné azzal vádolni Egyiptomot, hogy elveti a politikai megoldást? Az EAK nem vetette el a politikai megoldást, de érthető, ha már két, hogy nem a diplomáciai nem hisz benne. Tegyék lehe- tárgyalások a döntők, hanem tővé végre a tisztességes poli- a katonai erőviszonyok. Az tikai megoldást, látni fogják, EAK felkészül megszállt te- hogy elutasítja-e vagy pedig rületei felszabadítására, mint- elfogadja-e Egyiptom? Az hogy Izrael elutasítja a békés EAK nem fogja elvetni a po- rendezest, amelyet a Biztonsá- t:tikai megoldást és nem fog- gi Tanács előirányzott. Nem az EAK, hanem Izrael utasítja el a Biztonsági Tanács határozatát! ja azt mondani, hogy csakis a háborút akarja — írja a kairói lap. Wilson bizakodó ’ Az Angol Munkáspárt ismét győzni akar Az Angol Munkáspárt meg- Óvatosan hozzáfűzte azonban, nyeri a soron következő par- a választások kimenetele azon lamenti választásokat — je- múlik, hogy milyen időpont- lentette ki péntek esti televí- ban tartják meg. Politikájának ziós nyilatkozatában Wilson igazolásául elmondotta, hogy brit miniszterelnök. olyan döntéseket kellett hozA derűlátó kormányfő — nia, „'amelyekről tudtuk, hogy aki nyilván magabiztos fellé- népszerűtlenek lesznek, de pésével akarja ellensúlyozni a munkáspárti kabinet tekintélyének-rohamos hanyatlását — közölte, hogy becslése szerint pártja megkapja a szavazatoknak több mint 50 százalékát. mégis szükségesek voltak”. Ezek a döntések, véleménye szerint, a gazdasági helyzet megjavulását eredményezhetik, aminek jutalmát a munkáspárt arathatja le. (MTI) :sgöljök m Holdról giflíftót« t o I of m í n t ó ka t Xz amerikai űrhajóshár- a másik okvetlenül célhoz ér- mas vesztegzárlakhelyén kár- jen. tyával, sakkal, televízióval és A három amerikai asztrona- magnetofon hallgatásával eny- uta a karanténlakhelyen há- híti magányát. Houstonból azt laadó istentiszteleten vett is közölték, hogy a változa- részt. Miközben a 44 000 fontosság kedvéért néha elpepecselnek a Holdról gyűjtött talajmintákkal is, amelyeknek egy kis részét maguknál tartották. A talajmintákat szállító renás repülőgép-anyahajó hangárfedélzetén felsorakozott a tisztikar, és a legénység, Edwin Aldrin mikrofonon kollégái nevében is megemlékezett a korábban hősi halált halt pülőgépek, egyébként, rendid- amerikai asztronautákról, vül becses terhükkel már Időközben a houstoni közmegérkeztek Houstonba, s a pont tudósai megkezdték a kőzetminták osztályozása és Földünk útitársán elhelyezeti elemzése megkezdődött a négy szeizmográf „üzenetei„holdfogadó” laboratórium- nek” értékelését. A szeizmog- ban. A pótolhatatlan leletekei ráfok ugyan a vártnál sokkal két repülőgép szállította a jobban felhevültek, de housto- biztonság kedvéért, hogyha ni közlés szerint változatlanul netán az egyiket baleset érné, jól működnek. (MTI) NÓGRÁD — 1969. július 27., vasárnap héten kijelentette, a saigoni delegáció a párizsi tárgyajavaslatukat, de a saigoni küldöttség nem kívánja otthagyni a párizsi tárgyalóasztalt. Thieu beszédének elhangzásakor a saigoni kormány valamennyi tagja jelen volt, Ky alelnök kivételével, aki — mint emlékezetes a múlt hogy kivonul lóteremből, ha a másik fél elvetné a Thieu-féle javaslatokat. Thieu szombaton délelőtt egyórás megbeszélést folytatott Bunker amerikai nagykövettel és annak helyettesével, ' miközben Saigonban olyan hírek keringenek, hogy Nixon elnök délkelet-ázsiai körútja során esetleg ellátogat Dél-Vietnamba. Az amerikai nagykövetség szóvivője viszont közölte, nem kaptak hivatalos értesítést arról, hogy Nixon eredeti útitervében változás állt volna be. HANOI A hanoi rádió egyik kommentárja szerint Vietnam népe határozottan támogatja a Fülöp-szrgetek és Japán népét, amely azt követeli az amerikaiaktól, hogy veszélyes vegyi fegyvereket ne a Fülöp- szigeteken és Japánban, hanem az Egyesült Államokban tároljanak. A hanoi rádió ezzel kapcsolatban megállapította, hogy az amerikaiak Vietnamban sok ezer tonnányi mérgező gázt vezettek be a termés elpusztítására, az erdők lombtalanítására. E gázoknak sok vietnami vált áldozatává. (MTI) Kellő tanulságot A közelmúltban a prágai újságírók szervezete levelet küldött szét tagjainak, amelynek tartalma ellentétben áll a KB legutóbbi határozataival és a Cseh Újságíró Szövetségnek a párt politikája támogatására Irányuló állásfoglalásával. A CSKP Prágai városi Szervezetének sajtóbizottsága is foglalkozott a levéllel. Felháborodással állapította meg, hogy e pártellenes kirohanásban részt vettek párttagok is. A levélben kifejezett állásponttal a prágai újságírók szervezete folytatja 1968. évi és 1969 első hónapjaiban kifejtett tevékenységét, amikor részt vettek a jobboldali propaganda és a lelki terror kialakításában a párt és azon tagjai ellen, akik védelmezték az alapvető politikai elveket. Miután nem vonta le az eddigi eredmények tanulságait — állapítja meg a sajtóbizottság — továbbra is valótlanságokat és féligazságokat terjeszt és folytatni akarja annak a társadalmi válságnak az elmélyítését, amelynek kialakításában részt vett. Módszereivel, amelyek ellentétben vannak a párt szervezeti szabályzatával, befolyásolni akarja — a párt politikájával szemben — a párttagokat és pártonkívülieket. A sajtóbizottság hangsúlyozza, hogy a prágai újságíró szervezet tisztességes tagjainak tiltakozni- ok kellene a nevükben is szétküldött levél ellen, mert ellenkező esetben felmerülhet a kérdés miért is tagja a pártnak? (MTI) Július 27 s a szovjet hadiflotta napja Korszerű rakétafegyverekkel felszerelt hadihajó a Csendesóceánon (APN fotó — KS) Megkoszorúzták vári Endre mellszobrát Huszonöt éve, 1944. július 27-én lőtték agyon a Horthy-pribékek Ságv&ri Endrét, az illegális kommunista mozgalom egyik kiemelkedő harcosát. Halálának negyedszázados évfordulója alkalmából szombaton a II- kerületi ifjúkommunisták megkoszorúzták Ságvári Endre mellszobrát a Budakeszi úton, az egykori Nagy-féle cukrászda kertjében. Az Országos Ifjúsági Bizottság egykori vezetőjének érdemeit Vajda György, a II. kerületi KISZ-bizottság titkára méltatta. (MTI) EGY HÉT A VILÁGPOLITIKÁBAN Változatlan Vietnam — Nixon útrakelt — Harcok Közel-Keleten — Ünnepség Varsóban — Franco utóda zást. így, bár a harci tévé- Arab Szocialista Unió szerdán kenység némileg csökkent az megnyílt kongresszusán hangutóbbi hetekben Dél-Vietnám- súlyozta, hogy az EAK a ban, a helyzet lényege váltó- Biztonsági Tanács határozatai, zatlan. Éppen ezért fontos ese- a politikai rendezés platformmény, hogy a dél-vietnami ján áll, és a megszállt arab utasai épségben visszaértek ideiglenes forradalmi kormány területek felszabadításáért Földünkre, és a jelek szerint átvette a DNFF-től a hadmű- harcol, semmiféle változás nem kö- veletek irányítását és Délvetkezett be egészségi állapo- Vietnam 35 körzetében, illet- tukban. A páratlan tudomá- ve tartományában forradalmi A hét legjelentősebb' eseménye a Hold elérésének tudományos sikere, Armstrong és Aldrin magyar idő szerinti hétfő hajnali sétája Földünk bolygóján. Azóta az Apollo—11 Több fontos esemény történt ezen a héten kontinensünkön is. A legnagyobb jelentőségű az nyos expedíció eredményeinek bizottságokat állított fel, ame- az ünnepségsorozat, amelyet a feldolgozása I ’ " * lengyel jubileum alkalmából folyik. Az uta- lyeknek egyik fő feladata a ______________ z ásról született számtalan földreform végrehajtása. Jel- tartottak, mivel azon részt- cikk és kommentár egyik lemzo a Nixón-kormány idő- vettek a Lengyelországgal visszatérő gondolata volt a húzásának tarthatatlanságára, szomszédos szocialista orszá- Hold-beli Nyugalom-tenger hogy némi hallgatás után egy- legmagasabbszintű vezeösszevetése a földi nyugta- re hangosabbak azok az ame- tői, ez részben politikai meg- lansággal, konkrétabban az a rikai körök, amelyek újabb nyilatkozásokra, részben pe- nagy ellentmondás, amely a eszkalációs lépéseket^ sürget- dig egymás közti tárgyalásokra bolygónk állapotai és a nagy nek. A maguk részéről így ki- ^ lehetőséget adott, tudományos vállalkozás között ván elmo Uni a holtpontról. Különös ceremónia szín- van. Nixon még a Csendes-óceá- helye volt ezen a héten a non sajtóértekezletet tartott, spanyol főváros: az agg ge- amelyet az eddigieknél is ál- neralisszimusz, Franco; végre talánosabb és félreérthetőbb elérkezettnek látta az időt, megfogalmazások jellemeztek, hogy kinevezze utódát. Juan Jól példázza ezt az a szokatlan Carlos de Bourbon herceget, a tény, hogy három nagy nyuga- spanyol trón várományosának ti hírügynökség háromféle- jelölték ki — Franco távozása képpen értelmezhette az elnök utánra_ (A 31 éves. Don Juan a szovjet amerikai Carlos tízéves kora óta Fran- , ?r., a blzpnyos co közvetlen ellenőrzése alatt „„ csúcstalálkozóról, amelyet Ni- nevelkedett.) Így tehát eldőli pott odahaza, hogy politikai szívesen emleget konkré- a vjta, hogy a Portugáliában célokra próbálják kisajátítani ^tétele^-^íkül A^eb leVŐ D°~ fuan. va^ üa Don „feltételek nélkül. Az el jUan Carlos lesz-e Franca nők ázsiai villámlátogatásai- utóda. Maga Franco a keddi nak központi kérdéseként ve- beiktatási beszédében igyeke- ti fel a vietnami kérdést: rész- zett kerülni a monarchia „megalA pillanat nagyságát érezve, maga a nyugati sajtó is bizonyos számvetést tett, és nem tagadhatta, hogy a földi problémák jelentékeny részében — és saját belső bajainak elhanyagolásában — felelősnek minősül éppen az első Hold-utazást megvalósító sJavart Egyesült Államok. Az ameri- viszonyról» kai elnök sok bírálatot kaa tudományos vállalkozást, s hogy merő propagandaokokból egybekötötte az Apollo—11 visszaérkezését a világkörüli útjának megkezdésével. Nasszer, az EAK elnöke az Természetesen Vietnam az a támogatását várja fő válság, amelyben Nixonnak valóan amerikai döntenie kellene. Valójában támogatás fejében), persze az is döntés, hogy nem tapogatózik aziránt, hajlandó a reális következtetések levonására. Erről tanúskodott a héten a párizsi értekezlet immár 27. ülése, amelyen a DNFF politikai rendezési javaslatának érdemi megválasztása helyett az amerikaiak saigoni bábjuk legújabb „elképzeléseit” és „javaslatait” szorgalmazták. Azokra természetesen csak lényegük leleplezése lehetett a VDK és a DVK képviselőinek válasza: a Thieu-féle „választások” valójában az igazán szabad és demokratikus, az amerikai csapatok jelenléte nélküli választások „helyettesítésére” jelentenek próbálkoben a jelenlegi amerikai ax- szakadásának” témáját, mind- láspont, rendezési elképzelése amellett kétségtelen, hogy az 1931 óta betöltetlen spanyo! (nyilván- gazdasági részben hogy mi lesz — „Vietnam után”. Nixon állítólag módosítani ,kí- vánja az Egyesült Államok stabmzifni. délkelet-ázsiai szerepét. trón várományosának ' kijelölésével a Franco-rezsim végleg rendezni akarja a kapcsolatokat félellenzékével, a royalistákkal, hogy így próbálja helyAvar János A nyugatnémetek is segítenek A Neues Deutschland szombati száma kommentárt fűz a nyugatnémet szóvivő beismeréséhez, hogy az Egyesült Államok feltehetően mérges gázokat tárol nyugatnémet területen. A lap rámutat az ezzel kapcsolatos veszélyekre és felelőtlenséggel vádolja a nyugatnémet. kormányt. Egyidejűleg hangsúlyozza: ez az eset is világosan megmutatja, hogy mennyit ér a szövetségi köztársaság sokat hangoztatott szuverenitása. Kiemeli: a nyugatnémet kormány azért nem tesz semmit a mérges gázok tárolása ellen, mert revans- politikájáből fakadóan aktívan támogatja az amerikai imperialistákat. A „Berliner Zeitung” egyik hírében nyugatnémet forrásokra hivatkozva arról számol be, hogy nyugatnémet tudósok is részt vesznek mérges gázok kísérletezésében. (MTI) Kútfúrást vállalunk! Szakosított részlegeink az ország egész területén vállalják kút- és talajmechanika! fúrások kivitelezéséi rövid átfutási határidővel esetleg azonnali felvonulással Megkereséseket a Közmű- és Mélyépítő Vállalat 8. sz. Főépítésvezetősége (Bp. VI., Bajcsy-Zsilinszky út Telefon: 127-014. 15 (C) címre kérjük /